• repedések
• repedések a vakolatban

A repedések osztályozása, mélysége és szélessége

Bevezetésként meg kell jegyezni, hogy a repedé­sek jellemzésénél és a helyreállítási módszerek kiválasztásánál gyakran igen nehéz feladat a repe­désképződés egyértelmű okának meghatározása. Alapvetően abból indulhatunk ki, hogy repedések akkor keletkeznek, amikor az alapfelület megaka­dályozza az alakváltozásokat és mozgásokat.

Itt három alapvető esetet különböztethetünk meg:

• húzófeszültség > húzószilárdság: a különböző erőviszonyok miatt kényszerűen repedések keletkeznek;
• húzófeszültség > tapadó- (nyíró-) szilárdság: általában üregek keletkeznek, amelyek hatá­sára a vakolat leválik az alapfelületről, emiatt repedések keletkeznek;
• húzófeszültség > nyírószilárdság: kétrétegű vakolati rendszereknél eloszlik a vakolat a keresztmetszetben. Ismét üreg keletkezik, ami a vakolat leválását okozza és ez repedéskép­ződéshez vezet.

A három keletkezési mechanizmus alapján a következő okok idézhetik elő repedések keletke­zését: a repedések a vakolat alapfelületének vagy az altalaj mozgásainak eredményeként keletkez­nek. A legismertebb ok az épület süllyedése. Az épület süllyedéséből adódó repedéseknél nem csak a felületen jelentkeznek károk, ezért az ilyen repedésekre különleges figyelmet kell fordítani a későbbi helyreállítási munkálatok során.

A vako­lathordó alapréteg hőtágulása és lehűlés okozta összehúzódása is okozhat repedéseket, például amennyiben a felhasznált építőanyagok hővezetési tényezői erősen eltérnek egymástól. A repedések keletkezésének további oka lehet, hogy vegyes falazatnál vagy egyéb, nagy nedvszívó képességű összetett építőanyagnál folyadékterhelés esetén az építőanyagok számottevően megduzzadnak. A repedéseket okozhatja továbbá például a nem megfelelő szilárdsági profil és szemeloszlási görbe, ami a gépi feldolgozás és előállítás következménye lehet, például amikor könnyűadalék-anyagokat őrölnek vagy zúznak.

Relaxáció

A húzó- és nyomószilárdság, a hőtágulási együtt­ható és a zsugorodási hajlam mellett az ún. relaxáció is a vakolat jellemző tulajdonságai közé tartozik. Hogy jobban megértsük a vakolat és a vakolathordó alapréteg összeférhetőségét, fontos hogy legyenek relaxációval kapcsolatos ismereteink. Vizsgálatok kimutatták, hogy a vakolathordozó alapréteg vagy a vakolat alakváltozása következtében a fellépő feszültségek csökkennek. Ezt a jelenséget nevezzük relaxációnak.

A relaxáció így az egyenletes alak­változás mellett létrejövő feszültségcsökkenést adja meg. A jelenség főként olyan részekben figyelhető meg, ahol az alakváltozások lassan mennek végbe vagy hosszú ideig tartanak. A relaxációs szám adja meg a feszültségek csökkenését. Minél nagyobb a relaxációs szám, annál nagyobb a feszültségcsök­kenés (az l-es relaxációs érték azt jelenti, hogy a feszültség nullára csökkent). Az ábra a hagyomá­nyos vakolathabarcsok átlagos relaxációs számát adja meg.

Minél nagyobb a vakolat relaxációs képessége, annál jobban képes a fellépő feszültségeket lecsök­kenteni, és ezáltal a repedéskeletkezés veszélye is kisebb lesz. Ha az egyes vakolatok repedésre való hajlamosságát szeretnénk megítélni, szükségünk van a relaxációs viselkedés ismeretére.

A vakolati repedések jellemzésénél és kiértékelé­sénél gyakran elhanyagolják a keletkezés időpontját is. A repedések keletkezésének időpontját tekintve meg kell különböztetni a korai és késői károkat. Ha a vakolati károk az első hetekben és az első klíma­periódus alatt keletkeznek, akkor általában anyag­hibára vagy a rétegrendszer hibás kivitelezésére lehet következtetni.

Az egyik lehetőség az, hogy a külső réteg anyaga műszakilag nem felel meg a követelményeknek, vagy az aljzatból és vakolatból (vagy festékrétegből) álló együttdolgozó rétegszer­kezet anyagainak összehangolása nem megfelelő (helytelen anyagmegválasztás).

A másik lehetőség pedig, hogy az anyagok az adott helyzetben nem teljesítettek az elvárt tulajdonságaiknak megfe­lelően (keverési, ill. adagolási hibák, kivitelezési hibák, helytelen vagy nem megfelelő utókezelés stb.). A károk okainak meghatározására általában költséges és időigényes építőanyag-vizsgálatokra van szükség. Álláspontunk alátámasztására gyakran a pozitív és negatív mintafelületek „félkvantitatív” jellemzése nyújt lehetőséget.

