Mérések és alapanyagok, szükséges szerszámok kerti faház építéséhez
Az építési faanyagot névleges méretekkel árusítják. A fűrésztelepeken kapható faáru általában 1-2 mm-rel kisebb, mint a névleges mérete, mivel a nyersfa a fűrészelés után a kiszárításakor zsugorodik. Ha fűrészelt termék helyett egy vagy több oldalt gyalult fa terméket szerzünk be, akkor a névleges méretből további 2-3 mm-t kell levonnunk gyalult felületenként.
A barkácsboltokban kapható faelemek általában gyalultak, és ezeknek a feltüntetett névleges mérete megegyezik a valós méretükkel. Rétegelt lemezeknél a vastagság mindig megfelel a névleges méretnek, de a táblaméret hossza és szélessége esetenként pár mm-rel kisebb is lehet. Ha az esetleges méreteltéréseket nem vesszük figyelembe, és a terveken megadott méreteknek megfelelően szabjuk le az anyagot, kissé „lötyögni” fognak a kötések.
Ha megfigyeljük az ácsmestereket munka közben, tapasztalhatjuk, hogy időről-időre megállnak, és állítható szögmérővel ellenőrzik a derékszögeket. Érdemes átvenni és alkalmazni ezt a jó szokásukat, mert az ácsolt szerkezetek nagyon könnyen „kimennek a formájukból”.
Szerszámkészletünk egyik alapdarabja a változtatható szögmérő. Ezzel éppúgy mérhetünk kisebb tárgyakat, a horony mélységét, mint ahogy beállíthatjuk a derékszöget vagy a 45°-os szöget, esetleg ellenőrizhetjük a tárgyak merőlegességét vagy azt, hogy sík-e egy felület. Ennek az eszköznek a segítségével párhuzamosokat is rajzolhatunk.
A következő szögmérőket szintén jól használhatjuk:
- Ácsderékszög: Ez a mérőeszköz acélból készül; az L alakú szerszám mindkét szárán, mindkét oldalon mércebeosztás található. A két szár pontosan derékszögben csatlakozik. Olyan ácsderékszöget válasszunk, amely rozsdamentes acélból készült, és a skálát bevésték a felületébe. Az ácsderékszög hosszabb, mint a változtatható szögmérő, ezért nagyobb tárgyak készítésénél jobban használható. Egyenesek rajzolásához, illetve derékszögek ellenőrzésére használják. Vigyázzunk, nehogy pl. rálépjünk, leejtsük vagy nekiüssük valaminek, mivel a pontos mérés csak szabályos, nem deformált eszközzel lehetséges. Amikor 5 x 10 cm-es pallókkal dolgozunk, jó tudni, hogy az ácsderékszög szára 5 cm széles.
- Fejes vonalzó: A fejes vonalzót régebben a műszaki rajzolók eszközének tartották, manapság azonban már 100 cm hosszban is kapható, és gipszkarton, ill. egyéb lemez jellegű építőanyag méretre vágásához használják. Manapság alumíniumból készítik.
- Talpas derékszögű vonalzó: Strapabíró, többfunkciós mérőeszköz. Pontosan kimérhetjük vele a derékszöget, vastag pereme pedig tökéletesen képes vezetni a gépi fűrészek talpát.
Vágás, fúrás, reszelés és ráspolyozás
Kézifűrészek
A fűrészek sokféle méretben és célra kaphatók. A legelterjedtebb változat a hagyományos keresztirányú vágásokhoz használatos fűrész. Hasonlót már az egyiptomiak is használtak 5000 éve. Ha van egy régi kézifűrészünk, vagy be tudunk szerezni egyet használtan, éleztessük meg. Semmi sem töri le jobban egy lelkes barkácsoló lendületét, mint a küszködés egy életlen fűrésszel!
A hasító fűrészt kizárólag a faanyag, rostirányával párhuzamos vágásokra használjuk. Fogai nagyobbak, mint a keresztfűrész fogai, és elülső élük merőleges a fűrész hossztengelyére. A hagyományos keresztfűrész fogai kisebbek, és ferdén meg vannak döntve. Míg a hasító fűrésszel, a rostokkal párhuzamosan vágunk, a keresztfűrésszel (mint a neve is mutatja) a rostokra merőlegesen; ez utóbbival vágjuk a rétegelt lemezt is. A keresztfűrészt ugyan használhatjuk a rostokkal párhuzamos vágásokra, a hasító fűrésszel viszont nem vághatunk a rostokra merőleges irányban. Ezért, amennyiben csak egy fűrészt szeretnénk venni, a keresztfűrészt válasszuk.
Fűrészelés kézifűrésszel
Fűrészelés előtt ki kell mérnünk és be kell jelölnünk a vágás helyét. Ehhez helyezzünk a deszkára egy változtatható szögmérőt, egyik élét a deszkára szorítva, a másik mentén húzzunk egy vonalat. Hasznos lehet, ha megjelöljük, hogy melyik a levágandó hulladék-darab.
Ha lehetséges, szorítóval erősítsük hozzá egy stabil alaphoz a deszkát. Ha ez nem lehetséges, a térdünkkel és szabad kezünkkel fogjuk be erősen a deszkát. Kézi fűrészelésnél egy szék, alacsony fűrészbak vagy egyéb vízszintes felületű alátámasztás, amelynek magasság a térd és a kézfejünk közé esik, kényelmes munkafelület. A túl magas alátámasztás kényelmetlen, mert így a csuklónkat olyan helyzetben kell tartanunk, hogy nem tudunk vele megfelelően erőt kifejteni. Ha viszont túl alacsony a felület, a fűrész hegye a talajnak ütközhet.
Hogyan fűrészeljünk helyesen?
