Allergiamentes otthon

Tippek az allergiamentes fürdőszobához

Sokak számára a fürdőszoba az a hely, ahol igazán kiélvezhetik magukat, kinyúj­tózva egy forró kádban vagy állva a zu­hany alatt, míg kimasszírozza belőlük a feszültséget. A fürdőszobának azonban nemcsak intimitást és nyugalmat kell nyújtania, hanem az allergiások számára is egészséges helyet kell, hogy biztosít­son. Az esetek nagy részében ez így is van.

A legtöbb fürdőszoba kevés bútor­zatú, gyorsan száradó, kemény felületű padlója linóleumból, PVC-ből vagy pad­lólapokból készült, és nem kedveli a por­atka, emellett könnyű tisztán tartani is, feltéve,  ha betartjuk az alapszabályt, és kerüljük a zsúfoltságot.

Vizes helyiség, sok nedvesség

A konyhával együtt a fürdőszoba is „vizes helyiség”, a vízpára­mennyiség miatt, melyet a mindennapi tevékenységek – a fürdés és mosás – termelnek. Fürdés vagy zuhanyozás alatt, illetve után tartsuk csukva a fürdő­szobaajtót. Ezzel nagymértékben csök­kentjük a beszivárgó vízpára mennyisé­gét. Ha emellett a fürdőszoba ablakát is nyitva hagyjuk, vagy beszerelünk egy elektromos páraelszívót, a vízpára jelen­tős része a szabadba fog távozni.

A sok nedvesség vonzóvá teszi a fürdőszobát a csótányok számára. A csótányok világszerte má­sodik helyen állnak az atkák mögött az allergia okai között. Az egyik legegysze­rűbb módja a legyűrésüknek, ha meg­vonjuk tőlük a nedvességet. Ez azt jelen­ti, hogy azokon a területeken, ahol gya­kori a csótány, használat után azonnal ki kell törölni a mosdót, zuhanytálat, illetve fürdőkádat.

Díszek és dekorációk

  • Minél kevesebb díszt és képet tartsunk, így nem gyűlik úgy össze a por!
  • Kevés locsolást igénylő pozsgásokat és ha­sonló növényeket válasszunk! A száraz talajon nemigen indul meg penészesedés.

Gyógyszerszekrény

  • Fordítsunk különös gondot arra, hogy egy biztonságos gyógyszerszekrényben – a gyere­kek számára nem hozzáférhető módon – rak­junk el minden gyógyszert! Ne feledjük, hogy egyes orvosságok asztmás rohamot válthat­nak ki! Ez leggyakrabban aszpirintartalmú gyógyszerek, nem szteroid gyulladáscsökkentő tabletták és a szívbetegségekre (tabletták), il­letve glaukómára (szemcseppek) adott béta­blokkolók esetében fordulhat elő.
  • Fontos, hogy tudatában legyünk annak, hogy egyes emberek allergiásak lehetnek az antibiotikumokra, például a penicillinre, ami súlyos esetben még anaphylaxiás sokkhoz is vezethet.

Fürdőkád

  • Ügyeljünk rá, hogy alaposan öblítsük ki a fürdőkád és a mosdókagyló takarításához használt tisztítószer maradványait is különö­sen, ha érzékeny bőrűek vagy ekcémásak va­gyunk! Esetleg a bőrünk által jól tűrt sampont is használhatunk a kád tisztítására, különösen, ha zsíros fürdőolajok vagy bőrlágyítók használatától szennyezett. Hígítás nélkül kenjük fel, dörzsöljük át, végül a tusolóval öblítsük tisztára!
  • Ha ekcémában szenvedünk, fürdés előtt adjunk külön erre a célra készített fürdőolajat a vízhez!

WC

  • Mindig húzzunk védőkesztyűt, ha WC-tisztító termékeket használunk, és figyeljünk oda a jó szellőzésre! Ezek a szerek gyakran erős vegyszerek, melyek irritálhatják a légúti vagy bőrproblémákat. Egyáltalán ne használjunk spray-ket, ha légúti tüneteket váltanak ki!

Padló

  • Kemény felületű padlót válasszunk, például szigetelőréteggel ellátott fát vagy parafát, pad­lólapokat, PVC-t, illetve linóleumot.
  • Padlószőnyeg helyett használjunk mosható fürdőszobaszőnyegeket! A vizes szőnyegek nehezen száradnak ki, s a nedvesség a poratka populáció növekedését, valamint a penészesedést segítheti elő.

