Építési ismeretek

Jellemző építési hibák (ablakok, betonozás, kémény) [HASZNOS]

A nyílászárók beépítési hibái

Ablakoknál, erkély- és bejárati ajtóknál jelentkező hőveszteség; csapadék, por behatolása főleg a tokok és falak közötti nem kellően tömített csatlakozásokból adódik. Tehát arra kell törekedni, hogy a tokok beépítése “légzárás” szempontjából minél tökéletesebb legyen.

A nyílászárók beerősítésének, rögzítésének a tok anyagától és szerkezeti jellegétől függően több módja van. Gerébtokos ajtókat, ablakokat a téglafalazathoz bekötő szegekkel (padva­sakkal), betonfalakhoz belőtt szegekhez, vagy a betonozáskor beépített laposacél kötőele­mekhez kell rögzíteni.

Rögzítés:

  • A tökéletesebb légzárás elérése céljából a faablakok és ajtók gerébtokjainak külső felüle­tébe félkörös, vagy ék szelvényű vájatot kell képezni. A vájatokba biturán csíkot kell el­helyezni. A fal és a nyílászáró közötti hézagok tömítéséhez habosított műanyagot is lehet használni.
  • Az utólag elhelyezésre kerülő ablakok, ajtók káváit célszerű a beépítéssel egy időben elkészíteni. Ebben az esetben a tok tervezett helyétől mindkét oldalról, kb. 3/4 téglaméret­tel a falszakaszt csorbázattal kell abbahagyni, majd a nyílászáró behelyezése után kifa­lazni a kávát.
  • Különös gondossággal kell az egyesített szárnyú és a hőszigetelt üvegezésű ablakokat befalazni, mert ezek tokszélessége viszonylag keskeny, a falba kerülő tokrész nem több, 30 mm-nél. Ezért ezeket az ablakokat mindenképpen megerősítő szerkezettel (szögacél, vaktok) kell rögzíteni. A tok és a falazat között rugalmas tömítő szalagot kell elhelyezni. A fal és a nyílászáró közötti hézagok tömítéséhez habosított műanyagot is lehet alkal­mazni. Típusablakok esetében, az ablakokkal együtt, tartozékként forgalmazott tokkiegé­szítő felerősítő laposacél elemeket a tokokra kell erősíteni és ezután elhelyezni a falszer­kezetben.
  • Ne feledjük, hogy a nyílászárók tokja nem áthidaló. A tokokat a falszerkezettel terhelni nem szabad!
  • A tömör negyedtégla és 6-10 cm soklyukú válaszfal téglából falazott válaszfalak esetén gyakran elhagyják a 2,8 mm-es merevítő lágyhuzalt. A főfalhoz és tokhoz minden má­sodik vízszintes hézagba rabicszeggel rögzített és kifeszített huzalt kell beépíteni. A fala­zat függőleges hézagai nincsenek habarccsal kitöltve, még az ajtótok mellett sem.
  • A faanyagú tokszerkezeteket a fallal érintkező felületeken gombavédő szerekkel kell be­vonni.
  • Falazáskor a tokokat szükség szerint merevíteni kell görbülés, vetemedés megelőzése céljából.

Födémszerkezetek hibái

A födémek a helyiségek lefedésére, vízszintes térelhatárolására szolgáló szerkezetek. Ezenkívül viselik a rajtuk levő terheket, az épületeket vízszintes irányban kimerevítik. Csak olyan födémet építsünk, melyet tervező szakember statikai számítással meghatározott és megtervezett. Az elhelyezésnél, beépítésnél legalább kőműves mester legyen jelen. Hazánk­ban a magánlakás-építés terén – egy-két kivételtől eltekintve – szinte egyeduralkodó az előregyártott födémgerendák viszonylag széles skálájának alkalmazása.

