Erkélyek felújítása - 43. oldal

Az erkélyek és a lodzsák műszaki állapotának felmérése alapján elmondható, hogy a legtöbb esetben az állapotuk és biztonságuk nem felel meg az előírásoknak. A biztonságos haszná­lathoz szükséges ezeknek az épületek homlok­zatából kinyúló szerkezeteknek a mielőbbi teljes felújítása.

A hibák leggyakoribb okai

Az erkélyek és a lodzsák jelentősen javítják a lakók komfortját, fontos elemei az épületnek, és esztétikusabbá teszik a lakóépületek és az irodaépületek külalakját.

Az erkélyek az időjárás viszontagságai, a helytelen használat következtében állandó és fokozott igénybevételnek vannak kitéve. A kar­bantartást elmulasztják, a felhasznált alapanya­gok rövid élettartamúak, a födémszerkezet fel­építése nem megfelelő. A nagyobb terhelésnek kitett részek a rossz tervezésnek és kivitelezés­nek és a technológiai előírások be nem tartá­sának köszönhetően idővel megjelennek rajtuk a szerkezeti és funkcionális hibák.

A meghibásodást befolyásoló tényezők elem­zése alapján az erkélyek és a lodzsák rossz állapotának okait a következő két csoportba sorolhatjuk:

• rendszerjellegű hibák – nem megfelelő ter­vezés, a kivitelezés során az előírt technoló­giai folyamat be nem tartása;
• a helytelen használat okozta károsodások, és a következetlen vagy teljesen elhanyagolt karbantartás okozta hibák.

Ezen tényezők okozta hibák a leggyakrabban az erkélyek és a lodzsák következő szerkezeti elemein jelennek meg:

• a tartószerkezeten,
• a padlózaton,
• a védőkorláton,
• a bádogos szerkezeteken.

A tartószerkezeten megjelenő hibák

Az erkélyek és a lodzsák tartószerkezetein leg­gyakrabban a következő hibákat észlelhetjük:

• az erkélylemez betonszerkezetének örege­désével repedések jelennek meg, a beton felszíni rétegei leválhatnak, csökkentve ez­által a betonlemez keresztmetszetét;
• az erkélylemez vasmerevítésének korróziója elsősorban a peremhez közeli részeken és a vízorr körül jelentkezhet, valamint az ablak és az ajtó pereme környékén;
• a vakolat elöregedése és lemállása az erkély tartószerkezetéről;
• a tartószerkezet vízelvezető részének elöre­gedése és fokozatos lemállása.

A felsorolt hibák leggyakoribb okai:

• a rossz tervezés, nem megfelelő kivitelezés és a felhasznált alapanyagok gyenge minősége;
• az időjárási hatások, amelyek miatt az erkély­lemez nagyon gyorsan elöregedik;
• az erkélylemez és az épület fala közti át­menet rossz megtervezése, amely elősegíti a hőhíd kialakulását;
• az erkélylemez végződésének, a padló és az erkély védőkorlátjának rossz megter­vezése és hibás kivitelezése, a hiányzó víz­szigetelés vagy annak nem szakszerű el­készítése.

3.1. ábra. A beton elöregedése és a betonlemez vasalásának korróziója.

A padlószerkezet hibái

Az erkély padlóján a leggyakrabban a követ­kező állagromlást észlelhetjük:

• a járófelületen keletkező repedések;
• a járófelület elöregedése, egyes részek le­válása, a burkolólapok leválása;
• a padló peremének elöregedése és lemál­lása;
• beázás a járófelületen át, amelyet a hiányzó vagy a szakszerűtlen vízszigetelés okoz;
• a beázás miatt az erkélyek oldalán és alján keletkező rajzolatok;
• beázás az erkélykorlát rögzítési pontjain és a vízköpők környékén;
• beázás a hibásan kivitelezett hézagokon, fugákon keresztül, az épület fala és az erkély padlója között;
• a padló bádogozásának korróziója, defor­mációja és leválása;
• a padló vízelvezető részeinek elöregedése, károsodása.

A felsorolt hibák leggyakoribb okai:

• a rossz tervezés – a rosszul megválasztott alapanyagok és ezek nem megfelelő kom­binációja;
• az előírt technológiai eljárás be nem tartása a kivitelezés során;
• a rosszul megválasztott anyagok a padló­szerkezet építése során;
• az épület külső falai és az erkélyfödém közti rossz kapcsolódás;
• a hézagok nem megfelelő megtervezése és megoldása;
• a hiányzó dilatáció;
• az erkély védőkorlátjának nem megfelelő rögzítése;
• az erkély vízelvezető peremének szakszerűt­len kivitelezése;
• a vízszigetelő réteg nem kielégítő vagy esetenként befelé lejt;
• a vízszigetelő réteg sávjainak rossz össze­kapcsolása, a vízszigetelés nem kielégítő rögzítése az aljzathoz, és a vízszigetelés rossz csatlakoztatása az épület külső falai­hoz, valamint az erkélykorlát padlón átmenő oszlopaihoz;
• a vízelvezető horganyzott acéllemezének nem megfelelő a felületvédelme, és ennek következtében a betonrétegből kiváló alkalikus anyagok hatására a horganybevonat gyorsan leválik, és a lemez rozsdásodni kezd – ez gyakori hiba a felújított erké­lyeknél;
• a vízelvezető bádogozás nem megfelelő lejtése, ami elősegíti, hogy a feltorlódó víz a bádog és a lejtést adó aljzat közti résen át a padló rétegei közé jusson;
• a tartóelemek nem megfelelő vízhatlansága – általában a panelépületeknél fordul elő – a beázás a beton struktúrájában lévő repe­dések, kavicságyak és a beton nem kielé­gítő megmunkálásának hatására követke­zik be;
• a padló nem megfelelő lejtése a vízköpők irányában – kevés vagy kis méretű vízköpő;
• a vízköpők beépítésének rossz tervezése, elsősorban a rossz vízszigetelés;
• a beépített alapanyagok elöregedése (a használat és a külső környezet hatásai);
• a külső környezeti, időjárási és használati hatások;
• az elmulasztott javítások és karbantar­tások.

Az erkély védőkorlátjának leggyakoribb hibái

Az erkély és a lodzsa védőkorlátján leggyak­rabban a következő hibák jelennek meg:

• a felső rögzítésű korlátok tartóoszlopainak korróziója, a padlóba épített oszlopok kor­róziója;
• a beton elöregedése és szétmállása a rögzí­tési pontokban;
• a korlát szabvány szerinti magasságának be nem tartása;
• a korlát burkolatát tartó fémprofilok és az üvegezés keretének korróziója;
• a védőréteg elöregedése, hiánya;
• az elöregedett védőbevonat és az acélle­mez bélés korróziója;
• a drótbetétes üvegborítás elöregedése, megrongálódása;
• a tömör beton vagy falazott korlát rongáló­dása vagy elöregedése elsősorban a csa­padék- és üzemi víz elvezetésére szolgáló pontokon, a vízorrok környékén.

A felsorolt hibák leggyakoribb okai:

• a rossz tervezés;
• a technológiai előírások be nem tartása a kivitelezés során;
• a nagyobb terhelésnek kitett részek rossz kivitelezése;
• a csapadék- és az üzemi víz elvezetésének rossz megoldása;
• a korlát rossz rögzítése a falakba, a padlóba és az U alakú hajlított elemekhez;
• az időjárás hatásai;
• az elhanyagolt és nem megfelelő karban­tartás;
• a lejárt élettartam.

A bádogozások leggyakoribb hibái

Az erkélyek és a lodzsák egyes részein a következő bádogozási hibák jelenhetnek meg:

• a bádoglemez korróziója és ennek követ­keztében a teljes funkcióvesztés;
• a bádoglemez deformációja;
• a bádoglemez rögzítőelemeinek károsodása;
• a rosszul elkészített és felszerelt bádogos­elemek miatti beázás a födém egyes rétegei közé és az erkélylemezbe.

A felsorolt hibák leggyakoribb okai:

• nem megfelelő vagy teljesen hiányzó felület­védelem;
• a nagyobb megterhelésnek kitett részek rossz megtervezése;
• a felhasznált alapanyagok élettartamának lejárta;
• beázás a padló repedésein át;
• a vízelvezető horganyzott acéllemez nem megfelelő védelme a betonréteggel való érintkezési pontokban: a betonból kiváló alkalikus anyagok hatására ugyanis a hor­ganybevonat gyorsan elhasználódik, és a lemez rozsdásodni kezd;
• az időjárás hatásai;
• az elhanyagolt vagy egyáltalán nem végzett karbantartás.

Az erkélyek és a lodzsák födémszerkezetének el kell vezetnie a csapadék- és az üzemi vizet az erkély felszínéről az erkély vagy a lodzsa mellé kell elvezetni.

Nemrég az erkélyek vízelvezetését még úgy oldották meg, hogy a csapadék- vagy az üzemi víz szabadon lefolyhasson a felszínükről a peremen, ill. egy csöpögőn át. Ez a módszer azonban nem a legalkalmasabb, mivel a le­folyó víz és a csapóeső visszafolyt az alsóbb szinten lévő erkélylemezekre, csökkentve ez­által az alul lakók komfortját.

Ennél a megoldásnál az erkélyek és a lodzsák peremét acél-, alumínium- vagy rézlemezzel védték, vagy szögletes burkolatelemekkel látták el, ami ugyancsak cseppentőként működött. Ezeken a szögletes burkolóelemeken, amelyek­kel az erkély járófelülete végződött, megfelelő vízelvezető nyílásoknak kellett lenniük, és ezeken keresztül tudott a felületen lévő víz elszivárogni a födém rétegein át.

A másik, korábban ritkán alkalmazott víz­elvezetési módszer: vízköpő kialakítása. Ezt a megoldást masszív – falazott, vasbeton stb. – védőkorlát esetében alkalmazták. Itt a legfon­tosabb szerkezeti elem a vízelvezető átvezeté­se a masszív védőkorláton és a vízszigetelés csatlakoztatása a bádogozásra és a lefolyó­csövekre.

A vízköpő helyes szerkezeti meg­oldásánál a következő követelményeket kell figyelembe venni:

• a vízköpő méretének és a vízköpők számá­nak helyes megválasztása – legalább 6 cm-es átmérőt és legalább két vízköpőt érde­mes alkalmazni;
• a vízköpők helyes vízszintes és függőleges elhelyezése;
• a vízköpők megfelelő hossza, hogy a lefolyó víz ne rontsa az alsóbb szinteken lakók komfortját;
• a vízköpők torkolatának helyes betájolása az uralkodó széljárás figyelembevételével stb.

A csapadék- és az üzemi vizet a következő módszerekkel lehet elvezetni:

• belső szifonnal vagy csatornarostéllyal az erkélylemezről egy gyűjtőcsatornán keresz­tül;
• az erkély peremén elhelyezett ereszcsator­nával egy gyűjtőcsatornán át;
• az erkélykorláton vagy az erkélylemez meg­magasított peremén átvezetett vízköpővel.

A teraszok vízelvezetését úgy kell tervezni és kivitelezni, hogy legalább két, 10 cm átmérőjű szifont használunk, emellett ajánlott biztonsági vízelvezetésként természetes lejtést is kialakí­tani. Ha nem lehet két szifont alkalmazni, pl. felújítás esetén, a teraszt, biztonsági megol­dásként mindig természetes lejtéssel kell megépíteni. A szifon ebben az esetben is legalább 10 cm átmérőjű legyen.

A szifont a függőleges szerkezeti elemektől legalább 25 cm távolságra kell elhelyezni, így a szerelés könnyebb. A vízelvezetéshez mindig bűzelzáróval ellátott szifont használjunk.

2.20. ábra. A vízelvezetés megoldási lehetőségei. a) a víz elvezetése a homlokzaton elhelyezett ereszcsatornával; b) a víz elvezetése padlóbeömlőn át; c) a víz elvezetése oldalt elhelyezett beömlő nyílásba; d) a víz elvezetése a szabad peremről; e) a víz elvezetése az erkélyajtó előtt elhelyezett beömlőnyílásba.

2.21. ábra. Az erkély belső vízelvezető rend­szerének metszete, csatornával és rostéllyal. 1 vasbeton erkélylemez; 2 a lejtést adó cementes réteg; 3 vízszigetelő réteg; 4 lyukacsos szögvasra ragasztott peremléc; 5 a csúszófólián elhelyezett vízelvezető lemez; 6 vasalt aljzatbeton; 7 habarcsrétegbe rakott kerámia burkolólapok.

2.22. ábra. Az erkély belső vízelvezető rend­szerének metszete. 1 vasbeton erkélylemez; 2 a lejtést adó cementes réteg; 3 vízszigetelő réteg; 4 csúszófólia; 5 vízelvezető réteg; 6 habarcsrétegbe rakott burkolólapok; 7 oldalsó elvezetésű talajszifon; 8 a falba süllyesztett csatorna; 9 aljzatbeton.

Az erkély legkritikusabb pontjai az egyes szerkezeti elemek kapcsolódásai az épület részeihez, pl. a falakhoz vagy az erkélyajtóhoz, valamint a szabadon lévő peremek, a vízorr, az erkélykorlát rögzítése és az elfolyó. Ezeket a részeket nagyon gondosan kell megtervezni és kivitelezni, és az elvégzett munkát szigorúan ellenőrizni kell.

Fontos a tervezés és kivitelezés, az esetleg már meglévő hibák kijavítása, és hogy pon­tosan mérjük fel a már meglévő szerkezet állapotát. A technológiai menet megtervezése elsősorban az erkélylemez helyreállításának menetétől és a padló, valamint a födém állapo­tától függ.

Alapvetően a következő néhány szabályt kell betartani:

• az erkély körüli falakat szigetelni kell a ned­vesség ellen legalább a kész járófelület fe­letti 15 cm-es sávban. (2.11. és 2.12. ábra);
• az erkélyajtó keretének profilját is védeni kell a mechanikus rongálódás ellen;
• az erkélyajtónál a függőleges falon lévő víz­szigetelő réteg legalább a padló felületének felső éle fölött 5 cm magasságú legyen, ha a választott megoldás ennél magasabb vízszigetelést nem tesz lehetővé;
• a járólapok és a fali csempe találkozásánál alakítsunk ki dilatációs hézagot, pl. hasz­náljunk sarok dilatációs profilt, vagy képez­zünk átmenetet speciális rugalmas profillal és tartósan elasztikus gittel stb.;
• lássuk el az erkély felületébe és a csatlakozási pontokba beépített anyagot vegyi anya­gok elleni védelemmel (elválasztó rétegek, védőrétegek, vagy a terhelésnek megfelelő­en kiválasztott anyagokkal).

2.11. ábra. Az erkélyajtók vízszigetelése. 1 fedőlemez; 2 tartósan rugalmas, elasztikus gitt; 3 vízelvezető borítás; 4 ajtóküszöb; 5 vízszigetelő réteg; 6 a burkolólapok ágyazata; 7 a vízszigetelő réteget védő borítás; 8 megfelelő profilú burkolólap.

2.12. ábra. A külső fal és az erkélyfödém találkozása (Schlüter rendszer).

Az erkély, a lodzsa vagy a terasz szabad pere­mén készítsünk vízelvezetőt (ilyen vízelvezetést csak legfeljebb 5 m² alapterületű erkélyen lehet alkalmazni). A vízelvezető egyben védi az erkély járófelületének és az erkélylemeznek a pere­mét az időjárási és más külső hatásoktól.

