• burkolatok
• padlóburkolatok

A fogadófelület (aljzat) előkészítése fa padlóburkolatokhoz

A fa padlóburkolatok aljzatának számos köve­telménynek kell megfelelnie. Természetesen ezek az aljzat típusától, valamint az alkalma­zott burkolatok típusától függően eltérőek. Amennyiben az aljzat nem megfelelő, akkor burkolásra alkalmassá kell tenni. Ez lényegé­ben az előkészítő munka, mely többféle mun­kafolyamatot foglalhat magába.

Szilárdság és keménység

A padlóburkolat csak kellően szilárd, megfe­lelő teherbírással és keménységgel rendelkező aljzatra fektethető. A burkolatot érő mecha­nikai hatások – még ha jelentősen elosztva is – továbbadódnak az aljzat felé. A nem megfelelő szilárdsággal rendelkező ajzatok a burkolat alatt is károsodhatnak, ez pedig idővel annak tönkremenetelét is előidézheti. A fa padlóburkolat fektetését megelőzően az aljzat felületén látható felpattogzások, az eset­leges repedések arra utalhatnak, hogy az alj­zat nem megfelelően szilárd. Ilyen aljzatra nem fektethető burkolat.

Az aljzat szilárdságát, keménységét egyszerű módszerrel ellenőrizhetjük. Karcoljunk a felületébe egymással párhuzamos vonalakat 5-6 mm távolságra egymástól. Majd karcol­junk be vonalakat ezekre merőlegesen is. A karcolást végezhetjük erre a célra alkalmas karctűvel, szöggel vagy speciális bekarcoló eszközzel.

Utóbbi előnye, hogy a tűre ható erő nagyságát be lehet állítani, így a karcolás végig egyenletes lesz (egyéb eszkö­zökkel ez nem biztosítható).

Amennyiben a karcolások során keletkezett négyzetrács pontjaiban nincs felpattogzódás, akkor az aljzat szilárdsága megfelelő. Ellen­kező esetben a burkolást nem szabad megkez­deni.

Még egyszerűbb eljárás az aljzat kalapácsos vizsgálata. Üssünk egy „félkilós” kalapáccsal az aljzat felületére. Amennyiben az ütés hatására repedés vagy nagyobb felpattogzódás tapasztalható a felületen, akkor az aljzat szilárdsága nem megfelelő.

A felületen kötési hibákat vagy felületi szi­lárdsági hiányosságokat vehetünk észre (utóbbiakat az okozhatja, hogy kevés volt a kötőanyag). Ekkor felületszilárdítást kell alkalmazni.

Felületi egyenletesség

A felületi egyenletesség az egyik legfonto­sabb követelmény a parkettaburkolatoknál, mivel azok a kis rétegvastagság következ­tében fokozottan érzékenyek a felület elté­réseire. Méterenként 1-2 mm-nél nagyobb egyenetlenség már nem megengedett. Akár ragasztott, akár szárazon fektetett a burko­lat, nincs olyan réteg az aljzat és a burkolat között, amely kiegyenlíthetné az esetleges egyenetlenségeket (sem a ragasztó, sem a hab­lemez nem alkalmas erre). Ezért az aljzatot eleve az adott burkolatnak megfelelően kell kialakítani.

A felület egyenletességét vízmérték, hosszú léc és mérőék segítségével ellenőrizzük. A mérőéket a lefektetett léc alá helyez­hetjük, és így leolvashatjuk, mekkora a szint­különbség mértéke az adott felületrészen. A megengedett eltérés parkettatípusonként változó. Általában méterenként 1 mm vagy 2 méterenként 2 mm lehet.

Ennek a szigorú követelménynek a beton- és esztrichaljzatok általában nem felelnek meg (a szemcseméret és az alkalmazott technoló­gia miatt nem lehet ilyen egyenletes felületet létrehozni). Ilyen aljzatoknál önterülő aljzat­kiegyenlítést kell készítenünk.