Ezek a födémgerendák ismertek, kereskedelemben kaphatók. A födémgerendák közül az FF, G, Gm jelű, un. normál vasalású (melegen hengerelt), az E és M jelű nagyszilárdságú (hidegen húzott) betonacéllal készül. Az E és M jelű födémgerenda előfeszített termék, felfe­lé enyhén ívelt. Az E jelű (feszített) födémgerendák felfekvési hossza az 54-es méretig (540 cm-es falközméret) 10 cm, azon felül pl. 60-as jelűnél 12 cm. Az M jelű födémgerendák felfekvési hossza 15 cm. Az M jelű gerenda az előzőekben felsorolt födémgerendáknál na­gyobb fesztávú és teherbírású födémek létrehozására alkalmas.

Valamennyi gerendát az épületen körbefutó koszorúba be kell kötni. A koszorú a födém sávjában a teherhordó falban végigfutó vasbeton gerenda. Célja a födémgerendák merev befogása, a fal és a födémszerkezet tömegének egyenletes elosztása, a falszerkezetekben az esetleg ébredő vízszintes irányú erők (alapsüllyedés, hőmozgás stb.) felvétele.

A koszorúba, külön terv hiányában, 4 db sarkokon elhelyezett, legalább ᴓ 8 mm-es B 60-40-es betonacél hosszbetéteket és 30-30 cm-enként elhelyezett kengyeleket helyezünk, majd legalább C 12-es minőségű betonnal kibetonozzuk. A födémgerendák hossztengelyének egymástól való távolsága a födém jellegétől, terhelésétől és fesztávolságától függően 30, 60 és 100 cm. Az FF jelű vasbeton födémgerendák 60, illetve 100 cm-es, a G és Gm jelű fö­démgerendák 60, illetve 100 cm-es, az E és M jelű feszített födémgerendák 60 cm-es kiosz­tással alkalmazhatók a terheléstől függően.

Az E jelű feszített födémgerendákkal készített födém a teljes teherbírását a gerendák és a béléstestek közötti kibetonozás után éri el, ezért az építés időtartama alatt a gerendákat gyámolítani kell. A gyámolítás leggyakrabban alkalmazott módja, ha a gerendát elhelyezés­kor nem a falra helyezzük, hanem alátámasztó állványra fektetjük fel.

Külön kell említést tenni a vázkerámia vasbeton-betétes teherhordó gerendákról és födé­mekről. A gerendák égetett vázkerámia idomokból, azok vályúját kitöltő nagyszilárdságú betonból és a betonba ágyazott acélbetétekből készülnek. Ezeknél a födémeknél az alátá­masztást és a szükséges pótvasalásokat mindig a tervezői utasítás alapján kell elvégezni.

A födémek készítésénél szigorúan ügyelni kell a következőkre:

  • A normál vasalású előregyártott vasbeton gerendákból és az előregyártott vázkerámia betétes gerendákból kiálló, túlnyúló vasakat be kell kötni a vasbeton koszorúba. Ebből az következik, hogy vasbeton koszorú nélkül gerendákat alkalmazni nem szabad.
  • A gerendák gyámolításánál csak kellő szilárdságú alátámasztó szerkezetet szabad felhasználni. Az alátámasztás és az esetleges túlemelések sűrűségét és mértékét mindig a tervező, vagy a felelős műszaki vezető határozza meg. Az alátámasztás elbontásáról szintén a tervező, vagy a műszaki vezető gondoskodhat.
  • A gerendák közeinek kibetonozását, valamint az esetleg előírt felbeton előkészítését csak az előzetesen megfelelően vizezett (locsolt) gerendákra és béléstestekre lehet elvégezni. Ez alatt azt kell érteni, hogy a vázkerámia idomok annyi vizet kapjanak, amennyit képesek beszívni; más szóval az elemeket vízzel kell telíteni, mert csak így lehet biztosítani azt, hogy a kerámiatest ne szívja el a betonból a vizet. A betonozás után legalább 8 na­pig a födémet meg kell óvni a terhelésektől.
  • A gerendák közeinek kibetonozását és a felbeton készítését csak egy időben (egyidejűleg) lehet végezni. Ez azért fontos, mert ha a gerendák közeinek betonja már megszilárdult, úgy az nem köt a később rárakott felbetonhoz. így a födém teherbírása lényegesen kisebb lesz.
  • A teherhordó gerendák és födémek tönkremenetelét általában az alábbiak okozhatják:
  • A gerendák már a szállítás során – a szakszerűtlen kezelés következményeként – megsérül­nek, eltörnek. A gerendákat csak a beépített helyzetüknek megfelelően lehet szállítani és tárolni. (A gerenda szélesebb talpa mindig alul legyen.) Ugyanez vonatkozik a beemelés­re is.
  • A már felrakott gerendákat, vagy a félig kész födémet túlterhelik. A nagy mennyiségben felhordott, vagy aránylag kis helyen tárolt építési anyag (tégla, beton, salak stb.) túlterhe­lést, deformálódást, végső esetben leszakadást okozhat. Különösen fontos erre figyelni a túlnyúló, konzolos gerendáknál, födémeknél, erkélylemezeknél!