A lényegesen később fellépő vakolati károk leg­többször időfüggő befolyásoló tényezőkre utalnak. Ez lehet például az épület statikai és szerkezeti terhelésének változása, az altalaj süllyedése, és rázkódások, amelyeket például az egyre növekvő forgalom, vagy egy szomszédos telek beépítése okoz stb. Nem szabad kizárni azonban a homlokzati építőanyagok és rendszerek, időjárási viszontagsá­gok és UV-sugárzás okozta természetes öregedését sem. így a változó higrotermikus igénybevételek (fagyás és olvadás, duzzadás és zsugorodás), a kötőanyagok kimosódása és a nagy reakcióképes­ségű atmoszferikus gázok felgyülemlése szerkezeti változásokat válthat ki.

A repedéseket a következő információkkal jel­lemezhetjük:

• A repedések eloszlását és terjedési irányát a homlokzati rajzokon feltérképezzük.
• A repedések szélességét mérőnagyítóval vagy repedésszélesség-mérő műszerrel meghatá­rozzuk.
• A repedések mélységét vakolati minta vé­telével határozzuk meg. A mintát vehetjük vágókoronggal vagy egy furatmag kifúrásával is. Az aljzat feltárása után a repedés aljzatban való terjedésének meghatározására és jellem­zésére is lehetőség nyílik. Alternatívaként egyes esetekben az építőelem hátoldalának vizsgálatából is levonhatunk következtetése­ket.
• A repedés korát úgy határozzuk meg, hogy a repedés belső oldalfelületét és különösen a szennyezettségét összehasonlítjuk egy friss repedési felülettel.
• A repedések szélességének időbeli változását például a dátummal és a repedésre merőleges vonalazással ellátott gipszjelek elhelyezésével rögzítjük. Továbbá érdemes a repedés korával és a repedéseket okozó folyamatokkal együtt az épület korát is értékelni.

A repedések pontos értékelése és osztályozása fontos alapfeltétele a későbbi helyreállítási intézkedéseknek, mivel végső soron ezen jellemzés alapján kell kiválasztani a megfelelő helyreállítási eljárásokat és rendszereket. A kárképtől és felújítási intézkedéstől függően el kell végezni az előzetes vizsgálatokat az építményen, ki kell értékelni a kapott eredményeket, és azok alapján kidolgozni egy helyreállítási koncepciót, amelyben a repedések okát és az okok megszüntetését is dokumentálni kell. Ha a szakembernek megfelelő kompetenciája van, akkor a repedésképből és a repedések irányából általában meg tudja állapítani a repedésképződés okát.

A repedések szélessége és mélysége

A felújítási intézkedések megtervezésének szem­pontjából fontos tényező a repedés szélessége. Egyszerű gyakorlati mérési módszer a repedésszé­lesség-mérő alkalmazása. A gyakorlatban sokszor beigazolódott, hogy a mérési segédeszközök nélkül a repedéseket túl szélesre becsülik. Gyakran például „milliméter széles” repedésekről esik szó, amikor azonban a repedések ténylegesen csak 0,5 mm szélességűek voltak.

A vakolathordó alapfelület előkezelése követ­keztében (pl. homoksugaras vagy nagynyomású vízsugaras tisztítás) gyakran előfordul, hogy a látható repedés értékét nagyobbra tartják, mint amekkora az ténylegesen. Ennek oka arra vezethető vissza, hogy a repedés belső oldalfalainak mecha­nikus kezelése következtében a repedés V alakban kitágul, ezért felülete lényegesen nagyobbnak tűnik, mint a tényleges mérete.

Repedés mélysége

A repedés szélessége mellett a repedés mélysé­ge is fontos jellemző. A repedés mélysége erősen összefügg a repedés alakjával. A repedések alakja alapján megkülönböztetünk V keresztmetszetű repedéseket és párhuzamos vagy megközelítőleg párhuzamos oldalfalú repedéseket.

A V keresztmetszetű repedések meghatározott mélységűek, tehát egy bizonyos mélységben meg­szűnnek. Ezzel ellentétben a párhuzamos vagy megközelítőleg párhuzamos oldalfalú repedések mélyebbre érnek, és a vakolat egész keresztmet­szetében is átrepedhet. A V keresztmetszetű, ill. korlátozott mélységű repedések ott jelentkeznek, ahol a vakolati rétegek erősen zsugorodtak. Ezek a repedések általában csak néhány milliméter mélyek.

A repedésekbe jutó esővíz általában nem jut el az aljzatig, hanem a vakolat nedvszívó képességétől függően kisebb-nagyobb mélységig eloszlik a vakolatrétegben. A párhuzamos vagy megköze­lítőleg párhuzamos repedések esetében az esővíz nagyobb mélységig tud behatolni a vakolatrétegbe, és akár az aljzatig is eljuthat.

Az aljzat anyagának nedvszívó képességétől és a behatoló víz mennyi­ségétől függően hosszabb időn keresztül ez jelentős átnedvesedéshez vezethet. A repedések szélessé­génél abból indulhatunk ki, hogy a 0,3-0,4 mm szélességű repedések már nagy valószínűséggel elérnek az aljzatig.