• tetőfedés

Szerves anyagú fedések (zsúp, nád, deszka)

Ebbe a csoportba a növényi eredetű fe­dési anyagok sorolhatók a szalmától a fáig. Előnyük, hogy a természetben talált formában vagy kis feldolgozással beépít­hetők, hőszigetelő képességük igen jó és karbantartásuk, felújításuk is viszonylag egyszerű. Hátrányuk, hogy tűzveszélye­sek, a szervetlen fedőanyagokénál rövi­debb az élettartamuk és különösen a fafedések érzékenyek az időjárás változá­saira.

Hátrányaik ellenére alkalmazásuk egyre inkább terjed szépségük és hangulatte­remtő hatásuk miatt. Talán még jobban terjednének, ha beszerzésük nagyobb mennyiségben is lehetővé válna, az épít­kezni szándékozók jobban ismernék őket, és – nem utolsósorban – sokkal több, anyagot előkészítő és fedő szakem­ber állna rendelkezésre.

Zsúp

A zsúpfedés egyenes és jól kifejlett szárú rozsszalmából készül. Az erre a célra kiválasztott rozskévékből a kalászokat fogas fésűvel távolítják el, majd előkészí­tik a fedéshez. Zsúpfedéshez a szaruzat lejtésének leg­alább 45°-osnak kell lennie, mert csak ebben az esetben éri el a felerősített ké­vék szállejtése a biztonságos vízelveze­téshez mindenképpen szükséges 35-40°-ot.

6-1. ábra. Általános fedési elvek és a fenyőtoboz azonossága.

6-2. ábra. Az első ezredforduló idejéből származó antik tetőcserép.

A fedést az eresztől fölfelé, soronként, a kévék egymás mellé helyezésével és le­szorításával, lekötésével készítik. A le­szorításhoz ún. csuklyafát használnak, amelyet 1,7-2,00 mm-es horganyzott lágyhuzallal kötnek le a lécezéshez ha­sonlóan elhelyezett gömbfákhoz (6-3. áb­ra). A zsúpfedés gerincképzése egysze­rűbb, mint a nádfedésé: az uralkodó széljárással ellentétes oldalra az ún. gerinckévesor kerül, csuklyafával lekötve, ezután az uralkodó szélirány felőli oldal­ra helyezik fel a takarósort, ugyancsak csuklyafával leszorítva. Ez utóbbit a ge­rinchez közel, mindkét oldalon egy-egy fűző-, ill. varrófonattal jól lekötik.

6-3. ábra. Zsúpfedés a) eresz; b) gerincrészletei; 1 kezdő-, 2 közbenső, 3 gerincsor vagy teríték; 4 takarás vagy takarófonat; 5 lécezés; 6 csuklyafa; 7 horgonyzó kötés; 8 fűző­ vagy varrófonat; 9 szarufa; 10 talpszelemen; 11 gerincszelemen; 12 gerinctartó bakoszlop.

A fedés élettartamát áztatással vagy per­metezéssel felhordott impregnálóanyagokkal növelni lehet, de csak max. 15 évig.

Nád

A nádfedéshez 6-10 mm átmérőjű, leg­alább 2-3 m szálhosszúságú, leveleitől megfosztott nád a legmegfelelőbb. A fel­használt 30-35 cm vastagságú kévék tömörítése után a fedés 25-35 cm vas­tag lesz. A tetősík lejtése min. 40°, mert a víz csak így folyik le akadálytalanul az ennél 4-6°-kal kisebb szállejtésen.

A nádfedés készítése csaknem azonos a zsúpfedésével (6-4. és 6-5. ábra). A kéve­sorok felrakását ebben az esetben is az eresznél kezdik, majd szorítóhevederek­kel leszorítják és 1,7-2,0 mm-es horganyzott lágyhuzallal lekötik. Tekintettel azonban arra, hogy a nád szálhosszúsá­ga nagyobb, mint a rozsszalmáé, az egy­más felett lépcsőzetesen elhelyezett ké­vesorok távolsága 1,2-1,6 m is lehet. A kévék szálhosszúsága határozza meg a kévesorok távolságát, valamint a lekö­téshez szükséges lécezés tengelytávol­ságát, amely általában a szálhosszúság fele, azaz 0,6-0,8 m.

