Vakolat

Műgyanta dörzsölt és mintázó vakolatok: rugalmasság, repedés megelőzés

A műgyanta vakolatokat a DIN 18 558 szabvány tárgyalja, és több, mint 50 éve fejlesztette ki őket Silvio Pietroboni. Az általa kifejlesztett műgyanta vakolat a szerves kötőanyagának köszönhetően alapvetően jobb tulajdonságú, mint a hagyományos, vagy a hőszigetelő vakolatok. Más tulajdonságok mellett ezzel meg­nyílt az út az előkevert, vödörben árult vakolatok készítése előtt is.

A szabvány szerint ebben az esetben vakolat­szerű bevonatokról van szó. A műgyanta vakolatok a P. II. és P. III. habarcscsoportba tartozó ásványi vakolatokhoz képest nyomószilárdságukban és húzószilárdságukban sem maradnak el.

Rugalmasság és repedés megelőzés

Rugal­masságuk miatt különösen jól alkalmazhatók va­kolattechnikai repedés javítására, valamint dryvit-rendszerek záróbevonataként, mert a hőszigetelő táblák hőtechnikai eredetű mozgásait jól fel tudják venni. Ez többi között annak köszönhető, hogy a műgyanta vakolatok a plasztikus alakváltozással azonnal le tudják vezetni a fellépő feszültségeket. Törési tágulásuk nagyságrendileg 2 cm méteren­ként, amely kb. százszorosa az ásványi vakolatok hasonló értékének (még akkor is, ha szerves ada­lékanyaggal javították azok tulajdonságait).

A gyakori előítéleteket, hogy a műgyanta va­kolatok (diszperziós vagy műanyag vakolatoknak is nevezik) nem eresztenek át párát és így nem „lélegeznek”, egyszerűen meg lehet cáfolni: a szerves kötésű (műgyanta) vakolatok összetéte­lében kb. 8% a szerves összetevők, kötőanyagok és adalékszerek (diszperziók, hozzáadott anyagok, konzerválóanyagok stb.) aránya, 80% olyan ásványi anyagokból áll, mint kvarc, márvány vagy mészkő adalékanyagok.

A maradék kicsit több, mint 10%-át a keverővíz teszi ki. Ez az összetétel a gyártótól függően a szemcsenagyság vagy struktúra tekinteté­ben változhat, és csak tájékoztatásul szolgál. Kevés hígítóanyag (víz vagy oldószerek) hozzáadásán túl (hogy a feldolgozáshoz szükséges konzisztenciát beállítsák) a bevonatok összetételének további változtatása nem megengedett.

Kötőanyagaik

A kötőanyagok diszperziók vagy oldatok formá­jában kerülnek a keverékbe, és állhatnak akrilsav-észterek, vinil-acetát, vinil-propionát, sztirol-akrilát stb. polimerekből. A DIN 55 945 szabvány szerint az ilyen diszperziók a polimerek vagy műgyanták finomeloszlatását jelentik valamilyen folyadékban -általában vízben. Stabil kolloidrendszerről van szó, amelynek állaga tejszerű. Ebben a víz az ún. külső fázist képezi, és a műgyanta, ill. polimerrészecskék képezik diszpergált (tehát finoman eloszlott) álla­potban a belső fázist. Ezért a vízalapú, diszperziós kötőanyagú bevonatokat vízzel tovább lehet hígí­tani.

Száradás

A száradáskor a víz elpárolog, a polimerré­szecskék közelebb kerülnek egymáshoz, majd végül teljesen összeszorulnak, így összeolvad­nak/összeragadnak egymással, egy összefüggő filmréteget képezve. A folyamat végül a teljes száradás után egy vízben oldhatatlan, víztaszító felületet eredményez, amely azonban a pára útját nem zárja el, hanem átereszti. A folyamathoz nem szükséges hő beáramlása vagy nagyobb hőmér­séklet.