Ehhez a megoldáshoz (2.14. ábra):

• gondosan kell megválogatni az anyago­kat, hogy azok összeépíthetők legyenek (2.2. ábra);
• már az erkély tartószerkezetének tervei tar­talmazzák a vízorrot vagy a vájatot;
• gondosan tervezzük meg és kivitelezzük az erkélyek, lodzsák és teraszok peremét (a leggyakrabban használt vízelvezető a horgany­zott, hajlított acéllemez, ennek felületét megfelelő kezeléssel védjük a beton alkalikus hatásától, a rögzítéshez használjunk erre alkalmas kapcsokat, és rögzítsük megfelelő, legalább 5 cm vastagságú betonréteggel);
• javasoljuk, hogy a klasszikus, horganyzott lemezt helyettesítsük speciálisan alakított vízelvezető profilokkal, amelyeket a konkrét rendszerhez terveztek, vagy használjunk vízelvezetőként kialakított profilcsempét;
• fontos a vízszigetelő réteg és a vízelvezető réteg megfelelő csatlakoztatása a vízel­vezető lemezhez vagy a profilcsempéhez (2.13. ábra);
• ügyeljünk a teherhordó betonréteg pere­mének gondos kialakítására is, elsősorban a betonréteg és az erkély peremén elhelye­zett, vízelvezető nyílásokkal ellátott profil csatlakoztatására kell ügyelni, ahol a beszi­várgó vizet vezetjük el;
• a választott szerkezeti megoldásnak meg­felelően egyedileg kell meghatározni a ter­vezési és a kivitelezési követelményeket;
• az új építésnél az erkélykorlát rögzítésé­hez válasszunk rendszerszerű megoldást (2.17 ábra).

2.13. ábra. Az erkély vízelvezetésének megoldása tetőcsatornával. 1 vasbeton erkélylemez; 2 a lejtést adó réteg; 3 vízszigetelés; 4 drénlemez; 5 teherelosztó réteg (merevítővel ellátott aljzatbeton); 6 kerámia járólapok; 7 könnyűfém peremprofil; 8 rögzítő lapos oszlop; 9 az oszlopra rácsúsztatott és csavarokkal rögzített, könnyűfém oszlop, amely a korlátot tartja; 10 a korlát üvegbetétes könnyűfém kerete, amelyet üvegbetéttel bélelnek.

2.14. ábra. Az erkélylemez peremének végződése (Schlüter rendszer). 1 a vízelvezető profilcsempe; 2 a teherhordó réteg befejező profilja vízelvezető nyílásokkal; 3 vízelvezető rendszerprofil; 4 az erkélykorlát tartóoszlopa.

2.15. ábra. A Halfen-Deha rendszerű erkély korlát rögzítésének megoldása.

2.16. ábra. A terasz keresztmetszete a dilatációs pontban. 1 tartósan rugalmas gitt; 2 elválasztó zsinór; 3 a dilatá­ciós hézag rugalmas kitöltő rétege; 4 rugalmas ragasz­tóval felrakott padlóburkolók; 5 teherelosztó felület vasalt betonnal; 6 vízelvezető réteg, rétegelválasztó vízszigetelés; 7 hőszigetelő réteg; 8 párazáró réteg; 9 tartólemez.

2.17. ábra. Az erkély és a terasz metszete a dilatációs hézaggal. 1 vasbeton erkélylemez lejtést adó réteggel; 2 a pára nyomását kiegyenlítő lyukacsos réteg; 3 párazáró réteg; 4 hőszigetelés; 5 vízszigetelés; 6 rétegelválasztó fólia; 7 vízelvezető lemez; 8 nyomáskiegyenlítő réteg – vasbeton hálóval erősített réteg; 9 kerámia járólapok vékony ragasztórétegen (vékonyágyazat); 10 dilatá­ciós hézag tartósan rugalmas tömítéssel (tartósan rugalmas gitt). 

A dilatációs hézagok

Az erkélyek és lodzsák padlóburkolatát úgy kell megtervezni, hogy összhangban legyen a épületszerkezet egyes elmeinek dilatációs rend­szerével. Ezek az elemek ugyanis különböző környezeti és egyéb hatásoknak vannak kitéve, ezért méretük változik, ami feszültséget okoz.

A hosszváltozások leggyakoribb okai közé tar­toznak

• a keményedés és a száradás;
• a statikai terhelés, az ülepedés, az elhajlás és a rezgések;
• a hőmérséklet-különbség;
• a nedvességtartalom változása;
• az egyes anyagok eltérő fizikai tulajdonságai.

E tényezők hatására a szerkezeti elemek vál­toztatják térfogatukat és alakjukat, ezért elhajla­nak. A térfogatváltozásra hatással van a tartó­lemez és az erkély, lodzsa vagy terasz többi szerkezeti elemének anyaga. Az egyes építő­elemeknek eltérő a hőtágulása, ennek nyomán a méretváltozása (a csempe és a kerámia járólapok esetében pl. 0,008 m/mm * K, a beton, a cementbevonat, a habarcs 0,01-0,012 m/mm * K, a betonacél 0,012 m/mm * K, az alumínium 0,024 m/mm * K, a műanyagok 0,08-0,230 m/mm * K).

Az erkély padlójának cementrétege 80 °C-os éves hőin­gadozás (-20 fok °C télen, 60 fok °C nyáron) mintegy 4 mm-t változik 5 m-enként évente. Mivel a hossznövekedést vagy -csökkenést bizonyos mértékben kompenzálja a cemen­tréteg és a járólapok, ill. a cementréteg és az alaplemez közti feszültség, a változás 2 mm-re csökken 5 m-es hosszon.

Az egyes rétegek eltérő méretváltozásának hatására nagy feszültség keletkezik, ezt azon­ban el lehet kerülni megfelelő műszaki és stati­kai megoldásokkal. Az ilyen kialakítások gyak­ran nagyon egyszerűek: válasszunk pl. kisebb méretű és világosabb járólapot, fugázzunk szélesebben. Megfelelően kompenzálható a felület és az alatta lévő szerkezet között kelet­kező nagy feszültség dilatációs hézagokkal is.

A dilatációs hézagok fajtái:

• épületrészek közötti hézagok – elválaszt­ják az épületeket vagy azok egyes részeit, átszelik a tartó- és a nem tartó elemeket egyaránt. A szerkezeti hézagokat az alap­ban és a padlóban ugyanazon a helyen és ugyanolyan szélességben kell vezetni. A méretét és elhelyezését statikai szem­pontból kell meghatározni;
• részleges felületi hézagok – ezek a dilatá­ciós hézagok felosztják az épület nem tartó elemeit kisebb felületi egységekre. Egymás­tól való távolságuk függ a felületre eső nap­sugárzás intenzitásától, a felület tájolásától, árnyékolásától, a burkolólapok színének vi­lágosságától és az alapterület tagoltságától. A hézagok távolsága általában 2-5 m, a velük tagolt felületek mérete 4-6 m² (leg­feljebb 9 m²) legyen. Az egyes oldalak leg­nagyobb aránya 1 : 1,5-2 m. A hézagokat ajánlják alkalmazni azokon a helyeken is, ahol változik az alapréteg vastagsága vagy fajtája, vagy az alaprajz megtörik;
• kerületi vagy peremhézagok – átmenetet képeznek a szilárd és kevésbé szilárd szerkezeti elemek között, pl. a járólap és a falicsempe között stb.;
• összekötő hézagok – alkalmazása szüksé­ges a burkolat és más, eltérő építőelemek közé, amelyeknek eltérő a hőtágulási együtt­hatója.

A felsorolt dilatációs hézagok szélessége 0, 5-1 cm, a mechanikai és a hőterhelés figye­lembevétele alapján. A hézag szélességének és mélységének aránya 1 : 1, a nagyobb széles­ségek esetében 2 : 3.

A dilatációs hézagok kétféle módszerrel ké­szülhetnek:

• tartósan rugalmas anyagokkal (gittel) való kitöltéssel;
• speciális dilatációs profilokkal.

A rugalmas dilatációs hézagok kitöltésére használt rugalmas gittek közül előnyben része­sítjük a szilikonos és a poliszulfid alapú kau­csukot. Ezek alkalmazhatók a nagy méretvál­tozásnak kitett hézagokhoz is, ahol a hézag eredeti mérete akár 40 %-kal is változik. Az egy összetevőjű szilikonos kaucsuk sokféleképpen felhasználható, rendkívül jó az ellenálló képes­sége az ultraibolya sugárzással szemben, és jól tűri az időjárás viszontagságait, a nagy hő­mérsékletet és a nagy hőingadozást is. A szili­konos fugázók hátránya, hogy nem lehet lefes­teni és nem alkalmazhatók nedves alapra.

A dilatációs hézag kitöltése előtt győződjünk meg a kiválasztott anyag alkalmasságáról, ellenőrizzük a műszaki leírást, a minősítési ta­núsítványt stb. A munka során tartsuk be a gyártó által előírt munkamenetet.

A jobb eredményhez a dilatációs hézagot kitölthetjük dilatációs profillal is, amelynek sok­kal jobbak a tulajdonságai, mint a rugalmas tömítőanyagnak, ennek köszönhetően hosszabb az élettartama is. A dilatációs profil mindig va­lamilyen kemény anyag (műanyag, sárgaréz vagy alumínium) és puha műanyag kombiná­ciója. A puha műanyagnak a feladata a nyo­mó-, húzó- és csúszófeszültség kiegyenlítése.

Az alapanyag szerint megkülönböztetünk:

Fémprofilokat:

• alumíniumötvözetből (természetes, csiszolt, eloxált, lakkozott),
• sárgarézből (természetes, csiszolt, kró­mozott),
• rozsdamentes acélból (különböző módon ötvözött, csiszolt);

Műanyag profilokat:

• keményített PVC (egyszínű, fóliabevonatú, fémbevonatú),
• a kemény és a puha műanyag kombiná­ciója,
• a fémből készült váz kombinációja külön­böző műanyagokkal.

2.18. ábra. A dilatáció megoldása a járófelület alatt (Schlüter DILEX-EP profiljaival).

2.19. ábra. A dilatációs hézag metszete a teher­hordó és a lejtést adó réteg teljes vastagságában (Schlüter DILEX-MOP profiljaival).

Az erkélykorlát az erkély fontos szerkezeti eleme, amelynek feladata, hogy megvédje az embereket vagy az ott elhelyezett tárgyakat lezuhanástól. A külső perem az erkélynek az a része, ahol a járófelület szerkezetének szilárd­sága még elbírja az 1 kN-os terhelést.

Az erkély- vagy lodzsakorlátnak meg kell felel­nie a következő követelményeknek:

• építészeti,
• statikai (tartania kell a korlát rögzítésének és a borításának tömegét),
• előírt magasságúnak kell lennie,
• el kell tudni helyezni a korlát burkolatát.

Az építészeti feltételek befolyásolják az erkély külalakját, és ezzel együtt az egész épület kül­sejét és a lakhatóságot is. A statikai feltételek szempontjából az erkélykorlátot (az erkély tartó­szerkezetét, a rögzítését és a borítását) a lehet­séges terhelés figyelembevételével kell mére­tezni. A tömör (betonból készült) korlát esetében a tartószerkezet a borítás feladatait is ellátja.

A korlátot a következő módszerekkel rögzít­hetjük:

• felülről az erkélylemezhez;
• az erkélylemez aljához;
• az erkélylemez homlokrészéhez;
• az erkélylemeztől függetlenül, a falba rögzí­tetten.

A legkedvezőtlenebb megoldás az erkélylemez­hez felülről rögzített korlát. Megbontja a padló­rétegek egységét, beleértve a vízszigetelő réteget is, lehetővé teszi repedések keletkezé­sét a rögzítési pontokban, és ezzel elősegíti a padló és a rögzítés tönkremenetelét.

Az erkélylemez aljához rögzített korlátok káro­san hatnak a szerkezet statikai teherbírására, a rosszul megválasztott szerkezet rontja a kül­ső megjelenést is. Ennek a megoldásnak az előnye, hogy nem fenyeget a beázás veszélye, nem csökkenti az erkély szabadon kihasznál­ható felületének méretét, és a korlátot a kivitele­zési munkák utolsó lépéseként szerelhetjük fel.

Az erkélylemez homlokrészéhez rögzített korlát rögzítésének minőségére befolyással van az erkélylemez homlokrészének kivitelezése: minő­sége, valamint a vízorr vastagsága, amelynek minimálisan 10 cm-nek kell lennie. A jó minő­ségben kivitelezett erkélylemez és a megfelelő vastagság esetén ennek a megoldásnak ugyanolyan előnyei vannak, mint amikor alulról rögzítettük a korlátot, de annál sokkal kevésbé rontja a statikai tulajdonságot, és nem zavarja a külső megjelenést sem.

A szabadon elhelyezett korlát esetén a tartó­elemeket az oldalsó falakban rögzítjük. Az egyes rögzítési módozatok fenti elemzése alapján azt javasoljuk, hogy a korlátot az erkély­lemez homlokrészéhez vagy az aljához rög­zítsük.

A felhasznált anyagok és a megmunkálásuk alapján az erkélykorlát lehet:

• masszív szerkezet, tömör korlát (beton, fala­zott);
• kombinált (beton + egyéb anyag);
• könnyű szerkezet (fa, fém, acéllemez, üveg).

A többször módosított 253/1997. korm. rende­let alapján az Országos Településrendezési és Építési Követelmény (OTÉK) 68 § szerint a kor­látok és mellvédek magassága abban az eset­ben, ha a járófelület szintje a csatlakozó terep­szinttől 0,8 m-nél magasabban van, 0,95 m kell legyen. A magasság legfeljebb 0,8 m-re csök­kenhet, ha a korlát vagy mellvédfal felső víz­szintes lezárása legalább 0,3 m széles.

Az erkélykorlát a fő funkciói mellett, vagyis a személyek és a tárgyak véletlen lezuhanása elleni védelem, egyéb feladatokat is ellát. Az alsó peremének megfelelő kialakításával és a korlát borításának az erkély pereméhez viszonyított megfelelő elhelyezésével védi az erkélylemez szabadon álló végét is az időjárás hatásaitól.

2.8. ábra. Az erkély korlát rögzítési módjai. a) felülről – nem csökken az erkély hasznos felülete; b) alulról; c) felülről – csökken az erkély hasznos felülete; d) az erkélylemez homlokrészébe; e) szabadon; f) az erkélylemez homlokrészéhez – olyan módon, hogy a korlát védjen a széltől.

2.9. ábra. A masszív szerkezetű, tömör korlát típu­sai. a) vízelvezető vájattal és fogódzóval; b) korlát alatti réssel; c) vízelvezető vájattal; d) vízelvezető vájattal és virágtartóval.

2.10. ábra. Az erkélykorlát magassága és a korlát, valamint a padlólemez közti hézag függőleges mérete. a) 5 cm felnőttek, 3 cm gyermekek által használt erkélyen; b) a járófelület vastagsága; d) az erkélylemez vastagsága.

A gyermekintézményekben és a lakóházakban masszív korlátot kell alkalmazni tömör, tábla­lemezes vagy függőlegesen álló pálcás borí­tással. A korlátborításon lévő hézagok lakóházak esetében ne legyenek 12 cm-nél szélesebbek, a gyermekintézményekben legfeljebb 8 cm-esek lehetnek. Ha fennáll az átbukás veszélye, akkor a padló szintjétől számítva legalább 10 cm ma­gasságban védőszalagot kell szerelni.

A vízszintes járófelület és a korlát borításának alsó pereme között – vízelvezető vájat beszá­mítása nélkül – ne legyen 12 cm-nél szélesebb rés. Olyan épületekben, ahol gyermekek tar­tózkodnak, ez a rés legfeljebb 8 cm-es legyen. Ugyanezekben az épületekben legfeljebb 3 cm, egyébként 5 cm lehet a szélessége a korlát elé kinyúló erkély és az erkélylemez szegélye közti rés függőleges vetületének. A korlátra szerelhetünk virágtartókat vagy ruha­szárítókat.

Az erkélyek aljzata többrétegű szerkezet, ame­lyeknek részei a következők:

• járófelület;
• vízszigetelő réteg;
• teherhordó réteg, amelyet lejtéssel vagy anélkül készítenek, a minimális vastagsága 5 cm, a teherhordó réteg általában maga a betonozott aljzat;
• az erkély (lodzsa) tartószerkezete, amely a te­herhordó réteghez hasonlóan készülhet lejtéssel vagy anélkül.

A járófelület

Az erkélyek és a lodzsák járófelületének ki kell bírnia

• a lakók mozgásából keletkező terhelést, a berendezési tárgyak nyomásából és az eset­leges leeséseik során keletkező feszültsé­get, valamint az időjárási viszonyok hatásait a teljes élettartam idején;
• a járófelületnek csúszásmentesnek és fagyállónak kell lennie, ellenállónak az UV sugárzással szemben, a környezet, a légkör vegyi és biológiai hatásaival szemben.

