Magasépítészet - 22. oldal

Az épületszerkezetek (falak, födémek, pillérek) felület­képzése lehet:

• nyersen maradó (felületképzés nélküli);
• vakolt;
• burkolt.

A falak, pillérek, födémek felületei csak ritkán (pl. egye­di esztétikai igény esetén) maradnak felületképzés nélkül. Ilyen esetekben az adott (tégla, beton stb.) felületek az építés során fokozott figyelmet, pontos megmunkálást igényelnek.

A vakolatok nedves eljárással készülő, habarcs anyagú felületi bevonatok, melyek a falak, pillé­rek, mennyezetek felületeit boríthatják.

A vakolatoknak többféle rendeltetésük van. A külső és belső térben egyaránt védik a szerkezeteket a különböző hatásoktól, elrejtik a nyers szerkezetek felületi egyenetlen­ségeit, aljzatát képezik a különböző festéseknek, burkolatoknak. Ezen általános rendeltetések mellett előfordulhat egyedi, speciális rendeltetésű (pl. hőszigetelő, vízzáró stb.) vakolások alkalmazása is.

Vakolatok csoportosítása, anyaga, technológiák

A vakolóhabarcsokat kötőanyag, adalékanyag és víz, illetve egyéb kiegészítő adalékszerek keve­réke alkotja. A vakolatok többféle szempont szerint csoportosíthatók.

Az alkalmazott kötőanyag alapján a következő vakoló­habarcsokat különböztetjük meg:

• mészhabarcs;
• cementtel javított mészhabarcs;
• cementhabarcs;
• gipszhabarcs;
• agyaghabarcs (vályoghabarcs);
• műgyanta (szilikon) és vízüveg alapú (szilikát) vékonyvakolatok.

Rétegszámuk alapján a vakolás lehet:

• egyrétegű;
• többrétegű.

Elhelyezkedésük szerint a vakolások lehetnek:

• beltériek;
• kültériek.

Az alkalmazott technológia alapján a vakolás lehet:

• kézi felhordású;
• gépi felhordású.

Rendeltetésük szerint a vakolatok lehetnek:

• általános rendeltetésűek,
• speciálisak (különlegesek), vízzáró vakolat.

A vakolatok készítése a kőműves munkák része. A va­kolás az építési folyamat egyik leginkább munkaigényes szakasza. Egy lakóház esetén pl. az építés összes munka­igényének kb. 20%-át képezik a vakolások. (Ezzel szemben a jóval látványosabb falazás az összes munkaigénynek csak kb. 7-8%-át teszi ki.) Az építési technológiák fejlődésével folyamatosan törekedtek arra, hogy vakolómunkákra minél kisebb részen legyen szükség egy épületnél, illetve hogy a vakolás minél hatékonyabb legyen.

Ennek is köszönhető, hogy egyre elterjedtebb a vakolást nem igénylő szerkezetek alkalmazása (pl. könnyűszerkezetes épületek). Az építé­sek nagy része azonban hagyományos anyagokból, hagyo­mányos technológiával (falazással) készül, ahol a vakolás elkerülhetetlen. Itt a vakolás meggyorsításának a módját a korszerű szárazhabarcsok alkalmazása és a gépesített ha­barcsfelhordás jelenti.

A vakoláshoz szükséges vakolóhabarcsot, annak összetételét, valamint a technológiát elsősorban a vakolandó szerkezet anyaga, rendeltetése, elhelyezkedése, a környezeti tényezők az egyedi igények és követelmények figyelembe­vételével határozzák meg. A vakolás előtt minden esetben ismerni kell a vakolandó szerkezet és a vakolóhabarcs anya­gának összeférhetőségét.

A vakolóhabarcsok előállítása kétféle módon történhet:

• Hagyományos módon: a habarcs száraz összetevői külön-külön deponálva találhatók az építés helyszínén. Ezekből a szükséges mennyiséget egy keverőládába adagolják a megfelelő arányban, majd víz hozzáadásá­val (általában kézi habarcskeverővel keverve) készítik el a szükséges összetételű habarcsot.
• Szárazhabarcs keverék felhasználásával. A száraz­habarcs zsákos (vagy tartályos) kiszerelésű, gyárilag előkevert, a szükséges kötő- és adalékanyagokat, illet­ve tulajdonságjavító adalékokat tartalmazó keverék. Közvetlenül a felhasználás előtt tiszta víz adagolásával keverik a szükséges habarcsot.
• Előre bekevert, pasztaszerű vékonyvakolatok. A vakolóanyagot a kiválasztott szín alapján a gyárban összekeverik és vödrökben kiszállítják a helyszínre, ahol egyéb anyagok hozzáadása nélkül, átkeverés után hord­ják fel.

Belső vakolások

A belső vakolóhabarcsok csak az időjárás hatásaitól vé­dett helyeken használhatók fel. Ebből adódóan kötőanyaguk lehet mész, cement és gipsz.

Belső vakolásokat az alábbi jellemző felületeken képez­nek (képezhetnek):

• sík oldalfalakon;
• mennyezeten;
• íves felületeken, oszlopokon;
• falsarkokban, zugokban;
• pilléreken, falvégeken stb.;
• falkáva felületein;
• hajlatképzéseknél (födém és falsík csatlakozásánál).

A belső vakolást csak akkor lehet elkezdeni, amikor a fel­hordott vakolatot a további építési, szakipari és szerelőipari munkák során már jelentős mechanikai sérülés, nedves­séghatás stb. már nem érheti. A belső vakolást megelőzően – a főbb teherhordó szerkezetek mellett – a következő szer­kezeteknek kell készen lenniük: válaszfalak, aljzatok, ab­lakok, egyes esetekben ajtók, beépített bútorok. Ezenkívül el kell készülniük a különböző épületgépészeti munkáknak (a víz-, villany- és gázvezetékeknek és berendezéseknek, a csatornázási és központi fűtési munkáknak), beleértve a felvonószerelést is.

A beltéri vakolatok általában két rétegben készülnek, melyet egy alsó alapvakolat (grundolás) és a felső simítóvakolat (simítóréteg) képez. Ettől eltérően gyakran előfordul egy- vagy többrétegű kialakítás is (4.1. ábra).

4.1. ábra. Egy-, ül. kétrétegű vakolatok általános rétegfelépítése
a) egyrétegű vakolat; b) kétrétegű belső vakolat; c) kétrétegű külső vakolat

Külső vakolások

A külső homlokzatvakolás elsődleges rendeltetése, hogy megvédje a falszerkezetet a különböző időjárási hatások­tól (fagy, nedvesség, napsugárzás stb.), emellett esztéti­kus megjelenést biztosítson. A szigorúbb követelmények (kis vízfelvétel, nagy tapadószilárdság stb.) miatt csak mész­cement vagy műanyag bázisú habarcsok alkalmazhatók.

A külső vakolatok a belsőkhöz hasonlóan általában két rétegben készülnek, de előfordulhat egy vagy kettőnél több rétegű vakolások alkalmazása is. Egy rétegű külső vakola­tok a vályogházaknál alkalmazott meszelt agyagvakolatok, valamint a durva mészhabarcs vakolatok. Ilyen vakolásokat napjainkban már nem (vagy csak ritkán) készítenek.

A két rétegű homlokzatvakolatot szintén egy alsó alap­vakolat, valamint fedő- (felületképző) vakolat képezi. Ez utóbbi többféle lehet: felületképző vakolatok; vastag és vékony rétegű nemesvakolatok; műgyanta (szilikon) és víz­üveg alapú (szilikát) vékonyvakolatok.

A felületképző vako­latok felületi struktúrája alapján a következő külső vakolá­sokat különböztetjük meg:

• sima festett;
• kanállal fröcskölt;
• cuppantott, csurgatott;
• kőporos fröcskölt, kőporos dörzsölt;
• érdesített (citlingelt), fésült.

Napjainkban fedővakolatként leggyakrabban nemesva­kolatokat alkalmaznak. Ez lényegében az alapvakolatra fel­hordott vékony (5-8 mm) színvakolat (kéregvakolat). Álta­lában kész szárazhabarcsként kerülnek forgalomba.

A vakolat színképzése háromféle módon történhet:

• a vakolóhabarcs természetes alapszínének felhasználá­sával (ma már nem jellemző);
• színezőanyag (festék) habarcshoz keverésével;
• a vakolt felületek utólagos festésével.

A vakolatok szerepe hőszigetelés szempontjából is rend­kívül fontos lehet. A külön erre a célra kifejlesztett hőszigetelő nemesvakolatokkal (rétegvastagságtól függően) javít­hatók a falszerkezetek hőtechnikai tulajdonságai.

Vakolatok segédszerkezetei

Napjainkban a vakolatok szerves részét képezik a kü­lönböző vakolóprofilok, vakolósínek és vakolaterősítések. Ezek a segédelemek lényegében a felhasználási helynek és a rendeltetésnek megfelelő profilú, véglegesen bennmaradó fém vagy műanyag szerelvények.

A vakolóprofilok elsősorban a vakolat széleit szegélye­ző – a vakolást követően általában (részben) látható – ele­mek (4.2. ábra). A beépítési hely és a rendeltetés alapján megkülönböztetünk külső és belső felhasználású élvédö, hajlatképző, vakolatlezáró, lábazati, csatlakozó, fugaképző és dilatációs vakolóprofílokat. Anyaguk szerint készülhet­nek rozsdamentes acélból, horganyzott acélból, alumíni­umból és műanyagból.

4.2. ábra. Vakolatok segédelemei
a) vakolóprofilok; b) vakolósín; c) vakolaterősítés

A szükséges vakolóprofil függ az alapszerkezettől, a beépítési helytől, a felhordandó vakolat típusától, vastagságától és a profil tervezett funkciójától. A beépítés előtt minden esetben meg kell győződni az adott profil és a vakolat anyagának összeférhetőségéről. A vakolósínek a vakolat síkjának megadását és a vakolás során a sík felületképzést segítő elemek, melyeket a kész va­kolat teljesen eltakarja (4.2. ábra).

