• hőcserélő
• szellőztetés

Elszívásos szellőztetés, hőcserélők, megtakarítás? [TIPPEK]

Az elszívásos szellőztető-berendezések a fürdő, a WC és a konyha (meleg) belső levegőjét egy központi ventilátor segítségével a kiépített csatornarendszeren keresztül elszívják és a (nem lakott) tetőn keresztül kivezetik. Ez a csatornarendszer többnyire rövid, mivel a vízvezetéket igénylő helyiségek (megfelelő tervezés esetén) egymás mellett helyezkednek el.

A friss levegő a külső falban elhelyezett szellőzőnyílásokon keresztül jut be a lakó-és hálószobákba. A beáramló levegő mennyisége szabályozható. A nyílások durva szűrővel rendelkeznek az élősködők és a szennyeződések kiszűrésére.

Modellek

A különböző modellek esetében a páratartalom vagy nem szabályozható, vagy manuálisan szabályozható, vagy automatikus vezérlésű. A készüléket a helyiségekben a mennyezet közelében célszerű elhelyezni, vagy a fűtőtestek fölött.

A szellőzőnyílások választásunk szerint elhelyezkedhetnek az ablakszárny keretében vagy a redőnytokban is. A beáramló friss levegő összekeveredik a fűtőtestektől felszálló meleg levegővel, így elkerülhetjük a huzatot.

A levegő a lakás belső helyiségeibe a belső ajtóknál lévő réseken (kb. 1 cm-es alsó hézagra van szükség), vagy speciálisan a belső ajtókba vagy közfalakba épített betéteken keresztül jut át. A ventilátor által megmozgatott levegő mennyiségét elektromos fordulatszám-szabályozóval lehet megvalósítani. A rendszerhez megfelelő szagelszívó is csatlakoztatható. A ventilátor teljesítménye (olyan csatornarendszer esetén, amelyben a nyomásveszteség csekély) ne legyen nagyobb, mint 30 W (egyenáramú motor).

Az elszívásos szellőztető-berendezésekhez járuló levegőztető rendszerek segítségével biztosíthatjuk a higiéniailag szükséges levegőcserélődést, valamint a magas minőségű belső levegőt. A szellőztetésből eredő hőveszteség érezhető csökkenése csak akkor következhet be, ha az épület kellőképpen légmentes, és a fűtési időszak alatt lehetőleg lemondunk az ablakon át történő szellőztetésről.

Előnyök az ablakkal szemben

Ezzel az ablakon át történő szellőztetéshez képest éves szinten 10-15%-kal kevesebb hőveszteséggel számolhatunk. Az elszívásos szellőztető-berendezés az ellenőrzött szellőztetés alapvető formája, és napjainkban minden új építésű ház fontos elemét kellene képeznie a tartósan jó minőségű belső levegő érdekében. A szellőztető rendszer költségei egy családi ház méreteivel számolva mintegy 2.000-2.500 €-t tesznek ki, tehát a teljes építési költséghez képest % -ben mérhetőek.

Fontos a be- és kieresztőszelepek, a csatornarendszer és a ventilátor rendszeres karbantartása és tisztítása. Máskülönben a felhasználó egyedileg vezérelheti a berendezést. Távollétek idejére ajánlható a berendezés kis teljesítményű fokozaton való üzemeltetése.

Nem minden esetben ajánlatos az elszívóberendezés használata: magas és szélnek erősen kitett épületek esetében a termikus felhajtóerő, illetve a szél nyomása és sodró ereje a működés zavaraihoz vezethet. Ebben az esetben hasznosabb egy befúvó-elszívó berendezés beépítése (hővisszanyeréssel).

Hiányosságok az elszívó berendezéseknél

2000 évben Északnyugat-Vesztfália tartomány Kutatási Minisztériumának megbízásából a detmoldi NEI (Niedrig Energie Institut) 43, 1995 és 1999 között épült lakóegység\tekintetében vizsgálta a ténylegesen a levegőztető berendezések által produkált befelé illetve kifelé irányuló levegőáramlást a helyiségekben.

