Építkezés

Hőhidak: az energiaelnyelő lyukak!

A hőhidak nagyon leegyszerűsítve „energiaelnyelő lyukak”, amelyek a szokványos külső burkolatokhoz képest magas hővezető képességgel rendelkeznek. Mindig a fűtött belső helyiségek és a külső levegő, vagy a fűtetlen épületrészek között jönnek létre, vagyis a hőhidak a fűtött helyiségeket összekötik a fűtetlen részekkel vagy a külső levegővel.

Jegyezzük meg! Emlékeztetőül: a „hideghidak” fogalma téves lenne, mivel nem a hideg „nyomul be”, hanem a meleg „szökik ki”.

Technikai megközelítésben a hőhidak helyileg körülhatárolható zavarokat jelentenek a (külső) épületelemekben. Formájukat tekintve lehetnek pontszerűek, vonal formájúak vagy foltszernek. így tehát egy külső épületelem felülete akkor szolgál hőhídként, ha azon keresztül a fűtési időszakban több meleg szökik el, mint egy zavartalan, kiterjedt felületen keresztül.

Geometriailag feltételezett hőhidak

Ezek ott alakulnak ki, ahol a hőt felvevő belső felület kisebb, mint a hőt leadó külső felület – tipikusan az épületek éleinél és a sarkoknál. Ezek többnyire foltszerű hőhidak kialakulásához vezetnek. Pl. az épület külső falainak élei foltszerű hőhidat alkotnak. A belső él kis hőfelvevő felületével szemben sokkal nagyobb külső, hőleadó felület áll szemben. Az élen keresztül ráadásul több meleg szökik el, mint a falfelület zavaroktól mentes területén. Ennek további következményeként az él teljes belső hosszában jelentősen alacsonyabb hőmérséklet uralkodik, mint a belső falfelület többi részén.

Az ilyen zavarok az izotermák elhajlását vonják maguk után (az azonos hőmérsékletű pontokat összekötő vonalak) az egyébként a felülettel párhuzamos elhelyezkedéshez képest. A zavaroktól mentes területen ennél a rosszul szigetelt falnál a belső felület hőmérséklete körülbelül 12 °C. Az élhez közeledve a hőmérséklet – ahogyan a fenti példa is mutatja – egyre inkább csökken, egészen a +5 °C eléréséig.

Szerkezetileg feltételezett hőhidak

Ilyenek ott fordulnak elő, ahol a szerkezetben szükségszerűen magasabb hővezető képességű anyagokkal szakítják át az egyébként alacsony hővezető képességű külső épületelemet. Nevezhetjük ezeket az anyag által feltételezett hőhidaknak is, általában pontszerűen vagy vonalszerűén alakulnak ki.

Példák az ilyen hőhidakra többek között:

  • a betonfödém megtámasztása
  • az ablak csatlakoztatása a szigetelt falhoz
  • a szigeteletlen ablak-áthidaló
  • az ablakpárkány
  • a külső falazaton áthaladó betontámaszték, vagy betonkoszorú
  • egy kiugró előtető
  • a szigetelést áttörő szerkezeti elemek, pl. fémből készült falkötő-kapcsok
  • kiugró betonerkély.

A geometriailag és szerkezetileg feltételezett hőhidak felléphetnek önállóan, elszigetelten, de gyakori az is, hogy egy-egy helyen hatásuk összefonódik.

A szakszerűtlen kivitelezésből adódó hőhidak

Ilyenek akkor keletkezhetnek, ha pl. a tető szigetelése nem tölti ki a szarufák között rendelkezésre álló teret, vagy lyukak vannak a szigetelésben, ha elcsúsznak a szigetelési rétegek, vagy hiányosan történt a légmentesítés, esetleg az elemek illesztése a külső fal és az ablakkeret között nem megfelelő.

A következmények

  • A hőhidak megnövelik a fűtőenergia-felhasználást. A nagyobb mennyiségű eltávozó hő megnöveli a háztartás energiaköltségeit
  • A hőhidak csökkentik a belső tér által nyújtott kényelemérzetet, mivel a megnövekedett hőleadás következtében a belső felületek hőmérséklete csökken. így a ház lakója/használója is több hőt veszít
  • Az alacsonyabb belső felületi hőmérséklet következtében pára csapódhat le (vízgőz-kondenzáció) a hőhíd környezetében. A hosszabb időn át tartó átnedvesedés épületkárosodáshoz és penészgombák megtelepedéséhez vezethet. Extrém esetekben ez akár a tartó falszerkezet tönkremenetelét is maga után vonhatja
A régebbi, szigeteletlen épületek esetében a hőhidaknak alig van energetikai kihatása (megnövekedett energiaveszteség) -annál inkább jelentkezik azonban a hatás nedvességtechnikai szempontból, a falaknál megfigyelhető extrémen alacsony belső felületi hőmérséklet ebben az esetben is vízgőz-kondenzációval és penészképződéssel jár.

A nagyon jó hőszigetelésű szerkezetek, mint pl. az alacsony energiafelhasználású vagy passzívházak esetében, ezzel szemben minden egyes hőhíd jelentős többlet-energiaveszteséget okoz. A külső épületelemek teljes hőátadásából eredő energiaveszteség mintegy egyharmada a hőhidakon keresztül megy veszendőbe (a magasépítészetben szokványos geometriai viszonyok figyelembevételével).

A hőhidak visszaszorítása

A geometriailag feltételezett hőhidak elméletileg a gömbformát megközelítő épületformák kialakításával lenne leképzelhető, ahogyan azt, az eszkimó iglók egészen jól megvalósították. Napjaink építészeti gyakorlatának törekvései arra irányulnak, hogy a hőhidakat kompakt építőtestek segítségével küszöböljék ki. Ebben szerepet játszik az ún. A/V-viszony is.

