• színek

Az őskori és ókori kultúrák színhasználata

A színek szerepét az emberré válás fejlődéstörténeté­ben az ősközösségi társadalmaktól kiindulva a nagy folya­mok menti kultúrák kialakulásán, az egyiptomi, görög és ró­mai kultúrán keresztül kísérjük figyelemmel napjainkig. Az emberiség története az emberi kultúrák története, amelyben a színek iránti fogékonyság mindig jelen volt. A színnek azon­ban már szerepe volt az emberré válás fejlődéstörténetében is.

Az őskori és ókori kultúrák színhasználata

A homo sapiens megjelenése előtti előemberek, az eszközöket készítő homo habilis (ügyes ember) és a későbbi homo erectus vándorló hordái számára a színek szerepe még alig különbözött attól a funkciótól, amit az állatvilágban is betöltöttek, vagyis felte­hetően csak biológiai szerepük volt: jelzőrendszerként segítettek megkülönböztetni az ehető táplálékot az ehetetlentől, a hasznosat a károstól.

A színeknek nagy szerepük volt a fajfenntartásban is, például bi­zonyos madárfajok hímjeinek pompázatos, színes tollruhája, vagy az ember testfestése az egyéni vonzerő növelésére szolgált. Egyes ter­mészeti népcsoportoknál ez máig fennmaradt, de a civilizált nagyvá­rosokban élő emberek számára sem idegen a színek általi közlésigény.

Színek az állatvilágban

Őskor

Az ősközösségi társadalmakat létrehozó fejlettebb emberi faj, a homo sapiens barlang- és sziklafestményein és használati tárgyain már megjelent a színek természetet utánzó szimbolikus szerepe is.

A legismertebb őskori barlangfestményeket Dél-Franciaor­szágban, illetve a spanyol Pireneusokban találták meg a régészek (Lescaux, Arcy-sur-Cure, Altamira). Ezen föld alatti „képtárak” megszületését egyes kutatók azzal magyarázzák, hogy az embe­rek már ekkor szerették „képekkel” díszíteni a lakhelyüket, mások kultikus funkciókat tulajdonítanak a falképeknek, megint mások valamiféle ősi önkifejezés megnyilvánulását, a festészet örömét vélik felfedezni bennük.

Az azonban bizonyos, hogy ezek a festmé­nyek „információhordozók”, amelyek az itt élő állatpopulációról, a törzs vadászati sikereiről, olykor a vadászat módszereiről „tudósí­tották” az utódokat. Ezenkívül a közösségi rítusok a vadászat előtti beavatási, illetve az elejtett állatok szellemét engesztelő szertar­tások eszközéül szolgálhattak.

Akármilyen céllal, szándékkal is születtek ezek az alkotások, egy biztos: „specialisták” tudatos cselekvése hozta létre őket.

Akármilyen céllal, szándékkal is születtek ezek az alkotások, egy biztos: „specialisták” tudatos cselekvése hozta létre őket.

Testfestés

Az ősművészek ásványi anyagokból készült festékeket használtak, például ok­kert, amelyből a vöröstől a sárgáig és a barnáig sok színt tudtak hevítéssel elő­állítani, vagy mangán-oxidot tartalmazó ásványt, amiből fekete és lila színeket nyertek. Az ember törzsfejlődésének következő állomásaként, a vadászó tör­zsek után megjelentek a földművelő, pásztorkodó népek, a kőszerszámok mint használati eszközök után pedig a fémszerszámok és az agyagedények, amelye­ket már a legkorábbi időktől díszítettek. Először csak karcolt díszítéssel, de a neolitikum végén, 6000-7000 évvel ezelőtt az agyagedényeket már fehér-vörös vagy fekete-vörös színekkel festették.

Ókor

A nagy folyam menti kultúrák kialakulásával (a Tigris és az Euf­rátesz, a Nílus, valamint a Gangesz mentén) bonyolultabbá vált az emberi társadalom és ezzel együtt a színek funkciója is. A szí­nek használata rendszerbe szerveződve „nyelvvé” vált, amelynek szimbolikus, olykor misztikus jelentést tulajdonítottak. Igen erős jelképes gondolkodásmód jellemzi ezekben a folyam menti kultú­rákban az emberek kifejezésmódját az emberek, állatok, növények világáról, a még meg nem értett természeti erőkről, jelenségekről, a születés és a halál törvényszerűségeiről. Az ősi kultúrákban a szín „szimbólum” is volt egyben.

Egyiptom

Fejlett színszimbolika természetesen csak a színek számbeli gya­rapodásával párhuzamosan alakulhatott ki, ez pedig szorosan kapcsolódott a festékek előállításának fejlődéséhez. Az egyipto­miak a földszíneken kívül számos mesterséges színezéket is ké­pesek voltak előállítani, ilyenek például a növényi eredetű színe­zékek, úgymint az egyiptomi kék vagy az indigókék. Az egyiptomi balzsamozók urnákba helyezték a halott belső, lágy szerveit, és szekrényben tárolták. Elhelyezésük előtt különböző szí­nekre festették azokat, a tüdőt vörösre festve északra, a májat fehérre festve délre, a gyomrot sárgára festve keletre, a beleket feketére festve nyugatra helyezték el.

A folyam menti kultúrákban a színek jelképes nyelvezete szoro­san kapcsolódott a vallási misztériumokhoz, és általában a világ­ról vallott egységes felfogáshoz.

Az ókori Görögország

Hérakleitosz, az ókori materialista görög filozófus létről való fel­fogása szerint a világot nem Isten teremtette, hanem az öröktől fogva létezett, és négy különböző, egymástól nem származó, de egymással vegyülő őselem (princípium) alkotja: a tűz, a levegő, a víz és a föld. Ezeket két eszményi erő vegyíti egymással, a vonzás és a taszítás. Ezek az őselemek később, a színekkel azonosulva jelentést kaptak.

A vörös a tűz és a szellem, a zöld a vizet és a világot jelenti, a sárga a levegőt és az egyént, a kék az ember és a föld szimbó­luma volt, a fehér pedig, amely minden színt magában foglal, az Istent jelképezte. Arisztotelész a négy őselemet színekkel azono­sítva az egyes elemekhez meghatározott tulajdonságokat rendelt. A szárazmeleg a tűz; a melegnedves a levegő; a hidegszáraz a föld; a hidegnedves a víz tulajdonságait jellemzi.

A görög képzőművészeti kifejezést és látásmódot a tudomány­hoz hasonlóan a természet megfigyelésének szándéka jellemezte. A görögök a színeket az építészetben is alkalmazták, különböző optikai hatások tudatos kifejezésére.

Róma

A római kultúra, amely részben a klasszikus görög kultúra érté­keinek átvételéből született, egyúttal a középkor keresztény-zsidó kultúrájának előkészítője. A római kultúra méhében született meg az a középkori európai gondolkodásmód, amelynek kezdetét a ko­rai kereszténység és pogány miszticizmus zsidó hagyományokkal ötvözött, sajátos keveréke.