Fűrészeléskor karunk és a fűrész hossztengelye, illetve a vágás vonala essen egybe. Csuklónkat egyenesen tartva erősen markoljuk meg a fűrész fogantyúját, és helyezzük a fűrész pengéjét a vágás kijelölt vonalára. Döntsük meg 45°-os szögben a szerszámot, és azt rövid mozdulattal magunk felé húzva kezdjük meg a vágást. (A fűrész fogainak megdöntött helyzete miatt könnyebb úgy indítani a vágást, hogy magunk felé húzzuk a fűrészt, mintha előrefelé tolnánk.) először csak kicsit vágjuk be a deszkát, majd ellenőrizzük, hogy pontosan a kijelölt vágási vonal mentén dolgoztunk-e. Ha igen, folytathatjuk a fűrészelést.
Ahogy haladunk a fűrészeléssel, a mozdulataink egyre hosszabbak lesznek, és az előrefelé (a testünktől elfelé) irányul mozdulatokba több erőt kell belevinnünk. Ez a mozdulat ugyanis a tulajdonképpeni vágás. Munka közben rendszeresen ellenőrizzük, hogy valóban a kijelölt vágási síkon haladunk-e. Ha nem, néhány centiméterrel emeljük fel a fűrészt, és térjünk vissza a fűrészeléssel a kijelölt vágási síkhoz. (Ha szerencsénk van, a hiba a levágandó hulladék oldalára esik.)
Ha lehetőségünk van rá, kérjünk meg egy segítőt, hogy tartsa meg a deszka levágandó végét, mert így biztosan nem fog elhasadni a fa, amikor leesik. Figyeljünk azonban arra, hogy a segítőnk ne emelje meg a deszkadarab végét, mert az megfeszül, a fűrészelt vájat összeszűkül és beakadhat a fűrész pengéje. Hasító vágásnál hatékonyabban tudunk fűrészelni, ha a fűrészt meredekebb szögben megdöntve tartjuk.
Elektromos fűrészek
A nagy fordulatszámmal működő elektromos fűrészek nem megfelelő kezelés esetén balesetveszélyesek! Még az elektromos fűrész bekapcsolása előtt ellenőrizzük, hogy a vezeték biztosan ne kerülhessen a penge útjába, és a munkafelületen ne legyen semmilyen útban lévő tárgy. Váljon megszokássá, hogy a fűrészelést időről időre megszakítjuk, és ellenőrizzük, minden rendben van-e. Elektromos gépek használatakor mindig viseljünk védőszemüveget és füldugót.
Elektromos dekopírfűrész
Ez a legolcsóbb, legkevésbé zajos, legkevésbé balesetveszélyes és legkönnyebben használható elektromos fűrész. További előnye a többi elektromos fűrésszel szemben, hogy íves vágásokat is készíthetünk vele. Ha újonnan szerezzük be, olyant válasszunk, amelynek sebessége állítható, így rugalmasabban ki tudjuk használni a fűrészt. Érdemes lehet több pengét vásárolni a fűrészhez. Legjobb, ha rögtön kicseréljük a pengét, ahogy életlenné válik, és lassabbá válik vele a vágás.
Ennek a szerszámnak egyik nagy előnye, hogy a faanyagba egyenes és íves vágásokat egyaránt készíthetünk vele. A fűrészelés megkezdése előtt stabilan rögzítsük szorítóval a munkapadhoz vagy egy stabil felülethez a vágandó elemet, a leendő hátoldalával felfelé. A levágandó darab szabadon lógjon le az alátámasztásról, legalább 2,5 cm ráhagyással a vágás vonala mellett.
Ha egyenes mentén szeretnénk vágni, jelöljük ki ceruzával a vágási vonal kimért helyét, majd illesszünk állítható szögmérőt a deszka éle mellé a kijelölt pontban. Ezután egyik kezünkkel szilárdan rögzítve a vonalzót, a másikkal, ceruzával húzzunk egyenest a vonalzó éle mentén. Ha ezzel elkészültünk, vegyük le a vonalzót, majd helyezzük a fűrész talpának elejét a vágandó elemre.
Talpas vonalzó
Soha ne feltételezzük, hogy képesek leszünk vonalzó nélkül egyenesen vágni a fűrésszel. Ehhez mindenképpen szükségünk lesz vezetőként egy talpas derékszögű vonalzóra. Miután a fűrészpengét a megfelelő helyre illesztettük, helyezzük el úgy a vonalzót, hogy a pereme a deszka éle mellé, a másik befogója pedig a fűrész talpának éle mellé simuljon. Mielőtt bekapcsolnánk a fűrészt, ellenőrizzük, hogy a penge egy vonalban van-e a vágás vonalával (azonban ne érintkezzen azzal).
Vegyük fel a védőszemüveget, majd a kapcsoló fokozatos elfordításával kapcsoljuk be a fűrészt. Lassan toljuk előre a fűrészt, míg a penge bele nem metsz a fába. A vágást a levágandó darab felőli oldalon végezzük. Erősen tartsuk és szorítsuk le a fűrészt, mert egyébként esetleg felpattanna a felületről. Fűrészelés közben folyamatosan tartsuk a fűrészt leszorítva. A penge kibukkan a deszka túloldalán, így fontos, hogy ott ne ütközzön semmilyen akadályba. Soha ne nyúljunk be a deszka alá, amíg a fűrész be van kapcsolva!
Amikor végeztünk a fűrészeléssel, mindig áramtalanítsuk a gépet! Ellenőrizzük, hogy teljesen sík lett-e a vágás felülete: ehhez állítsuk egy deszkadarabot a vágási síkra. Az esetleges kitüremkedéseket lombfűrésszel, ráspollyal vagy durva (40-es szemcseméretű), 2,5 x 10 cm méretű fadarab köré csavart csiszolópapírral távolítsuk el.
