Színek az európai építészetben
A történelmi korokból ránk maradt különböző építészeti stílusú épületek némileg felvilágosítanak az adott korra jellemző építmények alaprajzára, térkapcsolataira, formaviszonyaira, a plasztikai elemek jellemzőire és kevésbé pontosan ugyan színhasználatukra is.
Az építmények jellemzői a feltárások folyamán elég nagy pontossággal rekonstruálhatók, de a színek helyes visszaadása szinte megoldhatatlan feladatnak tűnik. A szín időről időre még az épület teljes pompájában, fénykorában és a felújítások során is változott, nehezen azonosítható, ezért nehezen rekonstruálható.
A több száz éves épületek feltárásával az eredeti színből megmaradt festékanyagok maradványainak hitelessége csupán fenntartásokkal fogadható el. Segítségünkre vannak az épségben fennmaradt műemlékek, korabeli festmények és egyéb műtárgyak, amelyek a korra vonatkozóan fontos információkat hordoznak.
Középkor
A kora középkorban a gondolkodás kiindulóalapja az egyházi dogma volt. A jogtudomány, a természettudomány és a filozófia egészében az egyházi tanokhoz igazodott, az ezektől való eltérés eretnekségnek számított. A művészetek ábrázolásmódját szigorú, egyház által előírt kánonok szabályozták. A teremtményekből, az emberi testből csak annyit ábrázoltak, amennyi a lélekre utalt, a természetben is csak a szellem szimbólumát látták. Így a színek használata is szigorú szimbolikával a középkori egyház teológiáját erősítette.
A romanika
A színvilágot tekintve a román kor a római hagyományokra épül, de a szín szerepe nemcsak a művészetekben, hanem az egyén és a társadalom életében is átalakul. Szemléletében változik elsősorban, amikor az evilági léthez, a természethez tapadó antik hagyományokkal szembeforduló, új transzcendens szemléletben találja meg az egyház megerősödésének lehetőségét, és ekkor új kifejezőeszközöket és formarendszereket keres. A szín jelentéstartalmat kap, fogalmi rendszerekkel kapcsolódik a misztikus színbirodalomhoz. A színszimbolika ősi jelentéstartalmait’ keresztény jelentéstartalmakkal ruházza fel, így a középkori gondolkodást mint egy egységes szín- és formarendet tesz mindenki számára „olvashatóvá”.
- Vintage, klasszikus, kockás? A legszebb gyermektapéták közül válogattunk!
- Pompázzon zöld színben nappalink!
- Frissítő menta
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Romantika kedvelt színhasználata
A kor színkészlete megközelítőleg a komplementer színhasználatra szorítkozik. A vörösek tartománya a nagyobb és a hideg színeké a kisebb, amelyek jelentős részt tört színek és sötétek. Világos színeket főleg a sárga tartományaiban találjuk. A kor színkészletéből csaknem teljesen hiányoznak a sárgászöld, a bíbor-, az ibolya- és a szürke színek.
A gótika
A gótika korának szemlélete nagy változást hozott az építészet és az építészetet mint fő művészeti tevékenységet csupán kiszolgáló képzőművészetben. Egymástól független, de egy rendszeren belül értelmezhető, egymást nem helyettesíthető elemekből épült fel. Ezen rendszeren belül értelmezhető az épület tömege, statikai szerkezete, az építészeti tagozatok arányrendszere, a nyílások formarendszere. A nyílásokat övező, díszítő, gazdagon faragott kő mérművek és a nyílásokat borító színes üvegek, a színes fény áramlása, a belső tér misztikus áhítatot és ezoterikus gondolatokat fejez ki, a kor szellemi tartalmát erősítette.
Gótika színhasználata
A használt színek mindig markánsak, jól jellemezhetők. A román kor színkészletét a kékek és a zöldek színtartományaival bővítették. A piros szín erőteljes, amelyhez gyakran társul a bíbor, amely a titokzatos szerelmi tűznek, a Szentlélek viharának a jelképe. A kék tüzes, eleven, a nemlétet, míg a zöld kemény, az isteni kegyelmet és a boldogság reményét fejezi ki. A sárga és vörös színezetek különböző telítettségű árnyalatai gyakran jelennek meg egymás mellett, míg a zöldek ritkábban és a kékek csupán elvétve.
