Repedések a falon: vizsgálat és hirdofóbizálás
A repedésjavításhoz alkalmazott helyreállítási rendszerektől a legtöbb esetben a repedésszélesség módosítása során létrehozható repedésáthidalási képességet követelik meg. Az utólagos helyreállítási módszerek- és rendszerek kiválasztásának elsőrangú kritériuma az a kérdés, hogy vajon az intézkedés után fel fognak-e még lépni repedésszélesség-változások, ill. a repedésszélek elmozdulások, vagy nyugvó repedésekről van-e szó.
Alacsonyabb hőmérsékleten
Kis hőmérsékleten a szerkezeti elemeken lévő repedések szélessége általában növekszik. Ezzel párhuzamosan csökkenő hőmérséklet esetén valamennyi polimerkötésű bevonat alakváltozó képessége csökken. Ezen kedvezőtlen körülmények között különösen nagy veszélye van annak, hogy az ilyen repedés-helyreállítási és bevonatrendszerek elérik, sőt átlépik teljesítményhatárukat.
Ezért a repedés-helyreállításhoz használt bevonatrendszerek ún. hidegrugalmassága igen jelentős terméktulajdonság és követelmény. A homlokzatokon a hőmérséklet-különbségek határozzák meg a repedésszélesség-változások számát, amelyek a bevonatot a fent említett használati időtartam ideje alatt veszik igénybe, valamint azt a frekvenciát, amellyel a repedésszélesség-változások fellépnek. A kiegészítő dinamikus igénybevételek, például a forgalmas utakon lévő épületek, valamint a még ismertetendő favázas szerkezetek kérdésköre nem elhanyagolhatók vagy alulbecsülhetők.
Vizsgálati módszerek
A repedéseket áthidaló bevonatrendszerek vizsgálatához ez idáig nem áll rendelkezésünkre szabványos vizsgálati módszer. Sokkal elterjedtebb a rendszer felépítésének megfelelőségét az általános anyagvizsgálatok során számított anyagjellemzők, például a rugalmassági modulus vagy a repedéstágulás segítségével megbecsülni. A bevonatrendszer működése az aljzatra felhordott bevonatrendszeren vizsgálható, amely szerint az aljzatban repedést készítünk, és azt rövid távú húzókísérlet során egyszer szétnyitjuk, vagy hosszú távú lengővizsgálatok során periodikusan, rögzített repedésszélességek alkalmazásával megnyitjuk és bezárjuk.
Az elsőként említett technika segítségével számítható az a repedésszélesség, amelynél a repedéshelyreállítási és a bevonatrendszer bereped. A másodikként említett kísérletben az ún. terhelésismétlődések számíthatók, amelyek a repedés-áthidalás tönkremenetele nélkül elérhetők. Ezen kísérletrendszer esetén a repedés szélének mozgásának sebessége, ill. a terhelésismétlődések frekvenciája jelentős mennyiséget jelentenek. További peremfeltételek, például a hőmérséklet a vizsgálat során, és a vizsgált próbatest méretei ugyancsak jelentősen befolyásolják az anyag viselkedését.
Vizsgálatok, kutatások
A periodikus repedésszélesség-változtatások alkalmazásával az egyrétegű mintákon (a többi között a Dortmundi Egyetemen) végzett átfogó vizsgálatok eredményei a rövid távú húzóvizsgálatokhoz hasonlóan azt mutatják, hogy a bevonatrendszer rétegvastagságának növekedésével a repedésáthidalási képesség emelkedik, mivel a terhelésismétlődési szám a tönkremenetelig növekszik.
A periodikus repedésszélesség-változások mellett végzett kísérletek jelentősen kisebb áthidalható repedésszélességeket eredményeztek, mint a folyamatos repedéstágítás mellett végzett kísérletek. A hosszú távú kísérletek szórása ezenfelül a rövid távú kísérletekkel ellentétben jelentős, mivel az inhomogenitások, a vastagságbeli eltérések és egyéb, alig számítható tényezők befolyásolhatják az eredményt.
A következőkben ismertetett helyreállítási módszerek beváltak a gyakorlatban, miközben a rendelkezésre álló tapasztalati időtartamok különbözőek. Valamennyi, alacsony repedésáthidalási tulajdonságokkal rendelkező módszer esetén nem biztosítható biztos szavatosság a repedésmentességre, mivel a repedések szélének tényleges mozgása sok esetben csak igen pontatlanul becsülhető meg.