Hordozható körfűrész
A leginkább elterjedt hordozható körfűrész könnyű, pengéjének mérete 160 mm. Jobbkezeseknek további előny, hogy vágás közben figyelhetik a pengét, mivel az a fűrész bal oldalán helyezkedik el. Fapallóból készült burkolatok vagy kisebb faházak építésekor tetszőlegesen használható szerszám, házépítésnél pedig szinte elengedhetetlen. Előnye a kézi fűrészeléssel szemben, hogy ezzel a hasító vágásokat vagy rétegelt lemez vágását néhány másodperc alatt elvégezhetjük.
A rostokra merőleges, keresztirányú vágások az előzőekben említett eszközöknél jóval gyorsabban végezhetők ezzel a fűrésztípussal. Bizonyos biztonsági szabályokat azonban feltétlenül be kell tartanunk! Keresztirányú vágásnál úgy kell elhelyeznünk a vágandó elemet, hogy a leeső darab a pengétől elfelé essen le; ellenkező esetben ugyanis becsípődhet a penge, és a fűrész „visszarúg” felénk, ami balesetveszélyes! Ennek értelmében pl. soha ne támasszuk alá a deszkát két fűrészbakkal úgy, hogy az azok közé esik a vágás vonala. Ehelyett úgy helyezzük a deszkát a fűrészbakra, hogy a levágandó vége túllógjon az alátámasztáson, és a felesleg szabadon leeshessen. Ha lehetőségünk van rá, kérjünk meg egy segítőt, hogy fogja meg a levágandó darabot, hogy az ne tudjon leesni.
Az 1,2 x 2,4 m-es lemezek fűrészelése meglehetősen nehéz feladat, viszont a legtöbb fűrésztelepen és faáruboltban vállalnak méretre vágást is. A műveletet ugyanakkor magunk is elvégezhetjük hordozható körfűrésszel. Erősítsük a lemezhez a fűrész oldalvezetőjét, majd vonalzó mentén vagy kicsapó zsinórral jelöljük ki a vágás vonalát. A levágandó lemezdarab legyen megtámasztva, így nem esik le, ha kettévágtuk a lemezt.
A körfűrész rétegelt lemez vágására is alkalmas. Ez az anyag, mint a neve is mutatja, egymáshoz ragasztott vékony falemezekből áll. A kültérre alkalmas rétegelt lemez vízálló ragasztóval készül. Ha belső térben akarjuk felhasználni, olyan változatot keressünk, amelynek legalább az egyik oldala megfelel látszó felületnek. Ne vegyünk olyan lemezt, amelynek a pereme egyenetlen vagy töredezett. Amikor elsődleges szempont a megjelenés, használjunk bútorkészítéshez való rétegelt lemezt, amely pl. hibátlan nyír-, tölgy-vagy juharfurnér borítású.
Amikor kisebb munkadarabokhoz vágjuk fel a 1,2 x 2,4 m méretű lemezt, érdemes azt először hosszában kettévágni, majd az így kapott darabokból kivágni a szükséges elemeket – feltéve természetesen, hogy mindegyik kijön egy akkora felületből.
Ahhoz, hogy kettévágjunk egy 1,2 x 2,4 m-es lemezt két 60 x 240 cm méretű darabra, helyezzük a lemezt három fűrészbakra vagy egyéb alátámasztásra, és csúsztassunk alá három deszkát úgy, hogy mindkét fél elem meg legyen tartva, amikor átvágtuk a lemezt. Mérjük ki és jelöljük be a középvonal helyét. Tökéletesen egyenes vágást készíthetünk, ha két teljesen egyenes deszkát a következő oldalon lévő képen látható módon összecsavarozunk, majd szorítóval a lemezhez erősítünk. Az így összeerősített deszkák vezetik munka közben a körfűrészt. Vágás közben erősen nyomjuk neki a fűrészt a vezetősínnek.
Egyéb elektromos fűrészek
Az asztali körfűrész profi szerszám, komolyabb munkáknál szokták használni. Nélkülözhetetlen a famunkákkal foglalkozóknak, és pontossága, valamint rugalmas felhasználhatósága miatt igen népszerű eszköz. Még csiszolókoronggal is felszerelhető, így a levágott darabok szélét azzal el is dolgozhatjuk. Ezt a fűrészt azonban mindig kellő felkészültséggel használjuk. Bár igen hasznos eszköz, ne feledkezzünk meg arról, hogy nagy teljesítményű gép, amely igen nagy fordulatszámon működik.
Minden műveletnél ügyeljünk a következőkre:
- mindig viseljünk munka közben védőszemüveget, mindez fokozottan fontos szálirányú vágásnál. Amikor cédrusfát vagy telített elemeket vágunk, érdemes porvédő maszkot is felvennünk;
- amikor beadagoljuk a darabokat a vágáshoz, mindig használjunk ehhez megfelelő tolólécet, hogy a kezünk ne kerüljön közel a fűrész pengéjéhez. A könnyebb érthetőséghez az ábrákon (a következő oldalon) a pengét szabadon, a védőtárcsa nélkül ábrázoltuk, használat közben azonban mindig alkalmazzuk a védőtárcsát;
- ne akarjunk annyira apró darabokat vágni, amelyek beeshetnek vagy beszorulhatnak a penge nyílásába;
- szálirányú vágásnál mindig használjunk fésűs szorítószerszámot, amellyel a vágandó elemet enyhén nekiszoríthatjuk a vezetősínnek. Utóbbit otthon is elkészíthetjük, és szorítóval az asztali körfűrészhez erősíthetjük, vagy készen is megvásárolhatunk olyan változatot, amely beleillik a gérvágáshoz használt 18 mm-es hasitokba. A készen vásárolt változatnak leszorító funkciója is van, így megakadályozza, hogy hátrapattanjon az elem.
Rostkiszakadás
Ez az a jelenség, amikor a rétegelt lemez peremén apró szilánkok maradnak a keresztirányú (rostokra merőleges) vágásnál. Ha nem vigyázunk, rengeteg szálka keletkezhet. Amikor kézifűrészt vagy asztali fűrészt használunk, csak akkor látjuk ezeket a szálkákat, amikor megfordítjuk a lemezt.
