• faszerkezet
• mázolás

Faszerkezetek felületének mázolása

Meghatározás

A faszerkezeteket különböző külső behatások (légköri, mechanikai, bioló­giai, korrózió stb.) ellen, az adott igénybevételnek megfelelő festék bevonat­rendszerrel védik és ezt mázolásnak nevezik. A fa mázolásának védelmet biztosító és esztétikai szerepe van. A megfele­lően kiválasztott bevonat mindkét funkciót egyaránt képes kielégíteni.

Felhasználásra kerülő anyagok

A faszerkezetek felületvédelmi mázolásához viszonylag nagyszámú hazai mázolóanyag áll rendelkezésre. A különböző fa impregnáló és alapozó szerek, valamint a felület egyenet­lenségeinek kitöltésére alkalmas tapasz készítmények a bevonatrendszerhez tartoznak. A folt- és simítótapaszolás alkalmazása általában növeli a bevonatrendszer felületi simaságát, és ezzel összefüggésben annak esztétikai megjelenését fokozza. Ezzel párhuzamosan viszont csökkenti a mázolás tar­tósságát, különösen kültéri igénybevételek és mechanikai hatások esetén. Ezért kültéri fafelületek védelménél lehetőleg kerülni kell a simítótapaszolás alkalmazását.

Tartós védelem

Faszerkezetek tartós védelmére alkalmas közbenső- és átvonó festék­anyagok hazai választékából a védendő szerkezetre ható közeg agresszivitá­sának megfelelően választják ki a festék kötőanyag típust és a szükséges rétegvastagságot.

A közbenső és átvonó festékanyagok közvetlenül nem érintkeznek (egyes eseteket kivéve) az alapfelülettel, hanem vagy közvetítő, átmeneti ré­tegek képzésére alkalmasak az alapozó és átvonó rétegek között, vagy a festék bevonatrendszer legfelső (fedő), azaz a légtérrel közvetlenül érintkező rétegének kialakítására szolgálnak.

Az átvonó festékanyagok, illetve a belőlük képzett bevonatok fokozot­tabb igénybevételeknek vannak kitéve, mint a rendszer alsóbb rétegei. A közbenső rétegekkel szemben támasztott legfontosabb követelmény, hogy mind az alapozó, mind az átvonó réteghez tökéletesen tapadjon. Az átvonó, illetve fedő bevonatnak viszont tartósan ki kell elégítenie a terve­zett és jelentkező különböző igénybevételeket.

Beltéri felületek

A faszerkezetek jelentős többsége épületen belül kerül elhelyezésre, mint asztalosipari termék (ajtók, tokok, beépített bútorok stb.), így közvetlen kül­téri behatásokra ezen esetben nem szükséges tervezni. Viszont a beltéri be­vonatrendszerrel szemben követelmény a szín- és fényállóság, mosásálló­ság, dörzsállóság, valamint a jó esztétikai megjelenés.

Kültéri felületek

A kültérben elhelyezett, vagy külső légtérrel érintkező fafelületek, és -szerkezetek mennyisége a beltérinek csak kis részét képviseli. Zömmel a kö­vetkező szerkezetekből tevődik össze: kültéri ajtók, -ablakok, redőnyök, füg­gőleges és vízszintes burkolatok, erkélykorlát, mellvédek, tetőszegély bur­kolatok.

A kültéri faszerkezetek korrózióvédelmi tervezésére kellő gondot kell fordítani, ugyanis, ha ezek bevonatrendszere nem megfelelő, a környezeti igénybevételre vonatkozóan, akkor rövid idő alatt bekövetkezik a tönkre­menetel, a „bevonatlehámlás”. Ez legtöbbször az épülethomlokzatok képét, ill. sok esetben a városképet is jelentős mértékben rontja. Nagyon lényeges követelmény a kültéri bevonatok esetén a folytonosság biztosítása. Eltérő esetben – bevonatrepedések, kihagyások, alacsonyabb rétegvastagságok stb. – ugyanis a faszerkezet nedvszívó képessége révén megduzzad, a kültéri nedvességet felveszi.

Kivitelezés

A faszerkezetek mázolását általában +10°C feletti léghőmérsékleten sza­bad végezni. Minden esetben a kivitelezés technológiájánál a festékgyártó cégek előírásait kell betartani. A mázolás minőségét a festékanyag típusán és kiviteli technológiáján kí­vül elsősorban a faszerkezet nedvességtartalma határozza meg. A fa sziva­csos szerkezeti felépítéséből adódóan rendelkezik vízfelvevő és vízleadó ké­pességgel, mely egyben mázolásának problémáit is okozza.