Repedések okai
A repedés okainak megállapítása és a már ismertetett aljzatvizsgálat, értékelés és előkészítés során a megfelelő gondosság alapfeltétel a szükséges helyreállítási módszer és az annak megfelelő bevonatrendszer megfelelő kiválasztásához és alkalmazáshoz. A következőkben az egyedi repedések helyileg korlátozott, utólagos kijavításait és a nagyobb repedésszámú homlokzatfelületek nagy felületű, utólagos kijavításainak szakaszait ismertetjük.
Hidrofobizálás
Akkor is, ha itt most nem a repedés-helyreállítás klasszikus változatairól van szó, először a hidrofobizálást kell röviden megemlíteni, ami a kivitelezés után már nem látható, és nincsenek repedésáthidaló tulajdonságai. Ennek ellenére a hidrofobizálás a vakolatrepedések számos típusánál és különösképpen a keskeny, 0,25-0,30 mm-nél kisebb szélességű repedéseknél kiváló lehetőség arra, hogy a repedések vakolatra, aljzatra tett, az épületszerkezetek károsodását előidéző hatásait megakadályozzuk.
Ennek oka abban rejlik, hogy a hidrofobizálás igen kis méretű molekulákkal történik, ennek következtében az anyag a hidrofobizálandó vakolatba és a repedésekbe mélyen behatol, és ott a pórusokat víztaszító képességűvé teszi, így a repedés térségében csak igen kevés víz tud behatolni a vakolatba és/vagy az aljzatba.
Alkalmaznak színtelen, alacsony viszkozitású hidrofobizáló anyagokat, amelyek hatóanyaga oldószerben van oldva, vagy – néhány éve – növekvő mennyiségben vizes és oldószermentes szilikon-mikroemulziókat, amelyek hatásuk tekintetében az oldószertartalmú termékektől alig maradnak le. A hidrofobizáló anyagok a vakolat szívóképességének megfelelően hatolnak a porózus vakolatfelületbe néhány milliméter mélységig, és az oldószerek, ill. a víz elpárolognak.
Tisztítás
Eközben a felületet és a felszínközeli pórusokat, valamint a vakolatban lévő repedéseket vékony, nem összefüggő filmmel vonjuk be, ami száradás után átlátszó marad, végül láthatatlanná válik. Mivel ennek következtében a hidrofobizálással nem történik fedőbevonat felhordása, a vakolat hidrofobizálása előtt pusztán optikai okokból intenzív tisztítást kell végezni.
Termék szerint az oldószertartalmú vagy oldószermentes hidrofobizáló anyagok 10-15 mm mélyen hatolnak be a repedt aljzatba, és ekkor képesek kifejteni víztaszító hatásukat. Megfelelő, új, krémtechnológia-alapú fejlesztések által ezentúl akár 50 mm-es behatolási mélységek válnak lehetségessé, így a hatóanyag-tartalom a felszínközeli vakolattérségben megnövelhető.
Pontosan a hatóanyag-tartalom fajtája és mennyisége alapján, valamint annak behatolási mélysége döntenek majd a hatékonyságról és a behatási időtartamról, ami általában kb. 5 év, kivételes esetekben több. Itt nem befolyásolhat minket az a tény, hogy a kezdeti víztaszító hatás a felszínen viszonylag gyorsan csökken. A hidrofobizáló hatás ennek ellenére úgy a vakolatrétegben általánosságban, mint konkrétan a repedésekben megmarad, mivel a hidrofóbia a teljes felső vakolatréteg kapillárisrendszerében megtalálható.
Hidrofobizáló anyag bejuttatása a vakolatba
Ahhoz, hogy a szükséges és/vagy kívánt mennyiségű hidrofobizáló anyag bejusson a vakolatba, a homlokzatot két munkamenetben befedjük, vagy mint fentebb már említettük, bizonyos krémmel bevonjuk, vagy kefével besimítjuk. A művelet során arra kell ügyelni, hogy pontosan a repedések területén megfelelő mennyiségű hidrofobizáló anyagot juttassunk be. A továbbiakban az is fontos, hogy az aljzat száraz legyen, hogy a hidrofobizáló anyag behatolhasson.
Nagyobb repedésszélességeknél a felrepedt vakolatokon alkalmazott kizárólagos hidrofobizálás nem célszerű, mivel ekkor a klasszikus hidrofobizálás hatékonyságát elmulasztjuk, és ezenkívül a repedések az átlátszó száradás esetén még látszanak, így zavaróak lehetnek. Ebben az esetben hidrofobizálást csak az aljzat előkezelésére használjuk, mielőtt repedésáthidaló bevonat- és/ vagy vakolatrendszereket alkalmazunk.