A vakolaterősítések fém, műanyag vagy üvegszövet hálók, melyeket olyan felületeknél alkalmaznak, amikhez a vakolat nem (vagy csak kis mértékben) tapad. Ezenkívül vakolaterősítést alkalmaznak még a vakolatokon belül a re­pedések kialakulásának megelőzésére minden olyan helyen, ahol ennek veszélye fennáll.

A vakolóprofilok, vakolósínek elhelyezése, rögzítése a va­kolási munka része. A különböző profilokat ragasztással, szegezéssel, tiplizéssel vagy habarcsba ágyazással lehet rögzíteni. A beépítést minden esetben a gyártó utasításainak megfelelően kell végezni.

Amennyiben felkeltette érdeklődését a cikk és szeretne hasznos információkat megtudni a hőszigetelő vakolatokról is, kérem kattintson rá: Hőszigetelő vakolatok

Mi a függönyfal?

A függönyfal jellemzően vázas teherhordó szer­kezetű épületek homlokzatát képező függesztett, hőhídmentes, fém (általában alumínium) profi­lú, üvegezett külső térhatároló szerkezet.

Függönyfalak tulajdonságai

A statikai funkciót is betöltő függönyfalak acélbordázat­tal készülnek. A függönyfalak rögzítése a tartószerkezethez pontosan, több irányban állítható acélszerelvényekkel törté­nik. Ezekkel ugyanis lehetővé válik a cm pontossággal ki­vitelezett vasbeton tartószerkezet és a mm pontosságú füg­gönyfal-gyártmány közötti méreteltérések kiküszöbölése.

A következő típusaival találkozhatunk:

• a paneles függönyfal, amely keret nélküli szendvics­elemekből áll;
• a bordavázas (statikailag oszlop-gerendás) szerkezet, amely általánosan használt és elterjedt (3.37. ábra);
• a takart bordás függönyfal, amelynél a külső üveg­tábla a bordaváz előtt helyezkedik el és szilikon anyag­gal van a keretre felragasztva úgy, hogy az kívülről nem látható (3.38. ábra);
• a keretes függönyfal, amelynél a bordákat gyárilag emeletmagas keretté építik össze, és beüvegezve, kész­re gyártva emelik be a helyére;
• a keret nélküli, esetenként pontrögzítésű üvegfalak (3.39. ábra).

3.37. ábra. Bordavázas függönyfal keresztmetszete

3.38. ábra. Vázas épület függesztett, takart bordavázas függönyfala és a bordaváz keresztmetszete nagyítva pillérek közötti helyen

3.39. ábra. Pontmegfogásos függönyfal részletei

A függőleges bordák két- vagy háromtámaszú szerkeze­tek, melyek csuklós és görgős rögzítésekkel kapcsolódnak a födémekhez. A pontmegfogások is biztosítják a hőtágulás során keletkező elmozdulások létrejöttét a szerkezet káro­sodása nélkül.

A függönyfalak esetén a biztonsági, biztonságérzeti, bútorozhatósági, tűzvédelmi okokból mellvédfalakat kell kialakítani.

A mellvédek változatai:

• üveg vagy fém külső burkolatú, hőszigetelt elem, pára­záró belső felülettel és az üveggel megegyező beépítés­sel (ún. meleg mellvéd);
• hőszigetelt elem szellőző légréssel szerelt üvegburko­lattal (ún. hideg mellvéd);
• vasbeton mellvéd, előtte szerelt függönyfal mellvédje befoglalja a hőszigetelést, vagy csak üvegburkolat, és a hőszigetelés a vasbeton szerkezetre épül rá.

A mellvéd és a födém közötti – a bordák méretéből adó­dó – hézag kitöltése a terek tűzvédelmi, hangterjedési stb. elválasztása szempontjából különösen fontos.

3.40. ábra. Bordavázas függönyfal rögzítése

A gépkocsitárolók bejáratát lezáró kapuk a jármű mére­téhez igazodóan jellemzően nagy méretű (nagy szélességű) szerkezetek. Egy átlagos méretű személygépkocsi esetén is min. 2,10 m széles falnyílás szükséges (de tervezéskor gondolni kell a járművek folyamatos méretnövekedésére). A garázskapuk elsődleges feladata a térelhatárolás. Emellett fontos követelmény, hogy betörésbiztosak, könnyen kezel­hetők (működtethetők) és esztétikusak legyenek.

Működés szerint három típusukat különböztetjük meg:

• oldalra nyíló szárnyas kapu;
• billenőkapu;
• szekcionált kapu.

Régen a garázskapukat oldalra nyíló (egy vagy két) szárnnyal képezték. Ezek jellemzően egyszerű fém- (idom­acélos) vagy szegezett deszkabetétes szerkezetek voltak. Napjainkban az ilyen kapuk már nem jellemzőek.

Billenő garázskapuk esetén az egész szárnyszerkezet egyszerre mozgatva a mennyezeti sík alá felbillentve működik. Két leggyakoribb típusa az ellensúlyos és a vízszintes sínen mozgó billenő kapu.

Az ellensúlyos billenőkapu mozgatását a kapuoszlop két oldalánál elhelyezkedő kiegyensúlyozó súly függőleges irányú mozgása segíti. Megfelelően beállított (kiegyensú­lyozott) súlyok esetén a kapu kézzel könnyen fel- és lebil­lenthető.

A vízszintes sínen mozgó kapuk esetén a rugóval kiegyen­súlyozott kapu kétoldali felső sarokpontjainál görgők talál­hatók, melyek a födémhez függesztett vízszintes sínen fut­va segítik a kapu mozgását. Egyszerű, könnyen mozgatható szerkezet; hátránya viszont, hogy a vezetősínek meglehető­sen mélyre benyúlnak a garázs mennyezetén. (A tervezés során előre figyelembe kell venni az adott típusú garázskapu helyigényét.) A billenőkapukat gyakran elektromos motor mozgatja (utólag is automatizálható).

Napjainkban az egyik legkorszerűbb megoldást a szek­cionált garázskapuk jelentik. A szekcionált kapu több, egymáshoz kapcsolódó vízszintes (legtöbbször hőszigetelt) lamellából áll, melyek kétoldali sínben futnak. A teljes szerkezet a mennyezeti sík alá gördíthető (3.36. ábra).

3.36. ábra. Szekcionált garázskapu

Ki­egyensúlyozásuk olyan precízen megoldható, hogy a kapu még nagy méretben is könnyen mozgatható, és bármilyen köztes pozícióban megállítható (ez a billenőkapukról nem mondható el). A kiegyensúlyozására két elterjedt megoldást alkalmaznak, a húzórugóst és a torziós rugóst. Utóbbit ma­gas költsége miatt csak ritkán, nagyméretű kapuknál hasz­nálják. A szekcionált kapukat jellemzően elektromos motor mozgatja. Az alkalmazott motort a kapu mechanikája hatá­rozza meg.

A szekcionált kapuk további előnye, hogy a rések megfe­lelő tömítésével gyakorlatilag tökéletes zárás biztosítható, ami fűtött garázsok esetén különösen előnyös.

Garázskapuk anyaga napjainkban

Napjainkban a garázskapuk általában tűzihorganyzott acélból készülnek. A „nyersen maradó” felület időjárás elleni megfelelő védelmét a porszórt felületkezelés biztosítja, de az esztétikai igényeknek (faerezet utánzása) megfelelően a felületüket gyakran különböző (UV-álló) dekorfólia bevonattal látják el. Léteznek tömörfa kapuszerkezetek is, melyek azonban gondos kezelést, karbantartást igényelnek.

A billenő és szekcionális kapuk motoros mozgatásának legelterjedtebb módja a vonszolóműves automatikák alkal­mazása. Ennél a megoldásnál a mennyezet alá rögzített mo­tor által hajtott lánc, bordásszíj, esetleg csavarorsó mozgatja a motor sínen futó, és a kapu tetejéhez rögzített kocsit. Mivel a garázskapuk – többnyire rugóval – ki vannak ellensúlyoz­va, ezért a motornak nem a kapu súlyát kell emelni, csupán a gördülési és súrlódási ellenállást kell leküzdenie, valamint a kapu megindításához szükséges erőt kell biztosítania.

Nyári időszakban a belső terek klímaállapotát a napsu­gárzás nagymértékben befolyásolja. Az üvegfelületeken keresztül a belső térbejutó napsugarak az ott ért szerkezeteket, tárgyakat jelentősen felmelegíthetik, amely egyben a belső légtér hőmérsékletét is megnöveli. Az ilyen napsugárzás ál­tal előidézett belső hőterhelés megakadályozását szolgálják a különböző árnyékoló szerkezetek. Alapvető követelmény az árnyékoló szerkezetekkel szemben, hogy a napsugárzás elleni védelmet úgy biztosítsák, hogy egyúttal ne gátolják a szükséges természetes világítást, a kitekintést és a helyi­ség szellőzését.

Az árnyékolók lehetnek homlokzatra szerelt fix, valamint mozgatható szerkezetek. Hazánk változó időjárási körül­ményei között előnyösebb a mozgatható árnyékolók alkal­mazása. A következőkben csak ezeket ismertetjük.

A bevilágító felületek mozgatható árnyékolásának több­féle módja létezik:

• külső oldalon: gördülő redőnnyel, zsaluleveles fatáb­lákkal (zsalugáterekkel);
• belső oldalon: textilfüggönyökkel, szalagfüggönyök­kel, reluxákkal;
• közbenső árnyékolók: a kétrétegű ablakok üveglapjai közötti légtérben helyezkednek el.

A külső mobil árnyékolók általában közvetlenül a nyí­lászárók előtt helyezkednek el. Hőtechnikai szempontból a legelőnyösebb megoldások, mert a mögöttes teret nem en­gedik felmelegedni/lehűlni.