Újkor
A reneszánsz
A korban előrehaladva a reneszánsz polgári társadalom hajnala, a humanizmus kora. A középkorhoz képest a gazdaság, a társadalom, a tudomány, a művészet, az életforma gyökeres átalakulását hozta. Az emberi gondolkodást igyekezett megszabadítani a vallás misztikus béklyóitól, magát az embert állítva a földi világ középpontjába. A reneszánsz újonnan felfedezte a klasszikus görög-római kultúra értékeit. A klasszikus példák nyomán a művészi kifejezés mértéke az ember és az őt körülvevő természet lett. A test már nem csupán a lélek földi lakhelye, hanem a művészi és tudományos kíváncsiság tárgya.
Reneszánsz színhasználata
Az uralkodó szín egy belülről csillogó kék, és megjelenik a rózsaszín, a barna, a világoszöld.
A barokk
A barokk művészete többféle hatást keltő, mondhatjuk hatásvadász eszközzel, illuzionisztikus, teátrális, felfokozott expresszivitással fordul a reformáció ellen, így az ellenreformáció fő támasza lesz, és annak támogatottságával terjed el. A barokk nem a nyugalmas létezésen alapul, hanem egy drámai cselekvésben, folyamatos mozgásban, felfokozott érzelmi állapotokban, meglepő formai és színkontrasztokban keresi a kifejezés eszközeit.
Barokk jellemző színhasználata
A színkészlet ugyan nagyon gazdag, ennek ellenére egyes színtartományok teljesen hiányoznak. Előnyben részesíti a feketét, a fehéret, szívesebben használja, mint a szürkét. Ellentétre épülő, sötét-világos, telt-tört, fény-árnyék kontraszthatással modellálták a figurákat és teremtettek feszültséget a térben.
A rokokó
A barokk végső periódusa valójában a 18. század. Elsősorban síkdíszítő, illetve az iparművészet stílusa, de a képzőművészetben is megjelent ez a játékos, könnyed, modoros felfogás. A díszítettség túlburjánzása elborít minden felületet, szeszélyesen félrevezeti a szemet, az alatta levő formák rejtve maradnak. Mint egy maszk vagy egy fátyol, ami mögött a mély érzelmek nem láthatók.
A rokokó jellemző színhasználata
A kifinomult, dekoratív színek sajátja a skálaharmónia, amelyben az egymás melletti színek finom átmenetei érezhetők. Gyakran szerepel egymás mellett a sárga és a fehér, a zöld és a fehér, a sárga és a bíborvörös, a világoskék és a sötétzöld. A világos színtartományt használja, a színek telítettsége a barokk korban használtéhoz viszonyítva kisebb.
A klasszicizmus
A klasszicizmus térhódítását mindenekelőtt a nagyvárosok kialakulása, a polgárosodás megjelenése tette lehetővé. Az iparosodás fejlődésével, a társadalmi osztályok kialakulásával más-más funkciójú épületekre lett igény. Pályaudvarok, kórházak, iskolák, színházak, múzeumok, könyvtárak, bankszékházak mint új létesítmények a 19. század elejétől kezdve Európa fejlődését nagy lendülettel vitték előre.
A klasszicizmus főleg építészetre és a hozzá kapcsolódó művészeti ágakra, mint az építészeti plasztikákra volt jellemző, de a festészetben is maradandó alkotások születtek. Levetette az előző korok „sallangjait”, az egyszerűbb, tisztább formákat kereste, a gyakorlati funkció érdekében. „Nemes egyszerűség és a nyugodt nagyság” ezt már más történeti korok is vallották hitüknek, mint a görög, a római, majd a reneszánsz is a klasszicizáló törekvéseket helyezték előtérbe.
A klasszicizmus jellemző színhasználata
Az épület homlokzatán a hajlított vonalak helyett a horizontális és a vertikális, áttekinthető, egyenes vonalú tagoltság, monumentális nyugalom és arányosság jelenik meg. Színválasztéka kiegyensúlyozott, a színezet a világosság és a telítettség rendezett. Színvilága erősen tört. Jellemzőek a sárga, a hidegzöld tört árnyalatai.
A romantika
A merev társadalmi normákkal szemben az egyéniséget, az elvágyódás igénye mellett az érzelmek szabadságát hirdeti. A művészeti alkotást esztétikai szabályokkal korlátok közé szorító, kissé merev klasszicizmussal szembehelyezkedik. A romantika egyfajta újjászületése az előző korok értékeinek, jellemzője a földrajzilag más és más nemzeti kultúrák újraéledése. A népművészet is a kor felfedezése, és ez a nemzeti romantikus mozgalmak alakulásának kora.
A romantika jellemző színhasználata
Az alkalmazott színvilágára jellemző, hogy csaknem a színtér egészére kiterjed. Elszakad a rokokó pasztellszíneitől, de szakít a klasszicizmus keménységével is.
