• lakás
• lakberendezés
• ötletek

Az egyszerűség eleganciája – Lakberendezés

(Forrás: Terence Conran)

Nagyon kedvelem a puritánságot, a célszerűséget, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem szeretem a szépet. Éppen ellenkezőleg! Szilárd meggyőződésem, hogy az egyszerű dolgok éppen azért érnek sokkal többet a cifra, agyondíszített tárgyaknál, mert szeb­bek. Fontosabbnak tartom azt, ami egyszerű és meg­felel az igényeknek, mint azt, ami feltűnő és kizárólag a bonyolultságával kelti fel a figyelmet.

Az egyszerű tejesüveg sokkal jobban tetszik, mint a dúsan mintázott, ezüsttel „ötvözött” vizeskancsó. Rengeteg tökéletes tárgy van a világon, amelyen, ha megfeszülünk sem lehet már javítani. A tárgyakkal sokszor az a baj, hogy „túltervezték” őket; fölösleges sallangokat aggattak rájuk, ahelyett hogy tisztessé­gesen, bátran végiggondolták volna rendeltetésüket. Nem magát a díszítést, hanem csak a hamis, művé­szietlen, ostoba díszítést tartom rossznak.

A déliszender és a fagyalszender finom árnyalatai.

Ugyanez igaz a belsőépítészetre is. ízlésem részben annak a zűrzavarnak a tagadásából ered, amelyben generációm legtöbb tagja felnőtt. Nekem szerencsém volt, mert gyerekkoromban anyám eldöntötte, mi­lyennek kell lennie egy háznak, és Ambrose Heal bútorai mellett kötött ki. Volt belőlük néhány, és egész jó, használt, antik darabokat is beszereztünk. Jókora kanapékra emlékszem az 1930-as évek jelleg­zetes enteriőrjében. A különleges megvilágítású szo­bában a néhány darabból álló berendezés hangsú­lyossá vált. Azóta is ezt a fényűzően egyszerű atmosz­férát próbálom újrateremteni.

Egy angol kúria köpülőjének ablaka Upparkban.

Egyik első emlékem a színekhez kötődik. Emlék­szem, mennyire felkavart, amikor kiöntöttem egy doboz élénkzöld festéket anyám konyhájának terrakotta kövére: a két szín rettenetes volt együtt.

Kedvenc színeim és mintáim kiválasztásában egy másik gyerekkori emléknek is szerepe volt: tizenkét éves korom táján nagy érdeklődéssel fordultam a vadvirágok, a pillangók, főképp a szender lepkecsalád felé, ami hozzájárult, hogy kifejlődjön bennem a for­mák, a színek és a textúrák megkülönböztetésének képessége.

A cornwalli Lanhydrock köpülője. A csempézett falak mentén és a márványlapos asztal körül futó vályúk forrásvízzel hütötték a tejtermékeket.

A belsőépítészet iránt a bryanstone-i iskolában kezdtem érdeklődni, ahol nagy súlyt fektettek a művészetre. Elvittek minket impozáns kastélyokba, pél­dául Montacute-ba és Stourheadbe, de a csodás festmények és pompás termek helyett engem – fur­csamód – a köpülök és a cselédszobák vonzottak. Az agyondíszített termeket hamisnak találtam, és föl nem foghattam, hogyan tudtak itt egyáltalán élni. Úgy tűnt, hogy – legalábbis ami a környezetet illeti – a szolgák jobban jártak.

A kastélyok pompás szalonjai és ebédlői nagysza­bású művészi kísérletek voltak, de mintha csupán mesterkélt színházi előadásokhoz készültek volna. Nem értettem, hogy annyi vizuális hatás közepette hogyan tudott valaki a beszélgetésre vagy akár az ízekre figyelni. A kőpadlós, egyszerűen és szerényen berendezett konyhákat és köpülőket sokkal vonzóbb­nak, élettelibbnek találtam.

A mosogatókonyha egyik részlete Lanhydrockban. A súlyos edényeket elöl nyitott polcokon tartották. Praktikus és egyszerű megoldás.

A kastélyok kiszolgálóhelyiségeit nem az akkori idők híres műbútorasztalosai rendezték be, hanem mesteremberek, akik olyan anyagokat, fortélyokat használtak, amelyek generációk alatt váltak egyre tö­kéletesebbé. Egyszerűségre és célszerűségre kellett törekedniük. A bútorokat a lényegükig csupaszították le. A tiszta formák, valamint a mosodákban, köpülőkben, konyhákban használt anyagok tökéletes össz­hangban voltak a helyiségek egyszerű színeivel.

