• lapostetők
• vízszigetelés

Lapostetők vízelvezetése

A lapostetőkkel szemben támasztott egyik legfontosabb követelmény (a csapadék tetőszerkezetbe jutásának megakadályozása mellett), hogy a csapadékvíz a tetőfelületről maradéktalanul (és kellő sebességgel) elvezetésre kerül­jön.

A lapostetők felületéről történő vízelvezetés módja két­féle lehet (2.4. ábra):

• külső vízelvezetés: ez lehet vonalmenti vagy pontszerű;
• belső vízelvezetés: ez minden esetben pontszerű.

2.4. ábra. Lapostetők vízelvezetési módjai:

a) külső ereszvonalra lejtés;

b) belső víznyelő pontra lejtés eltérő lejtésű tetősíkokkal;

c) belső víznyelő pontra lejtés azonos lejtésű tetősíkokkal;

A külső vízelvezetés elsősorban kéthéjú (hideg) tetők esetén célszerű. Ennek előnye, hogy könnyebben hozzáférhető, tisztítható, karbantartható; hátránya viszont, hogy fennáll a vízelvezető elemek (csövek) elfagyásának és az ebből adódó károknak (pl. visszatorlódásnak) a veszélye.

Melegtetőknél téli időszakban – még kedvező méretű hőszigetelés esetén is – feltételezhető, hogy a külső léghőmérséklet és a tetők külső felületi hőmérséklete között akár 3-5°C különbség is előfor­dul. Ebből következik, hogy enyhe fagy (-1 – -3°C) esetén a tető­felület hőmérséklete még 0°C felett lehet, vagyis megindul az ol­vadás. Külső vízelvezetés esetén a hólé a vízgyűjtőbe érve viszont megfagy és a további csapadék útját elzárva, azt visszatorlasztva jelentős károkat okozhat.

Kéthéjú hidegtetőknél a külső légtér és a tető felületi hőmérséklete közötti különbség téli időszakban elhanyagolható, ezért ezzel a jelenséggel nem kell számolni. Ha (pl. szerkezeti okokból) egy egyhéjú melegtetőnél csak külső vízelvezetés alakítható ki, akkor gondoskodni kell a vízelvezetés mentén a fagyás megelőzéséről. Ez általában a vízelvezető szerke­zetek fűtésével biztosítható.

Belső vízelvezetés egyaránt alkalmazható egy-, illet­ve kéthéjú tetők esetén. Itt a fagyás veszélye nem áll fenn, azonban a vízelvető elemek nehezen hozzáférhetők, ebből adódóan a karbantartásuk, az esetleges dugulások elhárítá­sa vagy egyéb meghibásodások javítása is sokkal nehezebb. Nagy tetőfelületek esetén a belső vízelvezetés eleve elkerül­hetetlen.

A lapostetőkön a vízelvezetés működésének egyik alap­vető feltétele a megfelelő lejtés megléte. Ez lényegében a vízelvezetés geometriáját adja meg.

A lejtés a vízelvezetés módjának megfelelően lehet:

• külső ereszvonalra lejtés;
• külső vízköpő pontra lejtés;
• belső vízelvezetési pontra (összefolyó) lejtés.

A külső vonalra lejtés a legegyszerűbb geometria. Lé­nyegében egy vagy több – a párkánnyal rendelkező külső oldalakkal megegyező számú – kifelé lejtő tetősíkkal képe­zik (2.4/a. ábra). A külső vízköpő pontra való lejtés a gyakorlatban napja­inkban nem elterjedt. Vízköpőt általában biztonsági okok­ból alakítanak csak ki.

2.4/a

Belső vízelvezetési pontra lejtés esetén a vízelvezetés geo­metriájának és a víznyelő pontok helyének meghatározása számos szerkezeti és technológiai szempont figyelembevé­telével, azok összehangolásával történik. (A pontok helyét alapvetően meghatározza, hogy hogyan illeszthetők a víz­elvezető elemek a lapostető alatti szerkezetekhez.)

A lejtés kialakítható:

• azonos lejtésű (hajlásszögű) tetősíkokkal;
• eltérő lejtésű tetősíkokkal;
• ezek együttes alkalmazásával.

A víznyelőhöz kapcsolódó azonos lejtésű tetősíkok haj­lásszöge megegyezik (2.4/b. ábra). Az épületet a körvonalától (a tetőfelület geometriájától) függően a tetősíkok attika­csatlakozása azonban, más-más magasságban lesz. Azonos lejtésű tetősíkok alkalmazása esetén megfigyelhető, hogy az egy víznyelőhöz kapcsolódó négy tetősík közötti hajlatok (vá­pák) felülnézeti képei mindig derékszögben metszik egymást.

