Magasépítészet - 12. oldal

Teljes szárazság követelménye esetében a függő­leges falszigetelés kiképezhető:

1. Falaszfalt-szigeteléssel, lemez nélkül. Ez a szigetelés több rétegben, hézagmentesen, forró állapotban felhordott 4-6 mm vastag falaszfalt­ból áll. Utóbbi semleges talajoknál szurokból, agresszív talajoknál bitumenből készül, A falak vízszintes szigetelésére ez esetben 100-as szigetelő lemezt, vagy két rétegű ragasztott szigetelést kell alkalmazni. Kevés vizet magukba sűrítő homoktalajoknál megfelelő szigetelési mód. Talajpára esetén a nagy szemcséjű talajoknál falaszfalt-bevonat helyett elegendő a szigetelő máz is.
2. Ragasztott szigeteléssel, mégpedig két réteg 120-as sz. kátrányos vagy bitumenes csupasz­ lemezzel (vagy fedéllemezzel) és három réteg kenéssel. Erre a szigetelési módra a sok nedves­séget magukba sűríteni képes agyagtalajoknál van szükség.
3. Ólombetétes szigetelő lemezzel abban az esetben, ha a vízszintes falszigetelés is hasonló anyagból készült. Az ólomlemezek felerősítése végett a tartó falba szegező fákat kell beépíteni, amelyekre felszegezett rögzítő bádogszalagokhoz a szigetelő ólomlemezt hozzá kell forrasztani.
4. PVC műanyag fóliákkal, amelyeket 90-100 cm széles és tetszés szerinti hosszúságú tekercsben gyártanak. A címben jelzett célra 1,8-2 mm vastagságú lágy fóliákat alkalmaznak. Az anyag hőállóságának határa -30 C° és +60 C°. A szigetelés aljzata sima és tömör legyen, az élek 4 cm-es sugárral legyenek lekerekítve. A szigetelés rendszerint egy rétegből áll. A fóliákat lehet lazán (csak helyenként ragasztva) vagy pedig az alépítményre teljes felületükkel ragasztva elhelyezni.
   Megfelelő rögzítő anyagnak bizonyultak az alacsony lágyulási ponttal rendelkező bitumenes ragasztóanyagok. Készítenek azonkívül erre a célra különleges hideg ragasztóanyagokat is. A fóliák illesztéseit: a) 3-5 cm széles átlapolással vagy b) átlapolással és külön fedői sávval alakítják ki. Az átlapolások és átfedések mentén hegesztéssel kötik össze a fóliákat, esetleg az átlapolás felületeket össze is ragasztják.

Helyesen járunk el, ha a függőleges szigetelést felvezetjük a kőlábazat alá és kb. 20 cm-nyire annak háta mögé is. így megakadályozzuk azt, hogy a szigetelési hiány helyén, valamint a lyukacsosabb lábazati kövön át bejutó víz átáztassa a lábazati falat (218. ábra).

218. ábra. A szigetelést fel kell vezetni a lábazat alá

A függőleges ragasztott falszigetelések meg­építési módozatai. Kétféle megoldásról lehet szó:

1. Az előre készített szigetelés

Az előre készített szigetelést ún. szigetelést tartó falra ragasztják fel, és utólag építik melléje a pincefalat (219 a ábra). A szigetelést tartó falat helytelen a földnyomás felvételére alkalmas módon kiképezni. Éppen ellenkezőleg, olyannak kell lennie, hogy ne befolyásolja a földnyomás nagyságát, tehát önmagában ne legyen alkalmas annak felvételére.

219. ábra. Szigetelés; a) szigetelést tartó falra előre építve; b) utólag készítve, védőfallal ellátva

Ezért olyan gyengére kell készíteni, hogy a földnyomásnak engedve szorosan rányomódjék a szigetelésre. Ebből á meggondolás­ból a szigetelést tartó téglafal vastagsága ne legyen nagyobb 12 cm-nél, vasbeton fal esetében pedig 10 cm-nél. A 25 cm vastag fal már önmagában állékony, és a talajnyomás legnagyobb részét felveszi. A szigetelést tartó fal építés közbeni állékonyságát 2,5 m-enként kiosztott 13 X 25 cm-es erősítő pillérekkel lehet elérni (220 c ábra).

220. ábra. Szigetelést tartó fal; a) – b) sarok kiképzése, c) – d) erősítő pillérei

A hosszabb szigetelést tartó falakat 5,0 m-en­ként papírral kitöltött hézagokkal kell meg­szakítani (220 d ábra). A szigetelést tartó falakat. a saroktalálkozásoknál nem szabad kötésben össze­építeni (220 a –b ábra). Ugyanígy az alaphoz való csatlakozásnál is papír alátéttel kell megteremteni a lehetőségét annak, hogy a szigetelést tartó fal a szükséges mértékig elmozdulhasson, a szigetelésre rásimulhasson, és így az aktív földnyomás, valamint ennek következtében a besajtolás az egész felületen kialakulhasson.

Az előre elkészített szigetelés előnye, hogy a vízszintes és a függőleges falszigetelés egy időben, folytatólagosan készülhet. Hátránya, hogy az épület ülepedése, valamint a betonszerkezetek zsugorodása következtében a szigetelés elszakad­hat; másrészt a szigetelés tovább van kitéve az időjárási hatásoknak (napsütésnek és megázásnak).

2. Az utólag elkészített szigetelés

Az utólag elkészített szigetelést a már meg­épült pincefal mellett létesített munkagödörben (későbbi időpontban) utólag ragasztják fel a falakra. Ilyenkor a függőleges szigetelést a 221. ábra szerint csatlakoztatják a pincefalak alatti vízszintes szigeteléshez. A szigetelés megóvása céljából élére állított téglákból védő falat építe­nek eléje (219 b ábra). A szigetelést cementtel javított mészhabarccsal be kell fröcskölni, és a védő falat jól hozzászorítva, késedelem nélkül meg kell építeni.

221. ábra. Vízszintes és függőleges falszigetelés csatlakozása

Ennek a megoldásnak előnye, hogy a szigetelés már megülepedett falra készül, tehát nincs kitéve a szakadás veszélyének; a falat áttörő csövek be­szerelése után készíthető el; nem kell a tartó fal beomlásától tartani. Hátránya, hogy mivel a füg­gőleges és vízszintes fal­szigetelés különböző idő­ben készül, hibaforrást eredményező csatlakozásra van szükség (222. ábra); ennek elkerülése végett tanácsos a 221. ábrán látható megoldáshoz folyamodni. A feles­leges földmunkatöbblet és a munkagödör esetleg szükséges dúcolása pedig költségtöbbletet okoz.

222. ábra. Vízszintes falszigetelés és utólagosan készülő függőleges fal-, valamint padlószigetelés csatlakozása

Megjegyzés

Az építmény talajjal érintkező részén levő ki- és beszögelések, világító aknák, kifalazások stb. hátrányos körülményt jelentenek a ragasztott szigetelés szempontjából. A függőleges és vízszintes élek, a ki- és beugró sarkok szerkezeti és technológiai szempontból egyaránt nehéz­ségeket okoznak. Ezeken a helyeken a szigetelést tartó falak vagy a szigetelést védő falak – az alkalmazott hézagok dacára – merevítést képez­nek, és így a földnyomás besajtoló hatását akadályozzák.

Az előbbiek alapján kézenfekvő, hogy törekedni kell a talajban levő épületkontúrok minél hevesbe tagolt kialakítására. Túlságosan tagolt kontúrok esetében arra is gondolhatunk, hogy a szigetelést tartó falakat és a szigetelő réteget az építménytől olyan távolságban építsük meg, ami által elkerül­jük a szigetelési sík többszörös megtörését (223. ábra). A szigetelő réteg és a teherhordó fal közötti sávot sovány betonnal tölthetjük ki.

223. ábra. Szigetelési sík vonalvezetése; 1 – pince levilágító akna ;  2 – előlépcső alapozása;  3 – rizalit;  4 – szigetelést tartó fal;  5 – szigetelő réteg;  6 – pincefal; 7 – kitöltő beton

A függőleges falszigetelés szerkezeti részletei. Zárt sorú épületeknél nem kívánatos az új épület határfalának szigetelését a szomszéd (régi) épület falára ráragasz­tani, mert az új épület esetleges ülepedése a szi­getelést elszakíthatja. Ez­ért ilyenkor is inkább kü­lön szigetelést tartó falat építsünk (209. ábra).

A vízszintes szigete­lésnek függőleges falra való felvezetésénél a szi­getelés ne szögben törjön, hanem íves kialakítású legyen. Ezt habarcsból készült 5 cm sugarú haj­lattal tudjuk elérni (224. ábra).

224. ábra. Vízszintes fal­szigetelést a függőleges falra íves hajlattal kell felvezetni

A vízszintes és füg­gőleges falszigetelések, valamint a padlószigetelés a 221. és 222. ábrák szerint ollósán csatlakoznak egymáshoz. A lábazat alá felvezetett többrétegű függő­leges falszigetelést rétegenkénti túlnyúlással ragasztva kell befejezni, illetőleg abbahagyni.

A vízhatlan és vízzáró szigetelőszerkezetek csoportosítása történhetik a szigetelés: a) rendel­tetése, b) szerkezeti jellege és c) anyaga alapján.

Rendeltetésből kifolyólag a szigetelésnek:

• Vízhatlannak kell lennie teljes szárazság igénye esetén.
• Csak vízzárónak kell lennie viszonylagos szárazság kívánalma esetén.

Szerkezeti jellegéből, illetőleg anyagából kifo­lyólag a szigetelés lehet:

Vízhatlan, ez a követelmény elérhető:

• többrétegű ragasztott szigeteléssel,
• egyrétegű, fémlemez anyagú szigeteléssel,
• homogén máz-, illetőleg tapaszbevonattal (pl. nedvességet magukba nem sűrítő homokos és kavicsos talajban),
• műanyag szigeteléssel.

Csak vízzáró, ez a követelmény elérhető:

• tömeges betonszigeteléssel,
• habarcs (vagy más néven cement-) szi­geteléssel.

A vízhatlan és vízzáró szigetelőrétegekkel szem­beni követelmények a következők:

• Kellő húzó- és hajlító szilárdság, felületfoly­tonosság, rugalmasság.
• A várható kémiai jellegű hatásokkal (az agresszív talajvizekkel, savakkal, lúgokkal) szem­ben minél nagyobb mértékű ellenállás.
• Hőhatással szemben kellő ellenállás.
• Tartósság.

Az elsorolt tulajdonságokat a vízhatlan szige­teléseknél nagyobb, a csak vízzáróaknál kisebb mértékben követeljük meg.

Megjegyzés: A szigetelések anyagát és szer­kezeti jellegét egymástól elvonatkoztatni nem lehet, azok szorosan összetartoznak, ezért a követ­kezőkben az anyagbeli és szerkezeti sajátosságokat mindig együtt tárgyaljuk.

Szigetelési módok:

a) Pórustömítő szigetelések

• Betonszigetelés
• Habarcsszigetelés

b) Hártyaszerű szigetelések

• Lemezbetétes ragasztott szigetelés
• Lemezbetét nélküli ragacsszigetelés
• Fémszigetelés
• Műanyag szigetelés

c) Mázszigetelések

• Sötét (bitumen vagy szurok anyagú) mázszigetelés
• Színtelen mázszigetelés

a) Pórustömítő szigetelések

1. Tömeges betonszigetelés

A tömeges betonszigetelés esetében a beton­szerkezet (a pincefal és a pince ellenfödém) egész tömege vagy számottevő vastagságú rétege van vízzáró módon kialakítva.

A vízzáró beton fogalma

A vízzáróság miben­létére vonatkozó korábbi megállapításunk értel­mében vízzárónak nevezzük az olyan betont, amelyen, ha a víz kismértékben át is hatol, a felület másik oldalán azonnal el is párolog. Ennek következtében a vízzáró beton a viszonylagos szá­razság követelményét hiánytalanul kielégíti.

