• hangszigetelés
• panelház

Épületakusztikai követelmények, hangszigetelés értékelése panel épületnél

Általános ismertetés

Az épületakusztika az épületekben és környezetükben kialakuló, majd tovaterjedő hang ill. rezgés tanulmányozásával, különösen an­nak szigetelésével foglalkozik. Elsősorban az adott körülmények kö­zött helyes építészeti-épületszerkezeti megoldások révén az épületek egyes helyiségeit hivatott védeni a – helyiség szempontjából – külső zaj ellen; ezért gyakran a hangszigetelés megnevezés használatos.

A hangszigetelés az utóbbi években kezdett kiemelt jelentőségűvé, a környezetvédelem egyik központi problémájává válni. A legtöbb ország ma már zaj határértékeket határoz meg a kibocsátott zajok (zajemisszió) és a terhelő zajok (zajimisszió) megengedhető nagyságát illetően. Követelmények vonatkoznak ezen túl az egyes épületszer­kezetek (pl. falak, ajtók, födémek, lépcsők) minimális hangszigetelő képességére is.

A hang fizikája

Alapvetően a hangot mint az emberi fül által is érzékelhető, a le­vegő gyors, de kicsiny nagyságú nyomásváltozásai révén terjedő me­chanikai „zavart”, ingadozást vagy más szóval hullámot definiálhat­juk. Ugyanakkor a levegőn kívül bármely rugalmas közeg, tehát a fo­lyadékok, a szilárd testek és a többi gáz is képes hasonló rezgések továbbítására, vagyis hang nem csak levegőben képes terjedni. A leve­gőben terjedő hangra a léghang, míg a szilárd testekben terjedőre a testhang a szokásos megnevezés.

A zaj

A zaj fizikailag a hanggal azonos fogalom, de fiziológiailag különbözik tőle: minden olyan hangot zaj­nak hívunk, ami szubjektíve zavaró, hallgatása kellemetlen kényszer. A hanghullám terjedése közbeni nyomásváltozás nagyon kicsiny a statikus légköri nyomáshoz képest. Az érzékelés alsó határa jellem­zően 2×10^-5 Pa, a halláskárosodás körülbelül 10² Pa nyomásváltozás­nál következik be; a légköri barometrikus nyomás 10⁵ nagyságrend­be esik. Látható, hogy a kis értékektől függetlenül igen nagy, hét nagyságrend a hallható tartományban a hangnyomás változása.

Frekvencia

A hanghullám másik fő jellemzője az egy másodperc alatt megtett pe­riódusok száma, azaz a frekvencia. Mértékegysége a Hertz, rövidítve Hz. Az emberi fül által érzékelhető frekvenciatartomány – bár némi­leg függ az egyéni képességektől és a kortól is – a 20-20000 Hz kö­zötti sáv.

A hangszigetelés jellemzően a 100-5000 Hz közötti hangok szigetelésével foglalkozik, mivel általános, köznapi tevékenységeink során a leggyakrabban ebben a tartományban keltünk zajokat. Az épületakusztikában az alacsony-, közép- és magasfrekvenciás tarto­mány gyakran használt fogalmak. Bár ezek nem egyértelműen defi­niált frekvencisávok, de mindenképpen az 50 vagy 100 Hz-től induló és 4000 esetleg 8000 Hz-ig tartó frekvenciákra vonatkoznak, és nem a fül hallástartományára.

A hang spektruma

Összetett – azaz több, különböző frekvenciájú hullámot tartalma­zó – hangot annak spektrumával jellemezhetünk. A spektrum az összetett hangban lévő, különböző frekvenciájú komponensek nagysá­gát, más szóval amplitúdóját mutatja. Az épületakusztikai gyakorlat­ban a terc- és oktávsávos spektrumok használata honosodott meg. Sávos spektrumok állandó relatív sávszélességű szűrőkkel állíthatók elő, amelyeket az jellemez, hogy a szűrő által átbocsátott legkisebb (f_min) és legnagyobb (f_max) jel frekvenciahányadosa egy állandó érték.

