• lapostetők
• panelház
• tetőszigetelés

Lapostetők, panelházak tetőszigetelései

Az iparosított eljárással épült épületek közül most csak a lapostetős házakkal foglalkozunk (ezzel a technológiával készült az ilyen jelle­gű épületek döntő többsége). A fejezet az ÉMSZ „Tetőszigetelések tervezési és kivitelezési irányelvei”-nek, valamint a „Zöldtetők ter­vezési és kivitelezési irányelvének” felhasználásával került összeál­lításra.

A lapostetők típusai a tetőszigetelés szempontjából

A tetőket egyhéjú melegtetőkre és kéthéjú hidegtetőkre lehet felosz­tani, általában ragasztott vagy leterhelt rétegrenddel. Egyéb tetőrend­szert gyakorlatilag ezeken az épületeken nem alkalmaztak. A réteg­rend általában „egyenes”, mert a „fordított” rétegrendű, ún. IRMA tetőket a gyors tönkremenetelük miatt legnagyobb részt már egyenes rétegrendűvé alakították át. A kéthéjú hidegtetők az átszellőzésből adódó épületfizikai előnyök mellett azért is előnyösebbek voltak, mert a lapostető hőszigetelés kisebb hibái nem okoztak szükségszerűen beázást.

1. ábra: Egyhéjú melegtetők és kéthéjú hidegtetők elvi rétegfelépítése (vázlat) a: teherhordó födém, b: felületvédelem, leterhelő rtg., használatot biztosító rtg., c: csapadékvíz-szigetelés, d: lapostető hőszigetelés, e: lejtést adó rtg., f: páravé­delmi rtg., g: héjazatot tartó réteg, h: átszellőztetett légrés.

Jellemző szigetelőanyagok

Az iparosított eljárással készült lakóépületek csapadékvíz-szigetelé­séhez legnagyobb arányban a bitumenes lemezeket (vékony, közepes és vastag lemezeket) használták, de épültek bevonatszigetelésű (kent) (vizes vagy oldószeres), bitumenes szigetelésű tetők is.

A vékony lemezes, korhadóbetétes „press-kies” szigeteléseket könnyű gyöngykavics felületvédelemmel látták el, míg az IPA 500, Akvabit üvegfátyol betétes, oxidált bitumenes lemezekből készített szigetelések általában alumíniumpigmentes fényvédő mázolást kap­tak. A gyöngykavics felületvédelem rendszeres ellenőrzése és kijaví­tása, a fényvédő mázak háromévenkénti előírás szerinti felújítása rendre elmaradt. A bitumenes vízszigeteléssel készült tetők általában kielégítő lejtésviszonyokkal épültek.

A műanyag szigetelőlemezek közül a legnagyobb mennyiségben a PIB (poliizobutilén), a butilkaucsuk és a lágy PVC-lemezeket (Neoacid, Taurus W, Hungisol T) alkalmazták. A műanyag lemezes csapadékvíz-szigeteléseket egy ideig az előírások engedték lejtés­mentes kivitelben is készíteni, de az ebből eredő nagyszámú épület­kár miatt napjainkban már nem megengedett (1. fotó). Az ÉMSZ Irányelvekben (Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyar­országi Szövetsége) szabályozott mértékben minimális lejtésnek a tetők minden pontján (vápákban, mélyvonalakban is) lennie kell.

Azok a műanyag lemez szigetelésű tetők, amelyeket hővisszaverő bevonattal  láttak el, a kezdeti várakozásoknak legfelelően jelentősen lasabban öregedtek, mint azok, amelyek felülete „natúr” maradt.

A szigetelés élettartama, a felújítás szükségessége

A panelos lakóépületek gazdasági, ún. „amortizációs” tervezési ide­je T=50 év volt. Míg a becsült élettartam a tartószerkezeti épületele­mek vizsgálatai és becslés alapján 80-120 év, addig az építés idején hozzáférhető szigetelőanyagokkal készült, csapadékvíz elleni szige­telések élettartama mindössze 8-25 évre¹ tehető, tehát az épület élet­tartamán belül a szigeteléseket többször fel kell újítani. A tetőszige­telések értékhányada az egész épület értékéhez mérten elenyésző, de nagyszámú vizsgálattal és szakvélemények elemzései alapján kimu­tatták, hogy az összes épületkár 50%-át nedvesség, 25%-át pedig közvetlen beázás okozta.

A tetők időszakos felújításával kapcsolatos egyik legfontosabb fel­adat annak meghatározása, hogy melyik az az időpont, amikor egy tetőszigetelés már megérett a felújításra, de a szigetelési rétegekben, valamint az épületben még nem keletkezett akkora kár, hogy a felújí­tás már aránytalanul bonyolult, költséges úton-módon végezhető csak el.