A vizsgálat legfontosabb eredménye az volt, hogy a konyhából és a fürdőszobából az elszívó-berendezések elegendő mennyiségű levegőt szívnak el, ugyanakkor a lakószobákba, a gyerekszobákba és hálókba befúvott friss lebegő mennyisége túlzottan alacsony volt.

• Nem légmentes az épület: Az épületek nem voltak légmentesek, a külső rétegek rései és nyílásai nem voltak.
• Túl kicsi levegőzőnyílások: A levegőt beengedő szelepeket többnyire túl kicsire méretezték. Az elszívó-berendezés által létrehozott, az elvárásoknak megfelelő szívóhatás ellenére – más zavaró hatás hiányában sem – nem tudott a kellő mennyiségű friss levegő beáramlani. Úgy tűnt, sok esetben a szelepek esztétikai megjelenése, nem pedig a szellőztetés feladatára való megfelelősége képezte a kiválasztás alapját.
• A nyitott lépcsőház negatív hatása: A nyílt terű, vagy több emeletet közös légterekkel összekötő (a legrosszabb esetben a pinceajtó küszöbétől a padlásablakig) családi házak esetében, amelyeknek szellőzőnyílásai a különböző égtájak felé mutatnak, a szél nyomása és sodró ereje és a házon belüli termikus felhajtóerő nagyon zavaróak lehetnek. Az elképzelés, hogy a ház, különböző magasságban elhelyezkedő, és a szélnek különböző mértékben kitett helyiségei tekintetében azonos mennyiségű friss levegő beszívása lehetséges azonos méretű szellőzőnyílásokon keresztül, teljességgel ellentmond a valószínűségnek.
• Rosszul beállított készülékek: Ezeket a készülékeket nem állították be megfelelő szakértelemmel, a tulajdonosokat nem világosították fel kellőképpen, és karbantartásra nem, vagy nem megfelelő módon került sor. A szűrők teljesen elkoszolódtak, a szelepek nyílásait véletlenszerűen, vagy puszta hallás alapján állították be anélkül, hogy ismerték volna a helyes teljesítmény-beállítást. Sok épületben a készülékek tervezési hiba, vagy a beépítés hiányosságai miatt túl hangosan üzemeltek, úgyhogy a megfelelő teljesítmény-beállítás mellett zavaró zajhatás volt tapasztalható.

Végkövetkeztetések

• Előfeltétel az épület légmentessége, amelyet nyomásteszttel is ellenőrizni szükséges.
• Az elszívó-berendezéseket a beépítés helyéhez igazítva kell megtervezni és átvenni (követeljünk meg az átvételkor egy ellenőrzési jegyzőkönyvet).
• A szellőztető berendezéseket megfelelő módon kell beállítani, használatuk és karbantartásuk módjáról pedig a ház lakói számára tájékoztatást kell adni.
• Aki a minimális szellőzésről, vagy a helyesen adagolt friss levegő mennyiségéről zárt hálószoba-, gyerekszoba- és nappaliajtók mellett kíván gondoskodni, annak befúvó-elszívó berendezést kell beszereznie.

Befúvó-elszívó készülékek hővisszanyeréssel

Ezeknél a készülékeknél az elszívó rendszerekkel szemben nem közvetlenül kívülről áramlik be a friss levegő a helyiségekbe, hanem saját csőhálózaton át jut a háló- és lakószobákba. A (hideg) friss levegőt és a (meleg) elhasználódott levegőt egy hőcserélőn vezeti át, amely által az elhasználódott levegő hőtartalmának 50-90%-a a friss levegő előmelegítését szolgálja. A be- és a kiáramló levegő egymástól elkülönítve halad a rendszerben, így sem összekeveredésre, sem a szagok átjutására nincs lehetőség.

