Műmárvány alkalmazása történelmi épületektnél
A vakolatok választás során a legfontosbb hogy olyan vakolatot válasszunk amely hosszú időtálósággal rendelkezik, nem repedezik meg, egy hatékony védőréteget képez a homlokzat külső felületén. Különösen hasznos, ha olyan összetevőket tartalmaz, aminek következtében javítja a falszerkezet hőtechnikai tulajdonásait. A kerámiagömböket tartalmaző hőszigetelő bevonat egy rendkívűl hasznos plusz funkcióval rendelkezik.
A műmárvány- (stukkómárvány) munkákat mésszel és enyvvel kevert gipszből különféle pigmentekkel vagy anélkül készítik. A műmárvány színezett tiszta gipszhabarcs, kötési idejét korábban enyves víz vagy zilizgyökér hozzákeverésével hosszabbították meg. Később a márványcementnek is nevezett, kétszer égetett, timsótartalmú gipszet használták erre a célra.
A reneszánsz korban vezették be a falak, pillérek és ablakkeretezések műmárvánnyal való díszítését, mert az igazi márvány beszerzése túl drága vagy nehéz volt. A műmárvány virágkora a barokk és a játékos rokokó volt. Ebben az időben az épületszobrászok a műmárvány igazi szakértőivé váltak. A márványozómesterek és fényezők nagy kegyben álltak a királyi és fejedelmi udvaroknál, és távoli helyekről is hívták őket különféle munkák elkészítésére. A habarcs összetételének ismerete és a megfelelő köszörűkövek birtoklása egyfajta szakmai minősítést jelentett. Átörökítették őket az utódokra, és a szakmai titkok az adott család féltett kincsét jelentették.
Műmárvány előállítása
A műmárvány előállításához átfogó szak- és anyagismeret, kézművestehetség kellett, ezenkívül a különféle alapanyagokat is birtokolni kellett. Ilyenek az alabástrom, a csontenyv, az oltott mész, a földfestékek, a különféle köszörűkövek, a karnaubaviasz, a lenolaj és a terpentin. A gipszet és festékport keverés előtt finomlyukú szőrszitán átszitálták, hogy kizárják a szennyeződések belekeveredését. Ha szerves kötésű földfestékeket használtak, akkor az előkészítő munkákból származó esetleges zsírmaradványokat el kellett távolítani, mert ezek elválasztóanyagként viselkedhetnek. Ezt követően a gipszet három egyenlő részre osztották, és különböző mértékben színezték.
A márvány jellemző karakterét és felületének szépségét adó erezet kialakítása a műmárvány előállításának legigényesebb része. Ehhez egy kenyérhez hasonló habarcscipót készítettek, amelyet aztán elcsavartak és feltéptek. A szélébe aztán beletöltötték az előkészített festékanyagot. Másik megoldás, hogy a habarcscipót egyenetlen darabokra tépték, és festékporba forgatták. Ezt követően az egész habarcscipót jól átdagasztották, és szeletekre vágták. A szeleteket terítették aztán az alapfelületre, majd jó erősen rányomták, a hiányos részeket, hibákat szintén kitöltötték.
Műmárvány felragasztása
A műmárványt még nedves állapotban kellett felragasztani a teherhordó alapfelületre, ami lehetett valamilyen falazat vagy fából készült alapkonstrukció. Miután felszínét kiegyenesítették és lesimították, megfelelő keményedés elteltével következhet a csiszolás. Ehhez 8 különböző köszörűkövet használtak. Az első csiszolást durva kővel, a másodikat közepes, a harmadikat finom habkővel készítették. A csiszolások között a márványt kétszer beeresztették az előkészített enyves beeresztővel. Az egyes rétegek általában éjszaka száradtak.
A negyedik csiszolás után, amit szerpentinkővel végeztek, a felületen elvileg már nem találhatók nyitott pórusok. A következő csiszolás alapfeltétele, hogy a műmárvány teljes egészében kiszáradjon. Az ötödik csiszolást lignittel végezték, a hatodik csiszolást jáspissal, ennek során a csiszolókőben semmilyen kvarcér vagy egyéb idegen hatás nem lehetett. A hetedik csiszolás az ún. fényesítővel történt, majd a felületet átkenték enyves beeresztővel. Ezt a finom bevonatot borjúbőrből (és nem csontenyvből) előállított zselatinnal készítették, és melegen, természetes szőrből készült ecsettel hordták fel.
Az utolsó csiszolást ún. vérkővel (hematittal) vagy zsurlófűvel végezték. A felületet ezt követően a végleges száradás után hidegen vert lenolajkence és terpentin egyenlő arányú keverékével, puha ronggyal beolajozták. Körülbelül egy hét elteltével a felületet puha ronggyal be lehetett kenni viasszal. A terpentin elpárolgása után következett a ledörzsölés és a polírozás.
Scagiola
A műmárványból készült intarziás díszítést scagiolának nevezik. A még nedves műmárványrétegre pauszpapírral felmásolják az adott mintát, majd kivágják. Helyére más színű, ill. más struktúrájú műmárványt fektetnek. Ilyen scagiolamunkákra láthatunk például templomi oltárokon vagy asztallapokon.
A munkafolyamat egyes lépéseinek bemutatásával megtudhatjuk, milyen körülményes is a műmárvány készítése. Műmárványt ma már szinte kizárólag restaurálás, ill. helyreállítás során készítenek, bár az ily módon kezelt műmárvány felülete ellenállóbb, mint a szilárdított természetes márványé. Ha valamilyen régi épület helyreállítása során ilyen felületre van szükség, ill. adott esetben új (köz)épületeknél ilyen beltéri dekorációt terveznek, akkor általában újabb beeresztő technikákat alkalmaznak, amelyek egyszerűbben és olcsóbban készíthetők, a végeredmény viszont igen hasonlít az eredetire.