Oktávszűrő esetén f_max/f_min=2, tercszűrőknél f_max /f_min=2^1/3. A terc-, ill. oktávszűrők alkalmazása a frekvenciaskálát logaritmizálja, ami jobban illeszkedik a szubjektív érzékeléshez. Az olyan hanghatást, amelynek spektrumában minden frekvenciához azonos nagyságú ki­térés tartozik, fehérzajnak nevezzük – a minden színt magába fogla­ló fehérfény analógiájára.

Akusztikus szintek

Az előzőkben már láttuk, hogy a hangnyomás fiziológiailag érzé­kelt tartománya körülbelül hét nagyságrendet fog át, ezért a gyakor­latban használatos a logaritmikus skálázása az akusztikában, amit szintnek (L) nevezünk. Ez a megoldás – amellett, hogy összehúzza a kezelendő értékeket egy szűkebb értéktartományba – szorosabb kap­csolatban áll a szubjektív hangérzettel is. Két mennyiség hányadosá­nak tízes alapú logaritmusát véve, az éppen a nagyságrendi különb­séget adja. Célszerű a két mennyiség közül az egyiket mindig állan­dó értéknek venni, ez lesz a vonatkoztatási érték, amit nemzetközi­leg egységesen rögzítenek.

Decibel

Azért, hogy a gyakorlatban jól kezelhető számértékeket kapjunk, vegyük az előzők szerint a hangnyomások hányadosának logaritmusát, majd szorozzuk meg hússzal: ez a deci­bel. A nemzetközileg rögzített vonatoztatási érték pedig p₀=2×10^-5 Pa. A decibelskála alkalmazásával összenyomtuk a hangnyomás 10⁷ dinamikatartományát egy sokkal jobban kezelhető hangnyomásszint tartományra, a hallásküszöb 0 dB szintjétől a fájdalomküszöb 120-130 dB szintjéig. Az egészséges emberi fül által érzékelt hallás­tartományt az 1. ábrán mutatjuk be, jelölve rajta a hallásküszöb és a fájdalomküszöb okozta határokat is.

A 0 decibel tehát nem a hang teljes hiányát jelenti, csak a fül által érzékelhető hangok alsó szintjét. De mit is jelent ezután a hangnyo­másszint változásainak szubjektív hatása, és hogyan lehet számolni a decibelekkel? Nagyjából azt mondhatjuk, hogy 1-2 dB hangnyo­másszint-változás éppen csak érzékelhető, 3-5 dB már határozott nö­vekedést jelent, és 10 dB a hangerősség érzet duplázódásával jár. A számításoknál az egyik legfontosabb dolog, hogy – a logaritmikus skála miatt – a hagyományos összeadás és kivonás nem használható a decibel alapú mennyiségeknél.

Példa a hang erejének számítására

Például két, a hangforrástól 10 m távolságban 60 dB hangnyomást produkáló gép együttes zaja nem 120 dB! A korrekt eredményhez a Pascal-ban kifejezett pillanatnyi hangnyomásokat kell összegezni, majd a decibel szintet meghatároz­ni. Ennek elvégzése után azt kapjuk, hogy bármely zajforrás megkét­szereződése 3 dB szintnövekedést jelent. A 2. ábrán két különböző zajszint összeadását segítő grafikon látható. Megfigyelhető az ábrá­ról, hogy ha egy zajforráshoz egy nálánál több, mint 10 dB-lel kisebb adódik, akkor az együttes hatásuk gyakorlatilag nem változik, az ere­dőt az eredeti forrás határozza meg.