A zsalugáter lényegében a nyílászáró külső oldala előtt kialakított külön szárnyszerkezet (zsalutábla), amely kife­lé nyitható, és teljes egészében kihajtható (vagy elhúzható) a homlokzat síkjára (3.34. ábra).

3.34. ábra. Zsalugáter

Ablakoknál és teraszajtók­nál egyaránt alkalmazzák. A zsalutábla egy deszkakeretből és a függőleges keretszárakhoz kapcsolódó vízszintes zsa­lulevelekből (falamellákból) áll. A lamellák dőlésszöge ál­talában állítható, így a szellőzés/bevilágítás szabályozható. A zsalutáblákat egyedi pánttal a nyílászáró (erősített) tokszer­kezetéhez vagy a falszerkezethez rögzítik. A fa zsalugáterek alkalmazása az árnyékolás mellett esztétikai szempontból is kedvező, az épület homlokzatának előnyös megjelenést biz­tosít. Ezenkívül a zárható zsalugáterek a betörésbiztonságot is fokozzák.

Hátrányuk, hogy a külső időjárási hatásoknak folyamatosan ki vannak téve, ezért rendszeres, gondos kar­bantartást igényelnek. Elhelyezésük előtt figyelembe kell venni az egymáshoz közel eső nyílászárók távolságát. Túl közeli ablakok, ajtók esetén a zsalutáblák ugyanis egymásra nyílhatnak.

Gördülő redőnyök

A nyílászáró síkja előtt a külső oldalon gördülő redőnyök a legelterjedtebb árnyékoló szerkezetek. A redőny kétolda­li vezetősínben mozgatható, egymáshoz kapcsolódó víz­szintes lamellákkal képez zárt felületet a nyílászáró előtt. A lamellák a nyílászáró feletti redőnyszekrényben lévő ten­gelyre göngyölíthetők. Leeresztett állapotban a lamellák szorosan egymáshoz illeszkednek, így teljesen zárt felület jön létre. Beépítésük éppen ezért betörés-biztonsági szem­pontból is előnyös.

Régebben a redőnyöket fémhuzalokkal vagy laposvas­sal egymáshoz kapcsolódó egyszerű falamellákkal képez­ték. A redőnyszekrényt az áthidaló alatt vagy a nyílászáró szemöldökrésze előtt kialakított fa dobozszerkezet képezte. Előbbi esetben a szekrényt külső oldalról rabic erősítésű va­kolattal fedték. A redőnyszekrény belső vagy alsó oldalán helyezkedett el a szerelőajtó. A lamellák mozgatása a ten­gely szélére csévélt húzóhevederrel történt. A szekrényrész hőhídmentessége csak nehezen volt biztosítható.

Napjainkban a redőnyök műanyag vagy fém lamellákkal készülnek, melyek egymásba akasztva kapcsolódnak össze. A lamellák nyakrésze perforált, így kismértékű szellőzés biztosított. A redőnyszekrény lehet rejtett vagy nyílászáró szemöldökrésze elé épített. Utóbbi megoldás utólagos redő­nyök elhelyezését is lehet lehetővé teszi, így igen elterjedt.

A rejtett redőnyszekrények lehetnek külön, áthidalás alá építettek vagy áthidalóval egybeépítettek (3.35. ábra) szerkezetek.

3.35. ábra. Korszerű redőny

Mindkét megoldásnál alapvető köve­telmény, hogy a redőnyszekrény teljes keresztmetszetében biztosítva legyen a hőhídmentesség. A nyílászárók alatt elhelyezett korszerű redőnyszekrények az áthidalókhoz ha­sonlóan szintén a falszerkezetre támaszkodnak. Ezek rend­szerint műanyag vagy fém anyagú, önhordó (nem terhelhe­tő), hőszigetelt tokszerkezetek (3.35. ábra). A hőszigetelés a szekrény belső oldalán helyezkedik el.

Napjainkban a legkorszerűbb redőnyszerkezetek lamelláit hőszigetelő anyaggal kitöltött alumínium profilok képezik (így az időjárásnak is ellenállnak). A szerkezet gyakran tar­talmaz beépített, gördíthető szúnyoghálót is. A lamellákat elektromos motor is mozgathatja.

Közbenső árnyékolók

A közbenső árnyékolók a kétrétegű ablakok köztes te­rébe helyezett textil redőnyök vagy lamellasorok (reluxák). Ezek a szerkezetek ugyan mozgathatók, hatékonyságukat azonban korlátozza, hogy a külső tér felől engedik felmele­gedni az külső oldali üveget, így a hő egy része a belső teret is terheli.

Belső oldali árnyékolókat

A belső oldali árnyékolókat (reluxa, szalagfüggöny stb.) elsősorban olyan helyeken alkalmazzák, ahol külső oldali ár­nyékolók kialakítására nincs mód vagy lehetőség (pl. nagy irodák nagy méretű ablakfelületeinél). Hővédelmi szem­pontból kevésbé jelentenek jó megoldást, mivel az üvegezés mellett az árnyékoló szerkezet felmelegedéséből adódó, el­nyelt hő sugárzása is a belső teret terheli.

Régebben a nyílászárók beépítését a falazással egyidőben vagy a falszerkezet elkészülte után, utólag végezték. Nap­jainkban az ajtókat és ablakokat minden esetben utó­lag építik be: a külső nyílászárókat rendszerint a vakolási munkák előtt, a beltéri ajtókat pedig legtöbbször a vakolást követően.

A tervben megadottnak megfelelően kialakított kész fal­nyílásba csak akkor helyezhető el a nyílászáró, ha az áthidaló feletti teherhordó szerkezetek is elkészültek, vagyis mi­után az áthidaló felvette végleges alakját (a lehajlás már nem változik). A beépített nyílászárók minőségét, rendeltetésszerű mű­ködését a beépítési módjuk alapvetően meghatározza, be­folyásolja.

A beépítésre vonatkozó általános követelmények a következők:

• stabil, de rugalmas rögzítés a fogadószerkezetbe;
• az elhelyezési köz hézagmentes kitöltése tartósan ru­galmas hő- és hangszigetelő anyaggal;
• az elhelyezési hézag külső és belső oldali lezárása tar­tósan rugalmas hézagtömítő anyaggal;
• illeszkedési hézagok elrejtése takarólécekkel külső és belső oldalon.

A nyílászárók rögzítése történhet tokrögzítő vasalattal, tokrögzítő csavarokkal vagy külön előre beépített profilok­kal (vaktokkal).

Tokrögzítő vasalat alkalmazása esetén a tok elhelye­zése előtt, oldalanként legalább két-két tokrögzítő elemet erősítenek (csavaroznak) annak külső oldalához. Ezt kö­vetően pontosan beállítják és kiékelik a (szárnyak nélküli) keretet, folyamatosan ügyelve a vízszintesek, függőlegesek és derékszögek biztosítására. A fülszerűen kiálló laposva­sakat -műanyag vagy fém dűbelezéssel- a falszerkezethez kapcsolják, így a teljes tokszerkezetet rögzítik. A keret és a falszerkezet közötti elhelyezési hézagot poliuretán habbal töltik ki (3.32. ábra).

3.32. ábra. Nyílászáró beépítésének lépései

Ez idő alatt a hosszabb tokszárakat belső tokmerevítőkkel kell megtámasztani, hogy a PUR-hab térfogat növekedéséből adódó nyomásnak ellenálljon. A szigetelő hab kikeményedése után a tok síkjából kiálló habot levágják és a csatlakozási hézagot vízzáró anyag­gal (szilikon) tömítik. Ezt követően felszerelik az ablak­szárnyat, melyet (ha szükséges) a kezelési és karbantartási útmutató szerint beállítanak. A vakolat száradása, illetve a külső és belső ablakkönyöklő elhelyezése után felszerelik a külső és belső takaróléceket.

Tokrögzítő csavarral történő rögzítés esetén a tokszer­kezetet a teljes keresztmetszeten átvezetett és a falszerkezetbe dűbelezett nagyméretű csavarokkal kapcsolják a fal­szerkezethez (3.33. ábra). A beépítés menete, a csavarok kiosztása megegyezik a laposvassal történő rögzítésnél al­kalmazottakkal. A látható csavarfejeket műanyag dugóval takarják el.

3.33. ábra. Nyílászáró rögzítése tokrögzítő csavarral

Viszonylag ritkán, de előfordulhat külön olyan profil elő­zetes elhelyezése is, amelyhez csak később kapcsolják majd a nyílászárót.A nyílászárók karbantartása viszonylag egyszerű. A több éves használat során a vasalat beállításai elállítódhatnak, amiket a pántoknál és az ollóknál található beállítási pon­tokkal lehet korrigálni. A gumitömítéseket a tartósságuk érdekében érdemes évente egyszer glicerinnel átkenni. A vasalatok mozgó alkatrészeit célszerű szintén évente olaj­jal lekezelni.

Vasalatok

A nyílászárók működtetéséhez szükséges kiegészítő szer­kezetek a vasalatok.

Rendeltetésük szerint az alábbi típuso­kat különböztetjük meg:

• Pántok: az ablak- és ajtószárnyakat felfüggesztő (tar­tó), a nyitást-csukást lehetővé tevő vasalatok. A pántok csapos elemét rendszerint a tokra, hüvelyes elemét pe­dig a szárnyra szerelik.
• Záróvasalatok: a szárnyszerkezetet csukott állapotban rögzítő (a tokhoz erősítő) vasalatok. Számos fajtája létezik; napjainkban a tokba és szárnyba rejtett, több ponton záródó biztonsági zárak a legelterjedtebbek.
• Távnyitók: a közvetlenül nem mozgatható (pl. maga­san lévő) szárnyak működését lehetővé tevő vasalatok.
• Kitámasztó vasalatok: a több irányba mozgatható szár­nyakat nyitott helyzetben kitámasztó (helyzetrögzítő) vasalatok.
• Összekötő vasalatok: két szárnyréteget összekapcso­ló, azok együttdolgozását biztosító vasalatok.
• Merevítő vasalatok: a nagyméretű szárnykereteket sar­kok mentén erősítő lapos szegletvasak. Napjainkban már csak ritkán alkalmazzák.
• Rögzítő vasalatok: a tok falszerkezethez történő rög­zítését biztosító vasalatok.
• Kilincsek, gombok, fogantyúk: a szárny mozgatását a zár működtetését lehetővé tevő, látható szerkezetek.

