Padlóburkolatok

PVC-burkolat fektetése

A PVC-burkolat fektetése előtt szedjük fel a régi padló­burkolatot. A meleg burkolatokat sem tanácsos a helyü­kön hagyni, mivel idővel meglazulhatnak, így a felső ré­teg felpúposodik. Azt pedig végképp kerüljük, hogy PVC-t régi PVC-burkolatra fektessünk, mert a két réteg között létrejövő kémiai reakció hatására sárgás foltok je­lenhetnek meg az új burkolat felületén.

A PVC-burkolat vékonyabb a többi rugalmas burkolatnál (bár a PVC-lemez alátétréteget is tartalmaz, amelytől a lemez vasta­gabb), ezért itt kifejezetten fontos, hogy az aljzat tökéle­tesen tiszta, sima és sík legyen. Aljzatbetonon terítsünk el aljzatkiegyenlítőt, a fa alátétdeszkázatra pedig szerel­jünk 6 mm vastag, hígított PVA-ragasztóval felületke­zelt rétegelt lemezt. Érdemes esetleg úsztatott aljzatot készíteni a rétegelt lemez helyére.

Alaprajzunk segítségével számítsuk ki az anyagszük­ségletet, és rajzoljuk fel az esetleges mintázatot. Ha a lemezt választjuk, érdemes a szükségesnél szélesebbet venni, és inkább abból levágni, mint hogy toldásokat kelljen készíteni.

Alapszabályok

  • A munka megkezdése előtt készítsük elő az aljzatot, különös tekintettel a sík aljzatfelületre.
  • Minden hozzávalót egyszerre vásároljunk meg.
  • Kérjünk tanácsot a szakkereskedésben, és kövessük a gyártó utasításait.
  • Ügyeljünk a biztonságra! Gondoskodjunk a megfelelő szellőzte­tésről, és amikor ragasztóanyaggal és tömítőanyaggal dolgo­zunk, viseljünk erős gumikesztyűt.

Nehézségi fok:

●○○○○

A PVC-lapok könnyűek és egyszerűen lerakhatok és darabolhatok. A fugát imitáló elemek beillesztése a lapok közé azonban már nehézke­sebb, nagy türelmet igénylő munka.

Szerszámok

  • Csapózsinór; Ragasztószalag;
  • Univerzális kés; Vonalzó;
  • 3 mm-es fogazató simító (fogazott gettvas)
  • Henger; Tiszta rongyok/szivacsok;
  • Kinyomópisztoly (csak nedves helyiségekben).

Anyagok

  • PVC-lapok
  • Fugát imitáló szalagok
  • Kartonpapír
  • Ragasztó PVC padlóburkolathoz
  • Tömítőanyag (nedves helyiségekben)

PVC-lapok lerakása

A lapok előkészítése

A burkolandó helyiséget tartsuk melegen, a lapo­kat pedig lerakás előtt legalább 24 óráig tároljuk a helyiségben, hogy átvegyék a helyiség hőmérsék­letét, és hajlékonyabbak legyenek. Válogassuk át szín és mintázat szerint a lapokat.

A lapok előkészítése

A helyiség kö­zéppontjában rajzoljunk fel két egymásra merő­leges vonalból álló tengelykeresztet, amelyeket a lerakáshoz használunk segédvonalként, majd a negyedelős módszer szerint módosítsuk helyzetü­ket. Ha bordűrt is ki szeretnénk rakni más színű elemekből, először szárazon fektessük le a burkolatot.

Lépések:

  1. Ha fugát imitáló (3 mm-es) hegesztőzsinórokat használunk, először ezeket fektessük le a kijelölt vonal mentén. Ezután szárazon rakjuk le a vonalak mentén a lapokat, majd rövid ragasztószalag-dara­bokkal rögzítsük őket. Ezután rakjuk ki a térnegye­deket, a helyiség középpontjától a szélek felé ha­ladva, amíg a teljes felület (a szélső sorok kivételé­vel) le van fedve. Lerakáskor minden egyes lapot fordítsunk el az előzőhöz képest 90°-os szögben, hogy természetesebb legyen a felület. Menet köz­ben vágjuk méretre a hegesztőzsinórokat. Ahol lehet, a teljes hegesztőzsinórt vigyük végig a he­lyiségen.1. lépés
  2. Vonalzó mellett, univerzális késsel vágjuk mértre a szélső elemeket. A csövek köré lera­kott és a sarkokba kerülő elemeket kartonpapír sablonnal vágjuk formára.2. lépés
  3. Amikor elégedettek vagyunk a végeredménnyel, az összes lapot rögzítsük ragasztószalag-darabok­kal, így készen áll a leragasztható felület. Ez a módszer egyszerűbb és gyorsabb, mintha egyen­ként szeretnénk lerakni az elemeket és a hegesztő­zsinórokat. Ha mégis egyenként akarjuk lerakni a lapokat, a parafa burkolathoz hasonlóan rakjuk le őket.3. lépés
  4. Hajtsunk vissza néhány összeragasztott sort, hogy felhordhassuk a ragasztót az aljzatra.4. lépés
  5. Öntsünk a felületre ragasztót, majd kb. 3 mm vastag­ságban oszlassuk el a fogazott simítóval. Ezután helyezzük vissza a felhajtott burkolatszakaszt, és nyomjuk erőteljesen a ragasztóba. Ezt követően hajtsuk fel a következő néhány sort, majd ragasztózzuk be a felüle­tet és rögzítsük a lapokat (egy szakaszt egy órán belül, a ragasztó megkötése előtt rögzítsünk).5. lépés
  6. Tiszta hengerrel menjünk át e felületen, kinyom­va a levegőbuborékokat; a sarkokat az ujjunkkal nyomkodjuk le. Nedves ronggyal vagy szivaccsal töröljük le a felületről a felesleges ragasztót, amely munka közben a hézagokon át került a felszínre.6. lépés
  7. (Csak vizes helyiségekben) Konyhában, fürdőszobában és egyéb vizes helyi­ségekben feltétlenül vízhatlanná kell tenni a burko­latot: tömítsük a PVC-burkolat és a falak csatlako­zásánál a hézagokat tömítőanyaggal, majd 24 órán át hagyjuk kötni.

Öntapadós PVC-lapok

Ha öntapadós PVC-lapokat rakunk le, elő­ször rakjuk ki őket szárazon, majd egysze­rűen szedjük le a hátlapjukról a védőfóliát. Ez a módszer egyszerűbb, mint a ragasztás, ugyanakkor ebben az esetben különösen fontos, hogy tökéletesen sík legyen az aljzat, mert itt még ragasztóréteg sincs, amely kiegyenlítené az egyenetlenségeket. Az önta­padós lapok minősége általában nem túl jó, és nem is annyira strapabíró a belőlük ké­szült burkolat, minta ragasztott változattal.

A padlóburkolat rétegrendje

Aljzatbetonon:

Aljzatbetonon

  1. PVC padlólapok
  2. Ragasztó PVC lapburkolathoz
  3. Aljzatkiegyenlítő
  4. Aljzatbeton

Fa alátétdeszkázaton:

Fa alátétdeszkázaton

  1. PVC padlólapok
  2. Ragasztó PVC lapburkolathoz
  3. 6 mm vastag, hígított PVA-ragasztóval felületkezelt rétegelt lemez
  4. Meglévő párnafák és deszkázat