Tökéletesen vízzáró betont nem lehet előállí­tani. A vízzáróság csak az előbb vázolt mértékig, csak bizonyos víznyomásig és csak bizonyos ideig kívánható meg. Gyakorlatilag vízzárónak minő­síthető az olyan beton, amely a várható legnagyobb víznyomást átgyöngyözés nélkül huzamosabb ideig, de legalább 48 óráig bírja.

A beton víz át nem bocsátó képességét bizonyos mértékben tömörsége, vagyis a benne levő hézagok mennyisége, de főleg a hézagok milyensége és meg­oszlása határozza meg. A betonban levő hézagok durva, közepes vagy kicsiny méretűek lehetnek; utóbbiakat mikro-hézagoknak nevezzük. A hézagok eloszlása a beton bedolgozásától, tömörítésének megfelelő voltától függ.

Ugyanekkor azt is meg kell állapítani, hogy a beton vízálló képessége az adalék tömörségétől, az adalék közét kitöltő habarcs vízzáró képességé­től függ. A vízzáró cementhabarcs anyagtani és szerkezeti sajátosságait a hasonló című korábbi részben tárgyaltuk. Az ottani megállapítások mindenben érvényesek a vízzáró beton adalékanya­gát közrefogó cementkittre vonatkozólag is.

A vízzáró (tömeges) beton előfeltételei

Számos kísérlet és a gyakorlat is azt mutatja, hogy minden különleges adalékanyag alkalmazása nélkül is lehet vízzáró betont készíteni. Feltétlenül be kell tartani azonban bizonyos anyagtani, szerkezeti és techno­lógiai követelményeket.

Ilyen vonatkozásban fontosak az alábbi körülmények:

1. A szerkezet megjelelő falvastagsága, amit a víznyomás nagysága határoz meg.
2. Az adalékanyag kis hézagtérfogata, ebből kifolyólag az adalék 50 %-a 0-5 mm szemnagy­ságú homok, 50 %-a pedig 5-30 mm szemnagy­ságú, folytonos szemszerkezetű kavics legyen (álta­lában a dunakavics megfelelő).
3. A megfelelő cementminőség és mennyiség. A cement finom őrlésű legyen; kívánatos, hogy a cement tröszt tartalmazzon, mert ennek követ­keztében kisebb lesz a kötési hőfejlődés.
4. A vízzáró betonnak a kívánatos szilárdság el­éréséhez szükséges cementmennyiségen felül kell bizonyos cementtöbbletet tartalmaznia. Általában 300-320 kg/m³ cementet kell alkalmazni. A szükséges cementmennyiség és minőség egyébként a talajvíz és a talaj agresszivitásától is függ.
5. A helyes vízmennyiség. A földnedves beton nem megfelelő az elkerülhetetlen kavicsfészkek és üregek miatt. A tapasztalat azt mutatta, hogy legalkalmasabb a mérsékelt vízfelesleggel készült beton, habár a gyengén plasztikus (0,60 vízcement-tényezős) konzisztencia a szilárdságot csökkenti; de esetünkben nem a szilárdságon, hanem a vízzáróságon van a hangsúly. Nyilvánvaló, hogy a kémiailag le nem kötött víztöbblet elpárolgása után a betonban lyukacsok maradnak hátra, tehát a plasztikus konzisztenciát eredményező túlságos sok víz sem megfelelő.
6. A kellő tömörség. A víz át nem eresztő beton tömörsége a finomabb homoktartalom következtében kisebb, mint a nagy szilárdságú betonoké. Ettől függetlenül azonban törekedni kell az elérhető legnagyobb tömörségre, mégpedig a következő lehetőségekkel:
   a) A kézi tömörítés 20-30 cm-es rétegekben – az izzadó víz megjelenéséig -végrehajtva megfelelő.
   b) A gépi tömörítés (vibrálás) jobb, ugyanis a rázó kezeléssel – mint tudjuk – eltávolítjuk a felesleges víz- és levegőmennyiséget; óvakodni kell azonban a túlvibrálástól.
   c) A betonágyús (torkrét) eljárás még a vibrálásnál is megfelelőbb, azonban csak vékony szerkezeteknél használatos.
   d) A sajtolás volna legmegfelelőbb, azonban ez a helyszínen nem valósítható meg, legfeljebb csak a gyárilag, üzemekben készülő vízzáró tulajdonságú. betonáruknál.
7. A beton nedvességtartására a zsugorodási repedések elkerülése végett van szükség, hiszen tudjuk, hogy a száraz próbatestek tele vannak hajszálrepedésekkel.
8. Repedésmentesség. Fontos és alapvető, hogy ne keletkezzenek a szerkezeten ülepedési, törési (szóval szerkezeti jellegű) repedések, amit a helyes erőtani méretezéssel érhetünk el. A vízzáró betonnak sztatikái szempontból teljesítenie kell a fokozott repedésmentesség feltételét.

Veszélyesek azonkívül a munka megszakítási hézagok is, ezért a vízzáró betonok készítésénél lényeges, hogy a munka váltott műszakokban, folyamatosan végeztessék el.

A vízzáró betont óvni kell a jelentős hőmérséklet­ingadozástól, mert nem térfogatálló, összerepedezik, kiszárad, és ezáltal vízáteresztővé válik. A vízzáró beton csak akkor jó és tartós, ha nem szárad ki teljesen, ha nedves. Ez a körülmény általában a szigetelés rendeltetéséből kifolyólag ki van elégítve.

Vízzáró adalékanyagokkal készült vízzáró beton. A beton vízzáróságát fokozhatjuk azzal, hogy habarcsának javítására valamilyen vízzáró tulaj­donságú, különleges (tömítő vagy plasztifikáló) adalékanyagot használunk.  Vízzáró adalékanyag esetén kisebb, de ≥ 15 cm-es falvastagságra van szükség. A vízzárás tökéletesebbé tétele végett gyakran alkalmazunk a tömeges vízzáró betonra víztaszító jellegű szigetelő cementhabarcs vakolatot is.

2. Szigetelő cementhabarcs

A szigetelő cementhabarcs vakolatot és padlóburkolatot ritkábban a fal külső, leginkább a fal belső oldalán, illetőleg az ellenlemez felső felületén alkalmazzuk, ebből kifolyólag csak viszonylagos szárazság igénye esetén, és csak vízzáró követelmények kielégítésére felelnek meg.

A tömeges beton és a vakolatszigetelések jelentőségét anyaggazdálkodási szempontok kielégítésében találjuk meg. Velük a lemez- és ragacs­anyagban – a népgazdaság részére számottevő megtakarítás érhető el.

b) Hártyaszerű szigetelések

1. Ragasztott szigetelés

A ragasztott szigetelések egy vagy több réteg csupaszlemez vagy fedéllemez betéttel készül­nek. A lemezek egyrészt hordozói a szigetelő anya­goknak, másrészt a lemezek révén érjük el a ragasz­tott szigetelő rétegek rugalmas viselkedését.

A lemezeket szívóképességük alkalmassá teszi arra, hogy olvasztott bitumennel vagy szurokkal ragaszthatók és bevonhatók legyenek. A szige­telés aljzatát képező vízszintes vagy függőleges felületre elsőnek egy ragacsréteget kennek fel, és erre helyezik el a lemezeket. A lemez felső felületé­re, valamint több réteg esetén a lemezek közé is ragacsréteget kennek. Tehát a kenések száma mindig eggyel több, mint a lemezeké.

Az anyagtanból tudjuk, hogy a lemezeket kátrány vagy bitumenes itatással és esetleg bevo­nattal állítják elő. Ugyancsak az anyagtanból ismeretes, hogy építészeti célokra a bitumenféle­ségek jobban megfelelnek, mint a kátrány-, illető­leg szurokféleségek. A ragacs anyagának mindig meg kell egyeznie a lemezek itató, illetve bevonó anyagával. A ragasztóanyag általában megol­vasztva, forró állapotban kerül alkalmazásra.

A forrón alkalmazott ragacsok és mázak hátrá­nya, hogy a) túlhevítve elkokszosodnak, rideggé válnak, szigetelő képességük csökken, és b) bedol­gozásuk hideg időben korlátozott.

Lufsky a lemezbetétes ragasztott szigetelés szerkezeti elveit öt pontban foglalja össze:

1. A szigetelő réteget mindkét oldalról szilárd anyagú épületszerkezetekkel kell közrefogni. Erre azért van szükség, mert a ragasztóanyag a fellepő igénybevételekkel, valamint a hőmérséklethatásokkal kapcsolatban nem tekinthető szilárd, hanem csak nehezen folyó anyagnak. Éppen ezért szorosan be kell fogni szilárd szerkezetek közé, hogy el ne mozduljon (meg ne folyjon).
2. A szigetelés csak a síkjára merőleges erőket tud átadni. A ragasztóanyag csúszó képessége foly­tán a síkjával párhuzamos erőhatásokkal szemben gyakorlatilag súrlódásmentesen viselkedik. Mivel a szigetelés síkjára nem merőleges erőnek a szige­teléssel párhuzamos komponense mozgást idézne elő, ezért gondoskodni kell ennek az erőnek a fel­vételéről. Ebből a célból a lejtős helyzetű szigetelő rétegeknél ellenesésű lépcsőzettel kell a szigetelést kialakítani.
3. Gondoskodni kell a szigetelésre ható erők egyenletes elosztásáról, illetőleg a tehernek folyamatos csökkentéséről. Ha a terhelés ugrásszerűen változik, a ragasztóanyag az erősen terhelt részből a gyengén terhelt részbe folyik át. Minél nagyobb a nyomáskülönbség, annál gyorsabb az anyag vándorlása. Ezért 5 kgjcm²-nél nagyobb nyomással nem szabad a szigetelést igénybe venni.
4. A szigetelés legfeljebb + 30 C° hőmérsékletnek tehető ki. Tudjuk azt, hogy a hőmérséklet milyen jelentős hatást gyakorol a ragasztóanyag folyás szempontjából való viselkedésére, ezért a szükséges biztonság figyelembevételével megállapított fenti hőfokhatárt a szigetelés tervezésénél be kell tartani. A szigetelő réteget hőszigeteléssel (légréteggel, ége­tett kovaföld téglaréteggel stb.) kell megvédeni a + 30 C°-nál nagyobb hőhatástól. Kazánházak padlóinál, valamint rókatorkoknál, fűtővezetékek csatornáinál, esőalagutaknál jelentős ez a kérdés.
5. A víznyomás elleni szigetelés legalább 0.1 kg/cm² felületi nyomással legyen állandóan besaj­tolva két szilárd test közé. Erre azért van szükség, hogy – az összenyomott szivacs analógiájára – csökkenthessük a szigetelő lemezek vízfelvevő képes­ségét. A szerves anyagokból készült csupaszlemez ugyanis vízfelvétel következtében rothad, szakító szilárdsága csökken, nem csúszik többé a ragacs­anyagban ; a duzzadó papírlemez taszítóan hat a ragasztóanyagra, a ragyacs- és mázrétegek lehámlanak, a szigetelés elveszti hatékonyságát. A vonatkozó kísérletek azt mutatják, hogy a leme­zek 0,1 kg/cm²-es összesajtolás esetén veszik fel a legkisebb vízmennyiséget. Ezt a szabályt a hazai építőgyakorlat mind ez ideig nem tartotta alapvető feltételnek,

A besajtoló erőhatást leginkább az aktív földnyomás segítségével tudjuk elérni. Egyébként a besajtolás szer­kezeti módozataival a megfelelő helyen foglalkozunk. Az elsorolt öt pont közül az 1-4. az összes lemezbetétes szigetelésre érvényes, az 5. azonban csak a víznyomás elleni lemezbetétes szigetelé­sekre vonatkozik.