A környezet nedvességtartalmához képest nedvesebb fa, a felesleges ned­vességtartalmát (egyensúlyi nedvességtartalomig) a festék bevonatrétegen keresztül igyekszik leadni. Amennyiben ilyen fára mázolnak, meghibásodás fordul elő, ugyanis meleg időben a festékréteg alatt vízpára, hideg időben viszont a képződő jég feszítő hatása a bevonatot felszakítja, idő előtt tönkreteszi.

Alapozó, közbenső és fedő zománcok

Újabb kutatások és fejlesztés eredményeként a festékgyártók kidolgozták az ún. „szelephatású” alapozó, közbenső és fedő zománcokat is. Ezek tulaj­donsága – eltérőleg az olaj- és alkidgyanta kötőanyagú festékektől – az, hogy a megengedettnél magasabb nedvességtartalom esetén is alkalmaz­hatók. Az ilyen típusú mázolóanyagok a nedvességet a fából az egyensúlyi értékig, távozni engedik. Hazai gyártmányú szelephatású, impregnáló ala­pozó festék anyag van forgalomban PRIMESOL fehér-100 típusjelzéssel. Pig­mentált alapozó anyag, és alkalmas faszerkezetek első alapozására.

Általános szabályként mondható ki, hogy a faszerkezet nedvességtartal­ma bevonatképzés előtt célszerűen közelítse meg a beépítés helyén a leve­gő páratartalmának megfelelő nedvességtartalmat. A faszerkezetek nedvességtartalmán kívül még nagyon fontos tényező a szerkezet méretpontossága, felületi simasága, megjelenése stb.

Az épületasztalos-ipari faszerkezetek védelménél a festékbevonatot

• ecseteléssel,
• hengerezéssel,
• szórással,
• öntéssel,
• merítőfürdőben mártással alakíthatják ki.

Az ecsetelés általánosan elterjedt megoldás.

Főleg olyan helyeken van al­kalmazásának létjogosultsága, ahol

• az első alapozó réteg bedörzsölése, tökéletesebb tapadás biztosítása érdekében indokolt (pl. porózus, érdes nedvszívó, üreges felületek),
• nehezen hozzáférhető helyeken, és tagolt szerkezeteken.

Az ecsetfelhordásnak előnye, hogy a festendő szerkezet alakja, mérete, felületi kiképzésétől és elhelyezésétől függetlenül bárhol alkalmazható, egy­szerű eljárás, a fajlagos festékveszteség kicsi.

Az épületasztalos-ipari szerkezetek közül az építkezés (épület), munka helyszínén a tagolt, bonyolult szerkezetű fafelületek védelmét zömmel ecset­felhordással végzik. így különösen az ajtó- és ablaktokok, az ablak nyílószárnyak, valamint az olyan beépített szerkezetek, melynek szórással végzett festékfelhordása nagymértékű takarást, illetve a mellészórásból adódóan utólagos tisztítást igényelne, ott általában az ecsetelést alkalmazzák. Nagyobb összefüggő felületek esetén, mint pl. a sík ajtólapok, előnyösen alkalmazzák a festékszórást.

Ecset hátránya

Az ecsettel végzett felhordás hátránya az, hogy nem termelékeny. A szakszerű ecsetelés előfeltétele: a célnak legmegfelelőbb ecsetet hasz­náljanak. A gyakorlatban pl. a portalanítást porolóecsettel, az impregnálást és alapozó festést marokecsettel, a lakkozást lakkozó ecsettel, az ecsetnyo­mok elsimítását oszlató ecsettel végzik. Az ecsetelést először hossz-, majd keresztirányban gyors és egyenletes mozdulatokkal kell végezni.

Olajfestékek esetén általában az ecsetnyomokat száraz, ún. oszlató ecsettel szokták elsimítani, finoman érintve a felületet. Fafelületek esetén mindig szálirányban szükséges a végső ecsetsimítást végezni. Egyes ecsettípusok, mint pl. a marokecset szőrzetének hosszúságát a dol­gozók lekötéssel szabályozzák, majd a kötést a kopás arányában igazítják. A forgalomban lévő ecsettípusok nevét, alakját, anyagát, méretét, minősé­gét stb. országos (MSZ 8751/1-70) szabvány rendszerezi.

Hengerek használata

Sík vagy egybefüggő tagolatlan, egyenletes felületek bevonására gyors és gazdaságos eljárás a hengeres festékfelhordás. Lényegében egy henger viszi fel a festékanyagot a felületre, miközben azon végiggurul. Általában a felhordandó anyagot a henger felületén alkal­mazott szívóképes anyag (filc, birkabőr, műszőrme stb.) tárolja.

