Pórusbeton falazat és vakolatrepedések
A vakolatok választás során a legfontosbb hogy olyan vakolatot válasszunk amely hosszú időtálósággal rendelkezik, nem repedezik meg, egy hatékony védőréteget képez a homlokzat külső felületén. Különösen hasznos, ha olyan összetevőket tartalmaz, aminek következtében javítja a falszerkezet hőtechnikai tulajdonásait. A kerámiagömböket tartalmaző hőszigetelő bevonat egy rendkívűl hasznos plusz funkcióval rendelkezik.
A könnyűtégla mellett a falazatok készülhetnek pórusbeton, sík- vagy blokktéglából, valamint egyre többen kínálnak falazóanyagokat könnyűbetonból, amelyek hasonló épületfizikai tulajdonságúak, és ezáltal a hőszigetelő vakolás során problémát jelentenek. Ezen falazótéglák gyártásához túlnyomórészt könnyűadalékokat alkalmaznak, például duzzadóagyagot és magas hőszigetelő képességű természetes tufát.
Hővezető képességük
A hővezető képessége ezen ún. hőszigetelő tégláknak 0,11 vagy 0,12 W/(mK). Tekintettel ezen könnyűbeton-építési mód rétegrendjére, hasonlóan történik a vakolás, mint a könnyűtégla falazatok esetében. Mivel az alapok azonban egy síkban vannak, a vakolásra szöveterősítéses, vékony rétegű szálasvakolat is alkalmazható.
Könnyűvakolatok alkalmazása pórusbeton falazat
Korábban a szokásos módon bevakolt pórusbeton falazatoknál is gyakran károsodott a vakolat, mert túl merev volt, és nem vették figyelembe a pórusbeton viszonylag nagy alakváltozásait a víz felvételekor és leadásakor. Ennek következtében az ún. pórusbeton-bevonásra is kiváló könnyűvakolatokat fejlesztettek ki, amelyekre a szabályozásokat a DIN 18 550 szabvány 4. részében találjuk meg. Pórusbeton téglákat elsődlegesen nagy formátumú építőlapoknál és hasonló szerkezetek esetén alkalmaztak, ilyenkor általában könnyűvakolatokat használtak. Mindkét rendszer esetében megvan a lehetőség arra, hogy áthidaljuk a repedéseket.
Megfelelő alapfelület
Pórusbeton falazat vakolásakor az alapfelületnek száraznak kell lennie. Az általános véleménnyel ellentétben nem szabad locsolni vagy vizezni a pórusbeton alapfelületét, hanem a vakolás előtt legfeljebb nedvesíteni szabad, vagy pórustömítőt kell használni.
Hiszen ebben az esetben a pórusbeton túl sok vizet venne fel és elraktározná, amely a keresztmetszetben a nedvesség megjelenéséhez vezetne, és viszonylag nagy alakváltozásokkal járna. Néhány év óta a DIN 18 550 szabvány 4. része szerinti könnyűvakolatok, valamint egy ideje a szálas könnyűvakolatok és az ún. ultrakönnyű-vakolatok váltak be.
Alkalmazandó rétegvastagságok
Természetesen elsősorban a gyártó alkalmazási irányelvei érvényesek, de a piacon szokásos az egyrétegű víztaszító vakolatoknál a 10 mm-es minimális rétegvastagság és a 15 mm-es átlagos rétegvastagság. Ezeket egy rétegvastagságban, de két munkafolyamatban spriccelik fel. Először a vakolóhabarcsot általános bedolgozási konzisztenciában, 10 mm-es rétegvastagságban spriccelik, majd durván lehúzzák. Utána következik a vakolóhabarcs „friss a frissben” módon a kívánt, ill. megkövetelt rétegvastagságban, továbbá vakolási fajtánként a ledörzsölés vagy simára csiszolás történik.
Az eljárás előnye, hogy a második vakolatréteg jóval lassabban tapad fel és így könnyebben megmunkálható. Kiterjedt vizsgálatok szerint különösen a pórusbetonnál ez az alkalmazásmód az első vakolatrétegben a vizet és ezzel a kötőanyag egy részét viszonylag erősen és gyorsan kivonja. Ez a hatás azért előnyös a pórusbetonnál, mivel ezzel a folyadékelvonással finomrészek is eltávoznak, és ezáltal a vakolat és a pórusbeton közötti határfelületen üregek alakulnak ki.
A megnövekedett pórustérfogat a vakolatban feltételezi, hogy a vakolat szilárdsága a pórusbetonéhoz képest lecsökken. Egyidejűleg a pórusbeton legfelső rétege a vakolóhabarcsból nyert kötőanyag-felhalmozódás által részben megkeményedik, így ezen a területen a rugalmassági modulus növekszik. Ennek következtében a vakolatrendszer és a pórusbetonalap rugalmassági modulusa kiegyenlítődik, és a fellépő zsugorodási feszültségeket az alap a vakolat repedésképződése nélkül levezeti.