Mindent összevetve: ezek tűntek az elegáns házak legvonzóbb részeinek. Itt senki sem próbált mestersé­ges esztétikai minőséget erőltetni a tárgyakra. Mindennek a lehető legegyszerűbben és leggazda­ságosabban kellett működnie. A szalonok bútorai te­kervényes faragásokkal gyötört, egzotikus fafélékből készültek; a fedőréteg kényessé, sérülékennyé és még értékesebbé tette őket.

A sors iróniája, hogy a XX. században, amikor az emberek élete kötetlenebb és egyenlőbb lett, a polgá­ri ízlés gyakran próbálta meg utánozni a szalonok világát, és a mesterkélt finomkodás vált általánossá.

Tulajdonképpen mosolyognivaló, hogy a nagy sza­lonok kiagyalt affektáltsága milyen kényelmetlen lehetett. A XVII. és XVIII. század divatjának szellemé­ben fogant bútorokat annyira túldíszítették, hogy még leülni sem volt könnyű rájuk. A kétségbeejtően használhatatlan, gyenge székekbe óvatosan kellett bepréselődni. Ezzel szemben a szolgák a nehéz napi munka után pihentetőbb és természetesebb módon ehettek, beszélgethettek. A kényelmes, természetes környezetnek valószínűleg sokkal több köze van a mai életmódhoz, mint az akkori szalonok szenvelgé­séhez.

Gobelinek, szőnyegek, drága kárpitok: a Newby Hall berendezése maga volt a státusszimbólum.

Akik a funkcionális helyiségeket berendezték, nem tudatosan törekedtek az egyszerűségre, de munkájuk – hitem szerint – jobban hozzájárult a civilizációhoz, mint azok a kárpitok, aranycirádák és festmények, amelyek tekintélyt adtak a szalonok lakóinak.

A jó belsőépítészet titka, hogy egyszerű kérdéseket tegyen fel: hogyan szeretnénk élni a családunkkal, mit akarunk nyújtani látogatóba érkező barátainknak? Ha megfogalmazzuk a feladatot és megtartunk néhány alapszabályt, a megoldás szinte magától adódik.

Úgy gondolom, a legkényelmesebb szobák majd­nem mindig roppant egyszerűek. Ha ellátogatunk egy hagyományos japán kocsmába, a riokanba, a földre ülünk, tatami szőnyegekre. A derűs környezetet csak apró, drágakőszerű krizantémok díszítik. Ezekbe a megnyugtató helyiségekbe a fény papírredőnyökön át szűrődik be. A hagyományos japán szoba egyszerű és méltóságteljes berendezése csak néhány színnel és textúráit felülettel kelti fel a figyelmet. Hiába teszünk egy gyönyörű margarétacsokrot a montacute-i sza­lonba, talán észre se vesszük. Ha ugyanezt a virágot egy riokanban helyezzük el, a helyiség ékessége lesz. Az egyszerű bútorok között egy-egy tárgy magáért beszél.

Modern, minimalista amerikai szoba, erős japán beütéssel.

Japánban tett látogatásaim számos belsőépí­tészeti elképzelésemet alátámasztják, a legnagyobb hatást azonban egy közelebbi vidék: Franciaország gyakorolta ízlésemre.

A hagyományos japán szobabelső nyugodt egyszerűsége.

Franciaországi kalauzom Michael Wickham fény­képész volt. 1952-ben együtt utazgattunk nyitott Lagonda autójában. Akkor jártam először külföldön. Michael kíváncsi szeme sok mindenre megtanított.

Szüleim egész életemben talán háromszor vagy négyszer jártak külföldön. Gyerekkoromban még szokatlan volt, hogy a család külföldön nyaraljon. Rendszerint Swanage-be, Bembridge-be vagy más ked­ves, tengerparti üdülőhelyre mentünk. Jól emlékszem a bembridge-i hajóépítő telepre: gyerekkoromban mindig megnyugtatott a vitorláshajók gyönyörű for­mája, a sok finom szín, a rengeteg kötél, a fa és a lakk átható szaga, de elsősorban az a hangulat, amelyet az ügyes mesteremberek teremtettek munka közben.

A háborús Angliában többnyire siváran telt a gyer­mekkorom. Alig láttunk élénk színeket. Szinte elállt a lélegzetem, amikor hirtelen elém terültek egy francia piac zöldség- és gyümölcshalmai. A franciák úgy rakják ki az ennivalót, hogy egyszerre természetes, megnyugtató és étvágygerjesztő legyen: a színek és a formák elrendezése ugyanúgy vizuális élményt nyújt, mint a legjobb szobabelső.