Ennek meghatározására a tetőket időszakosan szemrevételezéses szakértői szemlének kellene alávetni, ehelyett hazánkban ezt a gya­korlatot a tulajdonosok általában nem követték és nem is követik. A 2. ábra grafikonja bemutatja a tetőszigetelés öregedés-amortizá­ció-tönkremenetel folyamatának időbeni alakulását (a károsodások visszacsatolt önerősítő folyamatként gyorsítják a szigetelés és az épület tönkremenetelét, egyúttal exponenciálisan növelik a szüksé­ges helyreállítási költségeket).

Annak megállapítására, hogy adott tetőszigetelés az életciklusának mely stádiumában van, szakértői épületdiagnosztikai vizsgálatokat kell elvégezni.

¹ A vonatkozó 11/1985. (VI.22.) ÉVM-IpM-KM-MÉM-BkM rendelet (Az egyes épület­szerkezetek és azok létrehozásánál felhasználásra kerülő termékek kötelező alkalmassá­gi idejéről), a „kötelező alkalmassági időt” mindössze 5 évben adja meg.

1. fotó: Lejtésmentes tető

2. ábra: Összefüggés a szigetelés teljesítménye és a felújítás várható költsége között

Tetőszigetelések diagnosztikai vizsgálatai

A vizsgálatok szemrevételezéssel, illetve műszeres mérésekkel tör­ténhetnek, a beavatkozás jellege alapján megkülönböztetünk roncso­lásos és roncsolásmentes vizsgálatokat.

Általánosságban kijelenthető, hogy a szemrevételezéses vizsgála­tok, kiegészítve megfelelő számú feltárás rétegenkénti érzékszervi vizsgálataival, elegendő kiindulási alapot adnak egy felújítás megtervezéséhez. Nagyobb tetőfelületet és/vagy sok osztott tetősík stb. ese­tén előfordulhat, hogy műszeres vizsgálatokra is szükség van.

Roncsolásmentes eljárás a tetőrétegek nedvességtartalmának fel­térképezésére a hőfénykép vagy valamilyen induktív vagy kapacitív elven működő nedvességmérő műszerrel való, sokpontos mérés. Egyes esetekben, pl. ömlesztett lejtésképző-hőszigetelő anyagok ese­tén előfordulhat, hogy pontos laboratóriumi nedvességmérésre van szükség. Mivel a kivitelezett szerkezetek jelentősen eltérhetnek a ter­vezettől, ezért a roncsolással járó feltárásos ellenőrző-azonosító vizs­gálatokról ritkán lehet lemondani. A vizsgálatok részletességének meghatározása a szakértő feladata.

A diagnosztikai vizsgálatokhoz és a döntés-előkészítéshez a lehe­tő legtöbb vonatkozó adatot kell beszerezni: az épület eredeti terve­it, felmérési-megvalósulási dokumentációt és a tetőszigetelésre vo­natkozó vagy avval kapcsolatos megelőző szakvéleményeket. Az adott épületre vonatkozó tervdokumentáció sok esetben nem hozzá­férhető.

A tetőkön előforduló gyakoribb hibák

Felületi hibák:

• A vízszigetelő lemez természetes elöregedése, repedezése (a kor és/vagy a fényvédelem hiánya miatt).
• A vízszigetelő lemez repedezése, törése a fényvédő mázolás vagy a modifikált bitumenes szigeteléseknél a távozó illóanya­gok hatására.
• Bitumenes vízszigetelő lemezek repedezése, törése a beépítés előtti helytelen (pl. fekve) tárolása miatt.
• A felület gyűrődése, hullámosodása az épület/tető dilatációs mozgásai vagy a tetőszigetelés egyes rétegeinek egymás feletti elmozdulásai (pl. a hőszigetelés zsugorodása), esetleg a lemez (vagy a hordozóbetét) zsugorodása miatt.
• Rossz páratechnikai működés okozta hólyagosodás, felfúvódás.
• Technológiai hibából eredő apró hólyagképződés a nyitva tartá­si idő (oldószer vagy ragasztó esetén) vagy a túlmelegítés (PB gázos hegesztés, vagy ömlesztve ragasztás) hatására.
• Felületi leterhelés, vagy a burkolati rétegek és a vízszigetelés közti fagy hatására jégtüskés perforáció.
• Lejtéshibák miatti igénybevételek (kémiai, biológiai, jég okoz­ta stb.).