A minimálisra csökkenthetjük ezt a bosszantó jelenséget, ha finomabb fogú kézifűrészt használunk (13 fog/2,5 cm), vagy a fűrészt vágás közben laposabb szögben tartjuk. A legbiztosabb módszer azonban az, ha a lemez hátoldalát a kijelölt vágási vonal két oldalán univerzális késsel két párhuzamos vágással bekarcoljuk, olyan mélységben, hogy átvágjuk az első faréteg rostjait.
Ha dekopírfűrészt vagy hordozható körfűrészt használunk, a lemeznek a vágás közben felül lévő oldalát karcoljuk be, mivel ebben az esetben vágás közben a lemez épen maradó oldala van alul, és a penge a felül lévő oldalon bukkan ki. Ha viszont kézifűrészt, asztali fűrészt vagy asztali körfűrészt használunk, a lemez alsó oldalát karcoljuk be, mert az épen maradó oldal van felül.
Bevágás
Amikor a fűrész belemetsz a fába, a faanyag fűrészpor formájában ezen a részen eltűnik. Ez a hézag mindig a kijelölt vágási vonalnak a hulladékdarab felőli oldalára essen. Ellenkező esetben a lefűrészelt darab a rés szélességével keskenyebb lesz, mint amennyit kimértünk.
Lapolás és tompán illesztett kötés
Ahol lehetséges, lapolást alkalmazzunk az elemek összekapcsolására. Bár ez némi plusz időt jelent az elemek kialakításánál, azonban az összeállításnál mégis időt takaríthatunk meg vele, és a kapcsolat is erősebb lesz. Ha viszont nincs asztali fűrészünk, a tompa illesztést egyszerűbb kéziszerszámokkal is elkészíthetjük. Mielőtt lapolást készítenénk, gyakoroljuk a technikát hulladék fadarabokon.
Az asztali fűrészünket úgy állíthatjuk be lapolás készítéséhez, hogy a vezetőt a faelem vastagságával megegyező távolságra állítjuk a pengével. 12 mm vastag rétegelt lemezhez pl. a vezetőt 12 mm távolságra állítsuk, 6 mm pengemélységet hagyva. A fűrész bekapcsolása előtt kissé húzzuk hátrébb a fadarabot. A faelemet a fűrész vezetőjéhez szorítva nyomjuk neki a fadarabot a pengének. Az első vágás a kritikus. Vegyük el a fadarabot, húzzuk hátra a gérvágó hornyot és állítsuk be egy újabb vágáshoz, a vezető és a fűrészpenge közt a távolságot csökkentve. Minden egyes vágásnál kb. 2 mm faanyagot igyekezzünk eltávolítani, amíg ki nem alakítjuk a teljes szélességű hornyot, és csak kb. 3 mm vastag faanyag marad.
Maga a fűrészelés nem telik túl sok időbe, viszont lapolással, jóval erősebb lesz a fakötés, mivel így majdnem kétszer akkora ragasztási felület keletkezik. Emellett jóval tetszetősebb is lesz az elkészült tárgy. Ha pedig már egyszer beállítottuk a fűrészt a lapolás készítéséhez, érdemes egyszerre a többi kapcsolódó elemet is így elkészíteni. Amikor elkészültünk a peremek kimarásával, finoman csiszoljuk le az éleket csiszolótömbre csavart 120-as, majd 220-as szemcsefinomságú csiszolópapírral.
Mivel a lapolás erősebb kapcsolat a tompaillesztésnél, általában nincs szükségünk szegezésre, feltéve, hogy összeillesztéskor beragasztózzuk a csatlakozó felületeket, és szorítóval összefogjuk azokat. Ezzel kiküszöbölhetjük a süllyesztett szegezés és a szeglyukak folyékony fával való kitöltésének fárasztó feladatát. Az sem elhanyagolható szempont, hogy így elkerülhetjük annak veszélyét, hogy a ferdén bevert szeg kibukkanjon a fából, vagy a félrecsúszott kalapács megsértse a fafelületet.
Elektromos fúrók
A hajdani kézi furdancsokat napjainkra felváltották a változtatható fordulatszámú elektromos fúrók. Ezt az eszközt sokféle célra használhatjuk. Csavarhúzófejjel felszerelve könnyedén behajthatjuk vele a csavarokat a keményfákba (pl. tölgy vagy juhar). Ehhez a művelethez kéziszerszámokkal és hasított fejű csavarokkal órákra lenne szükség. Elektromos fúró és kereszt-hasítékos (csillag-) fejű vagy négyszögletes belső kulcsnyílású csavarok és csavarbehajtó-fúró használatával ugyanakkor mindehhez csak percekre van szükség – mindez igaz a csavarok eltávolítására is, amennyiben azokat máshová szeretnénk szerelni.
Lyukfúrás és a csavarok behajtása mellett az elektromos fúrót számos más feladatra is használhatjuk a megfelelő tartozékokkal: ilyen pl. a csiszolókorong, csiszolóhenger belső ívek csiszolásához, drótkefefej rozsda eltávolításához, polírozó fej az autó fényezéséhez vagy süllyesztőmaró süllyesztett fejű csavarok fészkének kialakításához. Még festék keverése vagy sövénynyírásra alkalmas tartozékok is kaphatók! A legújabb modelleket kulcsnélküli befogótokmánnyal alakították ki, aminek köszönhetően a fúrófej cseréje jóval egyszerűbb.
Kaphatók vezeték nélküli akkumulátoros fúrók is, ezekből azonban érdemes megfelelően erősét, legalább 9 V-osat vásárolni. Azt, hogy mennyire erős a fúrónk, úgy tesztelhetjük, hogy felveszünk egy bőrkesztyűt, majd bekapcsoljuk a fúrót. A kellően erős fúró fejét nagyon nehéz, ha nem lehetetlen vissza-tartani forgás közben.
