Tetőformák
A magastetők formai kialakításának alaptípusait az MSZ 76-82 alapján, a 3-1. ábrán mutatjuk be.
3-1. ábra. Magastetők alapvető formai változatai: a) nyeregtető; b) fél nyeregtető; c) kontytető; d) oromzatos kontytető; e) csonka kontytető; f) sátortető; g) toronytető; h) kúptető; i) kupolatető; j) manzárd- vagy franciatető; k) bazilikatető; l) fűrészfog- vagy shed-tető; m) kereszttető.
Az ábrán az egyes formai jegyek egyértelműek, ezért csak az egyes alaptípusoknak a szabvány szerinti pontos meghatározását közöljük:
- Nyeregtető (3-1. a) ábra): két azonos vagy eltérő hajlású, összemetsződő tetősík és két oromfal (vagy tűzfal) által határolt derékszögű négyszög (vagy attól kissé eltérő) alaprajzú tető.
- Félnyeregtető (3-1. b) ábra): egy tetősík, a tetősíkkal ellentétes oldalon általában tűzfal, a másik két oldalon oromfal vagy tűzfal által határolt derékszögű négyszög (vagy attól kissé eltérő) alaprajzú tető.
- Kontytető (3-1. c) ábra): négy azonos vagy eltérő hajlású, összemetsződő tetősíkkal és gerinccel határolt tető.
- Oromzatos kontytető (3-1. d) ábra): a gerincvonal két végén egy-egy kis oromfallal kiképzett kontytető.
- Csonka kontytető (3-1. e) ábra): az oromfalon az ereszvonalnál magasabban kezdődő kontyú tető.
- Sátortető (3-1. f) ábra): több, általában azonos hajlású tetősíknak tetőcsúcsban való összemetsződésével képzett négyzet (vagy attól kissé eltérő) alaprajzú tető.
- Toronytető (3-1. g) ábra): általában magas (és többnyire tagolt), sátorszerű tető, amelynek magassága az oldalméretnek többszöröse.
- Kúptető (3-1. h) ábra): kör alaprajzú sátortető.
- Kupolatető (3-1. i) ábra): sokszög vagy kör alaprajzú, íves, esetleg tagolt, sátorszerű tető.
- Manzárd- vagy franciatető (3-1. j) ábra): tört tetősíkokkal vagy tört és íves tetőfelületekkel képzett nyereg- vagy kontytető.
- Bazilikatető (3-1. k) ábra): fallal, ablaksorral megtört, összetett nyeregtető.
- Fűrészfog- vagy shed-tető (3-1. l) ábra): sík vagy íves tetőfelületekkel képzett félnyeregtetők sora.
- Kereszttető (3-1. m) ábra): két, azonos gerincmagasságú nyeregtető egymásra merőleges összemetsződéséből keletkező oromfalas, vízszintes gerinctető.
Az ábra alapján könnyen elképzelhetők az alaptípusok kombinációi is: kontyolt félnyeregtető b) + c); manzárd formálású sátortető f)+j); a nagyon gyakori csonka kontyolt manzárdtető e) + j) stb. A 3-1. a), b), e), g), j), k), I) és m) ábrán feltüntetett formatípusokon belül kétféle megoldás képzelhető el. Az egyik esetben a fedés eresszel ül rá a határoló oromfalak tetejére, a másik esetben pedig a határoló oromfalak vagy tűzfalak magasabbra emelkednek, mint a csatlakozó fedések síkjai. A kétféle megoldás ugyanolyan formájú tető alkalmazása esetén is jelentősen eltérő hatást kelt az épületen. Tervezéskor a bemutatott tetőformák közül a megfelelőt a különféle adottságoktól és igényektől függően választjuk ki.
Ezek közül a leglényegesebbek a következők:
- Az épület szerkezeti és geometriai adottságai alapján melyik típus alkalmazása a leggazdaságosabb?
- Hogyan akarjuk a padlásteret, ill. tetőteret hasznosítani?
- Az épület környezetében milyen típusú magastetők dominálnak (környezeti hatások)?
- Milyen éghajlati viszonyok jellemzőek az adott helyen?
- Milyen fedési anyagot kívánunk alkalmazni?
Az adottságok és igények összehangolása közben mindig a tető és az épület együttes építészeti, esztétikai hatását kell számításba venni.