Vakolat

Pórusbeton falazat és vakolatrepedések

A könnyűtégla mellett a falazatok készülhetnek pórusbeton, sík- vagy blokktéglából, valamint egyre többen kínálnak falazóanyagokat könnyűbetonból, amelyek hasonló épületfizikai tulajdonságúak, és ezáltal a hőszigetelő vakolás során problémát jelentenek. Ezen falazótéglák gyártásához túlnyomórészt könnyű­adalékokat alkalmaznak, például duzzadóagyagot és magas hőszigetelő képességű természetes tufát.

Hővezető képességük

A hővezető képessége ezen ún. hőszigetelő tég­láknak 0,11 vagy 0,12 W/(mK). Tekintettel ezen könnyűbeton-építési mód rétegrendjére, hasonlóan történik a vakolás, mint a könnyűtégla falazatok esetében. Mivel az alapok azonban egy síkban vannak, a vakolásra szöveterősítéses, vékony rétegű szálasvakolat is alkalmazható.

Könnyűvakolatok alkalmazása pórusbeton falazat

Korábban a szokásos módon bevakolt pórusbe­ton falazatoknál is gyakran károsodott a vakolat, mert túl merev volt, és nem vették figyelembe a pórusbeton viszonylag nagy alakváltozásait a víz felvételekor és leadásakor. Ennek következtében az ún. pórusbeton-bevonásra is kiváló könnyűvakola­tokat fejlesztettek ki, amelyekre a szabályozásokat a DIN 18 550 szabvány 4. részében találjuk meg. Pórusbeton téglákat elsődlegesen nagy formátumú építőlapoknál és hasonló szerkezetek esetén al­kalmaztak, ilyenkor általában könnyűvakolatokat használtak. Mindkét rendszer esetében megvan a lehetőség arra, hogy áthidaljuk a repedéseket.

Megfelelő alapfelület

Pórusbeton falazat vakolásakor az alapfelületnek száraznak kell lennie. Az általános véleménnyel ellentétben nem szabad locsolni vagy vizezni a pórusbeton alapfelületét, hanem a vakolás előtt legfeljebb nedvesíteni szabad, vagy pórustömítőt kell használni.

Hiszen ebben az esetben a pórusbe­ton túl sok vizet venne fel és elraktározná, amely a keresztmetszetben a nedvesség megjelenéséhez ve­zetne, és viszonylag nagy alakváltozásokkal járna. Néhány év óta a DIN 18 550 szabvány 4. része sze­rinti könnyűvakolatok, valamint egy ideje a szálas könnyűvakolatok és az ún. ultrakönnyű-vakolatok váltak be.

Alkalmazandó rétegvastagságok

Természetesen elsősorban a gyártó alkal­mazási irányelvei érvényesek, de a piacon szokásos az egyrétegű víztaszító vakolatoknál a 10 mm-es minimális rétegvastagság és a 15 mm-es átlagos rétegvastagság. Ezeket egy rétegvastagságban, de két munkafolyamatban spriccelik fel. Először a vakolóhabarcsot általános bedolgozási konzisztenciá­ban, 10 mm-es rétegvastagságban spriccelik, majd durván lehúzzák. Utána következik a vakolóhabarcs „friss a frissben” módon a kívánt, ill. megkövetelt rétegvastagságban, továbbá vakolási fajtánként a ledörzsölés vagy simára csiszolás történik.

Az eljárás előnye, hogy a második vakolatréteg jóval lassabban tapad fel és így könnyebben meg­munkálható. Kiterjedt vizsgálatok szerint különö­sen a pórusbetonnál ez az alkalmazásmód az első vakolatrétegben a vizet és ezzel a kötőanyag egy részét viszonylag erősen és gyorsan kivonja. Ez a hatás azért előnyös a pórusbetonnál, mivel ezzel a folyadékelvonással finomrészek is eltávoznak, és ez­által a vakolat és a pórusbeton közötti határfelületen üregek alakulnak ki.

A megnövekedett pórustérfogat a vakolatban feltételezi, hogy a vakolat szilárdsága a pórusbetonéhoz képest lecsökken. Egyidejűleg a pórusbeton legfelső rétege a vakolóhabarcsból nyert kötőanyag-felhalmozódás által részben megkemé­nyedik, így ezen a területen a rugalmassági modulus növekszik. Ennek következtében a vakolatrendszer és a pórusbetonalap rugalmassági modulusa kiegyen­lítődik, és a fellépő zsugorodási feszültségeket az alap a vakolat repedésképződése nélkül levezeti.