A járófelület burkolatának (járólap, cementréteg stb.) megfelelő lejtést kell adni, ez általában 1,5-2 %-os. így a felület minimális egyenetlen­sége (1-4 mm 2 m-en) esetén biztonságosan lefolyik a felületről a víz. A túlságosan kicsi lejtés az esetleges nagyobb egyenetlenségek esetén nem vezeti el elég gyorsan és biztonsá­gosan a vizet.

Ezeket a követelményeket már a burkolólapok kiválasztásakor figyelembe kell venni, ügyelni kell a burkolólapok

• kopásállóságára (UNE-EN ISO 10545-7),
• keménységére (UNE-EN 67-101-85),
• csúszásmentességére (EN-685),
• fagyállóságára (UNE-EN ISO 10545-12).

A burkolat nedvszívó tulajdonsága alapján 3 %-ig fagyálló (de a környezet figyelembevételével fagyállónak nevezhető még a 3-6 %-os nedv­szívó képességű burkolólap is). A jó minőségű és a követelményeknek meg­felelő járófelület kialakítása során, amely nap­jainkban általában keramikus burkolólapokból, csempéből készül, figyelembe kell venni a fel­ragasztáshoz használt ágyazóanyag, ragasztó és fugázóanyag tulajdonságait is.

A burkolólapok lerakásához általában habarcsos (vastagágyazat) vagy ragasztót (vékony­ágyazat) használunk. Az első esetben valójá­ban hagyományos habarcsról van szó, vagyis cement és apró szemű adalékanyag keve­rékéről. Ez a módszer ma már visszaszoruló­ban van, és inkább csak aljzatként használják.

Polimercement alkalmazása

Napjainkban a második leggyakrabban hasz­nált ragasztóanyag a polimercement. Elsősor­ban kültérre ajánlott a legkülönfélébb burkoló­lapokhoz. Nem ajánlott a használata rendkívül nagy mechanikai vagy vegyi igénybevételnek kitett padlók vagy nagy nedvességtartalmú helyiségekben.

A polimer alapú ragasztóanya­gok közé tartoznak pl. a diszperziós akrilát alapú vizes vagy az oldószeres akrilát, a poli­uretán, az epoxid, esetleg a szilikongyanta, amelynél a kötést kizárólag a tiszta polimer hozza létre, amelyhez csak semleges adalék­anyagot adagolnak. Ezek használatát elsősorban a nagy megterhelésnek kitett kerámia­lapokhoz ajánljuk, vagy abban az esetben, ha a burkolatnak egyben vízzáró rétegnek is kell lennie.

Az ágyazóanyagok – habarcsok és ragasztók – technológiai tulajdonságai nagyban befolyá­solják a burkolómunkát. A már megkeménye­dett ágyazó réteg fizikai és mechanikai tulaj­donságai a készburkolat hosszú távú tulaj­donságait, használati értékét határozzák meg. A burkolat nélkülözhetetlen eleme a fuga.

A fu­gázóanyagok kettős szerepet töltenek be a padlóburkolatban:

• gyakorlati szempontból lehetővé teszi:
• a lerakott burkolólapok közti hézagok megengedett tűrésen belüli pontatlansá­gainak eltüntetését,
• a csempék közti hézagok megfelelő anyaggal való kitöltését, amellyel bizo­nyos fokig vízhatlanná teszi a burkolatot, és védi a lerakott réteget pl. a víz és egyes vegyi anyagok nem kívánt hatá­saitól,
• hogy dilatációs hézagokat alakítsunk ki a padlóban;
• esztétikai szempontból lehetővé teszi:
• hogy az építészek és a tervezők kiemel­jék a burkolat esztétikai hatását.

Az ágyazóanyagok összetételük alapján lehetnek

• cementes,
• szilikonos,
• epoxidos,
• poliuretántartalmú,
• akrilát tartalmúak.

Korszerű, új fejlesztésű az a cementes fugázó­anyag, amely nagyon jó minőségű cementet, szilíciumtartalmú homokot és nagy arányban plasztikus adalékanyagot és színes pigmente­ket tartalmaz. Összetétele révén hosszú ideig megmunkálható marad és repedések nélkül szilárdul meg. A megszilárdulása után vízzáró és fagyálló lesz, és könnyen tisztítható.

A megszilárdulás átlagos ideje 24 óra, ami után már terhelhetjük. Ezek a fugázóanyagok lehetővé teszik, hogy akár 1,5 cm mély héza­gokat is kitöltsünk velük anélkül, hogy a meg­szilárdulás közben megrepedeznének. A szilikon fugázóanyagokat olyan helyen hasz­náljuk, ahol a padlóburkolat nagy hőmérsékletkülönbségeknek, így nagy méretváltozásnak van kitéve. Ez az anyag lehetővé teszi, hogy a fuga szélessége az eredeti méretének akár 50 %-ára csökkenjen. A szilikon fugázó­anyagok használata előtt a hézagokat tökélete­sen ki kell szárítani.

A tökéletes dilatációs mozgáshoz elengedhetetlen, hogy megakadá­lyozzuk, hogy a fugázóanyag három oldalon szilárdan megtapadjon. Meg kell akadályozni tehát, hogy a szilikon hozzáragadjon a hézag aljához. Ezt úgy érhetjük el, hogy a hézag aljára speciális szalagot vagy fóliát fektetünk.

A vízszigetelő réteg

A vízhatlan betonból, előre gyártott elemekből készült, konzolos tartójú, oldalsó fallapokon álló, vagy a tetőszerkezettől független tartókon elhelyezett erkélyek, lodzsák esetében nem kell mindig felületi vízszigetelést alkalmazni. Minden más esetben az erkélyek, a lodzsák és a teraszok tartólapjait vízszigetelni kell.

A vízszigetelő réteg feladata, hogy a beszivár­gó vizet, amely a padlóburkolat résein, héza­gain át bejut a szerkezetbe, minél gyorsabban elvezesse a vízelvezető vájatokon és kiömlőkön át. Ezzel védi ugyanis az erkélyeket és a lodzsákat a víz káros hatásától. A felszínen lévő és a beszivárgó víz minél gyorsabb elvezetésé­nek feltétele, hogy a padlóburkolat tartalmazza az előírt valamennyi réteget, és meglegyen a szükséges lejtése, amely minimálisan 1,5-2 %, nagyon megterhelő körülmények közt ennél nagyobb is lehet.

Az egyes, az erkélyek kiviteli módjának is megfelelő vízszigetelő anyagokat a következő csoportokba oszthatjuk:

• bevonatos anyagokkal készített vízszigetelés: egy- vagy többrétegű aszfaltozott, módosított aszfaltréteggel borított lapokat, vagy egyré­tegű vízszigetelő fóliát alkalmaznak;
• öntött anyagokkal készített vízszigetelés: iparilag gyártott folyékony vízszigetelő anya­gok (ún. folyékony fóliák) bevonatok, szó­rással felhordott anyagok, öntött anyagok.

Ezzel a megoldással valójában különféle mű­anyag rétegeket alkalmaznak vízszigetelőként, amelyeket több rétegben hordanak fel, esetleg merevítő betétekkel kombinálva. Általában a bonyolult alaprajzú erkélyeken használják, ill. a perem- vagy a tartószerkezet elemeinek talál­kozásainál.

Ezek a módszerek csak a vízszigetelés anya­gát, alkalmazását és a padló rétegezettségében elfoglalt helyét írják le. A konkrét anyagot a felújítási tervnek kell tartalmaznia, figyelembe véve a gyártó műszaki leírását.

Az erkélyek és a lodzsák hibátlan vízszigete­lésének elkészítése azon múlik, hogy sikerült-e a szerkezeti elemek megfelelő és hibátlan ter­vezése, valamint kivitelezése. A legfontosabb hely az erkélylemez és az épü­let külső falának találkozási pontja, beleértve a teherhordó falazat, az erkélyajtó és az erkély lemeze találkozási vonalát. Ugyancsak fontos része a tervezésnek a vízelvezetés módja és az erkély védőkorlátjának, valamint a korlát rögzítésének megoldása.

Az aljzat

A burkolatot az aljzatra is rakhatjuk, ha az utób­bi felülete megfelelő minőségű. Ha a felület minősége nem teszi lehetővé, hogy közvetle­nül erre fektessük a burkolatot, akkor kiegyen­lítő réteggel (pl. cementbevonat) kell ellátni, erre kerülhet a burkolat.

A rétegezett burkolat megbízhatóságának és hosszú élettartamának alapja a megfelelő aljzat. Készítése során ügyelni kell a szilárdságára, tömörségére, húzószilárdságára, nedvszívó és hőtűrő képességére, és nem szabad megfeledkezni az esetleges dilatációs hézagokról sem. Ha olyan résekről van szó, amelyeknél fennáll a veszélye annak, hogy a lefedett szer­kezeti elem hődilatációs résként működhet, akkor azt ki kell önteni, vagy össze kell húzni.

Dilatációs mozgás

Ellenkező esetben fennáll a veszélye annak, hogy a dilatációs mozgás, főleg a jobb minő­ségű csemperagasztók esetében, átadódik a burkolatra is, ami azt tönkreteheti. A padló­burkolat védelmében kell betartani azt az elő­írást is, hogy a burkolatot csak olyan felületre rakjuk le, amelynek térfogata már megállapo­dott, nem fog változni, és a nedvességtartalma elérte az előírt értéket. Az aljzattal szembeni további követelmény a sík felület, amelyet az MSZ EN 138/3 szabvány ír elő. Az aljzat felüle­tében a legnagyobb megengedett eltérés nem lehet nagyobb 2 mm-nél 2 m-en mérve, ha a burkolólapokat vékonyágyazatba rakjuk.

Aljzat és burkolat

Az aljzat minőségével és a burkolás előkészí­tésével szembeni követelmények általában a választott ragasztóanyagtól függnek. A válasz­tott ragasztóanyagot főleg a levegő nedves­ségtartalma és az aljzat fajtája határozza meg. Pl. a betonból készült vagy cementes felső ré­tegű aljzatnak legalább 28 naposnak kell lennie, ha a burkolás vékonyágyazatú és cementalapú habarccsal akarjuk felragasztani.

Minden szili­káttartalmú aljzatra érvényes, hogy a ragasztó adhéziósán és mechanikusan köt meg a felüle­ten. Nem hanyagolhatjuk el az aljzat elkészíté­sét és a ragasztóanyag alapos kiválasztását, mivel a burkolat megfelelő felragasztása dön­tően befolyásolja a felület élettartamát. Különö­sen érvényes ez a nagy nedvességtartalmú és nagy hőhatásnak kitett felületekre.

Ha szükséges, hogy javítsuk az aljzat és a ragasztóanyag egymáshoz kötését, akkor az aljzatot penetrációs eljárással kezeljük. Ez a ra­gasztóhatású anyag beszivárog az aljzat felső rétegeibe, és ezzel javítja mind az aljzat, mind a ragasztó tapadóképességét. A penetrációs eljárás lényege, hogy nem alakít ki az aljzat felületén mérhető vastagságú réteget, hanem teljes egészében beszivárog annak anyagába.

A rendkívüli megterhelésnek kitett burkolat esetében az adhéziót növelhetjük ún. adhéziós híd kialakításával, amelyhez általában híg, két összetevős polimer-cementes anyagot haszná­lunk. Ebben az esetben is akril- és epoxidalapú anyagokat használunk. Habár a penetrációs el­járásra az esetek többségében nincs szükség, fontos, hogy ismerjük ezt az eljárást, mivel ezzel jelentősen növelhetjük a kerámiaburkolat tapadóképességét nagy nedvességtartalmú közegben és nagy felszíni hőmérséklet esetén.

Aljzatok hibái

Ha az aljzat felszínén nagyobb egyenetlensé­gek, hibák vannak, akkor azokat ki kell egyenlíteni, hogy a felhasznált ragasztó mennyisége optimális legyen. A felületet olyan anyaggal egyenlítsük ki, amelynek szilárdsága mege­gyezik, vagy esetleg valamivel nagyobb, mint az aljzaté. A betonaljzatokra általában polimer-­cementes bázisú anyagokat alkalmazunk a fe­lület kiegyenlítéséhez, ezek nyomószilárdsága megegyezik a szerkezeti beton szilárdságával, amely általában 25-30 MPa.

Minden kiegyenlítő anyagra érvényes, hogy akár­csak az aljzatnak, a felületi rétegek nyomószilárdságának is meg kell egyeznie vagy vala­mivel nagyobbnak kell lennie, mint a padlóburkoló és az aljzat együttes terhelhetőségének.

Tartószerkezet

Az erkélyek, lodzsák statikai biztonságáért a szerkezeti elemek, vagyis a tartószerkezet a felelős. Ennek feladata az erkély állandó és időnkénti terhelésének átvitele az épület tartó­szerkezetére, a födémszerkezetre vagy a falakra. A legmegfelelőbb tartószerkezet megválasztá­sánál tekintetbe kell venni az épület tartószer­kezetéhez felhasznált anyagot és a födémszer­kezetet, valamint a tartófalak statikai szilárdsá­gát, továbbá az ablak- és ajtónyílások helyét is.

Az erkélyek szerkezete statikai hatásukat te­kintve a következők szerint viselkednek:

• konzolként,
• egyszerű tartóként,
• felfüggesztett tartóként.

A statikai feladat mellett az erkélyfödém alakja is fontos tényező, és ennek fontos része a vízorr, amely lehet kiemelkedő, sarkos vagy hornyos (2.2. ábra). A födémszerkezet meg­felelő alakjával megoldható a födémszerkezet lejtése is (legalább 1,5-2,0 %).

2.2. ábra. Az erkélyfödém alakjának kialakítása. Sarkos megoldás. Hornyos megoldás. 1 a vízorrot a vakolatban alakítjuk ki; 2 a vasbeton erkélylemezben kialakított vízorr; 3 vasbeton erkélylemez; 4 vakolat; 5 fémlemez burkolat.

A hosszabb, kiülő erkélylemezek – pl. a függő­folyosók – esetében a hosszanti irányú, nem kívánatos méretváltozást csak a lemez meg­szakításával, dilatációs hézagok beiktatásával küszöbölhetjük ki. A lemezt legfeljebb 5 m-en­ként, teljes szélességében meg kell szakítani. Az erkélyek tervezésének nagyon érzékeny pontja a hőhidak kialakulása. Ezek elsősorban a kinyúló konzolos vasbeton lemezű erkélyek esetében jelentenek komoly veszélyt, mivel ezeknek nagy a külső felületük. Az erkély és a lodzsa tartószerkezetét úgy kell megtervezni, hogy kiküszöböljük a hőhidak kialakulását.

A hőhíd kialakulását a már kész erkélyeken a következő megoldásokkal lehet elkerülni:

• a teljes épület – az erkélyeket és a lodzsákat is beleértve – hőszigetelésével;
• az erkélylemez külső körbeszigetelése, be­lülről, az alsó vagy a fölső részen – sokszor alkalmazott, de helytelen megoldás – nem hozza meg a várt eredményt (2.4. ábra);
• tartógerendákon elhelyezett erkélylemezzel (2.5. ábra);
• az erkélylemezt az oldalsó falazatba való beillesztésével (2.6. ábra). Ez a megoldás csak a részlegesen vagy egészen besül­lyesztett lodzsák esetében képzelhető el.
  

2.3. ábra. Az erkélylemez átvezetése a falon az erkély szerkezetének kritikus pontja.

2.4. ábra. Konzolos födém lemez alsó hőszigeteléssel. 1 födém; 2 erkélylemez; 3 hőszigetelés; 4 a födém borítása az alsó felületen.

2.5. ábra. Konzolokon és szabadon álló támaszo­kon elhelyezett erkélylemez. a) 1 födém; 2 erkélylemez; 3 hőszigetelés; 4 konzol; 5 tartó; b) 1 födém; 2 erkélylemez (vasbeton lemez trapéz alakú lemezen, amelyet U alakú profilból készült keretben helyeztek el); 3 hőszigetelés; 4 tartó.