2. Lemezbetét nélküli falaszfalt-szigetelés

A lemezbetét nélküli falaszfalt-szigetelés semleges talajoknál szurokból, agresszív talajoknál bitumenből készül. A forró állapotban felhordott falaszfalt szigetelés a vizet kevésbé magukba sűrítő homoktalajoknál felel meg. A függőleges felületre felhordott aszfaltréteg esetleges lecsúszását huzal­háló betéttel lehet megakadályozni. Az 1,5-2 cm vastag aszfaltmasszát vízszintes felületek esetében az aljzatra öntik és elsimítják, a függőleges felüle­tekre pedig felspatulyázzák.

3. Fémlemez-szigetelések

A fémlemez-szigetelések a legnagyobb fokú biztonságot nyújtják; költséges voltuk miatt azon­ban csak igen indokolt esetben kerülnek alkalma­zásra. Az ólomanyagú szigetelőlemezek 1 mm, az alumínium anyagúak 0,5 mm vastagok; a cement­es mésztartalmú építőanyagok korróziós hatása ellen kétoldalt 120-as sz. bitumenes csupasz lemez­zel vannak borítva.

4. Polivinil-korid (PVC) műanyag szigetelés

A ragasz­tott szigetelésekhez szükséges bitumen és lemezek beszer­zése és gyártása terén nemcsak nálunk, hanem sok helyen másutt is korlátolt lehetőségek vannak. Ez vezetett arra a gondolatra, hogy PVC műanyagból készült fóliákat² alkalmazzanak szigetelési célokra. Kelet-Német­országban az erre vonatkozó kísérletek eredménnyel is jártak.

Az 1,8-2 mm vastagságú PVC fóliákkal készí­tett talajnedvesség elleni, valamint a terasz-szigetelések megfelelőnek bizonyultak. Ha az anyag öregedésére vonatkozó további kísérletek is eredményesek lesznek, a jövőben el lehet tekinteni a bitumennek szigetelésekkel kapcsolatos felhasználásától, és így ez az értékes anyag felszabadul olyan célokra, ahol az nem nélkülözhető.

A PVC szigetelés különösen megfelel ott, ahol: a) agresszív vizekkel kell számolni, b) a szigetelést még nedves épületfelületekre kell elhelyezni, o) alacsony hőmérsékleten kell a szigetelési munkálatokat elvégezni.

c) Mázszigetelések

1. A sötét mázszigetelések

A sötét mázszigetelések lemezbetét nélkül készülnek ; nedvességet magukba nem sűrítő, nagy szemcséjű (homok és kavics) talajok esetén talaj-pára elleni függőleges fal- és padlószigetelések létesítésére alkalmasak. Abból kifolyólag, hogy nem kell hozzájuk lemezbetét, a ragasztott szigeteléseknél lényegesen olcsóbbak.

A hideg szigetelő mázakat rendszerint három rétegben (egy előmázolással és két fedőmázolással) hordják fel a sima és tökéletesen pormentes aljzatra, ahol víztaszító réteget képeznek. Hátrányuk, hogy könnyen megsérülhetnek.

Az Ekin 149 elnevezéssel forgalomba kerülő bitumenmáz +5 C°-on felüli hőmérsékleten, az Ekin 100 elnevezésű szurokmáz pedig +15 C°-on felüli hőmérsékleten ecsettel vagy kefével mázol­ható fel a szigetelendő felületre. A hideg folyós mázak felhordására jól beváltak külföldön a sűrített levegővel működő szóró berendezések. (Vannak olyan szóró berendezések is, amelyekkel meleg ragacs-, illetőleg mázanyagokat lehet felhordani.)

2. Színtelen mázszigetelések

A színtelen mázszigetelések anyagai: a lenolaj, a parafinoldatok és -emulziók, a viasz, kalciumsztearat és egyéb emulziók stb. Ezeket mázolás, permetezés vagy szórópisztolyozás útján hordják fel a bevonandó felületekre, ahol a vízbeszívódást csökkentik, más esetben pedig tartósan víztaszító bevonatot képeznek. Kőfelületek konzerválására, vasbeton folyadéktartályok szigetelésére haszná­latosak.

Bizonyos mértékig ebbe a kategóriába tartoz­nak az olaj festék- és a lakkmázolások is, amelyeknek egyik lényeges rendeltetése a fa-, acél- és vakolat­felületek nedvesség elleni védelme.

A nedvességszigetelő szerkezetek rendeltetése, hogy a talajjal érintkező épületszerkezeteket (a falakat és padlókat) megvédjük az előbbi részben tárgyalt különböző vízhatásoktól.

A teljes és viszonylagos szárazság kérdése. Nyilvánvaló, hogy azok a helyiségek, amelyeket talajból származó nedvességhatásoknak kitett szer­kezetek határolnak el, nem egyforma mértékű szárazságra tartanak igényt. Ennek megfelelően a nedvességszigetelés mérve (biztonsága) sem kell, hogy egyforma legyen.

Teljes szárazságot igényelnek:

2. A lakás céljára és az állandó emberi tartóz­kodásra, valamint az állandó munka végzésére szolgáló helyiségek, kivéve bizonyos, az alábbi a) pontban szereplő munkahelyiségeket.
3. A bizonyos anyagok (pl. só, liszt, cukor, csokoládé, papír, vegyszerek stb.) tárolására szolgáló helyiségek.

Viszonylagos szárazságot igényelnek:

1. Általában az olyan üzemi rendeltetésű helyiségek, ahol a falakon, illetőleg a padozaton átjutó kismértékű nedvesség – amely rögtön elpárolog – nem árt az ott dolgozók egészségének, valamint az ott levő üzemi berendezéseknek (gépeknek, műszereknek stb.-nek).
2. Az olyan anyagokat tároló helyiségek, amelyekben a raktározott anyagnak bizonyos mértékű nedvesség nem árt (pl. a tüzelőanyagoknak), sőt bizonyos tekintetben még használ is (mint pl. a zöldségraktárak stb. esetében).

A teljes szárazságot kizárólag vízhatlan, a viszonylagos szárazságot pedig vízzáró szigeteléssel is elérhetjük. A talajjal érintkező épületrészek nedvességszige­telésére alkalmas szerkezetek csoportosítása.

Ilyen szempontból a következő lehetőségek állnak fenn:

1. A víz távoltartása drenarzsirozással azaz a víz mozgását megkönnyítő szivárgók, kavicsterítések vagy -töltések alkalmazásával.
2. A nedvesség útját akadályozó szerkezetek, mint pl. aknák, légcsatornák, üreges falak létesítése.
3. A védendő szerkezet egész tömegében vízzáró kialakítása, erre a célra tömeges betonszigetelés alkalmazása.
4. Vízhatlan vagy esetleg csak vízzáró anyagokból álló rétegnek a víz útjába történő állítása (közbeiktatása). Ilyen vonatkozásban általános szem­pont legyen az, hogy a nedvességszigetelő réteget a víz támadása felőli, és nem az ellentétes oldalon alkalmazzuk, abból a meggondolásból kifolyólag, hogy a szigetelő réteget a víz rászorítsa, és ne lefeszíteni igyekezzék a védendő szerkezetről.

Az 1. és 2. pontban foglaltak kisebb eredménnyel járnak, rendszerint a nagyobb biztonság elérése céljából és egyéb okok folytán a 3. és 4. jelű megoldásokkal együttesen kerülnek alkal­mazásra. A legnagyobb fokú biztonságot a külön­böző anyagú és szerkezetű szigetelő rétegek nyújtják.

A víz távoltartása a talajjal érintkező épületszerkezetektől

A talajjal érintkező szerkezetek vízhatásoktól való megvédésének legegyszerűbb módja az, ha valamilyen úton igyekszünk távol tartani egy­részt a felszíni vizet, másrészt a talajnedvességet a nedvességhatástól megvédendő szerkezetektől (az alap- és pincefalaktól, padlóktól). Ennek több­féle lehetősége van

1. Kavics- vagy zúzottkő-töltés és -terítés

Ezek jelentősége, hogy a talajnedvesség – a kavics vagy a zúzott kő nagy hézagtérfogata következtében – nem tud hajszálcsöves úton behatolni a töltésbe vagy a terítésbe; ugyanezen okból kifolyólag a töltés és terítés nem tud lekötve tartani (tárolni) – mint egyébként az eredeti altalaj – nedvességet. A kavics- vagy zúzottkő-töltés és -terítés a vizet magukba sűrítő agyagtala­joknál nélkülözhetetlen.

Ebből a célból a falak mellett utólag kiásott árokba (203 a ábra) vagy az alap kiszélesítés miatt szükséges földkitermelésből adódó munka­gödörbe (204. ábra) homokszegény kavics vagy zúzottkő anyagú töltést készítünk. A padlók alatt pedig 10-15 cm vastagságú terítést alkalmazunk (204. ábra).

203. ábra. Utólagos alagcsövezés; a) egy szintben, b) a csövek találkozása, c) két szintben

204. ábra. 1 – fal melletti kavicstöltés; 2 – fal- és padlóburkolat alatti kavicsterítés

2. Szivárgó rendszerek, alagcsövezés (drenazsirozás)

Ezek rendeltetése, hogy a víz bennük könnyen találjon utat, és ily módon elvezetődjék a veszélyeztetett szerkezetektől. Ebből a célból a falak mellett (főleg a hegy felőli és a lejtéssel párhuzamos oldalakon) szivárgó árkokat létesíthetünk (205. ábra). Ezenkívül a pincepadló alatt is kavicságyas szivárgó rendszert képez­hetünk ki (206. ábra). A szivárgókat kb. 2%-os lejtéssel készítve, a bennük összegyűlő vizet az épületen kívül létesített ún. gyűjtő kutakba vezetjük.

205. ábra. Szivárgó árok; a) kavicsággyal, b) kavicságyba helyezett alagcsövekkel ; 1 – kavicságy vagy zúzott kő; 2 – agyagréteg; 3 – alagcső

206. ábra. Kavicságyas szivárgó rendszer; a) alaprajzi elrendezés, b)-c) szivárgó metszetek

A szivárgó árok alját folyókaszerűen kell elkészíteni és kaviccsal kitölteni; a durva kavicsréteg fölé finomabb kavics, fölé nagy szemű homok kerüljön. A kavicságy fölé vastagabb, döngölt agyagréteget alkalmazhatunk, ezáltal meg­akadályozzuk a szivárgónak a felülről beszivárgó víz által történő eliszaposodását, eltömítését (205. ábra).

A szivárgó kavicságyába egy, esetleg két darab alagcsövet is helyezhetünk (205 b ábra), ami a víz eredményesebb elvezetését biztosítja.

Az alagcső az észlelt vízmennyiség függvényében 3-4-5″ (7-10-13 cm) átmérőjű lehet és az alap-, illetőleg pincefalaktól kb. 1,0 m távolságban helyezkedjék el, hogy az alapnál a talaj ne mozdulhasson el  (203 a ábra). Nagy pincemélység esetében két magasságban célszerű az alagcsövet elhelyezni (203 c ábra). Az alagcsövet a közmű vagy a nyílt árok felé, illetőleg a gyűjtő kutak felé kellő esésében kell fektetni.

Az alagcsövezés meglevő és szigeteléssel el nem látott épületek pincéinek vízmentesítésére is sikerrel felhasznál­ható. Ilyenkor az alagcsövet a pincepadló szint alatt legalább 20-30 cm-nyire, ha pedig lehet, úgy az alapo­zás szintjének mélységében (feltéve, hogy az nincs túl­ságosan mélyen) kell alkalmazni.

Gyűjtő kutak

Mint már az előzőkben is meg­állapítottuk, a szivárgókban összegyűlt vizet közönséges beton kútgyűrűkből készült gyűjtő kutakba vezetjük. A gyűjtő kutakra abból a szempontból van szükség, hogy az esetleg maga­sabban fekvő közműbe történő átemelésig vagy túlfolyásig a víz ezekben gyűlhessen össze.

