Hőszigetelés

Lakáshasználatból eredő hibák, nedvességtartalom és hőmérséklet

A lakás használatához kapcsolódó energetikai kérdések

Cikksorozatunk első részében kitértünk a hibás tervezésre és kivitelezésre visszavezethető okokra, a későbbiekben pe­dig a helyes energiatudatos gondolkozásra, illetve -szemléletre próbáltuk rávezetni az olvasókat. Sajnos, a probléma meglehető­sen bonyolult, a lakás, a ház használatából eredő energiapazarlás tára kifogyhatatlan.

A használatból eredő hibák

E részben a kondenzációval és az ezzel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozunk. A kondenzációt jelen­tősen befolyásolja, hogy hogyan fűtünk, szellőztetünk, és hogyan szigeteljük az épületek külső határoló szerkezeteit. Korábban, de még a közelmúltban sem volt a hőszigetelésnek a külső határoló szerkezetek épületszerkezeti tervezésénél döntő szerepe. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy a fűtési költség a háztartási kiadásokban nem jelentett jelentős összeget. Mára megváltoztak az emberek igényei is, mindenki magasabb komfort­szintet vár el, mindenki szereti, ha a teljes lakás fűtött, de természetesen mindezt – az emelkedő energiaárak mellett is-mi­nimális költséggel szeretnék elérni. Az épületszerkezetek hőtechnikai visel­kedésének vizsgálatánál alapvető szem­pont a kondenzációs tényezők tisztázása.

A levegő mindig tartalmaz valami­lyen mennyiségű vízgőzt. Ez ritkán látható és általában nem is érzékeljük. A meleg levegő több vízgőzt tud magában tartani, mint a hideg, és ha a meleg le­vegő hidegebb levegővel vagy hideg felülettel érintkezik, a meleg levegő lehűl. Ha eredeti állapotában nagy volt a nedvességtartalma – mivel a lehűlése a hőmérsékletét olyan szintre csökkenti, ahol már nem tudja magában tartani az összes vízgőzt -, a vízgőz egy része kondenzáció útján kiválik belőle, és sok apró vízcsepp formájában, vagy a leve­gőben oszlik el – ködöt képezve – vagy a hideg felületeken páralecsapódásként jelentkezik.

Ezt példázza, hogy belső térben, szimpla ablaküvegen, de még hagyományos hőszigetelő üvegezésen is gyakran nedvesség jelenik meg. Mivel e szerkezetek hőátbocsátási tényezőjének értéke viszonylag nagy, belső felületük hőmérséklete jelentősen csökken, ezál­tal az üveghez közel lévő légréteg is lehűl, és a levegő nedvességtartalmá­nak egy része az üvegen kicsapódik (kondenzálódik).

Az épületbe bejutó levegő nedvességtartalma és hőmérséklete

A külső levegő télen rendszerint annyira hideg, hogy a bejutó levegő ned­vességtartalma szinte elhanyagolhatóan csekély, még viszonylag nagy relatív nedvességtartalom mellett is csak na­gyon kis mennyiségű vízgőzt tartalmaz. Hideg időben ezt a tényezőt figyelmen kívül is hagyhatjuk. Nyáron azonban, amikor a hőmérséklet hirtelen a hűvös­ről meleg párásra változik, van egy rövid időszak, amikor a lehűlt szerkezetek felületein kondenzáció léphet fel, egészen addig, amíg azok is fel nem melegsze­nek. Ilyen a hajnali harmatképződés is.

Ezt a jelenséget meleg időszaki konden­zációnak nevezzük, és rendszerint csak nagy hőkapacitású szerkezeteknél jelentke­zik, amelyek felmelegedése lassú. A jelen­ség általában rövid ideig tart, és nem okoz tartós károsodást az épületszerkezetben és annak felületén, gondolni kell azonban rá, mert a télen átnedvesedett falazatok nyári száradási folyamatát befolyásolhatja. Ikres jellegű, kétlakásos családi ház, melynél a külső falak hővesztesége 1/4-del csökken az egymáshoz kapcsolt lakásoknál.