2.6. ábra. Az oldalsó falakra ültetett erkélylemez. 1 födém; 2 erkélylemez; 3 hőszigetelés; 4 oldalsó falak.

Az újonnan épített erkélyek vagy lodzsák esetében előnyösebb teljesen elválasztani az erkélylemezt a födémtől, ill. az egész épülettől. Ezt ma már többféle szerkezeti megoldással elérhetjük, pl. konzolos födémlemezzel, amely­ben megszakítjuk a hőhidat megfelelő hőszi­getelő, de statikailag hatékony szerkezeti ele­mek beépítésével (2.7. ábra).

2.7. ábra. Az erkélylemez metszetén a hőhíd megszakítása látható (Shöck-Isokorb módszer). 1 betonacél; 2 rozsdamentes acél; 3 acéllemez; 4 polisztirol.

Az épületek tervezésekor és építésekor figyelem­be kell venni, hogy minden épületnek sokféle feltételnek kell egy időben megfelelnie, hogy azt biztonságosan lehessen használni a teljes élet­tartama alatt.

Az erkélyekkel, lodzsákkal és a teraszokkal szembeni követelmények

Az új és a felújított épületeknek meg kell felel­niük a nemzeti intézkedések értelmében a unió 89/109/106EGK irányelvének, amelyet nálunk három építési jogszabály harmonizál.

• építési környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.)i
• országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) korm. rendelet (OTÉK);
• építési termékek műszaki követelményeinek megfelelőség igazolásának, valamint forga­lomba hozatalának és felhasználásának szabályairól szóló 3/2003. (I. 25.) BM-GKM-KvVM rendelet.

Az épületnek és egyes részeinek alapvetően meg kell felelniük:

• építészeti és üzemeltetési követelményeknek;
• mechanikai terhelhetőségnek és a stabili­tásnak;
• tűzbiztonságnak;
• higiéniai, egészségügyi és környezetvédelmi előírásoknak;
• használat közbeni biztonságnak;
• a zaj- és a rezgésvédelemnek;
• energia- és hőtakarékosságnak.

Az erkély kiemelkedése, a függőfolyosó, a lodzsa mélysége függ a használati céltól. Az erkély legalább 90 cm-re nyúljon ki az épület homlokzatából; az átlagos méret 120 cm. Ha azonban az erkélyt lakó vagy pihenési célokra is használni akarjuk, pl. ha étkezőként is szeretnénk használni vagy a munka után ott pihenni, akkor ajánlott a legalább 150 cm-es méret. Ebben az esetben azonban azt is figyelembe kell venni, hogy nem árnyékolja-e le túlzottan az alsóbb szinteket.

Mechanikai terhelhetőség és stabilitás

Az erkélyeknek és a lodzsáknak el kell bírniuk a saját tömegükből adódó terhet, meg kell fe­lelniük a feltételezett használati követelmé­nyeknek, és el kell tudniuk viselni a környezet okozta fokozott igénybevételeket: eső, hó, szél, napsugárzás, hőmérséklet-ingadozás és a környezet vegyi hatásait. Az erkélyek mére­tezésére vonatkozó előírásokat az MSZ 15022-es szabvány tartalmazza.

A tartószerkezetre vonatkozó előírások mellett be kell tartani az erkélyek (loggiák) más szerke­zeti elemeire vonatkozó terhelési és a stabilitást biztosító előírásokat is. A terhelés szempont­jából az erkélyek fontos eleme a biztonsági korlát vagy mellvéd szerkezete, és annak borí­tása. Ezeknek is meg kell felelniük az üzemelte­tés megkívánta biztonsági követelményeknek.

A mechanikai terhelési követelmények vonat­koznak az erkély padlójára is, el kell bírnia a berendezési tárgyak tömegét, a lakók mozgá­sa okozta terhelést és ellenállónak kell lennie a hőmérsékletváltozásokkal szemben is.

Tűzbiztonság

A tűzbiztonság műszaki feltételeit úgy az épít­kezés alatt, mint az épület használata során külön szabványok írják elő.

Az épület homlokzatából kiemelkedő elemekre vonatkozó tűzbiztonsági feltételek függnek az épületrész szerkezetének típusától, a szerke­zeti megoldástól, a felhasznált építőanyagoktól, valamint az épület tartószerkezetéhez való kap­csolódásától. Az épület homlokzatából kiemel­kedő szerkezetelemek, az erkélyek és a lodzsák betölthetik a tűzvédelmi függöny szerepét is, amelynek az a feladata, hogy elterelje a felcsa­pó lángokat a homlokzat síkjától.

Higiénia, egészség- és környezetvédelem

Az erkély és a lodzsa szerkezetének:

• a lehető legnagyobb mértékben meg kell akadályoznia a hőhíd kialakulását, amely penészedést okozhat, és növeli az épület energiaigényét;
• ellen kell állnia a csapadékvíznek és az üzemi víznek;
• a rendeltetéstől függően előnyösen vagy hátrányosan kell befolyásolni a napsugár­zás hatását és a megvilágítást az erkélyhez kapcsolódó és az erkély alatti helyiségek­ben (OTÉK rendelet);
• el kell viselnie a tartófelületre nehezedő ter­helést az épület bontása és felújítása során.

A használat közbeni biztonság

A szerkezetelemeknek egy időben kell meg­felelniük több feltételnek és követelménynek. Az erkély padlója csúszásmentes és sík legyen, és tekintettel arra, hogy kültérben helyezkedik el, legyen fagyálló is. Bírnia kell a mechanikai terhelést, és a használatból adódó igénybe­vételeknek is ellen kell állnia. Meg kell felelnie az éghajlati viszonyoknak, hogy idő előtt ne menjen tönkre.

A tulajdonos feladata, hogy megőrizze az erké­ly megfelelő fizikai állapotát, hogy az ne veszé­lyeztesse mások testi és vagyoni biztonságát. Az erkély és szerkezete az épület alapító ok­iratából határozható meg.

A biztonságos használat szempontjából fontos az erkély védőkorlátjának típusa, amelynek az a feladata, hogy védelmet nyújtson az emberek és a tárgyak lezuhanása ellen. Ezt figyelembe véve fontos a korlát magassága, amelynek előírt mérete 95 cm, valamint a korlát biztonsá­gos rögzítése az erkély tervezett élettartama alatt.

Zaj és rezgés elleni védelem

A tervezés és a kivitelezés során meg kell találni az erkélyek egyes részeinek megfelelő méretét, formáját, elhelyezését, és ki kell választani a megfelelő alapanyagokat. A zajvédelem szempontjából a tömör erkélykorlátnak van jelentős szerepe, ennek kell ugyanis nagyrészt elnyelnie a város zaját. A környezeti zaj- és rezgéstermelési határértékeket a 27/2008. (XII. 3.) KvVM-EÜM együttes rendelet szabá­lyozza.

Energia- és hőtakarékosság

Az épületekkel szemben támasztott követelmé­nyek, amelyek magukban foglalják az energia-és hőtakarékossági szempontokat is, a 89/106 EEC és a 2002/91 /ES irányelvek, valamint az épületek energetikai meghatározásáról szóló 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet szabályozza.

Az épületet úgy kell megtervezni és felépíteni, hogy teljes élettartama alatt energiatakarékos legyen, figyelembe véve az éghajlati viszonyo­kat és a használati célt.

Az energia- és hőtakarékossághoz alapvető követelmény, hogy ne keletkezzenek hőhidak az erkély szerkezetében. Ez ugyanis jelentősen növelné az épület energiaigényét. Tekintettel a követelmény fontosságára, az erkélyek terve­zése és építése során ezt mindenképpen be kell tartani. Az új erkélyek szerkezetét már úgy kell tervezni, hogy teljesen kizárható legyen a hőhidak keletkezése. A hőhíd keletkezésének valószínűségét és a keletkezés megakadályo­zásához szükséges számításokat az említett 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet szabályozza:

Az erkélyek, lodzsák és a lakóházak teraszai kiegészítő és építészeti szempontból jelentős elemei a lakóházaknak, de az irodai vagy más egyéb célú épületeknek is. Tekintettel arra, hogy szinte folyamatosan ki vannak téve az időjárás hatásainak, idővel megjelennek rajtuk a hibák és károsodások.

A leggyakoribb a vízszigetelés meghibásodása, a védőkorlát és a lemezbur­kolat korróziója, de számolni kell a tartószerke­zetek statikai hibáival is, amelyeket a meghibá­sodott vagy teljesen hiányzó vízszigetelés miatt beszivárgó esővíz okoz. Tekintettel arra, hogy ezeknek a szerkezeteknek a megnevezéseit, felosztását gyakran nem megfelelően használ­ják, először ezeket mutatjuk be.

Az erkélyek fajtái

Az erkély egy vízszintes felület megfelelő tartószerkezettel, amely kiemelkedik az épület homlokzatából. Az erkélyt korlát övezi, és a lakó­térből közelíthető meg. A leggyakoribb és legmegfelelőbb erkélyforma a derékszögű kialakítás, emellett találkoz­hatunk azonban még a következő alaprajzú erkélyekkel.

Erkélyek fajtái:

• félig besüllyesztett,
• sarok-,
• körbefutó,
• függőfolyosó,
• egyéb fajták.

A félig besüllyesztett erkély a szerkezetét tekint­ve a konzolos erkély és a lodzsa kombinációja. A sarokerkély a nagyobb felületű erkélyek közé tartozik, amelyeket az épületek sarkán helyez­nek el. Nagyobb alapfelület esetén az erkély szerkezetét alátámasztják. A körbefutó erkélyre több helyiségből is ki tu­dunk lépni. Általában fürdők vagy gyógyintéze­tek épületeiben alkalmazzák.

A függőfolyosó nyitott, félig nyitott vagy zárt folyosó, amelyen át eljuthatunk az egyes laká­sokhoz, esetleg több lakás közös előteréhez. A függőfolyosó szélessége legalább 110 cm, szerkezete valójában azonos az erkélyekével.

A homlokzatból kinyúló erkély szerkezeti szem­pontból lehet:

• alátámasztott,
• konzolos,
• felfüggesztett.

A felhasználás szempontjából vannak

• lakó-,
• gazdasági célú,
• üzemeltetési célú,
• kommunikációs célú,
• építészeti elemként alkalmazott erkélyek stb.

A mérete és a tartószerkezetének elhelyezése alapján van

• franciaablak,
• kis erkély,
• konzolos erkély,
• szögleterkély,
• sarokerkély,
• körbefutó erkély stb.

A franciaablak egy párkány nélküli vagy leg­feljebb 30-40 cm kiüléssel ellátott ablak. Általában egy nagyon alacsony, védőkorláttal ellátott erkély. A franciaablak építészeti és funk­cionális feladatokat egyaránt ellát (pl. szűk, alagútszerű utcákban lehetővé teszi a lakások jobb megvilágítását).

A kis erkély csak építészeti funkciót lát el az épület homlokzatán. Bizonyos funkcionális szerepe is lehet, pl. a hálószobák, a konyhák vagy más helyiségek szellőztetését segítheti.

A konzolos erkély az erkélyek tipikus képvise­lője. Általában konzolosan elhelyezett födémle­mez a szerkezete, amely az épület homlokzata előtt helyezkedik el. Az előre gyártott erkélyek esetében elképzelhető a köteleken felfüggesz­tett szerkezeti megoldás is. Ezek alaprajza leg­gyakrabban négyszögletes. A szögleterkélyt általában két, egymásra merő­leges homlokzati fal közé ékelik be.

A sarokerkély az épület sarkát öleli körbe. A körbefutó erkély több helyiségből is meg­közelíthető. Hátrányos, ha több lakás előtt hú­zódik, ezáltal ugyanis csökken a használati értéke, mivel nem biztosítja a lakóknak a szük­séges intimitást. Elkerülhetetlen a tartó- és nem tartó szerkezetek dilatációjának megoldása.

A tetőteraszok fajtái

A tetőterasz egy átalakított járófelület az épület tetején.

A tetőteraszokat feloszthatjuk a következők szerint:

• Tetőfelület szerkezete szerint:
  egyrétegű,
  kétrétegű,
  többrétegű;
• Gyártási technológia szerint:
  helyszínen készült (monolit),
  szerelt;
• Vízelvezetés módja szerint:
  a vizet elvezetik,
  belső vízelvezetésű,
  külső vízelvezetésű,
  a vizet nem vezetik el;
• Járófelület lerakása szerint:
  nedves eljárással (járólapok vastag- vagy rugalmas vékonyágyazaton),
  száraz eljárással (járólapok alátéten vagy szórt aljzaton).

A londoni toronyépület-tűz után egyértelművé vált, hogy a kormányzatnak támogatnia kellene a homlokzati szigetelések eltávolítását.

Jochen zenthöfer írása

A leégett Grenfell Tower esetéből mindenkinek rá kell eszmélni, hogy nincs szükség a homlokzati szigetelésre (rejtett károk). Ezek nem csak a toronyépületekre jelenthetnek veszélyt, de valamennyi lakóépületre is. Németországban már többször előfordult ilyen katasztrófa, pl. Kölnben is, ahol többen meghaltak az égő hőszigetelt homlokzat miatt. Csak a németeknél eddig 11 ember haláláért felelős a homlokzati szigetelése.

A gazdasági lobbi és a politikai szimpatizánsainak (Zöldeknek) összefogása eddig túl erős volt ahhoz, hogy meg lehessen akadályozni az épületek külső leszigetelését. Azonban eljött az idő a szemléletváltásra. A luxemburgi kormánynak készítenie kell egy olyan programot, mely anyagilag támogatást biztosít a homlokzati szigetelések mielőbbi eltávolítására. Ez elsősorban azokra a házakra vonatkozik, melyekben gyermekek is élnek vagy tanulnak.

Gyúlékony szigetelések!

A magasépületeket polietilén tartalmú alumínium borítással, vagyis habosított műanyaggal szigetelték, ez pedig a polisztirolhoz hasonlóan kőolajból készül, így nagyon gyúlékony. Az ilyen szigetelést egy olyan autóhoz lehetne hasonlítani, melyet leöntenek benzinnel, majd meggyújtanak mellette egy cigarettát. Nem kétséges a dolog végkimenetele. Luxemburgban is ezt a könnyen gyulladó polisztirolt alkalmazzák a szigeteléshez, annak ellenére, hogy független szakértők és tűzoltók Németországban és Nagy-Britanniában sem helyeslik ezt. Gyúlékony hungarocell típusú táblák.

Nagyon veszélyes az épületeket műanyag kőolaj-habbal beburkolni. A tűzveszély, a növekvő fűtési energia felhasználás, az algaképződés mind olyan jelenlévő következmények, melyeket igyekeznek eltusolni, akárcsak az egészségügyi problémákat azoknál a gyerekeknél, akik ilyen módon szigetelt épületekben élnek.² Ellenezzük az atomerőműveket és azt, hogy a gyerekeknek túl magas cukortartalmú üdítőket áruljanak az iskolákban, de azt helyeseljük, hogy tűzveszélyesen szigetelt iskolákban töltsék a napjaikat.

A habosított műanyag burkolattal ellátott házak tulajdonosai hosszútávon nagy árat fizetnek. Ezt bizonyítják azok a tanulmányok is, melyeket a stuttgarti Frauenhofer-Intézet és a Cambridge-i Egyetem készítettek.

Konrad Fischer mérnök és szigetelési szakértő 2013-ban írta a Momentum Kötet 1 című luxemburgi könyvben, hogy a költséges homlokzati szigetelőanyagoknak semmi hasznuk, sőt, éppen hogy növelik a fűtési költségeket.

A házakról készült hőkamerás felvételek a homlokzati szigetelés hatékonyságát soha nem nappal szemléltetik, amikor akár 80 fok fölé is felmelegszenek, hanem éjszaka, mikor lehűlnek. Az ilyenkor meleget kibocsátó, ezért páramentes masszív homlokzatot hőveszteségesnek titulálják, miközben csak arról van szó, hogy a nap folyamán elnyelt napenergiát lassan leadja. Ezzel ellentétben a szigetelő pelyhek, kövek, fonatok vagy habok nappal rendkívüli mértékben átmelegszenek, de a napenergia falban történő eltárolását meggátolják.