A hengert belemártják a festékbe, a felesleges anyagot rácson lehúzzák, majd egyenletes nyomással és sebességgel végiggörgetik a bevonandó felü­leten. Igény szerint a kereszt- és hosszirányú eldolgozás általában itt is szük­séges. Újabban speciális poliuretán habanyagú és lyukméretű szivacs hen­gereket alkalmaznak.

A bevonat rétegvastagsága a henger minőségével, a festékanyag viszko­zitásával és technológiai körülmények megválasztásával szabályozható.

Szórásos felvitel

A szórással történő festékfelhordás fő előnye az ecset és henger felhor­dással szemben az, hogy egységi idő alatt lényegesen nagyobb felület von­ható be. Hátránya viszont, hogy a festék és oldószer veszteség nagy, vala­mint az oldószergőzök általában (I. és II. tűzveszélyességi osztályba tartoz­nak) munkavédelmi szempontból károsak.

A festékszórásnál a porlasztás elvét érvényesítik, ahol a festékanyagot a szórópisztolyon keresztül sűrített levegővel, finom cseppekké porlasztva juttatják a felületekre. A szórás annál tökéletesebb, minél kisebbek a festék-cseppek és minél egyenletesebb a felületi eloszlásuk. A festékszórási gyakorlatban többféle típusú és működési elvű szóróbe­rendezés terjedt el.

Ezek közül, melyek általában közbenső és fedő festék­anyagok szórására alkalmasak, a következők:

• Szívó adagolású (alsótartályos) szórópisztolyok, ezek a legrégebbi típu­sok. Működési elvük a gyors áramlású sűrített levegő nyomáseséséből adódó vákuum szívóhatásán alapszik. Egyszerű kezelésű, különösen ott alkalmazzák, ahol egyik színről másikra való áttérés gyakori, ugyanis az alsó tartály levétele és cseréje csak rövid időt igényel. Szakaszos üze­műek. Hazai gyártmánytípus; F-V jelű.
• Gravitációs adagolású (felső tartályos) szórópisztolyoknál a tartály a pisztoly fölött van vagy tömlőn keresztül jut az anyag a pisztolyba. A festékanyag tehát gravitációs úton jut a fúvókához és innen porlaszt­va kerül a felületre. Kisebb a levegő fogyasztása és tökéletesebb a porlasztása, mint a szívó adagolású rendszernél. Szakaszos üzeműek. Hazai ismert gyártmányok; F-IV, F-V. típusjelű szórópisztolyok. A külföldiek közül a PILOT-II., III. és IV. típusúak terjedtek el.
• Nyomásos adagolású szórópisztolyok esetén a festékanyagot zárt tar­tályban levegőnyomás alá helyezik. A festék felszínére ható levegőnyo­más a tartály fenekéig nyúló szállítócsövön át nyomja a festéket folya­matosan a fúvókához. A festéktartály méretétől függően nagyobb mennyiségű festék folyamatos szórására, valamint különböző magassá­gi szintű munkák végzésére is alkalmas.
• A meleg és forrószórás azon az elven működik, hogy a festékanyagot 40 °C, ill. 70 °C-ra melegítik, ezáltal viszkozitása kisebb lesz, így a hígító adagolása feleslegessé válik. Előnye, hogy a festék viszkozitása, illetve hőmérséklete állandó, a nap- és évszaktól független. így a festékréteg minősége és vastagsága egyenletes, vastagabb réteg alakítható ki. Elterjedtebbek a forrószórásra alkalmas hőkicserélős elven működő (THERMO-SPRAY), valamint a cirkulációs (DEKOTHERM) rendszerű be­rendezések.)
• A nagynyomású, ún. „levegő nélküli” festékszórás elve az, hogy a festé­ket nagyon kis furatú fúvókán át nagy nyomással préseli ki. A festék­anyag a hirtelen kiterjedés (expanzió) következtében porlad szét fino­man a levegőben.
  Levegőszükséglete minimális, teljesítménye kb. háromszoros, ködkép­ződés és túlszórás elvileg nincs, így alkalmazásával kb. 20-40%-os anyag takarítható meg a hagyományos szórással szemben. Hazai viszonylatban a WAGNER cég által gyártott berendezések terjed­tek el.

