• biztonságos otthon
• egészséges otthon
• levegő

Komfortérzet és levegőminőség a lakásban

A „komfortérzés” fogalmán a helyiségben uralko­dó, közvetlenül érzékelhető klimatikus feltételeket értjük: a helyiség hőmérsékletét, a levegő ned­vességtartalmát és mozgását. Amit az ember szobahőmérsékletként érzékel, az a levegő hőmérsékletéből és a körülvevő felü­letek (falak, padló, mennyezet) hőmérsékletéből tevődik össze.

A szobahőmérsékletet akkor érezzük kellemes­nek, ha az emberi test hősugárzással és konvekcióval éppen annyi hőt tud környezetének leadni, mint amennyit tevékenységétől függően termel; ezenkívül kívánatos, hogy a helyiséget határoló felületek hőmérséklete legfeljebb 3 K (Kelvin, ül. Celsius fok) értékkel térjen el a levegő hőmérsékletétől.

Lakószobákban a 20 °C levegő-hőmérsékletet és a körülvevő felületek 17-18 °C hőmérsékletét általában kellemesnek érezzük. Régi épültekben viszont a határoló felületek felületi hőmérséklete utólagos hőszigetelés nélkül általában lényege­sen kisebb, ennek kiegyenlítésére jelentősen na­gyobb levegő hőmérsékletet kell biztosítani a kel­lemes belső klíma eléréséhez. A túl kicsi felületi hőmérsékleteken (melyek oka a rossz hőszigete­lés), még nagy levegő-hőmérsékletek mellett is azt érzi az ember, hogy fázik. Emellett a hideg falfelületeken leszálló légáramlás alakul ki, ame­lyet huzatnak érzünk. A hideg falak mellé helye­zett hálóhelyek ezért a meghűlés és a reumatikus megbetegedések szempontjából fokozott kocká­zatot jelentenek.

Azoknál a padlóknál, amelyekre meztelen láb­bal lépünk vagy amelyeken kisgyermekek tartózkodnak, a hőelvezetésre is ügyelni kell. „Láb­melegnek” azok a burkolatok tekinthetők, melyek­nek nagy a hőátbocsátási ellenállásuk és kicsi a hőbehatolási együtthatójuk. Ilyen a szőnyeg, pa­rafa, fa, linóleum.

A kellemes közérzetet befolyásoló másik fontos tényező a levegő relatív nedvességtartalma. A végzett tevékenységtől, ül. a helyiség funkciójától függően 40-70 % relatív nedvességtartalomnál érezzük jól magunkat. A túl száraz levegőben a por könnyebben felkavarodik (kórokozók!) és in­gerli a légutakat. A túl nedves levegő akadályozza a lélegzés közbeni nedvesség leadást, ezért azt kellemetlenül fülledtnek érezzük. A helyiség túlzot­tan nagy nedvességtartalma ezenkívül a hideg részeken lecsapódva ott nedvességkárokat (pl. nedvességfoltot, penészedést) okozhat.

A fűtési időszakban a túl száraz belső levegő általában a (szándékos vagy szándékon kívüli) túlzott szellőztetéssel, a túl nagy nedvességtarta­lom a kevés szellőztetéssel magyarázható.

3.1. táblázat. A lakás különböző helyiségeinek kedvező klimatikai jellemzői

Levegőminőség

Légzés közben oxigént veszünk fel és széndioxi­dot, vízgőzt, valamint nitrogént adunk le. A levegő romlásához tehát puszta jelenlétével maga az ember is hozzájárul. A levegőt ezenkívül az emberi bőr, az építőanyagok, a berendezési tárgyak és a háztartási vegyszerek kigőzölgése, a radongáz, a por, a dohányfüst stb. is szennyezi. Az elhasználódott és szennyezett belső levegőt ezért rendszeresen friss levegővel kell kicserélni.

Erre legalkalmasabb a rendszeres szellőztetés (2-3 óránként 5 percre kinyitjuk az ablakot) vagy egy szellőztető-berendezés, melyet a szükséges, óránként 0,5-0,8-szoros levegőcserére kell be­állítani. A rosszul tömítő ablakokon és ajtókon át létrejövő túlzott levegőcsere – tömítetlen régi ab­lakoknál az óránkénti 2-5-szörös levegőcsere sem számít ritkaságnak – gondoskodik ugyan ar­ról, hogy a helyiségbe friss levegő kerüljön, ennek ára azonban a nagy fűtőenergia-fogyasztás és a levegő kis nedvességtartalma.

A belső levegőben keletkező radioaktív radongáz mennyisége függ a telek geológiai vi­szonyaitól és a fal és mennyezet konstrukciójától. Kellő szellőzés esetén, csekély számú kivételtől eltekintve, említésre méltó egészségkárosodásra nem kell számítani.

3.3. ábra. Hol és mennyi vízgőz keletkezik egy 4-személyes háztartásban.

A falak „lélegzése”

A külső falak hőszigetelésével és az egészséges belső klímával kapcsolatban gyakran emlegetik a „lélegző” falak követelményét. Ez a kifejezés megtévesztő, mert a falak nem tudnak lélegezni és azokon keresztül számottevő levegőcsere sem mehet végbe, ha azt kívánjuk, hogy a ház védőburkolat-funkcióját ellássa. Az épület összes bur­kolófelületét, legyen az tömör anyagú vagy könnyűszerkezetes, feltétlenül huzatmentesre kell ké­szíteni.

Kis mennyiségű vízgőz ugyan a legtöbb épületrészen (kivéve pl. a fémet vagy üveget) át tud diffundálni, ez a mennyiség azonban oly ke­vés, hogy a belső levegő nedvességtartalma szempontjából gyakorlatilag nincs jelentősége. A házban keletkező (az emberekből, növényekből párolgó, valamint a konyha és fürdőszoba vízfel­használásából származó) nedvesség több, mint 95 %-át ezért szellőztetéssel kell eltávolítani.

A helyiség klímája szempontjából fontos a teret határoló épületrészek és berendezési tárgyak felületeinek „szorpcióképessége”. Tulajdonképpen erre gondolunk, amikor a köznapi beszédben a „fal lélegzéséről” beszélünk. Minden nyitott pórusú anyag képes arra, hogy a nedvességet és a szagokat felvegye, tárolja, majd újból leadja.

Ez a klímát kiegyenlítő hatás a házban nagyon kívánatos: erős terhelés esetén, pl. főzéskor vagy zuhanyozáskor, a pórusok nedvességet és sza­gokat vesznek fel a levegőből, később, szellőzte­téskor azokat újra leadják. Jó szorpciós tulajdon­ságú anyag a fa, az agyag, a pórusbeton, a me­szes és gipszvakolat, a tégla, a textíliák – hacsak felületüket vastag festékbevonattal nem zárják el. A külső épületrészeken alkalmazott páraszigetelő rétegek a legkevésbé sem hátrányosak a helyiség klímájára, feltéve, hogy azok kellőképpen szorpcióképes belső falburkolatok alatt helyez­kednek el.

A falak természetes „légzését” elősegíthetjük természetes szigetelő és burkolóanyaggal, a parafával is. A cikksorozat többször is említi a parafa kiváló tulajdonságait, amelyeket felújításnál, tatarozásnál kiválóan kihasznál­hatunk.