Éjszaka a levegő hőmérséklete sokat és gyorsan, harmatpont alá hűlnek, ezért magukba szívják a párát és telítődnek. A víztaszító borítás miatt azonban a bejutott víz nem tud távozni a kapilláris tevékenység hiánya miatt, így a falak algás, penészes vízcsapdává válnak. A leszigetelt homlokzatokat ezért kezelik vízben oldódó mérgekkel, alga- és gombaölő szerekkel. Építész vélemény: bizonyos szigetelőanyagok egyszerűen nem szigetelnek!

A szigetelésekkel szemben előnyben kellene részesíteni a hagyományos építési módot, ami biztosítja a természetes szellőzést, ugyanakkor a kitűnő szigetelést is. Az épületekből így nem lesz veszélyes hulladéklerakó. A homlokzatokon a polisztirol szigetelésnek semmi helye nincs, ezeket mielőbb el kellene távolítani, főként, ha az épületben kisgyermekek is élnek. A szigetelés a tulajdonosokat már egyébként is megkárosította, hiszen értékcsökkenést okozott az ingatlannál.

“A hungarocell táblákkal Európa az energetikai optimalizálás jelszava alatt burkolja körbe magát. Ezeknek a műanyag építőelemeknek a milliószámra történő előállítása már önmagában kész környezeti katasztrófa. A szigetelőanyag-iparon kívül senki másnak semmi haszna, csupán kára származik belőle.”

Cikk hiteles fordításban letölthető innen (PDF) >>

Forrás: Jochen zenthöfer írása,  http://www.konrad-fischer-info.de/wort.pdf

Egy 1983-ban készült tanulmányban a szigetelések teljesítményét elemezték, de a nem kívánatos eredmények miatt a tanulmányt el is tüntették. Most azonban újra előkerült és sok kérdést vet fel az energiatakarékossági rendelet és annak gyakorlati alkalmazhatósága kapcsán.

Cikk hiteles fordításban letölthető innen (PDF)

Energetikai korszerűsítés. A kívülről szigetelt helyiségek több energiát fogyasztanak, mint a szigetelés nélküliek

A megtakarítások csupán számtaniak

A szövetségi kormány energia-ütemtervében 40%-kal kevesebb üvegház-hatású gáz kibocsátását irányozzák elő 2020-ig. 2022-ben pedig az összes német atomerőművet leállítják. Ehhez a konstrukcióhoz szorosan kapcsolódik az energetikai lakáskorszerűsítés is. Az összetett hőszigetelési rendszerek szakszövetsége (www.fachverband-wdvs.de) szerint a Németországban az atomerőművek 2010-ben közel 140 terrawattóra energiát állítottak elő. Energiatakarékosabb épületekkel azonban ötször magasabb gazdasági megtakarítás valósulhatna meg.

Az energiarendszer átalakulása már a küszöbön áll, azonban ez igen költséges. Az EEWär-meG (megújuló hőenergiáról szóló törvény) 11. § 2. bekezdése szerint

„A jelen törvény végrehajtásával megbízott személyek jogosultak … a telkekre és az építményekbe, beleértve a lakásokba történő belépésre. A lakás sérthetetlenségének alapvető joga (az Alaptörvény 13. cikke) ezáltan korlátozásra kerül.”

A CDU/SPD koalíciós kormány energiarendőrségi felhatalmazást hozott létre szigetelési célokra, ám a polgári jogokat korlátozta. Akkoriban ezt felelőtlenül megszavazták.

Egy tudományos vizsgálat második részéről szintén nem lehetett ezidáig semmit tudni. Ez a külső szigetelések negatívumaival foglalkozott, szerepel benne például az is, hogy a külső hőszigetelések a kívánt hatásnak éppen az ellenkezőjét nyújtják, ez viszont felesleges kiadást jelent mind a tulajdonosnak, mind a lakást bérlőnek.

Az eredmények felszívódtak

A Holzkirchenben lévő Fraunhofer Társaság Épületfizikai IfB Intézetében 1983-1985. között több vizsgálatra is sor került a külső téglafalszerkezetek hőszigetelésével kapcsolatban. Az IRB Kiadó az 1983-as első két vizsgálati szakaszról szóló jelentést T 1187 Kutatási Jelentés néven hozta nyilvánosságra. Ennek lényege, hogy a szigetelőanyagok nem hatékonyak, a masszív monolit falak viszont megfelelően szigetelnek. Prof. Dr. mult. Karl A. Gertis, a Holzkircheni Intézet akkori vezetője később mérési hibákra hivatkozott a vizsgálatoknál, és javításként új, számolásos hőhíd-elméletet dolgozott ki.

A 3. vizsgálati szakaszról szóló, 1985. december 20-i EB-8 sz. nyilvános közlemény ezidáig a süllyesztőben volt. Miután rábukkantak, csak egy pillantást lehetett vetni rá, pedig ez is az 1983-as tanulmányok megállapításait erősíti meg, mi több, még annál is tovább megy. Hogy a hőhíd-hatás befolyását megelőzzék, a vizsgálatok ezen részében a hőhidas területeket minden helyiségben plusz hőszigeteléssel látták el.

Ezért a vizsgálatban szereplő épületeknek magyarázatot kell szolgáltatniuk a sugárzás külső falfelületekre, a helyiségek belső levegőjének éjszakai lehűlése miatti hőátviteli veszteségekre és a fűtési energiára gyakorolt hatásáról. Az eredmények szerint a leszigetelt külső falaknak a napenergiát tároló és lassabban lehűlő masszív falazathoz képest gyorsabb hőmérséklet változást is ki kell bírniuk. Azaz, a szigeteléshez több energiára van szükség.

A vizsgálati jelentés mellékletében a 6. számú táblázatban látható, hogy a külső szigeteléssel ellátott helyiségek több energiát fogyasztanak, mint azok, amelyek nincsenek leszigetelve. A kísérleti épületek minden esetben egyformán 0,46 W/m²K nagyságú k-értékkel rendelkeztek, a 28 napon át tartó vizsgálat -4 C° téli külső átlaghőmérséklet és 137 W/m² átlagos déli sugárzási intenzitás mellett zajlott. Így feltehetően az 1983-as T 1187 számú kutatási jelentés hőhíd-elméletét örökre félretették.

A holzkircheni vizsgálatok kapcsán még érdemes szót ejteni a következőről. A Német Szövetségi Napok SPD frakciótermében, 1985 októberében építész szakembereknek a lehetséges energiamegtakaríás témájával foglalkozó, nyilvános meghallgatásán a szakemberek nem mondhatták el részletesen a véleményüket a nyilvánosság előtt titokban tartott második rész miatt. Ennek valamennyi mérési adatát elveszettnek nyilvánították. 

A tanulmányok bizonyítják, hogy a szigetelés hatékonysága kétes

Egy, csak regionális szinten ismertté vált publikáció szintén bizonyítja a holzkircheni eredményeket. A Társasházak fűtési energiafogyasztásának összehasonlítása címet viselő tanulmányt 1996-ban a hamburgi GEWOS-Intézet hozta nyilvánosságra. Ebben az szerepel, hogy az 1984-1992. között vizsgált 47 lakóépület esetében a magas k-értékkel rendelkező szigetelési megoldások több energiát igényeltek. Kapcsolódó cikk: A szigetelőanyagok nem is szigetelnek?

A monolit külső falszerkezettel rendelkező társasházak a külső falazat magasabb hőátbocsátási tényezője ellenére alacsonyabb éves fűtőanyag-fogyasztást mutattak, mint a külső falakon szigeteléssel ellátott épületek. A Hannoveri Épületkutatási Intézet vizsgálat pedig arról számol be, hogy négyzetméterenként átlagosan kb. 9 euróval magasabb a karbantartási érték, mint a vakolt masszív homlokozato esetén. A régi holzkircheni vizsgálati eredmények ezért indokolttá teszik az energetikai korszerűsítéssel és az energiarendszer átalakításával kapcsolatban az átgondolást.

Egy tudományos vizsgálat szerint a külső hőszigetelés mérhető haszonértékkel nem rendelkezik. Egy másik eredmény szerint pedig a külső hőszigeteléssel rendelt vizsgálati helyiségek több fűtési energiát fogyasztottak, mint a szigetelés nélküliek.

Az összehasonlítás eredménye: A szigetelés nélküli homlokzati fal hatékonyabb

A mérési eredmények szerint összességében magasabb százalékos fűtési energiafogyasztása van a külső szigeteléssel ellátott (AD) téglafalaknak, mint a szigetelés nélküli monolit (MO) falaknak. A számok 49, stb. = az anyag vastagsága; h = világos színű külső homlokzat; d = sötét színű külső homlokzat; k-Wert (érték) = hőátbocsátási tényező.

Cikk hiteles fordításban letölthető innen (PDF)

Forrás: http://www.konrad-fischer-info.de/zweifel.pdf

A nyílászárók beépítési hibái

Ablakoknál, erkély- és bejárati ajtóknál jelentkező hőveszteség; csapadék, por behatolása főleg a tokok és falak közötti nem kellően tömített csatlakozásokból adódik. Tehát arra kell törekedni, hogy a tokok beépítése „légzárás” szempontjából minél tökéletesebb legyen.

A nyílászárók beerősítésének, rögzítésének a tok anyagától és szerkezeti jellegétől függően több módja van. Gerébtokos ajtókat, ablakokat a téglafalazathoz bekötő szegekkel (padva­sakkal), betonfalakhoz belőtt szegekhez, vagy a betonozáskor beépített laposacél kötőele­mekhez kell rögzíteni.

Rögzítés:

• A tökéletesebb légzárás elérése céljából a faablakok és ajtók gerébtokjainak külső felüle­tébe félkörös, vagy ék szelvényű vájatot kell képezni. A vájatokba biturán csíkot kell el­helyezni. A fal és a nyílászáró közötti hézagok tömítéséhez habosított műanyagot is lehet használni.
• Az utólag elhelyezésre kerülő ablakok, ajtók káváit célszerű a beépítéssel egy időben elkészíteni. Ebben az esetben a tok tervezett helyétől mindkét oldalról, kb. 3/4 téglaméret­tel a falszakaszt csorbázattal kell abbahagyni, majd a nyílászáró behelyezése után kifa­lazni a kávát.
• Különös gondossággal kell az egyesített szárnyú és a hőszigetelt üvegezésű ablakokat befalazni, mert ezek tokszélessége viszonylag keskeny, a falba kerülő tokrész nem több, 30 mm-nél. Ezért ezeket az ablakokat mindenképpen megerősítő szerkezettel (szögacél, vaktok) kell rögzíteni. A tok és a falazat között rugalmas tömítő szalagot kell elhelyezni. A fal és a nyílászáró közötti hézagok tömítéséhez habosított műanyagot is lehet alkal­mazni. Típusablakok esetében, az ablakokkal együtt, tartozékként forgalmazott tokkiegé­szítő felerősítő laposacél elemeket a tokokra kell erősíteni és ezután elhelyezni a falszer­kezetben.
• Ne feledjük, hogy a nyílászárók tokja nem áthidaló. A tokokat a falszerkezettel terhelni nem szabad!
• A tömör negyedtégla és 6-10 cm soklyukú válaszfal téglából falazott válaszfalak esetén gyakran elhagyják a 2,8 mm-es merevítő lágyhuzalt. A főfalhoz és tokhoz minden má­sodik vízszintes hézagba rabicszeggel rögzített és kifeszített huzalt kell beépíteni. A fala­zat függőleges hézagai nincsenek habarccsal kitöltve, még az ajtótok mellett sem.
• A faanyagú tokszerkezeteket a fallal érintkező felületeken gombavédő szerekkel kell be­vonni.
• Falazáskor a tokokat szükség szerint merevíteni kell görbülés, vetemedés megelőzése céljából.

Födémszerkezetek hibái

A födémek a helyiségek lefedésére, vízszintes térelhatárolására szolgáló szerkezetek. Ezenkívül viselik a rajtuk levő terheket, az épületeket vízszintes irányban kimerevítik. Csak olyan födémet építsünk, melyet tervező szakember statikai számítással meghatározott és megtervezett. Az elhelyezésnél, beépítésnél legalább kőműves mester legyen jelen. Hazánk­ban a magánlakás-építés terén – egy-két kivételtől eltekintve – szinte egyeduralkodó az előregyártott födémgerendák viszonylag széles skálájának alkalmazása.

Ezek a födémgerendák ismertek, kereskedelemben kaphatók. A födémgerendák közül az FF, G, Gm jelű, un. normál vasalású (melegen hengerelt), az E és M jelű nagyszilárdságú (hidegen húzott) betonacéllal készül. Az E és M jelű födémgerenda előfeszített termék, felfe­lé enyhén ívelt. Az E jelű (feszített) födémgerendák felfekvési hossza az 54-es méretig (540 cm-es falközméret) 10 cm, azon felül pl. 60-as jelűnél 12 cm. Az M jelű födémgerendák felfekvési hossza 15 cm. Az M jelű gerenda az előzőekben felsorolt födémgerendáknál na­gyobb fesztávú és teherbírású födémek létrehozására alkalmas.

Valamennyi gerendát az épületen körbefutó koszorúba be kell kötni. A koszorú a födém sávjában a teherhordó falban végigfutó vasbeton gerenda. Célja a födémgerendák merev befogása, a fal és a födémszerkezet tömegének egyenletes elosztása, a falszerkezetekben az esetleg ébredő vízszintes irányú erők (alapsüllyedés, hőmozgás stb.) felvétele.

A koszorúba, külön terv hiányában, 4 db sarkokon elhelyezett, legalább ᴓ 8 mm-es B 60-40-es betonacél hosszbetéteket és 30-30 cm-enként elhelyezett kengyeleket helyezünk, majd legalább C 12-es minőségű betonnal kibetonozzuk. A födémgerendák hossztengelyének egymástól való távolsága a födém jellegétől, terhelésétől és fesztávolságától függően 30, 60 és 100 cm. Az FF jelű vasbeton födémgerendák 60, illetve 100 cm-es, a G és Gm jelű fö­démgerendák 60, illetve 100 cm-es, az E és M jelű feszített födémgerendák 60 cm-es kiosz­tással alkalmazhatók a terheléstől függően.

Az E jelű feszített födémgerendákkal készített födém a teljes teherbírását a gerendák és a béléstestek közötti kibetonozás után éri el, ezért az építés időtartama alatt a gerendákat gyámolítani kell. A gyámolítás leggyakrabban alkalmazott módja, ha a gerendát elhelyezés­kor nem a falra helyezzük, hanem alátámasztó állványra fektetjük fel.

Külön kell említést tenni a vázkerámia vasbeton-betétes teherhordó gerendákról és födé­mekről. A gerendák égetett vázkerámia idomokból, azok vályúját kitöltő nagyszilárdságú betonból és a betonba ágyazott acélbetétekből készülnek. Ezeknél a födémeknél az alátá­masztást és a szükséges pótvasalásokat mindig a tervezői utasítás alapján kell elvégezni.