Az öntés és mártás főképpen a folyamatos üzemű felületképzésben ter­jedt el. így asztalosipari szerkezetek korszerű, termelékeny bevonat kialakí­tására alkalmasak. Építőipari munkahelyszínen ezen eljárások nem alkalmazhatók. E felületképzési módok iparszerű alkalmazásával (asztalosipar, házgyári szerkezetek) lehetőség nyílik az építéshelyi szakipari élőmunka je­lentős csökkentésére. Ezek megvalósulása jelenleg folyamatban van, így pl. a beépített konyhabútorok, gardróbszekrények, sík teli ajtólapok felület­képzése már öntőlakkozással készül.

A festék bevonatrendszer kivitelezése nem kezdhető meg az alábbi ese­tekben :

• nedves, párás, esős, ködös időben kültéri felületek esetén,
• ha a fa nedvességtartalma magasabb az egyensúlyi légnedvességnek megfelelő értéknél, zárt beltéri felületek esetén,
• olyan poros, szennyezőanyaggal teli légtérben, melynek por-, szennye­zőanyag-tartalma 0,5 mg/m³ felett van,
• ha a nyílászáró szerkezeteken a kilincsek, alátét lemezek, reteszek fel vannak szerelve,
• beépítés után passzítás nem történhet meg.

A bevonatképzés technológiai műveleti sorrendjét beltéri nyílászáró szer­kezetek esetén a következőkben lehet összefoglalni.

Ezek:

• a fafelület előkészítését az asztalosipari üzemben végzik el, ide tartozik a csiszolás, gyalulás, gyantafolyás megszüntetése, göcsök pótlása, hiba­helyek pótlása, mechanikai szennyeződések eltávolítása,
• fafelület előkezelése: a fa felületelőkezelés módja a fa anyagi minőségé­től (fenyő, jávor, bükk stb.), típusától, az alkalmazandó bevonat, ül. vé­dőréteg tulajdonságaitól, annak felhordási módjától, valamint a rendel­tetési céltól függ. így e műveleti körbe tartozik a gomba és rovar elleni védelem, MSZ 6671 és MSZ 20201-ben előírt módon, valamint a pácolás, az impregnáló alapozás és a beeresztés.

Alapozás

A fenyő faanyagú nyílászáró szerkezetek első alapozását leginkább az asztalosipari üzemekben végzik el, mártó kádáztatással, vagy szórási eljá­rással. Az impregnáló anyagok a következők lehetnek: FÉLOLAJ-1202, hígí­tott LENOLAJKENCE, OLAJFESTÉK-HÍGÍTÓ-301, PRIMEZOL fehér alapo-zó-100 festék.

Az építéshelyen a mázolási munka a csiszolással és portalanítással kezdő­dik. A fafelületen lévő folytonossági hiányokat a bevonatrendszernek megfe­lelő késtapasz-féleséggel folttapaszolják. Ismertebb hazai tapaszféleségek a következők: OLAJOS FAÁTVONÓ KÉSTAPASZ 100, 101 vagy 200, UNIFLEX KÉSTAPA5Z-401, NITRO KÉSTAPASZ-100.

Csiszolás, portalanítás

Ezután ismét csiszolás és portalanítás következik. A tapaszrétegek szára­dása után simítótapasz vagy festékréteg-felhordás előtt minden esetben csi­szolás és portalanítás szükséges. A simítótapaszolást igényesebb kivitelű be­vonatok készítésénél – külön előírásra – alkalmazzák. Anyaga megegyezik a folttapaszolás anyagával. Kültéri felületek esetén alkalmazásra nem ajánlott.

Tapaszolás

A tapaszolás csiszolása és portalanítása után felhordják az első és máso­dik közbenső réteget. Az egyes rétegek között az előírt száradási időket be kell tartani. Felhordása történhet ecset, henger vagy szórás útján.
A közbenső rétegek felhordása előtt ugyancsak csiszolás és portalanítás beiktatása szükséges.

Zománclakkozás

Az átvonóréteget hagyományos elnevezéssel helytelenül „zománclakkozás”-nak hívják. Anyaga általában a közbenső festékanyagnak megfelelő kötőanyag felépítésű átvonó zománcfesték.

Különleges minőségű munkaként ismert az ún. „lakkcsiszolt” festékbevo­nat rendszer is. Ez esetben az előző műveletektől eltérően kétszeres simító-tapaszolást és kétszeri átvonó festékréteget kell alkalmazni. A megszáradt átvonó zománc rétegeket nedves őrölt habkőporral kell átcsiszolni nemez segítségével. Igényesebb munkáknál külön előírásra polírozás (polírvizes) is alkalmazható.