Gyakran megelégszünk egy hanghatás egyszerűbb, a spektrumnál kevesebb információt tartalmazó leírásával is. Az épületakusztikában erre a célra a hang energiatartalmával arányos L_Aeq egyenértékű (ek­vivalens) A-hangnyomásszint fogalma került bevezetésre. Az A-hangnyomásszint azt jelenti, hogy az emberi hallás frekvenciafüggő érzékenysége miatt a vizsgált hangot egy szabványosított értéksor szerint – ezt hívják A-szűrőnek – korrigálják.

Hangelnye­lési tényező

Hétköznapi tapasztalataink is azt mutatják, hogy a különböző zárt terek máshogy szólnak, más az akusztikájuk: a fürdőszobában ének­lő háziúr hangja kellemesebbnek, teltebbnek tetszik, mint amikor a nappaliban boldogítja a családját ugyanazon produkcióval. A zárt te­rek akusztikai viselkedését nagyban meghatározza a határoló felületeken található anyagok milyensége. Jellemzésük a hangelnye­lési tényezővel történik. Ez definíció szerint a felületre eső hangener­gia nem visszavert részének és az összes beeső hangenergiának a há­nyadosa.

Az akusztikailag teljesen visszaverő felületek hangelnyelé­si tényezője nulla, a tökéletesen elnyelő felületeké 1. A hangelnyelé­si tényező a különböző anyagoknál és szerkezeteknél függ a frekvenciától és hang beesési szögétől. Az egyszerűbb összehasonlíthatóság céljából került bevezetésre az egy számjegyes a_w súlyozott hangel­nyelési tényező, ami egyfajta átlaga a különböző frekvenciákon mu­tatott elnyelési képességeknek. Ezen súlyozott értékek alapján szo­kás osztályokba is sorolni az anyagokat, szerkezeteket.

Az 1. táblázat néhány – az épületakusztikában gyakori – anyag ok-távsávos hangelnyelési tényezőit tartalmazza. A megadott értékek csak tájékoztató jellegűek, az elnyelési tényezők egy-egy anyagfajtán belül is nagy szórást mutathatnak a konkrét termék ill. kivitel függvényében.

1. táblázat: Néhány gyakran alkalmazott anyag jellemző elnyelési tényezője

2. táblázat: Épületszerkezetek és a rájuk jellemző akusztikai mennyiségek

Utózengési idő az épületeknél

A hangforrás megszűnése, kikapcsolása után a hangenergiának időre van szüksége, hogy teljesen felemésztődjön, és ennek a folya­matnak a lefutása magára a térre jellemző, a hangforrástól független. A jelenség tehát a térgeometria és anyagi kialakításától, azaz a hang­elnyelő felületek elrendezésétől függ. A hangenergia lecsengése más és más a különböző hullámhosszúságú rezgések esetén, azaz ez is frekvenciafüggő. A T utózengési idő definíció szerint az az idő, amíg a teremben a hangnyomás 60 dB-lel csökken az állandósult állapot­hoz képest, azaz az energia egy milliomod részére csökken.

Az utó­zengési idő a hangtér meghatározó adata, a legjobban mérhető és szabályozható teremakusztikai paraméter. Beállításával befolyásol­ható a térben a beszédérthetőség és a zenei hangzás. A túl magas utó­zengési idő csökkenti a beszédérthetőséget, növeli a háttérzaj hatá­sát, és a zene definiálatlan, összefolyó lesz. Ezzel szemben, ha túl rö­vid, akkor akusztikailag sterillé válik a tér.

Léghang és léghangszigetelés

Egy épületen belül a hang mind a levegőben, mind az épületszer­kezetekben képes tovaterjedni. Ennek megfelelően a hang létrejöttét is érdemes két külön csoportra bontani, különös tekintettel arra, hogy az ellenük való védekezés mechanizmusa is két jól elkülöníthető mó­don tárgyalható. Ha a levegővel közvetlenül határos a hangot létreho­zó felület (pl. hangfal, beszéd stb.), vagy ha a hang magában a leve­gőben keletkezik (pl. szél okozta áramlási zaj), akkor léghangokról és léghangszigetelésről beszélünk. A hang forrásához közvetlenül csatlakozó épületszerkezetekben testhangok alakulnak ki, amelyek terjedése nagyban függ a szerkezet mechanikai jellemzőitől.

