• szellőztetés
• tetőfedés

Tetőfedés szellőztetése

A tetőfedés rendeltetésszerű működésének elengedhetet­len feltétele a folyamatos, természetes szellőzés biztosítása. Az eresz mentén és a gerinc közelében elhelyezett levegő ki- és beömlőnyílásokkal nyomáskülönbség alakul ki, és alulról felfelé mozgó természetes légáramlás keletkezik.

Ez nyáron hűti a héjazat alsó felületét, télen pedig megakadá­lyozza a fűtésből származó hő által előidézett hóolvadást a tető felületén. A hűtés mellett a légáramlás kiszárítja a kívülről bejutó, illetve a belső páralecsapódásból keletkező nedvességet. A tetőfedések kiszellőztetését alapvetően külön kell ke­zelni a nem beépített és a beépített tetőtereknél.

Nem beépített tetőtereknél általános esetben az alá­téthéjazat légzáró (párazáró) réteget képez. Ezen légzáró réteg alatt és felett egyaránt biztosítani kell a kiszellőzést. Az ilyen tetőket kétszeresen átszellőztetett tetőnek nevez­zük. Az egyik (felső) kiszellőztetett térrész a héjazat és az alátéthéjazat közötti légréteg, a másik (alsó) lényegében maga a padlástér (1.123/b. ábra). Mivel az alátéthéjazat alatt áramló levegő elsősorban a szarufák között mozog, így ez elsődlegesen az alátéthéjazaton keletkező páralecsapódás­ból származó nedvesség kiszárítását biztosítja. A padlástér megfelelő légcseréjét csak részben oldja meg.

1.123. ábra. Tetőfedés (és tetőtér) kiszellőztetése
a) egyszeres szellőztetés; b) kétszeres szellőztetés

Ha az alátéthéjazat páraáteresztő tulajdonságú, akkor elég csak a felső kiszellőztető rétegről gondoskodni. Az ilyen te­tők az egyszeresen átszellőztetett tetők (1.123/a. ábra).

Régen, amikor a tetőfedésekre még „csak” vízzárósági követel­mény vonatkozott, nem került minden esetben alátéthéjazat a fedés alá. Vagyis a héjazat közvetlenül a padlásteret határolta, nem volt légzáró réteggel elválasztott külön térrész. Az ilyen tetők is egysze­resen átszellőztetett tetők voltak.

A levegőbeömlő nyílásoknak a tetőfedés legalsó részén az eresz vonalában kell elhelyezkednie, míg a kiömlőnyílásokat a fedés legmagasabb részén, a gerinc vonalában ala­kították ki. Az alátéthéjazat a gerinc magasságában megvan szakítva, itt távozik az alátéthéjazat alatt felfelé áramló le­vegő. A vízhatlanságot itt jelentős rátakarással lehet bizto­sítani.

Szellőzőnyílások

A szellőzőnyílások mérete és a szellőző légréteg szabad magassága függ a tető hajlásszögétől és a szellőztetendő rész hosszától (ami a tetőfelület geometriájától függ). Mi­nél kisebb a tető hajlásszöge és minél hosszabb a szellőző légrész, annál nagyobb szellőzőnyílásokat kell kialakítani, és természetesen annál magasabb (vastagabb) lesz a szellő­ző légrés. (Hiszen a légnyomáskülönbség hatására a levegő áramlása így tud könnyebben megindulni.)

A közvetlenül a héjazat alatti szellőző légréteg vastagságát az ellenléc ma­gassága határozza meg. Ennek szokásos minimális mérete 2,4 cm, de javasolt nagyobb méretet választani a könnyebb és biztonságosabb kiszellőzéshez. A szellőzőnyílások (le­vegő ki- és beömlőnyílások) legkisebb magassági mérete 4 cm, felülete szarufaközönként a tetőfelület 0,2%-a, de leg­alább 200 cm².

Beépített tetőterek esetén a tetőfedés szellőztetése nem különbözik lényegesen a fent leírtaktól. A tetőteret határoló többrétegű szerkezet kialakításánál azonban mindenképpen figyelembe kell venni a belső térből ható jelentős páradif­fúziót. Ezzel a szerkezeti kialakítással az 1.14. fejezetben foglalkozunk részletesen.