Felújítás

Régi fafelületek újramázolásánál, felújításánál a tönkremenetel mértéké­től függően kell a technológiai műveleteket meghatározni. Abban az eset­ben, ha a régi bevonat az alapfához tökéletesen tapad és csak a felújítást mattulás, elsárgulás stb. indokolja, akkor általában a következő technoló­giai műveletek elvégzése szükséges.

Ezek a műveletek:

• teljes felület átcsiszolása, portalanítása,
• esetleges sérült hibahelyek javítása fatapaszolással,
• közbenső (matt) festékréteg,
• átvonó festékréteg.

Gyakori eset amikor többször felújított faszerkezettel állunk szemben, ahol a kialakított összrétegek vastagsága már túlzottan nagy. Előfordul ilyen esetben; hogy a festékbevonat a fáig repedezett és pattogzik a felületről.

Ilyen esetben a felújítás előtt a következő műveletek szükségesek:

• régi festékréteg maradéktalan eltávolítása, lúgos maró anyagokkal, ége­téssel (benzinlámpa) vagy festékeltávolító szerekkel elvégezhető, az utóbbi alkalmazása tekinthető legkorszerűbb megoldásnak. Ismertebb eltávolítószerek; LAKKLE, HEKTOR, KROMOFAG stb.,
• fellazult festékréteg kaparása, eltávolítása, majd ezt követő semlegesí­tés, vizes lemosás alkalmazása,
• Az eltávolított festékbevonat után natúr fafelülettel állunk szemben. Ez esetben a felújítás olyan műveletekkel kezdődik, mintha új faszerkezet lenne.

A faszerkezetek mázolásánál téli időszakban zárt térben a fűtést feltétle­nül biztosítani kell, kültéri munkák ez esetben nem végezhetők.

Munkavédelem

Tekintettel arra, hogy a fafelületek mázolásánál zömmel oldószeres festék­anyagok kerülnek felhasználásra, így a velük végzett munkáknál erre külön gonddal kell ügyelni. Ismerni kell a dolgozóknak a festékanyagok tulajdon­ságát, tűzveszélyességét, az oldószergőzök robbanási határkoncentrációit stb. Az anyagokra vonatkozó utasításokat, rendszabályokat maradék nélkül be kell tartani.

Minőségi követelmények

A faszerkezetek festékbevonatának minőségére jelentős mértékben kihat az alapszerkezet minősége, osztályba sorolása. A II. vagy III. osztályú szerke­zetre nehéz vagy csak több energiával lehetséges jó minőségű festékbevo­natot készíteni. A minőségi osztályozástól függetlenül a kész bevonatrendszernek a kö­vetkező általános minőségi követelményeknek kell hogy megfeleljen.

Minőségi követelmények:

• a bevonat színe a kiválasztott etalon színárnyalatnak megfelelő legyen,
• a rétegvastagság és külső megjelenés egyenletes legyen,
• a felületen esztétikailag zavaró ecsetsávok ne legyenek,
• a bevonatnak por- és szemcsementesnek kell lenni,
• előírt száradási határidőn túl a bevonat nem lehet ragadós,
• egyes rétegek szétválása, valamint az alaptól való leválás nem meg­engedett,
• éleken, sarkokon a rétegvastagságnak egyenletesnek kell lennie, kiha­gyásokat nem tartalmazhat,
• a kialakított bevonatnak fénye egyenletes legyen, felületi megjelenése pedig a felhordási eszköznek megfelelő struktúrájú legyen.

Kivitelezési hibák, javítás

Általában a mázolás meghibásodása, rövid idő alatt történő tönkremenete­le több tényezőre vezethető vissza.

Ezek között jelentősebbek a követke­zők:

• festékanyag minősége,
• alapfelület minősége,
• kivitelezés légköri jellemzői,
• bevonatrendszer igénybevételi alkalmassága, tervezési kérdések stb.

Műszaki-gazdasági adatok

Általában megfelelő alapfelületre és szakszerűen kialakított festékbevonat­rendszer tartósságát beltéri fa nyílászáró szerkezeten 8-10 évre lehet be­csülni. Ugyanez a bevonat nedves faszerkezeten viszonylag rövid idő alatt (1-2 év) tönkremegy. Ezért biztosítani kell a száraz alapfelületet kivitelezés folyamán is. Olyan esetekben, ha ez nem biztosítható, akkor készre mázolt szerkezeteket vagy esetleg PVC nyílászárókat célszerűbb alkalmazni. Gazdasági számításnál összességében kell vizsgálni a nyílászáró szerkezet tartósságát, illetve az időszakos felújítások költségét.