Testhang

Tipikus testhangok az épületakusztikában: ajtócsapódás, elhaladó villamos, közvetlenül a födémre helyezett centrifuga, épületgépészeti berende­zések, vízvezetékek, emberi járkálás okozta zajok. A két hangfajta azonban nem független egymástól: egyfelől a testhangok kialakulá­sakor általában léghang is megjelenik; másfelől a testhang részben lesugárzódik a felületeken és léghang lesz belőle; és fordítva: a lég­hang a szerkezetekbe behatolva részben testhangként terjed tovább.

Lépéshang

Az épületakusztikában az egyik testhang külön nevet kapott: a födé­meken történő emberi járás-járkálás okozta testhangot lépéshangnak nevezzük. A különböző közegekben a hang terjedése különböző mó­don és mértékben gátolt, köznapi épületszerkezeteinkben a hang ter­jedése lényegesen akadálytalanabb, mint a levegőben (pl. a hangvezetés feltételei acélban kb. 100 000-szer kedvezőbbek, mint leve­gőn). Különböző közegek határán a hangenergia szétoszlik: részben visszaverődik, részben behatol az új közegbe.

Például levegőből tég­lafalba csak 2,6%-a jut be a tejes energiának, és fordítva: ugyanennyi sugárzódik is le. Egy véges vastagságú falhoz érkező hanghullám közegbe behatoló hányada különböző módokon terjed. Egy része hő­vé alakul, egy része továbbterjed a falban és meglepően nagy távol­ságokra képes ott eljutni.

A behatolt energia nagyobb része azonban megpróbál lesugárzódni a túloldalon, de ott is csak 2,6%-a képes er­re, a többi újra visszaverődik – most már a falon belül – és ez addig folytatódik, míg az összes energia le nem sugárzódik, illetve el nem nyelődik. Megemlítjük, hogy a falon léghangként áthatoló energia – az tehát, amelyik nem hozza rezgésbe a falat – igen csekély jelentő­ségű, általában nem kell foglalkozni vele légtömör szerkezeteknél. Jelentősége az estlegesen megjelenő réseknél (pl. konnektor és szel­lőzés miatti faláttörések, lefolyó miatti födémáttörések, rosszul tömí­tett nyílászárók, falrepedések) van; ezeket a hangszigetelés területén kerülni kell.

Két szomszédos helyiség között a léghangok a 3. ábrán látható módokon közlekedhetnek.

3. táblázat: A közlekedéstől származó zaj terhelési határértékei zajtól védendő területeken

Az átjutó hangenergia jellemzésére lett bevezetve és szabványosít­va az R léghanggálási szám, a definíció szerint a vizsgált szerkezet felületére beeső hangenergia és a másik oldalon lesugárzott hang­energia logaritmusának tízszerese. A léghanggátlási szám frekven­ciafüggő mennyiség, és létezik laboratóriumi ill. helyszíni körülmé­nyek között maghatározott értéke. (A helyszínen meghatározott érté­ket egy felső vessző jelöli: R’ és szokás látszólagos léghanggátlási számnak is nevezni).

A laboratóriumi érték magát a vizsgált épületszerkezetet jellemzi, függetlenül annak beépítési körülményeitől, míg a helyszíni, vesszős mennyiség esetén az érték tartalmazza a csatlakozások miatt fellépő ún. kerülőutak hatását is. Ennek következtében a helyszíni léghang­gátlási szám mindig kisebb értékű, mint a laboratóriumi. A léghang­gátlási számot tercsávokban kell meghatározni, legalább a 100-3150 Hz közötti középfrekvenciák tartományában, ami 16 darab tarto­mányt, és így 16 darab értéket is jelent. Ez általában túl sok, kevés­sé praktikus, ezért célszerűnek tűnik valamilyen egyszerűbb, de az adott épületszerkezet hangszigetelését minél jobban jellemző mennyiség definiálása.