A födémek készítésénél szigorúan ügyelni kell a következőkre:

• A normál vasalású előregyártott vasbeton gerendákból és az előregyártott vázkerámia betétes gerendákból kiálló, túlnyúló vasakat be kell kötni a vasbeton koszorúba. Ebből az következik, hogy vasbeton koszorú nélkül gerendákat alkalmazni nem szabad.
• A gerendák gyámolításánál csak kellő szilárdságú alátámasztó szerkezetet szabad felhasználni. Az alátámasztás és az esetleges túlemelések sűrűségét és mértékét mindig a tervező, vagy a felelős műszaki vezető határozza meg. Az alátámasztás elbontásáról szintén a tervező, vagy a műszaki vezető gondoskodhat.
• A gerendák közeinek kibetonozását, valamint az esetleg előírt felbeton előkészítését csak az előzetesen megfelelően vizezett (locsolt) gerendákra és béléstestekre lehet elvégezni. Ez alatt azt kell érteni, hogy a vázkerámia idomok annyi vizet kapjanak, amennyit képesek beszívni; más szóval az elemeket vízzel kell telíteni, mert csak így lehet biztosítani azt, hogy a kerámiatest ne szívja el a betonból a vizet. A betonozás után legalább 8 na­pig a födémet meg kell óvni a terhelésektől.
• A gerendák közeinek kibetonozását és a felbeton készítését csak egy időben (egyidejűleg) lehet végezni. Ez azért fontos, mert ha a gerendák közeinek betonja már megszilárdult, úgy az nem köt a később rárakott felbetonhoz. így a födém teherbírása lényegesen kisebb lesz.
• A teherhordó gerendák és födémek tönkremenetelét általában az alábbiak okozhatják:
• A gerendák már a szállítás során – a szakszerűtlen kezelés következményeként – megsérül­nek, eltörnek. A gerendákat csak a beépített helyzetüknek megfelelően lehet szállítani és tárolni. (A gerenda szélesebb talpa mindig alul legyen.) Ugyanez vonatkozik a beemelés­re is.
• A már felrakott gerendákat, vagy a félig kész födémet túlterhelik. A nagy mennyiségben felhordott, vagy aránylag kis helyen tárolt építési anyag (tégla, beton, salak stb.) túlterhe­lést, deformálódást, végső esetben leszakadást okozhat. Különösen fontos erre figyelni a túlnyúló, konzolos gerendáknál, födémeknél, erkélylemezeknél!

A betonkészítés hibái

Közismert, hogy a betont cement, adalékanyag (kavics) és víz keverékéből lehet előállítani, illetve a vasbetonban az előbbieken kívül még betonacél is van. A beton alapvető tulajdon­sága az, hogy keverés után megszilárdul és így építőanyagként nagyon sokoldalúan felhasz­nálható.

Sokan úgy gondolják, hogy a betonkészítés csak a keverésből, majd a formába való bedol­gozásból áll. Vizsgáljuk meg hogyan készíthetünk a célnak megfelelő betont! Vegyük sorra, melyik összetevőnek milyen szerepe és milyen kihatásai vannak.

A hazai gyártású cementek kötésidejére a szabvány a következőket írja elő: kötés kezdete, a megkeverés utáni 1 órán túl; kötés vége, a megkeverés utáni 12 órán belül kell lennie. A kötés nem szilárdulás! Ezt fontos tudni, mert a friss beton időben történő bedolgozását ennek megfelelően kell végezni. Cementjeink általában megkeverés utón a 2-3. órában kezdenek kötni és ez a 6-10. órában fejeződik be. A kötés és a szilárdulás előrehaladása nagymérték­ben függ a betontest és környezete hőmérsékletétől.

Lényeges, a gyakorlati felhasználás szempontjából fontos, hogy az MSZ betűjelzés előtt levő számmal közli a gyártómű, hány % kiegészítő, ún. hidraulikus anyagot tartalmaz a cement. Hidraulikus anyagoknak nevezzük azokat az anyagokat, amelyek önmagukban nem, de mésszel, vagy cementtel keverve, víz hozzáadással, kötőképességűek lesznek. Ilyen pl. az erőművi pernye, kohósalak stb. A hidraulikus kötőanyag a cement szilárdsági értékét nem változtatja meg, azaz a szabványban meghatározott értéket el kell hogy érje. Megváltozik – és ez szemmel is érzékelhető – a cement színe, attól függően milyen és mennyi hidraulitot tartalmaz.

Adalékanyag és cement

Az adalékanyag általában homokos kavics (bánya vagy folyami) vagy kőzúzalék. Az ada­lékanyag szemszerkezetének egyenletes eloszlásúnak kell lennie, azaz a halmazban lévő, különböző szemcsenagyságú összetevők megfelelő arányban legyenek elkeveredve.

Azonos nagyságú adalékanyag esetén a cementpépnek ki kell töltenie az adalékszemcsék közötti hézagokat. Könnyű belátni, hogy ilyen esetben ugyanannak a szilárdságnak az eléré­séhez sokkal nagyobb mennyiségű cementre van szükség. Sokkal kevesebb cement kell ab­ban az esetben, ha ezeket a hézagokat – illetve ezek nagy részét – kisebb szemű adalékanyaggal (homok) töltjük ki. A cementpép csak arra kell, hogy a szemcséket körülvegye. Az is nyilvánvaló, hogy a kavicsszemcse nyomószilárdsága nagyobb, mint a megszilár­dult cementpépé. Ebből általában véve az következik, hogy egy adott térfogatú betontömb­ben, vagy szerkezetben minél nagyobb az adalék maximális szemnagysága, annál nagyobb lesz a beton szilárdsága is.

Az adalékanyagból mindenekelőtt a szerves anyagot, távolítsuk el. Gyakori, hogy a régeb­ben vásárolt és a helyszínre szállított homokos kavicsot, vagy zúzalékot csak később hasz­nálják fel, így azt takarás nélkül tárolják, rendszerint a földre öntve. A föld szennyezi az adalékanyagot, a ráülepedett por szintén káros. Elég gyakori, hogy már a bányában – a ki­termelés helyén agyagrögökkel, vagy finoman eloszlott agyagszemekkel – szennyezett az alapanyag.

Agyagrög

Különösen veszélyes az agyagrög. Ha még a nagysága is közel azonos az adalékanyagban található szemcsemérettel, úgy csak igen gondos válogatással tudjuk azt eltávolítani. A fa, fű, falevél stb. jelenléte könnyebben észrevehető és eltávolítható.

A szerves anyag azért káros a betonban, mert idővel, már a beton megszilárdulása után bomlásnak indul (korhad, rothad), ennek során megnő a térfogata és így rontja a beton szi­lárdságát. Az agyagrögöket a beton keverésekor – amikor már a cementpép bevonta – szinte lehetetlen észrevenni. Bedolgozva, szintén szilárdság csökkentő hatásuk van. Gondoljunk arra, hogy az agyag, ha vizet vesz fel megduzzad, ha kiszárad zsugorodik.

A következőkben a keverővízzel szembeni követelményekkel foglalkozzunk.

Nem sokat szoktak törődni azzal, milyen vizet használnak betonkészítésre. Zavaros, büdös vizet betonkészítésre ne használjunk. A betonkészítésnél legtöbben túl sok vizet adagolnak így a beton híg, folyós lesz. Ezt abból az egyszerű okból teszik, hogy a folyós betont sokkal könnyebb bedolgozni, nem kell különösebben tömöríteni, úgyis kitölti a formát, amelybe belerakták. Tudnunk kell viszont, hogy a beton szilárdsága, fagyállósága nagymértékből függ attól, hogy a készítés, illetve bedolgozás során mennyi vizet tartalmazott és megfelelő volt-e a tömörítése.

Általánosan azt lehet, mondani, hogy a betont a lehető legkevesebb vízzel, de még jól tömöríthetően kell készíteni, illetve bedolgozni. Ezzel szilárdságot is növelünk és cementet is megtakarítunk.

A betonozás

A megkevert és szakszerűen bedolgozott betont nem szabad utókezelés nélkül hagyni. Ez azt jelent, hogy a betont 8-10 napig nedvesen kell tartani. Ennek különös jelentősége a nyári betonozási munkáknál van.

A nedvesen tartás azért szükséges, mert a cement kötéséhez, illetve a szilárduláshoz vízre van szükség. A megfelelő kémiai átalakulás, tehát a kőszerűvé válás csak folyamatos víz jelenlétében megy végbe. Különösen ügyelni kell nyáron, nagy melegben a nagy szabad felü­letű beton, vasbeton szerkezetek (mint pl. födémek, erkélyek, járdák stb.) kiszáradás veszé­lyére. Az idő előtt kiszáradt, ún. megégett beton szilárdsága lényegesen alacsonyabb lesz a meg­felelően utókezeltéhez viszonyítva. Az utókezelés hiánya, vagy szakszerűtlensége tehát a szerkezet tönkremenetelét okozhatja.

A télen végzett betonozásokat csak +5° C feletti hőmérsékleten szabad elvégezni. A betont mindenképpen meg kell védeni a fagy káros hatásaitól. Szükség esetén fagyásgátló adalék­szert kell alkalmazni. A pontos keverési arányt be kell tartani.

Általában a helyszínen készítendő vasbeton szerkezeteket (áthidalók, gerendák, konzolok gerendák, erkélylemezek stb.) statikai számítás alapján méretezik, azaz a tervező kiszámolja mennyi és milyen minőségű betonacélt kell elhelyezni. Ezt mindig is bízzuk hozzáértő szak­emberre! Sok hibalehetőség adódik még a jól megtervezett vasbeton szerkezet kivitelezéseiéi is.

Mindenekelőtt az első hiba éppen az adalék túlzottan nagyméretű, maximális szemnagy­ságból adódik. A nagy szemű kavics „fennakad” a betonvason, vagy közé szorul, így alatta még gondos tömörítés esetén is esetleg üreges, de mindenképpen lazább, kevésbé tömör be­ton képződik. Ez természetesen azt jelenti, hogy itt a beton alacsonyabb szilárdságú lesz. Ez teherhordó szerkezetnél megengedhetetlen.

Ha a beton tömörítése nem kielégítő, a szilárdság csökkenésén kívül még egy veszély állhat fenn, a vas korróziója. A vasak megfelelő tömörségű és vastagságú (1,5-5 cm) beton takará­sa esetén nem rozsdásodnak. Általános hiba, hogy a vasakat nem rögzítik betonozáskor és azok elmozdulnak. Az acélbetétnek ott kell lennie a betonban, ahová azt szakszerűen beter­vezték. Az elmozdulás tipikus esete, amikor betonozás közben a vasalásra rálépnek, letapos­sák. Ebből is teherbíró képesség csökkenés, illetve törés következhet. A vasak letaposásának veszélye különösen nagy a konzolos elemeknél, mert itt a vasak jó része a szerkezet kereszt­metszetét tekintve a felső részen helyezkedik el.

A nedvesség elleni szigetelések hibái

A munka jellegétől függően készülhet: víznyomás elleni szigetelés, talajnedvesség elleni szigetelés, üzemi- és használati víz elleni szigetelés, valamint tetőfedés.

A szigeteléssel kap­csolatos probléma eredhet tervezési, kivitelezési és üzemeltetési hibából:

• A vízszigetelések legkényesebb pontjai közé tartoznak az élek, sarkok, hajlatok. A víz­szigetelésben sok a hajlat és a sarok, ezért törekedni kell arra, hogy a szigetelőkérget mi­nél kevesebb töréssel tervezzék.
• Víznyomás elleni szigetelésnél a hidrosztatikai nyomásra méretezett vízszintes vasbeton ellenlemezt nem szabad megszakítani.
• A szigetelés megsérülését elsősorban az egyenlőtlen terhelésből származó süllyedéskü­lönbség okozhatja. Ilyenkor a szigetelés elnyíródik, és a felszívódó nedvesség tönkreteheti a többi szerkezetet is.
• A vizes helységekben gyakori hiba a függőleges szigetelés elhagyása. A szakszerűen elkészített aljzatszigetelés ellenére a falak függőleges felületei a kapilláris felszívódás miatt átnedvesednek.
• A vízszigetelési és tetőfedési hibák nagy többsége – a munka természetéből adódóan – kivi­telezési hiba. Például a szigetelés aljzata egyenetlen, durva felületű. A ragasztott bitume­nes szigetelések szilárd aljzatának egyenletes felületűnek kell lennie. A felületen nem lehetnek kiálló kavicsszemcsék, falazási egyenetlenségek, mert ezek a szigetelés sérülését okozhatják.
• Elek és hajlatok nem legömbölyítve készülnek. A szigetelési munkák megkezdése előtt az aljzatokat már úgy kell elkészíteni, hogy az élek és hajlatok ne éles szögben találkozza­nak. Az aljzatokat legalább 4 cm sugarú, íves hajlattal kell készíteni, mert az éleknél megsérül a szigetelés.
• Gyakran hiba, hogy a szigetelés rétegei nem követik az aljzat alakját és esetleg nem ta­padnak egymáshoz. Ilyen hiba következtében a szigetelőkéreg könnyen vízáteresztővé válhat.
• A rétegek ragasztása hiányos. Az egyes rétegek (bitumenes lemezek) falra (födémre) és egymásra történő ragasztását teljes felületen kell elvégezni.

A kémények hibái

Minden családi ház, sőt a hétvégi házak nagy részének is fontos kelléke a fűtés.

Minden kémény feladata kettős:

• a tüzeléskor keletkező égéstermékek elvezetése a szabadba;
• az égéshez szükséges levegő átszívása a tűztéren.

E feladatok teljesítéséhez szükséges szívóhatás részben a kémény két végpontja közötti légnyomáskülönbség, valamint a külső hideg levegő és a kürtőben levő meleg füstgázok közötti sűrűségkülönbség okozta gázáramlás hozza létre. A kémény akkor működik jól, ha a szívóhatás következtében kellő mennyiségű oxigén kerül a tűztérbe, és az égéstermék bizton­sággal eltávozik a kéményből. A leggyakoribb hiba az, hogy a huzat nem megfelelő.

A rossz huzat a következők miatt jöhet létre:

• A kémény (kürtő) alacsony, így a két vége közötti légnyomáskülönbség minimális. Az OÉSZ szerint a legkisebb magasság 5 m lehet, de a tetőgerincen túl legalább 80 cm-t fel kell nyúljon. A kémény magasságát a füstcső becsatlakoztatásától, a fedkő tetejéig kell érteni.
• Nagy a kémény áramlási ellenállása. A kürtő belső fala minél simább legyen, mert így a korom nem tud lerakódni vastagabb rétegben. A kémény keresztmetszeténél a hosszabb és rövidebb oldal aránya 1:1,5 lehet.
• A kémény falazata rossz hőszigetelő, így a füstgázok gyorsan lehűlnek és ez huzatcsök­kenést okoz. Ez a jelenség a begyújtásnál főleg télen probléma, amikor is a kürtő aljában papírt kell elégetni, hogy a kürtő levegője gyorsan felmelegedjen. A füstgáz fajsúlya 10%-kal nagyobb, mint a levegőé, tehát a „hideg füst” lefelé áramlik. Ezért helytelen, ha a kémény az épület külső falában van építve, hőszigetelés nélkül. Erre különösen a kőből épített kéményeknél kell figyelni.
• Amennyiben a kémény falazatán repedés keletkezik, vagy fala nem kellő vastagságú, akkor azon hideg külső levegő kerül be és a falazatot is, valamint a gázokat is lehűti. Az ilyen hibás szerkezet páralecsapódást is okozhat, amiből kénes sav és kátrány válik ki. Ezek az anyagok roncsolják a kéményt és a falon átütve foltosodást okoznak. E jelenség elkerülése érdekében a kéményeket a tetőszinttől lefelé végig be kell vakolni. A kémény falvastagsága minimum fél téglaszélesség (12 cm) legyen!
• A kémény keresztmetszete kicsi, és túl nagy teljesítményű tüzelőberendezés van bekötve. A megfelelő kéménykeresztmetszet kiválasztása nem a kőműves feladata. Az épület fűté­sét tervező épületgépész mérnök határozza meg a kéménnyel kapcsolatos elvárásokat.
• Az időjárás (a szél, légnyomás) nem megfelelő. A szívó hatást a vízszintes és a felfelé áramló szél fokozza, a lefelé áramló és örvényes légmozgás csökkenti. Ezért a kéménye­ket lehetőleg tetőgerinc közelében kell kivezetni és a szívóhatást megfelelő fejkiképzéssel kell biztosítani.

A falazatok hibái többnyire a helytelen kivitelezésből adódnak. Gyakori a falazatok a meg­engedhetőnél (±30 mm) nagyobb mértékű függőlegestől, valamint a sorok vízszintestől való eltérése. Ezek a hibák általában a falazat fogadó szerkezetériek, az alapnak, vagy a lábazati falnak az egyenlőtlenségeiből adódnak. A falazás közben a függőzésre, valamint a sorma­gasság tartására oda kell figyelni.