Hőhidak

Bár az erősen tagolt építőelemek sem okoznak problémát a geometriailag feltételezett hőhidak szempontjából, amennyiben az épület teljes felületét megfelelő hőszigeteléssel vesszük körbe. Ebben az esetben még az épület sarkainak belső élei felületének hőmérséklete is csaknem eléri a belső levegő hőmérsékletét. Annál inkább éreztetik azonban hatásukat a szerkezetileg kialakult és a szakszerűtlen kivitelezésből adódó hőhidak, mert ezeknél fokozottan lép fel a hőveszteség.

Ezen a ponton nem kívánunk valamennyi, a gyakorlatban előforduló hőhíddal foglalkozni, és megoldási javaslatokkal szolgálni. Ehhez a hőhidak témája túlságosan is összetett, a piacon pedig fellelhető a megfelelő szakirodalom, mint pl. a hőhíd-térképek.

A jó tervezés és a technika mai állásának megfelelő kivitelezés csaknem valamennyi hőhidat képes kiküszöbölni, vagy legalábbis hatását erőteljesen csökkenteni. Megfontolásra a következő pontokban felsorolt tanácsokat ajánljuk.

  • A hőhíd esetleg teljes egészében elkerülhető (pl. az erkélyt külön rögzítjük az épület elé, nem pedig a falból kiálló szerkezetet használjuk kialakítására).
  • A különböző szerkezeti elemek szigetelőrétegeit a csatlakozásoknál résmentesen illesszük egymáshoz (így pl. a külső fal szigetelését a tető szigetelésével).
  • Amennyiben az illesztéseknél különböző vastagságú szigetelőanyagok találkoznak, a szigetelés rétegeinek a középvonalnál kell egymáshoz illeszkedniük (pl. az ablakot optimális esetben a külső fal szigetelésének középvonalára építenék be).
  • A külső épületelemek csatlakoztatásának szöge legyen tompaszög, tehát nagyobb, mint a 90°-os derékszög. A 90°-nál kisebb szögek erős hőhíd-hatással bírnak.

Ha a szigetelőrétegen áttörő szerkezeti elemeket nem tudjuk elkerülni, ezek hőhíd- hatásának csökkentése érdekében a következő szabályokat tartsuk szem előtt:

  • törekedjünk a magas értékű szigetelőanyaggal történő termikus elhatárolásra (pl. szigetelt konzolok segítségével),
  • szigetelést áttörő szerkezeti elemből válasszunk lehetőleg kisebb hővezető képességű anyagból készült típust.

Példa: Erkély

A klasszikus példa a szerkezetileg feltételezett hőhídra az erkély, mint a falból kiugró betonlap. A régi típusú épületeknél ez a megoldás nem hat hátrányosan. Az utólagosan szigetelt régi, vagy a rosszul megtervezett új épületeknél azonban jelentős az erkély jelentette hőhíd-hatás. A nagy felületű erkély hűtőbordaként vezeti ki a meleget a hideg külső levegőbe.

Ennek következménye a födém erőteljes lehűlése a helyiségek fölött és a gyakran fellépő nedvességkárok:

Segítséget csak a szerkezeti elgondolás megváltoztatása jelenthet (az épület teljes termikus elválasztása az erkélytől), esetleg az erkélynek helyet adó betonlap folytonosságának megtörése egy speciális szigetelőelemmel (ISOKORB) és a betonlapon áthaladó vasalattal.

A szigetelőanyagok rögzítésénél keletkező hőhidak

Ha egy épületet körben jól becsomagolunk, vagyis jó a hőszigetelése, fontos a szigetelőanyagok hőhidaktól mentes felhelyezése is, így a szigetelésen áttörő valamennyi rögzítőelemmel szembeni követelmény, hogy lehetőleg ne készüljön fémből, mert a fémek, mint pl. a nemesacélcsavarok adott felületen 1.000-szer annyi hőátadásból adódó hőveszteséget okoznak, mint azonos felületű szigetelőanyag. Különösen problémásak a fémből készült tartókonzolok, foglalatok, kapcsok és sínek, amelyeket sem mellőzni, sem műanyagtermékekkel helyettesíteni nem lehet. Ugyanez vonatkozik a dübelekre: a műanyagból készültet preferáljuk a fémmel szemben.

Konstruktív megoldási lehetőségeket kínálnak a külső fal szigetelésére pl. a hőszigetelő rétegek, amelyek 5 emeletes magasságig ragasztással rögzíthetőek a falra, egy szem csavar nélkül. Ezekre a gyártó 10 év garanciát kínál.

Megoldásként kínálkozik a két rétegben egymásra illesztett szigetelés is fenyő tartószerkezettel, amelynek hővezető képessége viszonylag rossz: λ= 0,13 W/(mK). Itt csak a szögek és a vékonyabb csavarok játszanak viszonylag csekély szerepet, mint hőhidak.

Kétrétegű szigetlés

A gyakorlatban a kétrétegű szigetelés alkalmazása nemcsak a hőhidak kiküszöbölésének, hanem a szigetelőlemezek vagy szigetelőpaplanok közötti, a kivitelezés szakszerűtlensége és/vagy a szigetelés hosszabb idő alatti elcsúszása miatt kialakult (egyébként csupán milliméternyi) hézagok elkerülésének is bevált módszere.

A hatályban lévő EN ISO 6946 számú szabványnak megfelelően az egyes építőelemek U-értékének kiszámításánál minden esetben hőhídként kell figyelembe vennünk annak fém rögzítőelemeit, valamint tekintettel kell lennünk a légrések okozta hézagokra is.