Súlyozott léghanggátlási szám

A napjainkban szabványosított, ún. R_w súlyozott léghanggátlási szám, és szinte kizárólagosan használt súlyozott mennyiség nem egy­szerűen valamifajta átlagát tekinti a mért tercsávos léghanggátlási számoknak, hanem egy vonatkoztatási görbe alapján a gyengébb hangszigetelési értékeket veszi figyelembe. Egy szerkezet léghang­szigetelő képessége tehát annál jobb, minél nagyobb a súlyozott léghanggátlási száma. Az eddig leírtakból látható, hogy a súlyozott léghanggátlási szám ismerete nem jelenti azt, hogy adott külső zaj mellett – például egy egyszerű különbségképzéssel – meg lehetne adni a belső zajszintet.

Az utóbbi években a kutatások nyomán bevezetésre került az egy számjegyes jellemzők mellé két korrekciós tag is, elsősorban a könnyűszerkezetes és a nehézszerkezetes falazatok eltérő viselkedése miatt. A C jelű, ún. színképillesztési tényező az A-súlyozású rózsazaj (a fehérzajhoz hasonló zaj, de az energiatartalma minden frekvenciasávban állandó értékű), míg a C_tr jelű az A-súlyozású közlekedési za­jokhoz korrigálja a léghanggátlási számot, mivel az az emberi érzé­kelés sajátosságait és a környezetünkben jellemző zajok spektrális eloszlását nem veszi figyelembe. Burkolatok, előtétfalak, álmennye­zetek, álpadlók esetén használatosak az eredeti szerkezethez képesti javulást kifejező ΔR és ΔR_W mennyiségek.

Lépéshangnyomásszint

A már említett lépéshang-szigetelés meghatározásához – mivel a járás-járkálás nagyban különbözhet a személy tömege, cipője, moz­gási dinamikája szerint – szabványosított berendezést, ún. kopogógépet kell alkalmazni. A kopogógép hatása sokkal erőteljesebb, mint a közönséges járásé, de ez a kellőképpen nagy – és így jobban mér­hető – vevőtéri hangnyomásszintek kialakulása miatt szükséges. A födémszerkezet lépéshang-szigetelő képességét jellemzésére az L_n szabványos lépéshangnyomásszint lett bevezetve.

A léghangszigete­léshez hasonlóan itt is létezik a helyszínen meghatározott, a kerülő­utak hatását is magába foglaló változat: ez az L ‘_n helyszíni szabvá­nyos lépéshangnyomásszint, valamint a fentiekhez hasonlóan lett ér­telmezve az egy számjegyes, súlyozott mennyiség is. Fontos különb­ség ugyanakkor, hogy itt a negatív eltérések értelmezése – mivel a lépéshangnyomásszint nem különbségi mennyiség – fordított a léghanggátlásgörbékhez képest: minél nagyobb a lépéshangnyo­másszint, annál gyengébb a födém lépéshang-szigetelő képessége.

Az egy számjegyes értéket L_n,w súlyozott szabványos lépéshangnyo­másszintnek, illetve helyszíni vizsgálatok esetén L’_n,w súlyozott hely­színi szabványos lépéshangnyomásszintnek nevezzük. Padlóburko­latok esetén a Δ L lépéshangszigetelés-javító hatást, illetve ennek sú­lyozott Δ L_W értékét lehet megadni. Ezt laboratóriumi körülmények között, homogén beton födémen kell meghatározni.

Végül a 4. ábra és a 2. táblázat segítségével rövid összefoglalást adunk a leggyakoribb épületszerkezetekhez használt akusztikai jel­lemzőkről.