A falazatok teherbírását kedvezőtlenül befolyásolja a téglakötés szabályainak mellőzése. A falazóelemek kötésbe rakása alapvető követelmény. Ez azt jelenti, hogy az egymás fölött levő sorokban az álló hézagok nem kerülhetnek közvetlen egymás fölé, tehát azokat fél vagy negyed egységgel eltolva kell kialakítani. A repedések megjelenése mindig a leggyengébb falszakaszon várható, ott ahol a kötési szabályokat nem tartották be.

Hibák okai

A falazóhabarcsok nagy része minőségét tekintve cementtel javított mészhabarcs. A javított mészhabarcsok alkalmazása esetén sokan követik el azt az alapvető hibát, hogy a falazás előtt a téglát nem vizezik be, nem locsolják meg. Így a tégla – nagy szívóképessége miatt – a habarcsból elszívja a vizet, márpedig a cement kötéséhez, majd szilárdulásához víz szüksé­ges. Víz nélkül, kevés vízzel a szilárdulási folyamat nem, vagy csak részben megy végbe. Cementhabarcsba történő falazásnál, vakolásnál (a vakolásra később részletesebben kité­rünk) a téglát be kell nedvesíteni.

A téglaipar nagy mennyiségben gyárt üreges falazóelemeket. Ezek közül vannak olyan elemek amelyeknél a függőleges hézagokba nem kell habarcsréteget képezni. Ilyenek a ha­barcstáskás és a nútféderes falazóelemek. A habarcstáskás megoldásnál a falazóelemeket szorosan egymáshoz kell illeszteni és az elemben lévő habarcstáskát kell megtölteni habarccsal. Ez biztosítja a két elem közötti légzárást. A nútféderes elemeknél a kapcsolódó felüle­tek kialakítása olyan, hogy az elemek fűrészfog szerűen illeszkednek egymáshoz. Itt ez a kapcsolódás biztosítja a légzárást. A hőhidak kialakulását mindkét elemnél a leírt megoldá­sok akadályozzák meg.

Repedések a falon

A falakon tapasztalható építési hibák legnagyobb része az alapozásra vezethető vissza.

Tanácsaink a főfalak (teherhordó falak) alapozásához:

• Szerves talajokon és feltöltéseken lehetőleg ne építkezzünk, mivel ilyen területen az ala­pozás lényegesen költségesebb Ha valaki mégis ilyen területen kényszerül építkezni, előtte okvetlenül szerezze be szakember véleményét (talajmechanika).
• Gyakran okoznak süllyedéseket az alap alatt, vagy annak közelében levő, már az építke­zés előtt betömött régi kutak és gödrök. Az alapozás készítésekor célszerű ezeknek a göd­röknek a káros hatását áthidalásokkal kiküszöbölni (pl. vasbeton alapszakasz).
• A statisztikai adatok szerint az épületek károsodását az esetek kb. 70%-ában az alapok alá szivárgó víz okozza. A károsodást elkerülhetjük, ha az építkezés ütemének megfelelő­en gondoskodunk a felszíni vizek, a tetővíz elvezetéséről és a szennyvízcsatornákat, víz­nyomó vezetékeket az előírások szigorú betartásával kivitelezzük. A megelőző, említett intézkedések különösen fontosak lösztalaj esetéri, mivel a lösztalaj víz hatására roskad.
• Hazánkban az alapozás alsó síkját – a fagyhatás miatt általában – legalább 80 cm mélyre kell vinni a térszint alá. A fagyhatár felett alapozott épületek alapjai és a hozzájuk kap­csolódó falrészek, födémek a felfagyások helyein több centimétert is emelkedhetnek. A felfagyások következtében létrejött károsodások az épület állékonyságát is veszélyeztet­hetik. Fagyhatásnak ki nem tett épületrészeken (pl. pincékben), a földtakarásnak – az alaptest alsó síkja fölött – legalább 40 cm-nek kell lennie.
• A kővel úsztatott beton alapoknál gyakran követik el azt a hibát, hogy a kőelemek elhe­lyezéskor nem ügyelnek arra, hogy a beton teljesen körbevegye őket. Ilyen esetekben az alaptestek könnyen maradandó alakváltozást szenvedhetnek.

A válaszfalak repedései

A válaszfalak a teherhordó elemekhez viszonyítva az épület alárendelt jelentőségű részei; ezért a hibák oka leggyakrabban az, hogy a tervező és az építő nem fordít annyi gondot meg­felelő kiképzésükre, mint a teherviselő szerkezetek kialakítására.

Alápincézetlen lakóépület esetén a földszinti padlóvonal általában valamennyivel mindig az eredeti terepszint fölé, tehát a friss feltöltésre kerül. Az általános gyakorlat szerint a válasz­falakat egyszerű aljzatbeton-kiszélesítéssel akkor is erre a friss feltöltésre építik, ha ez a réteg 40-60 cm-nél vastagabb, vagy a válaszfal olyan eredeti felső rétegre kerül, mely laza feltöltés vagy humuszos szerves talaj.

Mindkét helytelen megoldás sokszor volt már válasz­fal-süllyedések okozója, különösen vizes helyiségek környezetében, mivel a feltöltés esetle­ges átnedvesedése még tovább növeli a károsodás nagyságát. Az előbb említett hibák megelőzése érdekében a válaszfalak alapozására a következő meg­oldások valamelyikét alkalmazzuk.

Ezek:

• főfalakéval azonos alapozás;
• megvastagított aljzatbetonra való alapozás (ajánlatos az aljzatbetonba hálószerűén sze­relt acélbetéteket helyezni);
• a földszinti padozatnak önhordó födémként való megépítése (pl. alápincézés);
• a válaszfalak kiváltása a teherhordó falakra.

A vakolatok hibái

Vakolás (habarcsfelhordás) előtt a vakolandó felületet elő kell készíteni.

Az előkészítést a következő alapvető követelmények szem előtt tartásával kell végezni.

• A vakolásra kerülő alapot a portól és egyéb szennyeződéstől (olajfolt, bitumen stb.) meg kell tisztítani, különösen ügyelni kell erre a régebben (hónapokkal, esetleg évekkel előtte) készült falak vakolásánál.
• A felületet megfelelően be kell nedvesíteni: mészhabarcs felhordása esetén gyengébben, cementhabarcsnál erősebben.
• A téglafelületeket vékony habarcsterítéssel (gúzolással) szükséges kellősíteni. A kellősítéshez az egyébként használandó habarccsal azonos összetételű, de vízzel hígított, kötő­anyagban némileg javított habarcsot kell használni.
• A túlságosan sima betonfelületeket hegyes vésővel fel kell pikkelyezni és minden esetben híg cementhabarcs fröcsköléssel kellősíteni kell.

Attól függően, hogy a habarcsot hová, milyen célra kívánjuk alkalmazni, különböző elne­vezésű és összetételű habarcsot kell alkalmazni. Az összetétel tekintetében csak a javított homlokzatvakoló mészhabarcsot ismertetjük. Ezt a habarcsot alapvakolatként kőporos vakolóréteg alá, alap- és simítórétegként homlokzatvakolatoknál, nagyobb méretű falazó eleme­ken vagy betonfelületen cementes gúzoló réteg készítésére lehet alkalmazni.

Összetétele: Kötőanyag 1 m³ adalékanyaghoz, homokhoz; mészpép 0,25-0,33 m³, vagy 125 kg porráoltott mész (mészhidrát); 60 kg 350-es vagy 75 kg 250-es cement.

A két mészfajta – megfelelő arányú – együttes felhasználása is megengedett. A porráoltott mész (mészhidrát) 125 kg-os adagolása csak akkor elegendő, ha az adalékanyag (a homok) 0,1 mm-nél kisebb szemnagyságú része legalább 10%. Ellenkező esetben a mészadagolást növelni kell, illetve konzisztencia-javító anyagokat kell hozzáadni. Ebből az is kiderül, hogy nem minden homok felel meg adalékanyagnak. A homok különböző rendeltetésű habarcshoz történő felhasználhatóságát elsősorban a szemszerkezeti (szemcseméret) összetétele és agyagiszap szennyezettsége határozza meg.

Célszerű tehát a homokot felhasználás előtt megvizsgálni. A vizsgálathoz tegyünk egy vi­zespoharat félig tele homokkal, majd öntsük fel vízzel. Jól összerázva 1 óráig ülepítsük. A leülepedett homokréteg feletti agyagos, iszapos réteg vastagságát lemérjük. Ez a vastagság ne legyen 6-8%-nál nagyobb az összvastagsághoz képest, mert ellenkező esetben csak 20-30%-os többlet kötőanyaggal lehet elérni a megfelelő szilárdságot. Ezzel jelentős kötőanyag mennyiséget takaríthatunk meg.

Az építésszervezés azoknak a tevékenységeknek az összefoglaló neve, amelyekkel a gazda­ságos építést térben és időben megszervezik.

Az építési tevékenység lehet:

• szállítási;
• segédüzem szervezési;
• víz- és energiaellátási;
• gépesítési;
• organizációs tervezési;
• előkészítési;
• felvonulási és kitűzési;
• gazdasági és műszaki ügyviteli;
• ütemezési tevékenység.

Az építőipari szállítások

Az építőipari szállítás az építkezéseken fontos tevékenység. Jelentőségét az mutatja, hogy a teljes építési költség mintegy 10-15%-a szállítási költség. Ezért a szállítás gazdaságos meg­szervezése nagyon fontos.

A szállításokat csoportosíthatjuk a szállítás tárgya, jellege és módja szerint. A szállítás tár­gyai lehetnek építőanyagok és épületszerkezetek, építő gépek, szerszámok és építő berende­zések, felvonulási tartozékok (pl. lakókocsi, bódé, stb.), ömlesztett-, zsaluzási-, állványozá­si-, dúcolási anyagok és egyéb anyagok. A szállítás jellege lehet belső, helyi és távolsági. A szállítás módja szerint megkülönböztetünk kézi, közúti, vasúti, légi, vízi és különleges (pl. csővezeték, kötélpálya) szállítást. A szállítás gazdaságossága több körülménytől függ, amelyeket egymással összefüggésben kell vizsgálni.

Ezek a körülmények a következők:

• rakodási feltételek;
• a szállítandó áruhoz legalkalmasabb szállítóeszköz kiválasztása;
• gazdaságos szállítási távolságok;
• közvetlen (pl. csak tehergépkocsival) vagy közvetett (pl. tehergépkocsi, vasút) szállítás lehetséges;
• visszafuvarra lehetőség van-e.

A körülmények gondos mérlegelése után lehet kiválasztani a legmegfelelőbb és a leggazda­ságosabb szállítási módokat. Ahhoz, hogy a munkahelyen megfelelő mennyiségű anyagról gondoskodni lehessen, megfe­lelő számú szállítóeszközre van szükség.

Egy-egy szállítóeszköz napi teljesítményét a követ­kezőképpen kapjuk meg:

• meghatározzuk az egy forduló megtételéhez szükséges időt (ebbe bele kell számítani az oda és vissza út, valamint a rakodás idejét);
• a fentiek ismeretében meg lehet határozni a naponkénti fordulók számát;
• végül a naponkénti fordulók számából és az egyszerre elszállítható mennyiség szorzatá­ból megkaphatjuk a naponta elszállítható építőanyag mennyiségét.

Az építkezések segédüzemei

Az építőiparban az építési feladattól, az alkalmazott építési módszertől, a munka nagyságá­tól és a munkahely elhelyezkedésétől függőéi segédüzemeket létesítünk.

A segédüzem lehet:

• betonüzem;
• ácstelep;
• vastelep;
• helyszíni előregyártó telep;
• kőfaragótelep;
• acélszerkezeti telep;
• habarcsüzem és aszfaltüzem.

A segédüzem telepítésekor a következő szempontokat kell figyelembe venni.

• Az üzem – a szállítások csökkentése érdekében – a felhasználás súlypontjában helyezkedjen el.
• Ne települjön később építendő végleges építmény helyére.
• Az üzemet úgy kell kialakítani, hogy az anyagok feldolgozása és tárolása minél kevesebb átrakással, belső szállítással járjon.

Az ácstelepek

Állványozási, zsaluzási munkák előkészítésére az építési munkahelyen ácstelepet kell lé­tesíteni. Az ácstelepen gyártják le a többször felhasznált állványzatokat, zsaluelemeket és egyedi faszerkezeteket. Az ácstelepek nagyság szerint lehetnek munkahelyi, munkahelyi­-központi ácstelepek.

Az ácstelepek telepítésekor a fentieken kívül lényeges szempont még, hogy az anyagot lehe­tőség szerint a munkahely bejáratánál fogadják. Az ácstelep nyersanyaga, a fa, nagy hely­igényű, ezért az üzemet úgy kell kialakítani, hogy az ácstelepen belüli anyagmozgatás minél kevésbé zavarja az építési munkahely életét. Ezért az ácstelepet úgy rendezzük be, hogy a faanyag megmunkálásának folyamata a készülő épület felé irányuljon. Gondoskodni kell az anyagtárolás, a méretre vágás, a szabás, az összeállítás, a félkész- és készelemek tárolási helyéről.

Az ácstelep nagy része fedetlen, csupán a telepített gépeket helyezzük el tető alatt. A tele­pet csak rendezett, sármentesített területre szabad építeni.

A faanyagtároló helyen a faanyagokat fajta, minőség, hosszúság és vastagság szerint osztá­lyozzuk és tároljuk. A lerakodást a belső anyagmozgatás meggyorsítása érdekében gépesí­teni lehet. A két alkalmazott gép az autódaru és a villástargonca. A faanyagot alátétgeren­dára kell elhelyezni, a földtől minimum 30 cm távolságra azért, hogy a faárut szellőztessük és megóvjuk a talajnedvességtől. A deponált faanyag, az úgynevezett máglya tetejére ferde tetőt kell építeni deszkából. A máglyából máglyasorokat kell képezni oly módon, hogy 3 m széles közlekedő út kialakítása váljon lehetővé a két párhuzamos máglyasor között.

Az egy­más melletti depómák között tűzrendészeti okokból egy méter széles sávot kell hagyni. Bal­esetvédelmi előírás, hogy gömbfa máglyák esetén a széthullás megakadályozására a máglyát támasztóoszlopokkal kell kimerevíteni és ácskapcsokkal összekapcsolni. A használt- és hul­ladék faanyagot úgy kell tárolni, hogy az minőségileg és mennyiségileg felmérhető legyen. A még felhasználható faanyagot megtisztítva, szegtelenítve kell tárolni. A már fel nem hasz­nálható faanyagot le kell selejtezni és külön kell tárolni.

Az anyagfeldolgozást gépesítjük

Ezért a helyszükségletet a stabil gépek nagysága, a dol­gozók száma és az egy időben készítendő faelemek száma határozza meg. Az állványozó és zsaluzó elemek előkészítését és megmunkálását az anyagtároló mellett célszerű elvégezni. Az ácstelepen a megmunkáláshoz leggyakrabban kör- vagy szalagfűrészt, gyalugépet és szalagcsiszolót használnak.

A nagyobb faszerkezeteket földbe ásott gömbfa oszlopokra erősített pallóterítésen, a zsinórpadon állítják össze. A zsinórpadon az előállítandó faszerke­zet előrajzolható, leszabható és összeállítható. Az összeállítás után az egyes részeket úgy jelölik meg, hogy a szétszedés után a beépítés helyén különösebb gond nélkül újra összeállít­ható legyen.

A kész- és félkész árukat a beépítés sorrendjéből tárolják úgy, hogy a termékek közé befér­jen a szállító tehergépkocsi. A kész- és félkész termékek szállítását szintén gépesíteni kell.

Ennek eszközei:

• autódaru:
• villás- és platóstargonca;
• valamint tehergépkocsi.

Az ácstelepen használt munkagépek elektromos energiaigényét földkábelről kell biztosítani. Mivel az ácstelep fokozottan tűzveszélyes terület, ezért tűzvédelmi célból a vízvezeték-hálózatról csatlakozóhelyeket kell kialakítani tűzcsapokkal.

