Kell a falaknak lélegezniük?
A szigetelés nélküli, téglából épült külső falakat gyakran a „lélegző külső fal” megnevezéssel illetik. Ezeknek olyan képességeket tulajdonítanak, hogy pl. segítenek a nedvesség és penész okozta épületkárok megakadályozásában és jó belső klímát teremtenek. A következmény: aki falainak lélegzésére gondol, az többnyire nem mutat készséget falai hőszigetelésének jobbá tételére, és ezzel sok fűtőenergiát pazarol el, valamint indokolatlan mértékben megterheli környezetét.
Kell a falaknak lélegezniük?
A „lélegző falak”, illetve „lélegző házak” kifejezések időről időre felbukkannak; elsősorban épületbiológusok alkalmazzák előszeretettel.
Hogy idejében állást foglaljunk: a házak nem lélegeznek, sőt az okosan felépített házak soha nem is lélegeztek – még a hőszigetelés kitalálása előtti időkben sem. Ez az elképzelés arra a látszólag elfogadható elképzelésre épül, hogy „én lélegzem, a bőröm is lélegzik, a házam pedig elméletileg az én harmadik bőröm.” így a hőszigetelt falnak ez az állítólagosán hiányzó képessége a szigetelés elutasítását vonja maga után.
Az 1877-es M. v. Pettenkofer-elmélet
A jó belső klíma érdekében kívánatosnak tartják az épület légáteresztő falak segítségével történő levegőztetését, vagyis azt állítják, hogy a helyiségek levegőjének cseréjéről az építőanyagok áteresztő képességének kell gondoskodnia. Ez az elmélet M. v Pettenkoferre és az 1877-es évre nyúlik vissza.
A légáteresztő építőanyagok nem képesek a helyiségek szellőztetésére!
Már a ’20-as évektől kezdve tudjuk, hogy a vakolt falak (minden fal, vakolva van kívülről és/vagy belülről) légmentesek és ellenállnak a szélnek. Az elképzeléssel ellentétben: ha egy fal átereszti a levegőt vagy a szelet, akkor épületkárosodással állunk szemben!
Az épületeket nem szellőztethetjük (lélegeztethetjük) a falon keresztül, mert az azt jelentené, hogy a falaink lyukasak. A szükséges levegőcsere az ablakokon keresztül történhet véletlenszerű szellőztetés útján, vagy pedig mechanikus (vezérelt) szellőzte-tő-berendezés segítségével.
- Vintage hangulat- nosztalgiára fel! Képes ötletek!
- Mikor a zuhanyzás igazi élménnyé válik!
- Számoljon a nedvességgel már az építkezéskor!
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Diffúziókészség – igen!
A szellőztetésen kívül a „légáteresztő falaknak” több funkciót is át kellene venniük, pl. a nedvességszabályozást és a szennyező anyagok kivezetését a lakóhelyiségekből.
Fontos mindazonáltal az is, hogy a vízgőz-molekulák szabadon diffundálhassanak át a falakon. Így tud ugyanis az építkezés folyamán felgyűlt, vagy más forrásokból származó víz kiszáradni a falazatból. Ezt a folyamatot a szakszerűen kivitelezett szigetelés mindazonáltal nem gátolja. Ami azonban elsősorban a tömör szerkezetű falaknál kérdéses, az a belülről kifelé haladva egyre növekvő diffúziós hajlam (tehát nehéz, vékony, a párának ellenállóbb falazat lehetőleg diffúzióra hajlamos külső rétegekkel), hogy a fal lehetséges nedvességtartalma a gőznyomásnak engedve akadálytalanul kifelé diffundálhasson. Ennek azonban semmi köze a légzéshez!
Legnagyobb tévedés…
A legnagyobb tévedés azonban abban áll, amikor visszasírjuk a régi roskatag, cúgos ablakokat, amelyek valóban megspórolták nekünk a mindennapos szellőztetést. Ezek a régi ablakok azonban ellenőrizetlen hő- és anyagi veszteségeket okoznak csupán, szelesebb időben pedig huzatossá tették az egész házat, ami cseppet sem kedvez az egészségnek.
A nedvességnek csak kevesebb mint 1%-a távozik a külső falon keresztül!
Az erre irányuló vizsgálatok eredményeképpen már régóta ismeretes, hogy egy vakolt téglafalazattal rendelkező átlagos helyiség esetében (10 m2 külső falfelület, légcserélési arány 0,5 h4) 60 extrém időjárású nap alatt mintegy 480 kg nedvesség távozik az ablakokon keresztül a használt levegővel együtt. Ugyanezen időszak alatt a diffúzióra erősen hajlamos téglafalakon keresztül csupán 4 kg nedvesség távozik -kevesebb, mint az ablakon keresztül történő szellőztetéssel leadott nedvesség 1%-a!
Ezért a falszerkezeteket levegőhigiéniai szempontból is teljesen lég- és páramentesen kivitelezhetőnek tekinthetjük (és minden ésszerűség szerint így képzelhető el minden kiépített tetőtér is) anélkül, hogy ez befolyásolná a belső levegő páratartalmát.
Annál is inkább, mivel a páraképződés mindig csak rövid időre ölt nagyobb méreteket (pl. tusolás közben), a diffúzió pedig egy nagyon lassú, több hónapot átívelő folyamat. Aki a falak „lélegzésére” hagyatkozik, az következésképp meglehetősen nedves, egészségtelen belső klímában fogja találni magát.
Levegő nedvességtartama
A fizika szerencsére több segítséget nyújt, mint a lélegző falak melletti érvelés: a lakókényelemről – a rövid időre megemelkedő páratartalom esetében is – a helyiségek bútorzata, valamint burkolatai gondoskodnak. Amit ugyanis többnyire az ominózus lélegzéssel cserélnek fel, az nem más, mint a belső felületek nedvességszívó képessége. A levegő nedvességtartalma gyorsan képes változni. Ha ezeket a változásokat a belső felületek gyorsan képesek követni, az előnyösen befolyásolja a belső klímát.
A nedvesség azonban ilyenkor nem kifelé vándorol, hanem belül marad, és meghatározott időn belül újra a belső levegőbe jut, ahonnan majd a szellőztetés idején az ablakon át távozik. A hirtelen szárazzá váló levegőt is kiegyenlítheti egy ideig pl. a vakolatból pótlódó nedvesség. Erre a leginkább alkalmas vakolóanyagok a gipsz, a mész és az agyag.
A „lélegző fal” mítosza
Hogy a „lélegző falak” mítosza hogyan tudja még napjainkban is tartani magát, az érthetetlen. Ennek okai többek között a tervezők épületfizikai összefüggések irányában mutatott értetlenségében, valamint a téglagyártás iparágának reklámjaiban keresendők, amelyek a brosúrákban és egyéb reklámanyagokban egyedülálló módon közvetlenül („tömör = légáteresztő”), vagy közvetve, le nem írt módon a falak szükségtelen „légzésaktivitásáról” beszélnek.
Az épületfizikai szempontból helyesen megtervezett házaknál elsősorban diffúzióra hajlamos építő- és szigetelőanyagokat alkalmaznak. Ebből a szempontból pl. a cellulóz mindenképpen előnyösebb, mint a polisztirol. Másfelől azonban a polisztirol éppoly nyitott a diffúzióval szemben, mint a tömör fa, és sokkal inkább, mint pl. a gyakrabban használt építőanyag, a beton.