A betonkészítés hibái

Közismert, hogy a betont cement, adalékanyag (kavics) és víz keverékéből lehet előállítani, illetve a vasbetonban az előbbieken kívül még betonacél is van. A beton alapvető tulajdon­sága az, hogy keverés után megszilárdul és így építőanyagként nagyon sokoldalúan felhasz­nálható.

Sokan úgy gondolják, hogy a betonkészítés csak a keverésből, majd a formába való bedol­gozásból áll. Vizsgáljuk meg hogyan készíthetünk a célnak megfelelő betont! Vegyük sorra, melyik összetevőnek milyen szerepe és milyen kihatásai vannak.

A hazai gyártású cementek kötésidejére a szabvány a következőket írja elő: kötés kezdete, a megkeverés utáni 1 órán túl; kötés vége, a megkeverés utáni 12 órán belül kell lennie. A kötés nem szilárdulás! Ezt fontos tudni, mert a friss beton időben történő bedolgozását ennek megfelelően kell végezni. Cementjeink általában megkeverés utón a 2-3. órában kezdenek kötni és ez a 6-10. órában fejeződik be. A kötés és a szilárdulás előrehaladása nagymérték­ben függ a betontest és környezete hőmérsékletétől.

Lényeges, a gyakorlati felhasználás szempontjából fontos, hogy az MSZ betűjelzés előtt levő számmal közli a gyártómű, hány % kiegészítő, ún. hidraulikus anyagot tartalmaz a cement. Hidraulikus anyagoknak nevezzük azokat az anyagokat, amelyek önmagukban nem, de mésszel, vagy cementtel keverve, víz hozzáadással, kötőképességűek lesznek. Ilyen pl. az erőművi pernye, kohósalak stb. A hidraulikus kötőanyag a cement szilárdsági értékét nem változtatja meg, azaz a szabványban meghatározott értéket el kell hogy érje. Megváltozik – és ez szemmel is érzékelhető – a cement színe, attól függően milyen és mennyi hidraulitot tartalmaz.

Adalékanyag és cement

Az adalékanyag általában homokos kavics (bánya vagy folyami) vagy kőzúzalék. Az ada­lékanyag szemszerkezetének egyenletes eloszlásúnak kell lennie, azaz a halmazban lévő, különböző szemcsenagyságú összetevők megfelelő arányban legyenek elkeveredve.

Azonos nagyságú adalékanyag esetén a cementpépnek ki kell töltenie az adalékszemcsék közötti hézagokat. Könnyű belátni, hogy ilyen esetben ugyanannak a szilárdságnak az eléré­séhez sokkal nagyobb mennyiségű cementre van szükség. Sokkal kevesebb cement kell ab­ban az esetben, ha ezeket a hézagokat – illetve ezek nagy részét – kisebb szemű adalékanyaggal (homok) töltjük ki. A cementpép csak arra kell, hogy a szemcséket körülvegye. Az is nyilvánvaló, hogy a kavicsszemcse nyomószilárdsága nagyobb, mint a megszilár­dult cementpépé. Ebből általában véve az következik, hogy egy adott térfogatú betontömb­ben, vagy szerkezetben minél nagyobb az adalék maximális szemnagysága, annál nagyobb lesz a beton szilárdsága is.

