• szigetelés
• talajvíz

Talajnedvesség és talajvíz elleni (alépítményi) szigetelések

Az alépítményi szigetelések fogalma, fajtái

Az épületek talajjal érintkező szerkezeteit érő, a talajban keletkező nedvességhatások megfelelő védelem nélkül jelentős károkat okozhatnak. A nedvesség meggyorsítja a szerkezetek tönkremenetelét, ebből adódóan csökkenti az épület használati értékét. A nedves épületszerkezetek és helyiségek az egészségre is károsak.

Az alépítményi szigetelések a talajban lévő épületrészek nedvességhatások elleni védelmét biztosító szerkezetek. Ezek rendeltetése, hogy megvédjék az épületszerkezeteket és a belső tereket a talajban lévő víz- és nedvességhatásoktól.

A talajpára, a talajnedvesség és a talajvíz azok a nedvességokozók, melyek a talaj különböző rétegeiben elhelyezkedve különböző hatásokat fejtenek ki az épületszerkezetekre. Ezek alapján csoportosíthatók az alépítményi szigetelések is, vagyis a kialakítandó szigetelés a víz mennyiségével és hatásával arányosan változik (egyre bonyolultabb lesz).

A talajpára elleni szigetelés a legegyszerűbb alépítményi szigetelés, mivel ennek csak az épületszerkezeteken lecsapódó pára elleni védelmet kell biztosítania. A talajnedvesség elleni szigetelés akadályozza meg talajban lévő nedvesség bejutását a felszín alatti épületszerkezetekbe. Bár a követelmények eltérőek, a talajpára és talajnedvesség elleni szigetelések kialakítása között nincs különbség.

Talajvíz

A talajvíz esetén kialakítandó talajvíznyomás elleni szigetelés a legösszetettebb alépítményi szigetelés. A talajvíz állandó vagy időszakos hidrosztatikai nyomást fejt ki, melyet a szigetelés tartószerkezetének kell felvennie.

Az alépítményi szigetelést a nedvességokozók mellett a szigetelendő épületrész rendeltetése és a szárazsági követelmények is meghatározzák. A szárazsági követelmény az épület helyiségeivel szemben támasztott, azok rendeltetésével összefüggő követelmény. Ez alapján megkülönböztetjük a teljes és a viszonylagos szárazságot.

Teljes szárazság (porszárazság)

Sem víz, sem nedvesség nem jut a felszín alatti helyiségekbe és épületszerkezetekbe. A levegő nedvességtartalma max. 65%. Állandó emberi tartózkodásra kialakított, valamint nedvességre érzékeny anyagok tárolását biztosító helyiségek esetében teljes szárazság a követelmény.

Viszonylagos szárazság

víz egyáltalán nem jut a felszín alatti helyiségekbe és épületszerkezetekbe. A szerkezeteken átjutó nedvesség mennyisége nem több, mint amennyit az adott szerkezet elpárologtatni képes. A levegő nedvességtartalma általában nagyobb, mint 60%. Időnkénti (rövid idejű) emberi tartózkodásra kialakított és a nedvességre nem érzékeny anyagok tárolását biztosító helyiségekben viszonylagos szárazság a követelmény.

A szárazsági követelmények alapján a kialakítandó szigetelés vízhatlan vagy vízzáró lehet. Vízhatlan szigetelést teljes szárazsági követelmény esetén kell kialakítani. Vízhatlan a szigetelés, ha adott nyomás alatt vizet és nedvességet egyáltalán nem ereszt át.

Vízzáró szigetelést viszonylagos szárazsági követelmény esetén kell kialakítani. Vízzáró a szigetelés, ha adott nyomás mellett csak annyi nedvességet enged át, amennyi a belső, védett oldalon, természetes úton képes elpárologni. A szigetelések elhelyezkedése többféle lehet.

A nedvességokozókhoz és a védendő épületszerkezetekhez, helyiségekhez viszonyítva a szigetelés elhelyezkedhet:

• a támadás felőli oldalon,
• a védett oldalon és
• a szerkezeten belül.

A legtöbb esetben a szigeteléseket a támadás felőli (vagyis a védendő épületszerkezet külső nedvességokozó felőli) oldalára helyezik, mivel így a védendő helyiséget és azt határoló épületszerkezetet egyszerre védi a szigetelés. Természetesen nem a szigetelés a legkülső szerkezeti réteg, ezért a különböző mechanikai és egyéb hatásoktól való védelem miatt egy védő- vagy tartószerkezet kerül elé.

A védett oldalon (vagyis a helyiséget határoló szerkezet belső, helyiség felőli oldalán) általában utólagos szigetelés készül. Ilyen esetekben a szigetelés a helyiségek határoló szerkezeteinek belső felületéhez kapcsolódik, így csak a helyiségeket védi a nedvességhatásoktól, magát a határoló szerkezeteket nem.