Egy szegény, vé­konydongájú angol, aki a szín és textúra változatos­ságát nélkülöző iskolai koszton nőtt fel, a mennyor­szágban érezhette magát. A piacok, az üzletek, a vidé­ki Franciaország építészete! A kávéházakban minden egyszerű és gyönyörű volt: a fehér abrosz, a nehéz, egyszerű porcelántálak egy szelet felvágottal, a zöldség, a nagy kancsó bor – a használati tárgyak olyan minőséget mutattak, amit mi, angolok csakis művé­szinek értékelhettünk.

Provence – egy tökéletes „szabadtéri szoba” tökéletes környezete.

Ha valamire, hát arra vagyok büszke, hogy lakbe­rendezési terveim és üzleteim révén hasznosítani tud­tam Angliában a háború utáni francia tapasztalatai­mat. De azt, amit én több mint harminc éve tanultam, bárki más is megtanulhatta volna.

Franciaország óriási hatása annak köszönhető, hogy külföldön és szabadságon voltam. Ha valaki szabadság­ra megy, üljön le egy percre, és fogalmazza meg ponto­san, miért érzi jól magát. Ilyenkor természetesen nyu­godtak vagyunk, rendszerint szép az idő, jókat lehet enni-inni. Azt hiszem azonban, a környezet ugyanilyen fontos. A pihenéshez rendszerint szép helyet választunk. De a környezet önmagában nem elég. Engem különö­sen vonz a mediterrán vidék; a Földközi-tenger népeinek kultúráját a környezet és a természet legbensőbb lényegének ismerete hatja át. Ezért érzem magam olyan jól Franciaországban, Olaszországban, Görögországban vagy Spanyolországban.

Mitől szép egy hely?

Amikor a nagy kék ég alatt ülünk egy terrakotta lapokkal csinosan kirakott padlón, vakító fehér, durván vakolt fal előtt, gondolkod­junk el, hogy vajon azok a tárgyak, amelyeket otthon annyira megszoktunk, kellemesebbé tennék-e nyara­lásunkat. Kötve hiszem, hogy éppen ezeket hiányol­nánk. Ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, hazatérve megállapítjuk, mennyire nevetséges az a szőnyeg, amelynek mintáját úgy tervezték, hogy semmilyen folt se látsszon rajta.

A görög házak magukon viselik a hagyományos mediterrán stílusjegyeket.

(Sose értettem, miért mondják néhányan, hogy a bo­nyolult minta ésszerű, mert elrejti a piszkot. Én bizony jobban szeretem látni a piszkot, hogy tudjam, mikor kell megszabadulnom tőle.) Az emléktárgyak helyett, amelyek úgyis csak a rendetlenséget növelik otthon, inkább a nagyszerű környezet emlékét vigyük haza!

A nyaralás idején szerzett tapasztalatok remek bel­sőépítészeti leckék. A modern építészek nagyon gyakran elfelejtenek valamit, amit a mediterrán mes­terek mindig is tudtak: olyan anyagokat kell használ­ni, amelyeknek jót tesz az öregedés, hogy az épületek stílusosabbá és jobb minőségűvé váljanak az idők folyamán.

Tapasztalatból tudjuk, hogy a patina ked­vező benyomást kelt

A pompás vidéki épületek új korukban talán szörnyen festettek; képzeljünk el egy csillogó, nemrégiben meszelt kúriát frissen ültetett kerttel!

A régi házakat nemcsak az időjárás és az öregedés miatt kialakuló gazdag és változatos textúra miatt élvezzük, hanem a stabilitás megnyugtató érzé­se miatt is, amelyet az épület kora sugall. A vadonatúj házról valószínűleg azt gondoljuk: „idővel megöreg­szik, bepiszkolódik, és oda az eredeti minőség”. Ám a házak élnek, és még a legvalószínűtlenebb modern anyagok is javulnak az öregedés során. Ma már nagy becsben tartjuk a régi műanyag tárgyakat, régi autó­kat; még a rozsda is lehet szép.

A hagyományos mediterrán építészet modern megújulása. A vászonfüggönyök lágyságot adnak; a beton- és fapadló erőteljes hálója egységbe foglalja a teret.

Egyáltalán nem akarom lebecsülni a modern építé­szetet: a mai design kitűnő eredményei közül sok mindent az 1920-as, 30-as évek nagy építészeinek köszönhetünk. Azok a szabályok, amelyeket az anyagra, a forma és a funkció kapcsolatára állítottak fel, ma is érvényesek, és hasznos útmutatóul szolgálnak.

