• vakolás

Vakolás, belső burkolatok

Vakolás

A különböző elektromos és épületgépészeti vezetékek próbája, továbbá a falazatok száradása és tömörödése  után megkezdhető a vakolás és a burkolás. A vakolás anyaga habarcs.

A tetőtér-beépítéshez felhasznál­ható habarcsok:

• hőszigetelő habarcsok (adagolásukról, technológiá­jukról a csomagoláson levő utasítás tájékoztat);
• mészhabarcs, javított mészhabarcs;
• kőporos habarcs (esztétikai kívánalmak szerint!);
• gipszhabarcs.

A vakolás az égetett agyag anyagú falak és beton­felületek burkolata. Gipszfelületek, valamint eternitlemezek csak nagyon körülményesen vakolhatok. Ezért ezeket előzőleg náddal, rabichálóval, műanyag szövettel stb. kell borítani.

A vakolás első lépésében a felületet kellősítjük. Miután kőműveskanállal eltávolítottuk a téglafugákból kiálló habarcsmaradványokat, a falat kőműves serpenyő segít­ségével vízzel meglocsoljuk. Ezek után folyékony cement­tejjel csapjuk be a falat. Ezt a réteget igen nagy cement­tartalmú, meszet nem tartalmazó keverékből készítjük. Feladata, hogy a felületet kissé érdessé tegye, és így a mészhabarcsrétegek falhoz való kötődését elősegítse.

Vakolás folyamata

A vakolás mozdulatait leírni nehéz, de szükségtelen is, mert elsajátítani csak gyakorlati úton lehet. Ha a cementtej a következő rétegek felhordásának idő­pontjáig már megszáradt, akkor be kell nedvesíteni, és így folytatható a vakolás. Először tenyérnyi széles vakolócsíkokat készítünk függőleges irányban, egymástól 1,0-1,5 m-re. A vakolócsíknak az a feladata, hogy általa tartani tudjuk az egyenletes vastagságot és a függőleges irányt. A vakolócsíkok közeit kitöltjük habarccsal, és a felületet alulról felfelé, valamint közben oldalirányban is mozgatva simára lehúzzuk. Ekkor egy viszonylag sík, függőleges, de még tenyérnyi nagyságú mélyedésekkel tarkított síkot kapunk. A mélyedések kitöltése után ismét lécezés következik, míg egyenletes felületet nem nyerünk.

Simítóréteget felhordása

A kitöltő alapréteg teljes száradása előtt felhordjuk a simítóréteget. Erre az a megfelelő időpont, amikor az alap­réteg még nedves, de már nem tapad a simítófához. A simítóhabarcs adalékanyaga rostált homok, de a kikevert habarcsot is át kell szűrnünk. Az elkészült rétegekre véko­nyan felcsapjuk a simítóhabarcsot, majd egy rövid időt kivárva, a simítóval körkörös mozgást végezve, elsimítjuk.

Éleknél az egyik oldalra felerősítjük – habarcsfoltokkal – a vakolólécet úgy, hogy a tervezett vakolat vastagságában aljon ki a sarok mögül. A másik oldalon pedig felhordjuk a vakolatot, amely így – a léc miatt – függőleges vonalú lesz. Később a lécet elvesszük és a másik oldalra is fel­csapjuk a habarcsot. Ezután kőműveskanállal, majd simító­val képezzük ki az élet. A vakolatnak a végleges padló­burkolat szintje alá le kell futnia, mert csak így lehet a falazat tökéletes légzárását biztosítani.

A mennyezetvakolással kezdjük a munkát és az oldal­falakon folytatjuk. Végül a kávák, sarkok, élek képzése következik. A mennyezet vakolását bízzuk inkább szak­emberre. A födémgerendák alá és a falsarkoknál alkalmazzunk rabichálót vagy más, repedésgátló alátétet.

Belső burkolatok

Ha a vakolatnál mutatósabb és főleg tartósabb felületet akarunk létrehozni, akkor fal- és mennyezetburkolatot készíthetünk.

Anyagai:

• természetes fa (lap, lemez, léc, deszka, palló, lam­béria; és 138. ábra);
• fahelyettesítő lemezek (pozdorja-, furnér-, BETONYP lemez stb.; a 137. és 138. ábrát);
• gipsz, gipszkarton ( a 138. ábrát);
• fém (különböző formájú és megmunkálású lemezek);
• műanyag (lemez, idom; 139. ábra);
• kerámia (mintás, nyers vagy mázas felülettel);
• üveg (lap, idom);
• természetes kő.

137. ábra: A falambériák illesztései (vízszintes met­szet) 1 lambéria léc; 2 felerősítő távtartó léc; 3 hézagtakaró faprofil; 4 facsavar; 5 rög­zítő fém profil.

138. ábra: Álmennyezet-megoldások 1 gipsztábla; 2 rögzítő idom; 3 fém rögzítőprofil; 4 fa illesztő alátét; 5 fa rögzítő idom, egyben hézagtakaró léc; 6 fa anyagú elem; 7 függőleges tartószerkezet.

