Homlokzati festékek jellemzői: védelmi funkció, repedésáthidalás, tapadás
A homlokzat vakolása a (német nyelvű) közép-európai területeken messze a leggyakoribb homlokzatkialakítási mód. Amennyiben a homlokzatra felvitt vakolatot utólag festik, akkor a felhasznált festékrendszer kiválasztásakor a megkeményedett vakolóhabarcs vagy megszáradt bevonat tulajdonságai a mérvadók. Gyakran mindössze a felhasznált kötőanyag fajtáját veszik figyelembe, pedig jobb lenne, ha a festékrendszer összes tulajdonságát figyelembe véve választanák.
Alapfelületek vizsgálata
Az alapfelületet minden esetben szakszerűen és gondosan meg kell vizsgálni, majd értékelni kell a vizsgálatokat. A színezetlen mész-, ill. mész-cement vakolatokat először alapozzák, majd általában alapozó- és zárófestéssel látják el. Ha a szilikátos vakolatok színezettek, általában először kiegyenlítőfesték kerül rájuk. A szilikongyanta és műgyanta vakolatok nem igényelnek további festést, kivéve, ha további követelmények merülnek fel, például gombásodás vagy algásodás elleni bevonatot is kell készíteni, de ez általában felújításkor fordul elő.
Védelmi szerepük
Míg korábban a homlokzati festékeknek és festékrendszereknek főként dekorációs funkciót kellett ellátniuk, a mai szemlélet szerint elsősorban a festékrendszerek védelmi szerepe dominál. A homlokzatvédelem terén (túl) sok kudarcot kellett elszenvedni ahhoz, hogy végre felismerjük, a különféle problémákhoz és követelményekhez különféle festékrendszereket kell felhasználni. Világos, hogy műemlékvédelmi beavatkozás során valamely mészvakolatra felkerülő bevonatrétegnek más feladatokat kell betöltenie, mint egy nemesvakolatra felvitt kiegyenlítőfestésnek, javító vakolatokra felhordott záróbevonatnak vagy vasbeton épületszerkezetek védőbevonatának.
Az olyan festékrendszereknek, amelyek dryvit-rendszerek zárórétegét képezik vagy repedésjavításra használnak, más tulajdonságokkal kell rendelkezniük, mint a gombásodás vagy algásodás elleni védelmet nyújtó, biocid-hatású homlokzati festékeknek. így manapság homlokzati festékként használnak hidrofobizált vagy nem hidrofobizált mészfestékeket, egy- vagy kétkomponensű tiszta szilikátfestékeket (nem hidrofobizált), diszperziós szilikátfestékeket, szilikongyantás diszperziós festékeket, szilikongyanta festékeket és egyéb diszperziós festékeket.
Az alapvető elvekből kiviláglik, hogy a homlokzati festékekre vonatkozó épületfizikai követelmények igen különbözőek lehetnek. A legfontosabb követelmények alapvetően a pára-, ill. szén-dioxid-áteresztő képességre, a vízfelvevő képességre, adott esetben a repedésáthidaló képességre és mindenekelőtt a homlokzati bevonat mechanikai terhelhetőségére, ill. az alapfelülethez való tapadására vonatkoznak. Ezen túlmenően egyre nagyobb szerepe van a mikrobák támadását, ill. megtelepedését gátló szereknek, a krétásodás és a kivirágzásokra való hajlam is döntő paraméterek lehetnek.
Festék tulajdonságai, szabványok
A legtöbb, említett épületfizikai jellemzőre vannak megfelelő számszerűsített értékek, amelyek alkalmasak arra, hogy osztályozás és értékelés közben támaszkodhassunk rájuk. Az EN európai szabvány 1. része szerint a bevonatokat technikai kritériumok alapján osztályozzák. Ennek során az időjárási tényezőkkel szembeni ellenálló képességet, tapadást, rétegvastagságot, struktúrát, UV-fénnyel és nedvességgel szembeni ellenálló képességet, szén-dioxid-áteresztő képességet, repedésáthidalást, a gombásodással és algásodással szembeni ellenállást, a fényességet, ill. a színek fedésének mértékét veszik figyelembe.
Csak amikor a 60-as évek végén Künzel homlokzatvédelmi elmélete megjelent, kezdődött el a korszerű bevonatok alkalmazásának időszaka. Künzel számadatok alapján bizonyította, hogy bizonyos szabályokat be kell tartani ahhoz, hogy a homlokzat védelme megfelelő és működőképes legyen. Künzel állapította meg, hogy a vízfelvétel és -leadás (tehát a páradiffúzió) nem léphet át adott értékeket annak érdekében, hogy a homlokzat hosszú távon száraz és így működőképes maradjon. Leegyszerűsítve ez az elmélet azt állítja, hogy egy építőanyag vízfelvételének mindig kisebbnek kell lennie a vízleadásnál – a kapillaritás legyen kisebb a páraáteresztő képességnél, a vízfelvételi együttható a páradiffúziós ellenállási tényezőnél.
Az adott bevonatrendszerrel szemben támasztott követelmények (legyen szó záróvakolatról vagy festékről) többi között a helyi és területi adottságoktól és az épület magasságától függnek. Ezt a DIN 4108 szabvány 3. része is megállapítja, és ennek megfelelően ún. igénybevételi csoportokat határoz meg. Ennek következtében manapság a homlokzatok védelmére nagyon sokféle bevonat létezik, amelyekkel a követelményeknek megfelelő megoldást találhatunk az egyedi helyzetekre. A korábbiakkal ellentétben, amikor az ásványi festékek egyszerűek voltak, a mai festékrendszerek igen bonyolultan felépített és kiérlelt technológiájú vegyipari termékek. A festékrendszerek általában alapozásból, egy alapozórétegből és egy zárórétegből állnak.
A mai homlokzati festékek fontos adatai
A festékanyagok is zsugorodnak száradás és/vagy szilárdulás közben – és ami nem túl ismert, hogy adott esetben ez a zsugorodás igen jelentős lehet. Mint a vakolatok esetében is, a fellépő zsugorodásból származó feszültségeket az alapfelületnek kell felvennie, hogy a festékrétegben ne keletkezzenek repedések. Ezért fontos, hogy a festékrendszerek tartósan és erősen tapadjanak az alapfelülethez.
Miután az alapvető kérdéseket megtárgyaltuk, következhet az egyes homlokzati festékek részletes leírása.