Ráspolyok és reszelők
Bár valószínűleg viszonylag ritkán lesz szükségünk rá, vannak esetek, amikor nem nélkülözhetünk egy jó ráspolyt vagy reszelőt. Ilyen lehet például, amikor az eltávolítandó faanyag túl kevés ahhoz, hogy fűrészt használjunk, ahhoz viszont túl sok, hogy csiszolópapírral távolítsuk el. Akkor is hasznos egy reszelő vagy ráspoly, amikor két összeillesztendő elem nem illeszkedik egymáshoz tökéletesen.
A ráspoly és a reszelő között az a legfontosabb különbség, hogy a ráspoly fogai nagyobbak, így azt inkább a fadarab nagyoló munkáihoz használják. A reszelőt finom fogai viszont inkább a faanyag le-simítására teszik alkalmassá.
Ezek a szerszámok viszonylag olcsók. Ha először csak egyetlen ilyen eszközt szeretnénk vásárolni, érdemes lehet egy kétoldalas ráspoly-reszelőt vásárolni, amelynek a két oldala különböző fogazatú. Általában nyél nélkül vásárolhatjuk meg ezeket az eszközöket, a fanyelet külön lehet kapni és hozzáigazítani az adott szerszámhoz. Ahogy egy kicsit gyakorlottabb barkácsolókká válunk, érdemes lehet egy hatdarabos, hajlított reszelőkből álló készletet beszereznünk; ezekkel könnyedén megmunkálhatjuk a nehezen elérhető sarkokat is.
Reszeléshez vagy ráspolyozáshoz erősen rögzítsük szorítóval a munkafelülethez a megmunkálandó darabot. Mindkét kezünkkel fogjuk meg a reszelőt, az egyik kezünkkel markoljuk meg a nyelet, a másikat helyezzük a ráspolyra, és azzal irányítsuk azt. A kezünkkel nyomjuk le a reszelőt, így a fogak jobban belemarnak a fába. Ha túl kis nyomás alkalmazunk, a ráspoly felmarja a rostokat, és érdes marad a felület. A rostokhoz képest mindig ferdén reszeljünk, különben érdes marad a felület. Ne feledjük, hogy a ráspoly és a reszelő fogai az előrefelé irányuló mozdulatnál működnek, ezért a következő mozdulat előtt emeljük fel és így állítsuk a kiinduló helyzetbe az eszközt.
Csavarozás és szegezés
Minden egyes munkadarabnál el kell döntenünk, hogy milyen módszerrel erősítjük össze az elemeket. Választhatunk a szegek, csavarok, csapszegek és ragasztás között. A legelterjedtebb módszer a szegezés, amelyhez természetesen a szegeken kívül egy kalapácsra is szükségünk lesz.
Kalapácsok
A kalapács megvásárlásakor több szempontot is figyelembe veszünk: ezek az ár, a használat módja, a kalapács tömege és a nyél kialakítása. Ne válasszunk túlságosan olcsó típust, mert ezekkel nemcsak annak valószínűsége nagyobb, hogy elgörbül a szeg, de a kalapácsfej is könnyebben hasad, a repkedő fém-szilánkok pedig veszélyesek.
A legelterjedtebb típus a szeghúzó kalapács, amely 200-600 g tömegű lehet. A legkönnyebb változat kisebb szegek vagy fejnélküli (bognár-) szegek be-verésére alkalmas. A 400 g-os kalapáccsal viszont könnyen elvégezhetjük a legtöbb műveletet, ugyanakkor ez még könnyen kezelhető.
Egyéni döntés kérdése, hogy fa- vagy fémnyelű változatot használunk. Érdemes lehet mindkét típust kölcsönkérni, és mindkettőt kipróbálni, mielőtt döntenénk. A szerzők személyes tapasztalata: fémnyelű kalapácsot még soha nem sikerült eltörni, ugyanakkor a fanyél sokszor tönkrement. Ugyanakkor sok régi-vágású barkácsoló esküszik jól bevált, fanyelű kalapácsára.
A szeghúzó kalapács két alaptípusa az íves fejű kalapács, és a 480-600 g-os egyenes fejű szeghúzó kalapács. Utóbbit nagy igénybevételt jelentő, durvább munkáknál alkalmazzák, míg előbbi általános ácsmunkákhoz alkalmas. Az íves fejű változattal ugyanakkor könnyebb a szegek eltávolítása, mint az egyenes fejű kalapáccsal. Mindkettő akkor alkalmas csak a szeg kihúzására, ha annak feje legalább 6 mm-nyire kiáll a fából. Ezért aztán érdemes szegezés közben meggyőződni róla, hogy valóban minden a terveinknek megfelelően alakul, és csak ezután verni be teljesen a szeget a fába.
A legtöbben a kalapácsot ösztönösen a nyél felénél, a fej közelében markolják meg, mert így lehet azt igazán jól irányítani. Ez jól jöhet kisebb szegek beverésekor, ugyanakkor így kisebb erőt tudunk kifejteni. Ha a nyelet a végén markoljuk meg, sokkal hatékonyabb az erőkifejtés.
Szegek
A szegekkel lehet a leggyorsabban és leg gazdaságosabban rögzíteni. Megvásárolhatók dobozos kiszerelésben, de akár egyenként is. A szegek méretét az átmérővel és a hosszal adják meg (d x L, ahol d az átmérő tized mm-ben, L a hosszúság mm-ben).
A szegek beverése
A szegek a nyíróerőt felveszik, ugyanakkor könnyen kilazulhatnak, ha a faelem bütüjébe verjük be őket. Ezért ebben az esetben a szokásosnál hosszabb szeget használjunk, amely biztosan beágyazódik a fába.