Az alagcsövezés irányának 90°-os és annál kisebb szögű töréspontjaira is vízgyűjtő kutakat célszerű létesíteni, mert azok nélkül az össze-gyülemlett víz itt a talajt túlságosan eláztatja.

A pincepadló alatt létesített szivárgó rendszer főszivárgói részére az alaptestben megfelelően áthi­dalt nyílást kell hagyni. A főszivárgók az épületen kívül létesített gyűjtő kutakba torkolljanak. A kutakat az építmény azon oldalára kell létesíteni, amely oldal felől a talajvíz az épülethez érkezik. A gyűjtő kutakból a vizet a) természetes esés útján vagy b) szivattyúval történő átemeléssel az adott esetnek megfelelően nyílt csatornába vagy közműhálózatba juttatjuk.

Lejtős telek

Lejtős telken létesülő építmények vízmentesítésénél különös jelentősége van a szivárgóknak. Például a csúszó rétegbe lenyúló szivárgó árok igen eredményesen fogja el (tereli el) a magasabbról érkező vízmennyiséget (207. ábra).

207. ábra. Lejtős telken levő épület vízmentesítése; 1 – kavicstöltés; 2 – a csúszórétegbe leérő szivárgóárok; 3 – csúszóréteg

Lejtős telken egyébként a felszíni vizeket nyílt árokkal kell felfogni (208. ábra).

208. ábra. Lejtős telken a felszíni vizeket nyílt árokkal kell felfogni

A lejtés irányával párhuzamos utcák zártsorú épít­ményeméi az alacsonyabban fekvő épület határfalainak alapját homokszegény, ún. szűrő betonból célszerű készí­teni; azonkívül az alapfal mellé szivárgó árkot kívánatos létesíteni, amelyen keresztül a magasabb irányból érkező talajvizet kétfelé ki lehet vezetni (209. ábra).

209. ábra. Zártsorú épület határfalánál levő víztelenítés; 1 – beton folyóka ; 2 – kavicstöltés ; 3 – szűrőbeton; 4 – szigetelés-tartó fai; 5 – ragasztott szigetelés

3. Szivárgó akna

A víz távoltartása végett a falak mellett téglából falazott vagy beton anyagú – esetleg járható – szivárgó aknát lehet készíteni (210. ábra). Az aknafal a föld- és víznyomásnak ellenálló, tehát kitámasztott vagy pedig támfalszerűen kialakított legyen.

210. ábra. Betonból épített szivárgóakna; 1 – folyóka; 2 – szivárgó rés; 3 – kavicstöltés ; 4 – szellőző csatorna

Az aknafalon – a támfalakhoz hasonlóan – a víz bejutása végett lyukakat kell kihagyni. Az akna fenekén a csatornaszemek felé megfelelő lejtésű vízel­vezető csatornát kell alkalmazni. Azonkívül gondoskodni kell az aknafalon átjutó vízből származó párák eltávozá­sának lehetőségéről is; ez megoldható a falban léte­sített szellőző kürtőkkel vagy az akna fedlapján létesített nyílásokkal.

A fedett akna erőteljes szellőzését áramló levegővel biztosíthatjuk; ebben az esetben a falban kétféle szellőzőcsatornát létesítünk, Az egyik csatorna a talaj­szinthez közelebb eső felső és az akna fenékszintjéhez közel eső alsó nyílással a friss levegőt juttatja az aknába; a másik az aknába magasabban torkollik be, és a falból is magasabban torkollik ki, ez az elszívó kürtő. A kétféle kürtő az aknában levő levegőt állandó áramlásban tartja.

Szó lehet olyan megoldásról is, hogy az aknát nem tömören, hanem aknafedő ráccsal fedjük le. Kívánatos az aknafal mellett kavicstöltést is készíteni.

4. Az épület körüli járda

Az épület körüli járda rendeltetése a fel­színi vizek távoltartása, a falon összegyűlt víz minél távolabbi elvezetése. Az épület körüli járda 60-80 cm széles és legalább 2-3%-os lejtésű legyen, sőt a falcsatlakozásnál kívánatos 20cm széles sávot 5%-os eséssel készíteni azért, hogy a vizet mennél biztonságosabban eltereljük a faltól. A járda és a lábazat közti hézagot bitumennel kell tömíteni. A járda különböző anyagból ké­szülhet:

A simított betonburkolatból való járda 8-10 cm vastagsággal készül a/200 n jelű betonból, 2 cm vastag, s/350 ö vagy s/400 n jelű cementhabarcs simítással, a csúszást gátló recés hengerléssel, 2 m-enként kiosztott, bitumenragaccsal kiöntött zsugorodási hézagokkal (211. ábra). A járda külső szélén esetleg 10 cm szélességű szegélybordát; hosszirányban lejtő járda esetében pedig víz­gyűjtő folyókát lehet alkalmazni (211 b ábra).

211. ábra. Épület körüli betonjárda; a)-b) metszet; e) vízgyűjtő folyóka, d) szegélyborda: 1-kavicságy; 2 – beton; 3 – cementsimítás; 4 – bitumen kiöntés

A terméskőlapból való járda 3-5%-os lejtéssel, szárazon homokba rakott, szabályos vagy szabálytalan alakú, palásán hasadó (pl. ürömi) kövekből készül (212. ábra). A hézagkiöntésre s/400 n jelű cement­habarcsot kell használni.

A betonlapokból való járda 3%-os lejtéssel, 40 x 40 cm méretű, 5-6 cm vastagságú, huzalháló betétes, a/250 n jelű betonból előállított lapokból készül, szárazon homokba rakva. A hézagkiöntésre s/400 n jelű cement­habarcsot kell használni. (Lehet a lapok kéregrétegét bazalt adalékanyaggal készíteni.)

A keramitlapokból való járda 2-3%-os lejtéssel 8 cm vastagságú, a/225 h jelű aljzatbetonra, a/250 h jelű fektető cementhabarcsba rakva készül; a széleken erősítő betonbordával, álló helyzetű keramittégla szegély­sorral (213. ábra). Készülnek azonkívül vastagabb terméskő, tégla és aszfalt anyagú épület körüli járdák is.

212. ábra. Épület körüli járda terméskőlapokból; 1 – homokos kavicságy; 2 – terméskő lapok; 3 – élére állított szegélykő; 4 – bitumen kiöntés; 5 – hézagkitöltő növényzet vagy cement­habarcs

213. ábra. Épület körüli keramit járda; 1 – kavicságy; 2 -aljzatbeton; 3 – fektető habarcs; 4 – keramit lap; 5 – keramit tégla; 6 – bitumen kiöntés

A 211-213. ábrák szerinti épület körüli járdák metszetei felerészben alternatív megoldást tüntetnek fel, mégpedig azt, hogy a járda alá bizonyos esetekben kavicságy készül. Erre a kavics-vagy zúzottkő-ágyra főleg a vizet magukba sűrítő agyagos vagy humuszos talajok esetében van szük­ség azért, hogy a talajból haj csöves úton felszívódó víz útját elvágjuk, illetőleg a járda alatt a víz tárolódását megakadályozzuk. Ilyen módon elér­jük, hogy a járda mentesül a fagyhatás következ­ményétől (a megemelkedéstől és repedéstől).

Az épület körüli járdák igen gyakori meghibá­sodásánál az a helyzet áll elő, hogy a járda az épület felé lejt. Ennek oka lehet az, hogy a járda külső felületét az ismétlődő fagyhatás megemeli, vagy pedig az, hogy a süllyedő épület a járda fal felőli részét magával húzza. Ilyen esetben a járdát haladéktalanul ki kell javítani, mert az épület felé lejtő járda nemhogy elterelné a vizet, hanem éppen ellentétes szerepet tölt be.

5. Épület körüli tereprendezés

Az épület körüli tereprendezés is közre-játszik a víz távoltartásánál; ebből kifolyólag olyan legyen, hogy alkalmat adjon a víz elvezetésére. Alaprajzilag nagy kiterjedésű épületeknél, ahol a környező terepszint legtöbbször igen változó, meg­lehetős nehézségekbe ütközik ennek a kívánalom­nak megvalósítása.

Az épület körüli járda magasab­ban legyen, mint a környező terepszint. Ezt a körülményt pontos szintezéssel kell biztosítani, a nívókat a járda megépítése előtt még egyszer taná­csos ellenőrizni, és szükség esetén a járdaszintet meg kell emelni. Maga a terep is az épület körüli járdától kb. 2-3 m távolságban szintén 3-5 %-os lejtéssel legyen kiképezve.

A telek tereprendezésénél figyelemmel kell lenni arra, hogy a felszíni vizet ne vezessük rá a szomszéd telekre, ezt a hatóságok tilalmazzák is. A vízszintes, gyepesített (kertészetileg művelt) felületek a vizet elnyelik, azonban lejtős terepnél még gyepesített felületek esetén is vízelvezető árokkal vagy csatornázással kell a szomszéd telket mentesíteni á felszíni víztől. Burkolattal ellátott udvarok esetében a vizet folyókával vagy csator­názással kell eltávolítani.

Az épületek és építmények talajjal határos szerkezetei a) felszíni vizekkel és b) földalatti vizek­kel kerülnek érintkezésbe.

A felszíni (álló és folyó) vizek az építményre hidrosztatikai nyomást fejtenek ki. Ezt a körül­ményt nemcsak sztatikái vonatkozásban, hanem a szigetelés szempontjából is figyelembe kell venni. A földalatti vizek különböző eredetűek és természetűek. Sajátosságaikat a következő bekez­désekben ismertetjük.

A talajvíz

A vízzáró talajrétegeken össze­gyűlt és a talajszemcsék közti üregeket kitöltő szabadon mozgó víz, amely az épület talajjal érintkező szerkezeteire hidrosztatikai nyomást fejt ki, és az egész épületre felhajtó erőt gyakorol.

A talajvíz a talaj domborzati viszonyaitól függetlenül fordul elő, egyszer vízátnembocsátó réteg feletti laza talajban, más alkalommal két vízátnembocsátó réteg közötti laza talajban (198. ábra).

198. ábra. Talajvíz előfordulás; a) vízátnembocsátó réteg fölötti, h) két vízátnembocsátó réteg közti laza talajban

Jelen lehet: a) kisebb földalatti tavacska (vízlencse) vagy b) nagyobb kiterjedésű talajvíz-medence alakjában és c) földalatti vízvonulat for­májában. A víznyomás szempontjából mind­három előfordulási mód egyforma jelentőségű. A vízszintsüllyesztés, valamint a víz távoltartás tekintetében azonban a vízlencse kisebb, a talajvízmedence és az áramló talajvíz komolyabb jelentőségű.

A talajvízre építészeti vonatkozásban jellemző: a) a talajvíz elosztása, amely egy bizonyos körzetben nem mindig egyenletes (esetleg az építési telken nincs, viszont a közelben lehet); b) a talajvíz útja (pl. az építési telek közelében végrehajtott víztelenítés vagy vízfelduzzasztás következtében a talajvíz új utat kereshet magának); c) a talaj­víz magassága, amely a leglényegesebb tényező, mert az épületszerkezetekre, így elsősorban a nedvességszigetelő rétegre kifejtett mindenkori nyomás a talajvízszint függvénye.

A talajvízszint állását több körülmény befolyásolja

A felszíni vizek lassú folyása és a talajba történő korlát­lan beszívódása a talajvízszintet növeli; viszont a gyors lefolyást és a beszívódást akadályozó (esetleg vízzáró) burkolat csökkenti. Az altalajban levő vízmozgás mesterséges úton való akadályozása a talajvízszintet növeli; az esetleges duzzasztást okozó természetes vagy mester­séges akadályok eltávolítása csökkenti.