Műanyag ajtók

A fa ajtók mellett egyre elterjedtebbek a műanyag ajtók is (bár közel sem olyan gyakoriak, mint a műanyag ablakok). Sokrétű tulajdonságuknak köszönhetően elsősorban külső ajtók készülnek műanyagból. Szerkezeti felépítésük sok te­kintetben hasonlít a műanyag ablakokhoz. Egyes gyártóknál az ablakok és ajtók keretelemeinek anyaga, keresztmetszete, szelvénymérete, a tok-szárny kapcsolat, a tömítések mind azonosak. Természetesen ez „csak” a kétoldali tokszárak és a szemöldökrész kialakítására igaz, a küszöb itt is eltérő kialakítású (3.29. ábra).

3.29. ábra. Műanyag teraszajtó (küszöbrészlet)

A padlónál legtöbbször alumínium profilú küszöböt építenek be, amelyhez kétszeres ütközés­sel és rugalmas tömítéses zárással kapcsolódik a műanyag szárny. A szárny műanyag és hőszigetelő üveg kitöltéssel egy­aránt készülhet. A szárnykeret a tokhoz hasonlóan szintén fém merevítőkkel van erősítve.

Fémajtók

Fém- (acél- és alumínium-) ajtókat általában nagy for­galmú épületekben, ipari épületekben, illetve alárendel­tebb épületrészekben (melléképületekben, alagsorokban, pincékben) alkalmaznak. Az alacsonyabb igényű terekben a falnyílások lezárásán és az átjárás biztosításán kívül nincs különleges követelmény a fémajtókkal szemben. Karbantar­tásuk egyszerű, nem vetemednek, ellenállnak a különböző mechanikai hatásoknak.

Acélajtók

A hagyományos acélajtók tokszerkezete melegen henge­relt vagy húzott L, T, Z vagy egyéb különleges szelvényből készül (3.30. ábra). A tok-szárny kapcsolat lehet egyszeres, kétszeres vagy a többszörös ütköztetésű. A tokszerkezetet falkarmok, illetve csuklós falkarmok segítségével rögzítik a falba. A korszerű acélprofilok hőhídmentesített szerkeze­tek (3.31. ábra). Vékonyabb válaszfalaknál az ajtótok sajtolt lemezből is készülhet, ehhez a tokhoz pedig fa ajtólapok is kapcsolódhatnak.

3.30. ábra. Idomacél ajtó

3.31. ábra. Acélprofilú ajtó

Aalumínium ajtók

A korszerű alumínium ajtók jellemzően a nagy forgal­mú középületek szerkezetei. Az üreges, rúdsajtolt, eloxált alumínium keretszelvények kettős tömített ütközéssel csat­lakoznak egymáshoz. A tok falszerkezetbe építése szárnyas lemezekkel történik. Az üvegezést rugalmas profilok köz­vetítésével a szelvényekbe csavarozott üvegszorító fémpro­filokkal rögzítik.

Napjainkban a fa anyagú ajtók a legelterjedtebbek. A fa­ajtók típusait – a faablakokhoz hasonlóan – a tokszerkezet alapján különböztetjük meg. Ebben az esetben is beszélhe­tünk (régen alkalmazott) hagyományos és (napjainkban jel­lemző) korszerű faajtókról.

Hagyományos faajtók

Típusai:

• gerébtokos,
• hevedertokos ajtó,
• pallótokos.

Ezek szerkezeti kialakítása sok tekintetben hasonlít az azonos típusú faablakoknál megismertekkel.

Gerébtokos faajtó

A gerébtok a tokszár és a szemöldök mentén azonos ke­resztmetszetű tokmagból és (kávás fal esetén) ehhez kap­csolódó (szegezett-ragasztott) horonylécből áll (3.25. ábra).

3.25. ábra. Gerébtokos fa ajtó

A tokszárak alsó részét a padlóburkolat (küszöb) alatt vak­küszöb köti össze. A gerébtokot a falazás során ún. tok­nyúlványok segítségével vagy utólag beépítve padvasakkal rögzítették a falszerkezetbe. A tok belső oldalán – ahol a va­kolat és a fal között rés vagy egyenetlenség keletkezhet – hé­zagtakaró lécet helyeztek el. A gerébtokos ajtók tokszárny kapcsolata általában kétszeres ütköztetésű.

A gerébtokos ajtókat a vastagabb (min. egy tégla vastag) kávás vagy anélküli falakban építve, gyakran lakásbejárati ajtóként alkalmazták.

Hevedertokos fa ajtó

A hevedertok a tokszár és a szemöldök mentén azonos heveder méretű tokmagból és az ehhez kétoldalt kapcsolódó horony- és borítólécből áll (3.26. ábra). Rendszerint véko­nyabb válaszfalakban alkalmazzák. A tok gyalult kivitel­ben készül, az ütközéseknél horonnyal ellátva.

3.26. ábra. Hevedertokos faajtó

A horonyléc a nyitási oldalon a horonynál, míg a peremléc a másik olda­lon helyezkedik el. A horony- és peremléc belső éleit a fal­hoz történő csatlakoztatás miatt lesarkítják. A tokszerkezet szélessége pontosan megegyezik a vakolt fal szélességével, a vakolat és a kétoldali peremlécek külső síkjai egy sík­ba esnek. A vakolási munkáknál a horony- és peremlécek lényegében vezetősávként funkcionálhatnak. A vakolat és a peremlécek csatlakozási vonalát hézagtakaró lécekkel rej­tik el. A hevedertokot a beépítés során kampós szegekkel a válaszfalat erősítő lágyvas huzalhoz kapcsolják. így bizto­sítva van a fal és a tokszerkezet együttdolgozása.

Pallótokos faajtó

A pallótok szerkezeti kialakítása lényegében megegyezik a hevedertokos szerkezettel. A’tokmag ebben az esetben jó­val nagyobb, szélessége a vakolt fal szélességével megegye­ző, ebből adódóan a kétoldali peremlécek (horony- és borító­léc) a vakolat és a pallótok csatlakozási vonalára rátakarnak. A pallótok-szárny kapcsolata szintén kétszeres ütköztetésű. A pallótok rögzítése huzalkötéssel vagy toknyúlványok se­gítségével történik. Pallótokos kialakítást ma már nem alkalmaznak, legfel­jebb felújítási munkáknál fordulhat elő.

Korszerű faajtók

Kültéri korszerű faajtó

A napjainkban jellemző kültéri faajtók kialakítása sok te­kintetben hasonlít a korszerű faablakoknál alkalmazottak­hoz. A tokszerkezet (a szemöldök és a kétoldali tokszárak) keresztmetszete, a tok-szárny kapcsolat általában azonos az ugyanazon gyártó által készített ablakoknál alkalma­zott megoldásokkal (3.27. ábra). (A szelvényszélesség itt is általában 68 és 88 mm.)

3.27. ábra. Korszerű fa bejárati ajtó

A szárnykeret azonban jelentősen megnövelt szelvényméretű. A szárnybetét általában több­rétegű (hőszigetelt) lemezeit, de előfordul tömörfa szárny­betét is. Ezeket az üvegezéshez hasonló módon rögzítik (szilikongumi ágyazatba rakva szorítólécek közé) A küszöb vonalában a burkolat alatt a kétoldali tokszárakat vakküszöb köti össze. A burkolat felett a küszöböt általában egysze­rű fémprofillal képezik, belső oldalán rugalmas tömítéssel. Ehhez illeszkedik a szárny alsó oldali ütközési felülete. Napjainkban a külső ajtók több ponton záródó biztonsági vasalattal készülnek.

Beltéri korszerű faajtó

A napjainkban jellemző beltéri faajtók kialakítása jelen­tősen eltér az eddig ismertetettektől. A szemöldökrész és a kétoldali tokszárak keresztmetszete itt is azonos. A tok fő eleme a fallal megegyező szélességű tokbélés, melyhez kétoldalon (csaphornyos illeszkedéssel) takaróléc elemek kapcsolódnak (horonyléc és borítóléc) (3.28. ábra).

3.28. ábra. Korszerű fa beltéri ajtó

Az ajtó­szárny kétszeres ütköztetéssel kapcsolódik a tokhoz. A belső ütközési felületen rugalmas tömítőprofil található. A bel­téri ajtóknál általában nem készül küszöb (a tok lényegében nyitott keret), legfeljebb burkolatváltó sín található a szárny alatt. A tokszerkezetet a pontos beállítást és ékelést követően általában az elhelyezési köz teljes PUR-habbal történő kitöltése rögzíti. Mechanikai rögzítést csak nagyobb tömegű (>40 kg) ajtószárny esetén szükséges alkalmazni.

A korszerű beltéri ajtók általában gyárilag kész felülettel rendelkeznek (a tok többnyire műanyag fóliaborítást kap, az ajtószárny szintén fóliázott vagy furnérozott).

Az ajtók az épületek falszerkezeteiben kialakított, a szomszédos terek közötti átjárást, közlekedést lehetővé tevő, falnyílásokat lezáró szerkezetek.

Az ajtók alapvető feladata, hogy minimálisan egy átla­gos méretű ember számára kényelmes átjárás biztosítsanak, valamint hogy a használatból adódó fokozott igénybevéte­leknek és a különböző hatásoknak tartósan ellenálljanak. A gyakorlatban legelterjedtebb ajtótípusok: bejárati ajtó, te­raszajtó (vagy erkélyajtó), beltéri ajtó. Ezek mellett számos egyéb, egyedi (különleges) követelményeket kielégítő ajtó létezik (pl. páncélajtók, légmentesen záródó ajtók stb.)

