• stukkó

Stukkóhoz sablon: vezetőléc, holkerléc, köríves és hullám idomok [ÖSSZEFOGLALÓ]

Mivel az eredeti sablonok általában már nem állnak rendelkezésre, a sablont az alapfelülethez, ill. a tagozathoz igazítva kell elkészíteni. Ehhez különleges módszer szükségeltetik. Úgy mondják, hogy a párkányt „le kell venni” (ez persze nem azt jelenti, hogy el kell távolítani). Először is a párkányt mintegy 30 cm hosszon teljesen meg kell tisztítani, el kell róla távolítani minden festék- és egyéb réteget. Ez adott esetben a műemlékvédelem területén különösen fontos lehet, ha időközben már akár „száz réteg” is rákerült az eredeti alapfelületre.

Megtisztított aljzatok előkészítése

A megtisztított aljzatot szappanhabbal kenik be, amely más anyagokkal szemben, mint pl. lakk, zsír, olaj vagy egyéb kenőanyag, utóbb könnyedén eltávolítható. A szappanhabnak pusztán annyi a célja, hogy elválasztóréteget képezzen – más nem! Alkalmaztak már helyette fóliát vagy papírt is, de ezek elcsúszhatnak, amikor felhordják a gipszet. A gipszet bőven hordják fel az aljzatra, a felső szélén pedig derékszögben lehúzzák, miután elhelyeztek benne egy vasat.

Lényeges továbbá, hogy a gipsz legalább az egyik végén élesen, tisztán legyen le­húzva. Erre azért van szükség, mert később erről a végéről tudják átvinni a profilt a papírra. Ha a gipsz megszilárdult, mintegy 4-5 óra elteltével leveszik ezt a negatívot. Fontos, hogy aztán hagyjanak még elegendő időt az utószilárdulásra, nehogy letörjenek az élei.

Meglévő párkány és szegezett sablonvétel

Egy másik lehetőség, hogy a meglévő párkányt ún. szegezett sablonnal veszik le, és viszik át a papírra. Miután kivágták a formát papírból, még egyszer összehasonlítják az eredetivel, és ellenőrzik, az élek pontosan fekszenek-e a meglévő párkányra. Csak ezután rajzolják vagy karcolják át a mintát a papírról egy vékony horganyzott bá­doglemezre.

Aztán lemezvágó ollóval kivágják a formát, de lehetőleg minél pontosabban, különben reszelővel kell finomítani az éleket. Minél nagyobb az eltérés, annál többet kell utólag lereszelni. Ezért ajánlatos már az ollóval pontosan a jelölés mentén vágni. Miután lereszelték a formát, még egyszer összehasonlítják az eredetivel. Fontos természete­sen, hogy az elkészített profil ne csak egy, hanem lehetőleg minél több helyen felfeküdjön a meglévő párkányra.

A stukkó fajtáinak és készítésének módjainak megfelelően többféle sablon létezik:

• asztali sablon, ami lécek asztalon való húzá­sára szolgál, egyenes vezetőlécekkel, mennyezetsablon, ami egyenes, domború vagy homorú tagozatok húzásához szükséges,
• fej sablon, ami többnyire kisebb holkerlécek vagy íves felületeken lévő párkányok húzá­sához szükséges,
• holkersablon, amelyet a fal és mennyezet találkozásánál lévő holkerléc húzására hasz­nálnak; a falon és a mennyezeten elhelyezett vezetőlécek mentén húzzák végig,
• zsanéros sablon, ami állandó magasságú, de keskenyedő profilok húzására szolgál,
• nyomósablon, ami fixen ül a megvezetésben, és a falra vagy mennyezetre kell nyomni,
• körsablon, ami ovális vagy kör alakú idomok húzására szolgál.

Minden sablont viszonylag egyszerűen át lehet alakítani másfajta húzott stukkó készítéséhez, mivel a sablonlemez és a sablondeszka mindegyik fajta sablonhoz ugyanúgy készül, és egyszerűen átalakít­ható. A különböző sablonfajtáknál csak a szánkók és a papucsok (ezek csúsznak a vezetőlécen), valamint a fogantyúk különbözők.

Tagozathúzó

Mielőtt a sablont rászegezik egy deszkára, a deszkát nagyjából a sablon formájára vágják. A deszkán lévő kivágásnak egy kicsit ferdének kell lennie, hogy ké­sőbb a felhordott habarcsra megfelelő nyomást gya­korolhasson és alakítani tudja azt. A sablondeszkát aztán függőleges helyzetben rögzítik egy vízszintes szánkón, és széllécekkel kitámasztják.