A közeli élő­vizek (folyók, patakok) szabályozása a talajvízszint növekedését vagy csökkenését idézheti elő. Az élővizek áradása a talajvízszintet emeli, apadása pedig csökkenti. A mindenkori csapadók (de különösen a hóolvadás következtében jelentkező tavaszi zöld ár és az őszi eső­zés) a talajvízszintet természetszerűleg jelentősen emeli. A vízvezetéki vízzel való öntözés – bár kismérték­ben – növelő* a kútszivattyúzás pedig csökkentő hatás­sal van.

Talajvízszint

A talajvízszint aránylag nem nagy területen is külön­böző lehet (tehát sohasem nívófelület). Ezért egy próba­fúrás eredményéből nem szabad arra következtetni, hogy a tervezendő létesítmény helyén, vagy annak közvetlen környékén a további fúrások azonos víztükörfelületet fognak mutatni.

Talajvíz vegyi összetétele

A talajvíz vegyi összetétele is igen jelentős tényező. A „Vízzáró cementhabarcsok” című részben tárgyaltakból tudjuk, hogy a talajvíz magnéziumoxid-, de főleg a szulfáttartalma milyen káros hatással van a cementet tartalmazó épület­szerkezetekre. A talajvíz szulfáttartalma határozza meg, hogy milyen természetű (anyagú és szerke­zetű) szigeteléssel kell megvédeni a beton anyagú szerkezeteket.

A talajnedvesség a párolgás, valamint a növényzet életműködéséhez szükséges vízelvonás következtében elapadna, ha kapilláris úton nem nyerne utánpótlást. Nagyvárosok belterületein a burkolattal ellátott utcák és udvarok miatt a talajnedvesség elpárolgása nagymértékben akadályozva van. A falak mellé telepí­tett növényzet (pl. az ampelopsis) jelentős vízmennyiséget szív fel a talajból, és így a falakat a nedvességhatástól számottevően mentesíti.

A talajvíz felszínén működő húzó erő értéke p = 0,3/d (gr/cm²), ahol d (cm) a hézagközök, illetőleg a hajszáleső átmérőjét jelenti. A hajszálcsöves emelkedés és a talaj szemnagysága között az az összefüggés áll fenn, hogy a kapilláris fel­szívódás a finomabb szemcséjű, kisebb hézag-térfogatú talajokban – a vékonyabb hajszálcsövek következtében – nagyobb.

Ha a hézagátmérőt átlagban a szemnagyság 1/5-ére vesszük, úgy a kapilláris emelkedés végső magassága homoknál 0,3 m, iszapnál 10,0 m és agyagnál 100,0 m lehet. A felszívódás mindaddig tart, míg a kapilláris felhajtó erő egyensúlyi helyzetbe nem jut a felszívódott vízoszlop súlyával.

A különböző talajnemek átlagos víztartó képes­sége a száraz állapotbeli súlyhoz viszonyítva és százalékban kifejezve a következő.

Ezek:

• Homoknál 13-19%
• Homoklisztnél 18-28%
• Iszapnál 24-30%
• Agyagnál 28-80%

Megjegyzés. A vízszigeteléssel foglalkozó magyar szakirodalom egy gyűjtőnév alá foglalja a felülről a nehézségi erő hatására lefelé hatoló csapadék és egyéb felszíni eredetű vizeket, valamint az alulról szívóhatás (hajcsövesség) révén felfelé hatoló, ún. kapilláris vizet, és mindkettőt talajnedvességnek nevezi.

Lufsky német szerző a vízszigeteléssel kapcsolatban – mint egyébként a geológia és a talajmechanika is – éles megkülönböztetést tesz a csapadék és egyéb felszíni vizekből származó ún. beszivárgó víz (lásd később) és a kapilláris víz között.

Kapilláris víz

Kapilláris víznek nevezzük a felületi feszültség következtében a talajvízszint föle emelkedő vízmennyiséget. A kapilláris víznek van egy összefüggő vízterülete, az ún. zárt kapilláris tartomány, ahol az összes pórusok vízzel vannak kitöltve, és van egy ún. nyílt kapilláris tartománya. Utóbbiban a legdurvább és a legfinomabb pórusok menisztikuszai között levegőt tartalmazó terecskék vannak.

A kapilláris vízben a víznyomás kisebb, mint a víz felületén a levegő nyomása. Ezzel szemben a talajvízben a víznyomás nagyobb, mint a levegő nyomása a víz felszínén. A kapilláris víztartomány – a magasan levő talaj­vízszint és a talaj szemcsenagysága, valamint hézag-térfogata függvényeképpen – sokszor eléri a pince­szintet, sőt gyakran megközelíti a talajszintet is.

A kapilláris tartományban levő víz a vele érintkező szigetelésre bizonyos mértékű de a hidrosztatikai nyomás­nál kisebb nyomást gyakorol. Ezzel szemben a talajban levő egyéb eredetű talajnedvesség nyomást nem fejt ki.

Beszivárgó víz

Lufsky a talajvíz fele törekvő és a levegőt tartalmazó talaj övezetben lefelé mozgó vizet beszivárgó víznek (Sickerwasser) nevezi. Erre csak a nehézségi erő hat, és nem áll nyomás alatt. Az ilyen víz azonban rögtön elveszíti előbb leírt sajátosságát, amidőn építészeti beavatkozás révén mozgásában aka­dályozva van, és ún. torlasztott vízzé válik. A talajvíz, kapilláris víz és a beszivárgó víz mineműségére jellemző a 199. ábra.

199. ábra. A talajvízből származó kapilláris vízemelkedés; az a felületen a párolgás nagyobb, mint a baj csöves utánpótlás; a b felü­leten a hajcsöves utánpótlás nagyobb, mint a párolgás (Kögler-Scheidig)

Torlasztott víz

A hazai nomenklatúrában a legutóbbi időkig nem találkoztunk a torlasztott víz fogalmával. Lufsky torlasztott víznek nevezi a kis vízáteresztő képességű sovány agyag és agyagtalajban az építmény mellett összegyűlt, a mélyeb­ben levő talajvízzel összefüggésben nem álló vízmennyiséget.

A torlasztott víz származhat a csapadékból, de lehet kapilláris eredetű is. A torlasztott víz hidrosztatikai nyomás alatt áll éppúgy, mint a talajvíz. Ezt a körülményt a tervezésnél és a kivitelezésnél egyaránt sokszor nem veszik figye­lembe. A torlasztott víz származását és a szige­telés szempontjából való veszélyességét szem­lélteti a 200. ábra.

200. ábra. Vízhatások az építményre, vízátnemeresztő talajok és mélyen levő talajvízszint esetén (Lufsky)

Tapadó víz

A talaj részecskéken nyugvó vagy pedig adhézió révén azokhoz tapadó vizet tapadó víznek nevez­zük (201. ábra). A tapadó víz azokon a helyeken, ahol a talajszemcsék legközelebb kerülnek egymáshoz, az ún. szögletvizet alkotja.

201. ábra. 1 – talajszemcsék; 2 – adszorpciós víz; 3 – tapadóvíz; – 4 szöglet­víz; 5 -levegő

Adszorpciós víz

A legkisebb talaj részeket körülvevő – a felületi feszültség által összetartott – folyadék-mennyiséget adszorpciós víznek nevezzük (201. ábra).

A földalatti vizek különböző fajtáit tünteti fel a 202. ábra.

202. ábra. Különböző földalatti vízformációk (Zunker)

Talajpára

Talajpára a mélyen fekvő talajvíz párolgása folytán áll elő. Leginkább a nagy hézagokat tartalmazó talajokban jelentkezik, ahol egyébként a hajszálcsöves úton való nedvességmozgás lehető­sége nem áll fenn. A legalsó padlószerkezet alatt levő feltöltés, vagy az esetleges kavics-, illetőleg zúzottkő terítés hézagait telíti. Jellegzetes szúrós szagáról könnyen felismerhető.

Az alápincézetlen és nem fűtött helyiségek faanyagú padlószerkeze­tét teheti elsősorban tönkre, amennyiben annak szigeteléséről nem történt kellő gondoskodás; de hidegpadló esetén is állandó átnedvesedés alakjában jelentkezik, azonkívül a falakra is nedves­séghatást fejt ki.

A pincefalakat érő hatások

A pincefalakat a függőleges erőkön kívül ferde erőhatások is érik, ezek:

a) a földnyomás, esetleg

b) a boltozati vállnyomás, valamint

c) talajvíznyomás .( Ami nem csak a szerkezetét rongálja de hatására penész kialakulása is előfordulhat ami plusz penészmentesítéssel is terhel minket)

Azonkívül a pincefalakat időszakos terhelésekből is (az épület előtt elhaladó súlyosabb járművek, a falak mellett lerakott terhek stb.-bői kifolyólag) oldalnyomás éri.

A földnyomás a földdel érintkező magasság 1/3-ában támadja a pincefalat. A talajvíz hidro­sztatikai nyomása a talajvízszint magasságában 0-val, a pincefal alsó síkjában pedig a vízoszlop súlyával egyenlő, tehát a terhelési ábrája három­szög alakú.

Pincefalak meghibásodása

Ha a pincefalnak nincs kellő leterhelése, akkor a következő hely­zetek állhatnak elő.

Ezek:

1. A pincefal mint kéttámaszú, hajlított lemez működik (191 a ábra). A hivatkozott ábra alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy a pince­falat a pincefödémre és a merev padlószerkezetre támaszkodó, a földnyomás (és esetleg a víz­nyomás) által hajlított lemeznek lehet tekinteni.
2. A pincefal az alapsíkon elcsúszik (191 b ábra). Mivel a vízszintes falszigetelés csúszó felületként szerepelhet, azért külföldön a pincefalat sokszor fogasán csatlakoztatják az alapfalhoz.
3. A pincefal alsó szakasza – különösen ha nincs merev pincepadló szerkezet – hajlított konzolos lemezhez hasonlóan viselkedve, az alappal egyetemben elmozdul (191 c ábra).

191. ábra. Pincefalak meghibásodása

Kritikus esetekben (pl. földszintes, valamint a nagy magasságú pincefalaknál) a pincefal szi­lárdságát nemcsak a függőleges terhekből adódó nyomó igénybevétel, hanem a földnyomásból (esetleg a víznyomásból) származó hajlítás szem­pontjából is meg kell vizsgálni.

Szokványos esetben a két tégla vastagságú, 51 cm-es pincefal elegendő a földnyomásból származó igénybevétel kiegyensúlyozására. A kellő merevségű harántfalakkal kitámasztott pincefalak két, három vagy négy oldalon megtámasztott lemezként foghatók fel.

Lejtős telken létesülő vagy egy oldalt lemélyí­tett udvarú, több traktusos épületeknél az egy­oldali földnyomás következtében a támasz-reakció­kat a födém és a padló a párhuzamos falakra adják át, amiből a 192. ábra szerinti alakváltozás, illetőleg meghibásodás állhat elő.

192. ábra. Kéttraktusú épület pincefalainak alakváltozása

Pincelevilágító aknák

Az olyan épületek pince­helyiségeit, amelyeknek a földszinti padlószintje közel esik a környező terepszinthez, csak a pince vagy alagsori ablakok előtt létesített aknákon keresztül lehet megvilágítani.

A pinceaknák elrendezésüket illetően lehetnek:

1. nyitottak (szabadon álló épületek esetén) és
2. lefedettek (utcavonalban levő épületek eseté­ben). Anyaguk tekintetében: téglából, betonból vagy vasbetonból készülhetnek.

A tégla anyagú akna falának vastagsága leg­alább egy tégla legyen. A mélyebb aknák homlok­falát a földnyomás felvételére alkalmasan kell készíteni, e célból lehet ezeket ívesen, boltozat-szerűen megépíteni (193 d ábra). Az épületre merőleges aknafalakat a főfalakból lépcsőzetesen kifalazott konzolokra (193 a ábra), a homlok­falat pedig a két oldalfal közé épített boltövre lehet ráállítani.

