Színek a környezetünkben

Színek az európai építészetben

A történelmi korokból ránk maradt különböző építészeti stílusú épü­letek némileg felvilágosítanak az adott korra jellemző építmények alaprajzára, térkapcsolataira, formaviszonyaira, a plasztikai elemek jellemzőire és kevésbé pontosan ugyan színhasználatukra is.

Az építmények jellemzői a feltárások folyamán elég nagy pontossággal rekonstru­álhatók, de a színek helyes visszaadása szinte megoldhatatlan feladatnak tűnik. A szín időről időre még az épület teljes pompájában, fénykorában és a felújítá­sok során is változott, nehezen azonosítható, ezért nehezen rekonstruálható.

A több száz éves épületek feltárásával az eredeti színből megmaradt festékanya­gok maradványainak hitelessége csupán fenntartásokkal fogadható el. Segítsé­günkre vannak az épségben fennmaradt műemlékek, korabeli festmények és egyéb műtárgyak, amelyek a korra vonatkozóan fontos információkat hordoznak.

Középkor

A kora középkorban a gondolkodás kiindulóalapja az egyházi dogma volt. A jogtudomány, a természettudomány és a filozófia egészében az egyházi tanokhoz igazodott, az ezektől való eltérés eretnekség­nek számított. A művészetek ábrázolásmódját szigorú, egyház által előírt kánonok szabályozták. A teremtményekből, az emberi testből csak annyit ábrázoltak, amennyi a lélekre utalt, a természetben is csak a szellem szimbólumát látták. Így a színek használata is szigo­rú szimbolikával a középkori egyház teológiáját erősítette.

A romanika

A színvilágot tekintve a román kor a római hagyományokra épül, de a szín szerepe nemcsak a művészetekben, hanem az egyén és a tár­sadalom életében is átalakul. Szemléletében változik elsősorban, amikor az evilági léthez, a természethez tapadó antik hagyomá­nyokkal szembeforduló, új transzcendens szemléletben találja meg az egyház megerősödésének lehetőségét, és ekkor új kifejezőesz­közöket és formarendszereket keres. A szín jelentéstartalmat kap, fogalmi rendszerekkel kapcsolódik a misztikus színbirodalomhoz. A színszimbolika ősi jelentéstartalmait’ keresztény jelentéstartal­makkal ruházza fel, így a középkori gondolkodást mint egy egységes szín- és formarendet tesz mindenki számára „olvashatóvá”.

RomantikaRomantika kedvelt színhasználata

A kor színkészlete megközelítőleg a komplementer színhasz­nálatra szorítkozik. A vörösek tartománya a nagyobb és a hideg színeké a kisebb, amelyek jelentős részt tört színek és sötétek. Világos színeket főleg a sárga tartományaiban találjuk. A kor szín­készletéből csaknem teljesen hiányoznak a sárgászöld, a bíbor-, az ibolya- és a szürke színek.

A gótika

A gótika korának szemlélete nagy változást hozott az építészet és az építészetet mint fő művészeti tevékenységet csupán kiszolgáló képzőművészetben. Egymástól független, de egy rendszeren belül értelmezhető, egymást nem helyettesíthető elemekből épült fel. Ezen rendszeren belül értelmezhető az épület tömege, stati­kai szerkezete, az építészeti tagozatok arányrendszere, a nyílások formarendszere. A nyílásokat övező, díszítő, gazdagon faragott kő mérművek és a nyílásokat borító színes üvegek, a színes fény áramlása, a belső tér misztikus áhítatot és ezoterikus gondolato­kat fejez ki, a kor szellemi tartalmát erősítette.

Gótika színhasználataGótika színhasználata

A használt színek mindig markánsak, jól jellemezhetők. A ro­mán kor színkészletét a kékek és a zöldek színtartományaival bő­vítették. A piros szín erőteljes, amelyhez gyakran társul a bíbor, amely a titokzatos szerelmi tűznek, a Szentlélek viharának a jel­képe. A kék tüzes, eleven, a nemlétet, míg a zöld kemény, az iste­ni kegyelmet és a boldogság reményét fejezi ki. A sárga és vörös színezetek különböző telítettségű árnyalatai gyakran jelennek meg egymás mellett, míg a zöldek ritkábban és a kékek csupán elvétve.

Újkor

A reneszánsz

A korban előrehaladva a reneszánsz polgári társadalom hajnala, a humanizmus kora. A középkorhoz képest a gazdaság, a társa­dalom, a tudomány, a művészet, az életforma gyökeres átalaku­lását hozta. Az emberi gondolkodást igyekezett megszabadítani a vallás misztikus béklyóitól, magát az embert állítva a földi világ középpontjába. A reneszánsz újonnan felfedezte a klasszikus gö­rög-római kultúra értékeit. A klasszikus példák nyomán a művé­szi kifejezés mértéke az ember és az őt körülvevő természet lett. A test már nem csupán a lélek földi lakhelye, hanem a művészi és tudományos kíváncsiság tárgya.