A szorítóhevede­rek, -pálcák ősi anyaga a rugalmas és egyenes, 2-3 cm átmérőjű fűzfaág, de ezt ma gyakran helyettesítik köracéllal, vagy 1/2 colos horganyzott csővel. A cső csak egyenes tetősíkokon, a köracél íves tetőfelületeken is alkalmazható. Ezután fogazott ún. sasoló fakalapáccsal tömörí­tik a fedést. A kévéket szálirányban ütö­getve a szálak egymás fölött úgy csúsz­nak el, hogy a fedés a lekötéseknél tömö­rebb, ugyanakkor felül sík lesz.

A tömörítés során alakul ki a fedés végle­ges vastagsága, amit elsősorban a tető­sík lejtési hossza határoz meg:

Nagyobb tetőfelületeknél a fedés vastag­sága kialakítható a gerinc felé csökkenő módon, de csak akkor, ha az a tetősíkok végelzárásánál nem szembetűnő. Az oromzat készülhet a fedés vastagsá­gával azonos szélességű deszkázatból. Ez a megoldás kevésbé esztétikus, és a széles deszka könnyen vetemedik. Ezért jobb megoldás, ha egy keskenyebb oromdeszka fölé a nádfedés sasolással kiszélesedik (I. a 6-5. d) ábrát).

A nádfedésű tetők gerincképzése kényes feladat, többféle megoldása alakult ki. A hazai gyakorlatban legelterjedtebb a fedéshez használt nádnál vékonyabb szálú és rövidebb nádból készülő ún. taréjfedés, 10 cm átmérőjű, több napig áz­tatott kévékből (I. a 6-5. a) ábrát). Ezeket a tetősíknál 6-8 cm-rel magasabban he­lyezik el, taréjban összefonva, általában ollós csuklyafával összefogott szorítólécekkel leszorítva, lekötve.

6-4. ábra. Hagyományos nádfedésű nyeregtető íves tetőtéri ablakkal.

6-5. ábra. Nád fedésű tető jellemző csomópontjai a) gerinc; b) tetőablak; c) eresz; d) orom; e) végkiképzés; 1 nádréteg; 2 nádszegő; 3 taréjfedés; 4 fonott taréj; 5 szorítópálcák; 6 huzal; 7 lécezés; 8 szorítólécek; 9 ollós csuklyafa; 10 szaruzat; 11 talpszelemen; 12 laposacél konzol; 13 oromdeszka; 14 szelemencsap; 15 ék; 16 alsó deszkázat; 17 hőszigetelés; 18 belső borítás.

Főként Nyu­gat-Európában alkalmazzák a boglyás gerincképzést, amikor a tűszerűén vé­kony nádat a taréj mentén ollóval egyen­letesen ívesre nyírják. Ennek hazai válto­zata a csombékos taréj. Egyszerűsített megoldás, amikor a kész nádterítés fölé a gerinc mentén lécezéssel fazsindely vagy cserép takarófedést készítenek. Ezek a megoldások a tetőidomok élképzéséhez is alkalmazhatók. A jól elkészített és jól lezárt nádfedés átlagos élettartama eléri a 35-50 évet, ami különböző vegyi anyagokkal tovább növelhető.

6-6. ábra. Tetőfedő fa zsindelyelemek fajtái a) formaválaszték; b) keresztmetszeti változatok.

Fazsindely

A fazsindely fedések anyaga elsősorban luc- vagy erdeifenyő. Léckészítésre és ipari felhasználásra kevésbé alkalmas, 40-50 cm hosszúságú rönkökből kézi vagy gépi hasogatással készítik, mert fűrészelt deszkából a ferdén átvágott szá­lak miatt nem szabad zsindelyt készíteni. A hasított zsindely profilját és méreteit a mindenkori igények és a célszerszámok határozzák meg.

