A nedvesség és páratartalom okozta károk a pincében
A vízszigetelés nélkül épült pincék minden esetben ki vannak téve a talajban lévő víz káros hatásának, tekintet nélkül a felhasznált építőanyagokra. Erős nedvesedést tapasztalhatunk azokban a többszintes pincékben, ahol elhanyagolták azoknak a műtárgyaknak a karbantartását, amelyeknek a talajvizet kellett elvezetni a föld alatti építmények környezetéből (halastavak, árkok stb.). A megnövekedett mennyiségű víz károsította a tartószerkezeteket, csökkentette szilárdságukat, ezért a legalsó szinteket ezután általában nem használták, idővel betemették.
A nedvesség káros hatását növelte a vízmennyiség ciklikus változása, a talajvíz szintjének ingadozása, ül. a pince rendeltetésének módosulása. Rontotta a pince tartószerkezetének állagát a vastag falak felszínének és belsejének eltérő nedvességtartalma. A téglából és az üledékes kőzetből épült falaknál gyakori, hogy a falfelületről darabok válnak le, ezzel csökken a falszerkezet teherviselő keresztmetszete és ezzel együtt a szilárdsága.
A nedvesség módosítja, általában rontja a pincék építésénél leggyakrabban használt anyagok szilárdsági és más műszaki jellemzőit is. Ez a kövekre és a téglákra egyaránt érvényes. A nedvesség hatására bekövetkező tulajdonság változást tartalmazza a 6. táblázat. A fizikai változások mellett kémiai folyamatok is lejátszódnak, amelyek ugyancsak csökkentik a falak szilárdságát.
6. táblázat. A fal műszaki jellemzőinek változása a nedvességtartalom függvényében.
[table id=218 /]
A kémiai folyamatok a pince minden építőanyagát veszélyeztetik. Leginkább a habarcsot veszik igénybe, de kisebb mértékben a falazóelemeket, a téglát és az üledékes kőzetből készült elemeket is. A nedvesség a habarcsból fokozatosan kimossa a kötőanyagot, ezáltal megváltoztatja a vegyi összetételét. A mészhabarcs esetében átalakulnak a mész vegyületei, a cement alapúban ún. cementbacilus jön létre. A kémiai összetétel átalakulásának fizikai következményei is vannak, az új vegyületek kikristályosodnak, és akár háromszorosára is nőhet a térfogatuk. A tartószerkezetben kialakuló nyomás így elérheti a 30-110 MPa-t is.
A szilárdság és a rugalmasság csökkenése elsősorban azokban a pincékben veszélyes, amelyek állaga már korábban is rossz volt. A talajvízszint ciklikus változása azonban a korábban megfelelő állapotban lévő pincékben is komoly károkat okozhat, fokozatosan rontja a falak anyagát.
Faanyagok a vizes pincében
A nedvesség veszélyezteti a pincék építéséhez felhasznált faanyagot is. A fa szerves építőanyag, nedvesedés esetén gombák támadhatják meg, penészedik, rothad. A nedvesség csökkenti a szilárdságát, és megváltoztatja a térfogatát is.
A nedvességfoltok kialakulása és az ennek következtében kialakuló felületromlás, a vakolat lemállása gyakori az alagsori helyiségekben, ez jelentősen korlátozza azok kereskedelmi célú felhasználását. A falak nagy nedvességtartalma nem csak a szilárdsági mutatókat és a pince belső klímáját rontja, hanem kedvező életkörülményeket teremt a mikrobiológiai kártevőknek is. Azokon a területeken pedig, ahol a talajvíz sótartalma nagy, ez is okozhat állapotromlást.
A különböző falak nedvesedése és az ebből adódó károk látszólag egyformák, de a kiváltó ok minden esetben más és más. Fontos tudni, hogy a szárítási módszereket mindig azoknak megfelelően kell megválasztani. Ebből egyértelműen látszik, hogy az optimális állagmegóvó intézkedésekhez jól kell ismerni a nedvesedés pontos okát.
Hogyan jut be a víz a tartószerkezetbe?
A nedvesség fajtáit a pincék nedvesedése szempontjából a következő típusokra oszthatjuk:
- csapadékvíz – vagyis a szabad, cseppfolyós állapotban lévő víz, amely a homlokzatot éri és terheli, beszivárog a falakba;
- az épület felszín alatti részeinek (alapok, pincefal és -padló) közelében a talajnedvesség vagy talajvíz, amely a szerkezetekbe az anyag higroszkopikus (nedvszívó) tulajdonságainak megfelelően, a kapillárisokon át jut be;
- üzemi-használati víz, amely az épület rendeltetésszerű használata során terheli a belső szerkezeteket (fürdőszoba-használat, takarítás), esetleg a vízvezetékrendszer, szennyvízvezetékek meghibásodása révén kerül a falakba;
- pára, amely főként a belső terekben, a falak felszínén csapódik le az épület minden szintjén; hatása függ a falak hőszigetelésétől, műszaki paramétereitől, valamint az épület mikroklímájától, használati módjától, a hőmérséklettől és a levegő páratartalmától.