A hővisszanyerővel (HVNY) párosított szellőztető berendezéseket a ventilátorkészüléknél és a helyiségek között a csőhálózatban hangtompítókkal kell ellátni, hogy megakadályozzuk az üzemzajok terjedését. Mivel a rekuperátornak köszönhetően a beáramló levegő hőmérséklete még alacsony külső hőmérsékletek esetén is csak ritkán csökken +10 °C alá, további melegítésre többnyire nincs is szükség – de ha mégis, erre a fűtőtestek, vagy egy kompakt hőszivattyús készülék segítségével van lehetőség.

A levegőbebocsátó szelepek elrendezése független a fűtőtestek elhelyezkedésétől. Úgy kell azonban beépíteni ezeket, hogy ne áramoljon ki a levegő közvetlenül pl. ülőalkalmatosságok, vagy fekhelyek közelében. Ezeknél a készülékeknél a levegő megtisztítása a portól, pollentől és más egyéb szennyező anyagoktól speciális szűrők segítségével lehetséges. Összehasonlítva az elszívó berendezésekkel további előnyöket írhatunk a készülékek javára azokban az esetekben, amikor erős hangsúlyt fektetünk a zajvédelemre, illetve a levegő szűrésére.

Ezzel a szellőztető rendszerrel a magas minőségű belső levegő mellett – optimális feltételek esetén – a szellőztetés során elszenvedett hőveszteséget is megfelezhetjük.

Ennek feltétele tehát az épület külső burkolatának légmentessége (azaz 1,0 h-nél kisebb nso- érték), valamint a készülék alacsony áramfogyasztása, továbbá az ablakon át történő szellőztetésről való lemondás a fűtési időszakban. Egy családi ház méreteivel számolva a rendszer költségei mintegy 6.000-9.000 €-ra tehetők.

Szintén fontos, hogy a készülék valamennyi alkatrészét rendszeresen tisztítsuk és karbantartsuk:

• a szűrőket körülbelül 6 havonta
• a légbebocsátó és -kibocsátó szelepeket évente
• a szellőztető berendezést kétévente
• a csőrendszert pedig mintegy ötévente

Figyeljünk az áramfogyasztásra!

Amennyiben maximum 100 wattos elektromos készülékkel hajtjuk meg mindkét ventilátort, éves energiafelhasználásunk mintegy 300-450 kWh között fog alakulni. A modern készülékek ezzel szemben egyenárammal hajtott ventilátorokkal rendelkeznek, így az összesített teljesítmény mintegy 40 wattra csökken, ezzel együtt pedig az energiafelhasználás is jóval alacsonyabb.

Ezt a 10 kWh (= 11 fűtőolaj) energiát így már nem kell a kazánban elégetve a ház felmelegítésére fordítanunk. Fűtőolaj esetében ez mintegy 35-45 centes megtakarításnak felel meg. A ventilátorok teljesen automatikus szabályozása esetén (40-100%-os szellőztető teljesítménynél) a levegő napszakonkénti mennyiségét a mindenkori használó sajátos igényeihez lehet igazítani.

Páraelszívó

A konyhai páraelszívó csatlakoztatása ehhez a rendszerhez semmiképpen sem tanácsos, egyrészt a csatornarendszer és a hőcserélő berendezés védelmének okán a nagymértékű szennyeződéssel (többek között a zsírral) szemben, másrészt annak nagy elszívó teljesítménye miatt (kb. 300 m³/h-tól), amely a többszöröse a szellőztető berendezésének.

Hőcserélő

Minden befúvó-elszívó berendezés lényegi eleme a hővisszanyerés. Itt a hőcserélő berendezés (HCS) magas hatékonysági fokára (r|) kell törekednünk. A levegő áramoltatására olyan csőrendszert érdemes használni, amely helytakarékosan és költségtakarékosán beépíthető. Ugyanakkor jó, ha a csövek csekély mennyiségű nyomásveszteséget tesznek lehetővé (nagy nyomásveszteség = nagy áramfelhasználás!).