Az adalékanyagból mindenekelőtt a szerves anyagot, távolítsuk el. Gyakori, hogy a régeb­ben vásárolt és a helyszínre szállított homokos kavicsot, vagy zúzalékot csak később hasz­nálják fel, így azt takarás nélkül tárolják, rendszerint a földre öntve. A föld szennyezi az adalékanyagot, a ráülepedett por szintén káros. Elég gyakori, hogy már a bányában – a ki­termelés helyén agyagrögökkel, vagy finoman eloszlott agyagszemekkel – szennyezett az alapanyag.

Agyagrög

Különösen veszélyes az agyagrög. Ha még a nagysága is közel azonos az adalékanyagban található szemcsemérettel, úgy csak igen gondos válogatással tudjuk azt eltávolítani. A fa, fű, falevél stb. jelenléte könnyebben észrevehető és eltávolítható.

A szerves anyag azért káros a betonban, mert idővel, már a beton megszilárdulása után bomlásnak indul (korhad, rothad), ennek során megnő a térfogata és így rontja a beton szi­lárdságát. Az agyagrögöket a beton keverésekor – amikor már a cementpép bevonta – szinte lehetetlen észrevenni. Bedolgozva, szintén szilárdság csökkentő hatásuk van. Gondoljunk arra, hogy az agyag, ha vizet vesz fel megduzzad, ha kiszárad zsugorodik.

A következőkben a keverővízzel szembeni követelményekkel foglalkozzunk.

Nem sokat szoktak törődni azzal, milyen vizet használnak betonkészítésre. Zavaros, büdös vizet betonkészítésre ne használjunk. A betonkészítésnél legtöbben túl sok vizet adagolnak így a beton híg, folyós lesz. Ezt abból az egyszerű okból teszik, hogy a folyós betont sokkal könnyebb bedolgozni, nem kell különösebben tömöríteni, úgyis kitölti a formát, amelybe belerakták. Tudnunk kell viszont, hogy a beton szilárdsága, fagyállósága nagymértékből függ attól, hogy a készítés, illetve bedolgozás során mennyi vizet tartalmazott és megfelelő volt-e a tömörítése.

Általánosan azt lehet, mondani, hogy a betont a lehető legkevesebb vízzel, de még jól tömöríthetően kell készíteni, illetve bedolgozni. Ezzel szilárdságot is növelünk és cementet is megtakarítunk.

A betonozás

A megkevert és szakszerűen bedolgozott betont nem szabad utókezelés nélkül hagyni. Ez azt jelent, hogy a betont 8-10 napig nedvesen kell tartani. Ennek különös jelentősége a nyári betonozási munkáknál van.

A nedvesen tartás azért szükséges, mert a cement kötéséhez, illetve a szilárduláshoz vízre van szükség. A megfelelő kémiai átalakulás, tehát a kőszerűvé válás csak folyamatos víz jelenlétében megy végbe. Különösen ügyelni kell nyáron, nagy melegben a nagy szabad felü­letű beton, vasbeton szerkezetek (mint pl. födémek, erkélyek, járdák stb.) kiszáradás veszé­lyére. Az idő előtt kiszáradt, ún. megégett beton szilárdsága lényegesen alacsonyabb lesz a meg­felelően utókezeltéhez viszonyítva. Az utókezelés hiánya, vagy szakszerűtlensége tehát a szerkezet tönkremenetelét okozhatja.