Amikor apró, rövid bognárszegeket verünk (pl. egy képkeretbe), a művelet közben az ujjaink veszélyes közelségbe kerülhetnek a szeg fejével. Hogy megelőzzük a baleseteket, a szeget elkeskenyedő végű tűfogóval tartsuk beverés közben.
Ideális esetben két elem összeszegezésekor az elsőn teljesen átmegy a szeg, a második elemnek pedig 2/3 részén. Szegezéshez az elemeket kemény, síkfelületre helyezzük; ellenkező esetben az ütés erejének egy része elnyelődik, ami nagyban rontja a munka hatékonyságát. Ha asztalon dolgozunk, a szegezendő elem középpontja essen az egyik asztalláb fölé. A kalapácsütéseket úgy irányítsuk, hogy a kalapácsfej lapjának középpontja essen a szeg fejére, a nyél pedig legyen párhuzamos a szegezendő elemmel. így nagyobb erőt tudunk kifejteni, és kevésbé valószínű, hogy elvétjük az ütést.
Amikor úgy érezzük, hogy a szeg hamarosan eléri az első elem alsó síkját, tartsunk egy kis szünetet, és ellenőrizzük, hogy még mindig pontosan illeszkedik-e a két elem. Az első ütéseknél ugyanis könnyen elmozdulhatnak az elemek; érdemes mindezt még időben ellenőrizni, mert ezzel a kis pluszmunkával, jóval nagyobb kényelmetlenségeket előzhetünk meg.
Amikor megbizonyosodtunk róla, hogy pontosan a megfelelő helyzetben vannak az elemek, szorosan fogjuk össze őket a két kezünkkel vagy szorítóval, majd egy nagyobb, határozott kalapácsütéssel verjük át a szeget mindkettőn.
A legnehezebb az utolsó kalapácsütés: ennél ugyanis úgy kell kifejteni a megfelelő erőt, hogy közben ne sértsük meg a fafelületet. Némi gyakorlatra van szükségünk, hogy tökéletesen tudjuk kivitelezni ezt a műveletet. Ha azonban már belejöttünk, nem jelent majd problémát.
A szegek eltávolítása
A szegek eltávolítása külön tudomány, amelyhez türelemre és előrelátásra van szükség. Kisebb szegeket (pl. 25-ös) kisebb fogóval, apránként mozgatva tudjuk eltávolítani. Ha az eltávolítandó szeg feje mélyebben besüllyedt a fába, némi „sebészeti” műveletre lesz szükség: ki kell vágnunk a faanyagot a szeg feje körül, hogy hozzá tudjunk férni. Ha ügyesek vagyunk, elég, ha felhasítjuk a faanyagot, és nem vágjuk azt ki; ezután hegyes végű tűfogóval kihúzzuk a szeget. A fogó alá tegyünk egy kis fadarabot, hogy nagyobb legyen a nyomaték.
A közepes méretű szegek kiszedéséhez megfelelő eszköz a harapófogó, amely nem károsítja túlságosan a faanyagot. Ha különösen hosszú szeget akarunk eltávolítani szeghúzó kalapáccsal, elképzelhető, hogy csak úgy sikerül a művelet, ha a kalapács feje alá egy kis faalátétet helyezünk, hogy nagyobb legyen az erőkifejtés nyomatéka. Arra is figyeljünk, hogy amikor puhafából (pl. fenyő, cédrus, vörösfenyő) szedjük ki a szeget, a kalapácsfej alá tegyünk egy lapos fadarabot, hogy a kalapácsfej ne hagyjon nyomot a fafelületen.
Az egészen nagy (70-es és hosszabb) szegek eltávolítására egy speciális eszközt használunk, ez a pajszer. Ezt kalapáccsal beverik a szeg feje alá, majd kiemelik vele a szeget.
Ha azonban nincs a szerszámkészletünkben sem harapófogó, sem pajszer, használjuk szeghúzásra a kalapács kampós végét. Ennél a módszernél azonban kicsit ki kell emelnünk a szeg fejét a fából, mert csak így fér hozzá a kalapácsfej. Ehhez kalapáccsal verjünk be egy hulladék fadarabot a két elem közé, amíg szét nem válnak. A felső elem alsó síkján kilógó szegvégeket kezdjük el ütögetni, így a szegek feje a másik oldalon elkezd kiemelkedni. A műveletet addig folytassuk, amíg kellően ki nem állnak a szegek a fából.
Még a leggyakorlottabb asztalosmesterrel is előfordul néha, hogy beveréskor elgörbíti a szegeket. Ha ez történik velünk is, szedjük ki a szeget, és cseréljük ki egy újra. Ne próbáljuk meg az elgörbült szeget kiegyenesíteni! Nem éri meg a fáradságot, hogy a hibás szeggel vesződjünk, mert a szegek olcsók.
Szegezés közben előfordulhat, hogy csomóba érünk. Amint megérezzük, hogy ellenállásba ütköztünk, azonnal hagyjuk abba a szegezést, mert a csomó kemény fájába bevert szeget nagyon nehéz eltávolítani. Ilyenkor két lehetőségünk van: kiszedjük a szeget, és máshol verjük be, vagy fúrunk neki előre egy lyukat.
Facsavarok
A cikkben bemutatott példák legtöbbjénél szeggel vagy csavarral rögzítettük az elemeket. Rögzítő erő szempontjából a csavar erősebb, mint a szeg, mivel a csavarmenetek belemarnak az előfúrt lyuk körüli faanyagba. A csavarok egy másik előnye a szegekkel szemben, hogy könnyebben ki lehet szedni őket, ha valamilyen okból szét akarjuk szedni a munkadarabot. A csavarok különböző hosszban kaphatók, 13-200 mm-ig, vastagságuk szintén változó, 3-12 mm.
