Gipszhabarcs és tulajdonságai
A gipszhabarcs leginkább a belső munkálatokhoz alkalmazott habarcsanyag. A vakoláshoz használt gipszhabarcs kötőanyaga a fehér színű stukkógipsz, adalékanyaga pedig homok. Igényes kivitelű gipszvakolatnál sokszor az egész vakolatréteget vagy legalábbis a felső simítóréteget homok hozzákeverése nélkül, tiszta gipszhabarcsból készítjük. Az esztrich munkákhoz kötőanyagul a sárgás vagy vöröses színű keménygipsz (más néven esztrichgipsz) a megfelelő, az adalékanyag külföldön ez esetben is homok.
Kötése
A gipszhabarcs kötése vízfelvétel következtében áll elő. Mégpedig a víz hatására a stukkó-gipszben gipszkristályok, az esztrich-gipszben pedig gipszszemcsék keletkeznek. A stukkógipsz igen gyorsan (30 perc alatt) megkeményedik, de kisebb szilárdságú, habarcsot eredményez; az esztrich-gipsz lassabban köt, de viszont nagyobb szilárdságú habarcsot eredményez.
A kötés igén gyors lefolyásából következik, hogy a habarcsot csak közvetlenül a bedolgozás előtt és csak olyan mennyiségben szabad megkeverni, mint amennyit az erre a munkára beállított munkáslétszám fel tud dolgozni. A stukkó-gipsszel készült habarcs kötési idejét megnövelhetjük azzal, hogy enyves vizet adagolunk a habarcshoz. A kötéshez legmegfelelőbb a +20 0° körüli hőmérséklet.
A gipszhabarcs szilárdsága
A stukkógipsszel készült, egy rész homokból és két rósz gipszből álló. gipszhabarcsnak 28 napos korában legalább 9 kg/cm2 húzó szilárdságúnak kell lennie. Megjegyezzük, hogy a vakolat szempontjából csak a húzó szilárdságnak van jelentősége. A húzó szilárdságot növelhetjük, ha a habarcshoz állati szőrt keverünk (pl. rabitzhabarcs esetében). Hasonló célból a gipszpallók előállításához szükséges habarcsba fagyapotot, nádat vagy más rostos anyagot szokás keverni.
A gipszhabarcs időállósága
A gipszvakolatnak, valamint a gipszet tartalmazó egyéb szerkezeteknek (a gipszrabitznak, a gipszöntvényeknek és tagozatoknak stb.) nagy vízfelszívó képessége van. Az állandó nedvességhatás a gipsz további kristályosodását idézi elő, ez térfogatnövekedést eredményez. Az egymáshoz kötött kristályokat a köztük keletkező újabb kristályok szétválasztják, a vakolat, illetve a külső gipszrétegek porhanyóvá válnak, lemállanak, a szerkezet korrodál.
A gipszhabarcs és a belőle készülő öntvények, pallók ezek szerint nem elég vízállóak, éppen ezért megfelelő védőszer (forró lenolajjal való itatás, olajfesték mázolás vagy gipszfluát bevonat) nélkül külsőben nem alkalmazhatók,