A legjobban tehát az ellenáramú hőcserélők vizsgáznak, érdemes ezeket előnyben részesítenünk a sokkal elterjedtebb keresztáramú hőcserélőkkel szemben. Fontos ugyanakkor a teljes hővisszanyerő egység megfelelő szigetelése, és a légmentesség biztosítása, hogy a hőcserélés folyamán ne kerülhessen sor a levegő átszökésére.

Talajhőcserélő

A készülék működésének optimalizálása érdekében célszerű lehet egy talajhőcserélő (talajba helyezett csőköteg) beépítése. Ennek segítségével: télen a talaj „melegét” (kb. állandóan mintegy +5 °C) a friss levegő előmelegítésére, nyáron a talaj „hűvösséget” a friss levegő hűtésére használhatjuk.

A berendezés (amelyet a tetőtér helyett a pincében is beépíthetünk) a friss levegőt egy, a talajba lefektetett vezetéken keresztül kapja.

Összegzés és ajánlás

A technika állásának megfelelő ellenőrzött lakásszellőztető rendszereket mintegy 20.000 alacsony energiafelhasználású házban és 2.000 passzívházban építették be az elmúlt 10-15 évben.

Az ablakon át történő szellőztetéssel szembeni előnyei meggyőzőek:

• védi az épület állagát (a lecsapódó víz és a vízkárok megakadályozása)
• tartósan nagyon jó levegőminőség
• ezáltal nagyfokú kényelem
• energiamegtakarítás a szellőztetés során

Minden olyan lakó, aki azelőtt régi építésű házban élt, kiemeli a tartósan jó levegőminőséget, amelyet korábban nem ismertek.

Az ellenőrzött szellőztető rendszereknél elsősorban az új építésű házak számára rendelkezésre álló technikai megoldásról van szó. Épp ezért minden tervezési munkának szilárd részét kellene képeznie, és szintén nyomatékkal ajánlható az épület külső burkolatának légmentességéről való gondoskodás is.

Az elszívó szellőztető rendszerek mai kényelmünk minimális hozzátartozóját képezik, és hozzátartoznak minden új építésű házhoz. Az alacsony energiafelhasználású házak esetében azonban ajánlatos a hatékony hővisszanyeréssel ellátott szellőztető rendszerek alkalmazása; a passzívházak esetében pedig feltétlenül ilyet alkalmazzunk, lehetőleg kiegészítve egy talajhőcserélővel is.

Szellőztetés és energiamegtakarítás

A lakás szellőztetésének és az energiamegtakarításnak az összefüggése meglehetősen kényes téma: egyrészt az arról kialakított vélemények, hogy az épület teljes fűtési energiaigényének szempontjából mennyiségileg milyen jelentőséggel bír a szellőztetés, erősen megoszlanak; másrészt a szellőztetéssel nem csökkenthetők tetszőlegesen hőveszteségeink, mivel a higiéniailag és épületfizikai szempontból kívánatos minimális levegőcserélődés mértékét nem múlhatjuk alul.

A szellőztetésből származó hőveszteség

Sok tényező van, amely egy épület fűtéséhez szükséges energiaszükségletet befolyásolja – kezdve a hőszigetelés érdekében tett intézkedéseknél, a fűtőberendezés minőségén át az egyéni fogyasztói magatartásig. A szellőztetés miatt szükségessé váló fűtési energiaigény nagyon szoros összefüggésben áll a használó magatartásával, ámde:

Az összenergia felhasználásból a szellőztetés által elfoglalt rész relatív aránya elsősorban az épület típusától és a hőszigetelés minőségétől függ. Régi épületeknél a hő 80%-a átadási hőveszteségként (szürke oszlop) az épület kerületén elhelyezkedő épületelemeken keresztül vész el. A fűtési igény csak mintegy 20%-át teszi ki a szellőztetés által felemésztett energia (sárga oszlop): a fűtési időszakban a szellőztetés során a „elhasznált” belső levegőt hideg, kinti levegővel helyettesítjük, majd ezt is mintegy 20 °C-ra melegítjük.

