• színek

Színek az európai festészetben

A festészet kezdetét a barlangfestmények jelentették. A legré­gebbi ismert festmények Grotte Chauvet-ban, Franciaországban találhatók, és kb. 32 ezer évesek. A valamilyen vésőszerszám­mal és vörös és fekete festékkel készült képek állatokat ábrá­zolnak. Az európai festészet kezdetei az egyiptomi és a római kor falfestészetéig vezethetők vissza, fellendülése azonban a kereszténység térhódításának köszönhető. A kezdetben üldö­zött közösségek legfőbb művészi kifejezőeszközei a katakombák falfestményei. A román kornak már legfontosabb műalkotásaivá váltak a templomok monumentális, freskó- vagy mozaiktechni­kával készült faliképei.

Színek és szimbólumok (romanika és gótika)

A román kori faliképeken attribútumok vagy szimbólumok segítik a szereplők felismerését. A színeknek és vonalaknak a hangsúlyozás az elsődleges szerepe. Az egyházi szimbólumrendszerbe illeszkedve a színek is szimbolikus tartalmakat hordoztak (a bíbor, a skarlátvö­rös és az arany például a legfőbb méltóságot szimbolizálja).

A színek nem naturalisztikusak, esetenként igen élénk színkombinációkat is használtak. Jellemző az erős kontrasztokon alapuló színpárok (vö­rös-kék, fekete-fehér, zöld-barna) alkalmazása. Később, a gótikus, majd a reneszánsz festészetben az ábrázolás merevsége lassan felol­dódik. Kezdetben semleges, többnyire arany háttér előtt ábrázolják az alakokat. Később a háttérben megjelennek a természeti vagy épített környezet elemei, a figurák emberibbé válnak. A freskók tompa szín­világa általában a földfestékek használatának eredménye.

Árnyalatok és felületek (reneszánsz és barokk)

A 15. század első felében élt két németalföldi festő, Hubert és fivére Jan van Eyck, akiket már a kortársak is az „olajfestés feltalálója­ként” ünnepeltek, bár a 8. századtól használtak a pigment megkö­tésére száradó olajat. Jan van Eyck (1390-1441) felismerte és al­kalmazta az egymásra festett lazúros festékrétegek optikai hatását.

Piero della Francesca (1410-1492) élesen körvonalazott em­beralakokat egyértelmű expresszív színekkel, amelyeket komple­menter színekkel ellensúlyozott.

Leonardo da Vinci (1452-1519) idegenkedett az erős színek­től és kontúroktól, ezért sajátos festői technikát fejlesztett ki, a sfumatót, ami finom tónusátmeneteket jelent, és a szín-, valamint a levegőperspektíva együttes alkalmazását. Ezzel az eljárással különös atmoszférát teremtett képein, és szinte természetfeletti hatást ért el.

Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel, 1490

Mathias Grünewald (1475-1528) német festő Leonardóval el­lentétben a erős színkontrasztokkal dolgozott. A sötét és ragyo­gó színek váltakoztatásával képeinek expresszív hatását fokozta. Grünewald színeket helyezett színek mellé. Minden képtémához megtalálta a megfelelő színeket, a színek karakterét. Színbeli kife­jezésmódját tekintve egyetemes színkompozícióról beszélhetünk.

Tiziano Vecellio (1488-1576) a színeket egységes, egymástól el­szigetelt felületként állította egymással szembe, amelyeket egyre inkább feloldott hidegebb és melegebb, világosabb és sötétebb, tompább és ragyogóbb festői modulációkkal.

Tiziano Vecellio: Urbinói Vénusz, 1538

EL Greco (1541-1614) Tiziano tanítványa volt, mestere tónus­gazdagságát elhagyva visszatért a nagy színfelületekhez. A kép­téma pszichikai-expresszív kifejezése érdekében nem tárgyakat színhangzatokat fest (tárgy nélküli festészet őse). Színeit mindig a szürke és a fekete tónusaiba ágyazta.

El Greco: Bűnbánó Magdolna

Fény-árnyék kontrasztot alkalmazott már Michelangelo Merisi és Jósé de Ribera (1591-1652) spanyol festő, M. da Caravaggio (1573-1610) is, aki a realizmust merész illúzióval ötvözte. A „fénnyel festés” technikáját, a sötét-világos effektust elsőként Leonardo használta (chiaroscuro). Sötétből a fénnyel kiemelt színek­kel fokozta képeinek drámai hatását (tenebroso). A fény-árnyék festészet első igazi képviselője mégis Rembrandt volt.

Rembrandt Harmensz van Rijn (1606-1669) átlátszó, szürke, kék vagy sárga-vörös lazúrtónusokat használ. Tempera és olajfes­ték pasztózus keverésével olyan textúrát hozott létre, amelyből a valóság ereje sugárzik, szinte materializálódott a fényerő. Az em­beri lélekábrázolás utolérhetetlen ismerője volt.