A második világháború óta az építészeket sokat bírálják és gyakran igazságtalanul. Igaz, a modern épületek zöme rossz; különösen a középületek és a lakótelepek. Európa a középszerűségtől szenved, mert a megrendelők, az építtetők és a hatóságok nem sokat törődtek a tervezéssel és a minőséggel. Több­nyire az érdekelte őket, hogy minél rövidebb idő alatt minél nagyobb haszonra tegyenek szert. Ezeket az épületeket hitvány anyagokból építették, az arányok­kal és a térrel szűkkeblűén bántak. A világ legszebb modern épületei közül néhány az Egyesült Államok­ban van – rengeteg rossz épület társaságában. Egy-két gazdag vállalat gyönyörű központba költöztette be irodáit. Az egymással versengő építészek egyre nagyobb magasságok elérésére sarkallták egymást.

Az örökké változó tükröződés Mies van der Rohe Seagram-épülétének bronz-, márvány- és üvegburkolatán. A ház 1956-59 között épült New Yorkban.

Sajnos nem mindenkinek adatik meg, hogy megismerkedjen a modern építészet és belsőépítészet gyöngyszemeivel. A legtöbben valószínűleg vendéglőkben kerülnek belsőépítész tervezte környezetbe. A vendéglő nem véletlenül lesz kellemes, hanem a szakemberek munkája nyomán, és nem csak a főztjével formálja az ember ízlését, hiszen szépnek is kell lennie, és jól kell működnie.

A funkcionális szempontokat nem könnyű kielégíteni

Meg kell oldani, hogy a pincérek könnyen mozogjanak, a vendégek odaférjenek asztalukhoz, kényelmesen üljenek, és zavartalanul, de vizuális ingerek közben élvezzék az ízeket. A gondos tervezés, a rugalmasság, a megvilágítás és a légkör egyaránt fontos. A belsőépítészet néhány legjobb alkotásával éppen kávéházakban és vendég­lőkben találkoztam. A párizsi Grand Véfour, az egyik legszebb terem, amelyet valaha láttam, a XIX. század eleje óta változatlanul áll.

A párizsi Grand Véfour vendéglő. Kortalan enteriőr, amely csodálatot – és étvágyat – kelt.

A különböző típusú ételek más-más környezetben érvényesülnek. Mit ennénk szívesen: pörköltet, görög különlegességet vagy hamburgert? A terrakotta bur­kolólapok, a meszelt fal és a Chiavari-székek csakis délfrancia vagy olasz ételekkel jöhetnek szóba. Kép­telenség volna, ha a reformkonyha választékát arany­füsttel díszített, hivalkodó étteremben szolgálnák fel; rokokó étterembe az megy, aki dús, régi lakomát akar enni. Ezzel a gondolatmenettel máris közelebb kerül­tünk a belsőépítészet és a stílus közötti különbség érzékeléséhez.

A belsőépítészet a szoba „csontváza”

Hogyan megyünk be, hogyan jövünk ki? Milyen a megvilágítás? Hogyan illeszkednek az egyes elemek? Ha ezeket a kérdéseket nem gondoljuk át alaposan, mindegy, hogy milyen stílust alkalmazunk, a várt eredmény elmarad. Ha úgy tetszik, a stílus az étel zamata, az élet fűszere, a belsőépítészet pedig a komponensek minősége. A stílus az, amibe beleborzon­gunk, ami egyeseket ingerel, másoknak tetszik. A bel­sőépítészet és a stílus helyes egyensúlyát nem könnyű megtalálni.

A főzés és a lakberendezés nagyon hasonlít egy­máshoz. Az ideális menüben akkor élvezzük a fényűzően gazdag, rafinált ételeket, ha egyszerű, friss ízzel zárhatjuk a sort. A kontraszt ugyanolyan alapvető eleme a lakberendezésnek, mint a főzésnek. A köve­tendő cél az egyszerűség és a különlegesség egyen­súlyának elérése és megtartása.

Michel Guérard főszakácsot a hagyományos francia konyha tekintélye inspirálta, amikor saját konyháját megtervezte.

A lakberendezés nagyon fontos tevékenység, mert akik elégedettek az otthonukkal, nyugodtabbak és jobban érzik magukat. A barátok dicsérete csak hab a tortán. Sokan sajnos azt hiszik, hogy a környezet gondos kialakítása nem illik művelt emberekhez, csak felkapaszkodott újgazdagokhoz. Én ezt felületes íté­letnek tartom. Úgy gondolom, hogy azok az emberek, akik megvetik a ponyvairodalmat vagy a könnyűze­nét, de nem fordítanak gondot a ruhájukra vagy a környezetükre, sőt még a táplálkozásukra sem (a bor gyakran kivétel ez alól!), akik nem ismerik el, hogy a látás és az ízlelés legalább ugyanolyan fontos, mint az agyműködés, nos, azok az emberek nagyon szűk látókörűek a kultúra terén is.