193. ábra. Téglából falazott levilágító akna

Ha az aknát vasbetonból építjük meg, úgy elegendő 10-15 cm-es falvastagság is. Az aknafal látható felülete nyerskiképzésű legyen, mert bármilyen bevonat (vakolat stb.) a nedvesség hatására igen gyorsan leválna a falról.

Egymás mellett sűrűn ismétlődő pinceablakok esetén nem érdemes több Önálló aknát készíteni. Ilyenkor az ablakok előtt egy összefüggő (végigfutó) aknát létesítünk (194. ábra). Az akna homlokfala a földnyomás felvételére alkalmas vastagságú vagy a pincefalhoz helyenként kitámasztott legyen.

194. ábra. Pinceablak-sor előtt elvonuló összefüggő akna, üvegbetonnal fedve

A 195. ábra mélyebben levő pinceablak-sorozat előtt elfutó aknát mutat, amelynek fala betonból, támfal-szerűen, helyenként kitámasztó boltövvel van kialakítva; az akna aknafedő ráccsal van lefedve.

Az aknafeneket ki kell betonozni. Nyitott akna esetén az aknafeneket 5%-os lejtéssel kell képezni; gondoskodni kell az összegyűlő víz részére szol­gáló kivezető nyílásról, amely alá víznyelő kavicsfészket kell készíteni. A nagyobb nyitott aknákat a csatornázási hálózatba bekötött csatornaszemmel kell ellátni. Csatornázás hiányában az összegyűlt vízmennyiséget el kell vezetni az aknától, ille­tőleg az épülettől pár méterre létesített homokszegény kaviccsal kitöltött szivárgó gödörbe.

A 196. ábra talajnedvesség ellen szigetelt akna szerkezetét mutatja. A fenékszigetelés lefolyóval való áttörésének magyarázatát a terasz-szigete­léseknél adjuk. Ilyenkor a szigetelést az akna­falra utólag építjük rá. Egyszerűbb esetben meg­elégszünk egy szigetelő kenéssel is. Ragasztott szigetelés esetében esetleg megtakaríthatjuk a szigetelést védő falat.

196. ábra. Talajnedvesség elleni szigeteléssel ellátott pince levilágító akna; 1 – cement védőhabarcs-réteg ; 2 – szigetelés ; 3 – szigetelést tartó fal; 4 – lefolyó ; 5 – aljzatbeton; 6 – alátétlemez ; 7 – ólomlemez ; 8 – szigetelés; 9 – homokhintés ; 10- védőbeton (1,5-2%-os lejtéssel); 11 – burkolat; 12 – szűrőbeton ; 13 – öntöttvas csatornaszem ; 14 – lábazat; 15 – szigetelés; 16 – cementhabarcs védőréteg; 17 – szige­telést védő fal; 18 – csepegő bádog; 19- fedőkő ; 20 – bitumen kiöntés ; 21 – járda; 22 – kőlábazat (VÁTI)

Az aknák vízhatlan szigetelését a szigetelésre vonatkozó részekben ismertetett elvek szerint kell megoldani.

A nyitott aknák falainak lezárása: a) élére állított téglasorral vagy b) 12×25 cm-es szelvényű kő-, műkő- vagy betonanyagú fedőkővel oldható meg. A fedőkő egy pár centiméterrel magasabban legyen az épület körüli járdánál vagy terepszint­nél, hogy a víznek az aknába való befolyását megakadályozzuk.

A nyitott, rendszerint nagyobb méretű akná­kat könnyű vaskorláttal látjuk el; a kisebb méretű aknákat pedig szög vaskeretbe illő, élére állított laposvasakból álló aknafedő ráccsal (193 b ábra) fedjük le, és tesszük a közlekedésre alkalmassá.

Az utcavonalba eső épületeknél vagy a közlekedés útjába eső olyan aknáknál, amelyek csak a levilágításra szolgálnak, de amelyeknél egyidejű­leg szellőzésre nincs szükség, az aknákat üveg­beton szerkezettel fedjük le (az üvegbeton szer­kezetekkel később fogunk foglalkozni). Ilyenkor az akna mérete az üvegtestek méretének többszöröséhez igazodjék (194. és 197. ábra).

A pinceablakokkal kapcsolatban van olyan elrende­zés is, amidőn az ablak egy része a lábazat felületébe esik, tehát ez nyitható, illetőleg a szellőzés céljaira is felhasználható; az ablak alsó része azonban – amelyre a világítás szempontjából még szükség van – az üveg­betonnal lefedett akna mentén alakul ki (197. ábra).

197. ábra. Üvegbetonnal fedett pincelevilágító akna

Pince penészmentesítése

A pince egy nedvességnek kitett helyiség, amelynek penészmentesítése egy különlegesen speciális folyamat, amit a következők szerint lehet véghezvinni: pince penészmentesítése, lépésről lépésre >>

Az aljzatok a padló- és járdaburkolatok, a talajra kerülő vasszerelések, valamint a nedves­ségszigetelő rétegek alá szükséges alépítmény jellegű szerkezetek. (Az aljzatokat szokás aljzatnak is nevezni, de felfogásunk szerint az előbbi elnevezés helyesebb. Az újabb nomenklatúrában a fogalom aljzat néven szerepel).

Bizonyos tekintetben az anyag és a készítési mód, valamint az érdekelt iparág azonossága miatt az aljzatok közé lehet sorolni a nedvesség-szigetelő rétegek védelmére szolgáló védő rétege­ket is.

Az aljzatok általában

a) eredeti talajra, b) ka­vics- vagy zúzottkő terítésre, c) földfeltöltésre és d) a födémek esetében salak- vagy homokfeltöltésre készülnek. Ha az aljzat alápincézetlen helyiségek­ben levő földfeltöltésre épül, akkor a feltöltés tömörítésére a földmunkák keretében a legnagyobb gondot kell fordítani.

Aljzat anyaga

Az aljzatok anyaga lehet: tégla, teraszoknál és lapos tetőknél valamilyen hőszigetelő anyag, de leggyakrabban beton. Az agyagos vagy humuszos terepre- előzőleg 3-4 cm vastagságú murva- vagy kavicsterítést kell alkalmazni. Erre a talajból felszívódó kapil­láris víz távoltartása végett van szükség.

Szabadban, fedett helyen, közvetlenül a talajon létesített aljzatok és beton burkolatok esetében kb. 10 cm vastag murva- vagy kavicsterítést kell létesíteni. Ezáltal elkerüljük, hogy a szerkezet alatt jéglencsék keletkezzenek és mentesülünk az aljzat megemelkedésétől és megrepedezésétől is.

Betonaljzat

Közvetlenül a talajra kerülő betonaljzat alatt a beton terítése előtt a talajt meg kell öntözni, nehogy az elszívja a beton kötéséhez szükséges vízmennyiséget.

Az aljzatbeton készítésének munkamenete

Első­nek pontosan beszintezett, illetőleg a megkívánt lejtésnek megfelelő beton vezető sávokat készíte­nek, vagy ezeket helyettesítő fa vezető léceket helyeznek el, majd ezek közét betonnal töltik ki. Az aljzatbetont kézi döngölő szerszámokkal vagy lap-, esetleg pallóvibrátorral tömörítik. Végül a felületet a vezető savókhoz szorított lehúzó léc ide-oda húzogatásával lehúzzak (ezáltal a feles­legesen kiálló betont eltávolítják), majd az esetleg mutatkozó hiányokat kiegyenlítik (190. ábra).

190. ábra. Aljzatbeton réteg lehúzása; 1 – vezetősáv; 2 – lehúzóléc

Az aljzat készítésénél nagy figyelmet kell fordítani a nívófelületek, illetőleg a megkívánt lejtések pontos előállítására.

Az aljzatbeton rétegben – a zsugorodásból adódó káros feszültségek kiküszöbölése, valamint a zsugorodási mozgásokból előálló repedések helyének kijelölése végett – 4-10 m²-enként ún. zsugorodási hézagokat kell kiképezni. Az 1 cm széles hézagokat papír elválasztó sáv közbehelyezésével állítják elő.

A kész betont a bedolgozás befejezésétől szá­mítva meleg és szeles időben a harmadik, hűvös időben a negyedik órától kezdve legalább hét napon át nedvesen kell tartani.

Padlóburkolatok alapozása

Nemcsak a falakat és pilléreket, hanem az alápincézetlen és feltöl­tésen létesített nagyobb alapterületű helyiségek padlóburkolatait, de főleg a hasonló jellegű fedetlen teraszok burkolatait is alapozni kell. Ha biztosí­tani akarjuk, hogy az előbb elsorolt burkolatok az idők folyamán a feltöltés ülepedése, az eső ­vagy üzemi víz stb. hatására ne rokkanjanak és ne repedezzenek meg, úgy alájuk egy hajlító igénybevételek felvételére alkalmas vasbeton aljzatlemezt kell létesíteni. Ez aránylag nem jelent túl nagy költségtöbbletet, mert a legtöbb eset­ben csak az aljzatbeton vastagságának és cement-mennyiségének megnöveléséről, valamint a vas­betétek okozta költségnövekedésről van szó.

Az igen nagy alapterületű (pl. teremszerű), alápincézetlen helyiségek padlóburkolatának aljzatát födémszerűen célszerű kialakítani. Az ilyen födémszerű aljzatok gyámolítására a megfelelő helyeken falakat vagy pilléreket kell beiktatni.

Még a részben megbolygatatlan; ún. termett talajon létesített burkolatoknál is kellő óvatos­sággal kezeljük ezt a kérdést. Gyakran a burkolt felület területébe eső, előzetesen kiásott meszes­ vagy pöcegödör stb. utólag betöltött helyén a vasbetéttel el nem látott aljzatbeton, illetőleg az egész burkolat egy pár év múlva beroskad.

Az olyan nagy alapterületű csarnokok padló­burkolatai, amelyek még meg nem ülepedett fel­töltött talajon létesülnek, szintén ki vannak téve a meghibásodásnak.

Az ellenfödémes alapozást akkor al­kalmazzuk, ha az altalaj igénybeve­hetősége csekély, és a teherbíró ta­lajréteg mélyen van, másrészt pedig, ha a talajvíznyomás ellen amúgy is szigetelést leterhelő ellen födémet kell létesíteni.

Régebben téglából készült, boltövek­kel határolt lapos boltmezőkkel alakí­tották ki az ellenfödémet, ma inkább vasbetonból építik meg. Utóbbiak kü­lönböző rendszerűek lehetnek:

A bordás vasbetonlemez vagy az adott esetnek megfelelően egy vagy két irányban vasalt vasbetonlemez általában tömörfalas épületek esetében hasz­nálatos. Az ellenfödém a falak alatt vasbeton koszorúgerendához csatla­kozik.

A vasbeton mestergerenda-hálózat közti vas­beton ellenfödémek a vázas épületeknél kerülnek alkalmazásra. Ilyenkor hossz- és keresztirányban futó és a pillérek alatt találkozó többtámaszú gerendákkal osztjuk mezőre az épületet.

A gerenda­közöket pedig a következő födémszerkezetekkel képezzük ki:

• Két irányban vasalt vasbetonlemezzel (185. ábra).
• Keresztbordás vasbetonlemezzel (186. ábra).
• Vasbeton ellenboltozattal.
• Vasbeton héjboltozattal.

185. ábra. Gerendahálózat közötti két irányban vasalt vasbetonlemezzel kialakított ellenfödém

Ha a mezőket határoló gerendák keskenyek, és a pillérek vaskosak, úgy a gerendákat a pillérek alatt a 185. ábrán látható módon szélesítjük ki. A sokszor igen nagyméretű mester- és fiókgerendák zsaluzatát a 185. vagy a 186. ábra szerint lehet elkészíteni.