Reneszánsz színhasználataReneszánsz színhasználata

Az uralkodó szín egy belülről csillogó kék, és megjelenik a rózsaszín, a barna, a világoszöld.

A barokk

A barokk művészete többféle hatást keltő, mondhatjuk hatásva­dász eszközzel, illuzionisztikus, teátrális, felfokozott expresszivi­tással fordul a reformáció ellen, így az ellenreformáció fő táma­sza lesz, és annak támogatottságával terjed el. A barokk nem a nyugalmas létezésen alapul, hanem egy drámai cselekvésben, folyamatos mozgásban, felfokozott érzelmi állapotokban, meglepő formai és színkontrasztokban keresi a kifejezés eszközeit.

Barokk jellemző színhasználataBarokk jellemző színhasználata

 A színkészlet ugyan nagyon gazdag, ennek ellenére egyes színtartományok teljesen hiányoznak. Előnyben részesíti a feketét, a fe­héret, szívesebben használja, mint a szürkét. Ellentétre épülő, sötét-világos, telt-tört, fény-árnyék kontraszthatással modellálták a figurákat és teremtettek feszültséget a térben.

A rokokó

A barokk végső periódusa valójában a 18. század. Elsősorban sík­díszítő, illetve az iparművészet stílusa, de a képzőművészetben is megjelent ez a játékos, könnyed, modoros felfogás. A díszítettség túlburjánzása elborít minden felületet, szeszélyesen félrevezeti a szemet, az alatta levő formák rejtve maradnak. Mint egy maszk vagy egy fátyol, ami mögött a mély érzelmek nem láthatók.

A rokokó jellemző színhasználataA rokokó jellemző színhasználata

A kifinomult, dekoratív színek sajátja a skálaharmónia, amelyben az egymás melletti színek finom átmenetei érezhetők. Gyakran szerepel egymás mellett a sárga és a fehér, a zöld és a fehér, a sárga és a bíborvörös, a világoskék és a sötétzöld. A világos színtartományt használja, a színek telítettsége a barokk korban használtéhoz viszonyítva kisebb.

A klasszicizmus

A klasszicizmus térhódítását mindenekelőtt a nagyvárosok kialaku­lása, a polgárosodás megjelenése tette lehetővé. Az iparosodás fej­lődésével, a társadalmi osztályok kialakulásával más-más funkciójú épületekre lett igény. Pályaudvarok, kórházak, iskolák, színházak, múzeumok, könyvtárak, bankszékházak mint új létesítmények a 19. század elejétől kezdve Európa fejlődését nagy lendülettel vitték előre.

A klasszicizmus főleg építészetre és a hozzá kapcsolódó művésze­ti ágakra, mint az építészeti plasztikákra volt jellemző, de a festé­szetben is maradandó alkotások születtek. Levetette az előző korok „sallangjait”, az egyszerűbb, tisztább formákat kereste, a gyakorlati funkció érdekében. „Nemes egyszerűség és a nyugodt nagyság” ezt már más történeti korok is vallották hitüknek, mint a görög, a római, majd a reneszánsz is a klasszicizáló törekvéseket helyezték előtérbe.

A klasszicizmus jellemző színhasználataA klasszicizmus jellemző színhasználata

Az épület homlokzatán a hajlított vonalak helyett a horizontális és a vertikális, áttekinthető, egyenes vonalú tagoltság, monumentális nyugalom és arányosság jelenik meg. Szín­választéka kiegyensúlyozott, a színezet a világosság és a telítettség rendezett. Színvilága erősen tört. Jellemzőek a sárga, a hidegzöld tört árnyalatai.

A romantika

A merev társadalmi normákkal szemben az egyéniséget, az elvá­gyódás igénye mellett az érzelmek szabadságát hirdeti. A művészeti alkotást esztétikai szabályokkal korlátok közé szorító, kissé merev klasszicizmussal szembehelyezkedik. A romantika egyfajta újjászü­letése az előző korok értékeinek, jellemzője a földrajzilag más és más nemzeti kultúrák újraéledése. A népművészet is a kor felfede­zése, és ez a nemzeti romantikus mozgalmak alakulásának kora.

A romantika jellemző színhasználataA romantika jellemző színhasználata

Az alkalmazott színvilágára jellemző, hogy csaknem a színtér egészére kiterjed. Elszakad a ro­kokó pasztellszíneitől, de szakít a klasszicizmus keménységével is.

