• falak
• tulajdonságok

A falfelületek jellemzői: porozitás, szilárdság, légáteresztés

Fizikai jellemzők

Felületi érdesség

Alapvetően a használt homok szemcseátmérője határozza meg a kiálló szemcsék méretét, emellett a vakolatban levő kis lyukak, hajszálrepedések is felületi egyenet­lenségeket okoznak. A festő gletteléssel csökkentheti a felület érdességét.

Porozitás

A vakolatok mindig tartalmaznak kisebb-nagyobb üregeket, hézagokat, lyukakat, pórusokat, azaz nem teljes térkitöltésűek. A porozitás azt fejezi ki, hogy a vakolat tér­fogatának hány százalékát alkotják a pórusok, lyukak, üregek. Az 1 mm-nél kisebb át­mérőjű pórusokat, hézagokat kapillárisoknak, hajszálcsöveknek nevezzük. A vakolatban és falszerkezetben levő kapillárisok, pórusok hálózatrendszere meghatározza a fal vízfelszívó képességét, levegő- és vízgőzáteresztő képességét, hőszigetelő- és hővezető képességét, sűrűségét, szilárdságát stb.

Szívóképesség

Azt mutatja meg, hogy a vakolat saját térfogatához képest hány térfogat % vizet képes felvenni-leadni. A nagyon erősen szívó vakolatok (pl. gipszhabarcs vakolatok) 40-60, a közepes szívóképességű vakolatok 15-25 térfogat % víz felvételére képesek. A festő felület-előkezelésekkel, impregnáló mélyalapozással 10 % alá tudja csökken­teni a falak szívóképességét. A helytelen vakolási technológia vagy más okok miatt a fal szívóképessége egyenlőtlen is lehet. Ennek megszüntetése fontos feladat, mert a nem egyenletes szívóképesség foltosodást okozhat a festékbevonatoknál.

Légáteresztő képesség

A falszerkezetekben levő pórusok, kapillárisok rendszere lehetővé teszi a belső és a külső légtér közötti kapcsolatot, a falszerkezet száradását, szellőzését, termé­szetes légzését. A fal légáteresztő képessége az 1 m² felületen 1 óra alatt 9,8 Pa (1 mm vízoszlop) nyomáskülönbség hatására a falazaton átáramló levegő mennyisége m³-ben kifejezve.

Vízgőz áteresztés

A légáteresztő képességgel szorosan összefügg a falak páraáteresztő vagy pára­diffúziós képessége. A páravándorlást a falazat két oldalán levő levegő eltérő pára­tartalma okozza és az áramlás mindig a magasabb páratartalmú légtér felől a szára­zabb légtér felé irányul. Általában a lakóépületek belső tereinek páratartalma a kül­ső légtérhez képest magasabb.

A falfesték bevonatok a falak páraáteresztő képessé­gét többé-kevésbé csökkentik, a páradiffúziót lassítják, de nem szüntetik meg. A fes­tékbevonat vízgőzáteresztő képességét a pára áteresztési tényezővel jellemzik, amely azt mutatja meg, hogy 1 m² felületű, meghatározott rétegvastagságú festékbe­vonat 1 óra alatt 133,3 Pa (1 higany mm) nyomáskülönbség hatására hány gramm vízgőzt képes átengedni.

Egyensúlyi nedvességtartalom

Tökéletesen száraz vakolat nem létezik. A nedves, friss vakolatok az egyensúlyi nedvességtartalom, azaz a légszáraz állapot eléréséig száradnak. Az egyensúlyi ned­vességtartalom az adott hőmérsékleten és légköri nyomáson a levegő nedvességtar­talmával egyensúlyban levő vakolat-nedvességtartalmat jelenti. Ha a vakolat ned­vességtartalma kisebb az egyensúlyinál, akkor a különbözetet a légkörből felveszi, ha pedig nagyobb, akkor száradás közben a légtérnek leadja.

Falfelületek szilárdsága

A falazóhabarcsok esetén a nyomó-, a vakolóhabarcsok esetén a tapadószilárd­ság a fontosabb. A nem kellően szilárd, laza, morzsalékos falfelületekhez a festékbe­vonatok nem tapadnak jól, ezért ilyen felületekre festeni nem szabad.

Kémiai jellemzők

Kémiai folyamatok

A vakolatok kötőanyagai víz jelenlétében víz vagy szén-dioxid hatására eleinte gyors, majd lelassuló kémiai folyamatokban megkeményednek, megkövesednek. Mészcement vakolatoknál ezek a folyamatok a légszáraz állapot elérése után, egyen­súlyi nedvességtartalom mellett is folytatódnak kb. fél évig. Ha a vakolat hideg párás időben a vizet nem tudja leadni, akkor a vízzel telített pórusú vakolat mésztartalma nem képes a levegő szén-dioxidjával reagálni.

Ez esetben káros kémiai folyamatok ját­szódnak le, a mész bizonyos hányada vízben oldható kálcium-hidrogén-karbonáttá alakul. Hasonló káros kémiai folyamatokat, sókivirágzásokat okoz a légtérben levő agresszív anyagok (pl. kén-dioxid) és a vakolat kötőanyagainak reakciója is.

Kémhatás

A habarcsvakolatok kötőanyagai (kalcium-hidroxid, cement) vizes közegben lúgos, bázikus kémhatásúak. A falfelületek bázikusságának mértéke az idő előre­haladtával csökken, ahogy a kötőanyagok megkötési-kikeményedési folyamata előrehalad.

A bázikus jelleg teljes mértékben hosszú idő után sem szűnik meg, ezért a vako­latok csak el nem szappanosítható, lúgálló festékekkel festhetők. Elszappanosítható kötőanyagú festékek csak 1-2 év után használhatók, vagy a felületet fluátozással (magnézium-szilikofluorid és/vagy hidrogén-szilikofluorid híg vizes oldatával való ke­zelés) kell semlegesíteni, ami egyúttal pórustömítő előkezelés is.