• lakkok
• lakkozás

Fafelületek színtelen lakkozása

Meghatározás

Színtelen lakkozásnak nevezik azt a felületképző eljárást, amikor a védel­met pigment- és színezékmentes, gyakorlatilag színtelen filmet szolgáltató lakkréteggel oldják meg.

A színtelen lakkbevonat alatt a fa felületi struktúrája, természetes színe láthatóvá válik. Az építészetben a fának ezen kedvező tulajdonságát gyak­ran kihasználva eredeti megjelenési formában alkalmazzák. A fentiekből következően csak olyan minőségű, és fajta típusú faféleségek színtelen lakko­zása célszerű, melyek felülete jellegzetes és szép erezetű, valamint színhatá­sa kellemes. Jellegtelen rajzolatú, valamint zavaróan foltos megjelenésű fa­anyagfelületeket általában nem színtelen lakkozással, hanem pigmentált festékbevonatokkal védenek.

Felhasználásra kerülő anyagok

A színtelen lakkozás célja elsősorban az, hogy a fa természetes színét és erezetét kedvező megjelenést biztosítva érvényre juttassa, továbbá, hogy a fát védje is.

A színtelen lakkozást alkalmazzák:

• nyílászáró szerkezetek, különösen a bejárati ajtók külső felületén,
• beépített bútoroknál,
• kül- és beltéri burkolatoknál,
• mennyezetnél, tetőtérben, tetőszegélyen,
• erkély mellvédeken, lépcsőkorlátokon,
• faházak burkolatain.

A lakkozás műveleteihez különböző előkezelő, pórustelítő, alapozóanya­gok, valamint az igénybevételnek megfelelő lakkféleségek szükségesek.

Kivitelezés

A lakkozandó faszerkezet, mint alapfelület, jelentősen magasabb műszaki követelményszintnek kell hogy megfeleljen. Már tervezésnél kell ügyelni ar­ra, hogy az adott igénybevételre a megfelelő faféleség kerüljön felhasználás­ra, megfelelő felületi előkészítésben. Ez egyben már meghatározza a fafelü­let színét, valamint annak erezetét is. Az asztalosipari szerkezetek gyártásánál már érvényesíteni kell a lakkozás szigorúbb követelményeit.

A színtelen lakkozás előművelete a pórustömítés, illetve pórustelítés. A tömítőszer anyaga a fa típusától, ill. annak pórusrendszerétől függően vál­tozó.

Puhafa, fenyőféleségek esetén általában a pórustelítés, ún. „beeresztés” a következő anyagokkal lehetséges:

• LENOLAJKENCE-1201 (MSZ 998),
• FÉLOLAJ-1202 (NIMSZ-V.6.023),
• OLAJFESTÉK-hígító-301,
• LENALKID-HÍGÍTÓ

Ezeket megfelelő hígításban ecsettel, szórással vagy mártással hordják fel. A beeresztett, ill. pórustelített felületekről a be nem szívódott felesleges anyagot letörléssel 2 óra elteltével el kell távolítani. A nyitott pórusú (tölgy, dió, kőris, mahagóni, szil stb.) fafajták esetén viszonylag nagyméretű, sza­bad szemmel látható pórusok vannak. A lakkréteg a pórusoknak megfelelő helyen „beesik” és sötét pontszerű árnyékot mutatva lerontja a felület össz­hatását. Ezért ilyen esetben célszerűbb az ún. „pórustömítő” anyagokat al­kalmazni.

A PÓRUSTÖMÍTŐ-500-at, amely színtelen, az 501 jelű változat diószínre pácolt (BUDALAKK terméke). A pórustömítő színének minden esetben meg kell egyeznie a lakkozandó fafelület színével, pácolt felületek esetén pedig az alkalmazott páccal azonos színűnek kell lennie.

A pórustömítőt széles, rövid szőrű ecsettel, először szál, majd kereszt­irányban hordják fel. A megszikkadt pórustömítőt a fa szálirányára merőle­gesen kell a pórusokba bedörzsölni kézzel vagy géppel, és a felesleges mennyiséget a felületről el kell távolítani.

Egyes faféleségeknél, különösen a trópusi (paliszander, teák stb.) furné­roknál az egyes oldószer keverékek olyan vegyületeket oldanak ki, melyek a lakkfilm kialakulásában zavarokat okozhatnak. Leginkább poliészter- és nitrolakkoknál tapasztalható ez a jelenség foltszerű lemattulásban.

A fenti rendellenesség REZISZTÁN-IZOLÁTOR, kétkomponenses poliure­tán filmet adó szigetelő termékkel előzhető meg.

Egyes esetekben igényként merül fel a fa természetes színének világosítá-a, ill. az eredeti világos színek fehérítése. A fehérítés célja legtöbbször az, hogy a fa felületi rajzolatának meghagyása mellett igen világos, enyhén sár­gás vagy szürkés árnyalatú felületet kapjunk.