A zsindelyelemeknek kétféle alaptípusa van, az egyik hornyolt, a másik – amelyet elsősorban Észak-Amerikában használ­nak – trapéz keresztmetszetű (6-6. ábra). Mindkét típus elemei készülnek párhuza­mos és ferde élekkel is. A párhuzamos élű elemeket sík tetők, a ferde élű eleme­ket íves tetők fedésére használják. A tetősíkoknak min. 40°-os lejtésűeknek kell lenniük, hogy a fedés biztonságos legyen.

A zsindelyeket a szarufákra készített lé­cezésre rögzítik szegezéssel, általában egyrétegű (6-7. ábra), de néha kettős fe­désben. Ez utóbbi sokkal nagyobb anyagigényű, zárt üregeiben nagyobb a gombásodás veszélye, így alkalmazása nem gazdaságos és nem is indokolt, mi­vel az egyrétegű fedés is elvezeti a víz 95-97%-át. A hornyolt elemeket egy szeggel, a horony nélküli elemeket pedig kettős szegezéssel rögzítik. Korábban előfúrt lyukakba keményfa szegeket ver­tek, de ma inkább huzalszegeket hasz­nálnak.

6-7. ábra. Egyrétegű, hornyolt elemű fazsindely fedés nézete és metszete 1 hornyolt fazsindely; 2 kettős ereszképzés; 3 normállécezés; 4 ereszlécezés; 5 szarufa; 6 süllyesztés; 7 talpszelemen.

A fedési irány megválasztásakor mindig az uralkodó szélirányt kell figyelembe venni. Hazánkban a zsindelyelemek leg­többször az ereszre merőlegesek. A skandináv országokban előfordul, hogy a zsindelyelemek szöget zárnak be az ereszvonallal (6-8. ábra). A zsindely­elemek egymás feletti sorainak átfedése a tetősík lejtésétől függően 6-10 cm. A horony nélküli elemeket oldalirányban is átfedéssel helyezik el és kettős szögezéssel rögzítik.

6-8. ábra. Ferde zsindelyfedési módok a) skandináv; b) kanadai.

A zsindelyes tetők gerincén vagy két deszkát V alakban összeszegeznek, vagy túlnyújtják az egyik oldali sort. A fedés oromképzése azonos a cserépfedések­nél alkalmazott megoldásokkal. A zsindelyfedés elemeinek időtállósága jelentős mértékben függ a faanyag gyan­tatartalmától, ugyanis a nagyobb gyanta­tartalmúnak nagyobb az élettartama. Kü­lönböző vegyi anyagokkal és kátrányos áztatással a fedés élettartama jelentősen növelhető, a felületeket azonban soha­sem utólag, hanem mindig a felhaszná­lás előtt kell kezelni.

Deszka

A deszkafedéshez felhasznált anyag el­sősorban a luc- vagy erdeifenyő. A fel­használt deszka min. vastagsága 25 mm, max. szélessége 180 mm. A vékonyabb, ill. szélesebb deszka könnyebben repedezik, vetemedik. A tető hajlásszögének legalább 40°-os-nak kell lennie, de minél meredekebb a tető, annál nagyobb biztonsággal vezeti el a csapadékot.

Az ideiglenes vagy kis igényű épületek deszkafedését kétféleképpen készítik. Biztonságosabb a szarufákra közvetle­nül rászegezett, az eresszel párhuzamos elhelyezésű deszkafedés (6-9. ábra). Kevésbé biztonságos, de mégis gyakran al­kalmazott megoldás, amikor a szarufá­kon külön lécezés készül, és a deszka­elemeket az ereszre merőlegesen, a lej­tés irányában szegezik fel, két egymás feletti sorban (6-10. ábra). A deszkafedés élettartama jelentősen növelhető különböző vegyi anyagokkal és kátrányos áztatással, impregnálással.

6-9. ábra. Deszkafedés vízszintes, eresszel párhuzamos terítékkel, metszet és nézet 1 deszka; 2 átfedés; 3 szarufa; 4 szegezés; 5 homlokdeszka.

6-10. ábra. Deszkafedés függőleges, ereszre merőleges terítékkel, metszet és nézet 1 alsó deszkasor; 2 takaró deszkasor; 3 lécezés; 4 szarufa.