A szellőztetés hőigényének jelentős növekedése leginkább a passzívházak szellőztetésénél mutatkozik meg. Az épületek szellőztetése során elvesztett hőmennyiség mindig is jelentős szerepet játszott. Hogy ezzel eddig mit sem foglalkoztak, azzal magyarázható, hogy nem léteztek pl. légmentesen záródó ablakok és ablakkeretek; valamint azzal, hogy szinte nevetséges lett volna a szellőztetés során elvesztett hő mennyiségének csökkentésén aggódni, amikor olyan nagy mennyiségű energia távozott el a külső épületrészeken keresztül.

Levegőcserélődési arány

Ez az arány azt adja meg, hogy óránként hányszor cserélődik ki teljesen a belső tér levegője, ezzel pedig döntő jelentőségű mérőszám a szellőztetésből adódó hőveszteség szempontjából. Többek között attól függ, hogy a csukott ablakok résein keresztül mennyire fütyül be a szél, és attól, hogy szellőztetés céljából az ablakokat milyen gyakorisággal és milyen hosszú időre nyitják ki.

Az „l”-es levegőcserélődési arány azt fejezi ki, hogy az épület közepén a levegő óránként egyszer teljesen kicserélődik. Amennyiben az arány „2″, a levegő óránként kétszer cserélődik ki kompletten, „0,5″-nél pedig csak minden két órában.

Egy 75 m²-es bérházi lakásban az „l”-es levegőcserélődési arány évente mintegy 700 liter fűtőolaj-felhasználást jelent. Egy 140 m²-es családi házban ugyanilyen levegőcserélődési arány mellett már 1.250 1 fűtőolajra van szükség éves szinten – a nagyobb lakóterületnek megfelelően. Amennyiben „2″-es, vagy ennél is magasabb levegőcserélődési arányt kívánunk elérni – ahogyan ezt sajnos gyakran ajánlják is – a szellőztetéssel elpazarolt energia akár évi 3.0001 fűtőolajat is elenyészthet egyetlen családi ház esetében!

De… mekkora levegőcserélődésre is van szükség ténylegesen? Mennyi friss levegőre van szükségünk?

Mennyi friss levegőre van szüksége az embernek?

A szellőztetésen megtakarított energiának természetes határai vannak. A kérdés: melyek a jó levegőminőség célszerű és higiénikus kritériumai?

Oxigén

Az ablaknyitás iránti igény mert „elhasználódott az oxigén” éppolyan elterjedt, mint amennyire nem helytálló. Egy felnőtt ember normál tevékenység közben csak mintegy 15-50 1 oxigént (O₂) használ el óránként. Ezzel szemben pl. egy 20 m²-es szoba levegőjében mintegy 10.000 102 található. Óránként egyszeri teljes levegőcserélődés esetében (elméletileg) tehát 200 ember végezhetne könnyű fizikai munkát anélkül, hogy oxigénhiány lépne föl!

Légszennyező anyagok

Az az első látásra világos követelmény sem jelent nagy segítséget, hogy a minimálisan szükséges szellőztetést a káros anyagok (oldóanyagok, formaldehid, radon) eltávolítására irányítsuk. Egyrészt, mivel érzékszerveink ezeket az anyagokat csak későn, vagy egyáltalán nem észlelik, mivel szagtalanok; másrészt, mivel a légszennyező anyagok mennyiségének folyamatos mérése – a lakásunkat „mérgező” anyagok nagy száma miatt – gyakorlatilag szinte lehetetlen.

A légszennyező anyagok elleni leghatásosabb védelem ezért nem a gyakori szellőztetés, hanem – ahogy sok vizsgálat is igazolja – az ezeket kibocsátó források kiküszöbölése, vagy megfelelő tömítése. Csak így tehetünk szert jó minőségű belső levegőre.

Széndioxid CO₂

Még azonban annak is, aki házát biológiai módszerekkel építi, és lakását egészség- és környezetkímélő módon tisztítja és újítja fel, vagyis gondoskodik arról, hogy egyáltalán ne kerüljenek szennyező anyagok a levegőbe, muszáj szellőztetnie.

