• repedések

Repedések okai a falazatokon: feszültség keletkezése. Tégla-vakolat repedés.

A repedések mindig húzófeszültség, húzási alakvál­tozás, ill. húzóerők eredményei, és megmutatják, hogy az anyagszilárdság, ill. az ún. húzó-szakító megnyúlás határérték túl lett lépve. Egy lehetséges repedésképződés veszélyének megbecsléséhez a vakolatban, de még a hőszigetelő vakolatban is a húzóerők nagyságának és a vakolatalap húzószilárdságának vizsgálata kínálkozik. Schubert ehhez már 1999-ben javasolta az ún. k_R értéket, ami a vakolatalap meglévő húzószilárdságát és a vakolatban levő húzófeszültség kapcsolatát mutatja.

Magas k_R értékek nagy biztonságot jelen­tenek a lehetséges repedésképződéssel szemben. Itt tekintetbe kell venni, hogy mind a zsugorodás következtében fellépő húzófeszültségek, mind a lehűlés következtében létrejövő húzófeszültségek a relaxáció által leépülnek, ahol azt az időtartamot kell figyelembe venni, amikor a feszültségek létre­jönnek. A relaxáció lassan lezajló folyamat. Húzási igénybevétel alatt az ásványi építőanyagok általá­ban gyorsabban relaxálnak, mint nyomási igény­bevételnél. Különösen a húzófeszültség fellépését követő első órákban már jelentős feszültségleépülés állapítható meg.

Feszültségek keletkezése

A zsugorodás következtében létrejövő feszült­ségek lassan lépnek fel, ezért erősen relaxálnak, a kiindulási feszültség 20%-áig. Hőmérséklet-különségek ezzel szemben nagyon rövid időn belül fel tudnak lépni, így az ebből keletkező feszültségek csak csekély mértékben relaxálnak. A rövid idejű hőmérséklet-változások relaxációs száma 80-90% közöttire becsülhető. A hőmérséklet ezért nem elhanyagolható, akkor sem, ha a könnyűtégla fala­zat kb. ugyanazokkal a hőtágulási együtthatókkal bír, mint a vakolatrendszer.

A napi ritmus során vagy rövidebb időtartamokon belül változó külső hőmérsékletek a téglafalazatnak csak a külső felü­letét befolyásolják. A falközép felé csökkennek a hőmérséklet-különbségek, és a belső részen állandó hőmérséklet, kb. 20 °C uralkodik. A falazatban tehát a belső részen nem történik alakváltozás. A hőmérséklet-különbségek a külső részen azonban a vakolatalapban deformációkat okoznak.

A vakolatrendszernek a vakolatalapra gyakorolt hatása megítéléséhez és a konkrét kérdéshez, vajon egy vakolat képes-e a tégla külső palástján repe­déseket okozni, a jelenlegi ismeretek szerint nem elegendő csak a feszültségeket és a szilárdságokat összehasonlítani. Sokkal inkább a vakolat zsugo­rodása során keletkező húzóerőt kell a külső palást húzási teherbírásával összehasonlítani. Először is amennyiben a feltevés alapja egy könnyen alak­változtató tégla, akkor a vakolat zsugorodás általi megrövidülése a téglát erősen deformálná.

A tégla mindazonáltal csak kevéssé deformálható, és a fek­vőhézagok által a falazat részét képezi. Azzal, hogy a tégla az erősen deformált állapotból a kiindulási ál­lapotba visszaalakul, egy olyan külső helyettesítő erő alkalmazható, amely a vakolati rétegben és a külső palástban húzófeszültséget ébreszt. Az erőegyensúly biztosítása végett ezzel a húzóerővel nyomóerő, ill. nyomófeszültség áll szemben a tégla belsejében.