2.4/b

Eltérő lejtésű tetősíkokat általában akkor alakítanak ki, ha a vízelvezetés geometriájára vonatkozóan szempont az, hogy a tetősíkok egy adott vízszintes sík mentén metsződ­jenek a szegélyező falakkal. Ebben az esetben a víznyelő helyzetétől függően az eltérő távolságok, de azonos magas­ságkülönbségek eltérő lejtésű tetősíkokat eredményeznek (2.4/c. ábra).

2.4/c

Ha a víznyelő az adott (tervezett) vízgyűjtő terület valamely sarkához közel kerül, akkor ez a megoldás nem alkalmazható, mivel az egyes tetősíkok lejtése (a hosszuktól függően) a megengedettnél nagyobb vagy kisebb lesz. Ebben az esetben (a víznyelő felé dőlt) ferde sík mentén határozzák meg a tetősíkok és szegélyező falak metsződését.

A vízelvezetési rendszer tervezése

A lapostetők gravitációs vízelvezetésének (a vízelvezetés geometriájától függetlenül történő) tervezése, kialakítása során a következő szempontokat kell figyelembe venni.

Egy tetőfelületen a vízgyűjtő területek és víznyelők szá­ma legalább kettő legyen. így az egyik víznyelő dugu­lása, karbantartása stb. esetén a másik el tudja vezetni a vizet. Kivételt csak a kis alapterületű (40-60 m²) és a túlfolyóval ellátott lapostetők képezhetnek.

• Egy vízgyűjtő terület (egy vízgyűjtőhöz tartozó terület) nagysága 150-180 m²-nél ne legyen nagyobb.
• A vízelvezetés hossza max. 12 m lehet.
• A víznyelőket mindig a tető (vízgyűjtő terület) legmé­lyebb pontján kell elhelyezni, a falaktól, felépítmények­től min. 0,50 m távolságban. Ügyelni kell arra, hogy a víznyelők karbantartás céljából hozzáférhetők legye­nek.
• A víznyelők szabad keresztmetszetét a vízgyűjtő terület méretének függvényében határozzák meg. Gyakorlati tapasztalat alapján 1 m² vízgyűjtő területhez 1,25 cm² szabad víznyelő keresztmetszet szükséges (1 cm² víz­nyelő keresztmetszet = 0,80 m² vízgyűjtő terület).
• A tetősíkok lejtése nem lehet kisebb, mint 2%, ugyan­akkor 5%-nál nagyobb lejtés nem ajánlott. A hajlatok (vápák) kialakítható lejtése min. 1%.
• A tervezés során ügyelni kell arra, hogy lejtésmentes (vízszintes) felület ne jöjjön létre (2.5. ábra).
• A víz útjába lévő felépítmények körül a víz feltorlódá­sát ellenlejtés-képzéssel kell megakadályozni.
• A tetősíkok közötti hajlatokban süllyesztett vápacsa­torna kialakítása nem ajánlott, mert jelentősen fokozza a vízszigetelés meghibásodási kockázatát.
• Kerülni kell a tetősíkba süllyesztett mozgási hézagok feletti vízátvezetést. (Kedvezőbb a tetősíkból kiemelt mozgási hézagok alkalmazása).

A tetősíkok pontos lejtését a csapadék elleni szigete­lésnek és az aljzat kialakításának (anyagának) függvényé­ben határozzák meg (pl. táblás hőszigetelés esetén legalább 2,5%-os, deszkaaljzat esetén legalább 4%-os lejtés szüksé­ges).

A lejtés megtervezésénél minden esetben figyelembe kell venni a födém várható lehajlását is. Mivel a lejtés általában kicsi, ezért a terhelések hatására bekövetkező, rend­szerint kismértékű födémlehajlás is befolyásolhatja annak tényleges mértékét. A vízelvezetés különböző szerkezeti részleteit, elemeit a későbbiekben részletesen ismertetjük.

Nagyobb felületeknél (pl. ipari csarnokoknál) alkalmaznak korsze­rű, szívott vízelvezető rendszereket. Ennél a megoldásnál minden 250-300 m² vízgyűjtő felülethez egy elvezetés tartozik. A tetőn nem szükséges lejtést kialakítani. A megfelelő sebességű elszí­váshoz a lefolyócsövek keresztmetszete kisebb, mint a gravitációs elvezetésnél.