A párkány (húzott léc) elkészítéséhez aztán a falazaton vagy a vakolaton a szükséges távolságban két, vízszinte­sen futó lécet helyeznek el és rögzítenek, amelyek mentén később végighúzzák az ún. szánkót. Ezeket a léceket vezetőlécnek és kísérőlécnek is nevezik, és minimum az elülső oldaluk gyalult kell, hogy legyen.

Ha a vezetőléceket toldani kell, az illesztésnek pontosnak, síknak kell lennie, hiszen semmiféle egyenetlenség nem adódhat át a párkányra. Ezért ajánlatos a vezető- és kísérőlécet közvetlenül a végén az aljzathoz rögzíteni, hogy a lécek ne „rugózzanak”. Ezenkívül a vezetőlécek rögzítésekor arra kell ügyelni, hogy maga a rögzí­tés később ne akadályozza a tagozathúzó csúszá­sát. Továbbá arra is ügyelni kell, hogy a szabad falvégeken kellő túllógást biztosítsanak, hogy a párkányt egészen a végéig lehessen kihúzni, és közben egyszer csak ne „fogyjon el” a megvezetés.

A tagozathúzó akadálymentes csúszása érdekében arra is figyelni kell, hogy a vezetőléc és a kísérőléc közötti távolság legalább 1 cm-rel nagyobb legyen, mint a tagozathúzó belső oldala, nehogy szoruljon. A gyakorlatban bevált módszer a szánkó felfekvő felületét horganyzott lemezzel bevonni, hiszen ez sokkal jobban csúszik, mint a fa a fán (igény és az alapfelület anyaga szerint különbség lehet körsab­lon, asztali sablon, fal- vagy mennyezetsablon, ket­tős sablon és fej sablon között). Végül próbaképpen végighúzzák a tagozathúzót, hogy látni lehessen, nem akad-e valahol, „tisztán” csúszik-e.

Stukkók felújítása – Kivitelezési irányelvek

Mindenekelőtt a látható hibákat és mélyedéseket habarccsal töltik ki, és az aljzat síkjára hozzák. Aztán a durva habarcs felhordása következik, majd a lehúzás a tagozathúzóval. Azokon a helyeken, ahol több volt a habarcs, már az első lehúzás során kialakul egy durva alapprofil. Korábban erre azt mondták az épületszobrászok, hogy a sablon máris „fog”. Más helyeken még mélyedések vannak. Mi­után a habarcsot ezen a módon többször felviszik, majd a tagozathúzóval lehúzzák, előáll a durva alapprofil, ami lényegében már a majdani párkány formáját mutatja.

Itt arra kell figyelni, hogy a tagozathúzót először a durva, ferdére vágott oldalával előrehúzzuk végig, hogy a ferde sík a habarcsot az aljzathoz préselje és tömörítse. Ezt az épületszob­rászok tompa lehúzásnak nevezik. Aztán megfor­dítják a tagozathúzót, és ismét a sablonlemezzel előrehúzzák végig – tehát az éles oldalával. Ez az éles kihúzás.

Finomabb szemcséjű habarcs…

Aztán finomabb szemcséjű habarcsot (finomhabarcs) hordanak fel a durva alapprofilra, és a tagozathúzóval egyenletesen elosztják rajta. Ekkor a tagozat felülete és a tagozathúzó között még legalább 2 mm távolságnak kell lennie, hogy elegendő finomhabarcsot lehessen felhordani. Ez a finomhabarcs a rétegek felhordása során egyre vékonyabb lesz, hiszen kitölti a durva alapprofil kisebb repedéseit, lyukait. Az utolsó réteg felhordá­sához a finomhabarcsot szőrszitán nyomják át, majd ecsettel vékony rétegben felkenik, és a tagozathú­zóval lehúzzák. így a húzott tagozatok, párkányok felületei simák, profiljuk éles lesz.

Éles kihúzás

Az éles kihúzást egyetlen, gyors mozdulattal kell végezni, mert ha megszakítják a mozgást, megállnak és új mozdulatot kezdenek, az látható, és gyakorlatilag javíthatatlan nyomot hagy maga után. Ezért hasznos, ha a habarcsot egyszerre több munkás hordja föl. Az utolsó éles kihúzást, amelynek során a párkány elnyeri végső formá­ját, mindenképpen egy mozdulattal kell végezni. Ezenkívül a tagozathúzót minden használat után meg kell tisztítani, hogy a habarcs ne száradjon rá, és az újabb használat során ne sértse fel a már elkészült részeket.