Ennek a feltevésnek egy fontos feltétele:

A nyírástűrő kapcsolat vakolat és vakolatalap kö­zött (később még kifejtjük). Hasonlóan Schubert k_R értékéhez a vakolatban ébredő húzóerő és a tégla palástjának húzási teherbírása behelyette­síthető a képletbe:

k_R = F_tégla / F_vakolat

ahol a k_R értéknek mindig jelentősen nagyobbnak kell lennie, mint 1, hogy a tégla palástja ne szakadjon szét. Ekkor biztosított, hogy a vakolat zsugorodásából adódó megrövidülések egyenlete­sen eloszló, nagyon kicsi repedéseket eredményez­nek, amelyek a vakolatnál és a vakolatalapnál nem tekinthetők építési kárnak.

Egy könnyűtéglából épült új falazatra vonat­koztatva a repedésképződésnek legfontosabb okai a következőképpen foglalhatók össze:

• statikai szerkezeti alakváltozások a vakolat­alapban / falazatban;
• nem megfelelő vakolatalap / hiányos falazat­felület;
• nem megfelelő vakolatrendszer és/vagy a va­kolat bedolgozásának hiányos kivitelezése.

Ennek következménye ismét, hogy a fellépő vakolatrepedésekért a tervezők, az építészek, a kőművesek, a nyersfalazók, a vakolok és az épü­letszobrászok, a tégla- és vakolatgyártók egyaránt felelősek lehetnek.

Vitathatatlan, hogy a téglafalazat és a vakolat­rendszer tulajdonságainak összhangban kell lenniük egymással, ezáltal a tégla- és vakolatiparnak együtt kell dolgoznia. Így például a falazati oldalon az első generációjú tégla túl vékony külső héjazata és bor­dazata, ill. a vakolati oldalon az első könnyűvakolat túl magas szilárdsága téves fejlesztésnek bizonyult, beismerték és korrigálták.

Vakolatrepedések – ásványi vakolatok

Külső ásványi vakolatok csak nagyon csekély húzási alakváltozást tudnak felvenni, ezért egy homogén és deformációnak ellenálló vakolatalapot igényelnek. A pontban vagy helyileg koncentrált alakváltozások az alapon ezért vezetnek a legtöbb esetben vakolatrepedésekhez, amelyek rendszerint egyedülállóan lépnek fel, és a vakolatalapban folytatódnak. Az ilyen repedések gyakran megfigyelhetők a falazat belső oldalán is.

A repedések legfontosabb vakolatalapfüggő okai visszavezethetők a nedves vagy fagyott falazatra, hiányos vagy rosszul felhordott tapadóhidakra, vagy pórustömítővel vagy elegendő mennyiségű előfröcsköléssel történő alap-előkészítésre. Ezen­túl az állóhézagban kisebb és finomabb merőleges repedések keletkezhetnek, ha a hézagok a vakolás előtt nem lettek bezárva.

A statikai szerkezeti alakváltozások legfonto­sabb okainak a következők:

• alapsüllyedés;
• a falazat és a födém/koszorú vízszintes alak-változásbeli különbségei a vasbeton szerkezeti elemek zsugorodása következtében kialakuló megrövidülések vagy a falazat duzzadása, valamint hőmérséklet-különbségek következ­tében;
• függőleges alakváltozásbeli különbségek nagy födémlehajlás következtében, a belső és a külső falak különböző alakváltozása zsugorodás, kúszás hőmérsékletben különb­ségek következtében, valamint túl csekély terhelésnél.

Vízszintes repedések okai

Vízszintes repedések a födém környékén levő falazati hézagban vagy egy vagy több falazati sor alatt tipikus statikai szerkezeti okból származó repedések. Ezek a repedések alapvetően ott lépnek fel, ahol az igénybevétel a falazat húzószilárdságát vagy húzó-hajlító szilárdságát meghaladja. Emellett a húzó- és húzó-hajlító szilárdságot lényegében a falazati anyag és a falazóhabarcs kötőszilárdsága határozza meg.