A gondolatokat az ér­zékszervekkel is tolmácsolhatjuk; az igazán jól sikerült otthon sokkal többet jelent a puszta épületnél. Egy ház belsejének megtervezésében sokat segít, ha vé­giggondoljuk, milyen tárgyakat szeretünk, és milye­neket nem, s meg is indokoljuk döntésünket.

A ha­gyományos windsori széket nemes arányai miatt cso­dálom. Ha mai utódait szemléljük, rájövünk, hogy a gazdaságosság szempontjai megszabadították a szé­ket ettől az elementáris, de fontos jellemzőtől. Az eredeti energia eltűnt; az eredmény erőtlen és unal­mas. De nem is várhatunk többet, hiszen a legtöbb modern bútort olyanok tervezik, akiknek nincs ízlé­sük, akik nem tanulták meg a „csináld egyszerűen” szabályát. Egy bútor minőségének latolgatásakor ér­demes feltenni magunknak a következő kérdéseket: „Ebből a fajtából vajon ez a darab a legjobb? Nem fedezem-e fel rajta a kompromisszum nyomát?”

A modern bútorok nagyon gyakran tele vannak kompromisszumos megoldással. Jómagam azokat az enteriőröket kedvelem, amelyek hitelesek, amelyek nem a kompromisszumok szülöttei.

Nem bízunk eléggé az egyszerűségben, ha főzésre vagy lakberendezésre kerül a sor. Az emberek mintha elveszítenék józan eszüket, amikor hozzálátnak ott­honuk megtervezéséhez. Az egyszerűség nem a sivár, érzéketlen környezet szinonimája. Éppen ellenkező­leg: az egyszerű formák között minden díszes, fino­man megmunkált tárgy jobban érvényesül. Vegyünk például egy szobrot. Nagyszerűen mutat egy sima talapzaton, egy üres szobában, egyenletes megvilágí­tásban. Ha a talapzat egyszerű, és elegendő üres hely van körülötte, élvezni fogjuk a műtárgyat. De ha egy Brâncusi-művet korinthoszi oszlopra teszünk, el­lentmondásos, zavaros kompozíciót kapunk.

Fontos gyakorlati tanács a következő is:

Legyünk őszinték önmagunkhoz. Kényszerből semmilyen hatást ne akarjunk elérni – még egyszerűséget se! Sem­mit se csináljunk azért, mert tartunk az anyósunk, a szomszédok vagy a főnökünk véleményétől. A lakbe­rendezés legfontosabb eleme a gondolkodás: gon­dolkozzunk el azon, hogy kik vagyunk, és hogyan akarjuk magunkat kifejezni az otthonunkban. Enélkül a lakásunk mesterkélt és unalmas lesz. A konzervatív gondolkodás és a hagyomány nem ugyanaz.

A leg­többen ösztönösen konzervatívak otthonuk megter­vezésében: szeretik lemásolni azt, amit a rokonaiknál láttak, ahelyett hogy végiggondolnák, mit is akarnak. Az emberek zokszó nélkül élnek rút és kényelmetlen környezetben, mert nem akarnak senkit megbotrán­koztatni; a szokástól való eltérés erős jellemet kíván.

Ha a berendezés a helyére került, egy-egy csokor virággal adhatjuk meg a szoba hangulatát. A kiegészítő elemeket kedvünk szerint variálhatjuk.

Az egyéni stílus az önbizalmon alapszik; tudnunk kell, mit akarunk, és nem szabad attól félnünk, hogy ezt meg is mutassuk. Az emberek rendszerint nehezen fejezik ki személyiségüket az otthonukban, mert attól félnek, hogy kilógnak a sorból. A férfiaknak – maradi módon – különösen nehezükre esik, hogy részt ve­gyenek a lakás berendezésében; mintha a foci és a függönyök kiválasztása nem férne meg egymás mel­lett. Sokan vannak, akik egyénien, jó érzékkel öltöz­nek, mégis jellegtelen lakásban élnek.

Öltözködni könnyebb, mint a lakásunkat berendez­ni, mert a ruhák rövidebb ideig „élnek”, mint a beren­dezés, és olcsóbbak is. A ruhák bővebb választékkal szolgálnak: a divatszakma nagyon fejlett, az üzletek­ben temérdek izgalmas modell közül válogathatunk, és a választékot tovább növeli azoknak a folyóiratok­nak, újságoknak a szaporodása, amelyek a divatot mindennapos ügynek tekintik. Semmi ok nincs rá, hogy a divatot száműzzük az otthonunkból. Kevesen akarnak életük végéig ugyanabban a tweedzakóban járni, amelyet tizennyolc éves korukban kaptak; miért volna más az otthonunk?