1. ábra: Az emberi füllel érzékelt hangtartományok

2. ábra: Két szint összegzését segítő grafikon

3. ábra: Léghangterjedési utak térelválasztó szerkezetnél

4. ábra: Hangszigetelési jellemzők egy társasházban

Épületakusztikai követelmények

Az embert érő zajhatások csökkentik a koncentrálóképességet, ront­ják a munkavégzés hatékonyságát és pontosságát, zavarják a kom­munikációt, a pihenést, a kikapcsolódást, és végső soron – egyéb fiziológiahatások mellett – átmeneti vagy tartós halláskárosodást okozhatnak. Mindezen tényezők miatt szükséges egy akusztikai kö­vetelményrendszert felállítani, ami garantálja, hogy az embert terhe­lő zaj a különböző szituációkban egy általánosan elfogadottnak te­kintethető szint alatt marad. A különböző országokban különböző követelményrendszerek kerültek bevezetésre; a következőkben csak a jelenleg Magyarországon érvényes követelmé­nyekkel foglalkozunk.

A szabványos léghangszigetelési követelmények csak akkor nyúj­tanak kielégítő védelmet a zaj ellen védendő helyiségekben, ha a za­jos helyiségek tényleges használati zajszintje nem nagyobb, mint 80 dBA. Egyéb esetekben a fentebb található Lh,1 rendeltetésszerű hasz­nálat melletti zajszinteket – vagy vitás, vitatható esetben méréssel megállapított tényleges zajszinteket – kell figyelembe venni, és a vonatkozó léghang-szigetelési jellemzőt korrigálni kell, az alábbi kép­let szerint:

R’w,m ≥ R’m+Lh,1-80.

A hazai akusztikai szabályozás – itt most nem részletezett okok miatt – nem minden részletében tekinthető korszerűnek és célszerű­nek, ezért változása-változtatása, illetve finomítása várható a követ­kező években.

4. táblázat: A zaj terhelési határértékei épületek zajtól védendő helyiségeiben

5. táblázat: Üzemi létesítményektől származó zaj terhelési határértékei zajtól védendő területeken

A felújítási munkák kategorizálása

A panelos épületek felújításának tervezése során – konkrét épület szerkezeti megoldásaitól függetlenül – közel azonos problémák me­rültek fel, az épületek karbantartási, felújítási módszerei nagyrészt azonosak. így a számításba vehető, a hangszigetelési tulajdonságok javítását célzó felújítási (javítási) technológiák, szerkezetek is hason­lóak.

Mint minden épület, a panelos lakóépület – akár részleges – felújí­tását is általában sok különféle tényező együttes hatása teszi indo­kolttá. Az általános gyakorlat szerint elsősorban az egyes szerkezetek – elsősorban burkolatok – elhasználódása, a felületképzések el­öregedése motiválja a felújítás megkezdését. Ilyen esetekben az akusztikai javítás lehetőségét az egyes burkolatok felújítási igénye teremti meg. Alkalom nyílik tehát arra, hogy olyan esetekben is ja­vuljon a hangszigetelés, ha a felújításra nem hangszigetelési indokok miatt kerül sor.

A hangszigetelés javításának azonban jelentős korlátai is vannak

A panelos szerkezeti rendszer zárt jellegének megfelelően az egyes térelválasztó szerkezetek kialakítása (anyaga, vastagsága, m2-súlya, rétegfelépítése) hasonló vagy közel azonos. Akusztikai teljesítőképességük – szinte kivétel nélkül – elmarad a szabványok köve­telményértékeitől. A hangszigetelés javítása miatt szükségessé váló javítások egy része nehezen készíthető el, sok munkával és piszokkal jár (pl. tömített fűtési védőcső beépítése), más része a helyiségek egyéb burkolati és szerkezetei miatt nem építhető be (pl. fürdőszo­bákban hanggátlás növelő gipszkarton fal-, illetve födémburkolat).