A szerkezeten belüli szigetelések szintén utólagos szigetelések, amelyek a helyiséget és az azt határoló szerkezetek egy részét védik a nedvességhatásoktól. A szigetelések helyzete és a védendő épületszerkezetek típusa alapján az alábbi alépítményi szigeteléseket különböztetjük meg.

Ezek:

• függőleges falszigetelés;
• vízszintes falszigetelés;
• padlószigetelés.

Alápincézett épületek alépítményi szigetelésénél mindhárom szigetelést együttesen alakítják ki, teknőszerűen körülölelve a felszín alatti helyiségeket és azok határoló szerkezeteit. A teknőszigetelés a felszín alatti épületrészeket alulról és oldalról folytonosan (megszakítás nélkül) körülvevő talajnedvesség és talajvíznyomás elleni szigetelés.

Alépítmény szigetelésének elhelyezkedése

A szigetelések anyagai

A különböző anyagú szigetelések közös jellemzői, hogy tömör szerkezetűek és nem vízáteresztők. A szigetelőanyagok megjelenési forma szerint lehetnek megolvasztható anyagok, folyékony anyagok, oldatok, vizes emulziók, lemezek, fóliák.

Az alépítményi szigetelésekhez alkalmazott szigetelőanyagok az alábbi módon csoportosíthatók:

• bitumenes lemezek és egyéb bitumenes készítmények;
• műanyag lemezek és egyéb műanyag készítmények;
• fémlemezek;
• különleges habarcsok;
• tömegbeton szigetelések.

A legtöbb esetben az alépítményi szigetelések bitumenes és műanyag lemezekből készülnek. (A fémlemezeket, habarcsokat és tömegbeton szigeteléseket igen ritkán, speciális esetekben alkalmazzák.)

Bitumenes lemezekés készítmények

A bitumen a kőolaj lepárlásából nyert mesterséges anyag, de kis mennyiségben, természetes állapotban is megtalálható. Fekete színű, fényes törésfelületű, alacsony olvadáspontú anyag, mely folyamatos melegítés hatására megpuhul, képlékennyé válik, végül cseppfolyós lesz, lehűlés után azonban újra megszilárdul. Ezen, valamint kiváló víztaszító tulajdonsága miatt a bitumen a vízszigetelések legelterjedtebb alapanyaga.

A bitumenmázak (oldószeres bitumenek) azonnal kenhető szigetelőanyagok. A bitumen oldására gyorsan párolgó oldószereket (pl. benzint) alkalmaznak. Az oldószer elpárolgása után a bitumen megkeményedik. Az oldószeres bitumen készítményeket ritkán alkalmazzák önálló szigetelésként, elsősorban felület-előkészítő (kellősítő) anyagként kerül felhasználásra.

Az oldószeres bitumenek fokozottan tűzveszélyesek! A műanyag alapanyagú szerkezeteket az oldószerek megtámadják, ezért ilyen szerkezetekkel oldószeres bitumenek nem érintkezhetnek!

4.2. ábra Szigetelőlemezek anyagtani csoportosítása

A bitumenemulzió elsősorban vízben eloszlatott bitumenrészecskékből álló diszperz rendszer. A folyadék elpárolgása után az egymáshoz tapadó bitumenrészecskék képezik a szigetelőréteget. A bitumenemulziók nagy előnye, hogy nedves felületre is felhordhatok, és nem igényelnek melegítést. Az oldószeres bitumenekhez hasonlóan elsősorban felület-előkészítésre (kellősítésre) használják. A bitumenemulziók fagyra érzékenyek, csak +5°C felett alkalmazhatók!

A bitumenes kitteket és tapaszokat olajban oldott állapotban alkalmazzák. A gyurmaszerű anyaghoz különböző töltőanyagokat kevernek. Az így kapott masszát általában tömítésre használják. A víz- és nedvesség elleni szigetelések leggyakrabban bitumenes lemezekből készülnek. Az alépítményi szigetelésekhez alkalmazott bitumenes lemezek alkotórészei a hordozóréteg, a bitumen és a hintett réteg.

4.3. ábra Bitumenes lemez felépítése

A hordozóréteg általában üvegfátyol, műanyag textília, fém vagy műanyag fólia. Ez biztosítja a lemez stabilitását. A hordozóréteg két oldalán bitumenbevonat található. A bitumen összetétele, tulajdonsága többféle lehet a lemez típusától függően. A bitumenbevonat felületére kerülő hintőréteg, apró szemcsés hintőanyag (pl. finomhomok), biztosítja a bitumen védelmét és a lemez tapadásmentességet. Az alépítményi szigetelésekhez általában csupasz bitumenes lemezeket alkalmaznak, vagyis nincs a felületükön hintőanyag.