A fehérítést általában bútori­parban, üzemi módszerek mellett alkalmazzák, a következő szerekkel:

• 10-15%-os oxálsavas oldat,
• káliumpermanganát-, majd nátrium hidrogén-szulfitos oldatban való kezelés,
• 10%-os hidrogén-peroxid oldat,
• klórmész- vagy nátrium hipoklorit oldat (HYPO-oldat). Az építéshelyi munkáknál igény szerint csak a hidrogén-peroxidos kezelés alkalmaz­ható.

A faszerkezetek színtelen, áttetsző (natúr) lakkozásánál a következő főbb technológiai műveleti sorrend alkalmazása szükséges.

Sorrend:

• faanyag típusától függő előkezelések, mint pórustelítés, ill. pórustömí­tés, pácolás, fehérítés, szigetelés,
• csiszolás, portalanítás,
• beeresztés, lenolajkencével, vagy reaktív lakkféleségek esetén annak hígított változatával,
• csiszolás, portalanítás,
• első lakkozás igénybevételre alkalmas lakkbevonóanyag, meghatáro­zott rétegvastagságban,
• csiszolás, portalanítás,
• második lakkozás, amelynek anyaga, rétegvastagsága azonos az első lakkozás anyagával.

Parkettlakkozás

Általában a parkettlakkozást a parketta burkolat készítői tehát nem mázo­lok végzik el gyalulás, csiszolás és portalanítás után, de a lakkozás technoló­giai műveleteit tekintve a mázoló szakma tevékenységi körébe sorolható. A parketta lakkozott felületének különleges igénybevételeknek kell meg­felelni.

Ezek között a jellemzőbbek a következők:

• esztétikai hatás,
• kopásállóság, dörzsállóság,
• keménység,
• rugalmasság,
• átlátszóság,
• mosásállóság,
• színállóság.

A parkettát általában tölgy-, cser- és bükkfából készítik. Lakkozás csak új, gyalult és csiszolt vagy felújítás esetén csiszolt és telje­sen viasztalanított, száraz és portalanított parkett felületen végezhető. A fe­lület csiszolását különös gonddal és alapossággal végzik, ugyanis a magasfé­nyű lakkréteg alatt a felületi egyenetlenségek fokozottabb mértékben lát­szanak. Ezért az utolsó csiszoláshoz legalább 20-as szemcsefinomságú pa­pírt használnak.

Csiszolás utáni finom portalanításhoz háztartási, vagy ipari porszívót alkalmaznak. Lakkozásnál a gyártó cég előírásait tartják be. Álta­lában három rétegben szükséges a lakkozást elvégezni. Az első rétegnél a felület jobb impregnálása végett a típusnak megfelelően hígítják.

Felhordás eszközei

A felhordás általában ecsettel vagy nagy felületek esetén levegő nélküli szórással is lehetséges. Az egyes rétegek között az előírt száradási időket be­tartják, valamint felhordás előtt finom csiszolópapírral csiszolnak, illetve portalanítanak.

Régi felületek felújításánál az elhasználódás mértékétől függően, ha csak mattulás és kopás tapasztalható, akkor csiszolás és portalanítás után ismé­telt lakkréteggel (rétegekkel) a felújítást elvégzik. Teljes tönkremenetel ese­tén a lakkeltávolítókkal vagy ismételt csiszolással a régi meghibásodott be­vonatot eltávolítják. Ezután a lakkozás úgy végezhető el, mint egy új fafelü­let esetén.

Munkavédelem

A mázolásnál előforduló balesetektől, tűztől, robbanástól, mérgező anya­gok belélegzésétől, bőrártalmaktól kell óvakodni. A fehérítéseknél alkalma­zott anyagoknál szemre, bőrre és belélegzéses veszélyekre különösen ügyelni kell, mivel mérgezőek; a munka után a kezet alaposan meg kell mosni. A parkettlakkok általában I. tűzveszélyességi fokozatú termékek, ezért lakkozásnál dohányozni, nyílt lángot használni szigorúan tilos.

Minőségi követelmények

Az esztétikai követelmények itt különösen döntőek és ezt szubjektív mód­szerekkel értékelik. Megkövetelik az egyenletes felületet, egyforma réteg­vastagságot, a pormentes filmet, a jó tapadást ott, ahol az igény, a kopás-és vízállóságot.

Kivitelezési hibák, javítás

A legtöbb hibát az előkészítő munkáknál vétik, annak hiányos műveletei esztétika? hibát okoznak. A színtelen felületkezelésnél az egyenetlen réteg­vastagság optikai hatásával felszínre hozza az egyenetlenségeket.