Az épület belsejében lévő levegő nedvességtartalma és hőmérséklete

A külső levegő nedvességtartalma – mint láttuk – csupán kis hatással van a belső téri kondenzációs veszélyre, sokkal jelentősebb tényező azonban a belső nedvességtartalom. Egy átlagos lakás belső légterébe – a lakók tevékeny­ségéből adódóan – jelentős mennyiségű vízgőz kerül. Egy lakás 4 lakója fél nap alatt, kizárólag a légzésével közel 2,5 kg vízgőzt bocsát ki a belső levegőbe. Egy átlagos, ülő munkával elfoglalt ember 24 óra alatt több, mint 1 liter vízgőzt lehel ki, intenzívebb tevékenység esetén ez a mennyiség négyszerese is lehet. Egy átlagos család élete – maga a légzés, főzés, mosás, ruhaszárítás stb. – naponta 12 liter vízgőzt „termel”. Mindezek mellett meg kell jegyezni, hogy a füstgázelvezetés nélküli fűtőberendezések, amelyek égés útján termelnek hőt – pl. gáztűzhelyek, gázmelegítők – különösen bőségesen hoznak létre vízgőzt, minden m3 földgáz elégetése 1,5 kg vízgőzt termel.

Fontos szempont az épület fűtöttsége is, mivel a meleg levegő több nedvességet tud magában tartani, mint a hideg. Meleg épületben a vízzel telített levegő szel­lőztetéssel eltávolítható. A helyesen kialakított, folyamatosan üzemelő fűtés felmelegíti és melegen tartja a belső felületeket. Sok lakóépület fűtése azon­ban részleges és időszakos jellegű, a lakóházaknak azon részei, amelyek nincsenek fűtve, vagy nem kielégítően fűtöttek, fokozottan veszélyesek a konden­záció szempontjából.

A gyors működésű fűtési rendszerek – pl. a meleg levegő befúvása – a lakók számára gyorsan előál­lítják a kellemes komfortérzetnek megfe­lelő hőmérsékletet, de nem elég hatásosak abban, hogy a felületeket a megfelelő hőmérsékletre emeljék. Ez különösen ak­kor igaz, ha a szerkezet nagy hőtároló kapacitású, mert ebben az esetben a kon­denzáció szinte elkerülhetetlen, és a pá­ravíz, amit a fal már nem tud felszívni, szabályos patakokban folyik a falról.

A szellőzés mértéke

Hazánk éghajlatán a külső levegő ál­talában kisebb nedvességtartalmú, mint a belső. Elméletileg ez lehetővé teszi, hogy megfelelő szellőztetéssel teljesen elkerüljük a kondenzációt. Néhány évvel ezelőtt az ablakok és az ajtók hézagai sokkal kevésbé záródtak, mint a maiak, és kevés olyan ház volt, amelynek legalább 2 kéménye ne lett volna. Akár tetszett a lakóknak, akár nem, ezekben az épületekben olyan mértékű természetes szellőzés jött létre, amelynek szintje elérte az óránként kb. négyszeres légcserét.

Manapság már ritka, hogy egy lakásban óránként egyszeres a légcsere. Itt ellent­mondás látszik: egyrészt az energiaárak mára felülmúlják az egyéb megélhetési költségeket, másrészt kényelmi igényeink folyamatosan emelkednek. Mindenki tudja, hogy nagyobb szellőzés mellett több hő kell ahhoz, hogy a szellőzéssel elveszett hőt pótoljuk, emiatt a legtöbb háztartásban gondosan tömítik a nyílás­zárókat. Teszik ezt abban a hitben, hogy nemcsak pénzükkel takarékoskodnak, hanem az energiatakarékosság szem­pontjait is figyelembe véve, helyesen cselekszenek.

Huzatmentessé teszik az ablakokat és az ajtókat, elzárják a használaton kívüli kéménykürtőket vagy lezárják a ventilátorokat. Ha mindez szegényes fűtéssel párosul, kialakulnak a kondenzáció, a szerkezetek leromlásá­nak klasszikus feltételei. Nem hagyható figyelmen kívül az a másik elv sem, amely szerint a szellőzés csak akkor hatásos, ha a belső légtér minden részé­ben kielégítő. Ha az általános szellőzés mértéke megfelelő is, helyi kondenzáció még felléphet az olyan helyeken, ahol ún. holtterek alakulnak ki. Ha a felületi kondenzáció veszélye fennáll, ezt első­sorban a penészfoltok árulják el. Ám a helyiségben nem csupán a szellőzés, hanem a fűtés is forgatja a levegőt, ily módon fűtve-szárítva a felületeket.