Ahol nem lehet tagozathúzót alkalmazni

A párkány ily módon való elkészítése termé­szetesen egyfajta szakmabeli jártasságot és kézügyességet igényel. Az igazi kihívást azonban azok a helyek jelentik, ahol nem lehet tagozathúzót használni, hanem szabad kézzel kell kialakítani a stukkót. Ilyen például a stukkó kialakítása a füg­gőleges ereszcsatorna mögött. Ebben az esetben a habarcsot ugyanúgy kell felhordani, de nem lehet tagozathúzóval kihúzni.

Ilyenkor simítólécet és vízmértéket kell használni, a már elkészült párkány meghosszabbításaként kell ezekkel úgy dolgozni, hogy ugyanolyanra alakítsák ki a párkány profilját. Itt különösen fontos a kézügyesség, hiszen az utolsó réteget itt is ugyanolyan vékony rétegben kell fel­hordani és megformázni, mint a húzott tagozatnál. Végül általában filces simítót használnak, hogy a felületeket megfelelő finomsággal ki lehessen alakítani.

Nyíláskeretezések készítésénél alapvetően ugyan­így kell eljárni

Ehhez természetesen úgy készítik el a sablont és a tagozathúzót, hogy az ablak- és ajtófélfákat rögtön megvezetésként lehessen hasz­nálni. Ez egyszersmind azt is jelenti azonban, hogy az épületszobrász a nyíláskeretezést nem tudja a belső sarkoknál sablonnal kihúzni, hanem az a tago­zathúzó szélességében szabadon marad. Itt is aztán szabad kézzel kell dolgozni: felhordani, lehúzni és simítani, mint ahogy azt a párkányoknál már leírtuk.

Ehhez 6-8 cm széles, tompa élű acélsimítót használnak, kb. 3 mm vastag hátlappal, amelynek az egyik vége merőleges kialakítású, a másik vége pedig 45°-ban fut össze. Ezzel húzzák, „vágják” össze a két irányból összefutó tagozatokat a met­széspontig. Ez annál bonyolultabb, minél hegye­sebb szögben találkoznak a tagozatok, mint például a lapos hajlású timpanonok alsó sarkainál.

Műhelyben végzett munkák

Ha a beltéri stukkó húzását műhelyben végzik, a legjobb, ha munkaasztalként sík fa-, márvány-, műkő- vagy betonlapot használnak. Ezek tiszta, egyenes élei egyúttal a sablonok megvezetései is egyben. Hogy a habarcs ne kössön az alaplaphoz, és a kész stukkó ne sérüljön meg, amikor leveszik a munkaasztalról, a húzás megkezdése előtt olajjal vagy kenőszappannal elválasztóréteget kennek a munkaasztalra. A munkaasztalon húzott tagozatot elkészülte után darabolják, így egyszerűen szállít­ható és helyezhető fel a mennyezetre, ill. falra.

Gipszhabarcs alkalmazása

A munkaasztalon húzott stukkóhoz gipszhabarcsot használnak. A gipsz bekeveréséhez kizárólag tiszta edényeket és szerszámokat szabad használni! Arra is ügyelni kell, hogy a keveréshez tiszta, hideg víz használandó. Ha nem tartják be e szabályokat, a gipsz kötésideje lerövidül, és a húzás eredményes­sége kérdéses.

Annyi gipszhabarcsot kell bekeverni, amennyi egy húzáshoz éppen elegendő. Ha újabb adagot kell bekeverni, nem lesz egyenletes a mi­nőség. Miután egy kicsit állni hagyták, felhordják a gipszet a tagozat előzőleg kijelölt helyére. A felhordást addig kell folytatni, amíg kész nincs a párkány. Közben újra és újra lehúzzák a gipszet a sablonnal, míg a profil éles és hibátlan nem lesz. Minden lehúzás után meg kell tisztítani a sablont.