Az aljzatkiegyenlítő zsákos kiszerelésben kerül forgalomba. A port az előírt mennyi­ségű vízzel összekeverve az aljzatra önthető, folyós anyagot kapunk. Az önterülő kiegyen­lítőt általában 1-10 mm rétegvastagságban hordhatjuk fel. Szakszerű kivitelezés esetén a követelményeknek megfelelő, kellően sima, kemény, egyenletes felületet képez . A felület nem porzik, így burkolás előtt egyszerűen takarítható.

A felületi egyenletességet biztosító ajlzatkiegyenlítők további előnye, hogy az eset­leges felületi porózusságot, érdességet is megszüntetik. A porózus felület legnagyobb veszélye, hogy gyorsan elszívja a rá felhordott rétegekből (pl. ragasztóanyagból) a nedvessé­get, ezáltal nem jön létre megfelelő tapadóerő a burkolat és az aljzat között.

A szárazaljzatok rendszerint közvetlen bur­kolásra alkalmas felülettel rendelkeznek. Az aljzat felületét ebben az esetben nem kell kiegyenlíteni.

Vakpadlóra fektetett burkolat esetén kevésbé szigorú az aljzat felületi egyenletességére vonatkozó követelmény. Mivel ilyenkor a vakpadló képezi a közvetlen aljzatot, a desz­kaborítás síkját kell úgy kialakítani, hogy az egyenletes, a burkolatnak megfelelő fogadófe­lületet képezzen. A beton- és az esztrichaljzat felületi egyenletessége a vakpadlóval tehát kiküszöbölhető. Természetesen aljzatki­egyenlítés után jóval könnyebben kialakítható az egyenletes síkú deszkaborítás.

Repedésmentesség

Az aljzatban észlelt különböző szélességű és hosszúságú repedések mindig hibának szá­mítanak. Az aljzat szilárdságát és a felület egyenletességét egyaránt hátrá­nyosan befolyásolják.

A meglévő repedéseket a beton- vagy esztrichfelületen – amennyiben további moz­gások nem várhatók – javítóhabarccsal vagy megfelelő gyantával erőzáró módon zárni kell. Ezeket a speciális anyagokat a gyártók külön forgalmazzák, és csak ilyen célra használhatók fel (például a burkolat ragasztására vagy a felület kellősítésére nem). Az erőzáró kötés az anyagfolytonos szerke­zettel egyenértékű helyreállítást jelent.

Jelenlegi ismereteink szerint az, ha önterülő aljzatkiegyenlítő anyagot öntünk a repedé­sekbe, önmagában még nem garantálja az erő­záró kötést. Repedések javítására lehetőleg ne használjunk aljzatkiegyenlítőt!

Nedvességtartalom

A parkettaburkolatok kis rétegvastagságú, nedvességre érzékeny szerkezetek. Ezért nagyon fontos, hogy a burkolat aljzatának nedvességtartalma már lerakáskor sem haladhatja meg az adott burkolat- és aljzattí­pusra vonatkozóan megállapított határértéket.

A túl nedves aljzatra fektetett fa padlóbur­kolaton csak jóval később (néhány hónappal a fektetést követően) jelentkeznek a nedves­ség okozta károsodás jelei (púposodás, hullá­mosság). Ilyenkor azonban már nehezen bizonyítható, mi a károsodás valódi oka, hiszen ekkorra már az aljzat rendszerint kiszáradt, és a parketta anyagának nedvesség­tartalma is elérte (vagy legalábbis megközelí­tette) a gyári értéket.

Az aljzat nedvességtartalmát ún. CM-mérőkészülékkel mérjük, közvetlenül a burkolási munkát megelőzően. A vizsgálat során mintát kell venni az aljzat alsó rétegéből (20 g, 50 g vagy 100 g). Az aljzatban lévő ned­vesség csak a felső felületen tud kipárologni, így a nedvességtartalom mindig ott a legala­csonyabb.

