• György-kor

Korai György-stílus színvilága

Angliában I. György (1714-27) és II. György (1727-60) idején a palladiánus stílus uralta az építészetet. A 17. századi barokk túlburjánzásának ellenhatá­saként létrejött irányzatot – a klasszicizmus fegyelmezettebb változatát – a késő reneszánsz legnevesebb itáliai mestere, Andrea Palladio (1508-80) építész épületei, írásai és metszetei, de főleg Quattro libri dell’architettura (1570, Négy könyv az építészetről) című munkájának első angol kiadása ihlette. Az ókori görög helyett római és reneszánsz előképekre építő stílust Colén Campbell és William Kent építészek, valamint befolyásos patrónusok, például Burlington harmadik earlje, nép­szerűsítették.

Fent: A 18. század eleji londoni lakóház földszintjén a konyha­étkező berendezését, kiegészítőit a korai György-stílus szimmetriája arányai jellemzik. A sárgás törtfehérek, vöröses- és sárgásbarnák szintén erősítik az összhatást.

Az érett palladianista építészet jellemzői: nagy, templomhomlokzatú portikuszok, rusztikázott kőművesmunka, boltíves mennyezet, hármas osztatú velencei ablakok. Gazdagítják még a pazar színű kelmék, tapéták, drapériák, architektonikus – dom­ború és aranyozott – díszlécek és bútorok, az ablak vagy a fal színeivel harmonizáló kárpitozással.

A kisebb, kevésbé fényűző házakban ugyanez az építészeti-iparművészeti stílus – mely az amerikai gyarmatokon is dívott szerényebb változat­ban jelentkezett. A mennyezet inkább sík, mintsem boltozatos és díszléces; a drága selyem falikárpitot vagy tapétát festett puhafa lambéria váltja fel; kevesebb az ara­nyozás a falakon, a bútorokon; a masszív, míves darabokból álló György-stílusú bú­torzatot általában viszonylag szellősen rendezték el. A stílus kulcselemei – az építészeti részletek, a nyílászárók és más kiegészítők, a bútorzat, a színvilág – ugyanazok; a hangsúly itt is az arányok harmóniáján, a részleteken és mindenekelőtt az otthon kényelmén van.

Fent: György-kor eleji, téglaépítésű lakóházakon kevés a dísz. A belső tér teljes falmagasságú faburkolata az egyszerű építészeti elemek szimmetriáját tükrözi. A fenyőből készült panelekhez a 18. század első felében népszerű homogén, szürkés „kőszínek” közül a szemközti téglafaléval harmonizáló árnyalatú festéket használtak.

Fent: Spitalfields egyik lakóházának jelenlegi dolgozószobájában a puhafa lambériát és a spalettákat sötétebb tónusú szürkészöldre és mély kagylórózsaszínre festették. A színkontraszt kiemeli a falécek egyszerű vonalait, és kellemes hátteret ad a 18. századi eleji feketére pácolt, aranykeretes festményeknek, metszeteknek.

Városi lakóház Spitalfieldsben

Ez a kétfrontos lakóház Kelet-London Spitalfields negyedében épült a György-kor elején, az 1720-as években, amikor a gyorsan gyarapodó kereskedőréteg új lakóhelyeket keresett. A házban 1726 és 1738 között Marmaduke Smith ácsmester, később – a 18. század végéig – Peter Cam-part hugenotta takács lakott.

A 17. század végétől – a vallási és polgári szabadság­jogokat biztosító nantes-i ediktum (1598) 1685-ös visszavonása után – nagy számban menekültek Spitalfieldsbe francia hugenották. Többségük selyemdamasz­tot és brokátot készítő takács volt, akik a György-kor elején meggazdagodtak: tőlük rendeltek fényűző kelméket, függönyt, bútorszövetet és textiltapétát a kor divatjának megfelelő, György-stílusú, illetve koloniális házaikba a tehetős angliai és amerikai vásárlók. A taká­csok a lakóházak középső szintjén laktak, szövőszékei­ket a világos tetőtérben állították fel, a földszintet pedig kereskedésnek rendezték be.

Az 1850-es évekre az ingatlan állaga leromlott, a 20. század elején banánraktárnak használták, illetve bérbe adták. 1977-ben megvásárolta a Spitalfieldsi Műemlék­védő Társaság, majd 1979-ben eladta az azóta elhunyt Michael Gillingham műkereskedőnek, aki a műemlék templomok szakértője volt. Gillingham, valamint ba­rátja, Donald Findlay és az építész Julián Harrap a legnagyobb gonddal és hozzáértéssel állította helyre a házat. Az épület szerencsére megőrizte eredeti építé­szeti elemeinek, díszítményeinek és berendezésének ja­vát: a pompás mahagóni lépcsőt, a 6+6 osztású tolóab­lakokat, az ácsolt fenyőpadlót, a márványkandallókat, a György-kori ajtókat, ablaktokokat, párkányzatokat, de a teljes falmagasságú faburkolatot is.

A belső tér egységét erősítik a felújításkor használt, a György-kor kezdetére jellemző színek: az egyszínű, félmatt, kissé visszafogott törtfehérek, szürkék, sárgák, zöldek és rózsaszínek. A korhű mintázatú és színű kel­mékkel, tapétával kiegészülve ez a paletta megfelelő hátteret kínál a míves György-kori bútoroknak, festmé­nyeknek, metszeteknek és más műtárgyaknak – a jól felszerelt és kényelmes 18. század eleji londoni lakóház tipikus kellékeinek.

Fent: Egyszerű halvány zöldre és rózsás árnyalatú kőszínre festették a spitalfieldsi lakóház átalakított fürdőszobájának (fent) és nappalijának puhafa lambériáját. A lépcsőházi burkolat (balra) sárga és fehér tónusai erősebb kontrasztot képeznek.