Fontos, hogy a minimális lejtés az attikák mentén, a vápákban is meglegyen. Problémát okozhat a szigetelések felületének foltszerű javítása hegeszthető vastaglemezzel, mert a PB-gázos hegesztéskor a láng a folt mellett is megolvasztja, igénybe veszi a régi szigetelést, tönkremenetelt okozva (2., 3. fotó).

2. fotó: Hibásan lehegesztett vízszigetelő lemez

3. fotó: Hullámos felületű csapadékvíz-szigetelés

A vonalmenti szerkezetek hibái:

• Az attikákat, lábazatokat, vápacsatornákat általában bádogozott kivitelben készítették el. Az egyes fémlemezfajtákat – azok el­térő tulajdonságai miatt – eltérő hosszokon kellett (vagy kellett volna) dilatálni. A dilatációk rossz kiosztása vagy rossz kialakí­tása miatt a vonalas fémlemez szerkezeteken gyakoriak a defor­mációk, a deformációk hatására fellépett kapcsolati (pl. forrasz, korc) szétválások, amelyek beázást okoznak. A horganyzott acélszerkezetek, megfelelő időszakos felületvédelem-felújítás híján korrodálnak, míg a horganylemezek megfelelő elválasztó-, szellőztető réteg híján, az időszakos párakicsapódás miatt átlyu­kadhatnak. (Az ún. „elsődleges korróziós termék” – egy vízben oldódó fehér csapadék kialakulása miatt, ha korlátolt oxigén­ hozzájutás miatt a „másodlagos korróziós termék” – a patina nem tud időben kialakulni.) A patinaréteget idővel a légköri ha­tások szivacsossá, rideggé teszik, s ekkor már a horganylemez újra nem forrasztható, a forrasztóón leválik a patináról.
• A tetősíkok közti dilatációs lírák, kiemelt dilatációs fallefedések amellett, hogy a két szomszédos épületrész, vagy tetősík közti mozgást egyenlítik ki, maguk is vonalas szerkezetek, tehát bizo­nyos távokon azokat is meg kell szakítani, vagy dilatálni kell.
• Gyakori hiba a vápacsatornák hibás keresztmetszeti kialakítása, ugyanis a sarkos, meredekfalú csatornákat a fagy szétfeszíti.
• A tetőfelépítmények, kéménytestek lábazatának teljes lezárása nagyon fontos, mert a csapóeső, torló nyomás, olvadás hatására azok a lezáratlan felső élükön át a vízszigetelés alá vezetik a vizet. A panelos felépítményeknél gyakori, hogy a falon lefolyó csapadékvíz a panelhézag tömítetlensége a miatt a lábazatok mögé jut.
• A járósávok, menekülő utak stb. tetőre helyezett betonelemből álló szerkezetek sokszor akadályozzák a csapadékvíz szabad elfolyását, sarkukkal mechanikailag sérthetik a szigetelést, sú­lyukkal pedig gátolják annak szabad mozgását, feszültségeket okozva az anyagban.

Pontszerű szerkezetek hibái:

• A gravitációs tetőösszefolyókat általában egyedi, fémlemezből hajlított, forrasztott szerkezetekkel oldották meg. A tetőszigete­lések síkjában ébredő feszültségek okozta mozgások ezeket ha­mar deformálhatják, tönkretehetik. Sokszor a helyi javítások, utólagos gallérozások beszűkítették a szabad keresztmetszetet. Összefolyók, átereszek dugulása miatt nem tervezett tetőel­árasztás jöhet létre (4. fotó).
• A press-kies fedéseknél a fémlemezből készült, „egycsöves” sa­lakszellőzők béléscsövét általában az azbesztcementből készült páracsatornába vagy salakkosárral a salakrétegbe kötötték. Mű­ködésük általában kielégítő volt, károsodásukat inkább külső mechanikai behatás vagy a kupak eltávolítása okozta.
• Az egy-, vagy kétszintes páraszellőzőket az iparosított techno­lógiával épült épületeknél már általában műanyag (HMV típu­sú) szellőzőkből készítették, ezek beépítése sem okozott általában problémát, beázást, jóllehet működésük is rendkívül kicsi, 30-60 cm-es sugarú körrel jellemezhető felületre korlátozódott. Szerepük inkább abban volt, hogy épületfizikai, vagy beázás eredetű nedvesedés esetén biztonsági szelepként söntöljék a gőznyomást, megelőzve ezzel a további komolyabb kártételt.
• A korábbi idők „botantennái” sokszor átdöfték a szigetelést, időálló vízhatlan gallérozásuk általában elmaradt, és az antennarúdon lefolyó esővíz egy része a szigetelés rétegei közé jutha­tott (5. fotó).

4. fotó: Eldugult összefolyónál kialakult medence

5. fotó: Gallérozás nélküli antennaátvezetés