A levegő páratartalmát adott tömeg- vagy térfogategységre átszámítva adják meg, amely azt jelenti, hogy pl. egy gramm vagy liter levegő mennyi vízpárát tartalmaz – ez az ún. abszolút páratartalom. Ennél gyakrabban használják azonban az ún. relatív páratartalom fogalmát, amely százalékban adja meg, hogy mekkora a levegő páratartalma összehasonlítva az adott körülmények között (hőmérséklet, nyomás) lehetséges maximummal. A 100 %-os relatív páratartalom azt jelenti, hogy a levegő már nem képes több vízpárát magába fogadni anélkül, hogy az kicsapódna. Ennek ellentéte az abszolút száraz levegő, a 0 %-os páratartalom, amikor a levegő nem tartalmaz vizet.
A levegő melegedésével az abszolút páratartalma nem változik, a relatív viszont csökken, a lehűléssel a relatív páratartalom nő, annak ellenére, hogy újabb nedvesség nem kerül a levegőbe. Vagyis azonos relatív páratartalom esetében különböző hőmérsékleteken a levegő különböző mennyiségű vizet tartalmaz. A melegebb levegő nagyobb mennyiségű párát képes felvenni, a hidegebb kevesebbet. A páratartalom kicsapódására akkor kerül sor, ha a levegő bizonyos tárgy felszíne körül lehűl a harmatpont hőmérsékletére (7. táblázat).
A víz kicsapódásának oka az, hogy az adott felszín, a fal vagy a padló hőmérséklete viszonylag kicsi.
A kondenzációt fel lehet osztani a következő típusokra:
- téli kondenzáció: az épületeknek azokon a részein fordul elő, amelyek nincsenek megfelelően hőszigetelve;
- nyári kondenzáció: olyan épületrészeken fordul elő, amelyeknek nagy a hőtárolása. Ezek a szerkezetek lassan melegednek fel, és ha – mondjuk szellőztetés közben – viszonylag meleg levegőt engedünk a hűvösebb belső térbe, annak páratartalma kicsapódik a hideg felületeken, pl. a kőből épült falakon, a födém és a falak találkozásánál, a boltívek vállárnál, az ablakok környékén, a hideg vezetékeken stb.
A pincefal azon állagromlása, amely főleg a páralecsapódás következménye, sokban függ az építőanyagoktól, azok hőtároló képességétől. Részletesebb vizsgálatokkal megállapítható, hogy a fal belseje viszonylag száraz. Ez a jelenség általában kisebb felületre korlátozódik, nedvességfoltok jelennek meg pl. a vegyes anyagú falak egy-egy kődarabján, vagy ott, ahol vékonyabb a vakolat.
Ha a relatív páratartalom 85 %-os vagy ennél nagyobb, fennáll a veszélye a penészedésnek, egyes penészfajták viszont csak 90-95 %-os páratartalomnál fordulnak elő. Ha tudjuk, a fal mennyire hűl le, és ismerjük a hőhidak – így a leghidegebb pontok – helyét a szerkezetben, meghatározhatjuk, hogy az adott helyiségben mennyi lehet a legnagyobb megengedett relatív páratartalom (8. és 9. ábra).
7. táblázat. A harmatpont, a levegőben lévő víztartalom kicsapódásának hőmérséklete, °C.
[table id=219 /]
8. ábra. A levegő páratartalma 20 °C-os helyiségben.
9. ábra. A levegő páratartalma a fal penészedése szempontjából.
10. ábra. A pince szerkezeteit károsító nedvesség megjelenésének oka, a víz útja és a nedvesség fajtái: 1 csapadékvíz, amely az épület falára csapódik, és azon lefolyik; 2 a fal állagának romlását okozhatja a szél és a csapóeső, valamint a járda jégmentesítése következtében kapillárisán bejutó só is; 3 a talaj és a fal találkozásánál a falakba beszívódó nedvesség (ha nem készült szigetelés vagy az meghibásodott); 4, 5 a falak felületén (az elégtelen hőszigetelés, hőhidak miatt), főleg a helyiségek sarkaiban lecsapódó víz; 6 a meghibásodott vízvezetékből, szennyvízrendszerből származó víz, amely beszivárog a falakba; 7 talajnedvesség vagy talajvíz az alapozás alatt; 8 talajnedvesség vagy talajvíz az alapozás alatt, felszívódását segíti a só felhalmozódás is; 9 a talaj felszínén összegyűlő víz, amely a rossz vagy hiányzó lábazati szigetelés miatt szivárog be a falakba.