• fedélszerkezetek
• tulajdonságok

Üres fedélszerkezetek

A legegyszerűbb fedélszerkezeti típus az üres fedélszék. Ahogy korábban már láthattuk, régen az üres fedélszéke­ket kétoldali szarufákból és az ezeket alul összekötő kötő­gerendákból álló, egyforma szaruállások alkották. Az adott kor építési gyakorlatának megfelelően általában födémmel egybeépített szerkezetként készültek. Vagyis a kötőgerenda rendszerint a padlásfödém teherhordó eleme (födémgerenda) is, amely közvetlenül a falegyenen hosszában végigmenő sár­gerendákon keresztül adja át a terheit a teherhordó falak­ra.

Az egymás mellé sorolt szaruállásokat viharlécek (vagy vihardeszkák) kötik össze, ezek biztosítják a fedélszerkezet térbeli merevségét. Az egymáshoz csatlakozó faelemeket hagyományos ácsjellegű fakötésekkel kapcsolták össze. A szarufa általában ferde csapkötéssel vagy ferdecsapos be­eresztéssel kapcsolódhatott a kötőgerendához.

1.28. ábra. Hagyományos üres fedélszék
a) ereszrészlet; b) gerincrészlet

Az egy sza­ruállásban lévő, egymással szembeni szarufák gerincvonal mentén történő összekapcsolását legtöbbször ollós csapkö­téssel vagy sarok(rá)lapolással oldották meg (1.28. ábra). Szintén a régebben épített (kötőgerendás) fedélszékek jel­lemző szerkezeti eleme volt az ún. vízcsendesítő. Ez az eresz vonalában kisebb tetőhajlásszöget képező, minden szaruál­lásban a szarufára és a kötőgerendára szegezett vágott fa­elem. Mai alkalmazása nem jellemző.

Kötőgerendás kialakítás

Üres fedélszerkezeteket hagyományos (kötőgerendás) ki­alakításban ma már nem vagy csak ritkán (esetleg műemlé­kek felújítása során) készítenek. A napjainkban épített fedélszékek többsége közvetlenül a födémszerkezetre van ráültetve. Nincsenek kötőgerendák, a különböző típusú (előre gyártott elemes, monolit stb.) zá­rófödémek jellemzően vasbeton koszorúval egybeépített szerkezetek. A szarufák alsó megtámasztását talpcsava­rokkal a vasbeton koszorúhoz rögzített talpszelemenek biztosítják. A két faelemet legtöbbször egyszerű horgolással, illetve szegezett kötéssel kapcsolják össze.

A szarufák alsó végei általában 0,50-0,80 m-rel túlnyúlnak a talpszelemen vonalán (csüngő szarufavég). A szabad (alátámasztás nél­küli) túlnyúlás nagyságát a szarufák keresztmetszete, a fe­dés tömege, valamint az építészeti igények határozzák meg. Nagyobb túlnyúlás (eresznél) csak szarufavégek alátámasz­tásával képezhető (amit később részletesen is tárgyalunk). Ennek szükségességét a várható terhelések és igénybevéte­lek ismeretében statikai számítással kell meghatározni.

A térbeli merevség biztosításához az üres fedélszékek szaruállásainak (csak) viharlécekkel történő összekötése ma már nem elégséges, a szarufák alsó és felső megtá­masztását, a szaruállások összekapcsolását szelemenekkel biztosítják. Az egy szaruálláson belüli kétoldali szarufák a felső végüknél egyszerű saroklapolással vagy ollós csa­pos kötéssel, átmenő anyáscsavar kötőelemmel kapcsolódnak egymáshoz. Az alkalmazott fakötések egyszerűek, gyorsan kialakíthatók. A szarufák felső megtámasztását ma már min­den esetben taréj szelemennel vagy taréjdeszkával biztosítják (1.29. ábra).

1.29. ábra. Üres fedélszerkezet
a) ereszrészlet;  b) gerincrészlet taréj szelemennel; b) gerincrészlet taréj deszkával

Az 1960-as években, elsősorban a szarufák kedvezőbb erőátadá­sa és az egyszerűbb (gazdaságosabb) szerkezetépítés érdekében – külföldi példákat alapul véve – többféle újszerű, az addig alkalma­zottaktól eltérő koszorúkialakítással „kísérleteztek” (1.30. ábra). Ezek többsége azonban a munkaigényes zsaluzás és a bonyolult koszorúvasalás következtében nem terjedt el.

1.30. ábra. Ma már nem alkalmazott koszorúkialakítások