Ajtók osztályozása

A gyakorlatban az ajtókat elsősorban elhelyezkedésük, anyaguk, működésük, valamint az ajtószárnyak száma sze­rint csoportosítják. Természetesen ezeken kívül számos más egyedi szempont (pl. szárnyszerkezet kitöltése, réteg­szám, stb.) szerint is osztályozhatók.

Elhelyezkedésük alapján megkülönböztetjük a külső falszerkezetekben, valamint a belső falakban kialakított aj­tókat.

• A külső ajtók közé tartoznak a bejárati ajtók és a te­raszajtók (vagy erkélyajtók). Ezek felépítését alapve­tően meghatározzák a szerkezetet érő külső hatások, igénybevételek, valamint a fokozott hőtechnikai köve­telmények. Szerkezeti felépítésük sok tekintetben ha­sonlít az ablakokéhoz.
• A beltéri ajtók kialakítását elsősorban a szomszédos helyiségek rendeltetése és az egyedi igények határoz­zák meg. A jellemzően fűtött tereket elválasztó beltéri ajtóknál az esztétikai szempontok, valamint a hangszi­getelés kerül előtérbe a hőszigeteléssel és légzárással szemben.

Anyaga szerint az ajtó lehet:

• fa;
• fém (acél, alumínium);
• műanyag;
• vegyes anyagú (pl. fa-alumínium).

Működésük szerint megkülönböztetünk:

• oldalt nyíló,
• lengő szárnyú,
• toló-, -forgó-,
• harmonika szárnyú ajtókat.

Az ajtószárnyak száma szerint megkülönböztetünk:

• egyszárnyú,
• kétszárnyú,
• többszárnyú ajtókat.

Ajtók működése, mérete, szerkezeti részei

Az ajtók működését – vagyis az ajtószárnyak nyitási mód­ját – elsősorban a forgalmi igények alapján határozzák meg.

Az oldalt nyíló ajtók szárnyai (3.21/a. ábra) egy irányba elforgathatok, amelyek a tokhoz vagy az ütközőléchez ütköznek. Ez a leggyakrabban alkalmazott ajtófajta. Egyszár­nyú, oldalt nyíló ajtó lehet jobbos vagy balos, attól függően, hogy a nyitási oldalon szembenézve az ajtóval, a pántok bal vagy jobb oldalon helyezkednek el (3.22. ábra).

3.21. ábra. Ajtók nyitási módjai
a) oldalt nyíló ajtó; b) lengőajtó; c) forgóajtó; d) tolóajtó; e) harmonikaajtó

3.22. ábra. Oldalt nyíló ajtó nyitási irányai

A lengőajtók ajtószárnyai mindkét helyiség irányába nyithatók, ebből adódóan mindkét oldalon kellő mértékű helyet kell biztosítani működtetésükhöz (3.21/b. ábra). El­sősorban a gyors átjárhatóság miatt alkalmazzák, így általá­ban középületekben fordulnak elő (pl. pincérajtó). Légzárá­suk nem kielégítő, csupán térelhatároló szerepet töltenek be.

A forgóajtók szárnyszerkezete általában négytagú ajtó­szárny (egy teljes körhenger négy térrészre osztásával jön létre), amely függőleges tengelye körül egy irányba fordulva teljes körfordulatot tud megtenni (3.21/c. ábra). így egyszerre biztosítja a ki- és bejutást. A befogadó szerkezet lényegében speciális tokszerkezet. Elsősorban közintézmények, áruhá­zak stb. bejárati ajtajaként alkalmazzák. Légzárásuk szintén kedvezőtlen.

A tolóajtók ajtószárnyai rendszerint vízszintes irányban, a fallal párhuzamosan, sínen mozgathatók (3.21/d. ábra). A tolóajtó lehet a falszerkezetben eltűnő vagy a falszerkeze­ten kívül mozgó. Általában kis helyigény esetén alkalmaz­zák.

A harmonikaajtó lényegében harmonikaszerűen össze­csukható szárnyakból álló tolóajtó (3.21/e. ábra). Az egymáshoz pántokkal kapcsolódó szárnyak sínen futva mozgat­hatók. Elsősorban két szomszédos tér (vagy külső és belső tér) nagy méretű összenyitására alkalmazzák.

Az ajtók szükséges méretét, kialakítását mindig a várha­tó forgalom és az egyedi igények ismeretében a tervezés so­rán határozzák meg. Az épület tervezésekor előzetesen meg kell állapítani a szükséges falnyílás méretet, figyelembe véve, hogy az ajtó beépítését követően a szabad nyílásméret kisebb lesz. Az ajtók kialakított mérete egyben meghatároz­za az adott helyiségbe elhelyezhető tárgyak, berendezések méretét is.

Az ide vonatkozó előírás alapján a gyalogos közlekedésre szolgáló ajtó szabad nyílásának szélessége min. 60 cm (ön­álló rendeltetési egység, szobák esetén min. 85 cm), magas­sága legalább 190 cm.

Gyakorlati tapasztalatok alapján az ajtók szükséges szélességi mérete:

• egyszárnyú ajtók: mellékhelyiségeknél 65-75 cm; lakóhelyiségeknél 90-100 cm;
• kétszárnyú ajtók: lakóhelyiségeknél 130-150 cm, épü­letek bejáratánál 170 cm (de itt a magasság 220 cm).

A nyitási irány egységes meghatározása szintén tervezői feladat.

Ehhez a következőket kell figyelembe venni:

• nyitott szárny a forgalmat ne akadályozza;
• az egymáshoz közel eső ajtók ne nyíljanak egymásra;
• nagy forgalmú helyiségek ajtói kifelé nyíljanak;
• a bejárati ajtók befelé nyíljanak.

Az ajtók két fő részét az ablakokhoz hasonlóan a tok és szárny (ez esetben ajtólap) képezi. Ezek kialakítása azonban jelentősen eltérhet az ablakoknál megismertektől.

Tok

A tok általában csak a két oldal (függőleges tokszárak) és a szemöldök (felső vízszintes tokrész) mentén azonos ke­resztmetszetű szerkezet. A kétoldali függőleges tokszárakat az alsó részen -a padlóburkolat alatt- külön tokösszekötő kapcsolja össze. Eltérő burkolatú terek esetén a tokössze­kötőre küszöb kerül (3.23. ábra). A tokösszekötő és a kü­szöb anyaga, kialakítása az ajtó anyagától és típusától függ. A keményfa küszöb éleit (vagy teljes felületét) gyakran csa­varozott fémszalaggal védik a kopástól. Az ajtólapok a kü­szöbhöz egyszeresen ütköznek.

3.23. ábra. Tokösszekötő és küszöb elhelyezkedése

A tokszerkezet kialakítását meghatározza az ajtó műkö­dése. (Tolóajtóknál például az ajtószárny alul és felül, vagy csak felül közvetlenül a hordozósínhez kapcsolódik, a tok szerepe a nyílás beszegésére korlátozódik.) A tokszerke­zetet régen a falazással egyidőben építették be a falszer­kezetbe és a falazatba illeszkedő toknyúlványokkal, vagy a falmerevítő lágyvashuzalozáshoz kapcsolva rögzítették.

A falazással egyidejű beépítés azonban (a kőműves mun­kákból adódóan) gyakran a tokszerkezet sérülését, káros feszültségek keletkezését eredményezte. Ezek elkerülésére napjainkban a korszerű, kész felületű ajtókat minden eset­ben utólag, a falszerkezet elkészülte után építik be. A külső falakba épített, üvegezett bejárati ajtók kialakítá­sa az ablakokhoz hasonló.

Szárnyszerkezet

Az ajtók szárnyszerkezetét (az ajtólapot) rendszerint a szárnykeret és a szárnybetét alkotja. A szárnykeret alsó eleme általában magasított. Ez több szempontból is fon­tos: így védve van a betét az esetleges rúgásoktól, nagyobb a teljes szárnyszerkezet merevsége, valamint a magasítás lehetővé teszi díszítő, vízvető lécek, profilok elhelyezését.

A szárny lehet teljesen vagy részlegesen zárt, illetve tel­jesen üvegezett. Egyedi esztétikai igény (ill. fokozott bevilágítás) esetén előfordulhat szárnykeret nélküli, teljes egé­szében üveg szárny alkalmazása is (üvegajtó). Az ajtószárny anyagát, kialakítását az ajtó típusa, ren­deltetése, valamint az egyedi igények határozzák meg.

A szárnybetéttől függően a szárny szerkezete lehet:

• tömör vésett (váztáblázatos) vagy
• lemezeit.

Tömör (vésett) ajtószárny

Tömör (vésett) ajtószárny esetén a szárnybetét a szárny­keret között megfelelően kialakított, tömör fatáblákból (gya­lult deszkából) vagy egyéb többrétegű tömör (pl. hőszigetelő betétes) táblából áll (3.24. ábra). Tömör ajtólapokat elsősor­ban bejárati ajtóknál alkalmaznak. Nagyobb tömegük kö­vetkeztében egyedi, nagy teherbírású vasalatot igényelnek.

3.24. ábra. Különböző szárnybetétű ajtólapok
a) tömör fatáblás ajtólap; b) tömör hőszigetelő-betétes vésett ajtólap; c) lemezeit lécbetétes ajtólap; d) lemezeit faforgácslap betétes ajtólap; e) lemezeit csőfuratolt faforgácslap betétes ajtólap; f) lemezeit papír méhsejtrácsbetétes ajtólap

Lemezelt ajtószárnyak

A lemezelt ajtószárnyak (a vasalatok helyén megerősí­tett) szárnykeretből, lemezborításból és az ezek között elhe­lyezkedő kitöltésből állnak. A kitöltés sokféle lehet: tömör lécbetét, faforgácslap, üreges faforgácslap, lécrács, farostle­mez-rács, papír méhsejt stb. (3.24. ábra).

