Vakolat

Műmárvány alkalmazása történelmi épületektnél

A műmárvány- (stukkómárvány) munkákat mésszel és enyvvel kevert gipszből különféle pigmentekkel vagy anélkül készítik. A műmárvány színezett tiszta gipszhabarcs, kötési idejét korábban enyves víz vagy zilizgyökér hozzákeverésével hosszabbították meg. Később a márványcementnek is nevezett, kétszer égetett, timsótartalmú gipszet használták erre a célra.

A reneszánsz korban vezették be a falak, pil­lérek és ablakkeretezések műmárvánnyal való díszítését, mert az igazi márvány beszerzése túl drága vagy nehéz volt. A műmárvány virágkora a barokk és a játékos rokokó volt. Ebben az időben az épületszobrászok a műmárvány igazi szakértőivé váltak. A márványozómesterek és fényezők nagy kegyben álltak a királyi és fejedelmi udvaroknál, és távoli helyekről is hívták őket különféle munkák elkészítésére. A habarcs összetételének ismerete és a megfelelő köszörűkövek birtoklása egyfajta szakmai minősítést jelentett. Átörökítették őket az utódokra, és a szakmai titkok az adott család féltett kincsét jelentették.

Műmárvány előállítása

A műmárvány előállításához átfogó szak- és anyagismeret, kézművestehetség kellett, ezenkí­vül a különféle alapanyagokat is birtokolni kel­lett. Ilyenek az alabástrom, a csontenyv, az oltott mész, a földfestékek, a különféle köszörűkövek, a karnaubaviasz, a lenolaj és a terpentin. A gipszet és festékport keverés előtt finomlyukú szőrszitán átszitálták, hogy kizárják a szennyeződések bele­keveredését. Ha szerves kötésű földfestékeket hasz­náltak, akkor az előkészítő munkákból származó esetleges zsírmaradványokat el kellett távolítani, mert ezek elválasztóanyagként viselkedhetnek. Ezt követően a gipszet három egyenlő részre osztották, és különböző mértékben színezték.

A márvány jellemző karakterét és felületének szépségét adó erezet kialakítása a műmárvány előállításának legigényesebb része. Ehhez egy kenyérhez hasonló habarcscipót készítettek, amelyet aztán elcsavar­tak és feltéptek. A szélébe aztán beletöltötték az előkészített festékanyagot. Másik megoldás, hogy a habarcscipót egyenetlen darabokra tépték, és festékporba forgatták. Ezt követően az egész ha­barcscipót jól átdagasztották, és szeletekre vágták. A szeleteket terítették aztán az alapfelületre, majd jó erősen rányomták, a hiányos részeket, hibákat szintén kitöltötték.

Műmárvány felragasztása

A műmárványt még nedves állapotban kel­lett felragasztani a teherhordó alapfelületre, ami lehetett valamilyen falazat vagy fából készült alapkonstrukció. Miután felszínét kiegyenesítették és lesimították, megfelelő keményedés elteltével következhet a csiszolás. Ehhez 8 különböző köszö­rűkövet használtak. Az első csiszolást durva kővel, a másodikat közepes, a harmadikat finom habkővel készítették. A csiszolások között a márványt kétszer beeresztették az előkészített enyves beeresztővel. Az egyes rétegek általában éjszaka száradtak.

A negyedik csiszolás után, amit szerpentinkővel végeztek, a felületen elvileg már nem találhatók nyitott pórusok. A következő csiszolás alapfeltétele, hogy a műmárvány teljes egészében kiszáradjon. Az ötödik csiszolást lignittel végezték, a hatodik csiszolást jáspissal, ennek során a csiszolókőben semmilyen kvarcér vagy egyéb idegen hatás nem lehetett. A hetedik csiszolás az ún. fényesítővel történt, majd a felületet átkenték enyves beeresz­tővel. Ezt a finom bevonatot borjúbőrből (és nem csontenyvből) előállított zselatinnal készítették, és melegen, természetes szőrből készült ecsettel hordták fel.

Az utolsó csiszolást ún. vérkővel (hematittal) vagy zsurlófűvel végezték. A felületet ezt követően a végleges száradás után hidegen vert lenolajkence és terpentin egyenlő arányú keveréké­vel, puha ronggyal beolajozták. Körülbelül egy hét elteltével a felületet puha ronggyal be lehetett kenni viasszal. A terpentin elpárolgása után következett a ledörzsölés és a polírozás.

Scagiola

A műmárványból készült intarziás díszítést scagiolának nevezik. A még nedves műmár­ványrétegre pauszpapírral felmásolják az adott mintát, majd kivágják. Helyére más színű, ill. más struktúrájú műmárványt fektetnek. Ilyen scagiolamunkákra láthatunk például templomi oltárokon vagy asztallapokon.

A munkafolyamat egyes lépéseinek bemu­tatásával megtudhatjuk, milyen körülményes is a műmárvány készítése. Műmárványt ma már szinte kizárólag restaurálás, ill. helyreállítás során készítenek, bár az ily módon kezelt műmárvány felülete ellenállóbb, mint a szilárdított természetes márványé. Ha valamilyen régi épület helyreállítása során ilyen felületre van szükség, ill. adott esetben új (köz)épületeknél ilyen beltéri dekorációt tervez­nek, akkor általában újabb beeresztő technikákat alkalmaznak, amelyek egyszerűbben és olcsóbban készíthetők, a végeredmény viszont igen hasonlít az eredetire.