Ez az igénybevétel – mindenekelőtt a könnyűhabarcsnál – merőleges a fekvőhézagokra, nagyon csekély, és ezért a DIN 1053 szabvány sze­rint a teherhordó falazaton a fekvőhézagra merőlegesen tervezett húzó- és húzó-hajlító igénybevétel nem megengedett.

Betonfödém zsugorodása, szélének kifordulása

Szokványos falazott külső falaknál lényeges gyenge pont a betonfödém zsugorodása és/vagy a födém szélének kifordulása a födémlehajlás miatt. Emellett a különböző anyagtulajdonságok nagy jelentőségűek. A födémek általánosságban megvál­toztatják alakjukat, különösen a zsugorodás és a hő­mérséklet-különbségek következtében. Különösen a betonfödémeknél tud a zsugorodásból származó megrövidülés jelentős építési károkat okozni. Ez a veszély annál nagyobb, minél csekélyebb a teher a födémtámaszokon.

Különösen a felső emeletközi födémek és min­denekelőtt a tetőfödémek veszélyeztetettek, ha nincs megfelelően nagy terhelés és nem történnek kiegészítő intézkedések. Mivel a födém-alakvál­tozásokból eredő elmozdulásokat és az általuk működésbe hozott erőket a falazat nem tudja ká­rosodás nélkül felvenni, a födémnek szerkezeti le­hetőséget kell adni az alakváltozásra anélkül, hogy a támaszokon repedéseket okozó erők a falazatra átadódjanak.

Az elválasztó alátétek között a födém a megrö­vidülés során ki tud húzódni

Ezen elmozdulások során a falazati vakolat ne törjön fel, a fali és a födémvakolat közötti hajlatban a vakolókanállal egy vágás készül. A vágat könnyű bedörzsölése a hatásmódját nem akadályozza, viszont kevésbé teszi láthatóvá. A födém homlokzati részére szigete­lőanyagként kőzetgyapot dilatációs lapokat ajánlott beépíteni a szigetelősávba. Ezek alaktartók, teljesen víztaszítók, rendelkeznek egy kiegészítőréteggel a betoniszap bejutása ellen, és az illesztési hely védelme lépcsős falccal növelhető.

A födémek, különösen terhelés alatt a kúszás hatására, valamint a hőmérséklet-különbségek miatt behajolhatnak. Leginkább a rétegesen felépített fö­démek, mint a filigránfödémek és effélék érintettek. Az ezzel összefüggésben álló és megoldandó prob­lémák: az elnyomás a födémtámasz belső oldalán, a fal megemelkedése a födémtámaszon, a födémek ún. „teknősödése” a sarkok környezetében és/vagy a födém felemelkedése a falkiugrásokról, mint például az erkélynél. Mivel ezek az alapozásfüggő mozgások teljesen alapvető hatást gyakorolnak a külső épületköpenyre és a külső vakolatban repe­déseket okozhatnak, ezért erről a jelenségről most egy kicsit bővebben szólunk.

A födémlehajlásnál nyomóterhelés lép fel a falazat belső élén. Ez a nyomóterhelés egy sta­tikailag kedvezőtlen külpontos terhelésbevitel, amely a födémtámasz alatt levő téglák túlzott igénybevételéhez és a födémtámasz felerősödött végszögelfordulásához vezethet. Egy habosított anyagból vagy hasonlóból álló csík beépítésével a fal belső élén a terhelésbevitel központosítottá válik, ezzel a forgási pont továbbtolódik a falkö­zépig, és a probléma elhárul. Adott esetben ezen a helyen (egyszerű törés) már a duplán behelyezett elválasztó alátét ugyanezt eredményezi.

A födémlehajlásnál a födém felső éle a felette álló falat kiemelheti. Ez ennek következtében a kül­ső falazatban, ill. a vakolatrendszerben repedéskép­ződéshez vezethet. A felül fekvő elválasztó alátét itt is pozitív hatást fejt ki. Egy néhány centiméter széles rugalmas csík beépítésével a födém külső éle fölötti habarcshézagban tovább csökkenthető a kiemelő hatás. Egy megfelelő csík a födém külső éle fölötti fekvőhézagban ugyancsak szabadon hagyható.