Ami a friss levegő iránti vágyunkat kiváltja, az tulajdonképpen nem az oxigénhiány hanem a test kipárolgásainak szaga és a légzésünk által a levegőbe kerülő széndioxid (CO₂). Mivel a CO₂ egy „természetes gáz”, jelenléte nem vezet akut mérgezéses jelenségekhez. Azonban minden vizsgálat azt mutatja, hogy a levegő túlzott mértékű C0₂-tartalma fáradtságot és koncentrációs nehézségeket okoz, valamint „fojtó, áporodott és elhasznált levegő” benyomását kelti.

A szükséges friss levegő mennyiségének meghatározásához így megfelelő kiindulópontot kínál a légzésünk által leadott CO₂–mennyiség, hogy a többi légszennyeződést is eltávolíthassuk. A belső levegőben mintegy maximum 0,015%-os C0₂-koncentráciőt tekinthetünk elfogadottnak. Ez a végzett aktivitástól függően egy felnőtt ember esetében óránként 10-75 1 friss levegőt kíván:

Pára

A CO₂ mellett még egy másik színtelen és szagtalan gázt, a vízgőzt is érdemes kézben tartanunk. Kényelemérzetünk megőrzése érdekében kerülnünk kell mind a túl, száraz, mind a túl nedves levegőt (optimálisnak a 40-60% közötti relatív páratartalom tekinthető), ugyanakkor az épületünk állagának védelmében a pára lecsapódása (amelynek következményei többek között az olyan épületkárosodások, mint a penészgomba megtelepedése és az épületrész korhadása) elleni védekezésképpen a túlzott mennyiségű párát szellőztetés útján tudjuk kitessékelni lakásunkból.

Egy négyszemélyes háztartásban naponta mintegy 8-15 kg pára keletkezik átlagosan. Télen a külső levegő mindig szárazabb, mint a belső, fűtött helyiségek levegője.

Mit jelentenek tulajdonképpen a „relatív” és „abszolút” páratartalom fogalmai?

A levegő csak fizikailag korlátozott mennyiségű vízgőz felvételére képes. A levegő minden egyes m³-e csak egy bizonyos mennyiségű párát tud magába szívni. Ezért minden pára, ami ezt a felvevőképességet meghaladja, folyékony vagy szilárd formában ismét kicsapódik, mint csapadék (pl. eső, köd, kondenzvíz, jég, hó). Az abszolút pára-mennyiség, amelynél a levegő eléri telítettségét, döntően a levegő hőmérsékletétől függ. A meleg levegő lényegesen több párát képes felvenni, mint a hideg. Ez megfelel mindennapi tapasztalatainknak is, hogy pl. a nedves ruhát melegen szárítjuk.

De hogy hideg téli levegővel söpörjük ki a túlzott nedvességet helyiségeinkből?

Nos, a relatív nedvesség a mindenkori hőmérséklet mellett lehetséges páratartalom viszonyszáma: így pl. a 20 °C-os levegő 17,3 g párát tud felvenni m³-ként. Ezen a telítettségre mondjuk azt, hogy 100%-os a relatív páratartalom. (Amennyiben páratartalom-mérőnk 20 °C-os hőmérséklet mellett 50%-os relatív páratartalmat mutat, ez azt jelenti, hogy 17,3 g-nak az 50%-a, azaz 8,65 g abszolút páratartalom van a levegő m³-ében.)

A hőmérő kívül -5 °C-ot mutat 80%-os relatív páratartalom mellett. A levegő azonban csak 3,3 g/m³ x 80% = 2,6 g/m³ párát (abszolút páratartalom) tartalmaz. Bent 20 °C-ot és csupán 50%-os relatív páratartalmat mérünk. Ez egyértelműen több párát jelent (17,3 g/m³ x 50% = 8,6 g/m³). A mérleg: minden m³ levegővel 8,6-2,6 = 6 g pára szökik el az épületből minden szellőztetésnél. És pontosan ez az a hatás, amelyet a szellőztetéssel megcéloztunk!