186. ábra. Gerendahálózat közti keresztbordás vasbeton ellenfödém

Az összefüggő vastag vasbetonlemez (187. ábra) anyagban kevésbé takarékos megoldás.

187. ábra. Összefüggő vasbeton alaplemez

A 188 a ábra olyan megoldást mutat, ahol az alap­lemez felett a csatornázási vezetékek még elhelyezhetők. A 188 b-c ábra szerinti esetben a vezetékhálózatot az ellenfödémben létesített aknába kell beépíteni, vagy a vezetékek, csövek részére kell az ellenfödém alatt bújható vagy járható csőfolyosót (188 d ábra) kiképezni. A csövek a koszorú-, illetőleg mestergerendákon a semleges tengelyhez közel haladjanak át, és részükre csőhüvelyt kell a gerendákba előzetesen beépíteni.

188. ábra. Az egész épület alatt készülő összefüggő vasbeton lemezalap és a csatornázási stb. vezetékek kapcsolata

A vasbeton gombafödém szintén használható ellenfödém céljára (szerkezeti értelmét lásd később a „Födémek” című szövegcsoportban). A pillérek alatt szükséges födémvastagítás a födém felső oldalán (189 a ábra) és az altalaj felől (189 b ábra) egyaránt kiképezhető.

189. ábra. Vasbeton gombafödémes alapok

Megjegyzés

Előfordulhat, hogy a tömörfalas épület középfolyosó melletti főfalait helyezzük rá egy vasbeton szerkezetű közös alaplemez sávra. Ugyanígy a vázas épületek közép­folyosói mellett kialakuló két oszlopsor is ráhelyezhető egy vasbeton szerkezetű közös alaplemez sávra.

Méretezési szempontok; az altalaj és a lemez­alapok közötti összefüggés

A méretezés szempontjából:

1. Igen merevnek tekinthetjük a lemezt akkor, ha alaprajzi kiterjedése aránylag kicsi, de ma­gassága nagy; másrészt ha az altalaj igen puha (folyadékszerűen viselkedő).
2. Rugalmas ágyazásénak tekinthetjük a le­mezt akkor, ha hajlékony (nagy kiterjedésű és kis magasságú). Ez a feltevés tömör, szemcsés, vagy kemény altalaj esetében indokolt.

Általában a lemezalapok vastagsága mindkét irányú vízszintes kiterjedésükhöz viszonyítva csekély, ezért hajlékony szerkezetnek minősíthe­tők. (Ez alól kivételt képeznek a ma már rit­kán alkalmazott, téglából falazott ellenbolto­zatok.)

Az alaplemezek szervesen összefüggnek az építmény többi szerkezetével. Erőjátékuk kihat az építmény egyéb szerkezeteire, ezért helyes méretezésüknek nagy fontossága van.

A lemezalapok alatt kialakuló talpfeszültsé­gekre befolyással van: a) alaptest merevsége, b) az altalaj merevsége, c) az egész építmény me­revsége, d) a nyomások szétterjedése az altalajban, e) az alaplemez szélén előálló oldalkitérés.

Pontszerű alapokat kell készíteni az épületek pillérei és oszlopai alá. A vázas épületek pilléreit a legtöbb esetben önállóan alapozzuk, és csak abban az esetben érdemes vasbeton anyagú gerendás-talplemezes alapot alkalmazni, illetőleg két oszlopot vagy egy egész oszlopsort közös alapra állítani, ha aránylag sűrű a pillérállás. Vázas épületeknél gyakran előfordul, hogy a középfolyosó két szembenálló pillérjét egy közös vasbeton alaptestre – lemezre vagy lemezes gerendára – állítjuk (178 a-c ábra).

178. ábra. Két pillér közös alaplemezen

A pontszerű alapok anyaga: tégla, terméskő, beton és vasbeton lehet. Szerkezetük általában megegyezik a sávlapokéval. Meg kell jegyezni, hogy a pontszerű alap- és átmeneti testeket nem kell mind a két irányban egyformán széle­síteni. Így pl. ha a helyzet úgy kívánja, a négyzet alap­rajzú pillér alapteste lehet téglalap alakú is.

Az L és T alakú pillérek súlypontja az alájuk kerülő téglalap alakú alaptest súlypontjára essék. A tégla-, terméskő- és betonanyagú pontszerű alapokat a hasonló anyagú sávlapok tárgyalásá­nál megismertek szerint kell kialakítani.

A vasbeton pontszerű alapoknak többféle megoldása van

Lehet a magasabb alapot fel­hajlított vasak nélkül (179 a-b ábra), az ala­csonyabbakat pedig felhajlított vasakkal készíteni. A vasak egymás fölött, egymásra merőlegesen helyezkednek el; alaprajzi elrendezésük lehet az alap élével párhuzamos vagy ahhoz viszonyítva átlós irányú (179 c ábra).

179. ábra. Pontszerű (szoliter) vasbeton alap; a lemez a mérete = m/4, de min 15 cm

Nagyobb alapokat konzolos gerendákkal lehet kiképezni (180 a-b ábra).

180. ábra. Konzolos gerendákkal kialakított pontszerű vasbeton alapok

A pontszerű vasbeton alapok költségesek, alkalmazásuk csak indokolt esetben (nagy terhek, magas talaj vízszint stb.) jogosult.

Nagy terhelésű pillérek és oszlopok alatt célszerű és gazdaságos kör alaprajzú talpat készíteni, mert így kb. 20%-kal kisebb igénybevételek keletkeznek, Ebben az esetben a talplemez minden egyes pontján két egy­másra merőleges síkban működő hajlító nyomaték lép fel. A kör sugarára merőleges síkban M_r jelű gyűrűnyoma­ték, a kör sugarába eső síkban pedig M_s jelű sugárirányé nyomaték. Az M_r nyomaték gyűrűfeszültségeket, az M_spedig sugár irányú feszültségeket okoz. Az előbbiek­nek megfelelően kör alaprajzú oszloptalpban gyűrű alakú és sugárirányú vasbetétekre van szükség (181 ábra).

181. ábra. Kör alaprajzú vasbeton alap

A vasbeton pillérek alá külföldön gyakran vasbeton átmeneti alaptest és ez alá csömöszölt betonalap kerül. Nálunk a vasbeton pillérek alaptestét leginkább betonból építik oly módon, hogy az alaptest felső része – ameddig a pillér vasai lenyúlnak – B/140 jelű betonból készül (182. ábra).

182. ábra. Vasbeton pillér beton alapteste; a) merev, b) csuklós kapcsolat esetén

Az alaptest vagy az átmeneti test felső lapját a pillér vagy oszlop bázisalapjánál kb. 5 cm-rel nagyobbra kell készíteni, hogy az oszlop zsalu­zata, a padkára kényelmesen felállítható legyen. Az alaptest zsaluzásának módját szemlélteti a 183. ábra.

183. ábra. Beton alaptest zsaluzata

Magyarországon készültek előregyártóit vas­beton szoliter alapok is. Ezek legtöbbször kelyhes pillércsatlakozásra (lásd később) alkalmasan vannak kiképezve. A nagyobb méretű ilyen alapok több darabból állnak. A felső egység alá egy vagy két rétegben, egymásra máglyaszerűen (ellentétes irányban) elhelyezett, gerenda jellegű elemek kerülnek, amelyek együttesen gerendarácsot alkotnak.

Vasbeton pillérek és alaptestek kapcsolata

A vasbeton pillérek és az alaptestek között a) be­fogott és b) csuklós jellegű kapcsolatot lehet létesíteni.

Befogott kapcsolat esetében az alaptestbe kengyelekkel összefogott és az alaptest felső síkja, felé 40d (ahol d a vasátmerőt jelenti) távolság­nyira túlnyúló, mindkét végükön kampózott vasbetéteket helyezünk. Ez a megoldás megadja a módját annak, hogy a pillérek későbbi időpontban történő elkészítésük dacára is szerves kap­csolatba kerülnek az alaptestekkel.

Csuklós kapcsolat kialakítását mutatja a 182 b ábra. Ilyen megoldás mellett a függőleges és a vízszintes erők átadódnak az alaptestre, azonban a keretből nem keletkezik hajlító nyomaték. A keretláb keresztmetszetének kb. 1/3 felületén fekszik fel az alaptestre, a kétoldalt kiadódó felületre többrétegű kátránypapírt vagy gyalult fabetétet kell helyezni; ezáltal biztosítani lehet a keretláb kismértékű elfordulását, és így el lehet érni, hogy a keretláb az alaptestre nyomatékot ne adjon át.

Csömöszölt beton alaptestek esetében az alap­test azon részét, ameddig a vasbetétek lenyúlnak, legalább B/140 jelű betonból kell készíteni.

A sávalapok készülhetnek téglából, terméskőből, betonból és vasbetonból. Régebben készültek faanyagú, gerenda-és pallórács alapok is.

Az egyes anyagokból előállítható sávalapok különböző szerkezetűek lehetnek. Azt, hogy adott esetben milyen anyagú, illetőleg szerkezetű sáv­alapot célszerű alkalmazni, egyrészt műszaki, másrészt anyaggazdálkodási szempontok szabják meg.

Téglaalapok

Téglaalapoknál a pincefal vastagsága és az alap szélessége közt szükséges kiszélesítést lépcsőzetesen, magassági irányban a téglaréteg magassá­gának, vízszintes irányban pedig a fel téglaméret egésszámú többszörösének megfelelően kell kiala­kítani (164. ábra).

164. ábra. Tégla sávalapok; a) négy sor magas 1/2 tégla kiülésű, b) két sor magas 1/4 tégla kiülésű lépcsőzettel; m/k = tg a ≥ 1,7

Hazai gyakorlatunkban általá­ban négy téglaréteg magasságú, külföldön sok helyen két réteg magasságú lépcsőzettel szélesítik ki az alapokat. Az utóbbi megoldás anyagtakaré­kosságra vezet. A lépcsők szélessége ½ vagy ¼ tégla méretű lehet.

Az alapárok fenekén homokterítést vagy mész­habarcs réteget kell alkalmazni. Utóbbi vastagsága földnedves talajon 6 cm, tömör és száraz homokos kavics vagy sziklás talajon 3 cm legyen. (Ugyanezek vonatkoznak a kő alapokra is). A téglaalapok készítésénél legalább H 6 jelű javított falazó mész­habarcsot kell használni, egyébként a falazat a III. osztályú téglafalazat minőségében (lásd később) készüljön.

Téglaalapot csak indokolt esetben szabad létesíteni, akkor, ha valamilyen ok folytán terméskő- vagy beton­alap nem készíthető.

Terméskőalapok

Terméskőalapokat a 165. ábra szerinti lépcsős kiszélesítéssel, legalább H 6 jelű javított falazó mészhabarcsba rakott, megfelelő saját szilárdságú, fagyálló kövekből kell készíteni. A legfeljebb 50 kg súlyú köveket idomított fekvőlappal, elmozdulás­mentesen kell beépíteni; 1-m-enként átkötő köve­ket és soronként 2 cm vastag habarcsterítést kell alkalmazni. A vastagabb hézagokba kőékeket kell helyezni.

165. ábra. Terméskő sávalap; m/k = tg a ≥ 1,5

A terméskőalapnak újab­ban fokozott jelentősége van, mert az 1951. évi 8. sz. Építőipari Rendelet előírja, hogy talajvízmentes helyeken csak terméskő alapfalazato­kat szabad létesíteni.