Sokan azt hiszik, hogy a házukat nemcsak saját maguknak rendezik be, hanem utódaiknak is. Ez unalmas, középszerű döntésekhez vezet, amit némi szépítéssel „praktikusnak” neveznek. Az öltözködésben a stílus az egyes darabok kombiná­ciójának, a kiegészítők kiválasztásának fortélya; ugyanez érvényes a szobákra is. Először az alapvető elemeknek kell a helyükre kerülniük, és utána kell nagy figyelmet szentelnünk a fontos részleteknek – a jó padlótól kezdve a megfelelő kilincsig vagy a veze­tékek elrejtéséig.

Bánjunk okosan a pénzzel: azokra a dolgokra költ­sük a legtöbbet, amelyeket állandóan „nyúzunk”, amelyeket sokáig meg akarunk őrizni. Finom, jó mi­nőségű berendezéssel, egyszerű festéssel teremtsük meg az alapokat, s könnyen cserélhető tárgyakkal, például textíliákkal, tapétákkal, szőnyegekkel, lámpa­ernyőkkel tegyük személyessé, izgalmassá, divatossá az enteriőrt. Így a szoba mindig megújulhat, más-más rész kerülhet a középpontba, változhat a stílusa. Mint ahogy egy szép szabású, sima, fekete ruhát egy finom, régi ékszerrel elképesztően elegánssá tehetünk, a szobát is „elvarázsolhatjuk” egy kedves szőnyeggel, élénk színű párnákkal vagy egy nagy váza virággal. A kontrasztok és a meglepetések nagyon fontosak.

Az otthonteremtés legyen szeretetteli munka

Hi­szen az egyik legnagyobb élvezet az életben. Ha többen laknak egy lakásban, kölcsönös engedményeket kell tenni; vitatkozni és nem veszekedni kell. A felesé­gemnek is, nekem is határozott ízlésünk van, és nem mindenben vagyunk egy véleményen. A közös szo­bákat együtt rendezzük be, de a feleségem maga komponálja meg a sajátját. Szeretek oda bemenni, mert az ő személyiségét tükrözi. Az a legfontosabb, hogy amit csinálunk, meggyőződéssel csináljuk.

Rusztikus egyszerűség egy francia parasztházban; a modern kandalló belesimul a hagyományos környezetbe.

Nagyon lehangoló olyan házban járni, amelynek nincs egyénisége, csak unalmas előkelőség árad belőle. Mennyivel izgalmasabb, ha egy ismerősünket meglátogatva rájövünk, hogy jobban megismertük az illetőt, mert az otthona elárult egyet s mást a szemé­lyiségéről.

Ha számba vesszük, hogy a lakás mekkora hatást gyakorol az életünkre, érdemes a kísérletezésre is ál­dozni. Így könnyebb megtalálnunk, milyen berende­zés tetszik a legjobban. Végül is mindenkinek csak egy élete van; miért ne tenné különlegessé? Mindig eszembe jut, hogyan értelmezte Sir John Soane „a véletlent és a meglepetést”: lépjünk be egy tágas helyiségből egy kis ajtón át egy apró térbe, amely egy óriási szobába nyílik; s ott, ahol egyáltalán nem vár­nánk, bukkanjon elő valamilyen kilátás, tükröződés vagy fal.

Aligha engedheti meg magának bárki is, hogy olyan házat építsen, mint Soane, de a fény változása akkor is meglepheti az embert, ha egy jól megvilágított helyről félhomályba, majd újra világos részbe ér. A padló textúrája és a berendezés ugyan­ilyen hatású: képzeljük el, hogy egy tárgyakkal teli, lakályos szobából egy szerény, kolostorba illő cellába jutunk. Az ilyen kontraszt érdekesebbé teheti a lakást.

A lakásban csak akkor tudjuk elengedni magunkat, ha meleg van, és kényelmesen ülünk. Sokszor kupo­rogtam gyötrelmesen kényelmetlen kanapékon, és akármilyen nagy képek voltak is a falon, nem éreztem jól magam. Ugyanez igaz a vendéglőkre: bármilyen finom is az étel, ha a székek pokolian kényelmetlenek, ha a terem túl zajos, ha huzatban ülünk, ha a pincérek belénk ütköznek, ha túl erős a fény, nem érezzük jól magunkat.

A szín és a minta fokozhatja a kényelmet­lenséget

Sok olyan szobában jártam, ahol a tapéta elkápráztatott, és semmi másra nem tudtam figyelni. Az embereknek időnként a rögeszméjévé válik a prak­tikusság, és semmin se akarnak foltot látni. Ezért a szobák néha olyanok, mint a repülőtéri várók, ame­lyeket – takarítás gyanánt – locsolócsővel is le lehet mosni. Én bizony szeretem az apró tökéletlenségeket, a kopás nyomait, az öregedés patináját. Kedvesek a kis zajok is, a hagyományos gázkonvektor sziszegése vagy a fahasábok sercegése, pattogása.