A munkaasztalon való húzás előnye az, hogy könnyebb rajta kihúzni a profilt, mint a falon vagy a mennyezeten, valamint kisebb az anyagigénye. Természetesen vannak bizonyos méretbeli korlátok, úgyhogy olyan nagyméretű stukkót, amely a mennyezet és a fal találkozásánál fekszik (holkerléc), csak a helyszínen lehet elkészíteni. Bizonyos körülmények között széles (30 cm-nél szélesebb) vagy nagy kiülésű párkányoknál rabitz hátszer­kezetet kell készíteni. Hogy a párkányt pontosan, egyenesen lehessen kihúzni, fölöttébb ajánlatos a falat és a mennyezetet már előzőleg le vakolni. A párkánymezőben viszont az a jó, ha fel van fésülve a vakolat, vagy egyáltalán nincs is levakolva.

A vezetőlécek legyenek alumíniumból, hogy ne vetemedjenek a vízfelvételtől, de száraz, egye­nes falécek is használhatók megvezetésnek. A megvezetés kialakításakor ügyelni kell arra, hogy a vezetőlécek pontosan, egyenesen legyenek elhe­lyezve. Rendkívül fontos, hogy a mennyezet és a fal vakolata egyenletes, sík legyen, hiszen ha hul­lámos, a hullámosság átadódik a helyszínen húzott tagozatokra is!

A 6 cm-nél vastagabb párkányok két menetben készülnek

Először a nyersprofilt (durva profilt), majd a finomprofilt (végleges profilt) készítik el. A nyersprofil anyaga gipszes mészhabarcs, és elkészültekor sima, zárt felületű, ami azonban elég durva ahhoz, hogy a finomprofil anyaga megfele­lően tapadjon. Ehhez szükség van még egy sablon­lemezre (előhúzó sablon), amelynek azonban nem kell, hogy pontosan ki legyen dolgozva a profilja. A nyersprofil elkészülte után le kell venni az előhúzó sablont, aztán több rétegben felhordani tiszta gipsz­habarcsot a finomprofilhoz, a fölösleges gipszet újra és újra lehúzni, míg éles lesz a profil, és a párkány elnyeri a kívánt formát. Minden lehúzás után meg kell tisztítani a sablont. A gipszhabarcs vastagsága ne haladja meg a 3 mm-t.

A sarkokat, golyvázatokat, lezárásokat utólag kell szabad kézzel felhordani és megformázni, ill. műhelyben, munkaasztalon húzott párkánydarabok elhelyezésével kialakítani és elsimítani. Kültéri húzott tagozatok általában javított mészhabarcsból készülnek. A falazatra, ill. a vakolatra vezetőléceket erősítenek, amelyen aztán a tagozathúzót végighúzzák. A gúzolt falra javított mészhabarcsot hordanak fel, aztán a tagozathúzóval a vezetőlécek mentén lehúzzák. A látható hibákat és mélyedéseket habarccsal töltik ki, és újra végig­húzzák a tagozathúzót. E munkafolyamat eredmé­nyeként előáll a durva alapprofil, ami lényegében már a majdani párkány formáját mutatja.

Utolsó rétegek felhordása

Az ezt követő finomhabarcs a rétegek felhordása során egyre vékonyabb lesz, hiszen kitölti a durva alapprofil kisebb repedéseit, lyukait. Az utolsó réteget leheletvékony rétegben hordják fel, majd ezt is lehúzzák. Az így előállított húzott tagozatok, párkányok felületei simák, a sarkok élesek lesznek. Ha még láthatók kisebb hibák, azokat filces simítóval vagy ecsettel javítják ki. A teljes munkafolyamat alatt igen fontos, hogy a sablont minden lehúzás után meg kell tisztítani, és tisztán is kell tartani! A sarkokat, golyvázatokat, lezárásokat javított mészhabarcsból készítik, szabad kézzel hordják fel és formázzák.

Holkerléc alkalmazása, vezetőlécek elhelyezése – stukkó készítése

Az ún. holkerléc abban különbözik az egyszerű mennyezeti vagy fali húzott léctől, hogy nem egy síkon, hanem két, egymással derékszögben találko­zó felületen kell megvezetni. Az egyik felület a fal, a másik a mennyezet. A holkerléchez ezért némileg másfajta sablonra van szükség – a holkersablonra -, valamint másképp kell elhelyezni a vezetőléceket. Az alsó vezetőléc a falra, a felső pedig a mennye­zetre kerül.

