• kötőanyagok

Kötőanyagok: feldolgozás és szemcseméret, adalékanyagok

A kötőanyagoknak az a feladata, hogy összekössék egymással a különféle építőanyagokat. A legtöbb szervetlen kötőanyagot különböző kőzetekből nyerik égetéssel, majd legvégül finomra őrléssel. A finomra őrlés a reakcióképes anyagok felületét a többszörösére növeli. így nagy fajlagos felülethez jutunk, miáltal a kötőanyagok könnyedén tudnak re­agálni a kötőanyaghoz adott vízzel és/vagy a levegő szén-dioxid-tartalmával. Éppen a nagy reakciókész­ség miatt a szervetlen kötőanyagok eltarthatósági ideje korlátos. Ha a kötőanyagok vízzel keverednek, akkor az ún. kötőanyagpépet kapjuk.

Kötőanyagok általános jellemzői

A kötőanyagok (nevezik őket építési kötő­anyagnak is) porszerű anyagok, amelyeket vízzel bekeverve masszaszerű pépet kapunk, ami bizonyos idő elteltével az alkotóelemek újrakristályosodása miatt kőhöz hasonló, szilárd állapotúvá alakul. A folyamat során a bekevert töltő- és adalékanyagok egymással összekapcsolódnak, megkötődnek, ill. összetapadnak. A kötőanyagoknak tehát az a fel­adata, hogy szemcsés anyagokat kössenek össze egymással, hogy az egyes szemcsékből egységes, szilárd anyag képződjön. A hozzáadott töltő- és adalékanyagok a legkülönbözőbbek lehetnek: akár szervetlenek vagy szervesek, természetes erede­tűek, de akár szintetikusak is.

Feldolgozás és szemcseméret

Az adalékanyagok döntő jelentőségűek a végtermék szempontjából, hiszen az csak általuk jöhet létre. A szemcseméret­tartomány a μm-től egészen a cm-es tartományig terjedhet. A követelmény csupán annyi, hogy a kötőanyag szilárdulása során keletkezett ún. krisztallitok akadálytalanul növekedhessenek az adalékanyagok felszínén. Az adalékanyagok (vagy más néven additív anyagok) hozzáadásával vagy bedolgozásával jól befolyásolhatók a feldolgozás­kori és/vagy épületfizikai elvárásoknak megfelelő tulajdonságok.

Egy korábbi definíció szerint az előbb említett kötőanyagpépet vagy más néven kötőanyagmasszát az adalékanyagok mérete szerint sorolták osztályok­ba. Ennek megfelelően a bekevert masszát habarcs­nak nevezték, amennyiben a használt adalékanyag finom szemcseméretű volt (6 vagy max. 7 mm-es szemcseátmérővel), míg durvább szemcséjű adalék esetén betonnak hívták a masszát. Az ilyen típusú megközelítés csupán arról adott felvilágosítást, hogy finomabb vagy durvább szemcséjű adalékanyagot kötöttek meg vagy tapasztottak össze a kötőanyag­ban vagy a kötőanyag segítségével.

Adalékanyagok

A pontosabb definíció érdekében egyaránt meg kell neveznünk a kötőanyagot és az adalékanyagot is. így beszélhe­tünk például kvarchomokból készült mészbetonról, vagy portlandcementbetonról dolomitos adalékkal, vagy kétkomponensű epoxigyanta-habarcsról, amelyhez szilicium-karbitot adalékoltak stb. A megnevezésnek ez a típusa azonban a gyakorlatban nem igazán terjedt el. Habarcsnak általánosságban azokat az építőanyagokat nevezzük, amelyek a feldolgozás idejében könnyen formázhatok, ezzel együtt plasztikusak és a kötőanyag fajtájának és részarányának következtében többé-kevésbé gyor­san kötnek meg szilárd állagúvá.

A különböző kötőanyagok eltérő szempontok szerint különböztethetők meg és sorolhatók osztá­lyokba. Az 1. táblázat a szervetlen kötőanyagokat tekinti át.

A vakolási technikában és a stukkótechnikában sok éve bevált módszer a szervetlen kötőanyagok következő szisztéma szerinti besorolása.

Ezek:

• hidraulikus kötőanyagok (víz alatt kötő kötő­anyagok);
• látens hidraulikus kötőanyagok, amelyek aktivátor hatására lépnek reakcióba. Az aktivátor indítja el a kötési folyamatot (na­gyon fontos, hogy az aktivátort nem kell sztöchiometriai mennyiségben adagolni, ha­nem csak annál lényegesen kisebb arányban kell bekeverni belőle);
• hidraulitok, amelyek önmagukban tulajdon­képpen nem működnek mint kötőanyagok, esetükben a megszilárdulásért felelős reakció végbemeneteléhez sztöchiometrikus mennyiségben jelen lévő reakciópartner jelenléte szükséges. A „kötőanyagoknak” ezt a fajtáját reaktív kötőanyagoknak nevezzük (korábban ezekre az anyagokra a puccolán elnevezés volt használatos);
• hidratációs kötőanyagok, amelyek víz hozzá­adására, vagyis hidratáció útján kötnek meg.

Ezeken túl vannak azok a kötőanyagok, amelyek egy bizonyos gáz hatására kötnek meg, például a levegőn kötő mész (kalcium-hidroxid), vagy az ún. géles kötőanyagok, például a vas, a mangán, az alumínium vagy a szilícium stb. géljei. Ezek lényegében víz leadásával kötnek meg. Ezenkívül léteznek még a savas kötőanyagok, amelyek bázisa legtöbbször a foszforsav és az oxidos kötőanyagok, ilyen például a magnézia. A teljesség kedvéért meg kell említenünk még a szárazon kötő anyagokat is, ilyen például a vízzel bekevert agyag vagy enyv.