Lakberendezés

Konyha – legfontosabb kérdések a tervezéshez

A konyha a lakás egyik központja. Nemcsak munkahely, ahol hosszú órákat töltünk, hanem a családi élet, a baráti összejövetelek színtere is. Az utóbbi mintegy kétszáz évben a konyhát zsúfolt munkahellyé fokozták le, de mostanában újra visszatér a hagyományos konyha, az otthon szíve – hála az egybenyitott tereknek és a technika fejlődésének.

Legelőször azt kell eldöntenünk, hogy milyen típusú konyhát szeretnénk, majd meg kell néznünk, hogyan kapcsolódik a konyha a lakás többi részéhez. Érdemes időt és pénzt áldozni a tér megnövelésére és a helyiség jobb megvilágítására még akkor is, ha a konyhát át kell helyeznünk, vagy – esetleg a szomszédos cselédszo­ba beolvasztásával – ki kell bővítenünk. Gondoljuk át, hogy szükségünk van-e kü­lön ebédlőre. Bizonyosan ki akarjuk-e re­keszteni a szakácsot a társalgásból, a többieket pedig megfosztani a főzés lát­ványától?

Jó tervezéssel hatékonyabbá és élve­zetesebbé tehetjük a főzést

A legújabb el­rendezés alapelve a konyhai háromszög, melynek három csúcsában helyezkedik el a mosogató, a tűzhely és a hűtőszekrény. Mindhárom területnek önálló egységet kell alkotnia, és külön tárolóhellyel kell rendelkeznie. Az átmenő forgalmat távol kell tar­tani a háromszögtől, különösen a tűzhely és a mosogató közötti úttól. A munkaterü­leteket ésszerűen kell egymáshoz kap­csolni, hogy ne mozogjunk a szükséges­nél többet. A jó megvilágítás és a szellőz­tetés a munkához és a kellemes étkezés­hez egyaránt nélkülözhetetlen.

A harmincas években megjelentek az elektromos berendezések, a konyha meg­telt mindenféle masinával, valóságos ipari üzemmé változott. Nos, nem tanácsos te­lezsúfolni a konyhát olyan gépekkel, ame­lyek nem felelnek meg igényeinknek, pénz­tárcánknak és főzési szokásainknak. Már a kezdet kezdetén döntsük el, hogy mire lesz szükségünk. A gépek többnyire drá­gák, értékes helyet foglalnak el, megterhe­lik a konyhai elektromos hálózatot, meg­nehezítik a munkafelületek kialakítását.

Helyreállították a régi, tágas konyhát

Helyreállították a régi, tágas konyhát: hagyományos mintájú burkolólapokat fektettek a padlóra, felújították az eredeti, szénnel és fával fűtött tűzhelyt, egyszerű kredencet, egy erős, öreg asztalt és egy hatalmas pályaudvari órát szereztek be.

Konyhai kérdőív

  • Mennyit tudunk ráfordítani?
  • Egyszerre akarjuk berendezni vagy fokozatosan?
  • Figyelembe kell-e vennünk, hogy a változtatások módosíthatják az ingatlan értékét?
  • Meddig akarjuk az adott formában használni?

Mire használjuk a konyhát?

  • főzésre,
  • az étel előkészítésére,
  • élelmiszer-tárolásra,
  • mindennapos étkezésre,
  • vendéglátásra,
  • mosásra.

 

Mi a fontos?

  • az ételek gyors, kényelmes, hatékony előkészítése,
  • gáz-, villany- vagy szilárd tüzelővel fűtött tűzhely,
  • a konyha minél kisebb helyen férjen el,
  • a különleges színhatás vagy berendezés,
  • a főzés és az étkezés határozott elkülönítése,
  • a konyha központi szerepe a család életében,
  • a gyerek biztonsága,
  • a konyhát rokkant vagy idős emberek is használhassák,
  • a higiénia és a háziállatok összeegyeztetése.

A következő berendezési tárgyakból melyekre van szükségünk most vagy a jövőben?

  • gáz- vagy villanytűzhely,
  • falra szerelhető sütő,
  • főzőlap,
  • szilárd tüzelőanyagú tűzhely,
  • hűtőszekrény,
  • televízió,
  • rádió,
  • HIFI-torony,
  • grillsütő,
  • mosogatógép,
  • mosógép,
  • szárítógép,
  • hulladékpréselő,
  • mikrohullámú sütő,
  • fagyasztó,
  • konyhamalac.

Mennyi tárolóhely szükséges a következők számára?

  • friss és tartós élelmiszer,
  • fagyasztott ételek,
  • bor,
  • háztartási kisgépek, edények,
  • tányérok, csészék, evőeszközök
  • tisztítószerek és -eszközök,
  • mosószerek és -berendezések.

Mit tartunk fontosabbnak?

  • a nyitott polcot vagy a zárt szekrényt,
  • a beépített szekrényt vagy az önálló kredencet.