A télen végzett betonozásokat csak +5° C feletti hőmérsékleten szabad elvégezni. A betont mindenképpen meg kell védeni a fagy káros hatásaitól. Szükség esetén fagyásgátló adalék­szert kell alkalmazni. A pontos keverési arányt be kell tartani.

Általában a helyszínen készítendő vasbeton szerkezeteket (áthidalók, gerendák, konzolok gerendák, erkélylemezek stb.) statikai számítás alapján méretezik, azaz a tervező kiszámolja mennyi és milyen minőségű betonacélt kell elhelyezni. Ezt mindig is bízzuk hozzáértő szak­emberre! Sok hibalehetőség adódik még a jól megtervezett vasbeton szerkezet kivitelezéseiéi is.

Mindenekelőtt az első hiba éppen az adalék túlzottan nagyméretű, maximális szemnagy­ságból adódik. A nagy szemű kavics “fennakad” a betonvason, vagy közé szorul, így alatta még gondos tömörítés esetén is esetleg üreges, de mindenképpen lazább, kevésbé tömör be­ton képződik. Ez természetesen azt jelenti, hogy itt a beton alacsonyabb szilárdságú lesz. Ez teherhordó szerkezetnél megengedhetetlen.

Ha a beton tömörítése nem kielégítő, a szilárdság csökkenésén kívül még egy veszély állhat fenn, a vas korróziója. A vasak megfelelő tömörségű és vastagságú (1,5-5 cm) beton takará­sa esetén nem rozsdásodnak. Általános hiba, hogy a vasakat nem rögzítik betonozáskor és azok elmozdulnak. Az acélbetétnek ott kell lennie a betonban, ahová azt szakszerűen beter­vezték. Az elmozdulás tipikus esete, amikor betonozás közben a vasalásra rálépnek, letapos­sák. Ebből is teherbíró képesség csökkenés, illetve törés következhet. A vasak letaposásának veszélye különösen nagy a konzolos elemeknél, mert itt a vasak jó része a szerkezet kereszt­metszetét tekintve a felső részen helyezkedik el.

A nedvesség elleni szigetelések hibái

A munka jellegétől függően készülhet: víznyomás elleni szigetelés, talajnedvesség elleni szigetelés, üzemi- és használati víz elleni szigetelés, valamint tetőfedés.

A szigeteléssel kap­csolatos probléma eredhet tervezési, kivitelezési és üzemeltetési hibából:

  • A vízszigetelések legkényesebb pontjai közé tartoznak az élek, sarkok, hajlatok. A víz­szigetelésben sok a hajlat és a sarok, ezért törekedni kell arra, hogy a szigetelőkérget mi­nél kevesebb töréssel tervezzék.
  • Víznyomás elleni szigetelésnél a hidrosztatikai nyomásra méretezett vízszintes vasbeton ellenlemezt nem szabad megszakítani.
  • A szigetelés megsérülését elsősorban az egyenlőtlen terhelésből származó süllyedéskü­lönbség okozhatja. Ilyenkor a szigetelés elnyíródik, és a felszívódó nedvesség tönkreteheti a többi szerkezetet is.
  • A vizes helységekben gyakori hiba a függőleges szigetelés elhagyása. A szakszerűen elkészített aljzatszigetelés ellenére a falak függőleges felületei a kapilláris felszívódás miatt átnedvesednek.
  • A vízszigetelési és tetőfedési hibák nagy többsége – a munka természetéből adódóan – kivi­telezési hiba. Például a szigetelés aljzata egyenetlen, durva felületű. A ragasztott bitume­nes szigetelések szilárd aljzatának egyenletes felületűnek kell lennie. A felületen nem lehetnek kiálló kavicsszemcsék, falazási egyenetlenségek, mert ezek a szigetelés sérülését okozhatják.
  • Elek és hajlatok nem legömbölyítve készülnek. A szigetelési munkák megkezdése előtt az aljzatokat már úgy kell elkészíteni, hogy az élek és hajlatok ne éles szögben találkozza­nak. Az aljzatokat legalább 4 cm sugarú, íves hajlattal kell készíteni, mert az éleknél megsérül a szigetelés.
  • Gyakran hiba, hogy a szigetelés rétegei nem követik az aljzat alakját és esetleg nem ta­padnak egymáshoz. Ilyen hiba következtében a szigetelőkéreg könnyen vízáteresztővé válhat.
  • A rétegek ragasztása hiányos. Az egyes rétegek (bitumenes lemezek) falra (födémre) és egymásra történő ragasztását teljes felületen kell elvégezni.