A lemezborítás általában 5 mm vastag rétegelt lemez (melynek szálvezetése a lécbetétre merőleges), igénytelenebb szerkezeteknél farostlemez (4 mm). A felületképzés gyárilag festett (lakköntött), fóliával kasírozott vagy színfurnéros.

A nyílászárók jellemző szerkezeti részletei a külső ajtók esetében sok tekintetben megegyeznek az ablakoknál meg­ismert kialakításokkal (3.27. ábra). A rések mentén a meg­felelő légzárást, hőszigetelést, valamint a külső hatásokkal szembeni védelmet a csatlakozási felületeken kialakított tömítésekkel biztosítják. A küszöbnél az ütközések száma és a tömítések kialakítása az ajtó rendeltetésétől, típusától függően eltérő.

3.27. ábra. Korszerű fa bejárati ajtó

Belső ajtóknál egyszerűbb megoldás is elégséges, mivel itt nem kell védelmet biztosítani a külső hatásokkal szem­ben. A hanggátlás és a megfelelő légzárás azonban itt is követelmény. Ezt szintén az ütközési felületen kialakított rugalmas tömítőprofilokkal biztosítják (3.28. ábra). Ezek a megfelelő tömítés mellett lehetővé teszik a csendes műkö­dést is (becsapódás).

3.28. ábra. Korszerű fa beltéri ajtó

A külső és belső ajtók egyaránt készülhetnek üvegezett kivitelben. Az ilyen ajtóknál az üvegezést a szárnybetéten belül közvetlenül a szárnykerethez kapcsolódó, külön keret­szerkezet fogja közre. Az ajtók üvegezésénél alapvető felté­tel az intimitás megőrzése, ezért az üvegbetétek rendszerint nem átlátszó (mintás, homokfúvott, mart, színes), de fényát­eresztő üvegből készülnek.

Az erkélyajtók is nagy felületű üvegtáblák beépítésével készülnek, szerkezetüket tekintve azonban az ablakokhoz állnak közelebb; csak a nagyobb méretű szárnykeretben és a küszöb alkalmazásában különböznek (3.29. ábra).

3.29. ábra. Műanyag teraszajtó (küszöbrészlet)

A te­raszfelületen esetleg felgyülemlő víz belső térbe jutását megakadályozandó, a küszöbrész általában magasabb a többi ajtóénál. Külön figyelmet kell fordítani a megfelelő vízzárásra (2-3 cm magasan „álló” víz esetén is meg kell akadályoznia a beszivárgást).

Fémablakok

A fémablakok anyagukat tekintve lehetnek acél- vagy alumíniumszerkezetek.

Acélszerkezetű ablakok

Az acélszerkezetű ablakok tok- és szárnykerete mele­gen hengerelt idomacélokból vagy hidegen hengerelt szel­vényekből, valamint sajtolt acéllemez szelvényekből készül. Nagy szilárdságú, kis szerkezeti vastagságú, merev szerke­zetek. Régen az acélablakokat elsősorban alárendelt, fűtet­len terekben, műhelyekben, tárolókban, alkalmazták, rend­szerint egyrétegű üvegezéssel.

Kedvezőtlen hőtechnikai tulajdonságuk, rossz légzárásuk, valamint korrózióvédelmi igényük miatt nem terjedtek el széles körben. Napjainkban fűtetlen ipari, közlekedési épületeknél fordulnak elő hide­gen hengerelt profilokból álló, felületkezelt acél nyílászárók. A tok-szárny kapcsolatnál és az üveg beépítésénél egyaránt gumiprofilokat használnak. A tok a fal felől nyitott; az üre­get a beépítéskor hőszigetelő anyaggal töltik ki, így csökkentve a hőhíd hatását.

Az alumínium ablakok kezdetben rúdsajtolással (extrudálással) kialakított üreges szelvényekből készültek, melyek nyúlványai közrefogták a vasalatokat és a tömítőprofilokat. Bár a szerkezetek légzárása megfelelő volt, de a tisztán alu­mínium tok- és szárnykeretek nagy hőveszteséget okoztak.

Alumínium ablakok

Napjainkban a korszerű alumínium ablakokat eloxált vagy bevonatos felületű, hőhídmentesített profilú tok- és szárnyszerkezettel gyártják. Ennek lényege, hogy a tok és a szárny profiljába hőhídmegszakító műanyag betétek he­lyezkednek el (3.19. ábra).

3.19. ábra. Hőszigetelő üvegezésű alumínium ablak

A keretszerkezet így két (külső és belső) részre van osztva, ezeket kötik össze a műanyag távtartók. A két rész statikailag együtt dolgozik, de közöttük a hővezetés akadályozva van. Ezzel a megoldással a tok- és szárny szerkezetek hőtechnikai jellemzői közel megegyez­nek a hőszigetelő üvegtáblák kedvező tulajdonságaival.

Előny

A fém ablakok legnagyobb előnye, hogy nem vetemed­nek, megfelelő korrózióvédelem esetén nedvességre nem ér­zékenyek, szinte mindenféle biológiai hatásnak ellenállnak. Tartósak, könnyen tisztíthatók, minimális karbantartást igé­nyelnek. Hátrányuk, hogy a hőhídmentesség csak nehezen biztosítható. Az alumíniumprofilok a szállításnál és mozga­tásnál sérülékenyek (horpadás, deformáció).

Kombinált ablakok

Kombinált ablakszerkezetek alatt napjainkban elsősor­ban a fa és alumínium anyagok kedvező tulajdonságainak összepárosításával kifejlesztett, ún. alu-fa ablakokat értjük. Természetesen ezenkívül számos más, vegyes anyaghasz­nálattal képzett kombinált ablak létezik. (Bizonyos értelem­ben az előző fejezetrészben tárgyalt korszerű alumínium ablak is kombinált (műanyag-alumínium) szerkezetnek te­kinthető.)

Alu-fa ablakok

Az alu-fa ablakok (3.20. ábra) lényegében olyan faab­lakok, amelyek külső felületét alumínium burkolattal látják el, vagyis a tok és a szárny kétrétegű szerkezet.

3.20. ábra. Hőszigetelő üvegezésű kombinált alu-fa ablak

A külső alumínium burkolat védi a fát a külső hatásoktól, ugyanak­kor esztétikus külső megjelenést biztosít. A burkolat alatt szellőző légrés található, ami a fa kondíciójának megőrzését szolgálja. Fokozott hőszigetelési igény esetén az alumínium profil és a fa szerkezet közötti üregeket hőszigetelő anyaggal töltik ki.

Az alu-faablakok másik változata éppen fordított kialakí­tású: a korszerű, hőhídmentes alumínium keretszerkezetek belső felületét faburkolattal látják el. Ez az egyébként rideg alumíniumszerkezetet eltakarva esztétikus belső megjele­nést ad a nyílászárónak.

A kombinált alu-fa ablakok napjaink legkorszerűbb nyí­lászáró szerkezetei. Más típusú ablakhoz viszonyítva messze a legjobb tulajdonságokkal rendelkeznek (hőszigetelés, hanggátlás stb.).

A faablakok mellett igen elterjedtek a műanyag ablakok is. Magasfokú ellenálló képességüknek köszönhetően első­sorban külső nyílászárók (ablakok, teraszajtók) készülnek műanyagból. Kezdetben a műanyag ablakok számos hátrá­nyos tulajdonságuk (hőhidas megoldások, kellő merevség hiánya, gyors öregedés) miatt nem tudtak széles körben elterjedni. Az elmúlt két évtizedben bekövetkezett jelentős fejlődésnek köszönhetően mára a műanyag nyílászárók a leg­gyakrabban alkalmazott szerkezetek lettek.

A mai műanyag nyílászárók ütésálló, öregedésgátló ada­lékkal modifikált, kemény PVC anyagú, többkamrás rúdsajtolt profilból készülnek, hőszigetelő üvegezéssel, merevítő acélbetétekkel. A kereteket a profilok gérbe vágásával és a sarkok hegesztésével állítják elő.

A PVC profilból készü­lő keret (tok, szárny) önmagában nem elég stabil (merev), ezért szükséges, hogy acél merevítő bordákat építsenek be. Ezeket a műanyag profilok hegesztése előtt az üregekbe rejt­ve helyezik el (így védettek a külső hatásoktól) (3.18. ábra). A műanyag profilok a gyártás során anyagukban színezet­tek. Egyedi esztétikai igény esetén vékony fólia fedőbevo­nattal különböző mintázatok is képezhetők (pl. fautánzatok).

3.18. ábra. Műanyag ablak

A tok- és szárnyszerkezet hőhídmentességét a zárt lég­kamrák biztosítják. A gyártók a hőtechnikai és esztétikai igényeknek megfelelően többféle ablaktípust forgalmaz­nak. Napjainkban legtöbbször a 3-5 légkamrás, 60 mm profilmélységű műanyag ablakokat alkalmazzák, de egyre elterjedtebbek a korszerűbb, 4-8 kamrás, 70-80 mm mély­ségű profilok is. Egyes típusoknál az üregeket hőszigetelő műanyag habbal töltik ki. A kétszeres, háromszoros tok­szárny-ütköztetés egyaránt jellemző (utóbbi kedvezőbb), sík mentén elhelyezkedő gumitömítés szinte tökéletes lég­zárást biztosít.

A tok alsó részéhez általában külön kiegészítő tartozé­kok kapcsolódhatnak (ablakpárkányok, sorolóprofilok stb.). Ezek rögzítését segítendő, a tok alsó részén beépítő peremek találhatók, melyekhez egyszerű bepattintással rögzíthetők a kiegészítők. Ez gyorsabb, hatékonyabb és biztonságosabb beépítést tesz lehetővé.