„Teknősödés” és a födém alakváltozásai

A födémek felemelkedése a sarkok környeze­tében, vagyis a teknősödés, mindenekelőtt a felső emeleti födémeket és a tetőfödémeket érinti. A födémlehajlásból és a sarkok torziójából ered, egy­idejűleg hiányzó terhelés mellett. Ez az alakváltozás megelőzhető, ill. minimális mértékre csökkenthető megfelelő terhelés ráterhelése, egy hajlításmerev födém- vagy keresztgerenda elhelyezésével, függő­leges rögzítéssel, valamint a födém hézagolásával a sarok környezetében. A továbbiakban a sarok környezetében a felső torziós és bekötési vasalást is el lehet hagyni, megfelelő körültekintéssel a födémméretezésnél, továbbá a sarok környezeté­ben egy definiált kényszertörési helyet is el lehet hagyni, a példának okáért a friss betonba a fél födémvastagságig egy faléc beszúrásával vagy a beton bevágásával.

Egyszerűen kifejezve a betonfödém zsugoro­dása a megrövidülése miatt a falazat jelentős húzó igénybevételéhez és így ezen a területen repedéshez vezet. A gyakorlatban a káreseteknél ekkor megfi­gyelhető, hogy a falazat és a födém közé nem került elválasztó alátétként kartonlap, és ennek követ­keztében a födém ezen a helyen hozzábetonozásra került a falazathoz. A berepedés ezek után egy vagy két sorral a födém alatt jön létre. Hasonlóan visel­kedik a falazat a födémszélek elcsavarodásánál is, és az esemény itt is ezekhez a repedésekhez vezet. Ez elkerülhető építész és tervező, valamint statikus segítségével.

Tégla-vakolat repedések

Prof. Pfefferkorn „Repedési károk a falaza­ton” c. művéből ered a „tégla-vakolat repedések” megfogalmazás. Itt a külső vakolat vízszintes és függőleges repedéseiről van szó, amelyek a falazat hézagképét kirajzolják. A hézagok túlnyomóan 0,05-0,15 mm közötti szélességűek. Általában ezeknél a kárképeknél is vannak területek, ahol minden irányban hálószerűén futó repedések talál­hatók. Ezeket a szakvéleményekben gyakran nem említik, a tégladeformációkat okként fogadják el, mivel az általános repedéselmélettel nem összeegyeztethető.

Tégla-vakolat repedés jelentése

Pfefferkorn definíciója szerint egy tégla-vakolat repedés azáltal alakul ki, hogy a külső téglaköpeny erősen deformálódik anélkül, hogy az alakváltozás az egész falkeresztmetszeten keresztülhaladna és ezáltal lefékeződne. Ennek következtében a síkbeni falkeresztmetszet csökkenése is bekövet­kezik és ez végül is ez az egyenletes vakolatalap elvesztését jelenti. A továbbiakban abból indul ki, hogy bizonyos körülmények között a vakolatközeli területen könnyűtégla falazatoknál sajátalak-vál­tozás jön létre az egyes falazótégláknál.

Ezzel az Aacheni Építéskutatási Intézet ismét ellentmond, és úgy látja, hogy ez a jelenleg érvényes műszaki szabványok szerint előállított falazatoknál, ahol az építőanyagok szintúgy teljesítik az érvényben levő szabványokat, nem teljesül. Akkor azonban bizo­nyosan megengedett a kérdés: miért követik ezek a vakolatrepedések a falazati hézagokat és miért nem helyes a repedésvonulatból sokszor levezetett következtetés a tégladeformációra, mint ahogyan Pfefferkorné is?