Ablakok

  • Sötétítők és függönyök helyett használ­junk inkább katedrái üveget, hogy ne lássanak be! Ha sima üvegünk van, a felhúzható sötétítő könnyebben tisztán tartható, mint a függöny.
  • Csökkentsük a páralecsapódást ablak nyi­tásával fürdés közben (és hagyjuk is nyitva utána egészen addig, míg minden pára fel nem szívódott), vagy szereljünk be egy elekt­romos páraelszívót! A kettős üve­gezés szintén csökkenti a páralecsapódást.

Falak

  • Lemosható és vízálló tapétát vagy festéket használjunk a falakra és a plafonra is!
  • A kád és a mosdó körül csempézzük kör­be a falat, hogy a felfreccsenő vizet leperges­se! A csempéket könnyű tisztítani, és gyorsan száradnak.
  • Kerüljük a díszes gipszmintákat, szegélylé­ceket, képléceket és egyéb porfogó felülete­ket!

Zuhany és zuhanyfüggöny

  • Ügyeljünk arra, hogy a zuhanyfüggöny gyorsan megszáradjon fürdés után, így meg­akadályozzuk a penészesedést! Ha mégis be­következne, akkor egy egység ecetből vagy citromból és egy egység bóraxból elkészített péppel dörzsöljük be, majd alaposan öblítsük le!
  • Ha új zuhanyfüggönyt vásárolunk, akasszuk ki a napsütésre pár órára, hogy kiszel­lőzzön az asztmásoknál esetleg allergiás reak­ciót kiváltó szaga! Vásárolhatunk kevésbé erős szagú, biológiailag lebontható pamutfüg­gönyt is.
  • Fontolóra vehetjük penészesedést gátló vegyszerrel átitatott „penészmentes” füg­göny megvásárlását is.

Törülközők

  • A radiátoron való szárítás helyett inkább szárítógépben szárítsuk a törülközőket és a kilépő szőnyeget, így nem növekszik a belső páratartalom!

Légfrissítők

  • Kerüljük azoknak a vegyszeres légfris­sítőknek a használatát, melyek irritálhatják az érzékeny légutakat, próbáljuk ki inkább az alábbi, szelídebb módszereket:
  • Egy magas polcra helyezett negyed csésze fehérecet vagy egy adag macskaalom haté­konyan dezodorálja a fürdőt.
  • Ha nem zavarnak a permetezett termé­kek, oldjunk fel teljesen egy teáskanálnyi sütőport és egy teáskanálnyi citromlevet két csésze, forró vízben! Öntsük egy szórófejes flakonba, és használjuk úgy, mint a légfris­sítőket!
  • Nagyon hatékonyak a tálban kihelyezett potpourrik, ám néhány allergiás betegnél légúti tüneteket válthatnak ki.

Változtatások

Szükséges

  • A fürdés vagy zuhanyozás alatt tartsuk zárva a fürdőszoba ajta­ját, hogy megakadályozzuk a víz­pára beszivárgását a lakás többi részébe!
  • Fürdőszoba-használat után nyis­sunk ablakot, vagy szereljünk be időkapcsolós páraelszívót a ned­vesség eltávolítására!
  • Cseréljük le a padlószőnyeget kemény felületű padlóra!
  • Tetszés szerint
  • Szükség esetén kezeljük le a penészesedé területeket penészölővel!
  • Ha érzékenyek vagyunk az erős illatokra, cseréljük le az illatosí­tott termékeket illatmentesekre!
Takarítási javaslatok

Naponta

  • Fürdőszoba-használat után azon­nal töröljünk le minden bepárásodott felületet!
  • Használat után mindig szárítsuk fel a fürdőszoba padlóját!
  • Tisztítsuk ki a WC-t, és fer­tőtlenítsük az éjszaka folyamán!
  • A világ azon vidékein, ahol gya­koriak a csótányok, használat után töröljük szárazra a mosdót és a fürdőkádat!

Hetente

  • Töröljük le nedves ruhával vagy porszívózzuk le a felületeket, pél­dául a szegélyléceket és ablakpár­kányokat!
  • Mossuk fel a padlót! Amíg fel nem szárad, tartsuk nyitva az ab­lakot vagy bekapcsolva a párael­szívót!
  • Mossuk ki a fogkefetartókat és fogmosó poharakat!

Három-hathavonta

  • Mossuk ki a függönyöket 56 °C-on vagy magasabb hőmérsékle­ten, ha alacsonyabb hőmérsék­leten mossuk, adjunk hozzá atka­ölő benzil-benzoátot.
  • Szükség esetén végezzük el a zuhanyfüggöny kezelését penészölővel!