Az akusztikai javítás másik korlátját a panelos lakóépületekben al­kalmazott rendkívül kis méretű helyiségek jelentik. A minimális he­lyiségméretekkel épült lakószobák mind oldalirányú, mind belmagassági méretei csak további megalkuvással csökkenthetők. Ennek hiányában azonban sem a lakáselválasztó falak, sem a födémek hanggátlása nem növelhető, tekintettel a minimálisan 2-10 cm összvastagságú fal-, illetve födémburkolatokra. A kompromisszum nyil­ván jelentősebb lesz a 2,00 m szélességű lakószobáknál.

A meglevő épületek hang­szigetelésének értékelése

Az értékelés módszere

Az értékelésnél a következő kategóriákat használjuk:

• megfelelő: a helyszíni hangszigetelés biztonságosan haladja a követelményeket,
• bizonytalan: a felmérések alapján a hangszigetelési követel­mény az esetek egy részében teljesül, más részben nem, a ked­vezőtlen értelmű eltérés a 3 dB-t nem haladja meg;
• nem megfelelő I.: a hangszigetelési követelmény biztosan nem teljesül, vagy bizonytalan értékelésű, de a kedvezőtlen értelmű eltérés meghaladja a 3 dB-t, a kedvezőtlen értelmű eltérés nem haladja meg az 5 dB-t;
• nem megfelelő II.: a hangszigetelési követelmény biztosan nem teljesül, a kedvezőtlen értelmű eltérés 5 – 10 dB közötti.

A panelos rendszerek térhatárolási megoldásainak akusztikai érté­kelése

Az összefoglaló értékelés az előzők alapján a következő:

1. Az azonos szinten lévő lakások helyiségei közötti térhatárolások nem garantálják a hangszigetelési követelmények teljesülé­sét. Az értékelés vagy bizonytalan, vagy nem megfelelő.
2. Az egymás feletti lakások lakószobái között a léghangszigetelés többnyire bizonytalan vagy nem megfelelő. A lépéshangszigete­lés az alkalmazott burkolat függvényében változó, szőnyegpad­ló esetén általában megfelelő.
3. A vizesblokk fürdőszobái között a függőleges irányú léghang­szigetelés a szellőző rendszer kialakításának függvénye. Hang­tompító nélküli szellőzőkürtő esetén általában nem megfelelő. A lépéshangszigetelés értékelése bizonytalan az alkalmazott burkolatok miatt. Habalátétes PVC-burkolat esetén megfelelő.
4. Vizesblokkok WC-i között a függőleges irányú léghangszigete­lés nem megfelelő a szerelőakna kialakítása miatt. A lépéshang­szigetelés értékelése bizonytalan az alkalmazott burkolatok miatt. Habalátétes PVC-burkolat esetén megfelelő.
5. A konyhák közötti léghangszigetelés többnyire megfelelő, eset­leg bizonytalan. Ahol nem megfelelő, ott a szerelőakna rontja le a minőséget. A lépéshangszigetelés a burkolat függvénye. Hab­alátétes PVC-burkolat esetén megfelelő.
6. A belső közlekedők, illetve lépcsőházak és a lakóhelyiségek kö­zötti lépéshangszigetelés a burkolat függvényében változik: ke­mény burkolat esetén nem megfelelő, PVC-burkolat esetén bi­zonytalan, habalátétes PVC esetén megfelelő.
7. A belső közlekedők, lépcsőházak és a lakóhelyiségek közötti léghangszigetelés a falakra vonatkozóan bizonytalan. A bejárati ajtókra vonatkozóan nem megfelelő.
8. Függőfolyosók és lakóhelyiségek között a lépéshangszigetelés a kemény burkolat miatt nem megfelelő.

A homlokzati szerkezetek közül a falpanelok megfelelők, az abla­kok, az erkély ajtók és a loggiafalak a környezeti zaj mértékétől füg­gően lehetnek megfelelők és nem megfelelők egyaránt.