A vastelepek

A munkahelyi betonacélt a vastelepen munkálják meg. A vastelep lehet építéshelyi és köz­ponti vastelep. Az építéshelyi vastelepet több építményből, vagy műtárgyból álló, általában nagy kiterjedésű építkezésekhez létesítik. A központi vastelepet a kivitelező cég a saját köz­ponti anyagtelepén létesíti. A vastelepen az anyagokat kézi erővel, kéziszerszámmal, gépek­kel munkálhatják meg.

A vastelepen hely és tér szükséges az anyagszállítás, tárolás, egyengetés, vágás, hajlítás, szerelés és a szerelt betonacél tárolására és szállítására. A vastelepen is lehet a munkálato­kat gépesíteni. A gépeket a munkafolyamatok sorrendjének megfelelően kell elhelyezni. Az elkészült termékeket a felhasználás sorrendjében kell tárolni. A vastelep területét kb. 15-20 cm vastag kénmentes salakterítéssel vagy szilárd burkolattal’kell ellátni. Gondoskodni kell a csapadékvíz elvezetéséről is. A vastelep telepítésekor fő szempont, hogy lehetőleg fő közle­kedési útvonal mellé települjön.

A betonüzemek

A betonüzem az építkezés betonigényét elégíti ki.

A betonüzem nagyságától és helyétől függően lehet:

• központi betongyár;
• építéshelyi betonüzem;
• munkahelyi betonüzem.

A betonüzemekben kell fogadni az adalékanyagot, a cementet; az üzemnek rendelkeznie kell vízzel, keverőgéppel és szállítóeszközzel. Ezeket úgy kell elrendezni, hogy az adalék­anyag, a cement és a víz a keverőgépbe minél rövidebb úton és minél gyorsabban eljusson A keverőgép elhelyezésekor ügyelni kell arra, hogy az közvetlenül a szállítóeszközbe (pl. mixerkocsi) üríthessen.

A beton adalékanyaga a folyami- vagy bányakavics. Az adalékanyagot a keverőgép közvet­len közelében frakciókra szétbontva, osztályozva tárolják és géplapáttal juttatják a keverő­gépbe. A beton másik összetevőjét a cementet, ömlesztett állapotban, cementsilókban tárol­ják, ahonnan a gravitáció segítségével vagy sűrített levegővel kerül a keverőgépbe. A beton harmadik összetevőjét a vizet, nyomóvezetéken adagolják a kavicshoz és a cementhez.

A vízellátás

Az építkezésen fogyasztási, technológiai és tűzoltási célra használnak fel vizet. Az ideigle­nes vízszükségletet az építkezéshez közműhálózatról, felszíni vizekből és kutakból elégíthetjük ki. Közműhálózati vízellátást az illetékes vízügyi szervekkel engedélyeztetni kell. A felvonulási területen vízaknát és fogyasztásmérő órát kell létesíteni. Felszíni vízkivétel esetén is be kell szerezni az illetékes vízügyi szervek engedélyét. Egyedileg kell megvizsgálni, hogy a víz alkalmas-e üzemi célokra.

Kutakat az előzetes talajviszonyok felmérése után lehetőleg a vízfogyasztás súlypontjába kell helyezni. Nemcsak a vízigény kielégítéséről, hanem a szennyvíz elvezetéséről és elhelye­zéséről is gondoskodnunk kell. A szennyvíz bevezethető az utcai közcsatornákba.

Az energiaellátás

Az építkezés megkezdése előtt fel kell mérni a szükséges energiaigényt és az energiát az illetékes energiaszolgáltató vállalattól kell igényelni. Az elektromos hálózatra való rákapcso­lást az Elektromos Művek szakemberei végzik. Az építkezések kezdetén az energiaellátást ideiglenes áramfejlesztő állomásokkal is meg lehet oldani. Az áramfejlesztő gépek benzin­ vagy dízelmotorral működő egységek. Az áramfejlesztő gépeket a terhelés súlypontjában kell elhelyezni.

Ha a nagyfeszültségű hálózatról kapjuk az elektromos energiát, akkor a feszültséget transz­formálni kell. Az energiaforrás ismeretében kell megtervezni az elosztóhálózatot. Építkezése­inken az elektromos energiát általában faoszlopra szerelt zárt dobozból osztják el. Innen szigetelt vezetékeken juttatják el a fogyasztóhoz. Olyan munkaterületen, ahol nagy munka­gépek mozognak, földkábeleket használnak. Az elektromos hálózat építésekor nagy figyel­met kell fordítani az elektromos vezetékek érintésvédelmére és az áramütés veszélyének elhárítására.

Az építkezés gépesítése

Az építési munkák termelékenységének növelésére, a termék önköltségének leszállítására, a nehéz fizikai munka minimálisra csökkentésére és az élőmunka ráfordítás mérséklésére az építési munkákat gépesíteni lehet. Az adott építési feladat megoldásához többfajta gép is alkalmas lehet. Ezek közül azoknak a használata indokolt, amelyeknek a legkedvezőbb a költségkihatása. A leggazdaságosabb gépeket számítások alapján választják ki. Az építés során szinte mindegyik munkaművelet más és más gépet igényel. Ezért az építkezései fel­használt gépek igen sokfélék lehetnek.

Az organizációs tervezés

Minden nagyobb jelentőségű építési-szerelési munkát organizációs (szervezési) tervezés előz meg. Az organizációs tervezés célja és feladata megteremteni az építési-szerelési mun­kák elvégzésének összes feltételét. Ezeket a feltételeket az organizációs tervek foglalják össze.

Az organizációs tervek tartalmazzák az építési terület terep-, talaj- és talajvízviszonyait, a szállítási-, rakodási-, közlekedési-, valamint a víz-, csatorna- és energia adottságokat, az építő- és technológiai anyagok helyszükségletét, segédüzemek, gépek elhelyezését, ideiglenes és végleges építmények (egészségügyi, szociális, kulturális célú építmények, szállások, iro­dák, stb.) telepítését, ütemterveket (munkamenetterv, munkaerőterv, anyagszükségleti terv, gépszükségleti terv, szállítási terv, stb.), kiviteli részletterveket (ácstelep, vastelep, beton­üzem terve, dúcolási, állványozási terv, stb.), általános metszetet az építményről, organizá­ciós költségvetést, stb.

Az organizációs terveket a tervező készíti el a beruházóval, hatóságokkal, közművállalatokkal (víz, csatorna, gáz, elektromos) és a kivitelezővel egyez­tetve. A következőkben ismerkedjünk meg az organizációs tervezés során a gyakran használt fo­galmakkal.

• Beruházónak azt az intézményt, költségvetési szervet, magántársaságot, magánszemélyt stb. nevezzük, amely megbízást, megrendelést ad új létesítmények létrehozására, meglévő építmények megsemmisítésére, részleges vagy teljes újraépítésére, építmények korszerűsí­tésére, átalakítására. A beruházó a munkát megtervezteti és a tervekben foglaltak végre­hajtását ellenőrzi, az elkészült építményt üzemelteti vagy más üzemeltetőnek átadja és az építkezést fizeti. A beruházót gyakran megrendelőnek vagy építtetőnek szoktuk nevezni.
• Tervezőnek azt az intézetet, magántársaságot, magánszemélyt, szövetkezetet, stb. ne­vezzük, amely a beruházó megbízása alapján, az építkezés megvalósulásához szükséges műszaki terveket, költségvetéseket, műszaki leírásokat, egyéb mellékleteket elkészti az érvényes jogszabályok, hatósági előírások, szabványok alapján és azt az érdekelt szer­vekkel és a kivitelezővel egyezteti, valamint a beruházóval jóváhagyatja.
• Kivitelezőnek nevezzük azt a magántársaságot, magánszemélyt, szövetkezetet, kisipa­rost, stb. amely a tervekben foglalt építési-szerelési munkát elvégzi. A kivitelezőt gyak­ran vállalkozónak nevezzük.

Az előkészítési tevékenység

Az építkezés megkezdése előtt még számos szervezési feladatot kell megoldani,

• A helyszíni bejárásra az előkésztés folyamán kerül sor. A tervező hívja össze az építke­zés helyszínére az organizációs tervek, valamint a teljes kiviteli tervdokumentáció elkésztéséhez szükséges adatok véglegesítésére. A helyszíni bejárásra meg kell hívni a kivite­lezőn és a beruházón kívül az építési munka során érdekelt hatóságok, közművállalatok, esetleg egyéb érintett vállalatok képviselőit. A helyszíni bejárást a tervező, vagy a kivite­lező távolléte esetén meg kell ismételni. A helyszíni bejárásról jegyzőkönyv készül, amelynek alapján készíti el a tervező a kiviteli tervdokumentációt.
• A kiviteli tervdokumentációt (építész, statikus, gépész tervek, melléklétesítmények ter­vei, költségvetések, műszaki leírások, organizációs tervek, egyéb mellékletek) a kivitelező felülvizsgálja. A tervdokumentációval kapcsolatos észrevételeit a beruházónak (tervező­nek) jóváhagyásra megküldi.
• Az építési szerződés megkötésére a jóváhagyott tervek alapján kerül sor. Az építési szerződést a beruházó és a kivitelező vállalat köti meg a jóváhagyott költségvetés össze­gére. Az építkezés az építési szerződésben foglaltak szerint valósul meg.
• Az építkezés előkészítése során még meg kell kérni az építésügyi hatóságtól az építési (bontási) engedélyt és közterületen végzett munka esetén a burkolatbontási valamint közterület-foglalási engedélyt.
• A munka megkezdésének időpontját a kivitelező vállalat köteles az érintett vállalatok­nak, hatóságoknak, stb. bejelenteni. Az építkezés megkezdése előtt a kivitelezőnek át kell vennie a munkaterületet az építési terület birtokosától.
• A munkaterület átadás-vételéről a kivitelező, a beruházó, az építési terület gazdája, esetleg a tervező és a hatóság jelenlétében jegyzőkönyvet kell felvenni. A munkaterület hivatalos átvétele után az ott történtekért a továbbiakban a kivitelező felel.

A kitűzés

A munkaterület átadás-átvétel időpontjáig általában kitűzik a telekhatárt és az épületet. Kitűzésen az építmény jellemző sarokpontjainak, fő irányainak a kijelölését értjük, magas­sági és vízszintes értelemben.

A vízszintes méretekkel (hosszmérés, szögmérés, stb.) az építmény vízszintes vetületét ha­tározzák meg. A függőleges mérések (magasságmérések) során a pontok magasságkülönb­ségét és tengerszint feletti magasságát adjuk meg. A magasságmérések során abszolút magasságnak nevezzük a tengerszinttől (Balti, vagy Adriai-tenger), mint alapoktól mért magasságot. Jelölése pl. 105,23 m Bf, jelentése 105,23 m Balti alapszint felett. Az Adriai alapsík 675 mm-rel mélyebben helyezkedik el a Balti alapsíknál. Ezért az Adriai magasság számértéke 675 mm-rel nagyobb, mint a Balti magasság számértéke.

Relatív magasságnak nevezzük két pont egymáshoz viszonyított magasságát, amely egyenlő a két pont abszolút magasságának különbségével. Egyik pontnak rendszerint a főbe­járat előtti végleges járdaszintet, vagy a földszinti padlóvonal magasságát szoktuk megadni. Ezt a magasságot kezdőszintnek nevezzük, jelölése. ±0,00. A + kezdőszintnek meg kell adni az abszolút magasságát is, pl. 105,23 m Bf. A további magasság kitűzését legegyszerűbben ettől a kezdőszinttől végzik. Például első emeleti födém zsaluzási szintje +2,63 m, ami azt jelenti; hogy a kezdőszint felett 2,63 m-re kell a zsaluzást elkészíteni. A zsaluzási szintnek természetesen abszolút magassága is van, példánk szerint: 105,23 + 2,63 = 107,86 m Bf. A kitűzött pontok megvédéséről a kivitelezőnek kell gondoskodnia.

A zsinórállvány segítségével tűzik ki a falakat, oszlopokat, alapokat. Zsinórállványnak az épület határain kívül leásott gerenda- vagy gömbfaoszlopokra, azonos vízszintes síkba szö­gelt deszkákat, pallókat nevezzük, amelyekre az épület alapjainak, falainak függőleges sík­jait kitűzzük. A sarokpontokat a zsinórállványra kifeszített vékony dróthuzalok találkozási pontjainak a függőzésével kapjuk. A sarokpontok terv szerinti magasságát a zsinórállás ismert magasságú vízszintes síkjától kell függőleges méréssel meghatározni.

A felvonulás

A felvonulás az építkezés első lépése. A felvonulás keretében valósítják meg az organizáci­ós tervekben foglalt ideiglenes, vagy végleges építményeket, építik meg az anyagtároló he­lyeket, végzik el a gépek fel- és üzembe állítását, építik ki a víz- és energiahálózatot, utakat. A felvonulással egy időben megkezdhetik az anyagok, szerszámok, építési berendezések helyszínre szállítását is. A munkaerő fokozatosan, mindig az igényeknek megfelelően vonul fel.

Műszaki és gazdasági ügyviteli tevékenység

Az építések megindításakor építési napló vezetését kell elkezdeni. Az építési napló a beru­házó és a kivitelező közös okmánya. Az építési naplóban rögzítik a beruházó és a kivitelező építéssel kapcsolatos észrevételeit. Az építési naplóban fel kell sorolni minden olyan ese­ményt, amely az építkezéssel kapcsolatos. Az mellékletként csatolni kell a munkaterület átadás-átvételi jegyzőkönyvet, a felmérési naplót, és minden olyan jegyzőkönyvet, amelyet nem az építési naplóban vettek fel. Az naplót mindig a munkahelyen kell tartani, vezetéséért az építésvezető, vagy a munkavezető a felelős. Az építési naplót tisztán, olvashatóan, vilá­gosan és egyértelműen kell vezetni.

A felmérési napló az elvégzett munkák részletes, esetleg magyarázó ábrákkal szemléltetett jegyzéke. A felmérési naplónak naprakész állapotban, hűen kell tükröznie az építkezés állá­sát. A munkahelyen munkavédelmi naplót is kell vezetni. Ebbe a naplóba kell bejegyezni az előfordult baleseteket, a körülmények pontos és részletes leírásával; valamint csatolni kell a naplóhoz a balesetelhárítási oktatások jegyzőkönyvét.

Az elkészült munkákat a műszaki átadás-átvételi eljáráson veszi át a beruházó. Az átadás-­átvételi eljárásról jegyzőkönyv készül, amelyet a rendeletekben meghatározott szervek, válla­latok, stb. képviselői írnak alá. A műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyvben rögzítik többek között a mennyiségi-, minőségi hibákat és kijavításuk határidejét. A számlázásra csak a műszaki átadás-átvétel után kerülhet sor, az elvégzett munka szerint.

A gazdasági ügyvitel

Napi jelentést kell vezetni a dolgozók munkabérének elszámolására is. A napi jelentés tar­talmazza a napi munka fajtáit (pl. földkiemelés, dúcolás, zsaluzás), a jelenlevő dolgozókat név szerint, valamint az időbérben, ill. teljesítményben ledolgozott órák számát. A napi je­lentésben közölni kell a távollevő, de a munkahelyi létszámban levő dolgozókat is, a távollét okának feltüntetésével.

Az anyag forgalmi naplóban az építkezésre kiérkezett, ill. az építkezésen beépített anyago­kat kell nyilvántartani. Ha az anyagban valamilyen ok miatt kár keletkezik (pl. lopás, betö­rés, stb.), akkor erről jegyzőkönyvet kell felvenni.

Az építkezés ütemezése

Az építkezés ütemezésének célja, hogy a kivitelező egyenletesen, tervszerűen használja fel az építőanyagokat, a gépeket, a munkaerőt, segítse a szállítási feladatok megoldását. Az építkezés ütemezését az ütemtervek foglalják magukban.

A sávos ütemterv vonalak (sávok) formájában foglalja magában a munka ütemezését a kezdéstől a befejezésig, a költségvetési termelési értéket, a munkafolyamatokhoz szükséges létszámot (szakmánkénti bontásban), valamint a szükséges anyagokat és gépeket.