Záróvakolatok kivitelezése, felület előkészítése
A záróvakolatok témakörét több szempont alapján is bevezethetjük. Általában legegyszerűbb a kötőanyagok szerint osztályozni. így megkülönböztethetünk ásványi vakolatokat (DIN 18 550), műgyanta kötésű vakolatokat (DIN 18 558), szilikongyanta kötésű és szilikátos vakolatokat (amelyek nincsenek szabványban szabályozva). Ezenkívül vannak különféle fogalmak és megjelölések, az ásványi vakolatokat nevezik szervetlen kötésű, a műgyanta kötésű vakolatokat pedig szerves kötésű vakolatoknak is.
Vakolatok fajtái, kiszerelésük
A műgyanta kötésű vakolatokat gyakran nevezik műanyag vagy diszperziós vakolatoknak is, a szilikongyanta vakolatok kaphatók szilikon- vagy sziloxánvakolat néven is, a szilikátos vakolatok pedig organo-szilikátos vakolatként. Az ásványi vakolatokon belül megkülönböztethetünk gipsz-, gipszes mész-, meszes gipsz-, mész-, mész-cement- és cementvakolatokat és ezen belül a mészvakolatokat is tovább csoportosíthatnánk a felhasznált mészfajták szerint. Ebbe a csoportba tartoznak, bár kicsit elkülönítetten megemlítve, a vályog- vagy homokos vályogvakolatok.
Tulajdonságaik
A vakolatok tulajdonságai alapvetően függnek a felhasznált kötőanyagtól. Ez határozza meg a keménységüket és szilárdságukat, a páraáteresztő képességüket, az időjárás hatásaival szembeni ellenálló képességüket, a rugalmasságukat, a repedésáthidaló képességüket, a pH-értéküket és a színtartóságukat, valamint végül a vakolat tapadását is a mindenkori alapfelület függvényében. Ebből következik, hogy az első és legfontosabb dolog eldönteni, hogy az adott felhasználási esetben melyik vakolatfajta a legalkalmasabb. Döntésünkben a legfontosabb szempont az anyag ára helyett inkább a hosszú távú gazdaságosság legyen!
A záróvakolatokat az előbbieken túlmenően a megjelenésük és felszíni struktúrájuk alapján is megkülönböztethetjük, ebben a témakörben napjainkban használt kifejezések mellett a történeti megnevezéseket is meg kell említenünk. Ebből következik a vakolóhabarcsok és egyéb vakolatszerű bevonatok megnevezésére használt megnevezések sokfélesége, például dörzsölt és kapart vakolat, rovátkolt (barázdált) vakolat, mintázó-, vékony és mosott vakolat, rusztikus felületű vakolat, (kőműveskanállal) felcsapott vakolat, hengerelt vakolat, színeskő vakolat, filccel dörzsölt vakolat, simított vakolat, fésült vakolat, gördülőszemcsés vakolat, fröcskölt vagy szórt vakolat.
A múltból fennmaradt vakolatkialakítási módok közül sok már egyáltalán nem ismert, vagy szinte teljesen feledésbe merült. Ennek a megkopott tudásanyagon kívül nagy részben az is az oka, hogy a gyártók ezek közül a vakolatfajták közül sokat nem gyártanak (vagy egyáltalán nem is tudnak előállítani). A vakolatfelületek megjelenését befolyásolja a vakolóhabarcs összetétele, ill. kivételes esetben az adalékszerek színe, a vakolat felhordásának módja, a kéziszerszámok vagy más eszközök használatának módja, és végül a már felhordott vakolatréteg utókezelése és strukturálása.
Záró vakolatok csoportosítása
A megjelenést tekintve a záró vakolatokat a felhordás és kezelés módja alapján is csoportosíthatjuk. Ezek alapján beszélhetünk felcsapott és lehúzott, dörzsölt vakolatokról, kapart és mosott vakolatokról, hengerelt, filccel simított és glettelt vakolatokról, amelyekben azonban van egy közös vonás, és ez a munkát végző személy egyéni kézjegye.
A vakolatok kivitelezésében a DIN 18 550 szabvány (vakolat- és stukkómunkálatok) a mérvadó. A vakolatoknak egyenletesen kell a vakolat alapfelületére, ill. a vakolathordozóra tapadniuk, és természetesen az egymás alatt elhelyezkedő vakolatrétegeknek is megfelelően kell egymáshoz tapadniuk. Fontos, hogy az alapvakolat száraz és előnedvesített állapotban is szilárd legyen! A felülete legyen nedvszívó, jól nedvesíthető és pormentes, laza, málló részektől mentes, ne legyen rajta mészcsurgás, káros kötőanyag-felgyülemlés, sókivirágzás és/vagy repedés.
A vakolat alapfelületén nem lehetnek a tapadást csökkentő maradványanyagok. A vakolat a fajtájától és a vakolás módjától függően struktúrájában egyenletes és károktól mentes legyen. A vakolaterősítő hálók, ill. vakolathordozók nem lehetnek szabadon, nem lehetnek láthatók. A javított területeknek is jól kell tapadnia, az érintkező felületekkel szakadásmentes kapcsolatban kell lenniük, és megfelelő szilárdsággal kell rendelkezniük.
Ezen túlmenően a felhasznált anyagokat az alapfelülethez kell hangolni, hogy ne induljon be kiszorító reakció vagy egyéb negatív hatású folyamat. A javított területek felületstruktúrája teljes egészében egyezzen meg a fennmaradó vakolatfelület struktúrájával.