Általánosságban elmondható, hogy minél vastagabb a csavar, annál erősebben rögzít. Famunkáknál jól alkalmazható ökölszabály, hogy a 12 mm vastag elemekhez 20-as csavart, a 18 mm vastag elemekhez 25-ös vagy 30-as, a 30 mm vastag elemekhez 40-es vagy 50-es csavart használjunk. A 30 mm-nél vastagabb faanyagot hatlapfejű facsavarral rögzítsük.
Az alkalmazott csavar mérete attól is függ, hogy azt pontosan milyen célra használjuk. A 20-as méretű csavart kisebb terhelésnek kitett kapcsolatokhoz szokás használni, azaz pl. kisebb dobozokhoz, babaházakhoz vagy pántokhoz. A 25-ös felhasználása hasonló, de már nagyobb terhelést is elbír (pl. játékok, gyerekbútorok, fióksínek). A 30-es a legáltalánosabban elterjedt típus, bútorokhoz, ajtókhoz, padokhoz és egyéb könnyedebb szerkezetekhez használják.
Az 40-es típust általános munkákhoz és kültéri létesítményekhez való, pl. fa teraszpadlóhoz, csónaképítésre, kerti bútorokhoz és egyéb, masszívabb bútorokhoz. Az 50-es csavarokat nagy igénybevételnek kitett helyeken alkalmazzák, pl. ajtók felfüggesztésére vagy tartószerkezetek összeerősítésére.
Amennyiben mód van rá, olyan csavart alkalmazzunk, amelynek hossza két-háromszorosa a rögzítendő elem vastagságának. Amennyiben a csavar vagy a szeg az egyik elemnek a bütüjébe metsz bele, még ennél is hosszabb legyen, mert a rostiránnyal párhuzamosan a faanyagnak kevés a megtartóereje. Amikor eltérő vastagságú elemeket csavarozunk össze, a vékonyabb elemen teljesen menjen át a csavar, és a vastagabba metsszen bele.
A csavaroknak előre kifúrt lyukak
Két oka lehet annak, ha előre kifúrjuk a fába a csavarlyukakat. Az egyik, eléggé nyilvánvaló, hogy megkönnyítsük a becsavarást. A másik már kevésbé logikus: így ugyanis erősebben kapcsolódik össze a két elem.
Hogy ezt pontosan megérthessük, képzeljük el, hogy a csavar egy szorító. Amikor összecsavarozunk két elemet, a csavar alsó részén lévő menetek összehúzzák a két elemet. Mivel a csavarlyuk átmérője kissé nagyobb, mint a csavaré, utóbbi könnyebben a helyére kerül. Ha nem fúrunk előre lyukat, a csavarmenetek akár célunkkal ellentétes hatást is elérhetnek. Amikor például egy fadarabba több csavart is becsavarunk, az első csavar esetleg nem tartja eléggé szorosan és pontosan a két elemet, ezért az összes többi csavar sem rögzít majd jól.
Süllyesztett fejű csavarok
Ha nem szeretnénk, hogy a csavarfejek látsszanak a fafelületen, két lehetőségünk van. Becsavarhatjuk úgy a csavart, hogy feje pontosan egy síkban legyen a fafelülettel, de mélyebbre is süllyeszthetjük. Utóbbi esetben a felületen maradt mélyedést ki kell töltenünk folyékony fával vagy egy kis fabetéttel. Még egy átlagos, kereszthornyos fejű csavarhoz való fúrófejjel is készíthetünk süllyesztett fejű csavart, bár ilyenkor nem biztos, hogy szép szabályos lesz a lyuk. Sokkal szabályosabb lesz a végeredmény, ha kúpos süllyesztőmarót vagy fenék fúrófejet használunk. Mindkét típus beszerelhető egy közönséges fúróba, és könnyen és gyorsan használható. .
Rögzítés szorítóval és ragasztás
A famunkák egyik leghasznosabb segítője a gyakran méltatlanul mellőzött szorító. Szorító nélkül nagyon nehéz pontosan összeragasztani két elemet. A szorító alkalmazásának további előnye, hogy így mindkét kezünk szabadon maradhat a további munkákhoz. Egy asztalosmesternek akár 50 szorítóból álló készlete is lehet! A szorítónak számos típusa, alakváltozata létezik, a legelterjedtebbek közé tartoznak a kézi csavaros szorító, a csöves szorító, a C szorító és a rugós szorító.
A kereskedelemben kiváló ragasztók kaphatók. Famunkákhoz általában az diszperziós faragasztót használjuk. Ha kültéri használatra vagy nedvességnek kitett helyekre szánjuk a munkadarabot, vízálló ragasztót alkalmazzunk!
Mielőtt nekiállnánk az elemek összeragasztásának, készítsünk a kezünk ügyébe vizet és egy tiszta rongyot vagy szivacsot. Az elcsöppent vagy a hézagból kitüremkedett ragasztót azonnal töröljük le! A ragasztó hamar megszárad, és nyomot hagy a fafelületen, amely sokszor csak a végleges felületkezelés elkészítése közben (különösen pácolásnál) válik láthatóvá.
A felület alá lesüllyesztett csavarfej
Lapolás összeragasztásakor a ragasztót nagyon vékonyan kenjük rá az összeillesztendő felületekre. Várjunk kb. egy percet, míg a bütüoldali rész kissé beissza a ragasztót; ha ezután a felület mattá válik, hordjunk fel rá még egy nagyon vékony réteget.
A ragasztó szétoszlatásához használjunk kis fadarabot vagy hurkapálcát, de vigyázzunk, a ragasztót ne jusson el a fafelület széléig. Ellenőrizzük, hogy tökéletesen illeszkednek-e az összeragasztandó részek. A ragasztó száradása közben már nem mozdítsuk el azokat. Hagyjunk elegendő időt a száradásra, legjobb, ha egy éjszakára félretesszük a munkadarabot.