Holkerléc alkalmazása

A sablonlemez ugyanúgy készül, ahogy azt az előző fejezetben elmondtuk. A holkersablonnak pontosan függőlegesen kell állnia. Hogy pontosan függőlegesbe lehessen állítani, rögtön a sablon­lemez felszegezése után a sablondeszkára egy függőleges vonalat kell ólommal felrajzolni, töké­letesen párhuzamosan a profil függőlegesen futó vonalaival. Ehhez a sablonhoz is ki kell fűrészelni a formát a sablondeszkából, lereszelni, majd nagyon finom papírral lecsiszolni. A szánkó legtöbbször ék alakúra van kiképezve.

Az elülső oldalon a szánkó az alsó vezetőléc vastagságával vissza van húzva. Hátul a sablondeszka zárja le, vagy lehet szélesebb. A szánkó hossza általában kétszerese a sablondeszka magasságának. Hogy minél kisebb legyen a csúszófelület, a szánkó fal felőli oldala kb. 2 cm mélyen ki van stancolva. Mind a szánkó, mind a sablondeszka csúszófelületei lemezzel vannak borítva. Középre ékelés kerül. Két lécdarabból áll, amelyek közül az egyik ferdén hátrafelé fut, hogy közé és a sablondeszka közé éket lehessen verni.

Vezetőlécek elhelyezése

A vezetőléceket úgy kell elhelyezni és rög­zíteni, hogy a sablont ne száliránnyal szemben kelljen húzni, nehogy az beszakítsa a vezetőlécet. A sablont a fal jobb sarkába (a sablon „bemenete”) kell elhelyezni, és függőónnal és csapózsinórral pontosan függőlegesbe állítani. A falra fel kell rajzolni az alsó vezetőléc felső élének vonalát, a papucsra és a mennyezetre pedig a sablondeszka hátánál futó felső vezetőléc elülső élének a helyét. Ugyanakkor be kell jelölni a sablon oldalirányú távolságát a jobb oldali faltól, hogy a „bemenet” szabadon maradjon (a sablonlemez oldalán).

A fal bal sarkán (a sablon „kimenete”) ugyanígy be kell jelölni az alsó és felső vezetőléc helyét a falon, ill. a mennyezeten úgy, hogy itt is szabadon maradjon a „kimenet” szélessége. Miután a sablont próbakép­pen néhányszor végighúzzák a vezetőléceken, és ki­feszített csapózsinórral ellenőrzik, hogy egyenesen fekszenek-e, sor kerülhet a végleges rögzítésükre. Korábban bevett gyakorlat volt a vezetőlécek csú­szófelületeit bemeszelni vagy beolajozni, hogy a súrlódási ellenállást megszüntessék vagy legalábbis csökkentsék.

Aminél kisebb anyagigény és súly elérése érde­kében a nagy kiülésű holkerléceknél szokás volt a fal és mennyezet közé a sarokba gyékényköteget tenni, vagy ferde síkú rabitz hátszerkezetet készíte­ni, amelyet a profil kihúzása előtt gúzoltak.

Köríves idomok a stukkókészítésben

Bizonyos esetekben köríves idomokra is szükség van. A mérettől és az alapfelülettől függően meg­könnyítheti a munkát a sablon használata. A köríves stukkó készítéséhez használt sablon alapvetően ugyanazokból a részekből áll, mint a munkaasztalon húzott lécek fej sablonja (ezzel a technikával még egyszer találkozunk, az előre gyártott stukkónál). Itt nem közvetlenül az alapfelületre hordják fel és húzzák a stukkót, hanem műhelyben készítik, majd az elkészült stukkódarabokat- és elemeket elhelyezik az épületen.

Húzott lécek készítése

A húzott lécek készítéséhez használt sablonokkal ellentétben az íves idomok sablonjainál a sablondeszkát a szánkó közepén rögzítik. A sablont gyakran megtoldják egy veze­tőrúddal, hogy forgatható legyen egy pont mint középpont körül. A vezetőrúdon kialakítanak egy forgáspontot, amelyet egy lemezdarab biztosít kicsúszás ellen. A forgáspontnak a sablonlemez síkjában kell feküdnie.

A kör középpontjába egy (fejetlen) szeget ütnek. íves idomok húzásakor a szánkó funkciója már nem a megvezetés, hanem pusztán az, hogy a sablont függőlegesben tartsa. A húzáskor fontos, hogy a fogásváltás mindig másutt történjen, hiszen az nyomot hagy a profilon. Az íves idomokat még a munkaasztalról való levétel előtt kell feldarabolni, amíg még helyben van a középpont, amihez igazodni lehet.

