Színek a környezetünkben

Szín és zene

A színharmónia törvényszerűségét gyakran állítják párhuzamba az építészetben, zenében kialakult harmóniaelméletekkel. A zenei harmónia által való analóg annál is inkább érthető, mivel a harmó­nia kifejezés először a pitagoraszi hangsorban jelent meg, amely a húrmérték és az oktáv összefüggéseiből alakult ki. A pitagoraszi oktáv öt egyforma egész hangból (a keleti, dél-ázsiai, kelet-afrikai és a magyar népzene uralkodó hangsorából, a pentatonból) és két félhangból alakult ki. Ez az összesen 7 hangból álló ún. diatonikus skála lett az alapja az európai zenei hangsor felépítésének, amely az ún. temperált hangsor kialakulásáig vezetett.

Zene - harmóniaPitagorasz a kis számokból származtatta a harmóniát. “…az egész természet a számok harmóniájából épül.” Megfogalmazta a jó hangzást, a konszonanciát, amit a kis számviszonyokhoz kapcsolt. Míg a rossz hangzást, a disszonancia értelmezését a viszonyszámok növekedésére alapozta, amelyek a hangok telí­tettségétől, tisztaságától való eltérést jelentik.

A görög zenében az együtthangzó, kellemesen összecsendülő hangközök jellemzésére létrejött harmonikus, konszonáns kifeje­zés az egymás után megszólaló hangokra vonatkozik. A zenei har­mónia értelmezése csak az európai többszólamúság kialakulásá­val változik meg, ettől kezdve már kettős kapcsolatokon nyugszik a harmónia. A szín és a zene közös harmóniájának kapcsolatát a reneszánsz kori Itáliában a zenei ütemet a matematikai arány­rendszerrel, az egyensúllyal állították párhuzamba.

Newton zenei skálához kapcsoltNewton zenei skálához kapcsolt színköre. Ez a színkör mint a színharmónia elméletének alapja: V a vörös, N a narancs, S a sárga, Z a zöld, K a kék, I az indigó, B az ibolya, a körök mellé írt kis betűjelek a zenei skála hangjainak szimbólumai.

Newton zenei skálához kapcsolt színköre a színharmónia-el­méletének az alapja. Newton úgy alakította ki színkörét, hogy a spektrális színek alkotta sor két végét összekapcsolta, így a kékesibolya a bíborvörös mellé került, és a színsor folyamatossá vált. A színeket az óramutató járásával megegyezően rendezte el, majd a színkörön két pontot választott ki, amely pontok igazodnak a hang- és színegyenes arányrendszeréhez.

Ez a zenei skálához igazodó színkör a vörös, narancs, sárga, zöld, a kék, az indi­gó, és végül az ibolya, majd ismét a vörös következett az egyszerre megszólaló hangok (szimultán, ¡11. több hangból álló), hangzatok, akkordok konszonanciáján (vertikális harmónia), valamint az egymás után megszólaló (szubcesszív) horizontális harmóniák jelennek meg.

Vaszilij Kandinszkij: Improvizáció (Tengeri csata), 1913Vaszilij Kandinszkij: Improvizáció (Tengeri csata), 1913

A 19. században Rimszkij-Korszakov és Szkrjabin színrendje szakít a rezgésszám és az intervallum fizikai számszerűségein alapuló felfogással, s a színasszociációs érzékelések eredménye­ire támaszkodik. Ötödfordulós kvintkörük a színpólusokat és azok tonális vonzatait hangsúlyozza. „Érzéseink nem egyes hangok, ha­nem akkordjaik megszólaltatásával kiváltott színhallás (szinesztézia) adta reagálások, és ezek nem fizikai értelemben vett színek, hanem a belső hallás színélményei” (Lázár László).

J. Miró a zenei gondolatok absztrakt megfelelőiként színkoron­gokat festett. A cím Rimbaud francia költő A magánhangzók szo­nettje c. versére utal, amely színeket kapcsol a magánhangzókhoz. Minden egyes korongnál változtatta a szín erősségét, a formát, a méreteket úgy, hogy a sor a kerek hangjegyektől a kis ritmikai hangsúlyokig terjed.

A szín és a zene a 20. század művészetében új jelentést ka­pott (a szem és a fül érzeteinek kapcsolata). „A szín a billentyű, a szem a kalapács, a lélek a sokhúrú zongora. A művész a kéz, amely meg-megérint egy billentyűt, hogy a lélek zendüléseit ki­váltsa” (Vaszilij Kandinszkij). A 20. század néhány művésze, első­sorban Paul Klee és az orosz Vaszilij Kandinszkij a színt elvontan, filozofikusan kezelte.

A spektrum színhullámegységei

Kandinszkij a tónust a hangszínnel, a színezetet a hangmagas­sággal, a telítettséget a hangerővel hozta összefüggésbe. A Bauhaus egyik tanáraként a tervezőiskola és a művészetek egye­sítésére törekedett. A kotta aláfestés egy színes fénykompozícióhoz. Arnold Schönberg és Kandinszkij szoros barátságban voltak, így erősen hatottak egymásra. Schönberg szakított a komponálás ha­gyományos módjával, így számos zenei gondolatot köszönhet neki kiváló festőbarátja.