Tégla-vakolat repedések, kutatások

Az Építéskutatási Intézetben végzett vizsgála­tok kimutatták, hogy az így okozott tégla-vakolat repedések akkor léphetnek fel, ha nem megfelelő építőanyagok, ill. nem megfelelő tulajdonságú épí­tőanyagokat alkalmaznak, és a falazat kivitelezése kifogásolható. Ez példának okáért akkor lehetsé­ges, ha egy könnyű, soklyukú téglának számos – a vakolatoldali palástján keresztülmenő – repedése van. Egy további lehetőség a repedésekre akkor áll fenn, ha a fekvőhézag-habarcs a hézagban túlságosan kicsi szilárdságú, ill. merevségű, vagy az állóhézagokat nem a teljes felületükön habarcsolták ki.

Ezenkívül nem szabad elfelejteni, hogy a falazóhabarcsokat kis vagy legfeljebb 1 mm szemcsenagyságú kiszerelésben kínálják, jóllehet az előírás a hézagvastagságra vonatkozóan 1-3 mm közötti! Mivel azonban az ilyen vékony ágyazató habarcsokkal a megkövetelt hézagvastagság nem érhető el, abból kell kiindulni, hogy ezeken a he­lyeken a fekvőhézag „ropogósán” kerül kivitelre, és ezzel a könnyű, soklyukú téglával a falazóhabarcs szükséges tapadása nem érhető el. Emellett termé­szetesen a vakolat felépítése is lényeges szerepet kap, mivel a vakolatrendszer-alaphoz képest nem mutathat fel nagyobb szilárdságot, ill. merevsé­get.

A vakolati károk és az utóbbi években törté­nő kiértékelésük kapcsán ma már ismert, hogy a könnyűfalazatot általánosságban, legyen szó akár könnyűbeton, pórusbeton vagy könnyűtégla falazatról, olyan vakolatrendszerrel kell bevakol­ni, amely a falazat és a vakolati homlokzat felső rétege között bizonyos kapcsolatmentességet tesz lehetővé.

Szabványok és könnyűfalazat

Mivel manapság a könnyűfalazatnak nincs meg az a nehézstabilitása, mint a korábbi falazatnak, amelyek kisméretű, tömör téglákból voltak, és igénybevételként csak a külső klíma által okozott hőmérséklet- és nedvességhatások léptek fel. Ezekben az esetekben az általánosan ismert, a DIN 18 550 szabványban rögzített vakolati szabály – „puhát a keményre” – szerint alkalmazott, kifelé szilárdságcsökkenéssel bíró külső vakolatrendszer volt a helyes és megfelelő.

Amennyiben a hőszigetelő vakolatokra a szab­vány 1. részében leírtak nem vonatkoznak, úgy a 2. rész követelményei a hőszigetelő hálózatrend­szereknél nem betartandók. Mindazonáltal mind­két hőszigetelő rendszer bevált a gyakorlatban. Ez ismét azt jelenti, hogy a „puhát a keményre” vakolatszabály csak igen korlátozottan érvényes. A modern fal- és vakolatrendszereknél a „kapcso­latmentesítés egy (nyírható) közbenső réteggel” szabállyal kell helyettesíteni vagy legalábbis ki kell egészíteni.

A külső falszerkezet termikus igénybevétele kívülről befelé csökken

Egy homogén (monoliti­kus), egyrétegű külső falnál ez azt jelenti, hogy az ezen igénybevétel által fellépő sajátfeszültségek ugyancsak kívülről befelé csökkenek. Tapasztalat alapján a feszültségkülönbségek (kívül-belül) a már bevált építőanyagokból álló szerkezeteknél nem vezetnek károsodáshoz. Ugyanez vonatkozik a vakolt falazatra is, ha a vakolatréteg és a falazat tulajdonságai nem nagyon különböznek egymástól.

Amennyiben ezek a tulajdonságok különböznek egymástól, akkor ezeket nemkritikusnak kell besorolni, ha a rugalmassági modulus és/vagy a hőtágulási együttható belülről kifelé csökken. Ez csökkenti a feszültségkülönbségeket (kívül-belül). A fordított rétegsorrend nagyobb feszültségkülönb­ségekhez és ennek következtében károkhoz vezet, így értelmezhető a „puhára keményet” vakolati szabály.