A lemezvastagság és az alkalmazott technológia alapján megkülönböztetjük a bitumenes vékony- és vastaglemezeket. A bitumenes vékonylemezek vastagsága max. 3 mm, forró bitumenes vagy hidegragasztással kapcsolhatók egymáshoz. A bitumenes (hegeszthető) vastaglemezek vastagsága legalább 4 mm, leolvasztásos ragasztással kapcsolhatók egymáshoz. A ragasztáshoz szükséges bitument a gyártás során hordják fel a lemez hátoldalára.

A modifikált bitumenes lemezek műanyaggal módosított bitumenből készülnek. Az ilyen lemezek számos, a bitumenes lemeznél kedvezőbb tulajdonságokkal rendelkeznek (magasabb élettartam, jobb rugalmasság stb.), így felhasználásuk is kedvezőbb.

Műanyag lemezek és készítmények

A bitumenes szigetelésekhez hasonlóan a műanyag szigeteléseknél is megtalálhatók a lemezek és az egyéb kenhető szigetelőanyagok, mázak, kittek. A műanyag lemezeknek a rugalmasság és a megmunkálhatóság szempontjából két nagy csoportját különböztetjük meg: a kevésbé nyúló, de hőre lágyuló és így alakítható műanyagok (plasztomerek), valamint a hőre nem lágyuló, de rugalmas műkaucsuk lemezek (elasztomerek).

A legelterjedtebb műanyag szigetelőlemezek a PVC alapanyagú plasztomer lemezek. A műanyag szigetelésekből talajpára, talajnedvesség és talajvíznyomás elleni szigetelés egyaránt kialakítható.

Fémlemezek

A fémlemez szigetelések alkalmazása ritka: elsősorban olyan ipari létesítményeknél készítenek ilyet, ahol a különböző speciális (vegyi, mechanikai) hatások miatt más szigetelés nem használható. Hagyományos falszerkezetek utólagos szigetelésénél is találkozhatunk a különböző típusaival. A fémek közül az ólom-, a réz-, az alumínium-, a horgany-és az acéllemezeket lehet szigetelésként alkalmazni. Ezek tartósak és a különböző hatásokkal szemben ellenállóak.

Különleges habarcsszigetelések

Speciális esetekben (vagy utólagosan) vízzáró habarcsokat (vakolatot) is alkalmazhatnak talajpára és talajnedvesség elleni szigetelésként. Az ilyen vakolatok több rétegben készülnek, cement kötőanyagúak, a vízzáróságot különböző adalékszerek hozzákeverésével érik el.

Tömegbetonok

Tömegbeton szigetelések esetén a szigetelés anyaga nagy tömörségű beton. Olyan helyeken alkalmazzák, ahol más szigetelés nem vagy csak nagyon nehezen alakítható ki (pl. pilléreknél). A beton tömörségét a készítés során különböző adalékszerekkel jelentősen megnövelik, így az vízzáró lesz. A tömegbetonok talajpára és talajnedvesség elleni szigetelésként alkalmazhatók.

A szigetelésekkel szembeni követelmények

Helyzetüktől, anyaguktól és a kialakítás módjától függetlenül a szigeteléseknek, számos követelménynek meg kell felelniük.

A szigetelésekkel szemben támasztott alapkövetelmények:

• szigetelőképesség;
• megfelelő szilárdság;
• tartósság;
• korlátozott alakváltozás.

A szigetelőképesség a szárazsági követelményekhez kapcsolódik. Ezek alapján a szigetelés kétféle lehet: vízzáró vagy vízhatlan. A szilárdsági követelmény a szigeteléseket érő igénybevételek felvételére vonatkozik.

Ebből a szempontból a szigetelés kétféleképpen minősíthető:

• folyamatos megtámasztást igénylő a szigetelés, ha csak nyomó igénybevételek felvételére képes;
• folyamatos megtámasztást nem igénylő a szigetelés, ha a nyomás mellett húzó és hajlító igénybevétel felvételére is képes.

A szigetelések tartóssága a szigetelések várható élettartamára vonatkozik, amely kétféle lehet:

• részleges tartóssága a szigetelés, ha a várható élettartama a védendő szerkezeténél kisebb;
• teljes tartóssága a szigetelés, ha várható élettartama a védendő szerkezetével megegyező vagy nagyobb.

Az alépítményi szigetelések felszín alatti, takart, nem látható és nehezen hozzáférhető szerkezetek, ezért utólagos cseréjük javításuk szinte lehetetlen. A legtöbb esetben emiatt teljes tartósságú szigetelést alakítanak ki.

Az alakváltozási követelmények a szigetelések azon „viselkedésére” vonatkoznak, amelyek a szigetelt épületszerkezetek elmozdulása (süllyedése), alakváltozása során jelentkeznek. Ha a szigetelés nem képes igazodni a kapcsolódó szerkezetek mozgásához, alakváltozásához, akkor megsérül, folytonossága megszakad, vízáteresztővé válik. Ezért a szigetelés anyagának, és az alkalmazott szerkezeti megoldásoknak alkalmasnak kell lenniük a várható alakváltozások felvételére, követésére.