A műanyag ablakok a gyártói modulméretek mellett egyedi méretekben is készülhetnek. Az ablakok könnyen tisztíthatók, a napjainkban alkalmazott anyagok pedig már újrahasznosíthatok.

Régebben az ablakok és ajtók szinte kizárólag fából ké­szültek. A fa ismert kedvező tulajdonságainak köszönhetően kiválóan alkalmas nyílászárók készítésére, ennek meg­felelően – a műanyag ablakok térhódítása ellenére – a faab­lakok napjainkban is népszerűek. Az elmúlt évtizedekben a követelmények szigorodásával, illetve a gyártási- és építé­si technológiák fejlődésével a faablakok kialakítása sok te­kintetben változott. Ennek következtében alapvetően meg­különböztetjük a (régebbi) hagyományos és a (mai) korszerű faablakokat.

Hagyományos faablakok

A hagyományos faablakok fő típusai a következők:

• pallótokos;
• egyrétegű gerébtokos;
• kapcsolt gerébtokos;
• egyesített szárnyú gerébtokos ablak.

Pallótokos ablak

Napjainkban már nem alkalmazott, de régi épületekben még megtalálható, kétrétegű ablakszerkezet. Jellemzően a külső falsík mentén kialakított kávára építve készültek. Az ablak tokszerkezetét gyalult pallókból képzett keretszerkezet alkotja; ennek szélessége a káva méretéhez igazodik. Ehhez kapcsolódik a külső és belső szárny (3.12. ábra). Előbbi kifelé, utóbbi befelé nyitható. Külső oldalon a tok­borítás felett vízvezető lécet rögzítettek. (Régebben a nyári időszakban a külső ablakszárnyakat gyakran árnyékoló fa zsalutáblákra cserélték.)

3.12. ábra. Pallótokos faablak

Egyrétegű gerébtokos ablak

Régebben, elsősorban az alsóbb rendű épületeknél, épü­letrészeknél alkalmazott egyszerű ablak, melyet egyszelvényű tokszerkezet és az ehhez kettős ütközéssel csatla­kozó szárnyak alkotnak. Az egy réteg üvegtáblát egyszerű üvegszegekkel és tapaszolással rögzítették. Az ablakszárny alsó, vízszintes részéhez fa vízvető perem elem csatlakozik. Ez az alsó tokrészt védve az elé vezeti az üvegfelületen lefo­lyó vizet (3.13. ábra).

3.13. ábra. Gerébtokos faablak

Kapcsolt (kétrétegű) gerébtokos ablak

Két, egymás mellé épített és bélésdeszka közbeiktatásá­val összekapcsolt gerébtokos ablak. A szárnyak kettős ütköztetéssel kapcsolódnak a tokhoz. Mindegyik ablakszárny befelé nyílik, ezért a külső szárnyak mérete kisebb (3.14. ábra). Az egyik legelterjedtebb hagyományos faablak-típus volt. Rendszerint másfél tégla vastag, kávás falszerkezetbe építették. A külső szárnyak alsó, vízszintes része a tok elé „ugró” vízorros kiképzésű. (A kapcsolt gerébtokos megoldás az ablakok mellett az erkély aj tok jellemző kialakítása is volt.)

3.14. ábra. Kapcsolt gerébtokos faablak

Egyesített szárnyú gerébtokos ablakok

A kapcsolt gerébtokos szerkezet továbbfejlesztéseként jött létre az egyesített szárnyú ablak, amelynél a tokszerkeze­tet ragasztással összeépített két gerébtok, a szárnyat pe­dig csavarozott kötéssel egyesített két ablakszárny képezi. A szárnyak háromszoros ütközés mentén illeszkednek a tok­hoz. A belső oldali üvegtáblát üvegszorító léccel, a külsőt pedig hagyományos tapasztassál rögzítették. A két szárny­részt összekapcsoló csavarozás oldható, így biztosítva van a belső felületek tisztítása (3.15. ábra).

3.15. ábra. Egyesített szárnyú gerébtokos faablak

Korszerű faablakok

A napjainkban jellemző, korszerű, hőszigetelt üvegezé­sű faablakok a korábban gyártottaknál szélesebb tok- és szárnykeresztmetszettel készülnek (3.16. ábra). A nagyobb keresztmetszeti méret (általában 68 és 88 mm szélesség) lehetővé teszi két- és háromrétegű hőszigetelő üvegezés szárnyba építését (3.16. és 3.17. ábra).

3.16. ábra. Hőszigetelő üvegezésű korszerű faablak

3.17. ábra. Három rétegű, hőszigetelő üvegezésű korszerű faablak

A tok és szárny rend­szerint három ütközési felületen csatlakozik egymáshoz. A külső oldali ütközés csak takarást szolgál, a középső a víz- és légzárás érdekében tömített, a belső oldali ütkö­zés pedig lehet csak takaró vagy tömített. A tok és a szárny alsó, vízszintes része különböző szelvényű fém vízelveze­tést biztosító profilokkal van fedve. A hőszigetelő üvegezést szilikongumi ágyazatba rakott szorítólécek rögzítik (a gyár­tás során).

A korszerű gyártástechnológiában a fa nyílászárók ele­mei (tok, szárny) hossztoldásos módszerrel készülnek. Ennek lényege, hogy a hosszabb faelemeket (pl. tokszár) nem egy, hanem több, ékfogazott fakötéssel egymáshoz ragasz­tott kisebb faelemből gyártják. Ennek köszönhetően csök­ken a vetemedésre való hajlam, a két keretszerkezet mere­vebb lesz, így tartósan megelőzhető a deformáció. A kész fa keretelemeket a gyártás során gombaölő szerbe áztatják. A megfelelő felületi védelmet vizesbázisú lazúrbevonattal vagy fedőfestéssel biztosítják.

Az ablakok általában bukó-nyíló működést lehetővé tevő vasalattal készülnek. Ezek egyben több ponton biztosítanak záródást a szárny kerülete mentén.

Az ablakok rendszerint a külső falszerkezetek­ben kialakított falnyílásokat lezáró szerkezetek.

Az ablakok elsődleges rendeltetése a következő:

• a természetes fény helyiségbejutásának biztosítása (be-világítás);
• a zavartalan kilátás lehetővé tétele (vizuális kapcsolat a külső környezettel);
• a természetes szellőzés lehetővé tétele (megfelelő lég­csere biztosítása);
• megfelelő hangszigetelés;
• megfelelő hőszigetelés;
• külső hatásokkal szembeni megfelelő védelem (szél, csapadék, por stb.);
• biztonság és balesetvédelem (kizuhanás megakadályo­zása, betörésbiztosság).

Az ablakok a homlokzatok megjelenését meghatározó szerkezeti elemek. Ezért fontos, hogy a beépített szerkezetek megfeleljenek az ide vonatkozó esztétikai igényeknek és követelményeknek.

Ablakok osztályozása

A követelményeknek és igényeknek megfelelően sokféle ablak készülhet, a különböző típusokat azonban elsősorban anyaguk és működésük szerint csoportosítják. Emellett az építési gyakorlatban elterjedt az ablakszárnyak szerkezeti jellege (rétegszáma) szerinti megkülönböztetés is.

Anyaga szerint megkülönböztetünk:

• -fa;
• -fém (acél, alumínium);
• műanyag;
• vegyes (kombinált) ablakokat (pl. fa-alumínium).

Napjainkban leggyakrabban fa és műanyag ablakokat alkal­maznak.

Működésük alapján az ablaktípusok lehetnek:

• nyíló;
• bukó;
• nyíló-bukó;
• billenő, -forgó;
• toló;
• fix (nem nyitható) ablakok (3.5. ábra).

3.5. ábra. Ablakok nyitási módjai, jelölései a) oldalt nyíló ablak; b) bukóablak; c) nyíló-bukó ablak; d) billenőablak; e) forgóablak; f) tolóablak; g) fix ablak

Az ablakszárnyak szerkezeti jellege szerint lehet:

• egyrétegű:
• – egyszeres üvegezésű;
• – kettős üvegezésű;
• – hőszigetelő üvegezésű,
• – háromrétegű üvegezésű (fokozottan hőszigetelő);
• egyesített szárnyas;
• kétrétegű (külső és belső szárnnyal kialakított) ablak.

Ablakok működése, szerkezeti részei

A nyílászárók (így az ablakok) működése alatt a szárny­szerkezet nyitási módját értjük (lásd előző felsorolás). Ezt minden esetben a funkcionális követelmények (pl. szellőz­tetés), a rendelkezésre álló hely nagysága, az egyedi igé­nyek, valamint egyéb építészeti szempontok (pl. árnyékolás) határozzák meg.

Nyíló ablakok

A nyíló ablakok ablakszárnyai oldalsó függőleges ten­gelyük körül elfordulva rendszerint befelé nyílnak. Köny-nyen működtethetők, vasalatuk egyszerű, külső felületük is könnyen tisztítható. További előnyük, hogy a szárnyak teljes kinyitásával lényegében a teljes ablak-keresztmetszet­tel megegyező szabad nyílás jön létre. Hátrányuk viszont, hogy a szárnyak méretétől függően jelentős lehet a nyitás­hoz szükséges helyigény. A nyíló ablak a szárnyak száma szerint lehet egyszárnyú vagy kétszárnyú.

Bukó ablakok

A bukó ablakok ablakszárnya az alsó vízszintes tengelye körül befelé fordulva nyitható. Kis helyigényének köszönhe­tően elsősorban kis alapterületű helyiségekben (WC, fürdő, konyha) alkalmazzák. Adott magasság felett a bukóablakok nyitását/zárását egyedi vasalat vagy elektromos motor biz­tosítja. Bukóablakokkal a szellőztetés jól szabályozható, a külső felületek tisztítása azonban nehézkes.

