Vakolat

Záróvakolatok kivitelezése, felület előkészítése

A vakolatok választás során a legfontosbb hogy olyan vakolatot válasszunk amely hosszú időtálósággal rendelkezik, nem repedezik meg, egy hatékony védőréteget képez a homlokzat külső felületén. Különösen hasznos, ha olyan összetevőket tartalmaz, aminek következtében javítja a falszerkezet hőtechnikai tulajdonásait. A kerámiagömböket tartalmaző hőszigetelő bevonat egy rendkívűl hasznos plusz funkcióval rendelkezik.

A záróvakolatok témakörét több szempont alapján is bevezethetjük. Általában legegyszerűbb a kötő­anyagok szerint osztályozni. így megkülönböztet­hetünk ásványi vakolatokat (DIN 18 550), műgyan­ta kötésű vakolatokat (DIN 18 558), szilikongyanta kötésű és szilikátos vakolatokat (amelyek nincsenek szabványban szabályozva). Ezenkívül vannak különféle fogalmak és megjelölések, az ásványi vakolatokat nevezik szervetlen kötésű, a műgyanta kötésű vakolatokat pedig szerves kötésű vakola­toknak is.

Vakolatok fajtái, kiszerelésük

A műgyanta kötésű vakolatokat gyakran nevezik műanyag vagy diszperziós vakolatoknak is, a szilikongyanta vakolatok kaphatók szilikon- vagy sziloxánvakolat néven is, a szilikátos vakolatok pedig organo-szilikátos vakolatként. Az ásványi vakolatokon belül megkülönböztethetünk gipsz-, gipszes mész-, meszes gipsz-, mész-, mész-cement- és cementvakolatokat és ezen belül a mészvako­latokat is tovább csoportosíthatnánk a felhasznált mészfajták szerint. Ebbe a csoportba tartoznak, bár kicsit elkülönítetten megemlítve, a vályog- vagy homokos vályogvakolatok.

Tulajdonságaik

A vakolatok tulajdonságai alapvetően függnek a felhasznált kötőanyagtól. Ez határozza meg a keménységüket és szilárdságukat, a páraáteresztő képességüket, az időjárás hatásaival szembeni ellenálló képességüket, a rugalmasságukat, a re­pedésáthidaló képességüket, a pH-értéküket és a színtartóságukat, valamint végül a vakolat tapadását is a mindenkori alapfelület függvényében. Ebből következik, hogy az első és legfontosabb dolog eldönteni, hogy az adott felhasználási esetben me­lyik vakolatfajta a legalkalmasabb. Döntésünkben a legfontosabb szempont az anyag ára helyett inkább a hosszú távú gazdaságosság legyen!

A záróvakolatokat az előbbieken túlmenően a megjelenésük és felszíni struktúrájuk alapján is meg­különböztethetjük, ebben a témakörben napjainkban használt kifejezések mellett a történeti megnevezé­seket is meg kell említenünk. Ebből következik a vakolóhabarcsok és egyéb vakolatszerű bevonatok megnevezésére használt megnevezések sokfélesége, például dörzsölt és kapart vakolat, rovátkolt (baráz­dált) vakolat, mintázó-, vékony és mosott vakolat, rusztikus felületű vakolat, (kőműveskanállal) fel­csapott vakolat, hengerelt vakolat, színeskő vakolat, filccel dörzsölt vakolat, simított vakolat, fésült va­kolat, gördülőszemcsés vakolat, fröcskölt vagy szórt vakolat.

A múltból fennmaradt vakolatkialakítási módok közül sok már egyáltalán nem ismert, vagy szinte teljesen feledésbe merült. Ennek a megkopott tudásanyagon kívül nagy részben az is az oka, hogy a gyártók ezek közül a vakolatfajták közül sokat nem gyártanak (vagy egyáltalán nem is tudnak előállíta­ni). A vakolatfelületek megjelenését befolyásolja a vakolóhabarcs összetétele, ill. kivételes esetben az adalékszerek színe, a vakolat felhordásának módja, a kéziszerszámok vagy más eszközök használatának módja, és végül a már felhordott vakolatréteg utó­kezelése és strukturálása.

Záró vakolatok csoportosítása

A megjelenést tekintve a záró vakolatokat a felhordás és kezelés módja alap­ján is csoportosíthatjuk. Ezek alapján beszélhetünk felcsapott és lehúzott, dörzsölt vakolatokról, kapart és mosott vakolatokról, hengerelt, filccel simított és glettelt vakolatokról, amelyekben azonban van egy közös vonás, és ez a munkát végző személy egyéni kézjegye.

A vakolatok kivitelezésében a DIN 18 550 szabvány (vakolat- és stukkómunkálatok) a mérv­adó. A vakolatoknak egyenletesen kell a vakolat alapfelületére, ill. a vakolathordozóra tapadniuk, és természetesen az egymás alatt elhelyezkedő vakolatrétegeknek is megfelelően kell egymáshoz tapadniuk. Fontos, hogy az alapvakolat száraz és előnedvesített állapotban is szilárd legyen! A felülete legyen nedvszívó, jól nedvesíthető és por­mentes, laza, málló részektől mentes, ne legyen rajta mészcsurgás, káros kötőanyag-felgyülemlés, sókivirágzás és/vagy repedés.

A vakolat alapfelü­letén nem lehetnek a tapadást csökkentő marad­ványanyagok. A vakolat a fajtájától és a vakolás módjától függően struktúrájában egyenletes és károktól mentes legyen. A vakolaterősítő hálók, ill. vakolathordozók nem lehetnek szabadon, nem lehetnek láthatók. A javított területeknek is jól kell tapadnia, az érintkező felületekkel szakadás­mentes kapcsolatban kell lenniük, és megfelelő szilárdsággal kell rendelkezniük.

Ezen túlmenően a felhasznált anyagokat az alapfelülethez kell han­golni, hogy ne induljon be kiszorító reakció vagy egyéb negatív hatású folyamat. A javított területek felületstruktúrája teljes egészében egyezzen meg a fennmaradó vakolatfelület struktúrájával.