Kisebb darabok (pl. fiókok, szekrénykék) készítésekor jó, ha a szorító a teljes munkadarabot összetartja, amíg a ragasztó szárad. Sokféle szorító közül választhatunk. 7,5-10 cm méretű tárgyakhoz e cikk szerzői régi biciklikerék-belsőből készített gumiszalagot használnak. 15-20 cm elemekhez két fából készült, kézi csavaros szorítót ajánlunk. 30 cm-nél nagyobb munkadarabokhoz a 1/2″-os csöves szorítót szoktuk használni. Két további igen jól használható szorítófajta a csavaros szorító és az egykezes szorító, amelyek 20-40 cm méretű elemek rögzítésére alkalmasak.
A faelemek összeragasztásakor a szorítópofa és a fafelület közé helyezzünk viaszos vásznat, hogy a fán ne maradjon ott a szorító nyoma. A szorítót úgy állítsuk be, hogy stabilan, de nem túl szorosan tartsa az elemeket
Felületkezelés
Az élek elsimítása
A felhasznált rétegelt lemez típusától függően az élekre esetleg érdemes lehet él védőt helyezni. Ha a rétegelt lemezt pácoljuk vagy festeni akarjuk, az éleket folyékony fával, fatapasszal vagy epoxigyantával vonhatjuk be, majd ezután simára csiszolhatjuk. Egy másik lehetőség az él védő fólia alkalmazása. Ez vékony fa- vagy műanyag lemez, amelyet tekercsben vásárolhatunk meg, és vagy öntapadós, vagy hőhatásra tapad a rétegelt lemezhez.
E cikk szerzői jobban szeretik saját maguk elkészíteni az él védőt, majd asztalos enyvvel felragasztani. Ehhez vegyünk egy hulladék fadarabot, és szálirányú vágással vágjunk le belőle a letakarandó éllel egyenlő vastagságú darabot. Ebből a darabból szintén szálirányú vágással vágjunk le 2 mm vastag csíkokat, amelyeket a kívánt hosszra vágunk. A fa-csíkok hátoldalára hordjunk fel ragasztót, majd erősítsük a rétegelt lemez éléhez. A rögzítéshez 7,5 cm-énként elhelyezett rajzszegekkel rögzítsük. Amikor megszáradt a ragasztó, szedjük ki a rajzszegeket, és csiszoljuk le az éleket. A rajzszegek után maradt kis lyukakat kitölti a fűrészpor, így azok szinte teljesen eltűnnek.
Csiszolás
Bár a csiszolás a famunkáknak talán a legunalmasabb része, mégis nagyon fontos. Ez az utolsó lehetőség arra, hogy korrigáljuk a kisebb-nagyobb hibákat. Semmi nem teszi szebbé a fából készült tárgyat, mint a tökéletesen simára csiszolt felület.
A csiszolópapírt lapokban vagy tekercsben vásárolhatjuk meg, és a durvától az egészen finomig terjed a választék. Ennek mértékét számokkal fejezzük ki. A 36-os egészen durvát, a 40-50-es durvát, 60-100-ig közepes finomságot, a 120-220-as finomat, a 240-es különlegesen finomat jelent. Mindebből láthatjuk, hogy minél nagyobb a szám, annál finomabb a szemcsézet. A szemcsefinomságot jelölő szám a csiszolópapír hátoldalán olvasható. A durvább csiszolópapír az alak formálására, a finomabb a fafelületek simítására alkalmas.
A csiszolást a durvább csiszolópapírral kezdjük (pl. 40-es szemcsefinomságú), amellyel elsimítjuk az egyenetlenségeket és az illesztéseket tökéletesen egy síkba hozzuk. Ezután vegyünk egy közepes (pl. 60-as) szemcsefinomságú csiszolópapírt, amellyel tovább folytatjuk a sík és sima felület kialakítását. Végül 120-as vagy 220-as finomságú papírral fejezzük be a munkát, amíg a fafelület egészen selymes, finom tapintású lesz.
Síkfelületek csiszolásakor mindig tekerjük csiszolótömb köré a csiszolópapírt, így nem keletkeznek rajta csúnya bemélyedések, amelyek különösen feltűnőek csillogó bevonat alkalmazásakor.
A legolcsóbban és legegyszerűbben elkészíthető csiszolóeszköz egy 2,5 x 10 cm vagy 2,5 x 7,5 cm méretű fatuskó köré tekert csiszolópapír-darab. Pontosan vágjunk félbe egy csiszolópapír-darabot, szemcsés felével lefelé helyezzük az asztalra, majd acélvonalzó mellett hajtsuk be. Fogjuk a csiszoló-papírt a fatuskóhoz, és hajtsuk fel a másik oldalon is a tuskó mellé. Kezünkkel fogjuk össze a fatömböt és a csiszolópapírt, és hosszú, egyenletes, a farostokkal, párhuzamos mozdulatokkal csiszoljuk meg a felületet.
A faelemek bütüoldalát bármely irányú mozdulatokkal megcsiszolhatjuk. Egyenetlen vagy profilozott felületű (pl. díszlécek) faelemek csiszolásakor a csiszolótuskó inkább habszivacsból legyen, így szebb lesz a végeredmény. A nehezen hozzáférhető sarkokban nyolcadrészre összehajtogatott csiszolópapírt használjunk. Üregek belsejében szorosan összetekert vagy pálca köré tekert csiszolópapírral dolgozzunk.
Az éles sarkok és élek általában kellemesebb tapintásúak, ha kissé le vannak kerekítve. Legyen azonban bár a legkorszerűbb és legdrágább csiszológépünk, a legszebb eredményt akkor érjük el, ha az utolsó simításokat kézi csiszolással végezzük.
A lakk-, poliuretán- vagy festékbevonat egyes rétegeinek felhordása közötti finom csiszoláshoz 220-as szemcsefinomságú csiszolópapírt használjunk. A csiszolótömb és a csiszolópapír közé helyezzünk rongydarabot vagy puha kartont, „kipárnázva” így az eszközt.