Harmatpont

Ha a levegő annyira lehűl, hogy a relatív páratartalom eléri a 100%-ot, a további lehűlés folyamán a nedvesség kondenzál és lecsapódik a hideg felületeken. A hőmérséklet, amelyen ez a folyamat lejátszódik, a harmatpont. Amennyiben ezt a hőmérsékletet rendszeresen átlépjük, annak logikus következménye a penészgomba-képződés. Ez ellen a hatásos megoldást (a jó szigeteléssel elérhető) meleg belső felületek nyújtják.

Kiegészítésképpen a szellőztetés is segít:

A túlzott mennyiségben jelen lévő pára épületből való eltávolításának érdekében az évszaktól függően különböző légcserélődési arányra van szükségünk, mivel mindenkor a kinti és benti abszolút páratartalom közötti különbség a döntő. Mivel azonban télen még eső, hó vagy köd esetén is szárazabb a külső levegő, elegendő minden két órában egyszer kicserélni a belső levegőt (ez n = 0,5 h^-1 levegőcserélődési arányt jelent) ahhoz, hogy a relatív páratartalom ne szökjön 50% fölé.

+5°C fölötti külső hőmérséklet esetén a szellőztetésre irányuló igény erősen megnő, mivel egyre kevesebb párát tudunk egy-egy levegőcserélődéssel elvezetni. Nedves időjárású enyhe napok idején 2-3-szor gyakrabban kell szellőztetnünk, mint a hideg téli napokon.

Higiéniai minimális levegőcserélődés

A CO₂ és a pára azok a tulajdonképpeni kritikus gázok, amelyek miatt ellenőrzötten és tudatosan kell szellőztetnünk lakásunkat. A lakóépületekben bőven elegendő 0,5 h”¹ levegőcserélődési arányt tartanunk mind higiéniai, mind energetikai szempontból -azaz kétóránként egy teljes levegőcserélődés szükséges a jó minőségű belső levegő fenntartásához. Ezen a ponton feltehetjük a kérdést: hogyan valósítsuk ezt meg?

Ablakon keresztül történő szellőztetés (eseti szellőztetés)

Elérhetjük-e az egészséges és kényelmet nyújtó jó minőségű belső levegőt a lehetőségekhez mérten energiatakarékos ablakon át történő szellőztetés útján? Aligha. A szellőztetés ezen módjánál „ellenőrizetlen” szellőztetésről van szó – véletlenszerű szellőztetésről. A kézi szellőztetés optimalizálása úgy lehetséges, ha betartjuk az alábbi szabályokat:

• Ne hagyjuk bukóra állítva az ablakot! A szellőztetésnek ez a legelterjedtebb módja sokkal nagyobb levegőcserélődési arányt eredményez, mivel alulbecsüljük a beáramló levegő mennyiségét. Ezen kívül a beáramló levegő hatására a termosztát működésbe hozza a fűtést, és erősen növeli a hőveszteséget (és az energiaköltségeket).
• A sokhelyütt ajánlott „löketszerű” szellőztetés szélesre tárt ablakokon keresztül a fűtési időszakban csak akkor nevezhető energiatakarékosnak, ha a szellőztetés nagyon fegyelmezetten és rövid időn át (maximum 3-7 perc) történik.
• Csak helyiségenként szellőztessünk, mindig az éppen használt helyiségeket.
• Az ablakon át történő szellőztetésnél tulajdonképpen mindig a külső klímától kell függővé tennünk a szellőztetés időtartamát. Minél hidegebb van kint, annál rövidebb ideig szellőztessünk. A pára elvezetése a belső térből annál jobban működik, minél hidegebb, azaz minél szárazabb (abszolút értelemben véve) a külső levegő.
• Figyeljünk az adott időben ténylegesen szükséges friss levegő mennyiségére.