139. ábra: ONGROPLAST műanyag falburkoló elemek a) ONGROPLAST 1 elem; b) ONGRO­PLAST 2 zárléc; c) az elemek szerelése párnafára; d) belső sarok képzése; e) külső sarok képzése.

Ezek az anyagok a legkülönbözőbb minőségben, felület­textúrával szerezhetők be, igény szerint. A faburkolatot alátétlécre szeggel vagy csavarral erősítik fel, de megoldható ragasztással is. Célszerű a faanyagok­nak legalább a fal felőli oldalát XILAMON impregnáló-anyaggal kezelni. Megnyerő, mutatós a belső oldalon XILADEKOR-ral kezelt – színes – faburkolat. Ezek az anyagok kiemelik a fa rajzolatát, erezetét, de emellett védelmet is nyújtanak gombásodás, rovarok ellen. A faburkolat mögött védőcsőben vezethetők – falon kívül – az elektromos vezetékek.

A fém falburkolatok fa- vagy fémkeretre rögzített, külön­böző alakú és felületképzésű lemezek kombinációi lehet­nek. Egyesek felületei gyárilag kezelve (pl. eloxálva) készülnek, mások felületét beépítés után festéssel kell védeni.

A fapótló és azbesztlemez burkolatok szintén utólagos felületkezelésre szorulnak.

Az üveg falburkolatokat színezett üvegből készítik, és a csempéhez hasonlóan nagy cementtartalmú habarccsal vagy ragasztóanyaggal erősítik a sima falfelületre.

Az egyik legősibb és még ma is kedvelt burkolóanyag az égetett agyag alapanyagú, mázas vagy nyers felületű burkolólap. Leggyakrabban használt fajtái a csempe és a kerámia falburkolat. Az utóbbi ismert fajtái a máz nélküli, égetett kőagyag falburkolat (mettlachi) és az időtálló kis-mozaik falburkolat. E burkolatfajták felerősítése nem túl­ságosan bonyolult művelet, azonban a fogások elsajátítása gyakorlatot kíván. Magunk is megkísérelhetjük, de minő­ségi felületet csak gyakorlott burkoló szakmunkástól vár­hatunk.

A csempe falburkolat a következőképpen készíthető:

• a lapok elhelyezkedését előre kiszámítjuk, hogy minél kevesebb lapot kelljen elvágni, és a munka esztétikus legyen;
• a burkolandó falfelületről a kiálló vakolatdarabokat, port letisztítjuk és vizet permetezünk rá;
• 2-3 m²-re elegendő csempeanyagot tartósan vízbe áztatunk, majd kivesszük és lecsurgatjuk;
• ezután burkolóhabarcsot készítünk;
• a felület négy sarkán, a töréspontokban, az élek men­tén, a hosszúság harmadoló-negyedelő pontjaiban ún. kitűző csempéket helyezünk el, már a végleges síkjukban;
• ezután vízszintes soronként kitöltjük a burkolatlan felületeket, sűrűn függőzve és szintezve;
• végül a csempék közötti hézagokat híg fehércement­tejjel kitöltjük, majd amikor ezek telítődtek, a felesleget lemossuk.

Vigyázni kell az esetleges méreteltérésekre és a fara­gások pontos elvégzésére.

A csempézés szerszámai:

• kőműves serpenyő és -kanál,
• csempéző spatulya, hézagolókanál,
• vídiatű, csiszolókő, vágógép, vágókalapács, csempe­fogó,
• hézagoló gumicsík,
• vízmérték, zsinór, függőón, mérőléc,
• vödör, seprő.

A kőagyag és mozaiklap, valamint az egyéb kerámia falburkolatok technológiája az előadottakkal azonos. Az ún. kismozaik burkolat elkészítési módja ettől eltérő:

A burkolás előtt kb. három nappal – előzetes nedvesítés után – híg cementtejjel és alapvakolat-réteggel vonjuk be a falat. Közvetlenül a burkolás előtt simítóréteget hordunk fel, majd szikkadása után cementtejet csapunk fel a felü­letre. Erre az ún. fordítótáblával illesztjük fel a mozaik­kockákból készült burkolótáblákat. A teljes tapadás érdeké­ben kézzel a fal irányába nyomkodjuk a felhelyezett táblát. Ezután híg cementtejjel hézagolunk ugyanúgy, mint a csempézésnél. Itt is vigyázni kell arra, hogy a kialakított alapfelület sima és függőleges legyen.

A kőburkolat sokféle változata ismert. Felhasználásuk tetőtér-beépítéskor csak elvétve fordul elő, ezért a tech­nológiát nem részletezzük. Kisebb felületekre a különböző anyagú (műanyag, fa, fém stb.) burkolatokat ragasztóval (pl. PALMATEX) erő­sítik fel. A nagyobb felületű burkolatokat fém- vagy léc­keretekre rögzítik.