De a fényt mindennél fontosabbnak tartom. Nem törődünk eleget a világítással, pedig otthonunkban általában több időt töltünk mesterséges világításnál, mint természetes fényben. A kedélytelen, nyers színű­re festett szoba szomorúságot áraszthat, de ha ugyanezt a szobát halvány citromsárgára festjük, és reggel besüt a nap, egészen más lesz a hangulat.

Az 1940-ben épült, finom vonalú, San Franciscó-i házban nagyszerű térbe került ez a pompás Szung-kori váza.

A zsúfolt szoba is lehet szép, ha jó a megvilágítása, de a legelegánsabb minimalista szoba is sivárnak, lehangolónak tűnhet, ha nem kap megfelelő fényt. A jól megvilágított szobában sok minden veszít a jelentőségéből, így azt is megengedhetjük magunk­nak, hogy kevesebb, de jobb minőségű tárgyat vásá­roljunk. Nézzünk körül a szabadban: fontos dolgokat tanulhatunk a mesterséges megvilágításról. A termé­szetes nappali fény megmutatja, mennyit számít az árnyék, milyen fontos a kemény és a lágy fény közötti átmenet, milyen a szűrt és a közvetlen fény hatása. Annyiféle lámpa kapható ma már, hogy szinte minden természetes hatást előidézhetünk mesterséges fén­nyel is.

Mivel hivatásszerűen foglalkozom a színekkel, fur­csamód nagyon óvatos vagyok. Amikor új házba költözöm, először mindent fehérre festek, és csak később döntöm el, milyen színt és mintát használjak. Soha ne felejtsük el, hogy a dúsan díszített tárgyak egyszerű környezetben mutatnak a legjobban.

A belsőépítészet legfontosabb eleme a padló. Ez hordozza magán a szoba összes többi berendezési tárgyát. A padló nagy területet fed be, és általában több lakberendezési elképzelést is túlél; a falak vagy a függönyök színét vagy a lakásvilágítást sokkal könnyebb és olcsóbb megváltoztatni, mint a padlót fölszedni, újrarakni vagy más módon kicserélni.

Mindegy, mit használunk:

padlószőnyeget, burkoló­lapot vagy parkettát, a padlónak szépnek kell lennie. A felület ne legyen hepehupás, az elektromos vezeté­kek a falban vagy a szegélyléc mögött fussanak.

Minden, ami látható, például az ajtótok és a vakolás – pénztárcánktól függően – a lehető legjobb legyen. Ugyanez vonatkozik a tapétázásra és a festésre is. Rosszul gazdálkodunk, ha ezeken takarékoskodunk, mert a hitvány padló, az olcsó vakolat és a földön kígyózó vezetékköteg elcsúfítja a szobánkat, akár­mennyi értékes tárggyal vesszük is körül magunkat.

A nyitott ajtón beáramló természetes fény hatása reggeltől estig változik. Amikor burkolatot, például padlót választunk, gondoljunk arra, hogyan emelhetnénk ki természetes és mesterséges fénnyel.

A szobabelső tervezésekor könnyebben megbirkó­zunk a ránk zúduló kínálattal, ha felhasználunk né­hány lakberendezési folyóiratot, és kivágjuk az érde­kes fotókat. A bőséges választék jóvoltából minden esélyünk megvan rá, hogy megtaláljuk, amit akarunk. „Képeskönyvet” is összeállíthatunk; ehhez felhasz­nálhatjuk az útjaink során készített fényképeket is. A holland Avenue, a francia La Maison de Marie Claire, az angol The Worldof Interiors, a német Schöner Wohnen_f az amerikai Metropolitan Home című folyóiratokban biztosan találunk kedvünkre való ol­dalakat. (A legkönnyebben természetesen Az otthon és a Lakáskultúra számaihoz jutunk hozzá.)

Az összegyűjtött fotókkal és textilmintákkal üldö­géljünk egy darabig az üres szobában. Igyekezzünk kiismerni a hely természetét. Egyáltalán nem kell tisz­telnünk a szoba egyetlen tulajdonságát sem, de dön­téseinkhez mindegyiket ismernünk kell.

Aki a szobáját egy csapásra véglegesen akarja be­rendezni, többé-kevésbé úgy jár el, mintha a vonaton két állomás között döntené el, hogy újdonsült útitár­sát feleségül veszi. A vonzalom persze azonnal feléb­redhet, de a szobát is, a társunkat is jól meg kell ismernünk, mielőtt komoly döntést hoznánk. Ha kiis­mertük a szobát, notesszel a kezünkben menjünk el kirakatot nézni, és amikor visszatérünk, legyünk tisz­tában azzal, hogy mit engedhetünk meg magunknak, még mielőtt meghoznánk a „drága” döntést.