A száradással kapcsolatban még meg kell említenünk a duzzadás és a permeáció fogalmát. A (át)diffundáló anyag (H2O) a bevonóanyagban nagyobb koncentrációban található meg, mint a környezetben. Ekkor száradásról beszélünk, mert a bevonóanyag leadja a tárolt vizet. Ha az adott anyag a környezetben található nagyobb koncent­rációban, akkor a lezajló folyamat a szorpció vagy duzzadás, mert ebben az esetben a bevonat felveszi a vizet, hogy elérje a kiegyenlített nedvességtar­talmú állapotot. Lehetséges, hogy a bevonat két oldalán a diffundáló anyag (víz) különböző kon­centrációban van jelen. A koncentrációkülönbség miatt a molekulák átvándorolnak a bevonatréte­gen. Ekkor permeációról beszélünk.

A DIN 18 558 szabvány megkülönbözteti a műgyanta vakolatot megszáradt állapotában kész bevonatként, ill. a felhasználásra kész, kenhető bevonóanyagot, amelyet zárt csomagolásban for­galmaznak. A megkülönböztetésnek azért van jelen­tősége, mert a műgyanta vakolatok két formájával szemben különböző követelményeket állítanak. A felhasználási területtől függően a műgyanta vakola­tokat különböző bevonattípusokba sorolják: P. Org 1. (kültéri és beltéri vakolatok) és P. Org 2. beltéri vakolatok.

A vakolatok struktúrája, felszíne és vi­zuális megjelenése alapján a műgyanta vakolatokat a következő csoportokba oszthatjuk:

1. Dörzsölt vakolatok

Dörzsölt vakolatot egy adalékanyag hozzákeve­résével hoznak létre, ebben többi között egyfajta gömbölyű szemcse is található, ami a dörzsölés közben barázdaszerű nyomot hagy az amúgy sima felszínen. A barázdált vakolat készítéséhez nem gömbölyű, hanem szilánkszerű adalékszemcsét használnak. Felülete nem olyan sima és finoman strukturált, mint a dörzsölt vakolaté. A kapart va­kolatoknál az adalékanyag szemcsenagyság-elosz­lása a meghatározó. A strukturálóadalék szemcséi kilógnak a műgyanta vakolat felszínéből, és olyan felületet képeznek, amely az ásványi kapart vakolat­hoz hasonlítható. A fröcskölt vagy szórt vakolathoz a változatos adalékanyag-felhasználás mellett spe­ciális felhordási módszerre van szükség.

2. Mintázóvakolatok

A mintázóvakolat készítésénél először felhordják a bevonatot 0,5-6 mm rétegvastagságban, ezután valamilyen eszközzel (hengerrel, kőműveskanállal, glettvassal, kefével vagy szivaccsal) formázzák. A színeskő-vakolatok esetén a speciális hatást kevésbé a feldolgozással, ill. a kezeléssel, sokkal inkább az anyag összetételével érik el, a vakolatba természetes színű vagy színezett, különféle szemcsenagyságú köveket kevernek. Mivel nem használnak fedő színanyagokat, a vakolat átlátszóra szárad. Gyakran nevezik mozaikvakolatnak, ill. műgyanta lábazati vakolatnak is. Mivel igen robusztus hatásúak, igen jól alkalmazhatók lábazati szakaszok, ill. nagy igénybevételű falszakaszok, pl. lépcsőházak burkolására.

A gördülőszemcsés vakolatot úgy ké­szítik, hogy a 0,5-3 mm vastagságban felhordott bevonatréteget kefével strukturálják. A hengerelt vakolatokról akkor beszélünk, ha a műgyanta va­kolatot 0,5-3 mm vastagságban hordják fel, majd festőhengerrel strukturálják.

Színtartóság

A színtartóságot tekintve a jelenleg ismert va­kolatrendszerek közül a műgyanta vakolatoknak vannak a legjobb tulajdonságai. Kismértékű lúgosságuk lehetővé teszi bármilyen szín előállítását, tekintet nélkül arra, hogy pasztell árnyalatú vagy intenzív, erős szín a kívánatos – és anélkül, hogy kiegyenlítőfestést kellene felvinni. Ilyen színárnya­lati gazdagság csak szerves és szervetlen pigmen­tek kevert felhasználásával érhető el (pl. szépia, bíbor stb.).