Magas profilú idomok

Különösen magas profilokat, amelyek általában kis átmérőjűek, igen nehéz a leírt módon elkészíteni, mert a tapasztalatok szerint a sablon általában szorul, és nem lehet kivenni és megtisztítani. Ezért ezeknél megemelik a forgáspontot egy gipszmaggal erősített homokággyal. A középpont ekkor egy vékonyabb gömb vas, amit kihegyezve a munkaasztalba vernek. Hogy megakadályozzák a gömbvas kihajlását, és hogy vezérsíkot képezzenek, a gömbvas köré szabad kézzel csonka kúp alakú gipszmagot készítenek. A gipszmag jobb tapadása érdekében annak elkészítése előtt a munkaasztalba ajánlatos néhány nagyfejű szeget ütni, amelyek helyén tartják a gipszmagot.

Húzási munkálatok egy asztalon

E körül a gipszmaggal rögzített forgáspont körül aztán gipsz- vagy homokágyat készítenek, amelyen a tagozatot lehet húzni. A korongszerű rozetták készítésekor, amelyeknek nem lehet nyílás a köze­pén, a gömbvasat sokkal alacsonyabbra rögzítik. A forgáspontként szolgáló gömbvasat lapos gipszkúp tartja a helyén. Az így hátramaradó kisebb lyukat utólag könnyen ki lehet tölteni.

Egyéb húzott idomok: fejsablon, mozgó szánkók, elliptikus,kosáríves, hajlított és hullám idomok

Az abszolút kihívást minden épületszobrász számá­ra az ún. kónikus idomok húzása jelenti. Kónikus idomról akkor beszélünk, ha a párkány sima vagy kannelurázott (az oszloptesten hosszanti mélyedé­sek futnak végig) oszlop- vagy pilaszter szélessége, magassága változó – azaz keskenyedik, vékonyo­dik.

Fejsablon használata

Ehhez általában olyan fejsablont használnak, amin csak a fél profil van – szánkóból, sablon­deszkából, a fél profilt kiadó sablonlemezből és megfelelő merevítésből áll. Olyan hosszú legyen, hogy magától megálljon, vagyis ne billenjen fel. A sablonlemez szükségszerűen pár centiméterrel a profil legmagasabb pontja fölé nyúlik, hogy tisztán, élesen lehessen lehúzni. Gyakran használtak erre a célra ún. zsanéros sablont is. Ez egy sablondesz­kából és a hozzá tartozó sablonlemezből, valamint két szánkóból áll, amelyek zsanérral, tehát mozgó kötéssel vannak jobbról és balról a sablondeszkához rögzítve.

Mozgó szánkók

A mozgó szánkókat kónikus megvezetés mentén húzzák végig, a szánkók folyamatosan egy­re ferdébben állnak, így lehet elérni, hogy a profil változó keresztmetszetű legyen. Hogy a szánkók ferde helyzetben se feszüljenek be, a rögzítésnél a sablondeszka mindkét oldalát ferdén le kell ven­ni. Két egyforma félsablonból álló, összetolható sablonnal is lehet kónikus idomokat húzni. A két fél összekapcsolását és összetolhatóságát vagy fecskefarok keresztmetszetű horonyereszték, vagy csavarokkal átfűzött hornyolt laposvas biztosítja.

A szánkó két, nem párhuzamos, hanem he­gyesszögben összefutó vezetőléc mentén mozog, amelyeknek a helyét a szélesség figyelembevé­telével pontosan fel kell rajzolni. Először a profil tengelyét, majd a körvonalait kell felrajzolni. Ezek (illetve ezek meghosszabbítása) hegyesszögben találkoznak. A sablonlemez legalsó pontját úgy kell tartani, hogy a sablondeszka merőleges le­gyen a körvonalra. Aztán a szánkó külső élét kell megjelölni, amely egyben a vezetőléc belső élének helyét is jelenti.

Ugyanezt meg kell ismételni a profil körvonalának másik végén is, majd fel lehet rajzolni a vezetőléc belső élének vonalát. Ezt a műveletet a másik oldalon is meg kell ismételni. A fél sablonnal való húzáskor mindkét irányba éles lesz a húzás, ellentétben az összetolható sablonnal, amely csak az egyik irányba dolgozik (balra tompa, jobbra éles húzás).

