• energiatakarékosság

Energiatakarékossági praktikák az épület fűtésében

Ötven-hetven évvel ezelőtt teljesen természetes volt, hogy csak azokat a helyiségeket fűtötték, ahol a család tartózkodott, és azokat is csak a tartózkodás időtartama alatt. Ez tulajdonképpen rendkívül takarékos megoldás, ma már azonban nem találnánk megfelelőnek az általa kínált komfortérzetet, a szerke­zetek pedig elnedvesednének. A jellemző fűtőberendezések, a kemence, a kályha, a kandalló önmagukban nem voltak elégségesek az egyenletes hőeloszláshoz, a benn tartózkodás elviselhetővé tételéhez. Egyéb praktikák is kellettek, hogy hatásuk érvényesüljön: pl. a többrétegű öltözkö­dés, a falak szőnyeggel való borítása, a vastag takarók, a speciális reuma­megelőző karosszékek szinte az épület­gépészeti rendszer „részei” voltak.

A központi fűtéses lakásokban, csalá­di házakban az időszakos és helyi fűtés, a csökkentett fűtés ma ugyanúgy meg­valósítható, mint annak idején, ráadásul sokkal hatékonyabban. Nem kell más, csak szabályozó automatika vagy nagyobb odafigyelés. A kereskedelemben már hozzáférhetők olyan külső hőmérsék­leten és/vagy belső hőmérsékleten ala­puló szabályozó automatikák, amelyek több fűtési programot képesek tárolni. A normál fűtési program mellett lehetőség van csökkentett fűtési menetrend prog­ramozására (az igényesebb automatikák erre többféle programot is kínálnak).

Megadható éjszakai, nappali és hétvégi, szabadság idejére szóló program is. Ahogyan néhány hétre megtervezzük programunkat, ugyanúgy megtervezhet­jük fűtésünket is előre. Jogos a kérdés: nem kerül-e ez sokba? A legtöbb fűtési rendszernél majdnem ugyanolyan jó megtakarítás érhető el némi odafigye­léssel és előrelátással, legfeljebb tized­annyi ráfordítással. A kulcsprobléma mindkét esetben azonos: hogyan tervez­zük meg a programot, amelyet vagy az automatika hajt végre, vagy mi magunk. Ha nem kellő gondossággal járunk el, elérhetjük, hogy a fűtés nem lesz olcsóbb, és mi sem érezzük jól magunkat otthon. Ennek elkerülése érdekében néhány kérdést közelebbről megvizsgálunk.

A fűtéscsökkentés energetikai viszonyai

A 7.24 ábra egy feltételezett éjszakai fűtéscsökkentési programot mutat be, a fűtési teljesítményigény és a belső hő­mérséklet változásával. A normál fűtési programot követően délután 5 órakor fű­téscsökkentést kezdünk. A belső hőmér­sékletet 20 °C-ról 15 °C-ra csökkentjük, ezáltal a 20 kW teljesítmény az ábra szerinti 15 kW-ra csökken. A folytonos vonal azt a teljesítményt mutatja, amit a kazánba ténylegesen be kell táplálni, a szaggatott pedig azt, amelyre nagyon lassú hűlési és felfűtési folyamat esetén lenne szükség, ha a falakat nem vennénk figyelembe.

7.24 ábra. Fűtési hőmérséklet-szabályo­zás: A, B, C kapcsolási, illetve működési időzóna.

Ha programozható szabályozónk van, akkor az előzőek alapján beállíthatók a kívánt értékek. Arra azonban ne számít­sunk, hogy elsőre megtaláljuk a ideális beállítást. Ha szobatermosztátunk van, akkor számolni kell azzal, hogy haza­érkezésünket követően egy ideig kissé hűvös van. Ha belső falon van a ter­mosztát, akkor érdemes a szokásosnál magasabb hőmérsékletet beállítani, és amikor először lekapcsol, akkor állít­suk be a normálértéket. Így gyorsabban melegszenek fel a határoló falak. Ha csak a kazánból kilépő víz hőmér­sékletét tudjuk szabályozni, akkor azt kell csökkenteni, a felfűtés pedig a szokásosnál magasabb hőmérséklet kezdeti beállításával gyorsítható.

Helyi hőmérséklet­szabályozás

Központi fűtés esetén az egész lakás együtt fűtött, ezért ha valamelyik helyi­ségben alacsonyabb vagy magasabb hőmérsékletet akarunk a normálisnál, arról külön gondoskodnunk kell. Ez köz­vetlenül vagy a radiátorszelepekkel érhető el, vagy termosztatikus szerepeket kell beépíteni, esetleg kézzel kell állítani a szelepeket. A hagyományos központi fűtési rendszereknél – amilyennel a laká­sok és intézmények kilencven százaléka rendelkezik – ez nem mindig egyszerű.

A termosztatikus szelepek alkalmazása tűnik a legegyszerűbbnek, ám ezeket nem szerelhetjük fel mindenhová. Váratlan nappali felmelegedés esetén ugyanis elő­fordulhat, hogy valamennyi szelep egy­szerre lezár, és tönkremegy a szivattyú. Ezért vagy nyomáshatárolót kell a szivattyú­hoz beépíteni vagy csak a leggyakrabban szabályozandó hőmérsékletű helyiségekbe szabad a szelepet felszerelni.

A hagyományos szelepek esetén ha­sonló a helyzet, nem szabad valamennyit elzárni – ez persze nem is jut senkinek az eszébe. Az viszont problémát okozhat, hogy nem tudjuk, milyen mértékben csökkentettük le az áramlást. A rendszer túlzott lefojtása a szivattyú idő előtti meghibásodásához vezethet. A fűtés üzembe helyezésekor általában az összes szelep nyitott állapotban van, ezért kezdet­ben csak egy irányban szabályozható. Ilyenkor mindegyik szelepen zárni kell egy keveset, és így kell beállítani a hőmérsékletet. Ezután már lehet dif­ferenciálni a helyiségek között.

Akár hagyományos, akár termo­sztatikus radiátorszelepeink vannak, nem szabad elfeledkezni arról, hogy ha egy radiátornál beavatkozunk, akkor az a töb­bire is visszahat, ellentétes irányban. Célszerű szem előtt tartani, hogy a nor­mális fűtési állapotot a helyiségek több­ségére vonatkozóan alakítsuk ki, így a visszahatás kevésbé érvényesül – ha lehet, eleve kalkuláljuk ezt be. Cél­szerű először fixen úgy beállítani a helyiségek hőmérsékletét, ahogyan azok majd aránylanak egymáshoz. Ez megtehető például az alsó szelepek segítségével. A további szabályozás már ehhez az állapothoz képest jelent majd eltérést, sokkalta kisebbet, mintha nem végeztünk volna előbeállítást.