Soha ne vizsgáljunk egy-egy dolgot önmagába

A környezetből kiragadva nehéz elképzelni a hatását. A lehető legnagyobb szőnyeg- és textilmintákat vi­gyük haza, és éljünk velük együtt abban a szobában, amelyet be akarunk rendezni. Soha ne vegyünk meg semmit, ne döntsünk el semmilyen színt vagy stílust, amíg nem bizonyosodunk meg róla, hogy valóban tetszik nekünk, valóban együtt akarunk élni vele.

A kanapé kiválasztása komoly mérlegelést igényel. Mindig elképedek az olyan embereken, akik ügyet se vetnek rá, hogy milyen tárgyak közé kerül ez a bútor­darab. Ne legyünk restek felcsavarni azt a szőnyeget, amely a kanapé előtt fekszik majd, s vigyük magunk­kal a boltba! Nagyon fontos kideríteni, hogyan hat­nak együtt a tárgyak. Cipőt se veszünk úgy, hogy ne tudnánk, milyen ruhához akarjuk hordani…

Sajnos nem tanítottak meg bennünket ezekre az alapvető gyakorlati tudnivalókra, pedig a lakás beren­dezése gazdasági és esztétikai szempontból egyaránt fontos. Nem hiszem, hogy jobban rendeznénk be lakásunkat, ha megnézzük A diótörőt vagy ha elme­gyünk egy tárlatra. A művészet persze fejleszti ízlé­sünket, de a lakás berendezésében több haszna van annak, ha a tárgyakat funkciójuk, gazdaságosságuk, kényelmük, praktikusságuk és vizuális hatásuk alap­ján ítéljük meg.

Az egész ház berendezésének szabályai lényegé­ben megegyeznek a szoba zárt egységére vonatkozó szabályokkal. Tehát jól fontoljunk meg minden végle­ges döntést; például valóban szükségünk van-e ebédlőre? Úgy gondolom, minden ház legfontosabb helye a konyha. Hacsak nem járunk gyakran hivatalos vacsorákra, érdemes időt és pénzt áldozni arra, hogy a konyha legyen a legkellemesebb hely a lakásban. Mi lenne, ha ledöntenénk egy falat, és az ebédlőt egybenyitnánk a konyhával? Számos konyhai edény kellemes látványt nyújt önmagában is; nem kell őket eldugnunk a szekrénybe.

A fürdőszoba irigylésre méltó atmoszférája nemcsak a fényűzően süllyesztett kádnak köszönhető, hanem a kevésbé egzotikus elemeknek itt például a napfénynek, a szép felületeknek, a textúráknak, a gondosan kiválasztott tárgyaknak.

Az emberek rengeteg apró-cseprő dolgot vesznek, amiket aztán eldugnak a tágas konyhaszekrényekbe. Mindig jobban szerettem azokat a konyhákat, ahol az edényeket nyitott polcon tartják, mert így könnyebb őket elővenni.

A hálószobában nagyon fontos az intimitás és a nyugalom, sokszor mégis a háló a legzsúfoltabb és legdíszesebb szoba a házban. Az emberek odavannak a virágmintáért, a fodrokért, azért, hogy minden „passzoljon”, és gyakran több gondot fordítanak a hálószo­ba megtervezésére, mint a nappaliéra. Mindig gondol­junk arra, hogy mennyi időt töltünk egy-egy szobában, és azt mire fordítjuk. Azokkal a helyiségekkel foglal­kozzunk a legtöbbet, amelyeket leginkább használunk.

A lakberendezés alapja a tervezés és a gondolko­dás

Hogyan terveznénk meg azt a nappalit, amelyben az egyik családtag olvashat, miközben a gyerek tévét néz, amelyben az egész család kényelmesen beszél­gethet, amelyben népes baráti körünket vacsoraasz­talhoz ültethetjük? Úgy rendezzük be a szobát, hogy sokféle tevékenységre használhassuk, és mindegyikre megfeleljen. Gondoljuk végig, milyen életet akarunk élni, és ehhez igazítsuk otthonunkat. Ne felejtsük el: a merev enteriőrök szigorú szerkezete meghatározza az ott lakók tevékenységét.

Mindenféle tervezésben, de különösen az otthoné­ban, sokkal nagyobb szerepe van a józan észnek, mint a stílusnak. Ki kell találnunk, mi az, amit akarunk; a lakás van az emberért, nem az ember a lakásért.