Elliptikus idomok

Ezenkívül vannak elliptikus idomok is, amelye­ket az ún. ellipsziskereszt segítségével készítenek. Ez általában tölgyfa lécekből, kivételes esetekben vékony sárgaréz vagy könnyűfém szelvényekből készül. Erre négy derékszög formában vezetősí­neket rögzítenek, amelyeknek (keresztmetszetét tekintve) ferde a belső oldala, és a kereszttel együtt vezetőhornyot képeznek, amelyekben az ún. kocsik futnak. Ezek kúpos kiképzésűek, és éppen beleil­lenek a vezetőhoronyba. A kocsik közül az egyik az egyik vízszintesen, a másik pedig függőlegesen eltolható. A kocsik kicsit kiállnak a kereszt síkjából, hogy a sablon vezetőrúdja ne érjen a kereszthez. Mindegyik kocsi közepén van egy csap, ami a sablon vezetőrúdját rögzíti.

A sablon olyan alakú, mint a köríves idomok húzására használt sablon, csatlakozik hozzá egy vezetőrúd, amelyen két, lemezzel megerősített forgáspont található. Ezek is úgy készülnek, mint a köríves idomok húzására használt sablonnál. A for­gáspontok távolsága a sablonlemez profiljának első élétől megfelel az ellipszis kis és nagy féltengelyé­nek (a kis- és nagysugárnak), a profil belső élétől mérve. Nagyon lapos ellipsziseknél előfordulhat, hogy a kereszt egyik szára a kis féltengelynél be­lelóg a húzandó profilba, és akadályozza a húzást, ha a kis féltengely rövidebb, mint a féltengelyek hossza közti különbség.

Ezeken a helyeken szükség van a stukkókészítő ügyességére, aki a sablont itt elemeli, elhúzza a kereszt szára felett, majd annak másik oldalán továbbhúzza. A közbülső szakaszt utólag kell megformázni. A sablont függőlegesen kell a kocsikba helyezni. A vízszintesen futó kocsi (fekvő ellipszisnél) pontosan középen helyez­kedik el, a függőlegesen futó közvetlenül alatta. Húzáskor a vezetőrúdnak végig csatlakoznia kell mindkét kocsihoz. A gyakorlatban bevált módszer az, ha legalább két mesterember együtt végzi ezt a munkafolyamatot – az egyik a kocsikat mozgatja, a másik pedig a profil tökéletes húzására fordítja minden figyelmét.

Kosáríves és a hajlított idomok

Végezetül pedig meg kell még említeni az ún. kosáríves és a hajlított idomokat. A ellipszishez hasonló kosárív egymáshoz illesztett körívdarabokból áll, és általában három vagy öt, ritkábban hét, ill. körbezáruló formánál négy vagy nyolc középpont­ra épül. A körívdarabok éppen úgy, mint a körök, a köríves idomok húzására használt sablonnal készülnek, a sugár hosszától függően vezetőrúd közbeiktatásával vagy a nélkül.

A forgáspontnak itt is, mint köríves idomok húzásánál, a sablonlemez síkjában kell feküdnie. A kosárívnél három közép­ponthoz két, öt középponthoz három különböző sugár tartozik. A sablonhoz erősített vezetőrúdon tehát az első esetben két, a második esetben három forgáspont található. A középpontokban a falra, a munkaasztalra vagy egy e célból elhelyezett deszká­ra erősített csapok vannak, hogy a forgáspontokban ezekhez lehessen kapcsolni a sablont.

Hullámos idomok

A hullámos idomok készülhetnek körívdarabok­ból, amelyeket külön húznak és utólag illesztenek össze. Kivételes esetekben közvetlenül a falon is húzhatják, ilyenkor a körívek illesztési pontjait utóbb össze kell simítani. Simábbak az ívek, ha egyetlen húzással készülnek. Ez az ún. hullámtaggal (S profil) lehetséges, ha a hullám körívekből áll. A sablon ebből a két forgáspontot tartalmazó hul­lámtagból áll, amelyek a köríves idomok húzására használt sablonhoz hasonlóan lemezzel vannak megerősítve és a sablonlemez síkjában fekszenek.

A sablonlemez középre van felszegezve, a két vé­gén pedig két szánkó van, amelyek derékszögben tartják a léceket, és megvezetésül szolgálnak. A középpontokban levő csapok az illesztési pontok. A habarcs felhordása után az első illesztési pontból húzzák az első ívet, míg a léc szabad vége a második illesztési ponthoz nem ér. Innen húzzák azután a második ívet, hogy elérjék a kívánt formát.