• nádfedés
• tető

A nádfedés folyamata

A kész fedélszéken:

• A fedélszék átvétele.
• Könnyűállvány készítése az ereszvonal alatti munkasíkkal, a terítés elhelyezése.
• Indító ereszpalló elhelyezése, az esésvo­nalra merőlegesen: a pallót el kell helyezni az ereszvonalba szélesebbik felületével szarufára merőlegesen vagy vízszintesen, és dúcolással rögzíteni kell a merőleges eresz kialakításához.
• A terítés (5 cm fordított szegőnád).

Ha nem készül terítés, a kévék felverése során a nád hegye (szárazvirág, buga, cimber, piháta, bolyha) a lécek között bebújik a belső térbe, sajátos látványt, de egyben egy örökös szemetelő felületet adva. A belső nádfelület alsó részén látható, hogy az első sor kéve nádszálas megjelenést mutat, míg fölötte kibújnak a nádbugák.

Ez a hagyományos gazdasági padlás­funkció esetében általában elfogadott volt. Azonban igényesebb fedésnél, ahol a bel­ső felületet nádként kívánják látni, ahol ki akarják zárni a szemetelést vagy ahol nem akarják eltakarni lambériával, ott a kévék felhelyezése előtt egy 5 cm vastag export­nád-réteget terítenek a lécezésre a vas­tagabbik nádvéggel felfelé mutatóan. Ez a terítés meggátolja a nádbugák behato­lását a belső térbe és ezáltal tiszta, kellemes belső teret lehet kapni (I. 38-39. kép).

További lépések:

• Az első kévesor felrakása és szétterítése 20-25 cm vastagságban a lécezésre (te­rítésre), a kévék töve az indító pallóra tá­maszkodik.
• A korc (csaptató) kihúzása és rögzítése az alatta lévő léchez.
• További kévesorok felhelyezése, terítése és levarrása.
• A felső réteget alkotó nádkévék fektetése és felverése.

35. kép. Nyeregtető nádazása. Az ellenoldalon a nád elérte a gerincet, a látható oldalon az oromdeszkák és az eresz mellett ki van fektetve a „terí­tés” céljából elhelyezett nádszövet.

36. kép. Klasszikus merőleges eresz.

37. kép. Vízszintes eresz indító állvány nélkül is készülhet, felveréssel. Az ábra mutatja, hogy az első léc magasabb.

38. kép. Terítés export- (szegő-) náddal.

39. kép. Terítés nádszövettel.

A hagyományos, egytűs módszernél a tető külső felületén álló nádazó átszúrja a tűt a kévén, a tető alsó felületénél álló nádazó befűzi a huzalt, a külső nádazó saját maga irányába kihúzza a tűt és vele a huzalvé­get, majd egy fél kévetávolsággal jobbra vagy balra ismét átszúrja, és ezáltal a hu­zalvég ismét az alsó nádazó kezébe kerül (a két szúrásponton áthatoló huzal közbe­fog egy tetőlécet). Ezután az alsó nádazó rögzíti a huzalvéget az indulóhuzalhoz, majd azt megfeszíti az erősebb kötés vé­gett (a legtöbb nádazó ezt a kötést külső felületen alakítja ki).

A kiterített kévesor a léc és korchuzal közé szorítva rögzítődik. A lekötés sűrűsége nádazónként eltérő. A hosszú élettartamú holland tetőknél 10-15 cm sűrűséggel kötik le a korcot. (Kezdő hazai nádazók 40-50 cm-ként, a leírtak szerint varrják a lécezéshez). Így haladnak soronként mindaddig, míg a ge­rincig nem ér föl az utolsó kévesor. Ezt követően kerül sor a nád felverésére, amely oly módon történik, hogy a sulyok­kal ütéseket mérnek a nád tövére, így a nád felfelé csúszik és befeszül a lekö­töző korchuzal alá. Egyidejűleg eltűnik az addig lépcsősen rakott nádkévesor, kialakul a homogén, síkkal jellemezhető felület (I. 42. kép).

40. kép. így néz ki a tetőtérbe bebújó szárazvirág.

41. kép. Az indítósor felverve, második sor felrakva.

42. kép. Folyik a sulyokkal a felverés.