Ezzel szemben szervetlen (ásványi) záróvakolatokban meszet és cementet alkalmaznak kötőanyagként, ennek következtében ezek a vakola­tok vízzel való keveréskor erősen lúgos környezetet adnak. Sok szerves színanyag – köztük több ragyo­góbb, világító, ugyanakkor legkevésbé lúgálló szín – már nem marad ilyen körülmények között stabil, és tönkremegy.

Az egyértelműen kevésbé lúgos és a vizes diszperzióval gyártott szerves vakolatok lehetővé teszik a szerves pigmentanyagok haszná­latát, ráadásul az intenzív színek széles skáláján, a feketével bezárólag. Ez a tény megvilágítja azt a kérdést is, hogy a szervetlen vakolatokat nagy hőszigetelő képességű felületeken záróbevonatként kevéssé elasztikus tulajdonságuk mellett miért csak pasztellárnyalatban lehet alkalmazni.

Különösen dryvit-rendszereken való használatuk esetén igaz, hogy világossági értékük nem lépheti túl a 20-at, mert a mély vagy intenzív színek a napsugárzásból nagy hőmennyiséget nyelnek el. Ez a nagy termikus terhelés az ásványi vakolat amúgy is kevéssé rugal­mas kötőanyag-szerkezetének nagy terhelést jelent, ez a probléma műgyanta vakolatoknál egyáltalán nem jelenik meg.

Műgyanta vakolatok előnyei

A műgyanta vakolatok sikerének oka sokolda­lúságukban keresendő. Ellenállnak az UV-fénynek, az időjárás hatásainak és az agresszív légszennyező anyagoknak. Erős víztaszító hatásuk ellenére át­eresztik a párát. Ezenkívül bármilyen teherhordó alapfelületre felvihetők. Tisztításuk és felújításuk is viszonylag egyszerű. Ugyanakkor mésztartalmú alapfelületre nem célszerű felhordani őket.

Különös szerepet töltenek be a műgyanta va­kolatokon belül a mozaik- vagy natúr, ill. színes szemcsékkel kevert vakolatok. Ezek színes ter­mészetes homokot, ill. kavicsokat tartalmaznak diszperziós kötésben, és igen sok féle homlokzati kialakítást tesznek lehetővé. A homlokzatfelület lehatárolásaként gyakran használják lábazati sza­kaszokon, de ebben az esetben a felcsapó nedves­ségből származó igénybevétel ellen egy további átlátszó záróbevonatot kapnak. Időnként hajlamo­sak tejfehér elszíneződésre, ha a felhordás előtt túl erősen keverték a vakolatot, és így adott esetben túl sok levegő keveredett bele. Ennek következtében a fehéres hatást a megváltozott irányú fénytörés okozza.

Száradásuk, kiszerelés

A műgyanta vakolatoknak a szilikongyanta és a szilikátos vakolatokkal közös tulajdonsága, hogy hiányoznak belőlük az olyan szervetlen kötőanya­gok, mint a mész és/vagy cement. Ezzel a száradá­suk és szilárdulásuk is különbözik a struktúrájukban velük összehasonlítható ásványi vakolatokétól. A műgyanta vakolatok tisztán fizikai úton száradnak a víz elpárolgásának hatására úgy, hogy a diszperzió részecskéi a kötőanyag szerkezetén belül filmet képezve a víz kilépésével összetapadnak.

A másik igen markáns különbség a gyártók által forgalmazott kiszerelésben van, az ásványi vakola­tokkal ellentétben a műgyanta kötésű vakolatokat kenhető formában, feldolgozásra készen kínálják, így felhasználás előtt nem kell víz hozzáadásával előkészíteni, legfeljebb nagyon kis mennyiségű vízzel elkeverni, hogy beállítsák a feldolgozáshoz megfelelő konzisztenciát.