A kalapáccsal vett mintát behelyezzük a műszer acéltartályába, a műszer­hez való acélgolyókkal és egy ampullával együtt. A műszert lezárva és megrázva az ampulla összetörik, és a benne lévő kalcium­karbid reakcióba lép a mintában lévő vízzel. A műszer a reakció során keletkező gáz nyo­mása alapján mutatja a nedvességtartalmat.

Egy helyiségben ajánlott legalább két helyen megmérni a nedvességtartalmat. A mintavé­tel helyének megválasztásánál vegyük figye­lembe azt, hogy a sötétebb sarkok közelében általában magasabb értéket mérhetünk.

Hőmérséklet

A parkettázás megkezdésének fontos feltétele, hogy az aljzat és a levegő hőmérséklete meg­felelő legyen. Mindezt egyszerű mérőkészü­lékkel kell ellenőrizni. Alapvető követelmény, hogy az aljzat felületi hőmér­séklete és a helyiség levegőjének a hőmér­séklete nem lehet 15 °C-nál alacsonyabb. Az alacsony hőmérséklet ugyanis lassítja az alapozók száradását, valamint a ragasz­tók kötési idejét. A túl magas (30 °C feletti) hőmérséklet ezzel szemben gyorsítja a folya­matokat, így ez szintén kerülendő.

A burkolat típusától függetlenül az a legide­álisabb, ha az aljzat és a levegő hőmérsék­lete 18 és 25°C közötti. Alacsony hőmérsék­let esetén folyamatos fűtéssel biztosíthatjuk a kívánt hőmérsékletet.

Tisztaság

A burkolási munka megkezdésének egyik fel­tétele, hogy a fogadófelület tiszta, szennyező­dés-, olaj-, zsír- és pormentes legyen. Ez azért fontos, mert például a szennyezett aljzat­hoz nem tapad kellő erővel a ragasztóanyag. A nagyobb szennyeződések, kitüremkedések pedig egyenetlenné tehetik a burkolatot.

Mindezek ellenére a megfelelő takarítást bur­kolás előtt – teljesen helytelenül – gyakran kihagyják, így szinte biztos, hogy a burkolat gyorsan károsodni fog.

Az építkezésen zajló különböző munkafolya­matok során többféle szennyeződés rakódik le az aljzat felületére (habarcsmaradványok, fes­ték stb.), melyeket a burkolási munkák meg­kezdésig minden esetben el kell távolítani. Először mindig a kitüremkedéseket távolítjuk el mechanikusan, valamilyen kaparóvassal. Ezt követően partvissal vagy ipari porszívóval gondosan portalanítjuk a felületet.

Az aljzatba ivódott (folyékony) szennyeződé­sek eltávolításához fel kell vésni az aljzatot egészen addig a mélységig, amíg a szennye­ződés még látható. A megtisztított, portalaní­tott mélyedést – tapadóhíd felhordása után – az aljzat anyagával megegyező anyaggal kell kitölteni.

A burkolatok fogadószer­kezetének kialakítása

Egyes fa padlóburkolatok esetén a szilárd aljzatra külön fogadószerkezetet kell készí­tenünk. Ilyen padlóburkolatok elsősorban a szegezett parketták és fapadlók, mivel ezek nem erősíthetők közvetlenül a beton- vagy esztrichaljzathoz, de a ragasztott svédpadlók esetében is készül külön fogadószerkezet.

A szegezett fapadlók és parketták alatt hagyo­mányos vakpadlót, esetleg ragasztott vakpad­lót kell készíteni. Ezek faanyagú szerkezetek, a kereskedelemben kapható fűrészáru mére­tekből állíthatók össze. Ragasztott padlóburkolatok alatt általában nem készül külön fogadószerkezet (vak­padló, lemezborítás), mivel ezeket többnyire közvetlenül az aljzathoz ragasztva fektetjük. Magas akusztikai igények vagy járáskomfort követelmények esetén szükség lehet úsztatott lemezborításra.