Másképp viselkedik a falazat, ha a vakolatalap­ról a vakolatra várható az elmozdulások, ill. a feszültségek átvitele. Egy könnyűfalazatnál a falazat további mozgásait is figyelembe kell venni, ami a „kapcsolatmentesítés egy (nyírható) közbenső ré­teggel” vakolati szabályhoz vezetett. Az „instabili­tás” vagy „mozgékonyság” okai (mindig a masszív kisméretű tömörtégla falazathoz képest), amelyek a falazatból kifolyólag a vakolatra alakváltozásokat, ill. feszültségeket tovább tudnak adni, a különböző típusú könnyűfalazatoknál többfélék: könnyű- és pórusbetonnál a zsugorodás, és porózus, könnyű, soklyukú téglánál a téglák anizotrópiája, amit a következőkben röviden megmagyarázunk.

Manapság a nagyméretű, könnyű, soklyukú téglákat a teherhordó falak szükséges teherbírására és stabilitására fejlesztették, egyidejűleg azonban a lyukacsosság következtében a magas hőszigetelő képesség elérésével jelentősen alacsonyabb a ke­resztirányú nyomószilárdság. Gyártótól és a lyukak elrendezésétől függően a keresztirányú nyomószi­lárdság csak a normálirányú nyomószilárdság 5-40% közötti értéke.

A könnyű falazóhabarcs vagy az állóhézag kihabarcsolásának elhagyásával csökken a fal keresztirányú stabilitása. Keresztirányú erők következtében, amelyek minden falazati nyílásnál (ablak, ajtók stb.) vagy födém nyírása, ill. húzása következtében felléphetnek, falazati repedések ke­letkeznek, amelyek a külső vakolatra átadódhatnak, amennyiben ezek elegendően elhatárolva.

Hőszigetelő hálózatrendszereknél a falazat és a fedővakolat között egy szélsőségesen nyírható köz­benső és megerősítőréteg (szigetelőréteg) található, amely hőszigetelő vakolatoknál még megfelelő, könnyűvakolatoknál pedig még éppen elegendő. Ez a falazat és a fedővakolat között erős kapcso­latmentesítést jelez és egyébként megmagyarázza, miért is rendkívül alkalmasak ezek a rendszerek megrepedezett vakolatok és homlokzatok helyre­állítására. A DIN 18 550 szabvány 4. része alapján a könnyűvakolat-rendszerek kifejlesztése során az alapvakolat testsűrűsége 600-1300 kg/m3 közötti lett, amely kapcsolatmentesítő rétegként működik, ha nem is olyan mértékben, mint az említett hőszigetelő rendszerekben.

Repedések vakolt könnyűtégla falazatokon

A vakolat repedései adnak a legtöbbször okot vitára az épületszobrász, az építész és az építésvezető között. Ez egyrészről azért van, mivel sokszor abból indulnak ki, hogy a vakolatnak általában repedésmentesnek kell maradnia. Másfelől azért, mivel nagyon nehéz és vizuálisan megítélve néhány kivételtől eltekintve nem is lehetséges megkülön­böztetni az ún. elkerülhetetlen repedéseket és azo­kat, amelyet valamilyen kivitelezési és bedolgozási hibára vezethetünk vissza.

Könnyűszerkezetű téglafalazatok is érintettek

A vakolat megrepedésének problematikája a régi épületek mellett néhány éve a könnyűszerkezetű téglafalazatok vakolati rétegképzésében is egyre gyakoribb probléma. Ez a témakör már csak azért is tűnik problémásnak, mivel több üzem és szállító is érintett, és nem lehet egyértelműek okokat hozzárendelni. Ez általában megkönnyíti a repedés okozójának, hogy kibújhas­son a felelősség alól.

