Faházak

Mozgáskorlátozott faház kiépítése tolókocsisoknak? [TANULMÁNY]

A húgom tolókocsival is jól használható, ökoló­giailag megfelelő családi há­zat szeretett volna. A férje ékszerészműhelyét és boltját is el kellett helyezni. Werner Grosse építész számára nem volt szokványos a feladat, amihez hosszas keresés után találták meg a megfelelő tel­ket. Mivel a terület egy töl­gyes közepén fekszik, sötét és nyirkos. Ennek ellenére ké­nyelmes házat építettek rajta. „Az alaprajz egy hosszú tég­lalap, és egy ék alakú részből áll.” Az ékben található az ékszerészműhely, mely üzlet­ként és szélfogóként is szol­gál. A szélfogóhelyiség üveg­ajtaja mögött trapéz formájú folyosó vezet az étkező-nap­paliba.

Tolókocsi számára is megfelelő faház 1Tolókocsi számára is megfelelő faház 2

Ehhez ajtó nélkül csatlakozik a konyha. Az üveghomlokzaton át szép ki­látás nyílik a változatosan ki­alakított kertre. „A rövid úton megközelíthető, prakti­kusan kialakított és lehetőség szerint egymásba nyíló he­lyiségeket úgy kellett meg­tervezni, hogy kellemes atmoszférájú, napfényes ház le­gyen az eredmény” – emlék­szik Grosse. Sikerült is, még­hozzá elérhető áron.

Tolókocsi számára is megfelelő faház 3Tolókocsi számára is megfelelő faház 4Tolókocsi számára is megfelelő faház 5

Tények és adatok

  • Építész: Werner Grosse okl. építész.
  • Építési mód: Belső és külső falak keretes építéssel, 16 cm-es hőcellulóz szigetelés, belül vakolt gipsz­karton lapok, hőszigetelő üvegezésű faablakok (K-érték 1,3) kerámiapadló, 10/30°-os félnyeregtető, 16 cm keményhabos tetőszigetelés, befuvesített tető.
  • Lakófelület: 121,5m2.
  • Épületgépészet: központi gázfűtés, alacsony fogyasztású bojler, padlófűtés, központi melegvíz, zsírkő kályha
  • Költségek: tiszta építési költség 150 000 EUR, mellékköltségek tervezési díjjal 15000 EUR, becsült saját munka 15 000 EUR, külső beruházások 8000 EUR (1994/95).