A gyakorlat azt mutatja, hogy ezeket a szabályokat az épületek használói alig tartják be (hiányzik a „szellőztetési fegyelem”); még annak ellenére sem, hogy az ablakon át történő szellőztetésnek további hátrányai is vannak:

• a csukott ablakok melletti alvás jelentősen rontja a hálószoba levegőjének minőségét az éjszaka során,
• a lármás utcákban a nyitott ablakok zajterhelést jelentenek,
• az ablaknyitás csak rövid időre frissíti fel a szoba levegőjét, ami aztán újra hamarosan romlásnak indul,
• hosszabb távollét idején (pl. a munkahelyen töltött idő alatt) a szellőztetés nem elégséges,
• a lakásban egyszer már elterjedt szagok csak lassan űzhetők ki a levegőből,
• a betörés elleni védelmet korlátozhatják a nyitott ablakok,
• csekélyebb kényelmi fok.

Ellenőrzött (szükség szerinti) szellőztetés

Az ablakon át történő szellőztetés minden fent felsorolt hátránya elkerülhető, ha az ellenőrzött szellőztetés megvalósítása céljából erre szolgáló berendezéseket állítunk munkába. A technika állása szerint a szellőztető berendezések, illetve levegőztető rendszerek lehetnek elszívó vagy befúvó-elszívó berendezések hővisszanyeréssel.

Ezek az elhasználódott belső levegőt ott szívják el, ahol keletkezik: a WC-ből, a fürdőszobából, a konyhából a levegőt kifelé szívják. A lakó- és hálószobákba pedig beáramlik a friss külső levegő, a berendezés típusa szerint a közvetlenül a külső falakba, ablakokba épített befúvó nyílásokon, vagy pedig egy csatornarendszeren keresztül. A szükséges levegőcserélődést egy állítható ventilátor készülék biztosítja, amelyen a levegőcserélődési arány beállítható, valamint kiegészíthető egy hővisszanyerő berendezéssel is.

Nem klímaberendezésekről van szó, amelyek melegítik, hűtik és nedvesítik a levegőt. Ez a sokrétűség nagy mennyiségű áthaladó levegőt kíván meg, aminek következtében ráadásul még huzattal is együtt jár, amit többnyire kényelmetlenségként élünk meg. A ház helyiségeibe csak (a rendszertől függően előmelegített) friss levegőt vezet be, amely az elhasználódott levegővel egyáltalán nem keveredik össze, sőt egyáltalán nem kezeljük a levegőt (hűtéssel, nedvesítéssel).

Az ablakon át történő szellőztetéssel szembeni előnyök

• a levegő éjszakánként vagy tartós távollét esetén is rendszeresen megújul
• a belső levegőben csökken a szennyező anyagok koncentrációja
• garantált a higiéniailag szükséges alapvető levegőcserélődés, amely független az időjárás befolyásától és a fogyasztói magatartástól
• a szagokat közvetlenül azok forrásánál szívja el a berendezés (WC, konyha)
• az ablakok zárva maradhatnak (kevesebb zaj, kívülről bejutó légszennyező anyag és élősködő rovar) – igény szerint azonban bármikor kinyithatjuk az ablakot is
• optimális belső páratartalom
• a beáramló levegő megfelelő szűrésével a por, a pollen és más allergének jól szűrhetőek a lakás levegőjéből
• alkalmazható a lakás nyári hűtésére is (a hidegebb éjszakai levegő folytán)
• a levegő felmelegedésének és lehűlésének elősegítése is elérhető a rendszerhez csatlakoztatható, a talaj hőjét felhasználó hőcserélő segítségével
• jó párosítása a kívánt energiamegtakarításnak és a kívánt és szükségszerű belső levegőhigiéniának

Minden épületnél cél a levegőnek és szélnek ellenálló külső burkolat az épület állagának védelme, a lakókényelem, az energiatakarékosság biztosítása és a működőképes levegőztető (szellőztető) rendszer működőképességének biztosítása érdekében is.

Elszívásos szellőztetés, hőcserélők, megtakarítás? [TIPPEK]