A kémények hibái

Kémény

Minden családi ház, sőt a hétvégi házak nagy részének is fontos kelléke a fűtés.

Minden kémény feladata kettős:

  • a tüzeléskor keletkező égéstermékek elvezetése a szabadba;
  • az égéshez szükséges levegő átszívása a tűztéren.

E feladatok teljesítéséhez szükséges szívóhatás részben a kémény két végpontja közötti légnyomáskülönbség, valamint a külső hideg levegő és a kürtőben levő meleg füstgázok közötti sűrűségkülönbség okozta gázáramlás hozza létre. A kémény akkor működik jól, ha a szívóhatás következtében kellő mennyiségű oxigén kerül a tűztérbe, és az égéstermék bizton­sággal eltávozik a kéményből. A leggyakoribb hiba az, hogy a huzat nem megfelelő.

A rossz huzat a következők miatt jöhet létre:

  • A kémény (kürtő) alacsony, így a két vége közötti légnyomáskülönbség minimális. Az OÉSZ szerint a legkisebb magasság 5 m lehet, de a tetőgerincen túl legalább 80 cm-t fel kell nyúljon. A kémény magasságát a füstcső becsatlakoztatásától, a fedkő tetejéig kell érteni.
  • Nagy a kémény áramlási ellenállása. A kürtő belső fala minél simább legyen, mert így a korom nem tud lerakódni vastagabb rétegben. A kémény keresztmetszeténél a hosszabb és rövidebb oldal aránya 1:1,5 lehet.
  • A kémény falazata rossz hőszigetelő, így a füstgázok gyorsan lehűlnek és ez huzatcsök­kenést okoz. Ez a jelenség a begyújtásnál főleg télen probléma, amikor is a kürtő aljában papírt kell elégetni, hogy a kürtő levegője gyorsan felmelegedjen. A füstgáz fajsúlya 10%-kal nagyobb, mint a levegőé, tehát a “hideg füst” lefelé áramlik. Ezért helytelen, ha a kémény az épület külső falában van építve, hőszigetelés nélkül. Erre különösen a kőből épített kéményeknél kell figyelni.
  • Amennyiben a kémény falazatán repedés keletkezik, vagy fala nem kellő vastagságú, akkor azon hideg külső levegő kerül be és a falazatot is, valamint a gázokat is lehűti. Az ilyen hibás szerkezet páralecsapódást is okozhat, amiből kénes sav és kátrány válik ki. Ezek az anyagok roncsolják a kéményt és a falon átütve foltosodást okoznak. E jelenség elkerülése érdekében a kéményeket a tetőszinttől lefelé végig be kell vakolni. A kémény falvastagsága minimum fél téglaszélesség (12 cm) legyen!
  • A kémény keresztmetszete kicsi, és túl nagy teljesítményű tüzelőberendezés van bekötve. A megfelelő kéménykeresztmetszet kiválasztása nem a kőműves feladata. Az épület fűté­sét tervező épületgépész mérnök határozza meg a kéménnyel kapcsolatos elvárásokat.
  • Az időjárás (a szél, légnyomás) nem megfelelő. A szívó hatást a vízszintes és a felfelé áramló szél fokozza, a lefelé áramló és örvényes légmozgás csökkenti. Ezért a kéménye­ket lehetőleg tetőgerinc közelében kell kivezetni és a szívóhatást megfelelő fejkiképzéssel kell biztosítani.