A színes fény (impresszionizmus és posztimpresszionizmus)

A festészet nagy forradalma, amely a színek felhasználását is érin­tette, a 19. században a plen air-rel indult el. A festők kivonultak a városi műtermeikből a szabadba, hogy a közvetlen természeti látványt örökítsék meg. A plein air valójában nagyvárosi festészet volt, csak annyit akart visszaadni a látottból, amennyit a futó pil­lantás rögzíteni tud. A környezet észlelése és nem az elemzése volt a célja.

Az impresszionisták módszerüket a látottakra és nem a meg­szerzett ismeretekre, a begyakorolt tudásra alapozták. Gondolati tartalom helyett a hangulat, a fényviszonyok hatására pillanatról pillanatra, napszakonként, évszakonként változó látványélmény foglalkoztatta őket. A látvány mint futó pillanat, mint benyomás, érzés megragadása, ábrázolása volt a cél.

Az „izmusokkal” indul el a modern festészet története, amit többi között a különböző irányzatok egyre gyorsuló váltakozása jel­lemez. Míg az impresszionizmus a pillanatonként változó látvány, benyomás festészete, egyfajta festői szemlélet, addig a posztimp­resszionizmus ezen túl olyan festői gondolkodásmód elindítója, amelynek megnyilvánulásai napjainkig különböző irányzatokban testesültek meg.

Cézanne festészetének formaalakításából indultak ki a kubis­ták, majd a konstruktivisták is, tovább bontva majd geometrikus alakzatokra Cézanne sík moduljait.

A posztimpresszionizmus másik kimagasló művésze Vincent van Gogh (1853-1890), „a napfény szerelmese”. Saját lelki vihara­itól indíttatva expresszív módon fejezte ki a tájjal, az emberekkel, az őt körülvevő világgal kapcsolatos érzéseit. Színhangjai is ezt a felfokozott kifejezést szolgálták. Őt tekinthetjük az expresszioniz­mus elindítójának.

A holland festő barátja és örök riválisa Paul Gauguin (1848— 1903). Nagy felületű, komplementer színeken alapuló dekoratív foltfestészet jellemzi, amelyre erősen hatott a távol-keleti (ja­pán) művészet. A szimbolisták és a preraffaeliták előfutára.

Szintén ennek a korszaknak a kiemelkedő művésze Toulouse-Lautrec (1864-1901), aki a párizsi modern világ megörökítője, aki nem annyira a színek, mint inkább a vonal, a rajz vizuális nyelvén fejezte ki az őt foglalkoztató gondolatokat. Mint grafi­kus, a mai modern értelemben vett reklámplakát és alkalma­zott grafika elindítója. A színes litográfia technikája alkalmas volt erre a célra. A színek szerint külön-külön kőről nyomott harsány felületek már a jellegzetes reklámpszichológiai köve­telményeknek is megfelelő művek sokszorosítására alkalma­sak voltak.

A 21. század – új képalkotási módszerek

A 20. század eleji művészetet megújító újítások, törekvések, és a 21. századi nagymértékű tudományos és technikai fejlődés újfajta képalkotási módokat, lehetőségeket adtak a művészek számára, ami nemcsak technikai, hanem tartalmi, kifejezésbeli gazdago­dást is jelent.

Az elektronikus eszközök alkalmazása, mint kezdetben a fénymásológép és a fax, majd a számítógép, a szkenner, később a digitális fényképezőgép, a lézerfény és a videotechnika kínálta lehetőségek a műfaji átjárások szintézisét eredményezték. Az új leképezőrendszerek, a digitalizálás az alapvető vizuális alapproblémák – sík-tér, fény-árnyék stb. új megközelítését követelték meg, s egy virtuális képi világ kialakulását eredményezték, ami folyamatosan változik és alakul.

Lézerszkenner, térbeli kivetítés

További pozitívumaként említhető, hogy utat nyit/nyújt a közös­ségi, interaktív művészet felé. Látványos, hatalmas méretű, szín­pompás, a kiállítótérből kilépő művek, a nagyméretű nyomtatók­kal készített printek – amelyeket az elmúlt évtizedben már magas színvonalú, művészi technikai kivitelezés (giclée nyomat) jellemez. A kiállítótermekből kilépő fényinstallációk, fényterek születnek, mint többi között Csáji Attila fényművész lézerfénnyel készült alkotásai.

Ezzel végére értünk rövid áttekintésünknek a képzőművészet történetében, amelyben a színeknek és a művészeti eszközöknek a fejlődését, használatát igyekeztünk végigkísérni.