Nyíló-bukó ablakok

A nyíló-bukó ablakok az előző két nyitási mód egymás­tól független alkalmazását lehetővé tevő, egyedi vasalattal készülnek. Az ablakszárny a kilincs különböző helyzetbe állításával oldalra nyitható vagy buktatható. Új épületeknél ez a leggyakrabban alkalmazott ablaktípus.

Billenőablakok

A billenőablakok szárnyszerkezete a vízszintes közép­tengely körül elforgatható. A szárny teljes terhe a tengely két végpontján adódik át a vasalatra. Az ilyen ablakokkal a szellőztetés jól szabályozható, de a nyithatóság mértéke korlátozott.

Forgóablakok

A forgóablakok működési elve a billenőablakokhoz hasonló azzal a különbséggel, hogy itt a szárnyszerkezet a függőleges középtengelye körül (oldalirányba) forgatható. (A billenő- és forgóablakoknál nem biztosítható a megfelelő légzárás, ezért ilyen ablakokat ma már csak ritkán alkal­maznak.)

Tolóablakok

Tolóablakoknál az ablakszárny – általában fele-fele arányban – saját síkjában függőlegesen feltolható (vagy víz­szintesen eltolható). Az ilyen ablakok legnagyobb előnye, hogy működtetés közben egyáltalán nem „vesznek el” teret a helyiségből, a mozgatható szárnnyal pedig pontosan sza­bályozható a szellőztetés. Hátrányuk viszont, hogy a teljes ablak-keresztmetszeten legfeljebb félig képezhető szabad nyílás. Tisztításuk gyakran nehézkes. A tolóablakok alkal­mazása hazánkban kevésbé elterjedt.

Fix (nem nyitható) ablakok

Fix (nem nyitható) ablakok esetében a szárnyszerkezet egybe van építve a tokkal. Ilyen ablakokat rendszerint -más nyitható ablakok mellett- a szükséges megvilágítás biztosí­tása céljából alkalmaznak. (Csak fix ablakok beépítése álta­lában nem ajánlott, mivel így a helyiség természetes szellőz­tetése nem biztosítható.) A tervezés során ügyelni kell arra, hogy a fix ablakok külső tisztíthatósága megoldható legyen (pl. nyitható ablakok mellé építve).

Az ablakok két fő szerkezeti része az ablaktok és az ablakszárny.

Tok

A tok keresztmetszeti szelvénye a különböző anyagú és gyártmányú ablakoknál eltérő.

A tokszerkezet fő részei:

• felső tokrész (szemöldök);
• alsó tokrész (könyöklő);
• függőleges tokszárak;
• tokosztások (vízszintes és függőleges irányúak, nincs minden esetben) (3.6. ábra).

3.6. ábra. Ablak szerkezeti részei

A tok keresztmetszetének geometriája általában minden részen azonos. Napjainkban a korszerű ablakoknál az alsó tokrész a geometriához igazodó profilú, peremes, kifelé lej­tő fémlemez takaróelemet kap.

Szárnyszerkezet

A szárnyszerkezet két fő részét a szárnykeret és az üve­gezés képezi. A szárnykeret a tokkal megegyező anyagú szerkezet, amely minden oldalon azonos szelvényű. A szárnykere­ten (körben az ütközési felületek mentén) helyezkednek el a tömítőprofilok, amelyek a tok és szárny közötti megfelelő légzárást biztosítják. A szárnykeret minden oldalról közre­fogja az üvegezést.

Az üvegezés az ablakok legnagyobb felületű szerkezeti részét képezi. Ebből adódóan a teljes ablakszerkezet kü­lönböző követelményeknek való megfelelőségét alapvetően meghatározza az üvegezés kialakítása. Önmagában az üveg kedvezőtlen tulajdonságai következtében (rossz hőszige­telés, ridegség, mechanikai hatásokkal szemben kevésbé ellenálló stb.) csak kevés mai követelménynek felelne meg. Hátrányos tulajdonságainak kiküszöbölésére az elmúlt év­tizedekben többféle megoldás terjedt el.

Régebben a faablakok üvegezését egyszerű sík üvegtáb­lákból készítették. Ezeket távtartó és teherhordó ékekkel pontosan beállítva, üvegrögzítő szegekkel, kikeményedő kittbe ágyazva építették be a szárnykeretbe (3.7/a. ábra). Az 1960-70-es években kezdett elterjedni hazánkban is az ún. hőszigetelő üvegezés. Ennek lényege, hogy két síküveg táblát a szélek mentén rugalmas anyaggal beragasztott, pá­ramentesítő kitöltésű (anyagú) távtartó kapcsol össze lég­mentesen (3.7/b. ábra).

3.7. ábra. Üvegezés kialakítása
a) hagyományos üvegtábla esetén; b) hőszigetelő üvegezés esetén

Az üvegtáblák közötti légréteg vas­tagsága <20 mm, az üvegeké 4-6 mm (különleges igény ese­tén több). Napjainkban a korszerű, hőszigetelő üvegezésű ablakok légrétegét gyakran (a levegőnél könnyebb) gázzal töltik ki, a külső üvegtáblát (belső oldalon) pedig filmszerű, hő- és fényvédő felületi bevonattal látják el, ezzel is fokozva az üvegezés hőszigetelő tulajdonságát. Fokozott biztonsági követelmények esetén egyszerű síküvegek helyett fémháló erősítéses üveget, edzett üveget, valamint rétegelt-ragasztott üveget alkalmaznak. Manapság az üvegbetétek beépítése öntapadó szalag, tömítő kitt vagy rugalmas, alakos profilok közvetítésével, üvegrögzítő profilokkal történik.

A műszaki gyakorlatban a különböző nyílászárókat (ab­lakokat, ajtókat) rendszerint az elemkapcsolataik alapján adják meg. (Kialakításuk, gyártásuk, beépítésük ennek megfelelően értelmezhető.).

A nyílászárókat meghatározó három szerkezeti elemkapcsolat:

• a tok és szárnyszerkezet csatlakozása,
• a szárny és üvegezés (szárnybetét) kapcsolata és
• a befogadó szerkezet és tokszerkezet csatlakozása.

Tok és szárnyszerkezet

A tok és szárnyszerkezet között minden esetben (a szárny megfelelő működtetését (nyithatóságát) lehetővé tevő) hézag található. Alapkövetelmény, hogy zárt (csukott) állapotban ez a hézag teljes hosszban tömítéssel védve legyen a külön­böző hatásoktól (szennyeződésektől, zajtól, nedvességtől, csapadéktól stb.). A megfelelő tömítés az egyik legfon­tosabb, elengedhetetlen feltétele annak, hogy a teljes ab­lakszerkezet megfeleljen a műszaki követelményeknek.

Az alkalmazott ablak típusától (a tok és szárny keresztmetszeti geometriájától) függően a tok-szárny csatlakozás egy vagy két síkon körbefutó, rugalmas lég- és vízzáró profillal van tömítve (egyszeres, kétszeres tömítés). A kétoldali függő­leges és a szemöldökvonali (felső) vízszintes tok-szárny kap­csolatok csomópontjai azonosak (3.8. ábra). Az alsó vízszin­tes él (könyöklő) mentén – a nagyobb igénybevételek miatt – a kapcsolódó elemekhez igazodó fém vízkivezető profil található (3.9. ábra).

3.8. ábra. Ablaktok és ablakszárny csatlakozása

3.9. ábra. Fém vízvető profil kialakítása

A körbefutó hézag megfelelő tömítéséhez nem elegendő csak a tömítőprofilok alkalmazása. Emellett fontos az is, hogy a szárnyat tartó és rögzítő vasalatok pontos, egyen­letes (elmozdulásmentes) és tartós tok-szárny kapcsolatot biztosítsanak. A tok és szárny megfelelő csatlakozását teljes egészében az ablak gyártása során kell kialakítani.

A befogadó szerkezet és a tokszerkezet csatlakozását az ablak beépítése során, az építés helyszínén alakítják ki. Ekkor kell rögzíteni az ablakot a befogadó és tokszerkezet rugalmas összekapcsolásával. A falnyílás és a tokszerkezet közötti hézagot (elhelyezési köz) teljes hosszában tömíteni kell, majd ezek esztétikus megjelenést képező eltakarásáról is gondoskodni szükséges (3.10. ábra).

3.10. ábra. Befogadó szerkezet és ablaktok csatlakozása

A befogadó- és a tokszerkezet csatlakozásának kialakítá­sával később a nyílászárók beépítésénél foglalkozunk rész­letesen.

Ablakszárny és az üvegezés kapcsolata

Az ablakszárny és az üvegezés kapcsolatát meghatá­rozza az üvegezés típusa és az ablakszárny anyaga. Az üve­gezés beépítése minden esetben annak pontos beállításával, kiékelésével kezdődik. Az ékek elhelyezésénél mindig fi­gyelembe veszik a nyitási módot és a működtetésből adódó igénybevételeket. A pontos beállítás és rögzítés mellett külö­nösen fontos az ablakszárny és az üvegezés csatlakozásának megfelelő tömítése. Régebben a sík üveglapokat hagyomá­nyos módon üvegezőszeggel és tömítő-rögzítő tapaszolás­sal (gittel) rögzítették.

Napjainkban a hőszigetelő üvegezés rögzítésénél ez utóbbi megoldást már nem alkalmazzák. Fa ablakok esetén a rögzítést általában üvegszorító léccel ké­pezik, a megfelelő tömítést pedig rugalmas tömítőanyaggal (sziloplaszttal) biztosítják (3.8. ábra). Műanyag vagy fém ablakoknál az üvegezés rögzítését és a tömítést egyaránt két­oldali rugalmas üvegezőprofilokkal biztosítják (3.11. ábra).

3.11. ábra. Műanyag ablakszárny és üvegezés kapcsolata

Az egyik oldalon az üvegezőprofil a szorítószegélyhez kap­csolódik. Napjainkban az ablakszárny és az üvegezés kap­csolatát teljes egészében a gyártás során alakítják ki.