A helyiségek felületeinek hőmérséklete

Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a meg­felelő mértékű és egyenletes hőszigetelés minimálisra csökkentheti a kondenzáció veszélyét, mivel a belső felületi hőmér­sékletet a kellő szinten tartja. Mégsem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy nem létezik olyan vastagságú hőszigetelés, ami egy fűtetlen helyiséget melegen tar­tania. A hőszigetelés helyének és mérté­kének mindig összhangban kell lennie a fűtési rendszerrel – feltéve, hogy azt ha­tásosan szeretnénk működtetni.

A fal pórusossága és hőmérséklete

Mivel a hő-a falszerkezeten keresztül­haladva – különböző ellenállásokkal talál­kozik, a falban létrejövő hőmérsékletesés képe nagyban függ attól, hogy hol helyez­zük el a hőszigetelést. A szerkezeteket képező építőanyagok és burkolatok általában pórusosak, a vízgőzt többé-kevésbé jól átengedik, a nedvesség keresztülhatol a falakon, mert a belső levegő nedvességtartalma és magasabb hőmérséklete nyomáskülönbséget hoz létre a belső és külső oldal között.

A szerkezetekbe bejutó nedvesség mennyisége attól függ, hogy milyen ellenál­lást tanúsít a falazat a folyamattal szem­ben, ez pedig a szerkezet anyagainak ellenálló képességétől függ. Ha a belső oldalon a vízgőznek teljesen ellenálló gátat tudnánk elhelyezni, akkor elvileg megakadályozható lenne, hogy a vízgőz a szerkezetbe behatoljon. Ekkor csak a felületi kondenzáció jelentene prob­lémát, és ha a felületi hőmérsékletet megfelelő szinten tartanánk, a konden­záció veszélyét teljesen kizárnánk. Ilyen szerkezetképzési törekvések vannak, ám a gyakorlatban tökéletesen megvaló­sítani szinte lehetetlen.

Itt említünk meg a kondenzációs problémák közül két fontos javaslatot:

  • A belső oldalon – akár utólagosan – elhelyezett hőszigetelés – mivel a szerke­zetben kialakuló hőmérséklet-eloszlást döntően befolyásolja (és megváltoztatja), és a belső oldali tökéletes párazárás szinte lehetetlen – nagyban növeli a kon­denzáció veszélyét. Ilyen megoldást csak elkerülhetetlen esetben és akkor is csak pozitív eredményű előzetes számítások és folyamatos ellenőrzés mellett alkalmazzunk.
  • A falak légzését gátló festékeket és tapétákat csak akkor szabad a belső vakolatra felhordani, ha a nedvesség döntő része már távozott a szerkezetből. Azt szokták ajánlani, hogy új épületekben az első két évben ne tapétázzanak, és ne alkalmazzanak párazáró festékeket, csak olyan bevonatot, ami a szerkezetek szá­radását lehetővé teszi. A mai világban ezt a követelményt nehéz teljesíteni, mert szinte mindenki azonnal be szeretne költözni vagy be kell költöznie az új, teljesen elkészült lakásába.

A kondenzációs problémák elsősorban a lakóépületekkel kapcsolatban jelent­keznek. Természetesen más épületeknél is vannak ilyen jelenségek, de ezek általában valamilyen különlegesen nagy nedvességet okozó tevékenységhez kap­csolódnak, és legtöbbször ezt figyelembe veszik a tervezésnél. A lakóépületeknél kialakuló kondenzáció és a hatására keletkezett esetleges penészedés esetén a tervezők és kivitelezők gyakran men­tegetik magukat, mondván, hogy a nem rendeltetésszerű használat volt a problé­ma okozója, és nem a tervek vagy a kivitelezés minősége.

Amit mindenképpen figyelembe kell venni: az épület van az emberekért, és nem fordítva. Miután az embereknek az utóbbi néhány évtizedben jelentősen megváltoztak az életviteli és lakáshasz­nálati szokásai, meg kell találni azokat az eljárásokat az épülettervezésben és ki­vitelezésben, amelyek ezekhez alkalmaz­kodnak, illetve nem szabad az ezekre fordítandó költségeken takarékoskodni.