Az eklektika

A nagyirányú fejlődés, a nagy építkezések ideje, amikor a nemzeti művészet kialakítására irányuló törekvések általánossá váltak, ahol az akadémizmus az eklektikával keveredik. Eklektikus stílusnak a különböző régi korstílusok újjászületését és egyesítését nevezzük. Az eklektika változatos neoépítészeti stílusok elemeinek keveredé­se. A világ legszebb eklektikus építészeti együttessel rendelkező vá­rosának Budapestet nevezték meg. Az építészet új kifejezésmódo­kat keres, az elmúlt idők történeti stílusainak megfelelően próbálja hozzáképzelni a színeket.

Az eklektika jellemző színhasználataAz eklektika jellemző színhasználata

A kastélyt barokk, a palotát reneszánsz, a múzeumot görög stílusban építik. Nemcsak rendeltetésnek meg­felelően választanak új építészeti formát, hanem a vallási felekeze­tek is mind más-más stílust választanak. A katolikusok román vagy késő barokk, a reformátusok gótikus, az evangélikusok klasszicista, a zsidók más stílusjegyekkel építik templomaikat, olykor egyetlen épületen belül több stílusjegy keveredésével. A nagy ütemű épít­kezéshez nincs megfelelő szaktudású szakember, ami sokszor az építészeti elemek silány kivitelezését és a hozzájuk tartozó színek mechanikus alkalmazását vonta maga után.

A szecesszió

A szecesszió szó „kivonulást” jelent, ami a századforduló je­lentős stílusirányzata. Az utolsó olyan művészeti stílus, amely összművészetben, komplexitásban gondolkodott.

A szecesszió jellemző színhasználataA szecesszió jellemző színhasználata

Az építészet­ben, az építészetet kiszolgáló képző- és iparművészetekben, a tárgyalkotó művészetekben, a ruhaiparban (mint divat- és ki­egészítő kellékek, ékszerek], de még az életvitelben is jelen van. Angliában és az USÁ-ban art deco, Franciaországban art nouveau, német területen Jugendstil, Magyarországon szecesszió néven ismert mind a magas művészetben, mind az alkalmazott művészetekben.

Legújabb kor

A modern

A kor építészeti szemléletét a funkcionalizmus határozza meg. Az új anyagok, új technológiák megjelenése új kihívások elé állítja a művészeket és az építőket. Az acél, a vasbeton, az építészeti üveg mint új építészeti anyag új szerkezetek, térformák, funkciók, szín­összetételek kialakítására adnak lehetőséget. A kor az épületek minél célszerűbb használatára törekszik. Díszítőelemektől men­tesen, színezőanyagokat mellőzve, csupán az épület tömegeinek térben való horizontális és vertikális mozgatásával, hangsúlyos eltolódások ritmusával alakítják ki, teszik mozgalmassá az épü­leteket.

A modern színhasználataA modern színhasználata

Szűk terjedelmű színtartományok közül nagy választékot kínál a fekete és a fehér használatának, a fekete és a fehér „kiszínesedésének”. Jellegzetessé vált a fafelületek cinóberpirosba, ultra­marinkékbe vagy csokoládébarnába merített színezése.

A szocreál

A tömegigények kielégítésére szorítkozó panelházépítés, a lakó­telepek kialakulása nem adott lehetőséget az igényes formák, dí­szítőelemek, színek változatosságának. Az építészet mint kort jel­lemző építőművészet az építőiparnak alárendelt, gyors, elemekből egymásba rakható szolgáltatóiparrá minősült.

A szocreál színhasználataA szocreál színhasználata

A színek sematikus alkalmazása, az elterjedt formaelemek, színkapcsolatok ismétlése a vizuális megjelenést banálissá tette. A színkészlet a reformkori klasszicizmus színkészletére emlékez­tető, részben példaképnek tekinti a kort, de meghatározó tényező a festékek hozzáférése, korlátozott színválasztéka. A használt szí­nek alacsony telítettségűek mind a világos, mind a sötét színek esetében.

A posztmodern

Ha megfigyeltük a művészettörténetben az új stíluskorszakok ki­alakulását, mindig egy új szemlélet következtében fogalmazódott meg a jelen tagadása, a jelentől való elfordulás, míg az előrelépést mindig a múltból való értékek átmentése, továbbgondolása adta.

A posztmodern színhasználatA posztmodern színhasználat

A posztmodern is beleunt a kizárólagos kubusokból, hasábszerű idomokból egymásba illesztett formákból történő építészeti for­marendbe, így visszatekint az épületek formálásánál az organikus építészeti irányzatok által már alkalmazott természeti elemekre, a népi kultúrából merített motívumok elemeire vagy a tárgykultúrán fellelhető formarendszerre. Ez a visszatekintés más vonatkozás­ban is megjelenik. Sokszor harsogóan túlformáltak a részletek, az épület méretének, funkciójának ellentmondóak, túlzóak a díszítő­elemek.