Görgetegkő alapok. Az Építőipari Kiviteli Szabály­zat szerint az egyszintű – földszintes – épületek alap­jait kötött talajú földpar­tok közötti alapárokban a közelből beszerezhető görgeteghőből² is szabad készíteni. A köveket úgy kell alkalmazni, hogy a habarccsal kitöl­tendő űr az alaptömbnek legfeljebb 35%-a legyen. A fejnagyságú vagy nagyobb köveket el kell hasítani. Az alapokba rakott kősorokat rétegenként kell terítem, és a hézagokat H 6 jelű, folyós állapotú javított falazó mészhabarccsal kitölteni., A görgetegkő szemszerkezete akkor jó, ha a 2 – 5 cm-es nagyságú apróbb rész az 5-15 cm-es durva rész közeit éppen kitölti.

Betonalapok

A betonalapok B/50, B/70 és B/100 jelű földnedves csömöszölt betonból készülnek. Bánya­kavics használata nem kifogásolható. Az alapok, ha a talaj nem omladékos, akkor földpartok, egyéb­ként zsaluzat között építhetők meg.

A betonalap kiszélesítését nemcsak lépcsőze­tesen, hanem anyagtakarékosság miatt rézsűsen is el lehet készíteni (166 a ábra). A betonalapoknál a lefelé bővülő keresztmetszetnek megfelelően mód van arra, hogy fokozatosan kisebb szilárdságú, kevesebb cementtel készülő (tehát olcsóbb) betont alkalmazzunk. A különböző minőségű rétegeket megszakítás nélkül kell egymásra betonozni; a rétegek magasságát általában közel egyenlőre kell venni.

166. ábra. Sávalapok; a) betonból, b) betonban úsztatott kőből; m/k tg a = 1-1,5; a = m/4, de min 15 cm

A betonalapok zsaluzatát a „Monolit jellegű falak” című részben ismertetjük. Ha az alap­test oldalfelülete rézsűs, és a rézsű 30°-nál me­redekebb, vagy ha az alaptest túlságosan kép­lékeny, folyós betonból készül (pl. vasbeton alap­test esetében), akkor a ferde felületeket is zsa­luzni kell.

A különböző magasságú betonalapok egymáshoz csatlakozásának helyes kialakítását mutatja a 167. ábra.

167. ábra. Különböző magasságú betonalap egymáshoz csatlakozása

A betonba lehet a helyszínen található vagy előnyösen beszerezhető termésköveket is beépíteni (168 ábra). Ilyenkor betonban úsztatott kövekről beszélünk.

168. ábra. Vasbeton sávalap elvi ábrája; a) önálló, b) közös alaptest esetén

Úsztatott kövek

A rendelet előírja az úsztatott kövek alkalmazását. Az úsztatott (ágyazott) köveket a minimális magasságú alapnak csak a magasság közbenső 2/4-nyi; a minimális magasságnál nagyobb magasságú alapnak csak a magasság közbenső 4/6-nyi sávjában szabad elhelyezni. Az úsztatott kő mennyisége a közbenső sáv térfogatának. 30%-a legyen. Az egyes kövek között, valamint a kövek és az alap­test külső síkja közt általában 8 cm betontakarásra van szükség. A kövek legnagyobb mérete az alap vastagságá­nak 1/3 lehet; minimális törő szilárdsága pedig a (28 napos) beton szilárdságánál 100 kg/cm²-rel nagyobb legyen.

Beton alapfalakat csak akkor szabad készíteni, ha az alapok akár építés közben, akár később talajvízzel közvetlen érintkezésbe kerülhetnek. Az agresszív vizeket távol kell tartani a betontól, mégpedig: alagcsövezéssel, agyagtömítéssel, a felület pórusainak víztaszító szerekkel való eltömítésével, vízzáró vakolattal vagy bitumenes védőrétegekkel.

Az előbbi táblázat III. osztályában foglaltaknál agresszívebb talajvíz vagy talaj esetén a betonszerkezeteket bitumen habarcsba falazott kongó­tégla aljzatra ragasztott bitumenes szigeteléssel kell megvédeni.

Vasbeton

Vasbeton alapokat akkor alkalmazunk: a) ha valamilyen ok (pl. talajvíz) miatt nem lehet az alapfenék-síkot olyan melyre levinni, mint amilyen mélyre kellene a vasbetét nélküli (közönséges) betonalapot megépíteni, másrészt b) ha az igen rossz talaj miatt olyan nagyfelületű alaptestre van szükség, amely betonból készítve – nagy tömege miatt – már nem volna gazdaságos. Álta­lában a költséges vasbeton alapok készítésére csak műszakilag indokolt esetben kerül sor.

Egyenletes feszültségelosztást tételezve fel, a vasbeton sávalapokban a hajlító igénybevételnek megfelelő vasbetétek helyére és alakjára jellemző a 168. ábra. A hajlító igénybevételen kívül fontos a nyíró, illetőleg a ferde húzó erők felvétele is. A nyíró erők miatt vagy magasabb lemezt kell ter­vezni vagy alacsonyabb lemezt, és felhajlított vasa­kat kell alkalmazni.

A vasbeton alapok különböző szerkezetűek le­hetnek:

1. Lemezalapok, felhajlított vasak nélkül (169 a-b ábra), ezek a konzolos szerkezetnek megfele­lően felül rézsűs kialakítással, a lemez szóién 10-15 cm-es vastagsággal készülnek. A lemez m magasságát annak figyelembevételével kell megtervezni, hogy a betonban keletkező fő húzó feszültség ≤ legyen a szabályzat szerinti alsó húzó határfeszültséggel. A felhajlított vasak nélküli alapok bár magasak, de igen gazdaságosak.
2. Lemezalapok, felhajlított vasakkal (169 c ábra), ezekben a vasat és a betont a felső húzó határfeszültségig lehet kihasználni, ebből kifolyó­lag a fő húzó feszültség nagyobb lesz mint az 1. esetben, ezért a nyíró erőket felhajlított vasbetétek­kel és kengyelekkel kell felvenni. Az ily módon tervezett lemezalapok kevésbé gazdaságosak, de alacsonyabbak lehetnek, egy épületen belül a szélesebb és keskenyebb lemez­alapok egyforma magassággal készülnek. Ennek meg­felelően a szélesebb alapok a szükséghez képest ferdén felvezetett vasakkal, a keskenyebbek pedig csak víz­szintes vasbetétekkel készülnek.
3. A bordás lemezes alapok (170. ábra) a fal alatt végigfutó hosszanti vasbetétekkel és kengyelezéssel ellátott gerendából, valamint ebből kiálló bordás lemezből állnak. A bordáslemez alapok – nagy merevségük folytán – széles alapok eseten alkalmazhatók, aránylag alacsonyak lehetnek, ké­szítésük azonban – a vasszerelés és a zsaluzás miatt – elég körülményes.
4. A gerendás-talplemezes (szalag-) alapok (171. ábra) a pillérvázas épületeknél megfelelőek. A pillérek alatt végigfutó két- vagy többtámaszú geren­dából és abból kinyúló talplemezből állnak. A pillé­rektől a gerenda veszi át a terhet, amelyet a kon­zolos talplemez a talaj teherbírásának megfelelő szélesebb területre oszt el. A szerkezet erőjátékát legkönnyebben úgy érzékelhetjük, ha a szerkezetet fordítva – mint oszlopokon végigfutó, konzolos lemezzel ellátott gerendát – szemléljük.

Keskenyebb gerenda és vaskosabb pillér esetén a gerendát a 171 b ábra szerint lehet kiszélesíteni.

169. ábra. Vasbeton sávalapok; a)-b) felhajlított vasak nélkül, c) felhajlított vasakkal; a lemez a mérete = m/4, de min. 15 cm

170. ábra. Bordás-lemezes vasbeton sávalap

171. ábra. Gerendás talplemezes vasbeton sávalapok

172. ábra. Vasbeton sávalapok sarokkiképzése

A vasbeton sávalapok szerkezeti részletei. A két irányból találkozó sávalapoknál a vasbetétek elhelyezése a 172. ábra szerinti legyen, az alsó vas­betétekre átlós irányú pótvasakat kell alkalmazni.

Bármilyen természetű vasbetonalap alá egy vékony – kb. 4-5 cm vastag – a/120 k jelű vagy B 50-es betonból készülő, ún. szerelő beton aljzatot kell alkalmazni azért, hogy a vasak ne a csupasz talajra kerüljenek, és így a vasakat a beszennyeződéstől mentesítsük.

Az elektromos üzemű közúti vasút közelében léte­sülő vasbeton alapoknál ajánlatos a visszatérő vezetéket képező sínből származó és a nedves talaj által vezető kóbor áram hatása ellen aszfalt, illetőleg bitumen bevo­nattal védeni az alapokat.

Előregyártott vasbeton alapok

Téli építkezéseknél gyakran alkalmaznak előregyártott vasbeton egységekből álló sávalapokat (173. ábra).

173. ábra. Előregyártott elemekből készüld vasbeton sávalap

A gerendaszerű elemeket zárt helyiségben, a szükséges hőmérsékleten, kedvező munka­feltételek mellett állítják elő, és az elem súlyának megfelelő szállító, illetve emelő eszközökkel juttat­ják az alapárokban előre elhelyezett homokterítésre. Az előregyártott vasbeton alapoknak főleg a téli idényben történő építés eseten van létjogosult­ságuk.

Válaszfalak alapozása

A pincében levő válasz­falak téglaalapjait a 174. ábra szerint kell elkészí­teni. A féltegla vastag és ennél vékonyabb falak alatt azonkívül az aljzatbeton is kialakítható teher­elosztás céljára (175. ábra).

174. ábra. Válaszfalak alapozása téglával

175. ábra. Válaszfalak alapozása az aljzatbeton megvastagításával

Vasbeton alapok esetén, de egyéb anyagú alapoknál is (különösen alá nem pincézett épüle­teknél) a válaszfalak, úgyszintén a határfalak alá is vasbeton gerenda készíthető, amely a terhet nem közvetlenül az altalajra, hanem a gerenda felfekvési helyeken, levő alaptestekre adja át (176. ábra). A vasbeton alapgerenda nemcsak monolitos szerkezetű lehet, hanem előregyártott vasbeton típus födémgerendát (lásd később) is fel­használhatunk erre a célra.

Az alápincézetlen épületek válaszfalainak gyámolítására is általában nem alapfalakat építünk, hanem azokat a padlószigetelés szintjében el­helyezett gerendákra állítjuk.

Talajkicserélés

Ha a gyengébb altalaj követ­keztében túlzott alaptest méretek adódnának, akkor a szilárd alaptest alá megfelelő tömörségű (döngölt, érdes szemű) homoktöltés beiktatásával lehet a terhet nagyobb felületre átadni és ennek következtében jelentős mennyiségű (költségesebb) építőanyagot megtakarítani. A homoktöltés a terhet 60°-os szög mentén osztja el. A homoktöltés alá lehet alagcsövet is elhelyezni, és a talajkitérés ellen bennmaradó szádfallal kell védekezni (177. ábra).

176. ábra. Válaszfalak alapozása vasbetongerendával.

177. ábra. Alapozás talajkicseréléssel, homoktöltésre: 1 – homoktöltés; 2 – alagcső ; 3 – szádfal

A talajkicserélésnél alkalmazott homoktöltés tömö­rítésére nagy gondot kell fordítani. Jelentősebb pillé­rek alapjainál nem elégedhetünk meg a kézi vagy gépi döngöléssel, hanem talaj vibrátorral kell elérni a szük­séges tömörséget. Kellő tömörítés hiányában az eredeti állapotnál rosszabb helyzetet teremthetünk. Ennek a gondolatnak figyelmen kívül hagyásából már igen sok kellemetlen következménnyel járó meghibásodás (tá­maszpontsüllyedés stb.) keletkezett.

Megjegyzés. Az alapozási sík megválasztásánál mérlegelni kell azt a körülményt, hogy a leg­felső teherbíró réteg alatt nem található-e bár mélyebben fekvő, de nagyobb teherbírású olyan talajréteg, amelyen az alapozás gazdaságosabb volna.