A repedésképződés általában 2, legfeljebb 5 éves időtartamon belül lép fel és ezt a megbízó új építésű épületek esetén kevésbé fogadja el, mint régi építé­sű vagy méginkább a történelmileg értékes és/vagy műemlékvédelem alatt álló homlokzatok esetében.

Építési hiányosságok

Ehhez tartozik még, hogy az elmúlt években inten­zívebben keresték a építési hiányosságokat, hogy ezzel a kézműves-teljesítményt csökkentsék és így költségeket takarítsanak meg. A repedések túlérté­kelése emellett legalább ugyanakkora jelentőségű, mint a repedések megítélésénél a tudatlanság és annak hatásai a vakolati rétegképzés funkciójára. Emellett gyakran nem ismert, hogy a DIN 18 550 szabvány a hozzá mellékelt magyarázatokban a vakolatok repedéseiről is szól. Idézünk a vakolat­szabványból.

A vakolt falazat a külső falak régóta bevált épí­tésmódja és évtizedeken át a vakolok és épületszob­rászok részére – mindennapos és alapvető szabá­lyok figyelembevételével – szinte problémamentes tevékenységi területet jelentett. A korábban kis­méretű téglákból készült falazat, ill. a falazókövek és falazó-, ill. vakolóhabarcsok tulajdonságainak viszonylag kicsi eltérései messzemenően homogén vakolatalapot képeztek. Annak ellenére, hogy a 70-es évek derekán még megszokott volt, a kézmű­vesek számára hosszadalmas és problémás módon bekevert építkezési habarccsal dolgozni, a vakolat károsodása mégis ritkábban fordult elő.

Ezek a helyszínen kevert vakolóhabarcsok már pusztán a helyben fellelhető adalékanyagok miatt különböz­tek egymástól, és nem kellett semmilyen rendkívüli tulajdonságot felmutatniuk. Ezen területen megint biztosan igazoltnak találják magukat a korszerű építőanyagok kritikusai! Csak az újabb és könnyebb téglák kifejlesztésével kezdődően váltak láthatóvá az első problémák a vakolatok kivitelezői számára.

Mivel az idáig alkalmazott viszonylag nehéz téglák esetében a vakolati károk rendszerint a vakolat ké­szítésének kivitelezési hibáira korlátozódtak, most nagyobb mértékben olyan kárképeket mutatnak, mint a fekvőhézag mentén keletkező repedések, helyen­ként üregesedés és nagyobb felületek lepergése stb. Az ilyen vakolati károk ez idáig ténylegesen csak nagyméretű könnyűbeton vagy pórusbeton kövek­ből készült falazatoknál voltak ismertek. Magasabb hőszigetelő képességű, nagyméretű falazókövek alkalmazásával a nagyobb mozgások a falazókövek zsugorodása és duzzadása és termikus alakváltozása révén a falazati hézagokra átadódtak.

Új kárképek és repedések okai

A hőszigetelés közel háromszoros javítása a fal tömegének jelentős csökkenésével jár. Az alacsonyabb hővezetőképességű új téglák a továbbiakban a vékonyabb bordákban és külső palástokban és esetleg kisebb testsűrűségükben különböznek az elődeiktől. Ezek a változások érintenek a tégla és vakolat együttdolgozását tekintve mértékadó tulaj­donságokat. Ehhez jön, hogy a kőalakzatok száma növekedett és a falazatban egyszerűsítési okokból az állóhézagot már nem is töltik ki habarccsal.

En­nek következtében az eddig ismert vakolati károk mellett hirtelen új kárképek, mint az állóhézag környezetében a rövid függőleges repedések, vagy a sarkok környékén a habarcstáskák beszakadása stb. jelentek meg és váltak láthatóvá. A nútféderes téglarendszerek kifejlesztése végett a DIN 5310 szabványban meghatározott fekvőhézagot 12 mm-ről már csak 1 mm-re, legfeljebb 3 mm-re csökkentették.