Az eklektika
A nagyirányú fejlődés, a nagy építkezések ideje, amikor a nemzeti művészet kialakítására irányuló törekvések általánossá váltak, ahol az akadémizmus az eklektikával keveredik. Eklektikus stílusnak a különböző régi korstílusok újjászületését és egyesítését nevezzük. Az eklektika változatos neoépítészeti stílusok elemeinek keveredése. A világ legszebb eklektikus építészeti együttessel rendelkező városának Budapestet nevezték meg. Az építészet új kifejezésmódokat keres, az elmúlt idők történeti stílusainak megfelelően próbálja hozzáképzelni a színeket.
Az eklektika jellemző színhasználata
A kastélyt barokk, a palotát reneszánsz, a múzeumot görög stílusban építik. Nemcsak rendeltetésnek megfelelően választanak új építészeti formát, hanem a vallási felekezetek is mind más-más stílust választanak. A katolikusok román vagy késő barokk, a reformátusok gótikus, az evangélikusok klasszicista, a zsidók más stílusjegyekkel építik templomaikat, olykor egyetlen épületen belül több stílusjegy keveredésével. A nagy ütemű építkezéshez nincs megfelelő szaktudású szakember, ami sokszor az építészeti elemek silány kivitelezését és a hozzájuk tartozó színek mechanikus alkalmazását vonta maga után.
A szecesszió
A szecesszió szó „kivonulást” jelent, ami a századforduló jelentős stílusirányzata. Az utolsó olyan művészeti stílus, amely összművészetben, komplexitásban gondolkodott.
A szecesszió jellemző színhasználata
Az építészetben, az építészetet kiszolgáló képző- és iparművészetekben, a tárgyalkotó művészetekben, a ruhaiparban (mint divat- és kiegészítő kellékek, ékszerek], de még az életvitelben is jelen van. Angliában és az USÁ-ban art deco, Franciaországban art nouveau, német területen Jugendstil, Magyarországon szecesszió néven ismert mind a magas művészetben, mind az alkalmazott művészetekben.
Legújabb kor
A modern
A kor építészeti szemléletét a funkcionalizmus határozza meg. Az új anyagok, új technológiák megjelenése új kihívások elé állítja a művészeket és az építőket. Az acél, a vasbeton, az építészeti üveg mint új építészeti anyag új szerkezetek, térformák, funkciók, színösszetételek kialakítására adnak lehetőséget. A kor az épületek minél célszerűbb használatára törekszik. Díszítőelemektől mentesen, színezőanyagokat mellőzve, csupán az épület tömegeinek térben való horizontális és vertikális mozgatásával, hangsúlyos eltolódások ritmusával alakítják ki, teszik mozgalmassá az épületeket.
A modern színhasználata
Szűk terjedelmű színtartományok közül nagy választékot kínál a fekete és a fehér használatának, a fekete és a fehér „kiszínesedésének”. Jellegzetessé vált a fafelületek cinóberpirosba, ultramarinkékbe vagy csokoládébarnába merített színezése.
A szocreál
A tömegigények kielégítésére szorítkozó panelházépítés, a lakótelepek kialakulása nem adott lehetőséget az igényes formák, díszítőelemek, színek változatosságának. Az építészet mint kort jellemző építőművészet az építőiparnak alárendelt, gyors, elemekből egymásba rakható szolgáltatóiparrá minősült.
A szocreál színhasználata
A színek sematikus alkalmazása, az elterjedt formaelemek, színkapcsolatok ismétlése a vizuális megjelenést banálissá tette. A színkészlet a reformkori klasszicizmus színkészletére emlékeztető, részben példaképnek tekinti a kort, de meghatározó tényező a festékek hozzáférése, korlátozott színválasztéka. A használt színek alacsony telítettségűek mind a világos, mind a sötét színek esetében.
A posztmodern
Ha megfigyeltük a művészettörténetben az új stíluskorszakok kialakulását, mindig egy új szemlélet következtében fogalmazódott meg a jelen tagadása, a jelentől való elfordulás, míg az előrelépést mindig a múltból való értékek átmentése, továbbgondolása adta.
A posztmodern színhasználat
A posztmodern is beleunt a kizárólagos kubusokból, hasábszerű idomokból egymásba illesztett formákból történő építészeti formarendbe, így visszatekint az épületek formálásánál az organikus építészeti irányzatok által már alkalmazott természeti elemekre, a népi kultúrából merített motívumok elemeire vagy a tárgykultúrán fellelhető formarendszerre. Ez a visszatekintés más vonatkozásban is megjelenik. Sokszor harsogóan túlformáltak a részletek, az épület méretének, funkciójának ellentmondóak, túlzóak a díszítőelemek.